Kezdőlap Címkék Mészáros márta

Címke: mészáros márta

Ez fájni fog

Törőcsik Mari arcán rajta van a világmindenség. A szörnyűséges kínok, és a szétáradó, sugárzó öröm egyaránt. Bámulom őt Mészáros Márta Aurora Borealis-Északi fény című új filmjében, és nem tudok betelni vele.

Törőcsik magába sűríti a Kelet-Közép-Európa-i létet, már akkor is azt tette, amikor Fábri Zoltán filmremekében, a Körhintában kitűnt, és ezzel megrendített minket, meg hírt vitt felőlünk nyugatra is. Ugyanolyan boldogan tud felragyogni az arca, mint egykoron.

Csak most már látszik rajta a nagyrészt leélt  életének az öröm- és szenvedéstörténete.

És ez kell Mária szerepéhez, akit játszik, aki rettenetes titkot őriz, mint ezen a tájékon olyan sokan, hiszen még mindig nem kibeszélt, feltárt kellőképpen a fasizmus, a háború, az ötvenhatos forradalom. A traumák, a szorongások, az elhallgatások viszont akár tudat alatt is öröklődnek, a zsigereinkbe ivódnak úgy, hogy esetleg nem is sejtjük, mi miatt örököljük ezeket őseinktől, akár hetedíziglen.

Törőcsik ezúttal olyan nagymama bőrébe bújik, aki a film elején Oroszországból kap egy levelet, aminek elolvasása után falusi házában rögvest rosszul lesz, elájul, kómába esik. Érdemes felfigyelni arra az apróságnak tűnő, de fontos momentumra, hogy postásként a levelet Monori Lili hozza, aki Mészáros több emblematikus filmjének az emlékezetben örökre rögződő főhőse. Most szinte stafétabotszerűen ő adja át a döntő fontosságú hírt, amitől Mária csaknem örökre jobblétre szenderül. Senki nem tudja, mi okozza ezt az iszonyú sokkot. Az orvos, akit Fekete Ernő játszik, azt se tudja, hogy az idős asszony még eszméletére tér-e.

Nagyobb méretért kattintson a kis képre!

A lánya pedig, aki Bécsben sikeres ügyvéd, és éppen egy tárgyalás közepén látjuk kosztümösen, disztingváltan, némiképp hivatalosan, fölöttébb határozottan megnyilvánulni, haza lohol, hogy mellette legyen, és belső ösztönétől mindinkább vezérelve, megpróbálja kideríteni, mi is történt. A Tóth Ildikó által remekül megformált gazdag, polgári jólétben leledző Bécsből, elegáns nőként viharzik a mi boldogtalanabb, feldolgozatlan traumákkal telítettebb, szegényesebben elkámpicsorodott világunk felé. Akár jelképesnek is tekinthető, hogy nálunk már pulóvert visel kosztüm helyett. Az ő arcára is ráközelít Piotr Sobocinski Jr. lengyel operatőr érzékeny kamerája. Megmutatja, hogy azon az emberen, aki udvariasan, de némiképp ridegen, kimérten, csaknem fapofával tárgyalt Bécsben, itthon, kiélezett helyzetben, kiütnek az érzések, és látszik rajta mennyire kételyekkel telien sebezhető. A Ladányi Jákob által játszott unokán is zavarodottság mutatkozik, amikor csodával határosan, ahogy egykor Törőcsik is a való életben, a nagymama magához tér. A fiú szintén mohón igyekszik kifürkészni a titkát. Mária hárít, mélységesen bezárkózik, igen hosszas unszolás, lelki ráhatás, kérlelés után kezd megnyílni, de megmondja előre, hogy ez fájni fog.

Visszarévedései a múltba megelevenednek. A háborúból nehezen ocsúdó ötvenes években járunk.

A fiatal Máriát Törőcsik Franciska személyesíti meg. A Wunderlich József megformálta szerelmével Ausztriába próbálnak szökni. Ákost az orosz katonák szökés közben lelövik. A halott férfi mellett megerőszakolják a lányt, akit Ákos unokatestvére fogad be Bécsben. A terhes Mária vívódik, nem gyűlölt orosz katonától van-e a gyerek. Szülés után kalandos módon, gyereket cserél. Ez az ősfőbűn. Ezt tudja meg Olga ennyi idő után. Az Oroszországból jött levél pedig az édes gyermekről adott hírt, akiről Mária azóta se hallott…

Rövid részlet a filmből.

Mészáros Márta arról csinált filmet, hogy a háborús és közvetlenül háború utáni gyermekek megrázkódtatása a mába ível. Kicsit régimódi eszközökkel, lassúdadan hömpölyögtetve a cselekményt, meséli el a megborzongató történetet. Akadhat, aki unja. Én nem tartozom közéjük, hiszen igen fontos dolgokról, sok tekintetben létkérdésekről beszél, miközben ezeket a témákat mifelénk még mindig sokan a  szőnyeg alá akarják söpörni.

Tévkapcsoló – Vajna pénzt ad Mészáros filmjére

Az ismert, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező elkészült a forgatókönyvvel, és benyújtotta a Filmalapnak. Aurora Borealis a film címe. Várta a választ, ám sokáig semmi.

Már lemondott róla, hogy tárgyalnak vele, és pénzt adnak a legújabb filmjére, amikor egyik nap megszólalt a telefonja. A filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, Andy Vajna volt a vonal másik végén. Azt kérdezte, be tudnának-e menni egy adott időben a producerrel együtt Vajna japán éttermébe.

Amikor a rendező és a producer a megbeszélt időpontban megérkeztek, Vajna az egyik asztalnál ült egy társasággal. Felállt, odament hozzájuk. Le sem ültette őket, úgy, állva kérdezte:

– Márta, meg akarod csinálni a filmet?

– Igen!

– Mennyi pénz kell a filmetekre?

A producer osztott, szorzott, majd azt mondta: 700 millió forint.

– Jó – mondta Vajna. – Rendben.

Elköszönt és visszaült.

Mészáros Márta mesélte el mindezt a Hír TV-ben, Veiszer Alinda műsorában.

Azt gondolhatnánk, hogy egy beszélgetést látunk egy filmrendezővel a magyar filmről. Pedig nem: Magyarországot láttuk és hallottuk a maga valóságában. Soha el nem múlt, ám mostanság újraéledő hűbéri viszonyaival, árvalányhajas, uram-bátyám világával.

Gondolhatnánk, hogy milyen szép itt minden. Nincs bürokrácia, csak szakszerűség van, és gyors döntés.

A fenti történet a 37. perc táján hallható.

Gondolhatnánk ezt is, de mást gondolunk. Azt, hogy a történet, amely Mészáros Mártával megesett, végtelenül megalázó. Vajna, mint egy adakozó kedvében talált főúr, úgy viselkedett, mint aki a saját zsebéből fizet a több tucat filmet – köztük nemzetközi díjakat nyert alkotásokat – maga mögött tudó rendezőnőnek.

Vajna nem a sajátjából adott 700 milliót Mészáros Márta filmjére. Nem valamelyik kaszinójának a nyereségéből volt ennyire adakozó, hanem a köz pénzét kezelte a sajátjaként.

Mi meg, nézők, akik szemlélői vagyunk e huszonegyedik századi szomorújátéknak, szólni sem tudunk a megdöbbenéstől. Ilyenné vált ez a mi országunk.

És az is csak percek múltán jut az eszünkbe, hogy talán belefért volna a büdzsébe, hogy a filmmogul leültesse vendéglőjének egyik asztalához a filmrendezőt és producerét, és megkínálja őket egy kávéval, de legalább egy pohár vízzel.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!