Kezdőlap Címkék Nézőpont

Címke: nézőpont

A Nézőpontnál október nagy vesztese az LMP

0

A kormánypárt támogatottsága továbbra is nagyon erős, s szeptemberhez hasonlóan 13 mandátumot szerezhet a májusi EP-választásokon. Az októberi hónap nagy vesztese az LMP, amely „most vasárnap” nem jutna be sem a magyar, sem az uniós parlamentbe. Itt a Nézőpont Intézet legújabb pártpreferenciája.

 

Októberben is a kormányzó pártokkal szimpatizál a teljes felnőtt magyar népesség 38 százaléka, amely nagyjából 3 millió magyarnak felel meg. A pártverseny második helyén továbbra is a Jobbik található a múlt havival megegyező, 10 százalékos táborral (800 ezer szimpatizáns), az MSZP-P pedig szintén megtartotta 5 százalékos népszerűségét (400 ezer szimpatizáns), míg a DK csak a teljes népesség 4 százalékának támogatására számíthat (320 ezer szimpatizáns).

Októberben a többi releváns párt számára csak a felnőtt magyarok 2-2 százaléka (160 ezer fő) mutatott érdeklődést. Különösen az LMP szerepelt rosszul, amely immáron csak a választópolgárok 2 százalékát tudhatja maga mögött. Népszerűsége így megegyezik a már hónapok óta ezen a szinten álló Momentuméval és a Magyar Kétfarkú Kutyapártéval. Az újonnan alapított Mi Hazánk továbbra is 1 százalékon áll (80 ezer fő).

Minden második szavazó a Fideszt választaná

A választáson részvételüket ígérő választópolgárok pártpreferenciái kis mértékben változtak a szeptemberi adatfelvétel óta. A Fidesz-KDNP továbbra is megszerezné a szavazatok abszolút többségét (51 százalékát). Így elmondható, hogy minden második választó Fidesz-szavazó.

A Jobbik az előző havinál 1 százalékponttal gyengébben, 17 százalékon áll, míg az MSZP-P közös lista 10, a DK listája 8 százalékot érne el. Nagy a tülekedés a parlamenti küszöb közvetlen közelében, de az októberi felmérés alapján a Momentum és Kétfarkú Kutyapárt továbbra sem jutna be a magyar és az uniós parlamentbe, az LMP pedig kiesne mindkét testületből. Az 1 százalékon álló Mi Hazánk Mozgalomnak sem volt erre még esélye a Volner János csatlakozása előtt készült adatfelvétel alapján.

A Nézőpont Intézet mandátumbecslése alapján a Fidesz-KDNP 13, a Jobbik 4, az MSZP-Párbeszéd 2, a Demokratikus Koalíció pedig szintén 2 embert küldhetne az Európai Parlamentbe.

A Nézőpont a kormány migrációs politikájáról kérdezte a magyarokat

0

Hiába fogadta el az Európai Parlament a héten a Sargentini-jelentést, a magyar választók kétharmados többsége továbbra is támogatja a kormány migrációs politikáját – ez derül ki a kormányhoz közeli Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.

A 2015. szeptember 15-én létesített határzár felállításának harmadik évfordulóján, hat és fél millió magyar jó döntésnek tartja a kerítést, a kvótákat pedig még ennél is többen utasítják el. A kormány migrációs politikájának támogatottsága három éve kiemelkedően magas szinten stabilizálódott.

A 2016-os népszavazási kérdést illetően még mindig egységesnek mondható a választókorú magyar népesség álláspontja.

A megkérdezettek 86 százaléka nem támogatja, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül telepítsen be Magyarországra nem magyar állampolgárságú személyeket, ellenkező véleményen mindössze 7 százalék van. A kvótaellenesek aránya állandónak mondható, a referendum óta folyamatosan 80 százalék felett van. A menekültek kötelező betelepítésének támogatottsága Budapesten 14 százalék, azonban minden más társadalmi csoportban (a nemet, az életkort, az iskolai végzettséget és a településtípust vizsgálva) egytized alatt marad a kvóták támogatóinak hányada.

Az immáron három éve álló határkerítés felépítésével a megkérdezettek 56 százaléka teljes mértékben, 26 százaléka pedig inkább egyetért. Ez azt jelenti, hogy a nyolcmilliós választókorú népességből 6 és fél millió embert maga mögött tudhat a kormány ebben a kérdésben. 2015 nyarán ugyanez az arány még 50 és 60 százalék között ingadozott. Az őszi kerítésépítés heteiben emelkedett 70, majd azt követően 80 százalék fölé, azóta pedig ezen a szinten van.

A kormány határpolitikájával a választók háromtizede nagyon, további 38 százaléka pedig inkább elégedett, összességében tehát a lakosság bő kétharmada a kabinet mögött áll ebben a kérdésben. Ez azt jelenti, hogy nyolcmillióból öt és félmillió ember támogatja a kormánypártok migrációs politikáját. Az inkább elégedetlenek aránya 16, míg a nagyon elégedetleneké 10 százalék.

A Fidesz-KDNP szimpatizánsainak 97 százaléka támogatja a kerítést, de a jobbikosok 94 és még a baloldaliak 57 százaléka is egyetért a határzár szükségességével. Összességében az ellenzéki pártok szavazóinak közel 70, az ismeretlen pártpreferenciájúak 80 százaléka osztja a kormány álláspontját ebben a kérdésben.

Az elégedetlenek tábora is két részre oszlik, egyik fele túl kevésnek, másik fele túl soknak tartja az eddigi lépéseket, ez derül ki egy másik kérdésre adott válaszokból. A kormány eddigi, illegális határátlépésekkel szembeni intézkedéseit a válaszadók 66 százaléka megfelelőnek tartja, 12 százalék gondolja úgy, hogy túl keveset tett a magyar vezetés a határok védelméért, míg 14 százalék azoknak az aránya, akik túl szigorúnak tartják az eddigi lépéseket. Az első elégedetlen csoportot a Jobbik-szimpatizánsok, míg az utóbbit a különböző baloldali pártok szavazói dominálják. inkább elégedett, összességében tehát a lakosság bő kétharmada a kabinet mögött áll ebben a kérdésben. Ez azt jelenti, hogy nyolcmillióból

öt és félmillió ember támogatja a kormánypártok migrációs politikáját.

Az inkább elégedetlenek aránya 16, míg a nagyon elégedetleneké 10 százalék.

A Fidesz-KDNP szimpatizánsainak 97 százaléka támogatja a kerítést, de a jobbikosok 94 és még a baloldaliak 57 százaléka is egyetért a határzár szükségességével. Összességében az ellenzéki pártok szavazóinak közel 70, az ismeretlen pártpreferenciájúak 80 százaléka osztja a kormány álláspontját ebben a kérdésben.

Nézőpont: az MSZP-Párbeszéd nem jutna be a parlamentbe

2

Nem változott érdemben a pártok támogatottsága az egy hónappal ezelőtti helyzethez képest – ez derül ki a Nézőpont Intézet, Magyar Idők számára készített legfrissebb felméréséből. A kormányközeli közvéleménykutató szerint egyértelműen kijelenthető, hogy a Fidesz az egyetlen néppárt Magyarországon. Kétezer ember kérdeztek meg.

 

A Fidesz-KDNP továbbra is biztosan vezet, minden egyes társadalmi csoportban a kormánypártok a legnépszerűbbek.

Nincs olyan demográfiai csoport, aminek egyharmada ne lenne fideszes,

míg az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik népszerűsége haladja meg néhol a 10 százalékot. Ez alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a Fidesz az egyetlen néppárt Magyarországon. A jelenlegi népszerűségi adatok alapján nem jutna parlamentbe az MSZP-Párbeszéd pártszövetség és a Momentum sem, az LMP pedig csak épphogy elérné a bejutási küszöbhöz szükséges 5 százalékot.

A teljes választókorú magyar népesség 41 százaléka a kormánypártok szimpatizánsa a Nézőpont Intézet július végén és augusztusban, 2000 fő személyes megkérdezésével készült országos reprezentatív kutatása alapján. A Fidesz-KDNP az áprilisi országgyűlési választások óta stabilan maga mögött tudhatja a lakosság bő négytizedét, az ellenzék pártjai pedig nem képesek jelentősen változtatni saját pozíciójukon. A második helyet továbbra is a Jobbik foglalja el 10 százalékkal. A teljes népességben 6 százalékos támogatottsággal bíró MSZP-P és a 4 százalékos DK szintén megtartották az előző havi táborukat, és a belső harcoktól, távozásoktól és kizárásoktól továbbra is hangos LMP is stabilan 3 százalékos szimpatizánsi körrel rendelkezik. A parlamenten kívüli Momentum 2, a Kétfarkú Kutyapárt és a Mi Hazánk 1-1 százalékos bázissal bír.

Ha a teljes ellenzék támogatottságát összeadjuk, akkor is, Budapest kivételével, minden társadalmi csoportban magasabb a Fidesz-KDNP népszerűsége.

A férfiak között 10, a nők körében pedig 17 százalékpont a kormánypártok előnye az ellenzék egészével szemben. A különböző korosztályokat tekintve a legfiatalabb, 18-29 éveseket tartalmazó korcsoportban a legkisebb (7 százalékpont) a különbség a Fidesz-KDNP és az ellenzék között, a 60 éven felülieknél már jelentős, 16 százalékpontos a kormánypárti fölény. Az alapfokú végzettségűeknél majdnem 20 százalékponttal több szimpatizánssal rendelkezik a kormánypárt, a diplomások körében viszont 4 százalékpontra olvad az előny. Az összevont ellenzék Budapesten 12 százalékpontos előnyben van, az ország többi részén azonban tekintélyes, 18-20 százalékpontos a lemaradásuk. Árnyalja a képet az ellenzék számára, hogy a Fidesz-KDNP legalább háromszor népszerűbb az összes többi pártnál, rendkívül fragmentált az ellenzéki oldal. Szintén rossz hír az ellenzéknek, hogy a fővárosban az összevont baloldali tábor mérete már 6 százalékponttal elmarad a kormánypártok támogatottságától.

A legvalószínűbb választási eredményre irányuló becslés tanúsága szerint

a Fidesz-KDNP listája egy most vasárnapi voksoláson 54 százaléknyi szavazatot kapna,

az előző havinál egy százalékponttal kevesebbet. A Jobbik támogatottsága a választás után tapasztalható visszaesés után most nem változott, 17 százalékos eredménnyel futna be a második helyre, az MSZP és a P közös listája 9 százalékos eredménnyel nem szerezne parlamenti mandátumot. A DK az előző havi egy százalékpontos erősödés után ismét javított, immár 7 százalékot kapna, és az LMP is bejutna a Parlamentbe 5 százalékos eredménnyel. Kiszorulna viszont a továbbra is 4 százalékos Momentum, a 2 százalékos Kutyapárt és az 1 százalékon álló Mi Hazánk.

Toroczkaiék már a Nézőpontnál vannak

0

Továbbra is tartja júniusban mért rekordmagas népszerűségét a Fidesz-KDNP – legalábbis ez derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készített júliusi felméréséből. A Toroczkai László vezetésével egy hónappal ezelőtt megalakult Mi Hazánk Mozgalom még nem párt, de a Nézőpont már az ő támogatottságukat is méri.

A Jobbik az áprilisi választásokat követően hónapról hónapra veszít népszerűségéből, a Sneider Tamás elnökölte formációra újabb 1 százalékponttal kevesebben szavaznának. A Toroczkai László vezetésével júniusban megalakult Mi Hazánk Mozgalom a választókorú népesség 1 százalékát tudhatja maga mögött, és egy esetleges „most vasárnapi” választáson is ehhez hasonló eredményt érne el.

A közvélemény-kutatás tanúsága szerint a teljes felnőttkorú magyar népesség 42 százaléka szimpatizál a Fidesz-KDNP-vel. A kormánypártok tehát megtartották a májusban és júniusban mért, 3 millió főt is jelentősen meghaladó támogatottságukat. Az 1 százalékpontot veszítő Jobbik 10, az MSZP-P 6, a DK 4, az LMP 3, a Momentum 2, a Kétfarkú Kutya Párt és az újonc Mi Hazánk pedig 1-1 százalékon áll.

A legvalószínűbb listás választási eredményekre (a választási részvételüket biztosra ígérők potenciális pártpreferenciájára) vonatkozó becslés szerint a Fidesz-KDNP 55 százalékot szerezne egy esetleges voksoláson, amely szintén megegyezik az előző hónapi értékkel.

A Jobbik a júniusi 18 százalék után júliusban csupán a szavazatok 17 százalékát kapná meg, a belőle kivált Mi Hazánk pedig 1 százalékot érne el.

Az áprilisi választásokon még 20 százalékos, pénzügyi és szervezeti problémákkal küzdő párt tehát folyamatos lejtmenet után immáron 3 százalékponttal áll gyengébben, mint a voksolás idején. Továbbra is 9 százalék az MSZP és a Párbeszéd közös listájának támogatottsága, az elnökváltás tehát nem segítette hozzá a pártszövetséget a számukra elérendő 10 százalékos küszöb átlépéséhez. A DK egy százalékpontot erősödve 6, az LMP pedig ugyanennyit gyengülve 5 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Továbbra sem tudja elérni a parlamenti küszöböt a már negyedik hónapja 4 százalékon álló Momentum, és a 2 százalékos Kétfarkú Kutya Pártnak sem lenne esélye az Országgyűlésbe jutásra, ha most tartanának választást.

Nem a Fidesz erősödik, az ellenzék gyengül

0

A 2014-es választások óta nem volt ilyen magas a Fidesz-KDNP támogatottsága – derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből. A teljes népességen belül ugyan nem változtak az erőviszonyok, viszont az ellenzéki, kiemelten a Jobbik-szimpatizánsok aktivitása csökkent, így tudták növelni előnyüket a kormánypártok a legvalószínűbb listás eredmény tekintetében.

Magyar Idők számára készített  felmérés szerint a teljes felnőtt népesség körében 42 százalék szimpatizál a kormánypártokkal. Ez az arány a Jobbik esetében 11, az MSZP-nél pedig 6 százalék. A DK és az LMP tábora 3-3 százalékos. A Momentum Mozgalom 2 százalékon, a Kétfarkú Kutya Párt pedig 1 százalékon áll.

A legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve (a választási részvételüket biztosra ígérők potenciális pártpreferenciája) a Fidesz-KDNP-re 55 százalék szavazna. A Jobbikot 18 százalék választaná, tehát a választások óta csökkent a párt támogatottsága.

Az adatfelvétel még a Mi Hazánk mozgalom párttá alakulása előtt történt, ezért az új párt esetleges népszerűségnövekedése még közvetlenül nem jelent meg a pártpreferenciákban, azonban a Jobbik szimpatizánsainak inaktivizálódásában már szerepet játszhatott.

Az MSZP-Párbeszéd listára jelenleg a biztos szavazóknak 9 százaléka voksolna, tehát Tóth Bertalan pártelnökké választása után sem állnak a parlamentbe való bejutásukhoz szükséges 10 százalékos szint fölött. Az LMP-re 6, a DK-ra pedig 5 százalék szavazna, népszerűségük nem sokat változott a választások óta. A Momentum szavazataránya 4 százalék, míg a Kétfarkú Kutya Párté 2 százalék lenne a biztos szavazók körében.

Nézőpont: Két hasonló nagyságú táborra szakadhat a Jobbik

0

A Nézőpont Intézet felmérése szerint erősen megosztottak a Jobbik szimpatizánsai a párt néppárti fordulata kapcsán, ezért Toroczkai mozgalma a szavazótábor felét is elcsábíthatja. A kormányközeli intézet a Magyar Időknek készítette a felmérést.

A Nézőpont szerint a jobbikosok 43 százaléka tartja pozitívnak a néppártosodást, 49 viszont úgy gondolja, a radikális úton kellett volna tovább haladni a közösségnek. A megkérdezett Jobbik-szimpatizánsok 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szavazna egy, a Jobbikból kizárt Toroczkai László által alapított új pártra. Kategorikusan 36 százalék utasította el ezt a lehetőséget. A szimpatizánsok közel 30 százaléka még nem alakított ki véleményt a kérdésben.

A jelenlegi állás szerint tehát a Toroczkai-párt, ha elvégzi az ehhez feltétlenül szükséges politikai aprómunkát, akkor

megfelezheti a Jobbik jelenlegi táborát.

A választókorú magyar népesség körében még mindig messze Vona Gábor a legismertebb jobbikos politikus, a megkérdezettek 95 százaléka hallott már a lemondott pártelnökről. Ugyanakkor sem ő, sem a párt más politikusai nem túl népszerűek: Vonát mindössze 32 százalék látná szívesen fontos politikai pozícióban. Ezzel ő vezet, Dúró Dóra a második, 27 százalékkal.

Magas viszont Vona elutasítottsága, 58 százalékos, Dúróé pedig 40. Toroczkai száma: 15 százalék látná szívesen fontos pozícióban (ez harmadik helyet jelent neki), 45 nagyon nem szeretné ezt.

A párt új vezetőinek ismertsége alacsony:

Sneider Tamást mindössze a teljes népesség 41 százaléka ismeri, Gyöngyösi Mártont pedig 40.

Tovább nőtt a kormánypártok támogatottsága

1
  • A kormányalakítást követően tovább erősödött a Fidesz-KDNP támogatottsága.

  • Közel 400.000 fővel többen szavaznának rájuk, mint a választás idején – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készített felméréséből.

A kormánypártok a választások utáni népszerűség-növekedésüket tovább tudták folytatni, az előző hónapban is már 52 százaléknyi szavazatot gyűjtöttek volna be, jelenleg pedig 54 százalékos eredményre számíthatnának – áll a kormányhoz közeli közvéleménykutató cég összefoglalójában. Ez azt jelenti, hogy a választásokon megszerzett 2.600.000 fős tábort közel 400 ezer fővel tudták bővíteni két hónap leforgása alatt a kormánypártok.

A felmérés alapján a teljes felnőtt népesség körében 42 százalék szimpatizál a kormánypártokkal. Ez az arány a Jobbik esetében 11, az MSZP-nél pedig 6 százalék. A DK és az LMP tábora 3-3 százalékos. A Momentum Mozgalom 2 százalékon, a Kétfarkú Kutya Párt pedig 1 százalékon áll.

A teljes népességen belül a Fidesz KDNP több, mint egymillióval több szimpatizánssal rendelkezik, mint a teljes ellenzék együttvéve.

A legnagyobb mértékben a férfiak, a kisebb méretű településeken élők, valamint a középfokú végzettséggel rendelkezők között tudták növelni népszerűségüket a kormánypártok.ű

A közvélemény-kutatás 2018. május 2-22. között készült, 2000 fő személyes megkérdezésével.

 

Nézőpont: nem lesz kormányváltás, 112-123 kormánypárti mandátum várható

0

A Nézőpont Intézet szakértői becslésre épülő kalkulációja szerint 112-123 mandátumra számíthat a Fidesz-KDNP a vasárnapi választás után, és bár a kétharmados győzelme nem valószínű, továbbra is erős parlamenti többsége lesz.

A becslés szerint 65 százalékos lesz a választási részvétel. Ilyen részvételi arány mellett a Fidesz-KDNP listás választási eredménye 43 százalék lehet, míg a Jobbikra 22 százalék, az MSZP-Párbeszéd szövetségre 11 százalék, a Demokratikus Koalícióra (DK) és az LMP-re pedig 8-8 százalék szavazhat. Várhatóan nem szerez listás mandátumot a Momentum (3 százalék), a Kétfarkú Kutya Párt (2 százalék), valamint az Együtt (1 százalék) – írták.

A mandátumkalkuláció alapján a kormánypártok 74-85, a Jobbik 7-13, az MSZP-Párbeszéd 8-10, a DK 3-5, az LMP legfeljebb 1, míg a baloldal által támogatott egyéb jelöltek legfeljebb 3 egyéni mandátumot szerezhetnek. A listás mandátumokat nézve a Fidesz-KDNP 38, a Jobbik 29, az MSZP-Párbeszéd 10-11, a DK 8, az LMP 6-7, míg a német nemzetiség képviselője 1 mandátumra számíthat.

GRAFIKONBAN A VILÁG – A marihuána legalizálása

Minden eddigi rekordot megdöntött az amerikaiak kiállása a marihuána legalizálása mellett. Egy Gallup felmérés szerint az amerikai lakosok 64 százaléka szerint legálissá kellene tenni a könnyűdrogot.

 

A Statista.com grafikonja azt is megmutatja, hogy alig pár évvel ezelőttig még az ellenzők voltak többségben.

Magyarországon teljesen ellentétes eredményt kaptak

az idén nyáron végzett felmérésben a készítők, a Nézőpont intézet. Az eredmény: közel másfél millió ember (a teljes felnőtt népesség 18 százaléka) ért csak egyet azzal, hogy Magyarországon szabályozott keretek között lehessen marihuánát árusítani, közel hatmillióan (a teljes felnőtt népesség 73 százaléka) viszont ellenzik az elképzelést

Forrás: http://nezopontintezet.hu/?s=marihuána

Ez volt ma – 2017. október 28.

0

Cser Ágnes interjút ígért a Független Hírügynökségnek, de meggondolta magát

A januártól esedékes újabb központi béremelés után az ágazatban dolgozók újabb csoportja veszítheti el relatív előnyét. Az egészségügyi bértábla ugyanis már nem tükrözi az elmúlt évi bérmegállapodás során kialakított arányokat. Emiatt az elmúlt hetekben az egészségügy szak- és szakmai szervezetei igyekeztek új megállapodást tető alá hozni a kormánnyal, mindeddig sikertelenül. Az egészségügyben működő szakszervezet a bértárgyalásokat sztrájktárgyalásnak minősítette, s igyekezett egy köztes béremelést kiharcolni. Két nappal a kommunikációs trükknek minősülő bejelentés előtt szándékairól kérdeztük Cser Ágnes szakszervezeti elnököt, aki interjút ígért a Független Hírügynökségnek, de aztán meggondolta magát

Sikerült a félelmet úrrá tenni

A Független hírügynökségnek nyilatkozó Szikszai Rémusz, aki a rendezéseiben sokat foglalkozik a hatalom természetrajzával, úgy gondolja, nyilvánvaló módon a szemünk is ki van lopva, oligarchák uralkodnak, kisbárók, nagybárók. Mintha ki sem léptünk volna a feudalizmusból. Véleménye szerint az, ahogy ma Magyarországon majd minden létező írott és elektronikus médiumban, a „társadalmi célú”-nak becézett hirdetésekben is, a kormánypropaganda működik, feltétlenül hasonlít a Ceaușescu rendszerre.

Farkas: börtön helyett kongresszuson ül

Az MSZP szerint az, hogy Farkas Flórián szabadlábon van, és a Lungo Drom létezik, olyan szégyen, amit a roma társadalomnak és a 2018-tól helyreállított jogállamnak együtt kell orvosolniuk.

Farkas Flórián ma csak azért nem ül börtönben, mert miután hűtlen kezeléssel lebukott, a köztársasági elnök kegyelmet adott neki. Ezt követően a Farkas Flórián által vezetett Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) lenyúlta az Európai Unió Híd a Munkába Programjának 1,5 milliárd forintját, de a Fidesz-kormány ezt is elkente: Orbánék inkább kifizették a hiányzó pénzt, csak hogy Farkas Flórián ezt is megúszhassa.

Farkas Flórián ellen most is több büntetőeljárás zajlik, többek között csalás, költségvetési csalás és közokirat-hamisítás gyanújával.

Folytatódik a szavak háborúja Washington és Phenjan között

Észak-Korea egyre növeli csapásmérő erejét és ez veszélyes irányt vehet- hangsúlyozta Jim Mattis hadügyminiszter Szöulban. „Sosem fogadjuk el, hogy Észak Korea nukleáris hatalom legyen!”- erősítette meg a régi washingtoni alapelvet.

Ugyanakkor Jim Mattis tábornok jelezte: nem akarnak háborút! De gyorsan hozzátette: ha Észak Korea nukleáris csapással próbálkozna, akkor masszív ellencsapással kell számolnia! Azt nem fejtette ki, hogy ez pontosan mit jelent. Donald Trump korábban kijelentette, hogy ebben az esetben az USA eltünteti Észak Koreát a térképről.

Erősödött a Fidesz a Nézőpontnál

Októberben hibahatáron belüli átrendeződés volt tapasztalható a pártversenyt nézve, mely alapján a Jobbik és az MSZP támogatottsága csökkent, míg az LMP és a Fidesz-KDNP erősödött – derül ki a kormányhoz közeli Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából.

Októberben a teljes felnőtt népesség 31 százaléka támogatta a kormánypártokat, ami hibahatáron belüli, egy százalékpontos növekedést jelent szeptemberhez képest. A Jobbik szimpatizánsi tábora egy százalékpontot csökkenve ezúttal 10 százalékos, míg az MSZP-tábor újabb egy százalékpontot csökkenve immár csak 5 százalékot teszi ki. Mindez a Jobbik és az MSZP esetében is kiemelkedően alacsony támogatottságot jelent a 2014-es ciklus egészét nézve.

Babosék visszavonultatták Hingist

A WTA-világbajnokság páros küzdelmeiben Babos Tymea a cseh Andrea Hlavckovával a svájci Martina Hingis és a tajvani Csan Jung Dzsan kettősével játszott a szingapuri verseny elődöntőjében. A mérkőzést Babosék nyerték, és ezzel vissza is vonultatták Martina Hingist.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK