Kezdőlap Címkék Mobilgát

Címke: mobilgát

Római-part: nem a mobilgátat támogatta a Fővárosi Közgyűlés

0

A római-parti védmű parti sávban létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonalát támogatta a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén.

Az ügy előzményeiről többször is beszámolt a Független Hírügynökség. A Római-parton, amely a környéken élők és más budapestiek kedvelt pihenőhelye, gyakoriak az árvizek, s ez komoly károkat okoz a parton épült ingatlanok tulajdonosainak.

Ennek megoldására több terv is készült, s

a főváros korábban azt az elképzelést támogatta, hogy a védmű – mobilgát formájában – közvetlenül a Duna mentén épüljön meg.

Ez, amellett, hogy a környezet jelentős – mondjuk így – átalakításával járt volna, gyakorlatilag az adófizetők pénzén védte volna meg az ártérre épített ingatlanokat.

Helyi lakosok és civil szervezetek folyamatosan tiltakoztak a közvetlenül a partra tervezett mobilgát ellen, népszavazást is kezdeményeztek az ügyben, ám ez utóbbit a Fővárosi Közgyűlés egy ügyes trükkel meghiúsította.

Maga Tarlós István főpolgármester az utóbbi években többféleképpen nyilatkozott a mobilgáttal és a népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatban és az elmúlt hónapokban tett megszólalásai már előrevetítették a mostani döntést.

Vagyis azt, hogy a Fővárosi Közgyűlés – húsz igen szavazattal, nyolc nem ellenében és egy tartózkodás mellett – ma arról döntött, hogy az ügyben felkért szakmai grémium többségi javaslata alapján a Duna-parton létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonal továbbtervezését támogatja.

Új fejlemény a Római-parti mobilgát körül

0

Jávor Benedek a Párbeszéd Európai Parlamenti képviselője szeptemberben fordult a Közbeszerzési Hatósághoz, vizsgálja meg, jogszerű volt-e, hogy a mobilgát tervezésével megbízott Fővárosi Csatornázási Művek a munkát közbeszerzés nélkül kiszervezte egy méáik cégnek, a Tér-Team Kft-nek.

Jávor Benedek most Facebook posztján számol be a fejleményekről. Mint írja, „még szeptemberben fordultam a KBH-hoz, azt valószínűsítve, hogy sértette a közbeszerzési jogot a tender nélküli szerződés. A Hatóság által most küldött tájékoztatás szerint a lefolytatott vizsgálat eredményeként indokoltnak látták a jogorvoslatot, és ezért a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultak, amely november 27-én el is indította az eljárást.

Márpedig ha a tervezési szerződés semmis, akkor új közbeszerzést kell kiírni, majd újra kell tervezni a projektet, az új tervek pedig azt is jelenthetik, hogy a változások miatt új engedélyezési eljárást kell lebonyolítani. Vissza a start mezőre.”

Az Európa Parlamenti képviselő ezt köveően a főpolgérmester is megszólítja.

„Kedves Tarlós István, nem lenne egyszerűbb most már végre normálisan nekiállni ennek az egésznek, és nem egy néhány befektető érdekeit képviselő félnáci álcivil szervezet javaslatait átnyomni a fővárosi közgyűlésen, majd törvénytelenül erőltetni a megvalósításukat, hanem érdemi szakmai elemzés és társadalmi egyeztetés nyomán megoldást találni? Idegen lenne a műfaj a Fidesztől, de egyszer talán meg lehetne próbálni.”

A Római- parti mobilgát körüli anomáliákról a Független Hírügynökség is többször beszámolt. (Például itt, itt, és itt.) Az biztos, hogy a helyzet megoldásra vár, a Duna ugyanis időről időre elönti az árterületet. Abban azonban a kezdetektől fogva nincs egyetértés, hogy hol épüljön meg a gát. Az egyik lehetőség, hogy a Nánási úton már most is meglévő gátat erősítsék és korszerűsítsék, ebben az esetben az ártérre épült építmények védelmét egyedi módon, azaz, a tulajdonosok közreműködésével kellene megoldani. A másik megoldás – és ezt erőlteti a főpolgármester – a part mentén létesülő mobilgát, ami egyfelől környezeti károsodással jár, másrészt a Duna partnak ezt a sokak pihenésére és szórakozására szolgáló részét is átformálja.

Az ügyben civil szervezetek és helyi lakosok népszavazást kezdeményeztek, S bár Tarlós István főpolgármester először még azt nyilatkozta, hogy nem áll a népszavazás útjába, utóbb megváltoztatta a véleményét és a Fővárosi Közgyűlés egy jogi trükkel – visszavonták a törvényjavaslatot, majd más ügyrendi számon ugyanezt újból benyújtották – ezt megakadályozta.

DK: Tarlós lebukott, átverte a budapestieket

0

Látszólag csönd honol a Római-parti gát körül, de a háttérben azért vannak mozgások. Legalábbis a DK fővárosi képviselője, Gy. Németh Erzsébet szerint.

Mai sajtótájékoztatóján a képviselő kijelentette: bár a nyilvánosság előtt Tarlós István főpolgármester azt nyilatkozta, hogy a választásig már nem kezdenek hozzá a mobilgát építéséhez, a háttérben folytatódik az engedélyek beszerzése.

Gy. Német Erzsébet azt valószínűsíti, hogy a választásokig már nem kezdenek hozzá a földmunkákhoz, és fákat sem vágnak ki, de

sok más előkészület megtörténik, mert a Fidesznek az az érdeke, hogy a mobilgát a parton épüljön meg.

Mint ahogyan a Független Hírügynökség is írt róla, október 18-án a Fővárosi Közgyűlés fideszes többsége – annak ellenére, hogy a Kúria zöld utat adott a népszavazási kérdésnek – egy igen ügyes trükkel megakadályozta, hogy a budapesti polgárok szavazhassanak arról, milyen gát épüljön a Római-parton.

Gy. Németh Erzsébet úgy látja, hogy Tarlós főpolgármester szereptévesztésben van, és úgy tesz, mintha a választóktól arra kapott volna felhatalmazást, hogy a Fidesz koncepcióját hajtsa végre. A projekt így csendben, sunyin a háttérben folytatódik, amíg Tarlós úton-útfélen azt hazudja mindenkinek, hogy még egy év van a kérdés eldöntésére.

A DK szerint viszont mobilgátból egyetlen darabkát sem szabad addig lerakni, amíg a város nem dönt róla népszavazáson. Nem kérünk a Fidesz akaratát képviselő főpolgármester gyáva trükkjeiből, és kocsmai stílusban előadott alpári kioktatásaiból! – írták közleményükben.

Mint ismeretes, a Fővárosi Közgyűlés a part mentén megépítendő mobilgáttal oldaná meg a Római-part árvízvédelmét, míg a civil szervezetek, valamint az ott lakó emberek többsége a jelenleg is meglévő Nánási úti gát megerősítését és korszerűsítését támogatja.

Lapszem – 2017. október 27.

0

Ma a Szabinák ünneplik névnapjukat, és viszonylag jó idő lesz, mielőtt hétvégén megérkezik a hideg. Már a lapszemle is itt van, vegyék, vigyék.

Népszava: Aszúba fullad Tokaj-Hegyalja – Sok kisgazdálkodó tönkrement

A tokaji kistermelők legnagyobb félelmei látszanak igazolódni azzal, hogy a kormány a héten törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint az államnak elővásárlási jogot biztosítanának a világörökségi helyszíneken – írja a Népszava. A helyiek arra gondolnak, hogy a Grand Tokaj Zrt. azért nem vásárolja fel tőlük immár az aszút sem, mert el akarják lehetetleníteni a félhektáros gazdákat, hogy aztán előbb az állam, majd később annak kegyeltjei olcsón jussanak hozzá az itteni földekhez.

A törvényjavaslatot október 24-én Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be, és előadóként az a Lázár János kancelláriaminiszter jegyzi, akinek másfél hektáros mádi szőlője van. A beadványban arra hivatkoznak, hogy a világörökségi státusz a terület számára önmagában nem biztosít védelmet, ezt a nemzetközi és a nemzeti jogszabályoknak együttesen kell garantálniuk. A lap által megkérdezett tokajiak közül viszont többen megjegyezték, hogy Magyarország 1985-ben csatlakozott a Világörökség Egyezményhez, és eddig senkinek nem jutott eszébe ez.

Magyar Hírlap: Hagyó kezdeményezte a part menti mobil gátat

Ugyanazok ellenzik most a római-parti gát megvalósítását, akik 2009-ben még támogatták ezt a nyomvonalat az akkori közgyűlési határozat tanúsága szerint – állítja a Magyar Hírlap a lap birtokába került iratokra hivatkozva. Horváth Csaba szocialista képviselő, aki most hevesen tiltakozik a gát ellen, maga is megszavazta a határozatot az ártéri védműről a határozat szerint, amelynek előterjesztője Hagyó Miklós, Demszky Gábor főpolgármester akkori helyettese volt – írja a lap. A most tiltakozó ellenzéki képviselők közül mindenki megszavazta a part menti védmű építését, vagyis az akkor még MSZP-s Gy. Németh Erzsébet, a szintén szocialista Szaniszló Sándor, az SZDSZ-es Szabadai Viktor és természetesen Demszky Gábor főpolgármester is.

Magyar Nemzet: Beszállt a Belügyminisztérium, máris sokkal többe kerülnek a mentőautók

Idén közel egymilliárd forinttal drágábban sikerült mentőautókat vásárolnia közbeszerzés keretében az Országos Mentőszolgálatnak, mint tavaly – írja a Magyar Nemzet. Darabonként nettó 5,7 millió forinttal került többe egy kocsi most, hogy a Belügyminisztériumhoz köthető cég is részt vesz az üzletben. A lapunk által megismert közbeszerzési felhívás és végleges adásvételi szerződés szerint tavaly 80 mentőautót vásároltak, míg idén a dokumentumok már 169 járműről szóltak, tehát több kocsit vettek, darabonként jelentős áremelkedéssel. Pedig a lap beszámolója szerint az autók műszaki felszereltsége jelentősen nem különbözik, tehát nem tudni, mi indokolja az árkülönbséget.

Magyar Idők: Törvénytelenül járt el Simicska Lajos cége

Törvényt szegett a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft., amikor a piaci ár töredékéért biztosított plakáthelyeket a Jobbiknak – írja a Magyar Idők adóhatóság iratokra hivatkozva. A lap birtokába jutott dokumentumok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálata során csaknem 75 millió forint adókülönbözetet állapítottak meg, vagyis a cégnek ennyivel többet kellett volna befizetnie, ha nem nyújt az áfajogszabályokkal összeegyeztethetetlen kedvezményeket a Jobbiknak.

A nyáron indult NAV-eljárásban a Publimont 2017 első féléves bevallásait nézték át, a Magyar Idők pedig azt írja, hogy a vizsgálat lényegében megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint Simicska támogatta a Jobbik egész országra kiterjedő kormányellenes plakátkampányát. Nemcsak azzal segítette a pártot, hogy a többi hirdetőnél nagyobb kedvezményt adott a plakáthelyekre, de azzal is, hogy a szokásosnál hosszabb fizetési határidővel és fizetési garancia vállalása nélkül kötött szerződést – írják.

Megkezdődött az aláírások gyűjtése a népszavazáshoz

0

Megkezdődött az aláírások gyűjtése a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos, az Együtt és a Párbeszéd által közösen kezdeményezett fővárosi helyi népszavazás kiírása érdekében.

Harminc nap alatt 138 ezer aláírást kell összegyűjteni, ez ellenzéki összefogással sikerülni fog szögezte le az aláírás megkezdésekor Juhász Péter, az Együtt elnöke. Hozzátette:

„ahogy nem lett Budapesten olimpia, úgy nem lesz a Római-parton, a part mentén mobilgát sem.”

Az aláírások gyűjtésében a kezdeményezők mellett részt vesz az MSZP, a DK, az LMP, a Magyar Liberális Párt, a Momentum, a Modern Magyarország Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt.

Az ellenzéki politikusok által a Nyugati téri aluljáróban tartott sajtótájékoztatón, az aláírás gyűjtésének startjáról itt láthatják az ATV tudósítását.

 

Rendkívüli ülés a mobilgátról

0

Tarlós István rendkívüli ülést hívott össze jövő szerdára, a római-parti mobilgát ügyében. A főpolgármester a lépést a napirend sürgősségével indokolta. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi közgyűlési frakcióvezetője politikai kalandorságnak tartja, amit Tarlós csinál.

„Javaslat a Csillaghegyi-öblözetben kialakítandó árvízvédelmi létesítménnyel kapcsolatos közgyűlési döntésre” – címmel tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése jövő szerdán  dr. Szeneczey Balázs előerjesztését – olvasható a meghívóban, amely azt is közli, hogy az előterjesztést későbbi időpontban bocsátják a képviselők rendelkezésére.

Annyit azonban tudni, hogy két nappal ezelőtt születette meg a Kúria döntése arról, hogy mégis lehete népszavazást tartani a római-parti mobilgátról. A Kúria ezzel megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette a védmű megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést.

A benyújtott kérdés az, hogy

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?”

Politikai kalandorság

„A főpolgármester nem szakemberként, hanem politikusként cselekszik, ami nem lenne baj, ha magát nem szakemberként tüntetné fel”

– szögezte le a Független Hírügynökségnek Horváth Csaba. Az MSZP  fővárosi közgyűlési frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy már hetven százalékos a megszavazott védmű  elutasítottsága, és ezzel nem akar szembenézni Tarlós.

Ennek a helyzetnek véget kell vetni, és normális hatástanulmányok után kell dönteni. Meg kell vizsgálni, hogy a kerítésénél lévő gát objektíven milyen eredményességgel építhető fel – tette hozzá a szocialista politikus.

 

Lehet népszavazás a római-parti mobilgátról

0

Nincs jogi akadálya budapesti népszavazásnak a római-parti mobilgátról. A Kúria megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette a védmű megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést – olvasható a Kúria internetes oldalán közzétett végzésben.

A helyi népszavazást Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, III. kerületi önkormányzati képviselő és Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke nyújtotta be magánszemélyként. Céljuk az, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát, mert szerintük a gátat eggyel beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni.

A benyújtott kérdés az, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?”

Bús lesz Tarlós

0

Az óbudai képviselők pénteken elutasították a hozzájárulást a Római-partra tervezett védmű megépítéséhez, mert egy kerületi felmérés szerint a lakók többsége új, a parti telekhatáron futó nyomvonalat szeretne.

A Bús Balázs (Fidesz) vezette Óbuda-Békásmegyer képviselőtestülete úgy döntött, hogy semmilyen mobilgát építéséhez sem ad tulajdonosi hozzájárulást, amíg el nem készül a kerítések vonalán építendő védmű megvalósíthatóságának elemzése – tájékoztatta a fuhu.hu-t Béres András, a Párbeszéd kerületi képviselője.

Ez a döntés áttörés a korábbi gyakorlathoz képest. Eddig a III. kerület szinte mindenben támogatta a főváros mobilgát koncepcióját, amely nem szavatolta 55 ezer ember biztonságát, de hatalmas környezetrombolással járt volna – fogalmaz az ellenzéki párt elnökségi tagja. Ez a terv csak arra jó, hogy néhány milliárdos ingatlanspekuláns még gazdagabb legyen, a többséget, Budapest lakosságát hátrányosan érintette volna.

Óbuda fideszes vezetése belátta, hogy rossz úton jár és mer változtatni,

ezért a Párbeszéd üdvözli a testület mai határozatát.

Jelenleg épp a Kúria előtt van a Párbeszéd és az Együtt népszavazási kérdése a Római-parti védmű nyomvonaláról. Továbbra is remélik, hogy a politikusok évtizedes kudarc-sorozata után végre a fővárosi emberek kezébe adhatjuk a döntést.

A pénteki döntést megelőzően a Bús Balázs polgármester által jegyzett előterjesztés azzal indokolta a tulajdonosi hozzájárulás elutasításának kezdeményezését, hogy az önkormányzat a közelmúltban kérdőíven tudakolta a lakosságtól, melyik megoldást tartaná legjobbnak. Ebben az eddig vizsgált közvetlen parti és Nánási úti mellett egy harmadik nyomvonal lehetősége is szóba került: a telekhatárok mentén futó védekezés.

A válaszokból az derült ki, hogy

a legkevesebben a parti fák kivágásával járó megoldást támogatják

(16 százalék), 43 százalék a mostani, harmadik lehetőséget, a telekhatárokon futó nyomvonalat szeretné, és 37 százalék szerint lenne jó a Nánási út mentén kialakított gátrendszer. Tehát a többség új védvonal kijelölését szeretné.

A Fővárosi Közgyűlésben a hét elején döntöttek arról, hogy kitartanak az áprilisi határozat mellett, és a közvetlen vízparti nyomvonalon épüljön a védmű, egyszersmind elvetették a Lányi András és környezetvédő csapata alternatív indítványát a Nánási úti vonalvezetésről, de felkérik a tervezőt a kerítések nyomvonalánál vezető védelem lehetőségét.

Pénteki sajtótájékoztatóján

a főpolgármester elmondta: azt tartja fontosnak a csillaghegyi-öblözet árvízvédelménél, hogy minél hamarabb megépüljön a védmű,

valamint a Nánási út-Királyok útja és a Duna-part közötti hetven hektáros terület ne maradjon védelem nélkül.

„Engem az érdekelt kezdettől fogva, hogy ha egy drága védművet építünk, akkor ne lehessen azt mondani, de megtenni se, hogy hetven hektár védelem nélkül marad, és ki van zárva szándékosan a védelemből” – fogalmazott Tarlós István.

Kijelentette, nem normális dolog szándékosan kitenni az árvíznek hetven hektárt, amelyen körülbelül 40 milliárd forintos értékömeg van.

A Fővárosi Közgyűlés – mint emlékeztetett – szerdai döntésének megfelelően megvizsgáltatják a tervezővel a római-parti telkek határában álló kerítések nyomvonalában haladó parti védmű lehetőségét.

A közgyűlés kitart a római-parti gát mellett

0

A Fővárosi Közgyűlés elvetette az alternatív környezetvédői javaslatot, és kitart amellett, hogy az eredeti megoldással, mobilgáttal védjék meg a Római-partot az esetleges árvíztől.

A Fővárosi Közgyűlés 9 igen, 19 nem szavazatta és 3 tartózkodással leszavazta a Lányi András író, filozófus, környezetvédő által benyújtott alternatív védmű-tervet. Egyben kimondták, hogy a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmére vonatkozó, a római-parti tervezett védmű part menti változatáról szóló áprilisi határozatukat tartják fenn.

Nem került szóba a népszavazás

– amiről Tarlós István azt állította, hogy nem beszélt erről -, mert előbb megvárják a Kúria döntését.

A közgyűlési teremben jelen voltak a part menti változatot támogató és az azt ellenző civilek, akik molinókon és magasba tartott táblákon fejezték ki véleményüket. Az épület előtt az Együtt és a Párbeszéd tartott tiltakozó gyűlést.

MTI/FüHü

Ez volt ma – 2017. szeptember 12.

0

Ha nem volt ideje követni ma a híreket, nem tudja, mi történt Magyarországon és a világban, akkor olvassa el összefoglalónkat!

Fejfájás az MSZP-ben

Okozott, okoz némi fejfájást a paksi időközi polgármester választás eredménye a szocialistáknál. Még akkor is, ha a most vasárnapi szavazáson, hivatalosan, MSZP-s politikus nem is indult, az a fölény, amit a Fidesz jelöltje mutatott, erős aggályokat vetett fel a baloldalon.

Botka László most már januári szövetségkötést emleget.

Egyre több a gyerekkatona a Közel-Keleten

Egyedül a polgárháborús Jemenben több mint 1700 gyerekkatonáról tud a UNICEF. Az ENSZ gyerekvédelmi szervezetének regionális igazgatója szerint, míg a világon mindenütt javul a gyerekek helyzete, ebben a régióban rohamosan romlik.

12 millió gyerek szorul azonnali segítségre Szíriában és 5 millió Irakban.

Jemenben pedig gyakorlatilag mindegyik.

Olajembargó Észak-Korea ellen

Bár a teljes olajembargót, amit az Egyesült Államok szeretett volna, nem szavazta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa, de így is az eddigi évi 8,5 millió hordó olaj helyett csak 2 millió hordó jut be Észak Koreába. Ezenkívül

megtiltják, hogy külföldön észak-koreai textilipari termékeket vegyenek,

és azt, hogy a külföldön dolgozó észak-koreai munkások hazautalhassák a fizetésüket.

Zsidózás a mobilgát kapcsán

A mobilgátat támogató Egyesület a Római Partért nevű szervezet a Facebookon nekitámadt az ellenzőknek. Mint írták,

„zsidó értelmiségiek egy csoportja gettóba akarja zárni”

őket azzal, hogy a part helyett a Nánási úti nyomvonalon építenék meg a védművet, „mintha elfelejtették volna, mi történt rokonságukkal a ’40-es években”.

Az azeri botrány és az állítólagos zavargások a nemzetbiztonsági bizottság előtt

Rogán Antalt is meghallgatta volna a nemzetbiztonsági bizottság, de ő nem ment el. A bizottság MSZP-s elnöke szerint a titkosszolgálatok, rendvédelmi szervek

semmilyen konkrét információval nem rendelkeznek

a Rogán Antal és más kormánytagok által is emlegetett utcai zavargásokról.

A fideszes alelnök szerint nincs összefüggés a hírekben megjelent számlák, offshore-ügyek és az azeri baltás gyilkos kiadatása között, a jobbikos tag szerint erről még tart a vizsgálat.

Nem lesz népszavazás az euróról és a kannabiszról

Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság a kannabisz legalizálásáról és az euró bevezetéséről szóló népszavazási kezdeményezéseket. Előbbit a Magyar Liberális Párt adta be, utóbbit pedig a Polgári Világ Pártjának elnöke.

Hihetetlen pusztítást okozott Irma

Vízben áll egy autó a floridai Orlandóban
Fotó: MTI/EPA/Gerardo Mora

„Elég sok szörnyűséget láttam, de ehhez hasonlót még soha”

– ezt mondta a holland király, miután az országhoz tartozó Sint Maartenre látogatott, amelyet letarolt a hurrikán. A sziget másik fele Franciaországhoz tartozik – oda Emmanuel Macron látogatott el.

Irma Amerikában trópusi viharrá gyengült, de több államban még tart a rendkívüli állapot. Egész városok vannak víz alatt, több millió embernél nincs áram, Floridában üzemanyaghiány is van.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!