Minden magyarnak 7,7 millió megtakarítása van – állítja Pártunk és Kormányunk, amin sokan felháborodtak a neten, hangsúlyozva, hogy ez mekkora hazugság. Szerintem azonban a helyzet annál is rosszabb, mintha ez tényleg hazugság lenne. Ugyanis átlagos megtakarításról van szó, egy olyan országban, ahol egyre nagyobbak a társadalmi különbségek.
Vegyünk csak egy elméleti, fiktív példát. Tegyük fel, hogy Mészáros Lőrincnek (csak?) 770 milliárd forint értékű megtakarítása van, százezer magyarnak meg pont 0, azaz nulla. Az ő átlaguk, mármint a 100 001 főnek pedig ugye 7,7 millió. Persze nem csak százezer főnek nincs semmi megtakarítása, de Orbánnak sem Mészáros Lőrinc az egyetlen haverja. Vannak itt még oligarchák, kőgazdag emberek, így tud kijönni a több millió nélkülöző országában is a 7,7 milliós átlagos megtakarítás.
Hasonló a helyzet az átlagos fizetéssel
Ezzel szintén dicsekszik a kormánypropaganda, az emberek többsége meg csak csodálkozik, hogy nem is ismer olyanokat, akiknek annyi, mármint 324 ezer forint a jövedelmük. A trükk részben az, hogy a bruttó fizetéssel dicsekszenek, miközben valójában csak a nettót kapjuk kézhez, ami ugye lényegesen kevesebb. Másrészt ez is egy átlag, amit nagyon felhúznak a kiemelkedő fizetések, mondjuk például a legfőbb ügyész nejének ötmilliós fizuja.
A szakszervezetek szerint valójában százból mintegy hetven ember kevesebbet keres a hivatalosan kimutatott átlagnál. A 4,4 millió foglalkoztatottból tehát 3 millió 130 ezer az átlagkeresetnél kevesebbet kap. Az átlagbérnél lényegesen kevesebb, bruttó 240 ezer forint lehet a mediánkereset. A mediánkeresett annak az embernek a fizetése, akinél pont ugyanannyian keresnek többet, mint ahányan kevesebbet.
Az átlagbér és a medián közötti különbség nálunk most már nagyobb, mint korábban volt és nagyobb, mint a legtöbb uniós országban.
A számok tehát nem hazudnak, de lehet velük ügyeskedni
És ezt gátlástalanul meg is teszik, néha nagyon félrevezető, megtévesztő módon. Pár éve írtam egy cikket arról, hogy milyen megtévesztő volt a hír arról, hogy februárban több mint 3 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző év februárjához viszonyítva. Csak azt felejtették el hozzátenni, hogy az az év szökőév volt, a február pedig ezért egy nappal hosszabb. Konkrétan a „növekedést” produkáló évben 21 munkanap volt februárban, az előző évben meg csak 20. A munkanapok száma tehát alulról felfele számítva 5 százalékkal nőtt, a munkanapokra számított termelés tehát egészen másról szólt, mint a propaganda…
Túl sok a készpénz a forgalomban, jó lenne, ha sokkal több állampapírt, és akár négyszer több (!) részvényt venne a lakosság. Ezt szeretné elérni a Magyar Nemzeti Bank. A készpénz mennyisége tényleg durván nő, nyolc év alatt két és félszeresére, köszönhetően a kormány több intézkedésének.
Anyám borogass, Soros-féle spekulánsok karjaiba lökné a magyart a Magyar Nemzeti Bank! – kiálthat fel, aki azt olvassa az MNB alelnökétől, hogy túl sok a készpénz, ezt inkább a lakossági állampapír-vásárlásra és tőzsdézésre kéne fordítani. Jelentős nagyságra, mintegy 5700 milliárd forintra rúg a magyarországi készpénzállomány – mondta egy konferencián Nagy Márton.
A jövő nagy kérdése, mi lesz ezzel a jelentős készpénzmennyiséggel. Rámutatott: ha ennek kevesebb, mint a felét, 2300 milliárd forintot a lakosság állampapír-vásárlásra fordítana, akkor a mostani, lakosság kezében lévő, 5100 milliárd forintos értékpapír-állomány mintegy 45 százalékkal ugrana meg. A háztartások által megvásárolt, jelenleg 800 milliárd forint összegű
tőzsdei részvényállomány pedig 3100 milliárd forintra emelkedne, azaz majdnem megnégyszereződne,
és ez nagyon kedvező lenne a hazai gazdasági növekedés szempontjából – jelezte az MNB-alelnök.
A forgalomban lévő készpénz mennyiségének alakulását mutatja az alábbi grafikon.
Forrás: MNB
Látható tehát, hogy szinte megállíthatatlanul nő a fizikai pénz forgalma, az MNB adata szerint a fizetési tranzakciók 80-85 százalékát készpénzben bonyolítjuk. A rajz idősorán kívüli évek alapján a kép még drámaibb: 2010-hez (a kormányváltáshoz képest) a forgalomban lévő kápé mennyisége 2200 milliárd forintról két és félszeresére nőtt a mostani 5700 milliárdra, pedig azóta elment az országból vagy félmillió ember.
Túl azon, hogy hivatalos részről egyfolytában az MNB-alelnök által említett tőzsdei „spekulánsok” ellen hangolják a népet, tényleg a jövő kérdése, hogy helyes lenne-e, ha egyenesen négyszeresére dagadna a cseppet se kockázat nélküli tőzsdei befektetési állomány.
Ami a lényeget illeti, a válasz nagyon egyszerű:
a különféle megtakarítások azért nem nagyon nőnek a kívánt mértékben, mert nem éri meg.
Éppen egy éve írtuk le, hogy „megeszi az infláció a megtakarítást, és jelenleg alig van olyan pénzügyi lehetőség, ami ezt megelőzné. A szinte láthatatlan kamatok jó ideig maradhatnak.”
Az infláció azóta jócskán megugrott, a jegybanki alapkamat nem mozdult, az inkább irányadónak tekinthető bankközi kamatláb (Bubor) is éppenhogy feljebb kúszott. A végeredmény tehát ugyanaz.
A banki hozamokra – és ezzel a megtakarítások elhelyezésére – éppenséggel a kormány adta fel az utolsó kenetet, amikor hét éve
bevezette a különféle tranzakciós különadókat,
amiket a pénzintézetek annak rendje, s módja szerint tovább is adtak az ügyfeleknek.
Amikor pedig – a felháborodást látva – adómentessé tették havi 150 ezer forint készpénz felvételét, csak megerősítették a készpénzhez amúgy is erős ragaszkodást.
Az viszont tény, hogy
a kormánynak nagyon kell a pénz,
mert az uniós támogatások alig csöpögnek, az előlegként kifizetett pályázati összegek már ezermilliárdos tételre rúgnak. A kormány mindenhonnan szeretne pénzhez jutni: önkormányzattól és lakosságtól, bárhonnan.
A háztartások egyharmadának van akkora megtakarítása, amiből váratlan kiadás fedezhető. A nyugalomhoz szükségesnek ítélt havi jövedelem függ a lakóhelytől, a végzettségtől, nem csak a család méretétől a Policy Agenda kutatása szerint. Ez a rendkívüli kiszolgáltatottság növeli a társadalmi félelmeket.
A háztartások alig 34 százaléka válaszolta, hogy van akkora megtakarításuk, ami elegendő kisebb nem várt kiadás fedezetére, és persze ami például hirtelenjében bekövetkezett állásvesztéskor szükséges – olvasható a Policy Agenda (PA) legfrissebb kutatásában.
Ez az arány Budapesten 38, községekben 30 százalék. Az egy-két fős háztartásokban pedig 36, a legalább ötfőseknél viszont csak 24 százalék mondta azt, hogy rendelkezésre áll az elvártnak tartott megtakarítás.
Az azonban jelentősen eltérő, mekkora összeget mondanak a megkérdezettek arra, mit tekintenek kívánatosnak.
Átlagosan csaknem 300 ezer (297 350) forintot gondolnak akkorának, amivel nem borul fel a család költségvetése egy hirtelen jött kiadáskor.
Kisebb, egy-két fős háztartásban ez 257 ezer, a nagyobbakban 359 ezer, az öt főnél nagyobb családokban azonban csak 284 ezer ez az összeg a válaszok szerint.
Forrás: Policy Agenda
Budapesten átlag feletti, 334 ezer a kívánatos havi összeg, a községekben 257 ezer. A jelentős különbség a PA szerint nem az árak eltérő voltával magyarázható, inkább anyagi-jóléti helyzeti különbséggel.
Még kiugróbb a különbség a végzettség szerint. Nyolc általánossal elegendőnek mondták a 176 ezret, a diplomásoknál az igény 359 ezer. Többet várnak az aktívak (321 ezer), mint a nyugdíjasok (237 ezer).
A PA szerint az összesített kétharmados arány az elégtelen megtakarítás terén akkora kiszolgáltatottságot eredményez, amely növeli a társadalmi félelmeket, és serkenti az „önkéntes” lemondást a munkavállalói jogokról.
Megeszi az infláció a megtakarítást, és jelenleg alig van olyan pénzügyi lehetőség, ami ezt megelőzné. A szinte láthatatlan kamatok jó ideig maradhatnak, a szakember szerint ez a tendencia, a kormányok-bankok ajánlata: betét helyett hitel, a lakosságnak marad a fogyasztás vagy befektetés.
Példátlan jelenségnek vagyunk tanúi egy ideje: a banki kamatok soha nem látott mélységben időznek, ami persze örömhír, azoknak elsősorban, akik hitelre vágynak. Bajban vannak azonban azok, akiknek van kevéske (pár tízezer, néhány százezer forint) megtakarításuk, amit szeretnének annyira karbantartani, hogy a pénzüknél maradjanak, legalább az inflációt sikerüljön hatástalanítani. Ők azt tapasztalják, hogy az egy százalékos mélypontról töretlenül araszolnak felfelé az árak, mostanában már két és fél százalék körül vannak (és ebben a „lépegető exkavátor” is benne van, amely árának viszonylagos stabilitását meglehetősen kevesen élvezik, szemben az élelmiszerek drágulásával; az ingatlanárak kilövése pedig benne sincsen a statisztikában).
Aki tehát bemegy számlavezető bankjába, hogy valamilyen lekötéssel próbálja megőrizni pénze értékét, azzal szembesül, hogy legjobb esetben fél százalék körüli kamatot kínálnak neki, ha egy évre hagyná ott megtakarítását, egy évet meghaladó időre kicsivel egy százalék feletti „hozamot” ígérnek. Körülbelül
ötéves lekötéssel érhet el évi nagyjából három százalék nyereséget,
de ekkora időre kevesen akarnak/tudnak megválni kevéske fölös pénzüktől. (A kamatadótól ehelyütt eltekintünk, ennek levonása még borúsabbra festi a képet.)
A korábbi években jó megoldásnak bizonyult állampapírt venni, tetemes reálhozam volt elérhető, és ennek eredményeképpen szépen hízott az itt elhelyezett lakossági vagyon. Néhány év alatt négyszeresét meghaladóan gyarapodva 6500 milliárd forintra növekedett (több, mint 90 százaléka forintban elhelyezve).
Mostanra azonban
az infláció lebirkózta a közös kasszából fizetett államadósság-finanszírozás hozamát is.
Az egy-két éves lakossági állampapírok rendre két százalék körül hoznak a konyhára, akad olyan hároméves lekötésű (2020-ban lejáró) kötvény is, amely alig 2,6 százalékot fizet. Három százalék felett itt is egyre inkább öt évre kellene megválni a megtakarítástól. Részletesen itt lehet tájékozódni a lehetőségekről.
A Magyar Nemzeti Bank inflációs célértéke 3 százalék, amelyet már akár jövőre elérhet a legutóbbi 2,6 százalékról. A mezőgazdasági és a jövedéki termékek ára nagyobb részt kiszámíthatatlan, legfeljebb a dohányáruk drágulása (uniós előírás miatt jövedéki adójuk emelése) prognosztizálható. A kétszámjegyű keresetnövekedések csak igen lassan szivárognak be a fogyasztói árakba, az úgynevezett bérinfláció azonban egy időre beköltözik az árak alakulásába.
A kormány határozottan a hosszú távú megtakarítások felé tereli a feles pénztömeget,
ehhez igazodik a Magyar Nemzeti Bank gyakorlata, és ebből következik a bankok magatartása is – mondta a fuhu.hu-nak Szántó András, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletágának vezetője.
Arról van szó, hogy érvényesül az a világtendencia, amely szerint válságból kilábalás során alacsony kamatokkal ösztönzik a vállalkozásokat és a magánszemélyeket is, hogy beruházzanak, illetve fogyasszanak. Ebben kívánja támogatni az MNB azzal, hogy különféle megoldásokkal arra szorítja a pénzintézeteket, hogy ne nála tartsák pénzüket betétben, hanem adják ki olcsó hitelként, ezért a pénzintézetek lényegében semennyi kamatot se kapnak a jegybanktól.
„Fektesd be, vagy költsd el, például lakáskorszerűsítésre, aminek nagyobb a megtakarítási nyeresége, mint az elérhető reálkamat, vagy éppen tanulj valami újat, ami pedig nagyobb jövedelmet eredményezhet”
– Szántó András olvasatában lényegében ez a kormány üzenete a kis fölös pénzt birtoklók számára. Az MNB politikája is ezzel áll összhangban: inkább hitel, mint betét.
Azt se szabad persze elhallgatni, hogy gazdasági válságok idején megszokott „technika” kormányok részéről a jövedelmek és a megtakarítások egy részének elinflálása, kombinálva a beruházás- és fogyasztásösztönző alacsony kamattal – tesz némi gazdaságtörténeti kitérőt a befektetési szakember.
Szántó hangsúlyozza, hogy mindezek mellett
rendelkezésre áll az állami támogatást, adókedvezményt élvező lakástakarék-pénztár, a nyugdíj- és egészségbiztosítási megtakarítás is.
Az viszont kétségtelen tény, hogy aki ódzkodik a kockázatos pénzügyi eszközöktől, mint például a tőzsdei részvények, nem tudja vagy fél hosszabb időre lekötni megtakarítását, annak számára jelenleg nincs jó híre a befektetési szakembernek. A magyar lakosság hosszú időn át hozzászokott a magas infláció-magas betéti kamat párosához. Ahhoz, hogy 2-5 százalék betéti reálkamat így is elérhető. Ennek alighanem nálunk is vége.
Jelenleg tehát azt kell konstatálnunk, hogy
aki befektet, az jobban jár, aki betétben tartja pénzét, az rosszul.
Az igazság kedvéért azért el kell mondani, hogy a lakosság túlnyomó többsége számára teljesen érdektelen a fenti eszmefuttatás. A legutóbbi (igaz, nem reprezentatív, mert véletlenszerűen megkérdezettektől felvett) kormányzati felmérés azt hozta ki, hogy hazai háztartások kisebbik részének (33,5 százalékának) nincs megtakarítása. (Ezzel éppen ellentétes számokat közöl rendszeres felméréseiben a GfK Hungária. Legutóbb 18 százalékban állapította meg a megtakarítók arányát.) Akik félretesznek, azok jövedelmük 13 százalékát szánják erre a célra. A fel nem használt pénz nagyobb részt lakossági folyószámlákon hever, otthon tartja 26 százalék.
Az Equilor szakértője által is példaként felhozott megtakarítási lehetőségekkel kevesen élnek: lakás-takarékpénztári tagsága 13, önkéntes nyugdíjpénztári befizetése 15, egészségpénztári számlája 12,5 százaléknak van. Részvényt pedig mindössze 3,5 százalék forgat. Persze mindjárt érthetőbb néhány adat, ha tudjuk, hogy a havi kiadások átlagosan 40 százaléka a rezsire megy el. A kiegészítő megtakarítások elhanyagolható voltát mutatja az ábra.
Látszólag nem idetartozik, de a jelenlegi helyzetet szemlélteti, hogy Magyarországot is elérték a negatív hozamok. Eddig tőlünk Nyugatra olvastunk arról, hogy veszteséget is vállalva vesznek állampapírt. Két hete aztán az Államadósság-kezelő Központ némileg győzelmi hangnemben „történelmi pillanatnak” nevezte, hogy mínusz 0,02 százalékos hozamon tudott eladni 15 milliárd forint névértékű diszkont kincstárjegyet. S valóban, ez arra vall, hogy a pénzpiac – legalábbis belátható időn belül – bízik a magyar fizetőképesség stabil voltában, az európai és amerikai gazdasági mutatók összességükben felfelé tartanak, a kínaiak feje fölött is ritkultak a sötét fellegek (bár az aggodalmak nem múltak el). Egyszóval mostanság optimizmus jellemzi a világgazdaságot, ami a kamatok alacsony szintjét erősíti. Nálunk ebbe piszkálhat bele például az amerikai jegybank (FED), ha folytatja kamatemelési akcióját, ami előbb-utóbb kikövetelheti például a magyar kamatszint feltornászását, máskülönben vándorútra indul a tőke egy része. A FED-kamat már most is magasabb (mintegy 0,3 százalékponttal) a magyarnál. Londoni elemzők brutális, 2 százalékra ugró magyar alapkamat-növekedéssel számolnak már jövőre.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
