Megtagadta a legfőbb ügyésszel kapcsolatos népszavazási kérdések hitelesítését a Nemzeti Választási Bizottság. Mind a Momentum, mind pedig Vágó Gábor magánszemély kezdeményezéseit elkaszálta az NVB.
A Momentum Mozgalom három népszavazási kérdést nyújtott be. Az első kérdés úgy szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény 22. § (2) bekezdés a) pontját, amely alapján ha a legfőbb ügyész megbízatása a megbízatási időtartam leteltével szűnik meg, akkor a legfőbb ügyészi jogköröket az új legfőbb ügyész megbízatása kezdetéig gyakorolhatja?”
Az NVB megtagadta a kérdés hitelesítését. A testület döntésében arra hivatkozott, hogy a kérdés az Országgyűlés személyi és szervezetalakítási jogkörével függ össze, erről azonban nem lehet népszavazást tartani.
A Momentum Mozgalom még két kérdést nyújtott be, amelyek a bizottság elnöke szerint ugyanerről szólnak, a kérdések között mindössze megfogalmazásbeli különbségek vannak. Mint mondta, a Kúria több döntéssel is megerősítette, hogy az ilyen, egymástól alig különböző kérdéssorozatokat nem tartja összeegyeztethetőnek a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvével.
Az NVB ezért a Momentum további két, hasonló tárgyú kérdésének hitelesítését ugyanezen indokok alapján, 9:2 arányban megtagadta.
Vágó Gábornak sem sikerült
Vágó Gábor, az LMP volt parlamenti képviselője magánszemélyként nyújtotta be a kérdéseit. Egyik kérdése azt célozta, hogy egynél több alkalommal senkit ne lehessen legfőbb ügyésszé megválasztani. Az NVB ezt 10:1 arányban, Bodolai László ellenszavazatával arra hivatkozva nem hitelesítette, hogy a kérdés az Országgyűlés személyi és szervezetalakítási hatáskörét érinti, de erről nem lehet népszavazást tartani.
Vágó egy másik kérdése arra irányult, hogy a legfőbb ügyészt vissza lehessen hívni. Az NVB ezt sem hitelesítette, arra hivatkozva, hogy az érvényes és eredményes népszavazás esetén az Országgyűlésnek módosítania kellene a legfőbb ügyész alaptörvényben rögzített függetlenségét, emellett az alaptörvényben foglalt demokratikus jogállami államfelfogást is, márpedig a népszavazási kérdés nem irányulhat az alaptörvény módosítására. Mindezek mellett a kérdés az Országgyűlés hatáskörébe tartozó szervezetalakítási kérdés, amiről nem lehet népszavazást tartani, továbbá a bizottság szerint a kérdés nem egyértelmű abból a szempontból, hogy milyen időszakra fosztanák meg tisztségétől a legfőbb ügyészt.
Vágó Gábor azzal kapcsolatban is megkérdezte volna az emberek véleményét, hogy a legfőbb ügyész közeli hozzátartozói ne állhassanak foglalkoztatási jogviszonyban a Magyar Nemzeti Bankkal. Az NVB ennek hitelesítését arra hivatkozva tagadta meg, hogy az alaptörvény módosítását igényelné, ugyanis az alaptörvény rögzíti a közhivatal viseléséhez való alkotmányos jogot, a kérdésben tartott népszavazás pedig ezt korlátozná, miközben nincs indoka az abszolút összeférhetetlenségi szabálynak.
Az NVB határozatai nem jogerősek, azok ellen 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.
Nincs jogi akadálya budapesti népszavazásnak a római-parti mobilgátról. A Kúria megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette a védmű megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést – olvasható a Kúria internetes oldalán közzétett végzésben.
A helyi népszavazást Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, III. kerületi önkormányzati képviselő és Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke nyújtotta be magánszemélyként. Céljuk az, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát, mert szerintük a gátat eggyel beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni.
A benyújtott kérdés az, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?”
A második legnagyobb katalán bank, a Banco Sabadell igazgatósága csütörtökön székhelyük Alicantéba költözéséről döntött. Nem engedhetik meg maguknak, hogy Katalónia függetlensége miatt kikerüljenek az eurózónából és az európai bankrendszerből – hozták fel indokként.
Katalónia második legnagyobb pénzügyi szolgáltatója, a Banco Sabadell (BS) átköltözteti székhelyét Alicante tartományba – így döntött a BS igazgatósága csütörtökön a spanyol El País napilap online kiadásának esti tudósítása szerint. A döntést azután hozták, hogy múlt vasárnap Katalóniában népszavazást tartottak a tartományban, majd általános sztrájk tört ki, és Carles Puigdemontkatalán elnök bejelentette: napokon belül kinyilvánítják függetlenségüket.
Bár a BS vezetése ragaszkodott ahhoz, hogy nem avatkoznak be a politikai folyamatokba, a székhelyváltás lehetősége időszerűvé vált. Tisztségviselői több fórumon figyelmeztettek arra, hogy válaszolniuk kell az aggasztó spanyolországi politikai helyzetre, és annak veszélyére, hogy az egyoldalú függetlenségi nyilatkozat következtében stabil jogi környezet nélkül maradhatnak.
A távozás melletti legfőbb érv az volt, hogy – amiként az Európai Bizottság ismételten rámutatott – a függetlenséggel Katalónia kikerül az Európai Unióból.
A BS nem engedheti meg magának, hogy
kívül rekedjen az eurózónán, elveszítse az Európai Központi Bank és az Európai Bankfelügyeleti Hatóság védőernyőjét,
amelyek lehetővé teszik a hozzáférést az euróhoz és a betétbiztosítási alaphoz, amelyek elveszhetnek Katalónia esetleges függetlensége esetén. A székhelyváltás másik oka az, hogy csak így tudnak egyenlő feltételekkel versenyben maradni a többi spanyol pénzügyi szolgáltatóval.
A bejelentést a piac jól fogadta a BS részvényei emelkedni kezdtek.
A költözésre szóba került Madrid és Oviedo, de a BS vezetése végül Alicantét választotta. A cégnek már van ott egy operatív központja.
Az El País egyik forrása szerint a katalán hatóságok megpróbáltak nyomást gyakorolni a BS-re a költözésről szóló döntés kapcsán. A bank vezetése mindenesetre tájékoztatta döntéséről a központi spanyol kormányt. A BS nem zárja ki, hogy ha valamikor megszűnnek a politikai feszültségek, visszatérnek Katalóniába, de rövid távon ez nincs napirenden.
„A BS távozása Katalóniából üzleti döntés, nem politikai”,
magyarázták a vezetők. Nem értelmezhető úgy, hogy az támadás lenne a tartományi vezetés ellen. Céljuk az ügyfelek megnyugtatása a tőzsdén, és azoké is, akik kivonták befektetéseiket, bár a cég minimalizálta a kivehető összeget. „Több a kérdés és a híresztelés, mint a készpénzkivét” – mutatott rá egy forrás.
A BS-nek Katalónián kívül Alicante mellett van bázisa Las Tablasban (Madrid) is. A BS vagyona 217 millió euró, 11 millió ügyfele van, és az utóbbi években globális szereplővé vált, különösen a brit TSB bank megvásárlása után. Üzleti tevékenységének már csak 15 százaléka származik Katalóniából, 55 százalék Spanyolország többi részéből, a maradék 30 százalék pedig az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és Mexikóból.
A hírek szerint Katalónia legnagyobb bankja, a CaixaBank is a költözést fontolgatja, Madridban a kormány pedig jogszabályt készít elő, amely megkönnyíti az „emigrációt” Katalóniából. A költözés mellett döntő bankok és cégek ugyanúgy működnek tovább mint eddig, csak a székhelyüket viszik át hivatalosan Spanyolország egy másik részére.
Nem tárgyal Katalóniával a spanyol kormány a függetlenségről, a párbeszédhez vissza kell térni a törvényességhez – mondta a spanyol miniszterelnök. Azután, hogy a katalánok napokon belül kinyilvánítani tervezik kiszakadásukat a népszavazás után.
A spanyol központi kormány nem fog az általa törvénytelennek tartott katalán függetlenségi népszavazás eredményéről tárgyalni – közölte szerda este Mariano Rajoy kormányfő hivatala. Ezelőtt a katalán vezetés bejelentette, hogy hétfőn kinyilváníthatják a tartomány elszakadását.
A kormány nem fog semmi illegálisról tárgyalni és nem hagyja magát zsarolni sem
– hangzott el a nyilatkozatban. Eszerint tárgyalásokra akkor lesz lehetőség, amikor Carles Puigdemont katalán elnök feladja függetlenségi törekvéseit.
Rajoy kiemelte: ha Puigdemont közvetítést vagy párbeszédet szeretne folytatni a központi kormánnyal a régió jövőjéről, úgy először
vissza kell térnie a törvényesség útjára.
A spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett, ezért törvénytelen népszavazásnak egyelőre eddig csak előzetes eredményeit közölték, eszerint a választásra jogosultak 42,3 százaléka vett részt a referendumon, összesen 2,26 millióan, akiknek 90 százaléka, 2,02 millió ember támogatta az elszakadást Spanyolországtól.
A spanyol király, VI. Fülöp a népszavazás után törvénytelennek minősítette a katalán referendumot, és a katalán vezetésre hárította a felelősséget a kialakult helyzetért. Mindeközben sztrájkokkal teli tüntetések kezdődtek Katalóniában.
A katalán függetlenség kockázatai továbbra is fennállnak. Nem beszélve a feléledő szeparatista kezdeményezésekről.
Az egész világot bejárták azok a felvételek és fényképek, amelyek az október 1-jén tartott Katalónia függetlenségéről szóló népszavazáson készültek. A spanyol hatóságok által elkövetett atrocitások, valamint Mariano Rajoy miniszterelnök hozzáállása a referendumhoz általános döbbenetet váltottak ki Spanyolországon belül és kívül egyaránt. Habár még továbbra is élénk vita zajlik a népszavazás jogosságáról, mostanában a vita egy teljesen más irányba indult el: vajon nem került-e komoly válságba a spanyol demokrácia?
A spanyol demokrácia hajnala…
Spanyolország a történelemben egészen a XX. század második feléig várni kellett arra, hogy az ibériai országban megszilárduljon a demokrácia intézménye. Addig ugyanis a rövid időszakoktól eltekintve, mint az 1936-ban kirobbant spanyol polgárháború előtti évek, az országban monarchia, katonai diktatúra és fasiszta berendezkedés működött. Épp ezért Francisco Franco tábornok 1975-ben bekövetkezett halála után sem volt biztos, hogy egy demokratikus Spanyolország realitás vagy megvalósítatlan álom, mivel a régi rendszer hívei, leginkább az egykori tábornok elkötelezett követőiből szerveződő falangisták, előbb-utóbb átveszik majd hatalmat.
Épp ezért nem sokat kellett várni arra, hogy a spanyol rendszer átessen az első komoly tűzkeresztségen. 1981. február 23.-án a spanyol parlamentben a jobbközép Leopoldo Calvo Sotelo beiktatásáról és kormányprogramjáról tartottak szavazást. Az egész világ élőben láthatta, ahogyan a Guardía Civil (a spanyol katonai csendőrség) 200 tagja lerohanta a parlamentet, kizavarta az őröket, a képviselők egy részét túszul ejtették, másik részét pedig elkergették. A katonai akciót Antonio Tejero Molino ezredes vezette, de az egész puccs fő szervezője Alfonso Armada védelmi miniszter volt. Valenciában hadiállapotot hirdetettek, de több tartományban is kijárási tilalmat rendeltek el. Aznap este a spanyol társadalom és a világ lélegzetvisszafojtva várta az események további alakulását.
Az F-23-as hadműveletnek keresztelt akció célja egyértelműen a kormány leváltása és a falangista hatalomátvétel volt. A szervezők szerint János Károly (Juan Carlos) király által kinevezett korábbi kormányok, függetlenül attól, hogy bal vagy jobboldaliak voltak-e, csak rontottak az ország helyzetén: a gazdasági problémákat nem oldották meg, a baszk terrorista szervezettel, az ETA-val sikertelen harcot vívtak, napról-napra csökkent a befolyásuk. A spanyol tartományoknak való nagyobb autonómia biztosítása szintén komoly ellenérzéseket váltott ki a falangisták körében: nemrég derült ki, hogy Tejero a puccs előtti egyik levelében azt írta, hogy nem szabad nagyobb önrendelkezést adni Katalóniának, mert azzal csak Spanyolország felbomlását segítik elő, mivel a katalánok független államot akarnak majd.
Ügyelve a szimbólumok fontosságára János Károly egyenruhában jelenti be, hogy elítéli a puccsot. A kép forrása: Youtube.
Csakhogy a demokrácia váratlan győzelmet aratott. A puccsisták rossz szervezése miatt, az egységek között alig volt kommunikáció, teljesen irányítatlanul zajlott az államcsíny, s nem is sikerült maguk mellé állítani a hadsereg nagy részét. János Károly spanyol király éjszakai élő tv-adásban elítélte a puccsot és a spanyol demokratizálódás mellett foglalt állást. Ebből kifolyólag az akció kudarcra ítéltetett: Tejero megadta magát és a katonai rendőrök elhagyták az épületet. A fő szervezőket harminchárom évnyi börtönbüntetésre ítélték, de komolyabb tisztogatásokra nem került sor, mivel Madrid különösen ügyelt arra, hogy a jogállamiság és az emberi jogok kereteit ne lépje túl a retorziók során.
…a spanyol demokrácia zenitre ér…
Spanyolország és a nyugati világ egyként lélegzett fel: a spanyol demokrácia átvészelte a megpróbáltatásokat, és a hatalomátvételi kísérleteket a „nyugati demokrácia szellemiségéhez” megfelelően kezelte. A nyolcvanas években zajló spanyol demokratizálódást a NATO és az Európai Unió szintén pozitívnak ítélte, és a geopolitika-gazdasági okokon kívül Madrid politikai és ideológiai okokból is „érdemessé” vált arra, hogy a nyolcvanas évek második felére mindkét szervezet teljes jogú tagjává váljon. A spanyol – és ezzel párhuzamosan a portugál – demokratizálódás sokáig mintaként szolgált azon országok számára, amelyek több évtizednyi diktatúra után (függetlenül annak színezetétől) egy sokkal liberálisabb rendszert akartak bevezetni és csatlakozni szerettek volna a nyugati integrációs szervezetekhez. Tehát miután a kelet-közép-európai országok kiszakadtak a keleti tömbből és összeomlott a szocialista rendszer, a „spanyol tapasztalatokat” egyfajta követendő példaként állították eléjük.
Spanyolországban a mindennapi élet részét képzik a sztrájkok. A kép forrása: Wikimedia.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az elmúlt húsz-harminc évben ne lettek volna mélypontok: kormányválságok, bal és jobboldali politikusok korrupciós botrányai, uniós támogatásokkal való visszaélés, diplomáciai viták, pénzügyi krízis, munkanélküliség növekedése, tüntetések és súlyos összecsapások a rendőrséggel. Ezek „megszokott” (de korántsem elfogadható) dolgok egy demokrácia történetében, de sohasem alakult ki olyan válság, amely közvetlenül magára a spanyol demokrácia intézményére jelentette volna veszélyt.
Ugyanúgy a mediterrán ország demokráciájának „érettségét” látták abban is, ahogyan az elmúlt évtizedekben a spanyol állam a terrorizmus ellen harcolt. Miközben a Franco-éra utolsó éveiben és az 1980-as években szinte mindennapossá váltak az összecsapások Baszkföldön, az ETA terrorista szervezet által elkövetett merényletek és a hatóságok erőszakos és véres fellépései, addig 1990-től fokozatos javulás következett be ezen a téren. A madridi kormányzat egyre inkább kiszélesítette az autonómiát és a tárgyalóasztal mellett próbált megegyezni az ETA-val. A lassú, de hatékony és türelmes politikának a gyümölcse 2006-ra érett meg, amikor az ETA vezetése fegyverszünetet jelentett be. Ezután a szervezet passzivitásba vonult és 2017 márciusában felszámolta utolsó titkos fegyverraktárait, és bejelentette megszűnését. Ezt pedig a spanyol kormány úgy értelmezte, mint
„demokrácia győzelmét a terrorizmus felett”.
Ugyanúgy sok elemző követendőnek ítélte azt is, ahogyan az elmúlt években Madrid a bevándorlás kérdését és az iszlamista terrorizmust kezelte. 2004. március 11-én az al-Kaida végrehajtotta a legnagyobb európai merényletét, amely során 191 ember vesztette életét és 1800-an megsérültek. Akkoriban elterjedt, hogy az Spanyolországban – az Egyesült Államokhoz hasonlóan – emberi jogokat háttérbe szorító intézkedések veszik kezdetüket, sokkal keményebb fellépés várható az ibériai országban élő muszlimok ellen, csökkentik a bevándorlást és növelik a rendőrség, illetve a titkosszolgálat jogköreit.
Azonban nem így történt. A spanyol kormányok ismét helyén kezelték a történteket és nem estek túlzásokba, nem voltak központilag végrehajtott muszlim vagy bevándorló-ellenes intézkedések. Ez viszont nem jelentette azt, hogy a spanyol hatóságok tétlenek maradtak volna vagy alábecsülték volna az ebben rejlő veszélyt: Wágner Péter az egyik cikkében rámutatott arra, hogy tizenhárom éven át egyetlen dzsihadista terrortámadás sem történt Spanyolországban, miközben több merényletet meghiúsítottak: 2013 és 2016 között 200 embert tartóztattak le, akik terrorcselekményt készültek végrehajtani az ország területén.
Kétségtelen, hogy a 2017-ben augusztusában végrehajtott spanyol támadássorozatok, mint a barcelonai ámokfutás, amelyben 13-an vesztették életüket, sokkolta a spanyol lakosságot, államot és egyben az egész világot. Spanyolországban, akárcsak Franciaországba, Nagy-Britanniában vagy más nyugati országban, szintén fellángolt a vita az iszlamizmusról, a bevándorlásról és a muszlimok helyzetéről. Habár igaz, mindössze másfél hónap telt a terrortámadások óta, mégsem tűnik úgy, hogy a spanyol kormány szignifikánsan változtatni készülne a korábbi politikáján, a terrorizmus elleni harcában, vagy másképp állna hozzá a bevándorláshoz való kérdéshez. Ugyanúgy nem volt jele annak sem, hogy a spanyol rendőrség ezek után sokkal erőszakosabban lépne fel, teljesen figyelmen kívül hagyva az emberi jogokat, amelyekre különösen ügyelt. Ismét csak azt lehetett hallani, hogy a spanyol demokrácia már van annyira erős, hogy képes ezeket a kihívásokat megfelelően kezelni és továbbra sem fenyeget annak összeomlása.
… és alkonya?
Pont ezen példák tükrében érthetetlen a spanyol hatóságok és kormányzatok hétvégi viselkedése. Igazuk van azoknak, akik arról beszélnek, hogy 1981 óta nem volt ekkora válság a spanyol demokráciában. A világ október 1-jén olyan eseményeknek lehetett a tanúja, amelyek nem Nyugat-Európában számítanak megszokott jelenségnek, hanem például Egyiptomban, miután 2013-ban szétverték a Muszlim Testvériség tüntetéseit. A feltartott kezű demonstrálókat verő, az időseket cipelő, a nők haját tépő, a katalóniai szavazati irodákat ostromló és az újságírókat „szemkilövető” rendőrök akcióival volt tele a nemzetközi média és a szociális közösség.
Csak néhány felvétel október 1-jéről.
Természetesen nem lehet kizárólag csak az egyik oldalt vádolni a kialakult helyzetért, hiszen a katalán nacionalisták túlfűtött érzelmei vagy a helyi populista politikusok hatalmi játszmái szintén hozzájárultak az összecsapásokhoz. Ugyanakkor függetlenül attól, hogy az egész referendum mennyire ment szembe a spanyol alkotmánnyal vagy a nemzetközi joggal, nem elegendő magyarázat a spanyol rendőrök fellépésére és Rajoy reakcióira. Ezzel ugyanis komoly csorba esett a spanyol demokrácia hírnevén: már fogják Spanyolországot emlegetni, mint az európai demokratikus átalakulások mintaképe. Sőt, sokan – többek közt a cseh jobboldali politikusok – már arról beszéltek, hogy Madrid – Budapesthez és Varsóhoz hasonlóan – egy csapásra az Európai Unió fekete báránya lett és spanyol demokrácia már ugyanolyan uniós bírálatokat érdemel, mint a lengyel vagy a magyar.
Egyelőre még túl frissek az események, és nem tudni, hogy az október 1-jei események miképp fognak lecsapódni a jövőben. Egyelőre a nemzetközi közösség és az Európai Unió még mindig nehezen bírja megemészteni a történteket, és a harag sem hűlt ki teljesen a katalánok körében. Sok szakértő és újságíró megjegyezte, hogy a 90 százaléknyi igen annak köszönhető, hogy nagyon sokan dühből és „csak azért is alapon” adták le a voksukat a független Katalónia mellett. Annak ellenére, hogy a katalán lakosság mindössze 42 százaléka járult az urnához, vasárnap óta egy új fejezet kezdődött nemcsak a katalánok, hanem Spanyolország történelmében.
Egy olyan folyamat vette kezdetét, amely kimenetele még nem látható, de sejthető: ha Madrid nem kezeli helyén a dolgot, akkor annak nemcsak a spanyol állam integritása, hanem demokratikussága láthatja a kárát. A hatóságok agresszív cselekedetükkel megalapozzák egy helyi „katalán ETA” létrejöttét, amely akár fegyveresen is harcot hirdethet az önállóságért (Korábbi és napjaink példái is bizonyították, hogy nem kell a többség támogatása egy terrorcsoport létrejöttéhez, hanem elég hozzá egy csalódott, dühös és erőszakos megoldást előnybe részesítő csoport).
Ráadásul figyelembe véve a népszavazással párhuzamosan a Baszkföldön zajló szimpátia tüntetéseket és nyilatkozatokat, korántsem elképzelhetetlen, hogy a baszk ETA ismét felveszi a harcot a spanyol kormánnyal, amelyet már a katalóniai események után nem tart demokratikusnak és „nosztalgiázva a régi szép időkre” együtt szállnak szembe a „spanyol autokráciával, hadsereggel és fasizmussal”. A legrosszabb forgatókönyvet pedig az jelentené, hogy a spanyolokban megdől a demokráciába vetett hitük és egy pillanat alatt semmisé válhatnak az elmúlt harminc év eredményei. Ez pedig kétségkívül az hozhatja magával, hogy a hadsereg egyes tagjai vagy a régi rendszer hívei újra akcióba lendülnek a „spanyol állam védelme érdekében”, ahogyan egykoron Franco az 1936-os puccsát magyarázta a világ előtt.
Éppen ezért bizonyos, hogy a mostani történéseket a falangisták és az egykori 1981-es puccskísérlet végrehajtói (már, akik életben maradtak) szemlélték a legnagyobb kárörömmel és jópár üveg vörösbort kibontottak az elégedettségükben. Hiszen ők előre megmondták: ez lesz a spanyol demokratizálódás és a nagyobb autonómia biztosításának a vége. Remélhetőleg a spanyol kormány most már bölcsebb lesz és nem hagyja, hogy az alábbi mondás valósággá váljon: „Se repite la historia”.
Rendkívüli tévébeszédben szólalt meg VI. Fülöp spanyol király kedd este, és arról beszélt, hogy a katalán függetlenségi népszavazás illegális volt – írta a BBC.
Trónra lépése óta első televíziós üzenetében a spanyol néphez forduló király szerint a helyzet Spanyolországban „rendkívül komoly”, és az egység helyreállítására szólított fel.
Fülöp a referendumot megszervező katalán vezetést tette felelőssé a helyzetért, akik tiszteletlenséget mutattak az államhatalom iránt.
Megsértették a demokrácia alapelvét, a jog uralmát
– mondta a király.
A katalán társadalom megosztottságáról beszélt VI. Fülöp, arra figyelmeztetve, hogy a népszavazás veszélybe sodorja az autonóm tartomány és egész Spanyolország gazdaságát.
Mindazonáltal a spanyol király reméli, hogy Spanyolország legyőzi a nehéz időket.
A hét elején százezrek voltak az utcákon, megbénítva az életet Katalóniában.
A nehézségek és feszültségek ellenére a szavazásra jogosultak 42,3 százaléka, összesen 2,26 millió katalán szavazott a tegnapi elszakadási népszavazásban, 90 százalékuk az elszakadás mellett tette le a voksát. A helyi parlament szavaz a függetlenség kikiáltásról. Egész Európa, de a világ nagy része is döbbenten figyelte a spanyol karhatalom erőszakos kísérletét arra, hogy megakadályozza a voksolást, amelyet Madrid érvénytelennek tart.
Carles Puigdemont katalán elnök szerint ez a remény és a szenvedés napja volt a katalánok számára, akik így kiérdemelték a jogot arra, hogy független köztársaságban élhessenek. A következő napokban a kormány elküldi majd a voksolás hivalatos végeredményét a katalán parlamentnek, amely a nép szuverenitásának letéteményese, és így joga van eljárni a népszavazásra vonatkozó törvény szerint – szögezte le.
Arról is beszélt, hogy az Európai Unió már nem fordíthatja félre a fejét.
A spanyol alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek, s a madridi kormány által érvénytelennek kikiáltott vasárnapi népszavazás alaphangját már az is megadta, hogy a kormány sok ezer rendőrt, katonát vezényelt a tartományba már a megelőző napon, mégpedig azzal a paranccsal, hogy akadályozzák meg a referendumot.
Ebből sok helyütt összecsapás lett, nyolcszáznál is többen megsérültek. A drámai képsorokat, videofelvételeket a legnagyobb közösségi portálokra is feltették az elszenvedők – s a világ borzadva figyelte az eseményeket.
Ugyanakkor a madridi kormány keményen kiállt a népszavazás ellen, a kormányfőhelyettes azt közölte, ami Katalóniában folyik az nem is népszavazás. Soraya Saenz Santamaria megvédte a rendvédelmi erőket, mondván: a törvényességet, a demokráciát és a rendet igyekeznek védeni, és igy szállnak szembe a katalán kormányzat felelőtlenségével.
A szavazóhelyiségekben tumultuózus jelenetek alakultak ki, a rendőrségnek a szavazás megkezdése előtt sikerült bezárnia, az urnanyitás után pedig megszállnia több szavazóhelyiséget is. A fegyveres erők megpróbálták megakadályozni a szavazni kívánók bejutását, s ez kiszorítósdihoz, fizikai kontaktushoz, esetenként erőszakhoz is vezetett. Voltak összetűzések, s egyes helyeken barikádokat emeltek az elszánt szavazók. A spanyol rendőrség gumilövedékeket is bevetett.
A rendőrségi erőszak is szavazásra késztette a katalánokat.
Volt olyan aki elmondta, hogy nem is akart szavazni, mert úgy gondolta, hogy a spanyol kormánynak azt jóvá kell hagynia, de amikor látta a dulakodást, úgy döntött, mégis elmegy.
Az, hogy most mi következik, egyelőre nem tudni. Hogy mi lenne kívánatos, azt a Euronews tudósítója, Cristina Giner foglalta össze igen tömören: miután az alkotmánybíróság felfüggesztette a referendumot,
a politikusokon a sor, hogy enyhítsék a társadalmi feszültséget, és kezeljék az alkotmányos válságot, amely éket ver a katalán és a spanyol kormány közé.
Hátterünk a katalán helyzetről itt olvasható. A tegnapi nap krónikája pedig itt található.
A népszavazás szinte bizonyosan nem hoz eredményt: ha megtartják és kikiáltják is az önállóságot, az alkotmánybíróság nem fogja jóváhagyni, és nem látszik a nemzetközi elismerés esélye sem. Ami megbecsülhető: kihullás az EU-ból, az euró elvesztése, a vámok visszaállítása, a vállalatok menekülése, finanszírozhatatlan katalán államadósság, a végén gazdasági csőd. És ami sokaknak a legfontosabb arrafelé: mi lesz a Barcával?
A függetlenségpárti katalánokon kívül kevesen hiszik, hogy az autonóm tartomány jól kijöhet ebből a referendumból. Sem spanyolföldön, sem a határokon túl alig akad szavasúlyú politikus, alkotmányjogász, aki szerint ne ütközne a spanyol és a nemzetközi jogba a függetlenségi népszavazás kierőszakolása és az egyoldalú kiszakadás Spanyolországból.
A vita két tételmondata:
a katalánok önálló népnek tartják magukat,
ezért küzdenek több, mint tíz éve, a spanyol kormány viszont csak a nemzetiségi státuszt ismeri el. Az elszakadást zászlajukra tűző politikai erők – bár a bruttó hazai termék (GDP) legnagyobb szeletét állítják elő – a továbbiakban
nem akarnak részt venni a belső szolidaritásban,
a szegény tartományok javára többet befizetni a közös kasszába, mint amennyit visszakapnak abból.
Az út idáig
Tizenkét éves folyamat torkollhat a vasárnapi népszavazásba.
2005: a katalán parlament kimondja a katalán nemzet létét.
2010: a spanyol alkotmánybíróság (AB) elkaszálja az önálló nemzet meghatározását.
2012: megalakul az elszakadáspárti-többségű katalán parlament és népszavazást ír ki.
2014: népszavazás, amolyan „nemzeti konzultációként”, mert az AB eltörli a népszavazást. Az AB ezt is felfüggeszti, de ennek ellenére megtartják alig 35 százalékos részvétellel, 80 százalékos támogatási aránnyal.
2015: ismét függetlenségpárti többségű parlament alakul, innen egyenes út vezet a mába.
2017. szeptember 6.: a katalán parlament megszavazza a népszavazást és az elszakadás szabályait rögzítő törvényt, kihirdetik az október 1-jei dátumot. Az AB a spanyol kormány beavatkozása nyomán azonnal felfüggeszti, majd megsemmisíti a törvényt.
A jogi helyzet
A spanyol alkotmány alapján
a központi kormány kizárólagos joga népszavazást kiírni.
Az alkotmánybíróság erre alapozva akadályozta meg az eddigi referendumot. Madrid felajánlotta a szabályos lehetőséget, de – mert az egész országra kiterjedő népszavazás eredménye borítékolható – az elszakadáspárti katalán törvényhozási-kormányzati többség elutasította ezt.
A nemzetközi jog nem támogatja az efféle kiválásokat. Az ex-gyarmati országok önállóvá válásának lezárulásával csak akkor ismernek el új államot (területet) függetlenként, ha annak lakóit
nemzetiségi, vallási, nyelvi megkülönböztetés ér, folyamatos üldözésnek vannak kitéve.
Ezen az alapon válhatott függetlenné Koszovó és Dél-Szudán a közelmúltban. Katalóniának erre esélye sincs – erre hívta fel a figyelmet négyszáz (!) spanyol, közte sok katalán jogtudós is.
A legutóbbi napok külföldi megnyilatkozásaiból arra lehet következtetni, hogy nem várható külső támogatás a katalán függetlenséghez. Például Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke és Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke is arról beszélt, hogy az alkotmányt mindenkinek be kell tartania, és az EU a spanyol kormányt támogatja a kötélhúzásban.
Ketten szemben a pallón: a chicken game
Miután egyértelművé vált, hogy szinte semmi esély a katalán elszakadás jogszerű megvívására, a kérdés az volt, lesz-e belátás a felek közt a normalitás medrében tartani a vitát. A jelek szerint nem. Milliók az utcákon, büntetőeljárások több száz katalán tisztségviselő ellen, lefoglalt-bezúzott szavazólapok milliói, más spanyol területekről átvezényelt rendőri és csendőrségi alakulatok, a katalán rendvédelmi szervezetek önállóságának felfüggesztése, a szavazó-helyiségek elfoglalása katalán részről és hatósági oldalról egyaránt, egyetemisták sztrájkja, a szavazatszámláló-rendszer és egyes telekommunikációs megoldások lezárása-kiiktatása a központi kormány alapján.
Órákkal a referendum előtt a feszültség egyre nőtt.
A helyzet tarthatatlan, mert a spanyol hatóságok nem engedték kiadni a hivatalos névjegyzék alapján a szavazói értesítéseket, emiatt azok postázása se történt meg szabályosan. Ezzel aztán semmi garancia sincs arra, hogy kizárható volna a többszörös szavazás. S egyáltalán:
mindkét oldal olyan messzire ment el, hogy ebből már aligha lehet megnyugvással kikerülni.
Hivatalos felmérésben utoljára júliusban kérdezték meg a katalán közvéleményt az elszakadásról: 41 százalék volt mellette, 49 ellene, leszámítva a bizonytalanokat és nem válaszolókat. A felmérés nemcsak a maradni vágyók többségét mutatta, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy jelentős méretű a tábor, amely függetlenné válna. A most utcára vonulók között számosan vannak azok, akik a szavazás jogát követelik maguknak, de nem feltétlenül pártolják az elszakadást.
Identitások csapnak össze
Különös fénytörésbe helyezi a felek közti szembenállást néhány szembeszökő szocio-statisztikai adat. Az első ábra azt mutatja, hogy a katalán parlamentben az elszakadást megszavazó Junts pel Sí (Együtt az Igenért) és CUP (Népi Egység) hívei vallják magukat legnagyobb arányban katalánnak, a bennmaradás hívei még az „inkább katalán” választásával is elsöprő többségben a spanyol közösség részének tartják magukat.
Forrás: Politico/Centre d’Estudis d’Opinió (CEO) June 2017
Ha azt vizsgáljuk meg, mely nyelvet használják (beszélik) elsősorban, még inkább elmélyül Katalónia népének önazonosságbeli kétarcúsága.
Forrás: Politico/Centre d’Estudis d’Opinió (CEO) June 2017
Aminek magyarázatát a saját és a szülők születési helye meg is adja: a spanyol egység híveinek relatív, illetve abszolút többsége (a pártokban) más tartományban született, s mindkét szülője Katalónián kívülről származik.
Forrás: Politico/Centre d’Estudis d’Opinió (CEO) June 2017
Gazdag tartomány, de az önállóság realitása kétséges
Katalónia Spanyolország területének 6,3 százalékát alkotja (egyharmad-magyarországnyit), népessége 16 százalék. A spanyol GDP ötödét Katalónia termeli meg (a legnagyobb rész az országon belül), 25 százalékkal a legjelentősebb exportőr, a munkanélküliség az országos átlagnál lényegesen kisebb, 13 százalék – derül ki felmérési adatokból.
Vezető nagyvállalatok központja Barcelona, a tartományban van gyára a Volswagennek és a Nissannak is. A Spanyolországba látogató turisták egynegyede, évi 18 millió Katalóniát választja úticélul. Ezek elköltözése, illetve elbizonytalanodása óriási csapást mérne a tartomány gazdaságára.
A gazdagsági sikerek árnyoldala a relatíve magas eladósodottság. A 75 milliárd euróra rúgó tartozás a bruttó hazai termék több, mint 35 százaléka, a legnagyobb teher az összes tartomány között. A nemzetközi hitelminősítők spekulatív befektetésnek sorolják a katalán adósságot, ami azt jelenti, hogy Barcelona nem tud közvetlen hitelt felvenni a pénzpiacon, hanem a spanyol államtól függ.
Kereskedelmének háromnegyedét Spanyolországgal bonyolítja a tartomány, ezért sokak szemében eleve kétséges, mire menne az önálló új állam, ha egyik napról a másikra vámok terhelnék a kétirányú forgalmat, ráadásul saját valutát kellene bevezetni, aminek azonnali értékvesztését tetemes mértékűnek becsülik.
Merthogy az elszakadást ellenzők legfőbb érve az, hogy a függetlenedőket
átverik, amikor azt ígérik, hogy az önálló Katalónia automatikusan tagja lesz (marad) az uniónak, és megtarthatja az eurót.
Mérvadó uniós tisztségviselők szerint jogsértő önállósággal eleve nem lehet taggá válni, de az autonóm államnak az EU-csatlakozást egyébként is elölről kellene kezdenie, amit minden tagnak, így Spanyolországnak is meg kellene szavaznia.
A kilépés egyedüli nyereségének ígérkezik az, hogy megszűnne a jelenlegi állapot, amelyben Katalónia évente 15 milliárd euró körüli összeggel többet fizet be a közös kasszába – a szegény tartományok felzárkóztatása érdekében -, mint amennyit onnan kap. Ez a szűkkeblűség a függetlenség egyik indoka a saját nemzetté válás mellett.
Kérdés, hogy megéri-e a próba: egyes vélemények szerint nem. Josep Bou, a Katalán Vállalkozók Szövetségének elnöke arra figyelmeztet:
a katalán gazdaság összeomlana,
ha a tartományi kormány egyoldalúan kikiáltaná a függetlenséget.
És ahogyan azt várni lehetett, a katalánok „mozgolódását” látva máris bejelentkeztek a nemrégi időig több évtizedes véres belháborúban elmerült Baszkok. A korábban sikertelenül önállóvá válni akaró tartomány elnöke a minap azt mondta, hogy Spanyolországnak el kellene ismernie a katalán és a baszk nemzet létezését és hogy dönteni akarnak jövőjükről.
A végére hagyjuk a látszólag sport- és szórakoztatóipari problémát. Ha önálló lesz Katalónia,
mi történik a Barcelonával?
Az egymagában eurómilliárdos vállalkozás, a bordó-kék mezt viselő, milliomos játékosok csapata szinte bizonyosan kiesik a spanyol bajnokságból, és – nemzetközileg elismert önállóság híján – értelemszerűen az UEFA-ból is.
A katalán függetlenségi népszavazásról mondta ezt Miguel Beltrán de Felipe, a Castilla-La Mancha Egyetem jogászprofesszora a FüHü-nek. Szerinte valóban törvénytelen lenne megtartani, de óriási kudarc spanyol és katalán részről is, hogy idáig jutott a helyzet. Beszélt az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntéséről is, szerinte ezzel a jogi csata véget ért, de egy tagállamnak más, kevésbé konfrontatív lehetősége is van, hogy ne tartson be egy uniós döntést. Miguel Beltrán de Felipével Varsóban beszélgettünk.
Miguel Beltrán de Felipe
Az Európai Bíróság döntései kötelező érvényűek?
Igen. Persze, vannak olyan előzetes döntések, amelyek nem azok, de mivel a kvótaügyben hozott döntésre gondol, ott szó sincs ilyenről. Az kötelező érvényű. A bíróság azt mondta ki, hogy a kvóták teljesen összhangban vannak az európai joggal, a szerződésekkel. Vagyis mindenkinek tartani kell magát hozzájuk.
Mi történik, ha egy ország nem tartja magát az ítélethez? A magyar kormány ugyanis azt mondja, hogy ugyan elfogadja az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntését, de menekülteket nem hajlandó befogadni, és tovább folytatja a harcot. Milyen lehetőségei vannak?
Az Európai Unió tagországainak nagyon sok lehetőségék van, hogy megvédjék álláspontjukat, harcoljanak egy nekik nem tetsző döntés ellen. Mehetnek a bíróságra – mint ahogy ebben az esetben is ez történt.
A bíróság döntött, a jogi csata itt véget ért.
Persze, vannak nem jogi, hanem politikai lehetőségek is. Vegyük például Spanyolországot. A kvótadöntés szerint körülbelül 17 ezer menekültet kellene befogadnunk, de ennek csak a hat százalékát teljesítettük. Vagyis: Spanyolország sem teljesíti a kvótadöntést, csak úgy döntött, hogy nem megy a bíróságra, hanem szimplán nem tartja magát hozzá.
A kormány azt mondja, ez egy európai probléma, és nagyon bonyolult folyamat, hogy eldőljön, ki az, aki jöhet, és ki az, aki nem. A miniszterelnök szerint Spanyolország mindent megtesz, amit tud.
De a végeredmény akkor is az, hogy az ország nem tartja be a megállapodást.
Tehát vannak más lehetőségek is. Az tehát biztos, hogy a jogi csata véget ért kvótaügyben, de vannak más, talán kevésbé konfrontatív lehetőségek is.
Mit tehet az Európai Unió ilyen esetekben, ha egy ország ellenáll, és nem tart be bizonyos döntéseket?
Az Uniónak nincs végrehajtó hatalma.
Az egyes tagállamokon múlik, hogy mennyire tartják be a törvényeket, megállapodásokat.
Ha valamelyik tagállam ellenáll, az EU önmagában nem tehet semmit, legfeljebb párbeszédet kezd a kormánnyal. Aztán persze az Unió is fordulhat a bírósághoz, de az egész egy hosszú folyamat.
De még egyszer röviden a lényeg: minden tagállamnak sok lehetősége van arra, hogy ne tartson be egy uniós döntést.
Térjünk át a katalán függetlenségi népszavazásra: tényleg törvénytelen lenne megtartani?
Az biztos, hogy tényleg ellentmond az alkotmánynak. De nem csak az alkotmánynak, hanem a nemzetközi jognak is. Hiába hivatkoznak bizonyos katalán vezetők arra, hogy a nemzetközi jog őket támogatja, ez egyszerűen nem igaz. A nemzetek önrendelkezési joga ugyanis a gyarmatosítás felszámolására vonatkozott, Katalónia pedig nem gyarmat, tehát ez az elv nem alkalmazható.
Vagyis,
a népszavazás törvénytelen – ha szigorúan jogi szempontból nézzük.
A világon sehol nincs olyan alkotmány, amelyik megengedné, hogy az ország valamelyik része, tartománya, tagállama elszakadjon. Vegyük például Amerikát: ha mondjuk Texas holnap úgy döntene, hogy kilép az Egyesült Államokból, népszavazást csak úgy nem tarthatna róla. Ehhez ugyanis egy megegyezésre lenne szükség.
Van erre példa: Skócia és Québec. A skótok kötöttek egy egyezményt David Cameron kormányával, onnantól kezdve legálisan tarthattak népszavazást a függetlenségről. Ugyanez volt a helyzet Kanadában is, ott a parlament határozta meg, mik a québeci népszavazás szabályai.
Miért áll ennyire ellen a madridi kormány? Miért nem hajlandó semmilyen kompromisszumra, hogy meg lehessen tartani a népszavazást?
Ez egy bonyolult kérdés. Sok jogász azt mondja, hogy a kormány nem is teheti meg, hogy hozzájárul a népszavazás megtartásához, mert ez önmagában alkotmányellenes lenne, hiszen elismernék, hogy Katalóniának joga van elszakadni, és az alkotmány szerint erről nem dönthetnek egyedül. Vagyis a skót példa itt nem alkalmazható.
Miguel Beltrán de Felipe
Más jogászok viszont úgy gondolják, hogy azért lennének jogi eszközök. Akár meg is lehetne változtatni az alkotmányt.
Ezt bármikor megtehetnék, nem?
Persze. Ez bármikor lehetséges lenne. Ugyanakkor hadd hozzam fel megint, hogy a világon egyetlen alkotmány sem engedi, hogy az ország egy része kiszakadjon. És ezt mindkét fél tudja,
tisztában vannak azzal, hogy ez kezdettől fogva egy zsákutca.
Ez a legsokkolóbb, hogy ezt mindketten tudják.
De még ha jogilag lehetséges is lenne, a madridi kormány politikai okokból sem akar beleegyezni egy ilyen népszavazásba. Hiába mondják sokan, hogy jó, akkor legyen egy olyan, ami nem kötelező érvényű. Mint ahogy egyébként a skót függetlenségről vagy a Brexitről szóló népszavazás sem volt kötelező érvényű. A kormány politikai okokból nem akarja ezt engedni.
Mit gondol: biztos, hogy jók azok az eszközök, amelyekkel a madridi kormány meg akarja akadályozni a népszavazást? Nem lehet, hogy az erőszakos intézkedések sok katalánt még inkább arról győznek meg, hogy a függetlenséggel jobban járnának?
Az a helyzet, hogy egyre nő azok száma, akik támogatják, hogy Katalónia független legyen. Tíz éve még 20%-os volt a támogatottsága, most meg már 45.
Ez egy komoly politikai probléma, és nem tűnik úgy, hogy a spanyol kormány tisztában lenne ezzel,
csak jogi problémaként kezelik. Persze, könnyű kijelenteni, hogy a népszavazás illegális, de foglalkozni kellene a politikai kérdésekkel is. A kormánynak egyszerűen nincs válasza arra, hogy mi legyen a függetlenséget támogató 45 százaléknyi katalánnal. Ez az igazi baj.
Szerintem egy súlyos politikai-társadalmi kérdésről van szó, hiába tiszta a jogi helyzet. Olyan érzések vannak sok emberben, amelyeket nagyon nehéz kezelni. Ez egy nagyon hosszú folyamat lesz, vagyis kellene, hogy legyen. Nem lehet pár év alatt megoldani, ahogy például a katalán vezetők tervezik.
Lát esélyt arra, hogy megrendezik végül a népszavazást?
Nem. Jövő vasárnap nem lesz népszavazás. A katalán kormánynak nincsenek meg az eszközei sem, hogy ezt megszervezze, nem tudják kinyomtatni a szavazócédulákat, megszervezni a választási bizottságokat, de még választói névjegyzék sincs. Gondolom, próbálkoznak vele, aztán majd azt mondják, hogy az elnyomó madridi kormány megakadályozta.
A gond ott van, hogy mi lesz jövő vasárnap után.
Valószínűleg lesznek tüntetések, talán még összecsapások is, remélhetőleg nagyobb zavargások nem. Na de utána?
Hidakat kellene építeni. Egyrészt a katalánok között, hiszen mélyen megosztott a katalán társadalom is. Másrészt természetesen a katalánok és a madridi kormány között. Ezt a társadalmi-politikai problémát meg kell próbálni valahogy megoldani.
Őszintén szólva,
nehéz optimistának lenni.
Nem hiszem, hogy ezt a rendkívül összetett kérdést néhány éven belül meg lehet oldani. A párbeszéd most lehetetlenné vált, és akik ezért felelősek, azokkal nem is lehet újra kezdeni. Ez mindkét félre igaz, a katalán vezetőkre, de a madridi kormányra is. Amíg nem lesznek új vezetők mindkét oldalon, addig nehéz lesz újjáépíteni az összetört bizalmat.
A mostani helyzet mindkét társadalom számára óriási kudarc. A Franco-rezsim bukása, tehát évtizedek óta nem sikerült valójában integrálni a katalánokat a spanyol társadalomba. Ez a kudarc. És nincs azonnali megoldás, ennek a helyzetnek nem lehet nyertese.
2007. szeptember 26-án a Fidesz elnöksége elfogadta Tarlós István hat feltételét, így az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője lesz a Fidesz „szociális népszavazás 2008” elnevezésű kampányának politikai vezetője – jelentette be Varga Mihály a Fidesz alelnöke és Tarlós István.
A feltételek szerint a népszavazási kampány technikai feltételeit a Fidesz biztosítja, azonban a kommunikációban Tarlós István szabad kezet kap és munkáját külön értkeli a Fidesz a fővárosi frakcióvezetői tevékenységétől.
Tarlós István feltételként kötötte ki azt is, hogy a Fidesz a népszavazást követően is támogatja az általa létrehozott polgári szociális bázis működését.Azt is kérte: a Fidesz ne szabja feltételként, hogy a népszavazási kampány kizárólag a párt keretei közé szoruljon. Feltétele, hogy a kampányért felelős stáb hierarchikusan szerveződjön és „ne kelljen könyörögni senkinek, hogy végezzen el egy munkát”. A kampány menetét 2-3 hetente Tarlós és a Fidesz elnöksége közösen értékeli.
Azt ugyanakkor Tarlós István és Varga Mihály is hangsúlyozta, hogy nem Tarlós lesz a népszavazás kampányfőnöke, arról majd az elnökség dönt később. Varga Mihály elismerte, hogy
Kubatov Gábor pártigazgató a legesélyesebb a posztra.
A Fidesz egyébként megvárja az Alkotmánybíróság döntését, hogy hány népszavazási kérdést hagy jóvá a taláros testület és annyiban kezdi meg az aláírásgyűjtést – reagált Varga Mihály arra a korábbi újsághírre, miszerint a Fidesz ha úgy alakul csak a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról is haljandó lenne külön aláírásgyűjtésbe kezdeni.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
