Kezdőlap Címkék Mahmud Abbász

Címke: Mahmud Abbász

“Nem mi hanem a politikai vezetők rendelték el a terrortámadást civilek ellen Izraelben”

Több mint ezernégyszáz  embert – köztük sok nőt és gyereket – gyilkolt le  a Hamász palesztin terrorista szervezet október hetedikén Izraelben, és ezzel maga ellen fordította a közvéleményt a világ jelentős részén.

”Én részt vettem a támadás tervezésében, de akkor még szó sem volt arról, hogy a polgári lakosságot is célpontnak tekintjük. Csakis arról volt szó, hogy izraeli katonákat ejtünk foglyul, hogy azután kicserélhessük őket a mi bebörtönzött embereinkre” – nyilatkozta a brit Mail on Sunday című lapnak a Hamász katonai szervezetének egyik vezetője, aki Abu Mohamednek nevezte magát. Elmondta a brit lap tudósítójának, hogy a politikai szervezet egyik vezére, Jahja Szinvar rendelte el a polgári lakosság elleni terrortámadást az utolsó pillanatban.

“A mi Gázai övezetünk most bombázás alatt, és ezért a Hamász vezetőség a felelős!”

– fogalmazta meg vádját a katonai parancsnok. Aki szerint a katonai vezetés el van vágva a politikaitól, mert Izrael megszüntette az internet kapcsolatot a világ és a gázai övezet között. Hanije, a Hamász politikai vezetője Katarban él egy luxus villában , melynek költségeit a katari emír fizeti.

“A világhoz fordulok, hogy tisztázzam: nem mi vagyunk a felelősek a polgári személyek elleni terrorakciókért hanem a politikai vezetés. Mi most nem tudjuk, hogy melyik utat válasszuk?”

– nyilatkozta Abu Mohamed a Mail on Sunday tudósítójának a hétvégén.

Obama: ”Senkinek a keze sem tiszta”

Az Egyesült Államok ex elnöke elítélte a Hamász brutális terrorakcióját, de rámutatott arra is, hogy “a palesztinok szenvedése elviselhetetlen.”

Az elnök, aki annak idején meghirdette az arab tavaszt, nem sietett visszaemlékezni arra, hogy a Muzulmán Testvériség épp annak eredményeképp jutott hatalomra Egyiptomban.

A Hamász pedig nem más mint a Muzulmán Testvériség helyi szervezete a gázai övezetben.

A Hamász leszámolt a mérsékelt palesztinokkal a gázai övezetben, ahol teljhatalmat gyakorolt. Obama annyit viszont elismert, hogy

“Mindnyájan egy kicsit bűnrészesek vagyunk a véres folyamatban. Évtizedeken keresztül kudarcot vallott minden megegyezési kísérlet Izrael és a palesztinok között. Mit kellett volna tennem annak érdekében, hogy előmozdítsam a békefolyamatot Izrael és a palesztinok között? Két fontos feltételhez ragaszkodtam: az egyik az, hogy Izraelnek joga van a biztonságos létezéshez, más oldalról pedig a palesztinok számára is meg kell teremteni valamiféle önrendelkezést, államot.”

Elnöksége idején amikor Izrael és a Hamász szembekerült egymással, akkor Obama kezdetben a zsidó államot támogatta, de amint Izrael kemény csapást mért a gázai övezetre, és sok lett a polgári áldozat, akkor mérsékletre intette az izraeli kormányt. Obama személyes kapcsolata pokolian rossz volt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, akit hivatásos hazudozónak nevezett. Az USA elnökének pechére bekapcsolva maradt a mikrofon amikor elhangzott a kínos megjegyzés a 74 éves Benjamin Netanjahura, aki Izrael legtovább hatalmon levő miniszterelnöke. Netanjahu Trump elnökkel épített ki jó kapcsolatot, de az USA republikánus ex elnöke, keményen nekitámadt egykori “barátjának” mondván súlyos felelősség terheli azért, hogy Izraelt meglepetésként érhette a Hamász terror támadása október hetedikén.

Orbán – Netanjahu – Trump

Érdemes megemlíteni, hogy annak idején a magyar miniszterelnök úgy jutott be a Fehér Házba, hogy Netanjahu izraeli miniszterelnök pártfogolta őt. Netanjahu Budapestre is elutazott, hogy az antiszemitizmus vádja alól tisztázza “barátját, Orbán Viktort.” Min alapszik Netanjahu és Orbán barátsága? Mindketten szembenállnak Soros Györggyel, aki az amerikai demokraták legfőbb szponzorai közé tartozik. A magyar zsidó milliárdos elítéli Netanjahu politikáját, amely arra irányul, hogy lehetetlenné tegyen bármiféle palesztin államot. A Haaretz című baloldali lap egyenesen azzal vádolja Izrael miniszterelnökét, hogy 15 éven keresztül támogatta indirekt módon a Hamászt abban, hogy brutálisan leszámoljon mérsékelt palesztin vetélytársaival. Benjamin Netanjahu a Nagy Izrael gondolat szélsőjobboldali pártjaival kötött szövetséget, és ezek hallani sem akarnak semmiféle palesztin államról.

Blinken amerikai külügyminiszter a hétvégén Ramallahban tárgyalt Mahmud Abbasz-szal, a Palesztin Hatóság mérsékelt vezetőjével, aki elvállalta a gázai övezet irányítását a háború utáni időkre.

“A Palesztin Hatóság kész a gázai övezet irányítására”

Ezt mondta Mahmud Abbasz, a Palesztin Hatóság elnöke – a politikai átváltozás Nagymestere – Antony Blinken amerikai külügyminiszternek Ramallah városában. Az USA külügyminisztere ezt megelőzően Egyiptom, Jordánia, Katar és Szaúd Arábia külügyminiszterével tárgyalt a gázai rendezésről.

Abban minden érintett fél egyetértett, hogy a Hamász az Izrael elleni terrortámadás után nem maradhat a gázai övezet irányítója. A mérsékelt arab országok arra kérték Blinken amerikai külügyminisztert, hogy bírja rá Izraelt egy tűzszünetre a gázai övezetben. Ellenkező esetben ugyanis fennáll egy általános vallásháború lehetősége a Közel Keleten. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azon az állásponton van, hogy meg kell semmisíteni a Hamászt. Az USA mérsékletre inti Izraelt saját afganisztáni tapasztalataira hivatkozva: az amerikai csapatok 2001-ben foglalták el az országot arra hivatkozva, hogy a tálib rendszer látta vendégül Oszama bin Ladent és az Al Kaidat, amely kitervelte a szeptember 11-i merényletet. Az USA 20 évig tartotta ellenőrzése alatt Afganisztánt, sok más NATO állam – így Magyarország is küldött csapatokat, de amikor az amerikaiak kivonultak az országból 2021-ben, akkor a nyugatbarát rendszer pillanatok alatt összeomlott, és visszatértek “a legyőzött” tálibok. Akik most azonnal jelentkeztek: támogatni akarják a Hamász Izrael elleni háborúját!

“A katonai megoldások nem teremtik meg Izrael biztonságát”

Erre a nyilvánvaló tényre hívta fel a figyelmet Mahmud Abbasz, aki népírtásnak nevezte Izrael gázai bevonulását. A palesztin hatóság vezetője arra utalt, hogy

Izrael minden háborúját megnyerte az arabok ellen, de a békét mindig elveszítette, mert a palesztin probléma változatlanul megoldatlan azóta, hogy 75 évvel ezelőtt megalakult Izrael állam.

Izrael hosszú háborúra készül a gázai övezetben – hangsúlyozza Benjamin Netanjahu miniszterelnök. Az amerikaiak felidézik Stan McCrystal tábornok, egykori afganisztáni főparancsnok nagy mondását: ”Minden egyes megölt civil potenciális dzsihád harcosokat jelent hiszen a családtagok, rokonok és barátok közül sokan beállhatnak  a terroristák közé.“ A gázai övezetnek 2,3 millió lakosa van, a Hamász terrorista szervezet létszámát mintegy 50 ezer főre becsülik. Hanije, a Hamász politikai vezetője Katarban él egy luxus villában. Korábban a katari emír fizette a közalkalmazottak bérét a gázai övezetben.

Közben az izraeli erők előrenyomulnak a gázai övezetben: a vezérkari főnök már a helyszínen tartott parancsnoki gyűlést. Herzl Halevi altábornagy gázai megjelenéséről videót tett közzé az izraeli hadsereg. Egy szélsőjobboldali miniszter közben azt a kijelentést tette, hogy “Akár atomfegyvert is be lehetne vetni a gázai övezetben hiszen ott mindenki Hamász terrorista.” Amihal Elijahu örökségvédelmi miniszter véleményével Benjamin Netanjahu miniszterelnök  nem értett egyet mondván: “Egyesek elrugaszkodnak a valóságtól”, ezért a szélsőjobboldali minisztert felfüggesztették.

Ehhez a miniszterhez tartozik Jeruzsálem városa is, mely nemcsak a zsidóságnak, de a keresztényeknek és a muzulmánoknak is szent városa. A palesztinok olyan államot követelnek, melynek fővárosa Jeruzsálem. Blinken amerikai külügyminiszter ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az USA támogatja a palesztin állam gondolatát, de Jeruzsálemről nem beszélt. Korábban ugyanis Trump elnök elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Visszavont kitüntetés

0

Anne Hidalgo Párizs polgármestere csütörtökön visszavonta Párizs városának Mahmúd Abbásznak 2015-ben odaítélt rangos kitüntetését – derült ki nyílt leveléből, amelyet csütörtök este küldött a Palesztin Hatóság elnökének.

Az izraeli és francia sajtó birtokába került levélben Hidalgo azt írta, hogy visszavonja Abbász kitüntetését, amelyet franciául La médaille Grand Vermeil de Paris néven ismernek, a legutóbbi megjegyzései miatt, amelyekben kijelentette:

Mahmúd Abbász antiszemita megjegyzései tűrhetetlenek. A leghatározottabban elítélem őket. Gondolataim és támogatásom a párizsi zsidó közösségé, csakúgy mint a világon mindenhol, amikor az újév ünneplésére készül.

Hidalgo szerint Abbász megjegyzései „ellentétesek egyetemes értékeinkkel és a holokauszt történelmi igazságával, így többé nem mondhatja magáénak… Párizs legmagasabb kitüntetését”.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK