Kezdőlap Címkék Protekcionizmus

Címke: protekcionizmus

Orbán: “A versenyképesség hanyatlása Európa legnagyobb problémája”

0

Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel tárgyalt Rómában Orbán Viktor, aki a közös sajtóértekezleten a többi között ezt mondta: ”Mind a magyarok, mind pedig az olaszok számára az a cél, hogy a kontinens versenyképes legyen!”

Uniós együttműködés kell – döbbent rá a magyar miniszterelnök, aki a szuverenitásról csak itthon beszél, mert számára is nyilvánvaló: a magyar gazdaság csakis uniós keretek között lehet versenyképes!

“Ha nem kötünk európai versenyképességi paktumot, akkor többszázezer munkahelyet veszíthetünk  el Európában“ – fogalmazta meg Orbán Viktor, aki arra az apróságra nem tért ki, hogy akkor miért fúrja az Európai Uniót, ha a versenyképességünk tőle függ? Orbán még a magyar alkotmányba is beleíratta: nem veszünk fel közös uniós kölcsönt! Pedig Mario Draghi pontosan ezt javasolja a versenyképességi jelentésben, melyet Brüsszel számára készített. Mario Draghi Itália miniszterelnöke volt Giorgia Meloni előtt, most pedig a gazdasági kérdésekhez nemigen értő kormányfő gazdasági tanácsadója. Ezt Orbán Viktor sem hagyhatja figyelmen kívül annak ellenére sem, hogy Giorgia Meloni becsukta a kaput az orra előtt Brüsszelben: nem veszik fel a Fideszt a szélsőjobboldali pártcsaládba, mert Orbán oroszbarát politikáját sokan nem fogadják el.

“Ha mások se játszanak a szabályok szerint, akkor nekünk sem kell”

– tanácsolja Mario Draghi az Európai Uniónak.

Washingtonban és Pekingben is nagy figyelemmel várják az Európai Központi Bank ex elnökének jelentését az Európai Unió versenyképességéről, mert Mario Draghi egységes európai gazdaságpolitikát javasol annak  érdekében, hogy az Európai Unió ne maradjon le az Egyesült Államok és Kína mögött.

“Több állami és uniós támogatásra lenne szükség és védővámokra az európai ipar fejlődése érdekében”

– jelentette ki Mario Draghi, aki hamarosan benyújtja versenyképességi jelentését Brüsszelben.

Mit javasol Draghi? Szorosabb gazdasági integrációt az Európai Unióban. Erre nagyon kell figyelnie Washingtonnak is – írja a Politico arra utalva, hogy egy 450 milliós gazdasági közösség komoly vetélytársa lehet a 330 milliós Egyesült Államoknak. Csakhogy az uniós piac egyáltalán nem integrált, nincsenek olyan nagyvállalatok és bankok, amelyek ki tudnák használni a nagyságból adódó előnyöket mint az Egyesült Államokban vagy Kínában – mutat rá Olaszország ex miniszterelnöke, aki ma is tanácsokat ad utódának, Giorgia Meloninak. Draghit az Egyesült Államokban is sokra tartják hiszen egyik diplomáját a MIT- en szerezte meg, és dolgozott a Goldman-Sachsnak is.

Mennyire érdekli az USA-t a Draghi jelentés az európai versenyképességről? – kérdezte a Politico tudósítója a washingtoni pénzügyminisztérium egy magát megnevezni nem kívánó magasrangú tisztviselőjét.

“Annyira érdekel minket a Draghi jelentés amennyire az európaiakat” – válaszolta szellemesen az amerikai pénzügyi vezető arra célozva, hogy az Európai Unió politikailag igencsak megosztott márpedig a nagyobb gazdasági integrációhoz politikai döntés kell.

“Az mindenesetre figyelemreméltó, hogy egy olyan súlyú ember mint Mario Draghi elvállalta ennek a jelentésnek az elkészítését.”

A 76 éves olasz pénzügyi szakember azzal indokolta vállalkozását, hogy

az Európai Unió végképp lemarad a globális versenyben, ha nem indul meg gyorsan a gazdasági integráció felé.

Macron francia elnök lelkesen támogatja Mario Draghi elképzeléseit csakhogy Franciaországban a politikai helyzet meglehetősen kaotikus, a francia befolyás nem elég erős Brüsszelben ahhoz, hogy a tagállamok többsége elfogadja Mario Draghi merész javaslatait: ezek közös uniós pénzügyi alapok létrehozását célozzák az ukrajnai háború finanszírozására, a zöld átállásra, Európa digitális lemaradásának csökkentésére stb. Miből finanszíroznák ezeket az uniós pénzügyi alapokat? Közös uniós kölcsönből! Egy ilyen volt már, a 750 milliárd eurós helyreállítási kölcsön a Covid pandémia után, de nagy kérdés, hogy meglesz-e a közös politikai akarat egy következő uniós hitelfelvételre.

“Draghinak érvekkel kell meggyőznie a tagállamok állam és kormányfőit, hogy érdekükben áll ez a reform”

– mondja a Centre for European Reform vezető közgazdásza, aki Draghi elnöksége idején az Európai Központi Bankban dolgozott.

“Azt hiszem éppen azért kérték fel erre a nehéz feladatra épp Mario Draghit, mert ő képes lehet erre” – hangsúlyozza Sander Tordoir.

Milyen hatása lehet ennek az USA-ra? Mario Draghi a versenyképességi jelentésben épp arra hívja fel a figyelmet, hogy Biden elnök zöld csomagja sok európai céget elcsábít az Egyesült Államokba, épp ennek ellensúlyozására kellene az Európai Unióban hasonló iparfejlesztési csomagot elfogadni még akkor is, ha ez ellenkezik a szabályokkal.

Mind az USA mind Kína túllép a szabályokon, és hatalmas állami támogatást nyújt az exportképes cégeknek. Erre hivatkozva alkalmaz Biden elnök 100%-os védővámot a kínai elektromos autókra. Ezt követte az Európai Unió is, amely ha szerényebb mértékben ugyancsak védővámokkal igyekszik fékezni a kínai elektromos járművek rohamát. Csakhogy Kína, amely ma már a világ legnagyobb autós piaca és legnagyobb autó exportőre, jelezte: 25%-os védővám sújthatja az európai elektromos autókat Kínában.

Az Európai Unió két tűz között van ráadásul a legnagyobb kereskedelmi partnere Kína míg a legfontosabb politikai-katonai szövetségese az Egyesült Államok.

Mario Draghi protekcionizmussal vádolja elsősorban Kínát, de második helyen az Egyesült Államokat is.

“Az európaiak elsősorban nem az amerikai gazdasági nacionalizmus miatt aggódnak bár az is aggasztja őket hanem amiatt, hogy az USA lehagyja őket a globális versenyben, és kiszorítja európai vetélytársait a globális piacról.”

Mi lenne, ha Trump visszakerülne a Fehér Házba?

Ez az egyik fő aggodalma Mario Draghinak és az egész Európai Uniónak, ahol attól tartanak, hogy a felerősödő amerikai gazdasági nacionalizmus az Egyesült Államokban visszavetheti az európai gazdasági növekedést. Jól megmutatta ezt a brexit, melyet Trump nagy hangon támogatott, majd kiderült, hogy a megígért nagy brit-amerikai együttműködésből semmi sem lett: mindmáig nincs kereskedelmi egyezmény sem London és Washington között. Trump a választási kampány során egységesen 10%-os tarifa emelést javasol, melyet Kína esetében azután meg is tetézne. Mindez Európára nézve azt jelenti, hogy Brüsszelnek újra át kellene gondolnia gazdaságpolitikáját. Ez persze nem jelenti a globális gazdaság végét:

”Fragmentáltabb világ jöhet, melyben sok szó esik az ellátási láncok lerövidítéséről, de a globális gazdaság eléggé robusztus marad mégpedig nemcsak az áruk és a szolgáltatások, de a munkaerő és az eszmék áramlása számára is”

– mondja Geoffrey Okamoto, aki Trump idejében a washingtoni pénzügyminisztérium egyik vezetője volt, dolgozott az IMF-nél is, és jelenleg a Goldman Sachs egyik ügyvezető igazgatója. Mit gondol ő a Draghi jelentésről?

“Ha Európa ebben az irányban indul meg, akkor intenzív párbeszéd alakulhat ki az USA és az Európai Unió között azokról az intézkedésekről is, melyeket eddig az amerikai kormány tett ezen a téren.”

Ez célzás Biden elnök Inflation Reduction Actjére, mellyel az USA elcsábítja az európai cégeket kedvezményeket ígérve nekik, ha betartják a zöld átmenet előírásait.

Brüsszelben felfigyeltek arra is, hogy Biden elnök milyen intenzíven támogatja a hazai chip gyártást. Az Európai Unióban jövőre kell dönteni a nagy támogatási programokról, és a chipek ügye mindenképp szóba kerül majd. Már csak azért is, mert Biden elnök rávett egy holland céget arra, hogy ne szállítsa egyedülállóan hatékony chipjeit Kínába.

Szavakban teljes az USA – EU egység, de a gyakorlat erősen kérdéses:

”minden országnak joga van arra, hogy zöld gazdaságot fejlesszen, és támogassa a gazdasági növekedést”

– jelentette ki John Podesta, Biden elnök egyik tanácsadója.

Podesta pontosan tudja, hogy az Európai Unió mennyire megosztott belülről. Nehezen tud például egységesen vámot kivetni vagy emelni, mert minden tagállam egyetértésére szükség van. Az Európai Unió azért is hátrányban van az USA-val és Kínával szemben, mert számára a világkereskedelem sokkal fontosabb mint a hatalmas belső piaccal rendelkező vetélytársak esetében. Draghi joggal mutat rá jelentésében, hogy az Európai Unió nem használja ki azt, hogy egységesen 450 milliós piaca van.

“a zöld átmenettel kapcsolatban realistának kell lennünk : ha nem akarunk teljes mértékben Kínától függeni , akkor új kereskedelmi kapcsolatokat kell kiépíteni”- nyilatkozta a Politiconak Trevor Sutton, aki a New Yorki Columbia egyetemen egy tiszta energia és kereskedelem programot vezet.

„Amerika elsőből könnyen Amerika egyedül marad lehet” – interjú Inotai András  közgazdász-professzor emeritussal

  • Ahol a kereskedelem végetér, ott kezdődik a háború”
  • Nagyon könnyen előfordulhat, hogy az „Amerika elsőből” „Amerika egyedül marad” lesz
  • Látványos protekcionista lépésekkel könnyű bebizonyítani, hogy „Amerikai az első”
  • A vége a globalizált láncok megbomlása lehet, majd tetemes áruhiányok alakulnának ki, annak minden politikai, társadalmi és biztonsági következményével együtt
  • Trump javaslata a G7-nek egy szabadkereskedelmi megállapodás létrehozására további bizonyítéka, hogy az elnök tökéletesen kiszámíthatatlan
  • A magyar kormány is nemzetbiztonsági kérdésre hivatkozva államosította az energiaszektor és a bankrendszer egy részét

Miért pont most gyújtotta meg Trump a kereskedelmi háború gyutacsát?

Emlékezzünk csak, Donald Trump már a választási kampányában meghirdette az „America First” politikát, ami az élet minden terén dominanciára való törekvést jelentett az Egyesült Államok számára, beleértve a gazdaságot is. És tőle magától (tweetjéből) tudjuk, hogy „a kereskedelmi háborúk jók, könnyen megnyerhetők, amikor egy ország (az USA) dollármilliárdok veszít gyakorlatilag minden olyan országgal szemben, amellyel kereskedik”. Ő pedig nem tett mást, mint megnézte a számokat, s importvám-emelésekről döntött minden olyan partner esetében, amelynek nagy a kereskedelmi többlete az USA-val.

S nem gondolta sem ő, sem a stábja tovább, hogy ebből mi következhet? Még a nagy protekcionista országok is óvatosabbak ennél napjainkban.

Érdekes, hogy Trump elnöki mandátumának a kezdete idején a Davosi Világgazdasági Fórumon a kínai elnök volt az, aki elsőként szállt síkra a világkereskedelem szabadsága, sőt további liberalizálása mellett. Szavai annál is inkább elgondolkodtatók, mivel Kína – miközben a világ legnagyobb kereskedelmi hatalmává vált (ha az Európai Uniót nem egy egységként vesszük), továbbra is jelentős protekcionista intézkedésekkel védi saját piacait.

Mondhatni persze hogy könnyű Kínának, amelynek gyakorlatilag minden kereskedelmi partnerével többlete van, s nem is kicsi.

Az EU-nak is jelentős deficitje van ugyan a kínai kereskedelmében, de az USA dupladeficitet kénytelen elszenvedni, mivel nem csak az ázsiai országgal, de az Európai Unióval is passzívumot termel. Másként fogalmazva:

az EU az USA-val folytatott kereskedelmének a többletéből kiegyenlíti a kínai viszonylatban keletkező passzívumát.

Akkor nézzük talán a tágabb képet is…

A világkereskedelem adatai igen impozánsak. Durván: folyó áron 85 ezer milliárd dolláros a világ GDP-je, ebből mintegy 25 ezer milliárd a világkereskedelem részesedése, aminek a 30 százaléka az EU belső és külső kereskedelme. Ez utóbbi kétharmada azonban vám- és akadálymentesen a tagok között bonyolódik, az egyharmad áll össze a harmadik országbeli partnerekkel folytatott kereskedelemből, ám azon belül is jelentős súlyt képviselnek a kölcsönös piacra jutási feltételeket ilyen vagy olyan módon, de könnyítő szabadkereskedelmi megállapodások. S még egy fontos adalék:

Trump a kereskedelmet pécézte ki magának, pedig az USA kereskedelmi deficitje a GDP-jének csupán a 2,9 százalékát teszi ki, miközben az államháztartási hiánya sokkal nagyobb hányadát.

Ez tavaly 3,5 százalék volt, az idén pedig szakértők legalább 1 százalékponttal nagyobbra prognosztizálják. Annak mérséklésével kellene inkább Trumpnak foglalkoznia, még akkor is, ha a hiány nagy részét a világ számos országa, illetve azok vállalatai amerikai kötvényjegyzésekkel fedezik.

Gondolom, a kereskedelmi protekcionista intézkedések könnyebben eladhatók odahaza, miközben a költségvetési megszorítások általában igen népszerűtlenek a szélesebb tömegek szemében. Tévedek?

Látványos protekcionista lépésekkel könnyű bebizonyítani, hogy „Amerikai az első”. Trump teszi ezt úgy, hogy három évtizeden át az USA volt a globalizáció vitathatatlanul legnagyobb nyertese, miközben az amerikai társadalom egy része most vesztesnek érzi magát a nagy kereskedelmi mérleghiány miatt.

Ezt nagyrészt magyarázza az USA-gazdaság versenyképességének gyengülése, a hazai fogyasztás és termelés között az előbbi javára kinyílt olló, valamint egész sor USA-vállalat külföldre települése. Mert ez is a globalizáció motorja és egyúttal terméke is.

És a protekcionista intézkedések nem fenyegetnek azzal, hogy még többen kerülnek majd a vesztesek közé az USA-ban? Hiszen az USA által bejelentett – egyelőre az acél- és alumíniumtermékek, továbbá a BMW-kre  kivetett – 25 százalékos importvám-emelés nem csak a behozott termékek árát érinti majd, de a partnerek által előre látható módon hozott válaszlépések az amerikai exportot is sújtják.

Ami előre látható: ennyivel fognak drágulni azok a termékek, amelyekbe acélból és alumíniumból készülő elemeket, részegységeket építenek be. Ha azt vesszük csak, hogy például egy gépkocsi több ezer részből áll össze, ezeket esetenként 100-200 helyről szerzik be, s ezek nem kis hányadában van e két alapanyag, akkor el lehet képzelni, hogy számtalan termék ára fog megugrani az importvám-emelkedés miatt, akár közvetlenül, akár az infláció közvetett hatásaként. Persze lesznek olyan termékek, amelyeket helyben, valamivel olcsóbban elő fognak majd tudni állítani, mint a vámmal sújtott importáruk, de akkor is emelkedni fognak a termelői és végső soron a fogyasztói árak is. Az intézkedés ráadásul pont Trump legfontosabb szavazói rétegét sújtja, hiszen kik veszik az olcsóbb importtermékeket? Azok, akik az elmúlt húsz-harminc évben a globalizáció vesztesei voltak, akiknek nem emelkedett a reáljövedelme, akik a régi életszínvonalon akarnak azonban élni, s ezért az olcsóbb importtermékeket vásárolják.

Pont ez, a Trumpot támogató szavazói réteg fog először szembesülni a drágulással.

De hát ez szembe fordítja majd őket Trumppal? Látjuk, itthon is az történik, hogy pont a leszakadó, az orbáni kurzus által negligált tömegek tartanak ki, azok, amelynek tagjai a legnagyobb áldozatai az elmúlt évek gazdaság- és társadalompolitikájának. Miért lenne másként az óceán túlsó partján?

Ez jórészt már pszichológiai kérdés. Az, hogy a vesztesek, a leszakadók egy multimilliárdosra elnökjelöltre szavaznak, ritkán fordult elő az elmúlt évtizedek demokratikus történelmében.

De lehet, hogy a 21. század – időlegesen és hatalmas károkkal – ezt a tapasztalatot is átírja.

Egyáltalán ésszerű lépés ez Trump részéről? Vajon hoz-e elegendőt a konyhára – akár dollárban, akár pszichológiai hatásban mérve – az „Amerika első” ilyen lecsapódása?

Mielőtt erre válaszolnék, szeretném felhívni a figyelmet egy olyan hatásra is, amellyel nemigen foglalkoztak eddig. Nem kis része azoknak az importtermékeknek, amelyeket most meg fognak vámolni, USA-cégek külföldre telepített termelésének a termékei. Az amerikai cégek a jobb feltételek miatt hoztak-hoznak létre külföldi termelőegységeket, ami számukra nem kis vállalati nyereséget eredményez(ett).

Így mondhatjuk, hogy Trump tulajdonképpen a külföldön termelő amerikai vállalatokat is megsarcolja.

Gondolom, nehéz számszerűsíteni a fenti jelenséget.

Hogy mennyire az, mondok egy hozzánk közelebb álló, magyar példát. Nekünk (is) hatalmas a kereskedelmi hiányunk Kínával szemben, ám azt már nem lehet pontosan megmondani, hogy az ázsiai országból vásárolt termékek mekkora hányada kerül a magyar fogyasztókhoz. Emellett mennyi kerül re-exportra, ami a szomszédos országokkal folytatott kereskedelmünkben, mint többletexport, és az esetek nagy részében mit jelentős külkereskedelmi többlet jelentkezik. Végül, de nem utolsósorban: mennyi kínai import hasznosul hazai és nemzetközi cégek által működtetett, de magyarországi termelési láncokban, ami jelentős magyar exportot eredményez. Vagy egy másik példa. Németország a legfontosabb exportpiacunk, a KSH szerint a magyar kivitel 27 százaléka irányul oda, mindenekelőtt autóipari termékek. Valójában azt már azonban nem tudjuk, hogy a magyar export mekkora százalékát értékesítik tovább harmadik országban már német exportként.

Olyan mértékben globalizálódott mára a nemzetközi gazdaság, hogy az emberek – beleértve a politikusokat is – képtelenek felfogni ennek mélységét és összetettségét.

Így azt sem, hogy milyen károkat tudnak okozni rövidlátó és rövid távú populista törekvéseknek engedelmeskedve. Nem csak termelési, de szolgáltatási, pénzügyi értéklánc-összefonódások is vannak, s a kereskedelmi korlátozásokkal, protekcionista intézkedésekkel mindezt veszélyeztetik, beleértve a termelést is. Ez pedig életveszélyes.

Mi lehet az eredmény?

Nézzük történelmi távlatból, s csak egy-két példán keresztül. 1929-33-ban volt a gazdasági világválság, abban az időben, amikor  a mainál szabadabb, valóban liberális volt a világkereskedelem, értelemszerűen persze tömegében  a mainak csak töredékét tette ki.

A válságra a politikusok válasza a nagy nemzeti elzárkózás, protekcionizmus volt. Jött Hitler, Mussollini, a második világháború. 

Vagy vegyük a 2008-as pénzügyi válságot, amikorra – szerencsére – a politikusok tanultak valamit a történelemből, s így senki sem merte korlátozni a világkereskedelem szabadáságát. Pedig akkor az EU GDP-je egy év alatt 4,6 százalékot esett, a kereskedelme pedig közel ötödével zuhant be. S láss csodát! Másfél év múlva a kereskedelmi forgalom már visszapattant a válság előtti szintre, a GDP pedig két évvel később (nálunk azonban jóval később). Hozzáteszem: a külkereskedelem – és tágabb értelemben a külgazdaság – továbbra is a gazdasági növekedés egyik hajtóereje, különösen kicsi és erőteljesen nyitott nemzetgazdaságok számára.

Trump szemmel láthatóan mindezt nem vette figyelembe, s elkerülhetetlennek látszik a kereskedelmi háború, a protekcionizmus erősödése. Mi jöhet Ön szerint?

Első lépésben még nincs nagyobb probléma, hiszen az országok oda-vissza kiszámítottan egyforma hatású lépéseket-ellenlépéseket hoznak; ilyen a kínaiak által az USA-val szemben már kivetett vagy az EU által az amerikai termékekre júliustól kivetendő vámok. Azonban akkor már minőségileg másról beszélünk, amikor ezek a korlátozások már nem csak a fogyasztói piacot érik el, hanem a globalizált termelési és értékesítési láncokat is kezdik szétzilálni. Remélem, kicsi ennek az esélye, de

fennáll annak a veszélye, hogy öngerjesztő és megállíthatatlan folyamatokat indít el beláthatatlan követkeményekkel.

Nem beszélve a nemzetközi pénzpiaci hatásokról, a tőzsdék reakciójáról – amiről köztudott, hogy 90 százalékban múlik a  pszichológián és csak 10 százalékban a termelésen. Súlyos és kiszámíthatatlan válsághelyzetekben a legállatibb ösztönök törnek a felszínre. Ha valaki ilyen állapotban döntéshozatali pozícióban van, irdatlan károkat tud okozni a világnak, különösen, ha vezető országról van szó.

Elég sötét a kép, amit fest.

Tovább gondolva a logikai sort, ha megbomlanak ezek a láncok, akkor elképesztő egyéb problémák keletkeznek: világszerte megugrik a munkanélküliség, miután leállnak a gyárak, mivel nem lesz szükség annyi importra, rengeteg meg nem termelt pénztől esik el a gazdaság a termelés, a szolgáltatások, a pénzügyi mozgások zsugorodása miatt, jelentős lenne az árdrágulás, hiszen olcsóbb importot kell drágább (vagy jelenleg nem is létező) hazai termékkel és szolgáltatással pótolni. Mivel pedig ez aligha megoldható, mindenütt tetemes áruhiányok alakulnának ki, annak minden politikai, társadalmi és biztonsági következményével együtt. Egy denveri professzor mutatott rá helyesen még a 2008. évi pénzügyi válság előtt:

„Ahol a kereskedelem végetér, ott kezdődik a háború”.

De hát azért van a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), hogy kezelje és mederben tartsa a protekcionista törekvéseket.

Valóban a WTO lenne hivatott ezeket a kérdéseket elbírálni, de csak addig, amíg kereskedelemre hivatkozva születnek ezek a döntések. Ugyanis Trump az acél- és alumíniumtermékek, illetve a német autóipar bizonyos termékeinek az importját (BMW) nem kereskedelmi, hanem nemzetbiztonsági kérdésként kezeli. Ha ebből a szempontból kockázatosnak minősítik e termékek bevitelét, akkor a WTO szerint is lehet egyoldalú korlátozó lépéseket hatályba léptetni.

Ez sem valami elvont, elő nem fordult precedens: emlékezzünk csak arra, hogy a magyar kormány nemzetbiztonsági kérdést csinált, s erre hivatkozva államosította az energiaszektor és a bankrendszer egy részét! De hát mit várunk a populistáktól?

Ők könnyen túlteszik magukat a racionális tényeken, s egyszerű megoldásokat kínálnak bonyolult kérdésekre, olyanokat, amelyeket a nép kész elhinni, és fogalma sincs, hogy a páratlanul felgyorsult világban már rövid távon mekkora árat fog érte fizetni.

Milyen hatásai lehetnek magyar gazdaságra egy eszkalálódó protekcionista kereskedelmi háborúnak?

Szaladjunk végig a számokon: a magyar GDP négyötödét adja az export, amelynek közel 80 százaléka az Európai Unió belső kereskedelmének a része, és amelynek jelentős hányadát a multinacionális vállalatok termelik. Ezen belül az autóipar teljesítménye kiugró.

Ez olyan – 10-15 éve még nem létezett egyoldalú – szektorális függést jelent, ami eleve veszélyes.

Már csak azért is, mert az autóipar óriási változások előtt áll, s nem tudni, hogy a befektetők – a német cégek – számára mennyire marad értékes a magyarországi termelés, amikor belépnek az e-autók, az önvezető autók, a közel teljes digitalizáció, stb. Ahhoz, hogy Magyarország meg tudja majd őrizni stabilitását és nemzetközi gazdasági pozícióját, kezdettől fogva diverzifikált termelési-szolgáltatási szerkezetre kellett volna törekednie. A probléma nem a jelentős autóipari beruházásokkal van, hanem azzal, hogy más területeken elmaradtak a fejlesztések.

De hát pontosan ellenkezőleg, nagyobb nemzeti függetlenséget hirdet a mostani kurzus…

Történelmi bűnnek tartom a magyar társadalommal, a magyar emberekkel szemben, hogy az elmúlt években érkezett és egyelőre még tovább érkező, éves átlagban a magyar GDP 3-3.5 százalékát elérő uniós támogatásokat nem megfelelően használta fel az ország:

egy világra nyitott, nem EU-ellenes politikával számottevően meg lehetett volna erősíteni a magyar gazdaságot és – ami nem kevésbé fontos – a jövőorientált, világra nyitott és (ön)felelős társadalmi tudatot is.

Trump érdekes javaslattal lepte meg a hétvégi G7-es csúcson a partnereit. Ezt hogyan lehet értelmezni?

Trump ottawai javaslata, hogy a G7 között legyen szabadkereskedelem, további bizonyítéka annak, hogy az elnök tökéletesen kiszámíthatatlan, önmaga korábbi nézeteit és intézkedéseit egy legyintéssel cáfolja és ellentétébe fordítja. Hogyan lehet szabadkereskedelem, amikor éppen az USA rúgta fel a NAFTA, mint szabadkereskedelmi övezet alapszabályát, amikor vámokat vezetett be a kanadai és mexikói termékekre? Amikor felfüggesztette az USA és az EU közötti – és már ígéretes szakaszba jutott – transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) tárgyalásait? Tovább menve: az amerikai elnök teljes tudatlanságát bizonyítja ez a szabadkereskedelmi „javaslat”, hiszen nem tud az USA ilyen egyezményt kötni a G7-tag Németországgal, Franciaországgal, Nagy-Britanniával, Olaszországgal, amelyek mind az Európai Unió tagjai, ami 28 országot tömörít szabadkereskedelmi és vámunióban.

Mi lehet a kiút abból a helyzetből, amelybe Trump szemmel láthatóan belavírozza a világot?

Az Európai Unió és Kína próbálkozik. Nem csak a WTO-nál, hanem úgy is, hogy kölcsönös kedvezményeket nyújtanak a kétoldalú gazdasági kapcsolatok intenzív fejlesztésére, hiszen ez a kétoldalú kapcsolat a világgazdaság és a világkereskedelem egyik legnagyobb ütőerét adja. Az Unió emellett felgyorsította a szabadkereskedelmi tárgyalásokat egy sor országgal. Lehetőség szerint összefoghatnak azok az országok, amelyeket most az USA meg akar sarcolni. S ez a helyes válasz.

Nagyon könnyen előfordulhat, hogy az „Amerika elsőből” „Amerika egyedül marad” lesz.

Német-kínai egyeztetés az USA ellenében

0

A német kancellár telefonon tárgyalt az újjáválasztott Hszi Csinping elnökkel. Ezúttal a globális kereskedelem volt a téma, miután Donald Trump amerikai elnök védővámot vetett ki az acél- és az alumínium-importra. Az amerikai elnök mind Kínát mind Németországot bírálja amiatt, hogy túlságosan nagy a kereskedelmi többletük.

„Ez azért van, mert mi áruink jók, és sokan keresik őket”

– vágott vissza a protekcionista Trumpnak Angela Merkel. Arra is rámutatott, hogy a konjunktúra miatt Németország importja nő, emiatt pedig csökken a kereskedelmi többlete: tavalyelőtt még 248 milliárd euró volt, tavaly már csak 244 milliárd.

Merkel Hszi Csinping elnökkel megállapodott abban, hogy Trump védővámos intézkedéseinek ügyét a G-20 következő csúcstalálkozója elé viszik.

A gazdasági nagyhatalmak túlnyomó többsége a szabadkereskedelem híve, míg Trump Amerika érdekeit helyezi előtérbe.

Merkel Amerikába küldte gazdasági miniszterét, hogy igyekezzen elérni: Washington ne indítson általános kereskedelmi háborút. Peter Altmaier német gazdasági miniszternek nem lesz könnyű dolga, hiszen az amerikai elnök – legalábbis a hírek szerint – újabb protekcionista intézkedéseket fontolgat. Emiatt lemondott gazdasági főtanácsadója, a szabadkereskedelem-párti  Gary Cohn.

Egyelőre a szavak háborúja folyik: a konkrét intézkedések még nem érintenek létfontosságú érdekeket.

Ráadásul a legfejlettebb ipari országokat tömörítő OECD arra mutatott rá, hogy a G-20 államok jó részének kereskedelempolitikája sokkal inkább protekcionista, Trumpé: India és Brazília jár ebben az élen. Sőt, Kína is jobban védelmezi a belső piacát, mint az Egyesült Államok. A tendencia nyugtalanítja inkább a megfigyelőket: a piacok elzárása a külföldi áruk elől komoly válságot idézhet elő. Igaz, hogy a világkereskedelem az utóbbi években csak nagyon lassan nő, de a határok visszaállítása lefékezheti a konjunktúrát, pedig ennek fenntartása Amerikának éppúgy érdeke mint a világ más országainak.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK