Címke: Örkény Színház

• Inkább a korszellem érdekel, nem kifejezetten a zsidó kérdésre vagyok rákattanva, mondja Mohácsi János rendező.

• Az Egy piaci napot is nagyon elutasíthatja valaki, ha akarja, mégpedig a következő dumával, „már a vízcsapból is a zsidók folynak megint”.

• Egy erőteljes színházi estének lórúgásszerű ereje van.

• A Dohány utcai seriff előadása kimegy New York-ba, Washingtonba.

Gyakran visszatérsz a zsidó témához. Megy még a Dohány utcai seriff című produkció, az Örkény Színházban nem is olyan rég még látható volt az az előadás, amiben a Kamenyec-Podolszkij-i tragédiát dolgoztad fel, ahol sok zsidót öltek meg nem németek, hanem magyarok. És most a Radnóti Színházban, az Egy piaci nap előadásában, arról beszélsz, hogy a háború után, 1946-ban is volt nálunk zsidókat üldöző pogrom.

Én nem zsidó, hanem inkább magyar témának nevezném ezeket. Inkább a korszellem érdekel, nem kifejezetten a zsidó kérdésre vagyok rákattanva.

Modellhelyzeteket látsz bennük akár a mára vonatkozóan?

Óriási sebnek tartom a magyarországi Soát, ahogy a Donkanyarba kizavart két-háromszázezer emberrel történteket is. Ez olyan seb az ország életében, ami szerintem még a következő generációk életét is meg fogja határozni. Hatni fog rájuk valahogyan.

Meg tudod fogalmazni, hogy mi hat benne?

Hogy lehet egy hiányt megfogalmazni? Hatszázezer embert elhurcoltak az országból, ha belegondolsz, ez egyharmad Budapest. Vagy nyolc Szombathely. Orbitális mennyiségű emberről van szó. Ők valahogyan részt vettek a népesség kulturális életében, történetük volt, nem kis részben járultak hozzá az országhoz kulturálisan, gazdaságilag, mindenhogyan. Engem érdekel azoknak a felelőssége, akik ebben a népirtásban közreműködtek. Borzalmasnak tartom, hogy nem lettek feldolgozva, kibeszélve ezek a történetek, és a lakosság nem kis hányada ma is elutasítja valamilyen módon ezeket a problémákat.

Tébolyító, hogy hatszázezer ember meghal, és utána még egyáltalán lehetséges antiszemitizmus, akár rögtön 1946-ban, ahogy ma is nálunk. A migránsgyűlölet is felfogható egyfajta antiszemitizmusként.

A gyűlöletkeltésnek a technikája egyfajta. Szeretet nagyon sokféle van, gyűlöletkeltés csak egyfajta. Ezt ismerjük a Harmadik Birodalomból, 1949 környékéről, a fordulat évéből, ismerjük a komcsik alatt és a mostani nomenklatúránál is. Ezek a gyűlöletkeltési technikák egyformák, kétségtelenül hasonlítanak egymásra.

Nem jön rá a tömeg jelentős része, hogy a gyűlöletkeltés egy mechanizmus és ugyanaz igen régóta?

Hát Gábor, a kérdésben ott a válasz. Igen, nem jön rá a tömeg. Szerintem borzalmasan kevés az ismeretanyag. Az Egy piaci napot is nagyon elutasíthatja valaki, ha akarja, mégpedig a következő dumával, „már a vízcsapból is a zsidók folynak megint”. És ez még csak a legenyhébb, amit mondhat az ember. Ez nem kellemes téma, eshet valakinek rosszul, kétségtelen.

Nem arról van szó, hogy a Radnóti Színházba általában úgyis azok mennek be, akik egyetértenek veled? Milyen hatása lehet egy ilyen produkciónak?

Én nem hiszem, hogy egy színházi előadással gödröt lehet ásni, vagy árkot lehet betemetni. Ha bárkiben is feltámad a részvét, a kétség, már sokkal többet ért el ez az előadás, mint amiben én reménykedem.

Nem a világmegváltásért dolgozom, hanem egy bitang erős színházi estét akarok csinálni.

Ebben a pillanatban éppen erről a kérdésről.

Nem félsz attól, hogy amit esténként körülbelül kétszázötven embernek játszotok, az nem válik köztudottá, nem kerül be a társadalom vérkeringésébe?

Nem félek attól, hogy a színházi produkcióim nem versenyképesek a filmmel, a tévével, akár a nettel. Egy erőteljes színházi estének lórúgásszerű ereje van, ezt látom a közönségen. Csak egy bitang jó koncert tud olyan elementáris és érzéki lenni, mint amilyen a színház. Ugyanakkor a mennyiséggel baj van, a Radnótiba esténként csak kétszázhatvanan férnek be.

Miközben azt látjuk, hogy, meglepő módon, nálunk nő a színházba járók száma. Az pedig pláne meglepő, hogy ezen belül a fiatalok aránya még inkább.

Erőteljesen kételkedem abban a statisztikában, amelyik azt mondja, hogy az ötmillió nézőt közelítjük.

A tao körüli borzalmas gyalázat miatt vannak szerintem fölpumpálva a színházi statisztikák. Hiszen a nézőszám arányában igényelhető a támogatás.

De az kétségtelen, hogy járnak nálunk színházba az emberek, én nem tudok szerte az országban úgy betévedni színházba, hogy ne teltházat lássak.

A rossz előadások zöme is dugig van.

Ki van éhezve az emberek jelentős része a színházra, mert a gépi kultúra nagyon fárasztó lehet, aztán, hogy tudjuk-e minden este színházzal azt a minőséget nyújtani, amit megérdemelne a közönség, arra egy biztos nemmel válaszolok. De rám a saját előadásaim terhe hárul.

Amíg Kaposváron dolgoztál, ott hozzá voltál szokva egy csapathoz, ahogy ahhoz is, hogy egy szezonban egy előadást rendezel. Valaha még nyilatkoztál is arról, hogy nem is lehet becsülettel ennél többet csinálni. Mostanában pedig általában megvan neked évadonként a négy, az is lehet, hogy az öt produkció is. És nincs hozzá társulatod. Hol itt, hol ott rendezel.

Ezt kínkeservesen meg kellett tanulni. Az első pár év rettenetes volt, most jutottam el oda, hogy négy vadonatúj előadást csináltam, tehát négy olyan darabot állítottam színpadra, amit még soha nem rendeztem.

Az elmúlt időszakban sok darabot rendeztél újra.

Igen, és nem is szégyellem ezt, most is csinálom, a Black Comedy előadását például sok szeretettel leszállítom Székesfehérvárnak. Ilyenkor könnyebb dolga van az embernek, nem kell újra a megíratlan részekkel és a dramaturgiai gyengeségekkel veszkődni. De természetesen a koncepciómat át kell szűrni azon a társulaton, amelyikkel dolgozom. Nem alázhatom meg a színészeket azzal, hogy a másokra kitalált elképzeléseimet egy az egyben rájuk alkalmazom. Most jutottam el odáig, hogy négy új előadást csináltam a szezonban, és azt kell mondanom, hogy egyiket sem szégyellem. Tudom, hogy mind a négy helyen nagyon komoly minőséget hagytunk magunk után. Igen komolynak tartom a Vőlegény előadását, ami Szombathelyen volt, sajnos azt túl kevesen látták. Nagyon jó volt a miskolci Kabaré és a nyíregyházi Illatszertárnak most bitang szerencséje van azzal, hogy megy a POSZT-ra.

A Pécsi Országos Színházi Találkozó műsorfüzetében benne van, hogy az ott lévő előadások száma és díjak tekintetében Zsótér Sándorral ti ketten vagytok a csúcstartók.

Ha valami nem érdekel, akkor például ez. Mert van olyan előadásom, aminek tudom, hogy ott lett volna a helye a POSZT-on, és nem volt. A POSZT-on a színházi alkotók minősége találkozik a válogatók igencsak szubjektív és bizonytalan mérce szerinti mustrájával. Ez inkább szerencsejáték.

De úgy tűnik, hogy te ebből győztesként jössz ki.

Nem akarok győzni. Azt sokkal fontosabbnak tartanám, hogy a POSZT egy fasza, kemény fesztivál legyen, ahol a legjobb előadások vannak,

nem pedig két színházat nem hivatásszerűen néző ember válogat ki produkciókat, nem létező szempontok szerint. A Theaterfest-re öt kritikus vérig menő harcban kiválasztja azt a hét előadást, és nem többet, ami ott van. Nincs legjobb előadás, nincs legjobb színész és semmi ilyesmi nincs, hanem az a lényeg, hogy te ott vagy a Theaterfesten és ez borzalmasan emeli a színészeknek, a színháznak, az összes kreatív munkatársnak az ázsióját.

De éppen az előbb mondtad, hogy az Illatszertár előadásának nagy szerencséje van azzal, hogy eljut a POSZT-ra.

Igen, ez a nyíregyházi színháznak jót tesz, de nekem erőteljesen közömbös a POSZT, nem izgulok, hogy ott van-e előadásom, nem várom a hajnali telefont, mint 2000 környékén, hogy nyertem-e vagy nem nyertem. Ez régebben nagyon lényeges volt. Örülök, ha a színészek díjat kapnak, mert akkor nekik segítettem, de azok miatt, amiket mondtam, nekem a POSZT nem tartozik a szerelmeim közé.

Mi tartozik most a szerelmeid közé?

Most az, hogy

a Dohány utcai seriff előadása, a K2 Színház, de főleg Boros Anna és munkatársainak hihetetlen melója miatt kimegy New York-ba, Washingtonba, és angol nyelvű előadásokat tartunk belőle. Nagyon várom a produkció találkozását az amerikai közönséggel.

Örülök, hogy a Szakértők zenekar, tehát a Kovács Marciék bandája is kimegy, és koncertet tart Márton, már rég ott kellene játszania. Olyan nagyságokkal lép fel majd, mint a Klezmatics klarinétosa, Matt Darriau, aki egy csodálatos világsztár. Meghallgatta a Szakértők zenéjét és örömmel vesz részt a koncertjükön.

Eszelős kaland egy olyan előadást áttenni más nyelvre, amelyikben csak a szöveg és a zene van, hiszen az utolsó egy-két percet leszámítva, vaksötétben játszódik a produkció.

Nagyon nehéz volt a színészeknek. Egy részük beszél angolul, nem is rosszul, azok akik pedig nem, is tanultak valaha és ők fölkészültek. Nagy segítségünk volt, hogy kinti amerikai színészkollégák fölmondták a szöveget, hogy kiejtésben ne okozzanak csalódást. De Iso, az öcsém, azt mondta, hogy nagyon sok az angolul kevésbé jól beszélő kint, igen sokféle angolt beszélnek, ezért nem idegen, hogy valaki nem az irodalmi angolt, az irodalmi amerikait használja.

Mikor lesz ez pontosan?

Június 15-én megyünk, és körülbelül két hétig maradunk. New York-ban pedig a K2-nek még lesz előadása, a Holdkő, amit Závada Péter az amerikai disszidenseknek a történeteiből írt. Ez magyar nyelven lesz a Magyar Házban. Plusz még a Szakértőknek lesz koncertje és még amit Alföldi Róberttel közösen csináltak Marciék, Konrád György szövegét használva, a Kutató kézben hamu és csontdarabkákat is előadja a Szakértők meg egy Amerikában élő színész fiú, Boncz Ádám.

Mi ez, egy kultúrcsomag?

Ez egy csomag, igen, Hungary Live fesztiválnak nevezték el, és az a terv, hogy évente csinálnak egy ilyet.