Kezdőlap Címkék Mohammed al Issza

Címke: Mohammed al Issza

Nem vagyunk immunisak a gonosszal szemben!

Frank-Walter Steinmeier az első német elnök, aki beszédet mondott a Jad Vasem központban. Erre abból az alkalomból került sor, hogy csütörtökön emlékeznek meg Auschwitz felszabadulásának hetvenötödik évfordulójáról.

1945 január 27-én szabadították fel a szovjet csapatok azt a haláltábort, ahol a nácik több mint 1,1 millió embert öltek meg – jórészt zsidókat.

Nem mindenki tanult a történelemből Németországban sem

Ezt hangsúlyozta az államfő a Jad Vasem központban. „Szívesen mondanám, hogy mi németek tanultunk a történelemből, de nem mondhatom ezt akkor amikor a fajgyűlölet újra terjed Németországban”. Előfordul, hogy a zsidó gyerekeket leköpik az iskolában – mesélte a német államfő.
Németországban az antiszemitizmusnak két fő típusa van: a hagyományos náci eszmék újjászületése és az iszlamista típusú ellenszenv.
Ennek leküzdésére a szociáldemokraták berlini frakcióvezetője rendszeresen iskolai kirándulásokat vezet Auschwitzba, ahol több mint 400 ezer gyereket öltek meg! Maga a frakcióvezető is muzulmán, és a diákok közül is sokan Mohamed próféta követői, akik otthon gyakran hallanak antiszemita kijelentéseket. Amikor szembesülnek a kis gyerek cipőkkel Auschwitzban, akkor ők is megdöbbennek.

Zsidó-muzulmán közös megemlékezés Auschwitzban

Több mint egymilliárd muzulmán nevében emlékezik az áldozatokra Mohammed al Issza, aki egykor Szaúd Arábia igazságügyi minisztere volt, ma pedig a Muzulmán Világszervezet főtitkára. Ő korábban felkereste a holokauszt múzeumot Washingtonban. Ezt követően felvette a kapcsolatot amerikai zsidó szervezetekkel. Így most együtt emlékezik Auschwitzban egy holokauszt túlélő fiával, aki egy zsidó szervezet vezetője az Egyesült Államokban. David Harris az American Jewish Committee vezetője emlékezik meg együtt Auschwitzban azzal a Mohammed al Isszaval, aki a Koránt idézte a washingtoni holokauszt múzeum emlékkönyvében: „Ó hívők! Álljatok ki az igazság mellett mint Allah tanúi !”

Zsidók és muzulmánok együtt emlékeztek

A szovjet csapatok 1945 januárjában szabadították fel a nácik legszörnyűbb koncentrációs táborát, ahol több mint 1,1 millió embert gyilkoltak meg. Az áldozatok döntő többsége zsidó volt.

Izraelben és a zsidó közösségekben rendszeres a megemlékezés, de a muzulmánok nemigen mutattak eddig érdeklődést. Piotr Cywinski, az emlékhely igazgatója elmondta a Deutsche Wellenek, hogy tavaly rekordot döntött a látogatók száma: több mint 2,3 millióan érkeztek Auschwitzba. Az arab országokból mindössze 3200-an jöttek. Persze érkezhettek muzulmánok más államokból is.

A berlini szociáldemokraták palesztin vezetője Auschwitzban

Raed Saleh, aki a szociáldemokraták frakcióvezetője Berlinben, a Jordán nyugati partján született palesztin családban. Ötéves kora óta él Németországban. Ahonnan diák csoportokat vezet Auschwitzba. „Az antiszemtizmus a muzulmán diákok között nem ritka. Mégis amikor Musztafa, a nagydarab muzulmán fiú meglátta a gyerek cipőket Auschwitzban, akkor megrendült” – meséli Raed Saleh.

Csütörtökön zsidó és muzulmán vezetők együtt érkeztek Auschwitzba

Mohammed al Issza egykor Szaúd Arábia igazságügyi minisztere volt, ma pedig a Muzulmán Világszervezet (Muslim World League) főtitkára. A Muzulmán Világszervezet több mint egymilliárd muzulmánt képvisel. Egy holokauszt túlélő fiával, az American Jewish Committee vezetőjével együtt emlékeznek meg Auschwitzban a népirtásról. David Harris és Mohammed al Issza együttműködése akkor kezdődött amikor a muzulmán vezető levelet írt a Holocaust Memorial Museum-nak Washingtonba: kifejezve együttérzését a holokauszt áldozataival. „Az egész emberiséget megrázta a holokauszt!” – hangsúlyozta a muzulmán vezető. Aki meglátogatta a washingtoni múzeumot, melynek emlékkönyvében Elie Wieselt idézte: „tanúskodnunk kell a halottak és az élők miatt”! Mellette a Korán idézet: „Ó hívők! Álljatok ki az igazság mellett mint Allah tanúi!”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK