Kezdőlap Címkék Rendőr

Címke: rendőr

Simicska kiásta a csatabárdot

Egy héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a háborúnak vége, Simicska Lajos visszavonulót fújt, és maradék seregeinek megóvása érdekében berekeszti a csatát Orbán ellen. A legújabb történések azonban nem ebbe az irányba mutatnak.

Ma reggel Veszprémben fényképezték le Orbán Viktor egykori barátját, kollégiumi szobatársát, aki ráadásul nemcsak üzlettársa volt a jelenlegi miniszterelnöknek, de a Fidesz elválaszthatatlan része és minden titkok tudója is egyben.

A képen Simicska Lajos egy foltos zakóban áll egy hirdetőoszlop mellett, a hirdetőoszlopra festett szöveg szó szerint megegyezik azzal, amit két és fél évvel ezelőtt, az emlékezetes G-napon mondott el a nagyvállalkozó, hadat üzenve ezzel valamikori barátjának és szövetségesének.

Fotó: Facebook

Ez a fotó rövid története, ám ami mögötte van, az nem csupán érdekes, de elgondolkodtató is egyben. A Simicskát személyesen ismerők egy pillanatra sem hitték, hogy Orbán volt barátja feladta volna a harcot, s bár seregei érzékeny veszteségeket szenvedtek – meg kellett válnia a Metropoltól, és zászlóshajója, a Közgép is meglehetősen rossz éveket zárt – úgy tűnik, nem végleg fújt visszavonulót.

A helyzet azért is érdekes, mert

Simicska Lajos szinte mindent tud Orbán Viktorról.

Igaz, ez fordítva is érvényes, tehát kölcsönösen lehet félni valójuk egymástól, ám valószínűsíthető, hogy jelen helyzetben Orbánnak van több vesztenivalója. Ő ugyanis miniszterelnök, a Fidesz vezetője, számára a legkisebb kudarc, csatavesztés, de még egy, a képen látható fricska is felnagyítódik.

Nem beszélve arról, hogy a Fidesz által alkalmazott – és az ő szempontjukból nagyon jól bevált- politikai és gazdasági stratégiát annak idején Simicska dolgozta ki. Ő volt a Fideszben az „éceszgéber”, ő találta ki, hogyan lehet ügyesnek lenni, és trükkösen, a törvényeken belül maradni. (Ha pedig nem lehet, akkor a törvényeket a Fidesz elvárásaihoz és érdekeihez igazítani.) Orbánnak tehát okkal van félnivalója Simicskától, és ez akkor is igaz, ha utóbbi csak úgy tud érzékelhető kárt okozni egykori barátjának, ha valamennyire magát is bemártja.

S bár ebben a most kiújulni látszó háborúban a miniszterelnök erősebbnek látszik, Simicskát nem olyannak ismerik, aki meggondolatlanul, hebehurgyán cselekszik.

Hiába tudják róla a hozzá közelállók, hogy indulatos ember, mégsem valószínű, hogy a legújabb, öt hirdetőoszlop erejéig érvényes „plakátkampánya” hirtelen felindulásból ered. Nem kizárt, hogy egy alaposan végig gondolt, immár döntő – vagy döntőnek szánt – ütközet előszele a hirdetőoszlopra festett felirat.

Hamarosan okosabbak leszünk. Vagy nem.

Rendőrt vertek Kutason – a támadókat gyorsított eljárásban állították bíróság elé

A bűncselekmény szeptember másodikán történt egy kutasi rendezvényen. A rendőrök záráskor akartak igazoltatni egy férfit, de a testvére szidni kezdte az egyenruhásokat. Az ittas testvérpár végül a rendőrökre támadt, többször ököllel megütötték őket.

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és más több más bűncselekmény miatt emelt öt személlyel szemben, akik közül hárman előzetes letartóztatásban vannak.

A bűncselekmény szeptember másodikán történt egy kutasi rendezvényen. A rendőrök záráskor akartak igazoltatni egy férfit, de a testvére szidni kezdte az egyenruhásokat. Az ittas testvérpár végül a rendőrökre támadt, többször ököllel megütötték őket.

Amikor egy újabb rendőrpáros érkezett a helyszínre, a rokonok feltartóztatták, és életveszélyesen megfenyegették őket, egyiküket meg is ütötték.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben az ügyészség végrehajtandó, a többiek ellen felfüggesztett börtönt indítványozott. Ítélet még nem született.

Tiltott teljesítményfokozók – két rendőrt is gyanúsítanak

Az ügynek eddig öt gyanúsítottja van, köztük két rendőr. Közülük az egyik előzetesbe került.

Egyelőre annyit tudni, hogy

az egyik civil volt a kereskedői hálózat irányítója,

aki a tiltott szerek nagybani beszerzésével foglalkozott, ő adott megbízást a másik négy embernek, hogy terítsék az árut.

Összesen két nyomozás folyik: az egyiket a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság végzi, a másikban a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek van hatásköre eljárni, mivel rendőrök a gyanúsítottak.

Az elmúlt napokban több közös akciót vittek véghez,

több helyen is házkutatást tartottak, bizonyítékokat foglaltak le.

Eddig összesen hárman vannak előzetes letartóztatásban, köztük a már említett rendőr is.

Még idén bíróság elé állíthatják a rendőrgyilkost

Lezárult a nyomozás a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében. A hungarista Györkös Istvánt akár még idén bíróság elé állíthatják.

Az ügyészség álláspontja szerint a férfi szándékosan lőtte fejbe tavaly október 26-án a hozzá házkutatásra érkező főnyomozót. A nyomozóhatóság szerint kizárt, hogy a gépkarabély véletlen sült volna el, bár a vádlott és védője erre alapozzák a védekezésüket. A hatóság állítását támasztja alá a három igazságügyi szakértői vélemény is.

Ha minden a tervek szerint halad, a jövőhéten iratismertetés lesz, majd még ebben a hónapban sor kerülhet a vádemelésre. Györkösnek hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés és lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés miatt kell felelnie.

A Magyar Idők értesülése szerint hogy a szakértők abban is közös álláspontra jutottak, hogy a gyanúsított körülbelül 60-70 centiméter távolságból lőtte fejbe a Nemzeti Nyomozó Iroda főnyomozóját, Pálvölgyi Pétert.

Diákokat rendelt a határra a kormány

0

Vadai Ágnes hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a Független Rendőr Szakszervezet információira hivatkozva azt mondta, hogy a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban tanuló teljes próbaidős állományt a határhoz vezényelték, méghozzá előzetes egyeztetés nélkül.

A diákok a hírek szerint

nem kaptak sem enni, sem inni, sőt napidíjat sem, hogy legalább maguknak tudjanak ennivalót venni

– tette hozzá. Eddig csak arról lehetett hallani, hogy a kormány „ehetetlen moslékkal” élelmezi a határon szolgáló rendőröket és katonákat, de van lejjebb, hiszen „szinte gyerekeket” visznek a határra, akiknek semmi sem jár – fogalmazott.

Hozzátette, ha igazak a hírek, akkor a diákok jövő január elejéig is maradhatnak a határon, a tavalyi télen pedig már lehetett látni, hogy a kormány mennyire becsüli a határon állomásozó magyar katonákat rendőröket: nem, hogy fűtött szállás, sokaknak még egy sátor vagy pokróc sem jutott.

A DK szerint

a kabinetnek gondoskodnia kell arról, hogy a kivezényelt diákok tudjanak tanulni

vagy szabadidős programokban vehessenek részt, dolguk ugyanis nem lesz. Az utóbbi időben a déli határon lényegében egyetlen egy menekült sem érkezett az országba, ráadásul „Soros Györgyöt sem látták a környéken lángvágóval ólálkodni” – fogalmazott Vadai Ágnes.

Ez volt ma – 2017. szeptember 11.

0

Nem volt még ideje elolvasni a mai híreket? Egész nap dolgozott, és nem tudja, hogy mi történt Magyarországon és a világban? Még nem veszett el semmi: röviden összefoglaljuk, mi mindenről írtunk ma. Még nincs vége a napnak, minden megtörténhet!

Tesco-sztrájk: nyugalom van

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A pénteki és szombati sztrájk után hétfőn délelőtt ültek le egymással ismét tárgyalni a szakszervezetek és a multi áruházlánc.

A szakszervezetek továbbra is ragaszkodnak a 15 százalékos létszámemeléshez, de az áruházlánc jelentése alapján meg fogják vizsgálni, hogy az egyes áruházakban mekkora pluszlétszámra lehet szükség.  A szakszervezetek továbbra is fenntartják a 25 százalékos béremelési igényt, erre a követelésükre legkésőbb október 2-ig kell választ adnia az áruházláncnak.

Elveszíttetné Áder államfő jellegét a Jobbik

Megfosztási eljárást indít Áder János köztársasági elnökkel szemben a Jobbik amiatt, mert amikor aláírta a plakáttörvényt, akkor nyíltan alaptörvény-ellenes intézkedéseket fogadott el. Ezt pedig a jogszabályok azzal engedik honorálni, hogy induljon ellene megfosztási eljárás, amelynek a végén felmentik tisztségéből.

Népszavazást tartanának az euró bevezetéséről

Újabb hat „név” írta alá a Hitvallás Európa mellett kiáltványt, s biztosította támogatásáról  a Polgári Világ Pártja által az idén augusztus 14-én az euró bevezetéséért indított népszavazási kezdeményezést.

 A kezdeményezők a kiáltvánnyal társadalmi mozgalmat szeretnének elindítani, hogy Magyarország megragadja az utolsó esélyt arra, hogy visszatérjen a még szorosabban egységesülő Európai Unióhoz. Várják a további csatlakozókat is. A párt sorsdöntő jelentőségűnek tartja az európai fősodorhoz való visszatérést, aminek ma az euró mielőbbi bevezetése az eszköze és a szimbóluma.

Diákokat rendelt a határra a kormány

Vadai Ágnes hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a Független Rendőr Szakszervezet információira hivatkozva azt mondta, hogy a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban tanuló teljes próbaidős állományt a határhoz vezényelték, méghozzá előzetes egyeztetés nélkül.

A diákok a hírek szerint nem kaptak sem enni, sem inni, sőt napidíjat sem, hogy legalább maguknak tudjanak ennivalót venni.

Szijjártó szerint Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Magyarország mostantól semmilyen ukrán hivatalos kezdeményezést nem támogat – ezt az ukázt adta ki a budapesti külügyminisztérium az ukrán oktatási törvény elfogadása miatt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Tart a feszültség Romániával is a katolikus középiskola miatt.

A miniszter rendkívüli budapesti tájékoztatóján hazugságnak nevezte azokat a vádakat, hogy a magyar diplomácia nem tartotta napirenden a fejleményeket. Leszögezte, az elmúlt időszakban minden lehetséges kétoldalú tárgyaláson szóba hozták a törvényt, amely gyakorlatilag ellehetetleníti az ötödik osztálytól felfelé az anyanyelven történő iskolai oktatást.

Nem szereted Hitlert? Elvisz a rendőr!

3

Kora délutáni írásunkat némiképp módosítjuk. Újabb részletek derültek ki ugyanis a történtekről. Írásunk végén közöljük az BRFK válaszát.

A férfi, aki nehezményezte, hogy a Klauzál téren Hitler képet kínálnak eladásra, Vajnai Attila volt, a Munkáspárt 2006 elnöke.

Korábbi közlésünkkel ellentétben nem írta fel a falra, hogy No Hitler, csupán annyi történt, hogy

felhívta a rendőröket, akik először nem akartak kimenni a helyszínre,

mire Vajnai közölte velük, hogy akkor felírja csarnok előtti járdára, hog STOP Nacism.  Így is tett, már félig járt a munkában, amikor megérkeztek a rendőrök.

Igazoltatás  nélkül a földre teperték Vajnati, és megbilincselték.

Ez látszik a videón, melyet a felvétel készítője végül nem a FüHü-nek, hanem a hvg.hu.nak adott oda.

Keressük a BRFK sajtóosztályát, hogy a Hitler képét kínáló férfi ellen indul-e eljárás, és egyáltalán, szabálysértésnek tekinthető-e a náci vezér képét árulni.

Megérkezett a BRFK válasza:

Tisztelt Szerkesztőség!

Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2017. szeptember 10-én 10 óra 56 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint a bejelentő a Klauzál téri vásárcsarnokban egy Hitlert ábrázoló portrét látott, amely őt zavarta. A rendőrök a bejelentőt telefonon visszahívták, és részére jogi felvilágosítást adtak, azonban a bejelentő a rendőrt folyamatosan kioktatta és fenyegette.

A bejelentő 2017. szeptember 10-én 11 óra 24 perckor ismételten bejelentést tett és rendőri intézkedést kért, továbbá közölte azt is, ha a rendőrök tíz percen belül nem mennek ki intézkedni, akkor a járdát összefesti.

A rendőrök ezt követően a helyszínre kimentek és észlelték, hogy a bejelentő a járdára fest. A rendőrök a férfit személyazonosságának igazolására szólították fel, illetve közölték, hogy cselekményét hagyja abba. A férfi személyazonosságát nem igazolta, az intézkedés alól magát kivonva a vásárcsarnokba távozott.

A járőrök a férfit ismételten felszólították a személyazonosságának igazolására, amelynek nem tett eleget, ezért a járőrök megpróbálták feltartóztatni, de a férfi ellenszegült, ezért a rendőrök vele szemben testi kényszert alkalmaztak és megbilincselték. Az intézkedést követően a férfi fájdalomra panaszkodott, ezért a rendőrök mentőt kértek a helyszínre, akik a férfit kórházba szállították. A férfinek sérülése nem keletkezett.

A rendőrök később a helyszínen megállapították, hogy a portré valójában egy Hitlert ábrázoló hanglemez, amelynek árusítása bűncselekményt nem valósít meg.​

Kérjük, hogy a hiteles tájékoztatás érdekében válaszunkat teljes terjedelemben közölni szíveskedjenek.

Tisztelettel: ​​

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Kommunikációs Osztály

Ötezer név a terror-listán

0

A német hatóságok több mint ötezer nevet tartalmazó célpontlistát találtak két terrorgyanúba keveredett férfi otthonának és munkahelyének átkutatásakor Mecklenburg-Elő-Pomeránia szövetségi tartományban a múlt héten – írta a Die Welt című német napilap.

A listán több mint száz politikus neve is szerepel, a teljes német politikai palettáról.

A biztonsági forrásokra hivatkozó Die Welt azt írta, hogy

az egyik gyanúsított egy állásából felfüggesztett rendőr,

aki munkahelyi számítógépe segítségével derítette ki a politikusok lakcímét. A másik gyanúsított egy rostocki ügyvéd-politikus. Az ő ingatlanjának átkutatása során találták az ötezer nevet tartalmazó két mappát.

A német rendőrség azzal gyanúsítja az augusztus 28-ai razzia érintettjeit, hogy politikusok túszul ejtését és meggyilkolását tervezték a migrációról vallott nézeteik miatt. A gyanúsítottak attól tartottak, hogy a német menekültpolitika miatt elszegényedik az ország, és

élelmiszert, illetve lőszert halmoztak fel, valamint támadásokat terveztek

– mondta el korábban a helyi ügyészség.

A Die Welt úgy tudja, eddig semmi sem utal arra, hogy megfigyelték volna a listázott embereket vagy konkrét terveket szőttek volna valamelyikük meggyilkolására.

Videón a Csepelen lövöldöző rendőr – vádat emeltek ellene

A férfi tavaly decemberben, szolgálaton kívül, részegen lőtt rá a társasházkezelő cég alkalmazottjára. Akkoriban még a BRFK hivatásos állományához tartozott.

A vádirat szerint a rendőrtiszt 2016. december 1-jén a kora délutáni órákban az általa is lakott XXI. kerületi társasház földszintjén, szolgálaton kívül, részegen meglátta a társasházkezelő cég alkalmazottját, aki éppen egy molnárkocsit tolt.

Rövid vita után először

több lövést adott le a plafon felé, majd egy célzott lövést a takarító irányába.

Csak a véletlennek volt köszönhető, hogy a lövedék nem találta el a férfit, átfúródott a tűzlépcsőház ajtaján és a falban állt meg. A rendőr szabálytalanul, az átlagosnál jóval nagyobb roncsolásra képes, úgynevezett expanzív lövedéket használt.

Ezt követően megpróbálta összeszedni az általa kilőtt valamennyi lövedék hüvelyét, majd felment a lakásába, a töltényhüvelyeket a WC-be dobta és lehúzta, hogy eltüntesse őket.

A rendőrről kiderült, hogy

egy héttel korábban, szintén részegen, a társasház pincéjében dolgozó két férfit fenyegette meg, mert fúrtak.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a volt rendőrrel szemben emberölés bűntett kísérlete, valamint két rendbeli kényszerítés bűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot.

A lövöldöző rendőrről itt nézheti meg a videót.

Öt és fél évig bujkált a rendőrök elől

0

Budapesten fogtak el egy tiszafüredi férfit, aki ellen öt elfogatóparancs volt érvényben erőszakos és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt.

2012. február 29. óta összesen öt elfogatóparancsot adtak ki V. János ellen. Végül tegnap a budapesti Mester utcában fogták el a rendőrök.

Még az elfogásakor is megpróbálta megtéveszteni a rendőröket,

ugyanis testvére személyes adatait adta meg. A rendőrök azonban a tetoválásai alapján azonosították.

V. Jánost bevitték a börtönbe, ahol elkezdte jogerős büntetésének letöltését.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK