A címben elhangzott kissé ironikus mondattal összegezte a magyar gazdaság helyzetét Katona Tamás, a KSH egykori elnöke, aki a Pénzügykutató Intézet Hetényi Körében tartott vitaindító előadást.
Az elmúlt év statisztikái közül felfigyelt arra, hogy míg a GDP mínusz 0,9%-os negatív teljesítményt nyújtott addig a mezőgazdaság rekordot döntött: 68%-os növekedést produkált!
A kettő között ellentmondás van, de ezen nemigen csodálkozott Katona Tamás, aki elmondta azt is, hogy utóda, Mellár Tamás idején is voltak hasonló anomáliák.
Saját elnöki tevékenységéről nem beszélt bár nyilvánvalóan akkor is az aktuális hatalom elvárásai domináltak a kínos realitás fölött.
A nemzeti együttműködés rendszerét Görögországban a Pasok – szocialista párt találta ki, és működtette igen eredményesen a két Papandreu idején.
Mindenki tudta, hogy a görög elit lop, csal, hazudik, de senki sem mozgatta a füle botját sem mindaddig amíg a 2008-as nagy pénzügyi válság idején Görögország nem sodródott a pénzügyi csőd szélére.
Akkor a trojka: az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank csak azzal a feltétellel adott pénzt Görögországnak, hogy Athénban megígérték: ezentúl valós statisztikát közölnek! A valós számok mindenkit megdöbbentettek Görögországban: a szerencsétlen statisztikusokat bíróság elé állították hazaárulás vádjával.
Brüsszel alig tudta kimenteni őket. Görögország pedig a valós adatok alapján bekerült az uniós szegényházba, ahol olyan szomszédokkal osztozkodik a szálláson mint Magyarország, Románia vagy Bulgária. Akik az utóbbi években megelőzték Magyarországot, amely így megszerezte az utolsó, a huszonhetedik helyet az Európai Unióban. Innen már nehéz visszaesni! – mosolygott ironikusan Katona Tamás, aki elmondta, hogy Magyarország azért lassan felzárkózik az uniós átlaghoz: 76%-ot értünk el.
A reáljövedelem is nőtt 2010-hez képest méghozzá jelentősen, 53%-kal, és ez biztosította Orbán Viktor szavazótáborát. Kis szépséghibája a dolognak, hogy csak forintban szép az emelkedés, euróban vagy dollárban nem annyira. Orbán Viktor ugyanis a forint folyamatos leértékelésével tudja elérni, hogy miközben a hazai fizetések nőnek, a külföldi beruházók bér költségei alig hiszen ők dollárban vagy euróban számolnak.
Katona Tamás megjegyezte, hogy a bérek mostanában is túlságosan gyorsan nőnek miközben a termékenység alig. A hazai közgazdászok még mindig abban a tévhitben élnek, hogy a bérek a munka termelékenységétől függenek holott globalizált rendszerben egyáltalán nem erről van szó: a Tesla sanghaji gyára semmivel sem kevésbé hatékony mint Elon Musk kaliforniai üzeme, de a kínai munkások és mérnökök mégiscsak az amerikai bérek töredékét keresik. Ezzel is magyarázható, hogy Elon Musk újabb Tesla gyárat tervez Sanghajban. Yellen amerikai pénzügyminiszter egy héten keresztül tárgyal Kínában, hogy a világ két legnagyobb gazdasága elkerülje a kereskedelmi háborút.
Surányi: nincs válság!
A Magyar Nemzeti Bank ex elnöke hangsúlyozta, hogy nincsen pénzügyi válság Magyarországon, és a közeli jövőben nem is számíthat ilyesmire az Orbán kormány:
egy – másfél évig még eldöcög a szekér, igaz, hogy lefelé tart a gyenge gazdaságpolitika miatt
– hangsúlyozta Surányi György.
Jelenleg háromféle gazdaságpolitikája is van a hatalomnak:
1- az egyiket Nagy Márton gazdasági miniszter képviseli. Ez a magas nyomású gazdaság elmélete, amely arra irányul, hogy mindenáron felgyorsítsa a gazdasági növekedést. Surányi György szerint ez biztos út a kudarc felé. Ugyanakkor elmondta: amikor ők Bokros Lajossal átvették a pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank irányítását, akkor 9% fölött járt a GDP arányos adósságtörlesztés míg ma “csak” 4,2%. Ez is magasabb mint az egészségügyi kiadások összege.
László Csaba ex pénzügyminiszter megjegyezte, hogy amennyiben bevezettük volna az eurót, akkor könnyebb lenne az adósságtörlesztés. Surányi György ezt kapásból cáfolta mondván: a csehek igen előnyös feltételek mellett kapnak hitelt a világpiacon annak ellenére, hogy ragaszkodnak a koronához.
Az euró jelentősége Surányi szerint nem gazdasági hanem politikai jellegű:
”ha Magyarország belépne az euró zónába, akkor nehéz lenne az országot kivezetni az Európai Unióból.”
2- középutas gazdaságpolitikát hirdet Varga Mihály pénzügyminiszter, aki egyaránt vitatkozik Nagy Márton gazdasági miniszterrel és Matolcsy Györggyel.
3- a Nemzeti Bank elnöke kis késéssel, de megvilágosodott, és felfedezte az Orbán kormány felelősségét az inflációban, amely 26%-os rekordot produkált az Európai Unióban.
Miért nem váltott ki politikai földrengést a 26%-os infláció?
Valószínűleg azért nem, mert az infláció igazi áldozatai, a legszegényebb rétegek nincsenek abban a helyzetben, hogy érvényesítsék az érdekeiket. Katona Tamás elmondta, hogy Magyarországon a legfelső 10% több szociális juttatást kap mint a legszegényebb 10%! A legszegényebb rétegek Orbán leghűbb szavazói, mert annyira ki vannak szolgáltatva pártunknak és kormányunknak, hogy pontosan tudják: ha megmukkannak, akkor még azt a szánalmas juttatást is elbukhatják, mely nélkül az életben maradásuk is kétségessé válik. Katona Tamás szerint Észak Magyarország lakóinak egyharmada, az Észak Alföld régió egy negyede mindmáig mélyszegénységben vegetál.
Országosan 22%-ról 11%-ra csökkent a mélyszegénységben tengődők aránya, de a kiszolgáltatottság megmaradt. Ez pedig Orbán nemzeti együttműködési rendszerének sziklaszilárd politikai alapja. Főként, mert
az ellenzék semmilyen életképes alternatívát sem tud felkínálni ennek a mélyszegénységben és annak határán vegetáló rétegnek.
Mi lesz a lopott pénzzel?
A jogos kérdést Lengyel László, a Pénzügykutató elnök-vezérigazgatója tette fel, aki elmondta: sokan az Egyesült Államokban reménykednek. Az USA-ban ugyanis érvényes a Magnyickij törvény, mely lehetővé teszi külföldi korrupciós ügyek vizsgálatát is amennyiben olyan kormányokról illetve oligarchákról van szó, akik problematikusnak bizonyultak Washington számára az utóbbi időben. Ez David Pressman nagykövet Damoklész kardja Orbán Viktor feje fölött. A magyar miniszterelnök ezért imádkozik azért, hogy Donald Trump visszatérjen a Fehér Házba.
Orbán Viktor rokonainak, barátainak és üzletfeleinek hatalmas birodalma épült ki az elmúlt 14 év során, és a hatalom tovább terjeszkedik. Csillag István egykori gazdasági miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországban nincsen tulajdon biztonság: a versenyhivatal bármikor belenyúlhat egy cég tulajdonosi rendszerébe. Máskor az is elég, ha néhány mindenre elszánt fiatalember belép a vállalkozó irodájába, és “visszautasíthatatlan ajánlattal” áll elő.
Orbán Viktor valószínűleg többször is megnézte a Keresztapa című három részes film eposzt, és annak főbb tanulságát felhasználta a nemzeti együttműködés rendszerének kiépítésében.
Csakhogy a maffiában is tudják: Money makes the World go round vagyis a világot a pénz mozgatja. Amíg jöttek az euró milliárdok Brüsszelből és olcsó volt a hitel a világpiacon, a nemzeti együttműködés rendszere is eldöcögött noha nem a gazdasági hanem a politikai hatékonyság alapján működött. Most viszont beköszöntött a hét szűk esztendő. Orbánnak fogytán a pénze. A maffiában sokat elnéznek a nagyfőnöknek, de ezt nem. Valamiféle erjedés meg is indult a hatalom köreiben: jól mutatja ezt a Magyar Péter jelenség.
A hatalom feketelistáján előkelő helyet elfoglaló Pénzügykutató Intézet is profitál ebből: nemrég Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Hernádi Zsolt, a MOL elnök vezérigazgatója, a nemzeti együttműködés rendszerének e két oszlopa volt a liberális kutató intézet vendége, hamarosan pedig Navracsics Tibor miniszter érkezik, aki oroszlánként küzdött Brüsszelben az eurómilliárdokért – nem is sikertelenül. Persze a magyar oroszlán leginkább Rejtő Jenő hőséhez, Wendriner Aladárhoz hasonlít, aki már a bécsi állatkertben született, és esze ágában sincsen kockára tenni életét a nagy semmiért: különösen, hogy már a vak is látja, hogy a király meztelen.
Surányi György helyzetelemzését a magyar gazdaság állapotáról, melyet a Pénzügykutató Intézet Hetényi körében mondott el hétfő délelőtt alapjaiban úgy lehetne összegezni: válság nincs, de az életszínvonal tartós csökkenésére lehet számítani.
A Magyar Nemzeti Bank ex elnöke hangsúlyozta, hogy a világgazdaságban sincsen válság. Az csak lelassult, de nem csúszik recesszióba mint ahogy ettől sok szakértő még nemrég is tartott. Surányi külön kiemelte, hogy a kínai gazdaság újraindulása önmagában 0,75%-kal növeli a világgazdaság GDP növekedését 2022-ben. A kínai gazdaság növekedését az teszi lehetővé, hogy Peking megszüntette a zéró tolerancia politikáját a Covid vírussal szemben, és újra kinyitotta a globális gazdaság második legfontosabb országát, az 1,4 milliárd lakosú Kínát a világ felé. A külső tényezők kedvezően változnak a magyar gazdaság szempontjából: az infláció csökkenésnek indult Észak Amerikában és az eurozónában. Az energiaválság is mérséklődik: a holland gázártőzsdén a földgáz 50-55 eurós árfolyamon kapható míg a csúcson ez csaknem 350 euróra ment fel Putyin Ukrajna elleni agresszióját követően.
Miért nincs 500 forintos benzinár?
Surányi György rámutatott arra, hogy
a magyar kormány maga gerjeszti az inflációt a magas benzinárral, amely 600 forint fölött jár holott 500 forint is lehetne.
Miért? Mert a MOL orosz Ural olajat vásárol, amely sokkal olcsóbb mint a Brent, amelyhez képest a magyar kormány megállapítja a “piaci árat”. Az árkülönbözet a MOL-nál csapódik le, de ezt a magyar kormány elvonja extraprofit adó címen.
Ebből fedezi részben a költségvetés csillagászati hiányát. Ez a választások előtt tavaly felment a GDP 17%-ára is. Aztán lement 8%-ra is, de egyáltalán nem véletlen, hogy Magyarország csak jelentős kamatfelárral jut külföldi kölcsönhöz. Ez 3,4%, egy uniós tagállam esetében kiemelkedően magas. Ez rendkívüli mértékben megnöveli Magyarország kamatkiadásait. A Magyar Nemzeti Bank viszont hatalmas adósságot halmoz fel, és nemcsak emiatt. A 10 éves állampapírokat ugyanis heti kamattal kell visszavásárolnia. Tehát ezek valójában nem hosszútávú kölcsönök.
A befagyasztott uniós pénzek nélkül is tudja finanszírozni az országot az Orbán kormány
4 milliárd euró megérkezik Brüsszelből akkor is, ha nem oldják fel a helyreállítási alap eurómilliárdjainak befagyasztását. Ez körülbelül a felét jelenti az éves kamatkötelezettségnek, a másik felét pedig a piacon kell megszereznie Magyarországnak. Ez még évekig nem okoz gondot a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. Surányi rámutatott arra, hogy
a kormány továbbra is a gyors növekedésre koncentrál, és eközben figyelmen kívül hagyja azt, hogy ezzel egyre csak rontja a külső egyensúlyt.
A kereskedelmi és a fizetési mérleg folyamatos romlását idézheti elő az, ha megvalósul az Orbán kormány elképzelése, és idén 1,5 jövőre pedig 4,5% lesz a gazdasági növekedés. Surányi szerint aligha valószínű, hogy ez az optimista növekedési modell megvalósul miközben a munka termelékenysége 2010 óta évente csak 0,7%-kal nő.
Az Orbán kormány dinamikusan növelte a béreket a választási időszak előtt, és ez reálbér növekedést hozott. Surányi nem mondta ki, de Orbán Viktor ezzel nyerte meg a választásokat 2022-ben.
Életszínvonal csökkenés
Az infláció 25-26% miközben a kormány 12%-os béremelést ígér a közszolgálati dolgozóknak. Sok területen nagy a lemaradás: egészségügy, oktatás, hadsereg stb. A munkavállalók nem érik be olyan béremelésekkel, amely messze lemaradnak az inflációtól. Ugyanakkor a munkaerő tartalékok kimerültek.
Egymillió kínai munkásra lenne szükség ahhoz, hogy az Orbán kormány növekedési programja teljesüljön
– mondta ironikusan Surányi György, aki hangsúlyozta, hogy a reáljövedelem csökkenése elkerülhetetlen a következő 2-3 évben.
Az infláció az év végére 17-18%-ra csökkenhet, de messze meghaladja az eurozónát sőt a másik három visegrádi államot is. Az infláció is csak azért csökken, mert a külső hatások kedvezőek: csökkennek a nyersanyagárak, és azoknak az államoknak az árszínvonala, melyekkel Magyarország intenzív gazdasági kapcsolatban áll. Az infláció belső tényezői viszont nem változnak: a maginfláció összehasonlításban még sokkal rosszabb, ha az eurózónához viszonyítjuk.
Surányi nem tette fel a kérdést, mely ezek után evidens:
vajon az Orbán kormány politikai támogatottsága milyen sokáig maradhat fenn, ha az életszínvonal tartósan csökken?
A kormány propaganda tisztában van a kihívással, és a nemzeti együttműködés rendszerét immár nem a földi paradicsomnak mutatja be hanem a kisebbik rossznak. A Rogán Antal által irányított média azt sugallja mint 2010 táján: a megszorítások csak részben érintik a lakosságot, mi megadóztatjuk a bankokat és a multikat. Nem töröltük el teljes mértékben a rezsivédelmet mint ahogy azt Bokros Lajos javasolja. Az ex pénzügyminiszter azt is indítványozta, hogy töröljék el a tizenharmadik havi nyugdíjat. Orbán Viktor viszont jelentős részben a nyugdíjas társadalomra alapozza politikai jövőjét: nemcsak, hogy nem törölte el a 13-ik havi nyugdíjat, de január elsejétől 15%-os emelést hajtott végre. Ez is elmarad az inflációtól, de viszonylag jó kompenzációt jelent más társadalmi rétegekhez képest, amelyek csak saját magukra számíthatnak az infláció elleni hosszútávú háborúban.
Lassuló növekedés, a nyers fizikai erőre épülő gazdaságpolitika kifutása, a rossz válaszok miatti tiltakozás. Az elherdált uniós támogatás lassan kezd visszaütni.
Minden mázlisorozat véget ér egyszer. Sokan mondták ezt az elmúlt években, látva a szinte példátlan szerencsét, ahogyan a kormány 2010 óta átszörfözött minden szembeérkező hullámon. A soha nem látott mennyiségű uniós pénzeső – átlagosan a bruttó hazai termék (GDP) 3-4 százaléka évente – főszerepet kapott abban, hogy sikerüljön felkapaszkodni a 2008-as krízist követően a világgazdaság gyorsuló vonatára.
A stabilizálódó költségvetés elfedte a kormány gazdaságpolitikájának súlyos aránytalanságait. Mindebből csak az látszott, hogy
az alsó jövedelmi negyven százalék helyzete lényegében semmit se javult,
(márpedig az fogyasztásuk gyarapodása nélkül nincs érezhető gazdasági növekedés), a hatalmasra duzzadt közmunkássereg kétség kívül növekvő pénze persze megjelent a statisztikában is. Erre a rétegre eleve úgy tekintett a kormány, mint óriási munkaerő-tartalékra a növekvő ipari és szolgáltatói kereslet kielégítésére.
A több hiba egyike az volt, hogy jószerivel semmit se tettek e százezrek továbbképzésére (sokuknál alapoktatásra), az átlagmagyar csak az oktatási rendszer (és az egészségügy) általános lerohadását látta. Azt azonban csupán a szakemberek és az érdeklődő laikusok mondogatták, hogy az uniós támogatások (volt év, amikor a GDP 7 százalékára rúgott a beáramló pénz) mellett
az innen kivont százmilliárdok tették lehetővé a költségvetés stabilizálását.
A másik súlyos tévedés volt az az önhittség, amellyel ignorálták a figyelmeztetéseket, hogy a lassan felszívódó munkanélküliekkel csak a nyers fizikai erő nyújtotta plusznövekedés válik lehetővé, aminek egyszer vége lesz (ez mára megtörtént), az ezzel párosuló alacsony bérekre épülő iparpolitika pedig legkésőbb a technológiaváltáskor kifut (ez már elkezdődött).
Az éhbérek tarthatatlanságát ha késve is, de felismerte a kormány. De mert az ingyen pénzt látványos, ám önmagát újratermelni képtelen látványberuházásokra és saját „nemzeti tőkésosztályuk” felépítésére költötték, nem jutott belőle (és igény se mutatkozott rá) a magas hozzáadott értéket előállítani tudó termelés megsegítésére.
Mindebből az átlagember legfeljebb Mészáros Lőrinc fékezhetetlen gazdagodását látta (már aki, ha nem csak az állami médiából tájékozódik). Azt nem, hogy mindezek következtében a magyar gazdaság termelékenysége stagnál, legfeljebb minimálisan növekedik.
Az elmúlt évek elkerülhetetlen béremelési hulláma egyre több feszültséggócot állít(ott) elő.
Ezek kipattanásának vagyunk tanúi, s amelyek 2019-ben csak sokasodni fognak. Azt már láttuk, hogy a korábbi évek alacsony bér-szalagmunka fajtájú külföldi befektetéseinek egy része szépen lassan kezd elszivárogni, néhány nem robotizálható autóipari beszállító (például kábelköteg- és üléshuzat-gyártó) bedobta a törülközőt, nem bírván-akarván kifizetni a kétszámjegyű bárnövekményt.
A harmadik hiba a bajok felismerése után a rossz válaszok. Az egyébként is erősen ideológiavezérelt államfelfogásból és a szavakkal ellentétben alapvetően piacellenes szemléletből nem is következhetett más, mint
a folyamatos állami beavatkozás és térnyerés, valamint szüntelen centralizáció.
Ennek ikonikus példája a kukaholding, amelynek következtében a hulladékszállítás és -kezelés bő két évnyi lappangó leromlás végén eljutott a teljes összeomlás szélére. Minapi – kis visszhangot vert – esemény egy újabb állami szerv létrehozása. Ez a 700 milliónál drágább közpénzes magasépítéseket fogja koordinálni. Ismét nem a piac a szabályozókeret, hanem az 1990 előtti évtizedekből ismert voluntarizmus, az állam mindenhatóságába vetett vakhit. Ennek eredményét ismerjük.
A hajó alighanem elúszott.
A magyar gazdaság extenzív növekedésének zenitje tavaly volt, idén már több tizedszázalék-ponttal kisebb növekedés valószínűsíthető, 2020-ban vélhetően még kisebb. Magas nívón szakképzett munkaerő egyre kevesebb: az oktatás képtelen előállítani, akiben pedig csak kis bátorság van (és elég fiatal), az egyre csak megy Nyugat felé.
A „nagyon nagy a baj” kései felismerése és a változtatásra való képtelenség nem szülhetett mást, mint a „rabszolgatörvényt”. Ez – nem lehet eléggé hangsúlyozni –
a rendszer szimbóluma.
S az utolsó szalmaszál, az uniós támogatások leállása után elkerülhetetlennek tetsző zuhanás kitolása, enyhítése. Azzal, hogy a külföldi és hazai cégek kezébe adják a lényegében (területileg mindenképpen) kimerült használható szabad munkaerő felvétele helyett a meglévők túldolgoztatását. Méghozzá példátlan feltételekkel, évekre elhúzott kifizetés lehetőségével, sőt, azzal, hogy időközben akár apránként szabadságolással válthassák meg a pénzt. Nem túlzás azt állítani, hogy ez visszalépés a sok évtizeddel ezelőtti vadkapitalista korba.
Ezeket a súlyos problémákat persze néhányan a kormányban is látják. A Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank között a hogyan továbbról zajló csöndes háttérvita – a személyes ellenszenveken túl – arról tanúskodik, hogy talán nem is látják a kiutat.
S akkor röviden emlékezzünk meg arról is, hogy a sűrűsödő feszültségek egy részét csak részben enyhítette a kormány:
a fogyatékos gyerekeikkel sokkoló látványt nyújtva tüntető szülők kaptak alamizsnát, az ápolt szüleikkel felvonulni képtelen leszármazottak lényegében semmit.
A nyugdíjminimum viszont tíz év után is változatlan összegű, ami egy sor szociális ellátást taszított már eddig is a mélybe. A nyugdíjak pedig immár kettős szorításban véreznek ki: a szándékosan alultervezett inflációt követő, de az e körbe tartozók ennél lényegesen magasabb pénzromlását teljesen figyelmen kívül hagyó indexálás mellett már harmadik éve rontja a társadalmi reálértéket a bérektől való gyorsuló leszakadás.
A rabszolgatörvény elleni tüntetések mindezeket magukba sűrítik, és lehet, hogy végig kísérik 2019-es mindennapjainkat.
Jó nemzetközi klímában csökken a magyar gazdaság növekedése, a versenyképesség alig javul, mindinkább az EU perifériájára sodródunk – állapítja meg vendégszerzőnk. Katona Tamás szerint változatlan az egészségügyben a tűzoltás az állandó eladósodás közepette.
A globális gazdaság az idei első negyedévben az előzetes adatok szerint a korábbi évekénél dinamikusabban, bár a vártnál valamelyest lassabb ütemben bővült. A GDP növekedése a múlt évben elérte a 3,7 százalékot, amely 0,5 százalékponttal meghaladta az előző évi bővülést. Az IMF az idei, valamint a jövő évre is további gyorsulást, 3,9, míg az OECD 3,8 százalékos GDP-növekedést vár a világgazdaságban.
A politikai természetű kockázatok, a regionális konfliktusok ellenére az idei kilátásokat az elemzők többsége kedvezőbbnek ítéli meg a múlt évinél; ugyanakkor a negatív kockázatok az év eleje óta alacsonyabb ütemet is valószínűsítenek, különösen a Donald Trump által keltett bizonytalanság, pontosabban az esetlegesen elhatalmasodó kereskedelmi háború következtében.
Az Európai Unió bruttó hazai terméke az első negyedévben a várakozásokat meghaladóan 2,4 százalékkal haladta meg a megelőző év azonos időszakáét. Az EU legnagyobb gazdasága, a német az első negyedévben 2,3 százalékkal nőtt. A brit gazdaságra egyre inkább hat a Brexit: az Egyesült Királyság bruttó hazai terméke az első negyedévben 1,2 százalékkal nőtt egy év alatt.
A visegrádi országok továbbra is látványosan fejlődnek.
Kiemelkedő dinamikával növekedett a lengyel gazdaság: a bruttó hazai termék az első negyedévben 5 százalékkal gyarapodott az egy évvel korábbihoz képest. A cseh gazdaság negyedik éve határozottan bővül: az első negyedévben 4,4 százalékkal, a szlovák is 3,6 százalékkal. A térséghez tartozó Szlovénia gazdasága a visegrádi országokét is meghaladó élénkülést mutat: 5 százalékkal volt több az előző év azonos időszakához viszonyítva. Romániában a korábbinál szerényebb, de még mindig kiemelkedő volt a növekedés mértéke: 4,2 százalék.
A magyar gazdaság 2010 óta problematikus változásokon ment keresztül. A növekedés dinamikáját gyakorlatilag az uniós támogatások bevonásának lehetősége, a preferált vállalkozói kör kiválasztásában tudatos kormányzati szándék szerinti időzítése határozza meg. Amíg a környező országokban a 2008. évi válságot követően számottevő fejlődés indult, nálunk ez nem következett be.
Fokozatosan romlik a versenyképesség,
mivel a kilencedik éve regnáló kormány gazdaságpolitikája torzítja a versenyt, nem teszi lehetővé a vállalkozások egészséges fejlődését. Ezzel
felhasználható uniós források hiányában alig bővülne a gazdaság.
A tavalyi évben már érzékelhető volt a 2014-2020 évek középtávú uniós ciklusában – ismételten sajátos módon – lehívott jelentős összegek élénkítő hatása. Ennek köszönhetően a múlt év egészében – előzetes adatok szerint – 4,2 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék volumene. A dinamikus növekedés az idén is folytatódott: az első negyedévben 4,7 százalék a megelőző év azonos időszakához viszonyítva.
Az ipar teljesítménye 2, az építőiparé – az alacsony bázishoz viszonyítva – kiemelkedően, 22,5 százalékkal emelkedett. Az ágazat teljesítményének növekedésében komoly szerepet játszottak az ismét gyorsuló ütemben a gazdaságba áramló uniós források, így különösen az infrastrukturális fejlesztések újra megindult finanszírozása. A szolgáltatások 4,9 százalékkal gyrapodtak.
A közszolgáltatások, azaz a közigazgatás, az oktatás, az egészségügyi és szociális ellátás teljesítménye – a korábbi évek tendenciáját követően, tehát az alacsony bázishoz képest is – 0,3 százalékkal tovább csökkent.
A háztartások tényleges fogyasztása – a magas bázishoz képest is – 5,1, ezen belül fogyasztási kiadása jelentősen, 5,9 százalékkal, míg a kormányzattól kapott természetbeni juttatások volumene – az alacsony bázishoz viszonyítva – 0,7, a közösségi fogyasztás 4,6 százalékkal nőtt egy év alatt.
A beruházások – a rendkívül alacsony bázishoz viszonyítva – kiugró mértékben, 17,1 százalékkal, emelkedtek.
Az európai uniós támogatások felhasználása révén feltételezhetően az év egészében is a tavalyihoz hasonló lehet a bruttó hazai termék növekedése, amennyiben a kormányzati elképzeléseknek megfelelően ebben az évben sikerül ismét erőltetett ütemben lehívni az uniós pénzt. Utóbbit erőteljesen megkérdőjelezik azok az uniós vizsgálati eredmények, amelyek a közösségi források felhasználásának célszerűségét és átláthatóságát kritikával illették.
A kelet-közép-európai térség államainak többségében a magyar gazdaság növekedési üteménél gyorsabb, a múlt évihez hasonló, vagy azt meghaladó dinamika várható. A magyar gazdaság fejlődési perspektíváját ugyanakkor jelentős mértékben meghatározza a jelenlegi dilettáns gazdaságpolitika, melynek következtében jövőre ugyan még várható 3 százalék körüli növekedés, de az uniós források visszaesésével a gazdaság visszatérhet a potenciális növekedési lehetőséget jelentő 2 százalék körüli sávba.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar gazdasági növekedés átmeneti gyorsulása
nem állítja meg, sőt egyes országokhoz képest még növeli is leszakadásunk mértékét.
Ezt csak perspektivikus gazdaságpolitikával, az Európai Unió reformtörekvéseivel együttműködésben lehet megállítani. Félő, hogy a jelenlegi kormányzat eddigi közösségi politikáját folytatva az unió perifériájára sodorja az országot.
A foglalkoztatottság statisztikai mutatói az elmúlt négy évben látványosan javultak, ezen belül harmadik éve az elsődleges hazai munkaerőpiacon is érdemben emelkednek. A magyar munkanélküliségi ráta az Európai Unió egyik legalacsonyabb értékét mutatja, igaz, úgy, hogy ebben az európai gyakorlattól merőben eltérve a KSH a közmunkásokat munkaerőpiaci foglalkoztatottnak tekinti. Ezt figyelembe véve
a tényleges munkanélküliségi ráta 7,3 százalék,
ami kissé meghaladja az EU átlagát.
Az inflációt kiszűrő reálkeresetek az utóbbi két évben jelentősen, a közszféra egyes területein kiemelkedő mértékben nőttek. Ezt a hatást erősítette a minimálbér és a garantált bérminimum tavaly szokatlanul nagymértékű, majd idén további növelése.
A KSH mintavételes lakossági felmérése szerint a március és május közötti három hónap átlagában a foglalkoztatottak száma 4 millió 457 ezer fő volt, 64 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatási mutató meghatározásakor a munkaerő-felvétel módszertana alapján 108 ezer – 12 hónapnál rövidebb ideje – külföldön dolgozót is hazai foglalkoztatottnak tekintett a KSH; számuk 2,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Az aktív munkanélküliek száma a március és május közötti trimeszterben 171 ezer fő volt, 32 ezer fővel kevesebb, mint egy éve. A rendelkezésre álló adatok szerint az első negyedévben az aktív munkanélküliek mellett még 238 ezren válaszolták az adatfelvétel során, hogy szeretnének dolgozni, de nem kerestek aktívan munkát, mert esélytelennek látták az elhelyezkedést; közülük 44 ezer főt sorolt a KSH a passzív munkanélküliek csoportjába.
A munkanélküliség eszerint 3,7 százalék volt,
0,7 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A munkanélküliség átlagos időtartama ebben az időszakban is megközelítette a másfél évet, 17,9 hónap volt; a helyzet ismét romló tendenciájúvá változott az egy évvel azelőtti 16,6 hónaposhoz viszonyítva. A regisztrált munkanélküliek 14,6 százaléka 25 éven aluli fiatal volt, csaknem kétharmaduk első munkahelyét kereste, reménytelenül.
A munkanélküliek közel fele, 45,3 százaléka – az Európai Unióban egyedülállóan – teljesen ellátatlanul maradt. Ennek oka – többek között – a szűkülő szociális gondoskodási szegmenset jól jellemző, összesen 3 hónapig folyósított munkanélküli ellátás, amely minden más tagországban legalább 9 hónapig jár.
Az év ötödik hónapjában is súlyos területi problémákkal volt terhelt a munkaerőpiac, bár a közfoglalkoztatottak még mindig magas számának köszönhetően a megyék mindegyikében csökkent a munkanélküliek száma. Legkisebb mértékben Vas megyében, 5,3, a legnagyobb arányban Budapesten, 26,1, a megyék közül pedig Tolnában, 24,5 százalékkal. Három megyében két számjegyű volt a munkanélküliségi mutató: Nógrádban 12,1, Borsod-Abaúj-Zemplénben 11,6, Szabolcs-Szatmár-Beregben 10,5 százalék.
Az első négy hónap átlagában 140 ezer közmunkást alkalmaztak, 19,6 százalékkal kevesebbet, mint egy éve. A bruttó átlagkereset 82 200 forint volt, mindössze 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ugyanakkor nem érte el a jogszabályban előírt minimálbér kétharmadát sem, annak csupán 59,6 százalékát tette ki. A különbség tehát tovább nőtt azáltal, hogy a kormány a minimálbér emelését önkényesen ez évben sem terjesztette ki a közfoglalkoztatottakra, ezzel is kinyilvánítva, miként tekint az ebben a formában alkalmazottak munkájának társadalmi hasznosságára.
A bruttó átlagkereset az első négy hónapban 322 400 forint volt, 12,4 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. A versenyszférában 333 800, költségvetési intézményekben – a közfoglalkoztatottak bérét figyelmen kívül hagyva – 342 800 forint. A fogyasztói árak ekkor 2,1 százalékkal emelkedtek, így
a reálkereset kiemelkedő mértékben, 10,1 százalékkal nőtt.
A magyar gazdaságot a megelőző három évben folyamatosan deflációhoz (csökkenő árakhoz) közeli állapot jellemezte, ez a helyzet azonban a múlt évben fokozatosan megváltozott. Például az építőipari árakat a konjunktúra határozottan felfelé húzza. A fogyasztói árak összességében hosszabb ideig stagnáltak, míg a múlt év közepétől – hullámzó dinamikával – határozott növekedés mutatkozik azokban. Számottevő emelkedés egyelőre az élelmiszerek és élvezeti cikkek fogyasztói árában mutatkozik.
A fogyasztói árak májusban 2,8 százalékkal nőttek egy év alatt. A nyugdíjas fogyasztói kosárral számított árindex pedig 2,6 százalékkal.
A kiskereskedelmi forgalom ötödik éve dinamikus bővülést mutat, a növekedés mértékére vonatkozó statisztikai adatok jelentős bizonytalansága mellett. Áprilisban az eladások volumene 6,1 százalékkal nőtt és az első négy hónapban 6,9 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakában regisztrált volument. Az élelmiszer-forgalom 4,5, ezen belül az élelmiszerláncoké 4,8 százalékkal.
A háztartások egy főre jutó átlagos fogyasztási kiadása havonta 83 ezer forint volt, reálértéken 5,1 százalékkal több, mint a megelőző évben. Élelmiszerekre és alkoholmentes italokra változatlan áron számolva 7,5, szeszes italokra és dohányárukra 8,1 százalékkal többet költött a lakosság, mint egy évvel korábban. A jelentősebb fogyasztási csoportok közül a legnagyobb mértékben a vendéglátásra és turizmusra szánt kiadások emelkedtek, reálértékben 9,7 százalékkal.
A költségvetési szervek lejárt határidejű tartozásállománya május végén 46,3 milliárd forint volt, egyetlen hónap alatt 1,5 milliárd forinttal, 3,2 százalékkal nőtt, és közel egynegyedével volt több, mint egy évvel korábban. A tartozások több, mint négyötöde, azon belül a 30 napnál régebben lejárt fizetési határidejűek több, mint kilenctizede az Emberi Erőforrások Minisztériumának intézményeinél halmozódott fel. Különösen kritikus állapotot mutat, hogy a központi költségvetés minősített – 60 napnál régebbi – szállítói adósságának 90,4 százaléka szintén a tárca intézményeinél keletkezett.
A minisztérium és intézményei tartozásállománya májusban 1,7 milliárd forinttal emelkedett. Az egészségügyiek képviselték a teljes tartozásállomány 70,6 százalékát, míg a – klinikai központtal nem rendelkező – felsőoktatási intézményeké annak 3,9 százaléka volt.
Vagyis a múlt év végén is megvalósult ugyan a – mondhatni szokásos – konszolidáció, de ez is csupán újabb tűzoltás volt, a normális működés feltételei változatlanul hiányoznak, ami
önmagában is magyarázza az egészségügyi ellátás romló színvonalát.
A kormány az egészségügyben láthatólag képtelen megállítani az adósságspirált. A rendszerszemléletű, kiszámítható működési feltételek megteremtése helyett – több éves tendenciát követve – újrateremtődik az adósság, az intézményi menedzsmentek érdektelenné válnak a gazdálkodásban. A bérezésben preferált dolgozói csoportok közötti időbeni ütemezés és az emelés mértékében történő differenciálás tovább fokozza a szakképzett és gyakorlott munkaerő elvándorlását, amelyben kiemelt a garantált bérminimum miatt összecsúszó bértábla kiegyenlítő szerepe is.
Katona Tamás
egyetemi tanár, egykori pénzügyminisztériumi államtitkár, a KSH volt elnöke
Barátságos külső környezetben lassulva nő a magyar gazdaság, amely szinte teljesen az uniós támogatásokra támaszkodik – írja vendégszerzőnk. Katona Tamás szerint a szociális ágazatban is csak közösségi pénz jut fejlesztésekre. Versenyképességben a térségben lassan mindenki lehagyja Magyarországot.
A globális gazdaság az első negyedévben az előzetes adatok szerint a korábbi évekénél dinamikusabban bővült. Az egyesített GDP növekedése a múlt évben elérte a 3,7 százalékot, amely 0,5 százalékponttal meghaladta az előző évi bővülést. Az IMF az idei, valamint a jövő évre is további gyorsulást, 3,9 százalékos összesített GDP növekedést vár a világgazdaságban. A politikai természetű kockázatok, a regionális konfliktusok ellenére az idei kilátásokat az elemzők többsége kedvezőbbnek ítéli meg a múlt évinél; az első negyedévi előzetes adatok a mérsékelt optimizmust támasztják alá.
A fejlett országokat tömörítő szervezet, az OECD egyesített bruttó hazai terméke az első negyedévben 0,5 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez, és 2,6 százalékkal a megelőző év azonos időszakához képest. Az Egyesült Államokban az első negyedévben – az előző negyedévi 2,6 százalékkal szemben – 2,9 százalékkal bővült a gazdaság éves összehasonlításban.
Az Európai Unió egyesített bruttó hazai terméke az első negyedévben 0,4 százalékkal nőtt az előző negyedévhez, és – a várakozásokat meghaladóan – 2,4 százalékkal a megelőző év azonos időszakához képest. Az eurózónában ugyancsak 0,6 százalékkal emelkedett a GDP az előző negyedévhez, és 2,5 százalékkal az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A legnagyobb teljesítményt nyújtó német gazdaság az első negyedévben az eurózónáét megközelítő dinamikával, 0,3, illetve 2,3 százalékkal nőtt.
A magyar gazdaság 2010 óta problematikus változásokon ment keresztül. A növekedés dinamikáját gyakorlatilag az uniós források bevonásának lehetősége, a támogatásban preferált vállalkozói kör kiválasztásában tudatos kormányzati szándék szerinti időzítése határozza meg.
Amíg a környező országokban a 2008. évi válságot követően számottevő fejlődés indult, nálunk ez nem következett be. Fokozatosan romlik versenyképességünk, mert a kilencedik éve regnáló kormány gazdaságpolitikája torzítja a versenyt, nem teszi lehetővé a vállalkozások egészséges fejlődését.
Emiatt felhasználható uniós támogatás hiányában alig bővülne a gazdaság.
A múlt évben már érzékelhető volt a 2014-2020 évek középtávú uniós ciklusában – ismételten sajátos módon – lehívott jelentős összegek élénkítő hatása. Ennek megfelelően a múlt év egészében – előzetes adatok szerint – 4,2 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék volumene. Az idei évben is folytatódott a dinamikus növekedés: az első negyedévben szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján 1,2 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez, és 4,7-del a megelőző év azonos időszakához viszonyítva.
Katona Tamás MTI Fotó: Illyés Tibor
Az év egészében is a tavalyihoz hasonló ütemű, 4 százalék körüli bővülés várható, bizonyos kockázatokkal. Ez a dinamika 1,5 százalékponttal meghaladja az Európai Unió, valamint az eurózóna átlagát, a térségünkben ugyanakkor ez az index gyakorlatilag csak közepes. Ez egyben azt is előrevetíti, hogy a magyar gazdasági növekedés átmeneti gyorsulása nem állítja meg, sőt egyes országokhoz képest még növeli is a leszakadásunk mértékét. A magyar kormány az idei konvergencia programban a következő négy évre egyenletes, 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol, ennek azonban nincs realitása; a gazdasági folyamatok alapján feltehetően a jövő évben még 3 százalék feletti növekedés várható, de a továbbiakban erre nem lehet számítani.
A kormány az Európai Bizottság számára ez év tavaszán készített konvergenciaprogramban nem csak a következő négy év kilátásait ítéli meg rendkívül pozitívan, hanem az elmúlt nyolc év gazdaságpolitikájának eredményeit is. A magyar gazdaság helyzetét nagyon jónak, a versenyképességet folyamatosan javulónak minősíti, és még a környező országokhoz képest is kedvezőnek mutatja be a gazdasági növekedés alakulását. Ha azt az elvet követjük, mely szerint a statisztika a bázis megválasztásának művészete, akkor ez a konvergencia program betöltötte a neki szánt feladatot, ugyanis olyan kiragadott idősorokat és időszakokat választ, illetve mutat be, amelyek látszólag alátámasztják a kormány érvelését.
Ez azonban nem feledtetheti azt a valós helyzetet, hogy
Magyarország versenyképessége rendkívül kedvezőtlen, a kelet-közép-európai tagországok pedig egyre jobban lehagynak bennünket.
A 2004-ben csatlakozott országok között a háztartások egy főre jutó fogyasztásában, az egy főre jutó bruttó hazai termékben, a születéskor várható élettartamban Magyarország az utolsó helyen áll; Lengyelország, Szlovákia, a balti államok az utóbbi években sorra elhagyták hazánkat, noha egy évtizeddel ezelőtt ezek az országok mögöttünk voltak az uniós rangsorban. Sőt, Románia a háztartások egy főre jutó fogyasztásában gyakorlatilag beérte a magyar háztartások hasonló mutatóját.
Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a konvergenciaprogramban vázolt kormányzati gazdaságpolitika a munkaalapú társadalom elképzelésével, az oktatás háttérbe szorításával és ezáltal a társadalmi mobilitás lehetőségének beszűkítésével, az unortodox monetáris politikával, az egészségügy és a szociális szféra fokozatos ellehetetlenítésével akár hosszú távon is fenntartható.
Igaz ennek iszonyatos ára van: az ország tartós lecsúszása,
a modernizáció, és ezzel a fejlett tagállamokhoz közelítés esélyének elvesztése.
A foglalkoztatottság statisztikai mutatói az elmúlt négy évben látványosan javultak, ezen belül az utóbbi két évben az elsődleges hazai munkaerőpiacon is érdemben emelkedtek. A magyar munkanélküliségi ráta az Európai Unió egyik legalacsonyabb értékét mutatja, igaz úgy, hogy ebben az európai gyakorlattól eltérve a KSH a közmunkásokat is munkaerőpiaci foglalkoztatottnak tekinti. Ezzel a tényleges munkanélküliségi ráta 7,3 százalék lenne, ami kissé meghaladja az Európai Unió átlagát.
A foglalkoztatási mutató meghatározásakor a munkaerő-felvétel módszertana alapján 97 ezer – 12 hónapnál rövidebb ideje – külföldön dolgozót is hazai foglalkoztatottnak mutatott ki a KSH; számuk 13,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. (A kormánytól független elemzések azonban legalább 350 ezer külföldi magyarról számolnak be – a szerk.)
Az aktív munkanélküliek száma a február és április közötti trimeszterben 177 ezer fő volt, 32 ezer fővel, 15,3 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában. A rendelkezésre álló adatok szerint az első negyedévben az aktív munkanélküliek mellett még 238 ezren válaszolták az adatfelvétel során, hogy szeretnének dolgozni, de nem kerestek aktívan munkát, mert esélytelennek látták az elhelyezkedést; közülük 44 ezer főt sorolt a KSH a passzív munkanélküliek csoportjába. A munkaerő-felvétel módszertana alapján számított munkanélküliségi ráta – amely csupán az aktív munkanélküliek számának figyelembevételével meghatározott mutató – a vizsgált trimeszterben 3,8 százalék volt, 0,7 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Változatlanul súlyos gond a tartós munkanélküliség:
az álláskeresők nagy hányada, 43,5 százaléka legalább egy éve nem talált elhelyezkedési lehetőséget.
A munkanélküliség átlagos időtartama ebben az időszakban is megközelítette a másfél évet, 17,1 hónap volt.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a regisztrált álláskeresők száma április végén 258 ezer fő volt, 16,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az év negyedik hónapjában a foglalkoztatók 39 ezer új álláshelyet jelentettek be, 70,8 százalékkal kevesebbet, mint egy hónappal, és 27,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ezen belül a piaci munkahelyek száma 1,7, a támogatott munkahelyeké 40,9 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. Az áprilisban bejelentett
új álláshelyek több mint fele, 52,6 százaléka még mindig közmunka végzésére irányult.
A munkanélküliek csaknem fele, 45,7 százaléka – az Európai Unióban egyedülálló módon – teljesen ellátatlanul maradt. Ennek oka – többek között – a szűkülő szociális gondoskodási szegmenset jól jellemző, összesen 3 hónapig folyósított munkanélküli ellátás, amely minden más tagországban – reálisan figyelembe véve az újra-elhelyezkedésig szükséges átlagos időtartamot – legalább 9 hónapig jár az érintetteknek.
A nemzetgazdaságban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete az első negyedévben 316 300 forint volt, 12,4 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. A versenyszférában 327 100 forint volt az átlagos kereset, 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményekben – a közfoglalkoztatottak bérét figyelmen kívül hagyva – 336 600 forintot mutatott a keresetek átlaga, 13,5 százalékkal magasabbat az egy évvel azelőttinél. Az alkalmazásban állók nettó átlagkeresete az első negyedévben 210 300 forint volt, 12,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A fogyasztói árak ebben az időszakban 2 százalékkal emelkedtek, így
a reálkereset kiemelkedő mértékben, 10,2 százalékkal nőtt.
A magyar gazdaságot a megelőző három évben folyamatosan deflációhoz (árcsökkenéshez – a szerk.) közeli belső környezet jellemezte, ez a helyzet azonban a múlt évben fokozatosan megváltozott. A fogyasztói árak összességében hosszabb ideig stagnáltak, míg a múlt év közepétől – hullámzó dinamikával – határozott növekedés mutatkozik. Számottevő emelkedés egyelőre az élelmiszerek és élvezeti cikkek fogyasztói árában látható. A drágulás áprilisban 0,7 százalék volt az előző hónaphoz, és 2,3 százalék az egy évvel korábbihoz képest; évkezdettől 2,1 százalék.
A költségvetési szervek lejárt határidejű tartozásállománya április végén 46,3 milliárd forint volt, egyetlen hónap alatt több mint egyötödével, 8,2 milliárd forinttal, 21,4 százalékkal nőtt március vége óta, és 19 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A tartozások 85,7 százaléka, azon belül
a 30 napnál régebben lejárt fizetési határidejűek több mint kilenctizede az Emberi Erőforrások Minisztériumának intézményeinél halmozódott fel.
Különösen kritikus állapotot mutat, hogy a központi költségvetés minősített – 60 napnál korábbi fizetési határidejű – szállítói adósságának 93,5 százaléka szintén a tárca intézményeinél keletkezett.
A tárca intézményei közül az egészségügyi szolgáltatók tartozásai képviselték a teljes tartozásállomány 79,2 százalékát, míg a – klinikai központtal nem rendelkező – felsőoktatási intézményeké annak 7,2 százaléka volt, abszolút értékben egy hónap alatt 116 millió forinttal csökkent. A Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó Egészségügyi Központ, a klinikummal rendelkező felsőoktatási intézmények, valamint a bizonyos feladatokban az OEP helyébe lépett Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adósságát is beszámítva az egészségügyi ágazatba sorolt állami fenntartású intézmények összesített tartozása április végén 32 milliárd forintot tett ki, 21 százalékkal többet az egy hónappal korábbinál.
Ez azt jelenti, hogy a múlt év végén is megvalósult ugyan a – mondhatni szokásos – konszolidáció, de ez is csupán újabb tűzoltás volt, a normális működés feltételei változatlanul hiányoznak, ami önmagában is magyarázza az egészségügyi ellátás romló színvonalát.
Az adósságállomány-növekedés április folyamán felgyorsult, hét intézménynél meghaladta a tavalyi ütem másfélszeresét, sőt, egynél annak 22,5-szerese (Országos Onkológiai Intézet – ennek addigi vezetője, Kásler Miklós lett az EMMI új irányítója – a szerk.).
A kormány az egészségügyben láthatólag képtelen megállítani az adósságspirált.
A rendszerszemléletű, kiszámítható működési feltételek megteremtése helyett – több éves tendenciát követve – újrateremtődik az adósság, az intézményi menedzsmentek érdektelenné válnak a gazdálkodásban. A bérezésben preferált dolgozói csoportok közötti időbeni ütemezés és az emelés mértékében történő differenciálás tovább fokozza a szakképzett és gyakorlott munkaerő elvándorlását, amelyben kiemelt a garantált bérminimum miatt összecsúszó bértábla kiegyenlítő szerepe is.
A beruházások 2015-ben és 2016-ban rendkívül alacsony szintűek voltak, jelezve, hogy az előző hétéves támogatási ciklus lezárultával hiányoztak az uniós források. Kormányzati presztízsberuházások, stadionok és más sportlétesítmények kivételével
uniós pénz nélkül alig valósultak meg közösségi fejlesztések.
Ehhez a rendkívül alacsony bázishoz képest élénkült meg a múlt évben a beruházási tevékenység 16,7 százalékkal, de még így is valamivel alatta maradt a két évvel korábbinak. A beruházások aktuális szintje csupán a 2017-ben bekövetkezett növekedés után haladta meg a 2008. évi válság előttit.
Az idei évkezdet is ellentmondásos helyzetet tükröz: a beruházások volumene ugyan az egy évvel korábbi dinamikát némileg meghaladóan nőtt, ugyanakkor ez kizárólag a költségvetési szervek – döntő hányadban uniós finanszírozású – fejlesztéseinek köszönhető,
a vállalkozások által megvalósított beruházások mennyisége csökkent.
Az első negyedévben a beruházások többségét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások felhalmozási teljesítménye 1,1 százalékkal visszaesett, a költségvetési szerveké 65 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Jellemző, hogy az erőltetett ütemű stadion- és sportcsarnok-építések eredményeképpen a művészet, szórakoztatás, szabadidő eltöltés területén megvalósult fejlesztések – a magas bázishoz képest is – kiemelkedő mértékben, 68,3 százalékkal nőttek.
A közszférában uniós források hiányában a megelőző két évi jelentős visszaesést követően tavaly kiemelkedően nőtt a beruházási teljesítmény. E pénz bevonásával – a korábbi rendkívül alacsony bázishoz képest – az idei első negyedévben a közigazgatásban és a védelmi ágazatban 75,4, az egészségügyben és a szociális ellátásban 73,6, az oktatásban 70,7 százalékkal nőtt a beruházási volumen. Úgy tűnik,
a kormányzat az oktatásban, valamint az egészségügyben és a szociális szférában kizárólag uniós forrásból hajlandó fejleszteni.
A jelentős súllyal rendelkező feldolgozóipari ágazatok új rendeléseinek volumene márciusban 5, az új exportrendeléseké 6,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A teljes rendelésállomány az első negyedév végén 6,7 százalékkal maradt el a tavaly márciusitól. A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások rendelésállománya a múlt év eleje óta folyamatosan alatta marad az előző évinek; ez a megelőző négy évben egyszer sem fordult elő.
Szerző: Dr. Katona Tamás,egyetemi tanár, a KSH korábbi elnöke, a Pénzügyminisztérium egykori államtitkára
Évi ezermilliárd forint marad a költségvetésben, amiből jutna értelmes reformokra, egészségügyre, oktatásra, szociálpolitikára – mondta egy előadásában Surányi György. A volt MNB-elnök arra figyelmeztet, hogy a következő években felfuthat az infláció, a gazdaság jobb teljesítménye nem várható. A tényleges államadósság valójában sokkal nagyobb a hivatalos adatnál, „agymosás” zajlik, és az ellenzék is felkészületlen – mondta.
Surányi György előadást tartott a Pénzügykutató Zrt. intézeti napján Esztergomban, de az egy hónapja elhangzottak csak most kerültek fel az intézet honlapjára.
A Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke, majd nemzetközi bankcsoport térségi vezetője beszélt a javuló foglalkoztatásról. Ha nem is 700 ezerrel, de 350-400 ezerrel valóban nőtt a foglalkoztatottak száma, ami nem lebecsülendő – mondta. A hivatalosan 4,2 százalékos munkanélküliség a közmunkásokkal és a külföldön dolgozókkal korrigálva
inkább 7-8 százalék.
A munkaerő-piaci trend kedvező, de egészen más, mint az amerikai vagy nyugat-európai, mert nálunk nincs lehetőség arra, hogy fele-harmada bérű külföldiek érkeznének, a belső tartalékok pedig kimerülnek – mondta Surányi. Ezért nyugaton szerény, nálunk ugrásszerű most a béremelkedés.
„Semmi se indokolja azokat a makroszámokat, amelyek szerint az idei 12 százalékos bérnövekedés jövőre 6-7 százalékra süllyed”
– fogalmazott a közgazdász.
Ha pedig ez így marad, akkor ezek a költségek beépülnek az árakba, ráadásul a világpiacon sem fognak ismét feleződni az energiaárak, ezért az infláció növekedésére kell számítani. Surányi bírálta az MNB azon magatartását, amely figyelmen kívül hagyja az áremelkedés tényleges lehetőségét.
„Nem vizionálok elszabaduló inflációt”,
de 6-7 százalékig felmehet a következő években – mondta. Ezt szerinte megállítani sokkal nagyobb áldozatot követel, mint időben apró, felelős lépéseket tenni.
Surányi emellett mesterségesen gyengén tartottnak hiszi a forint árfolyamát, amely inkább erősödni fog.
Ezért egyeztetést és megállapodást szorgalmaz
a kormány, az MNB, a munkaadók és a munkavállalók között
arról, milyen gazdaság- és jövedelempolitika lenne követendő.
Surányi György vitába szállt azokkal, akik szerint nem fenntartható a a mostani gazdaságpolitikai pálya. Szerinte még 4-5 év van benne, de szavaiból kiderült, ez lényegében
attól függ, mennyi pénz érkezik az EU-ból.
A lehetséges 2-4 százalék körül hullámzó magyar növekedés azonban kelet-európai perspektívából nézve inkább a gyengébbek közé tartozik, a térségben sorra 4-6 százalék várható idén, és Nyugat-Európában is 3-5 százalékokat mérnek. (Ezzel kimondatlanul is elutasította Orbán Viktor azon meggyőződését, hogy a visegrádi 4-ekén kívül nincs növekedés az EU-ban.)
Ezzel a „nem szégyellni való” magyar teljesítménnyel azonban az a probléma, hogy a jelenlegi keretek között a növekedés nem igen erősíti a gazdaság versenyképességét.
A stadionépítés abban az évben növeli a GDP-t,
de a rákövetkezőben már nem, sőt, vissza is veti, mert a fenntartás pénzbe kerül – hozott egy példát Surányi György.
A közgazdász beszélt a pénzügyi egyensúlyról is, mondván
„erről szól a legtöbb félrevezetés és agymosás”,
„reggeltől estig félrevezetik az embereket, az ellenzék pedig annyira felkészületlen, hogy ezekbe bele is megy”.
Az államadósság nemhogy csökkent volna a 2010-es (a bruttó hazai termékhez mért) 82 százalékról a hivatalos 74-re, egyenesen növekedett Surányi szerint. Más közgazdászokhoz hasonlóan ő is azzal érvel, hogy a magánnyugdíj-megtakarítások „konfiskálásával” az állam tényleges, a nyugdíjakhoz kapcsolódó feltételes kifizetési kötelezettsége már 16 százalékkal több. Vagyis
a tényleges adósság 90 százalék,
ami miatt „a világon semmi javulás sincs”. (Ez a „matek” úgy értendő, hogy a magánmegtakarítások államosításával az állam visszavette annak kötelezettségét is, hogy a nyugdíjak negyedét a magánpénztárak adták volna.) (Erről is beszélt nemrég a vele készült interjúban, ínyenceknek elolvasásra ajánlott.)
De Surányi György szerint a legrosszabb az, hogy az állam változatlanul elveszi és újraosztja a jövedelmek felét, ráadásul hibás szerkezetben. Kiugróan nagy a gazdasági tevékenységekhez átcsoportosított pénz, amitől elválaszthatatlan a mély korrupció – mondta Surányi.
De hangsúlyosan beszélt az oktatás, az egészségügy és a szociálpolitika folyamatos leépüléséről. Azzal összefüggésben, hogy számításai szerint évente ezermilliárd forint olyan pénz marad a költségvetésben, amit a kormány „oda tehet, ahová jólesik”. Ez a mozgástér lehetővé tenne értelmes reformokat, érdemben lehetne enyhíteni másfél millió mélyszegénységben élő nélkülözését, kirekesztettségét.
Surányi György nem hisz abban, hogy az Orbán-rendszer össze fog omlani, még nem látott összeomlani olyan gazdaságpolitikát, amelynek jelentős külső egyensúlyi többlete volt. De azt sem gondolja, hogy Magyarország jobban teljesít. A volt jegybankelnök, egyetemi tanár, levezeti, hogy miért nem „huszáros” a magyar növekedés, hogyan tékozoljuk el a sokszoros Marshall-segélyt, s hogyan akadályozza meg az „iparszerűvé vált” korrupció az erőforrások hatékony felhasználását. Reformok kellenének: egészségügy, oktatás, szociálpolitika, illetve a magánberuházások környezetének javításában. Az adórendszerben, a költségvetésben meglenne a fedezete – ezt tételesen be is mutatja. Ugyan nem a kádári Magyarországot teremtjük újjá, denem a jogbiztonságon, a magántulajdon dominanciáján alapuló, versenyre építő liberális piacgazdaság felé haladunk – szögezi le.
MTI Fotó: Kovács Attila
Önről köztudott, hogy nem túl gyakran szólal meg a széles nyilvánosság előtt, ritka kivételként az euró bevezetése mellett tette ezt meg. Adódik a kérdés, szakmai tudásával, tapasztalatával a háttérben próbál-e tenni az Ön által vallott értékrend fennmaradásáért?
Egyetemi tanárként, a Corvinuson van módom kifejteni az álláspontomat egy sor kérdésben; szakmai körökben idehaza és külföldön is szoktam előadásokat tartani: az utóbbi években több tanulmányt, hosszabb cikket írtam például legutóbb a monetáris politikáról, illetve a devizahiteles történetről, annak tanulságairól. S néha azért adok interjút is.
És tanácsot?
Tanácsot nem szívesen. De nem zárkózom el az elől, hogy ha kérdeznek, kifejtsem a véleményemet.
És politikai/közéleti szerepet vállalna-e? Olyan híreket is hallottam ugyanis, hogy bizonyos körökben nem is olyan régen az Ön neve is szóba került potenciális miniszterelnök-jelöltként.
Nem tudok ilyenről.
És ha megkeresnék?
Miután nincs ilyen problémám, ezért nem is terhelném sem a közvéleményt, sem magam ezzel a kérdéssel.
Értem én, hogy nem szeret politikáról beszélni. Akkor beszéljünk gazdaságról. Hogyan látja a magyar gazdaság helyzetét?
Kezdjük a jó hírrel: a pénzügyi stabilitás – mindenekelőtt a külső – rendben van. A válság során, 2009 közepén először megállt, majd elkezdett csökkenni a külső adósság. Ugyan még mindig magasabb, mint 2001 elején volt, s persze lehetne még lejjebb vinni, de ez már megnyugtató szint.
Egy ország gazdasági stabilitását a leginkább a külső egyensúlytalanság tudja fenyegetni. De ilyen veszély ma nincs.
És a belső egyensúly is ilyen kedvezően alakul?
Első ránézésre az is rendben van, de ez inkább a felszín. Az államháztartáson belül 2010 óta érdemi javulás nem következett be. A bruttó államadósság csökkenését túlkompenzálja a nyugdíjak államosítása miatt lényegesen megugró jövőbeni állami nyugdíj kifizetési kötelezettség.
Ezért az államadósság 82%-ról nem 74%-ra apadt, hanem kb. 90%-ra nőtt.
Nincs előrelépés a költségvetési újraelosztásban sem, amely továbbra is 50 százalékos. A mi fejlettségünk szintjén ez jelentős állami túlterjeszkedés. De a legnagyobb probléma a költségvetés szerkezete, ami önmagában akadálya a közép- és hosszútávon fenntartható gyors növekedésnek.
A gazdaság jelenleg azonban dinamikusan nő, pont a napokban emelte prognózisát például az IMF is, s a kijött háromnegyed éves GDP-adat is biztató.
Idén és valószínűleg jövőre is elfogadható növekedést produkál a magyar gazdaság, szemben az előzővel. Ugyanakkor a szűkebb régiónkban, de még Nyugat-Európában is sok ország nálunk észrevehetően jobban teljesít. Emellett az elemzők egyetértenek abban, hogy a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme bő 2 százalék, ami jelentősen elmarad attól a 3-3,5 százaléktól, amely az érdemi felzárkózáshoz kellene.
Ráadásul, 2010. és 2017. között (az idei növekedést 4 százalékosra véve) csupán 1,95 százalékos volt az átlagos éves ütem.
Ez viszont önmagában sem, régiós összehasonlításban pedig végképp nem dinamikus! Csak a szlovén és a horvát gazdaság nőtt ennél gyengébben a régióban. Az Uniós támogatások lehívásának intenzitásától függően a gazdasági növekedés 2-4% között hullámzik. Ha a gazdaság potenciális növekedési üteme – uniós támogatások nélkül – a mostani évi 2 helyett 3,5 százalékos lenne, s 5-7 évig fenn is maradna, akkor lehetne érdemi a felzárkózás a legfejlettebb országokhoz.
De azért az idei 4 százalékos GDP-növekedés csak jónak mondható, nem?
Ez nézőpont kérdése. Nem szabad elfelejteni, hogy kivételesen kedvező hátszélben hajózunk. Egyrészt a fejlett Európa gyorsuló, idén az ő magas fejlettségi szintjükön dinamikus, 2,5 százalékot meghaladó átlagos GDP-bővülést prognosztizál; másrészt példátlan mértékű uniós segélyt kapunk: évente, átlagosan a magyar GDP 3,5 százalékának megfelelőt. S folytatnám a sort: harmadszor a GDP 2 százalékának megfelelő plusz pénzhez jut az ország a külkereskedelmi cserearányoknak javulásának köszönhető importkiadások mérséklődése révén. Ehhez jönnek még a külföldön dolgozók 3-3.5 milliárd EUR hazautalásai.
Ilyen külső környezetben, ilyen támogató hátszéllel nem mondanám huszárosnak a magyar gazdaság növekedését.
Miért nem segítenek jobban az uniós támogatások?
A hatékonytalan felhasználás miatt. Jelentős részben olyan projektek valósulnak meg, illetve olyan az elosztás mechanizmusa, hogy kevéssé segíti elő a gazdaság modernizációját. Olyan beruházásokra mennek el tömegesen ezek a pénzek, amelyek az adott évben ugyan jelentősen felgyorsítják a növekedést, de nincs vagy alig van tovagyűrűző hatásuk. Hogy példákat is mondjak: szélsőséges példa a futballstadionok építése, csak kevéssel jobb az Úszó Világbajnokságra költött temérdek pénz – bár a VB esetében legalább van, ami tartósan növeli az idegenforgalmi vonzerőnket.
Ráadásul az állam által megrendelt beruházások elosztási mechanizmusa minden csak nem tiszta nyílt piaci verseny-alapú
– ennek alapján jelentékeny részük valószínűleg erősen túlárazott és felesleges. Ez nem csak magyar jelenség, intézményesen benne van az európai rendszerben, mint mindig, amikor adófizetői pénzt juttatnak ingyen, nem visszatérítendően magánzsebekbe. Az ingyen pénz ugyanis vagy aláássa a befektetéssel szemben joggal elvárható megtérülési követelményt, vagy egészen egyszerűen ellopják azt, esetleg a kettőt kombinálják. De akárhogyan is, mindenképpen káros, nem járul hozzá a gazdaság versenyképességének a javulásához.
Most a korrupcióról beszélünk?
Nem csak, a korrupció csupán az egyik tényező, több minden következménye. Kornai János évekkel ezelőtt leírta: a minden területen megjelenő centralizáció, az ennek megfelelő állami beavatkozás szinte parttalanná válása, a piaci verseny visszaszorulása marginális területekre, a jogbiztonság hiánya, mindez kéz a kézben jár a korrupció korábban nem látott mértékű szintjével.
Tévedés ne essék! Korábban is volt korrupció, de most már nem egyszerűen súlyossá, de iparszerűvé vált!
Ez pedig megakadályozza az erőforrások hatékony felhasználását. A magyar gazdaságban ma már csak azokon a területeken van verseny, ahol a nagyvállalatok, kiváltképpen a külföldiek működnek, ezek azonban nem belföldön, hanem a világpiacon versenyeznek. Nevetni fog, itthon, ahol erős verseny van, az a bank- és biztosítás piaca.
Az állami beavatkozás ellenére?
Az állam ugyan itt is torzítja a versenyt, de a verseny azért még mindig erős.
Hova juthatunk? A kádári Magyarországot teremtjük újjá?
Ez nem fog bekövetkezni, nagyon mások a viszonyok. De az nyilvánvaló, hogy nem a jogbiztonságon, a magántulajdon dominanciáján alapuló, versenyre építő liberális piacgazdaság felé haladunk.
MTI Fotó: Marjai János
Ön szerint mi az, amit elszalasztunk?
Gondoljon csak bele: a Marshall-segélyt három évig kapták az érintett országok, mégpedig a mindenkori GDP 2 százalékában maximálva. Mi 13 éve kapjuk az EU-tól a segélyt, évente átlagosan a GDP 3-3,5 százalékának megfelelő összeget. Roppant nagy pénzről és esélyről van szó. S mi ezt tékozoljuk! És nem csak az uniós támogatások kínálta esélyt szalasztjuk el, ugyanígy a konjunktúra vagy éppen a cserearány javulás által biztosított lehetőségeket sem vagyunk képesek megfelelően kihasználni.
Mire kellett volna az így adódó lehetőségeket, a rendelkezésre álló forrásokat felhasználni?
Felzárkózás és strukturális reformok kellenének. A régiónkból a lengyelek, a szlovákok, a balti országok, a románok egy főre jutó GDP-je az 1990-95-öshöz képest átlagosan 40 százalékkal került közelebb az EU-15-höz, nálunk mindössze 15 százalékkal.
Ennek nem csak az elmúlt hét év az oka, vastagon benne van a megelőző nyolc is. Magyarország tehát minden volt, csak éppen nem sikeres.
Ami pedig a szükséges reformokat illeti – van akkora mozgástér még a költségvetésen belül is, hogy sok-sok évtized után először úgy lehessen reformokat végrehajtani, hogy azoknak ne a „megszorítás” legyen a beceneve, hogy a társadalom többsége számára javuló életkörülmények között menjen végbe.
Hol látja a legnagyobb szükségét reformoknak?
Egészségügy, oktatás, szociálpolitika, más szóval a szegénység enyhítése, illetve a – hazai és külföldi – magánberuházások környezetének javításában. Az első három terület egyébként nem csak a társadalmi problémák sűrűsödési pontjai, hanem egyben a növekedés komoly akadályai is – persze amellett, hogy a kialakított politikai-gazdasági intézményrendszer egésze, a fékek és egyensúlyok kiiktatása, a centralizáció, a korrupció önmagában is bénítóan hat a gazdaságra.
Hol látja a konkrét forrásokat e három kulcsterületen szükséges reformokra?
A teljes GDP évi 2,5 ezer milliárd forinttal bővül. Ennek a fele a költségvetésben csapódik ki, valamivel kevesebb mint a fele ezen belül az automatizmusok révén pántlikázott pénz. De a maradék összeg sem kevés, a GDP mintegy 2 százaléka. További forrást – a GDP mintegy 1 százalékának megfelelőt – kínálhat az állami kamatkiadások – főként külső hatásra bekövetkezett – mérséklődése. És akkor még nem beszéltünk a költségvetésen belül lévő mozgástérről.
Az adórendszerre gondol?
Arra is. Ami az adórendszeren belüli mozgásteret illeti: sietve leszögezem, hogy nem az áfa kulcsokat mérsékelném, főleg nem szelektíven, ami mindig a tehetőseknek kedvez. A ma tapasztalható dinamikus reálbér növekedés mellett minden feszültség nélkül és a nettó reálkereset növekedése mellett vissza lehetne és kellene térni egy józan többkulcsos adórendszerre.
Három kulcsa lehetne: a mainál valamelyest magasabb legalacsonyabb 15 helyett 17, a középső 20 és a legfelső 23 százalékos lehetne, ez utóbbi havi 900 ezer forintos jövedelem után lépne be, s az adózóknak csak kevesebb mint 2 százalékát érintené.
Ezzel párhuzamosan a minimálbér szintjéig adóvisszatérítést kellene biztosítani, ezzel a bérből és fizetésből élők legalább 80%-ának nőne a nettó keresete. Az általános kulcs két százalékos emelése megteremtené a fedezetét annak, hogy az egészségügyben és az oktatásban 4 év alatt, az átlag felett 50 százalékkal, összesen 80 százalékkal emelkedjenek a bérek. Az adóknál maradva: 2010 óta több mint harminc új adót vezettek be vagy emeltek meg. Ezek közül is lenne mit megszüntetni, mérsékelni. Van olyan, amelyeket meg lehetne tartani, vagy mert már beégtek a rendszerbe – ilyen például a tranzakciós adó –, vagy mert költségvetés egyensúlya miatt még mindig szükség van rájuk, vagy mert szerintem is rendben vannak – ez utóbbiba sorolnám a magas áfa kulcsot és az EKÁER-t.
Lát-e máshol hasonló tartalékot?
Több helyen is. A Magyar Nemzeti Banknál lévő 270 milliárd forintot vissza kellene juttatni a költségvetésbe, s az egészségügyi és oktatási infrastruktúra egyszeri fejlesztésére kellene használni.
De akad a költségvetésen belül is több átcsoportosítható tétel. Ilyenek például az élsportra költött tao-támogatások,
amelyek nem szolgálják az ország egészségének a célját, ráadásul a fele korrupcióra megy el. A művészeti területekre jutó ilyen pénzeket módosítással meghagynám – azokat eleve kevésbé itatja át a korrupció, és a cél is nemes. De a közmédiára, a kormánypropagandára fordított évi több mint százmilliárd forint jelentős részét át kellene csoportosítani. Hasonlóan a presztízsberuházásokra költött milliárdokat is, amelyek nem csak ablakon kidobott pénzt jelentenek, de a jövőben a folyó kiadásokban is tetemes összegeket emésztenek fel, például a stadionok fenntartására is horribilis összegeket kell majd költeni. Fel kellene függeszteni Paks II-t. Nyilvános, szakmai vitán keresztül újra kellene gondolni, s ha a megépítés melletti döntés születik, akkor átlátható, nyílt tendert kell lefolytatni.
S emellett a túlcentralizáció miatt elterebélyesedett állami adminisztráción is lehetne spórolni – nem szoktam ilyet mondani, de a felső vezetők száma is példátlanul nagy. Mindez, összerakva évente százmilliárdokra rúg.
Ebből és az előzőekben felsorolt forrásokból komoly reformokat kellene finanszírozni.
De valódi lehetőség nyílna az adók érdemi csökkentésére/reformjára, a piacot súlyosan torzító és a kormány számára nem szimpatikus cégeket hátrányba sodró büntető adók megszüntetésére. Emellett fokozatosan lehetővé válna az állami újraelosztás szintjének a mérséklése a kívánatos 40 százalék körüli szintre.
Ezzel persze az állam szerepe csökkenne, ami láthatóan nem célja a jelenlegi kormánynak.
Az államnak, amennyire csak lehet egyébként is ki kellene lépnie a (verseny)gazdasági szférából. Például a sztrádaépítést, -fenntartást ki kellene szervezni egy akár állami tulajdonú társaságba, az összes eddigi kötelezettséggel, hitellel, meghagyva számára a díjak beszedését. Ha nyereséget termel, akkor nem tartozik az államháztartáshoz. Így nemcsak a fennálló államadósság és az újraelosztás mérsékelhető, de az új utak építése sem terheli a költségvetést.
De az Eximbankot a magyar állam éppen hogy nem vette be az államháztartásba, s emiatt került komoly vitába az Eurostattal.
Az Eximbankot 2010-ben szanálni kellett. Ha pedig nem tudjuk megggyőzni az Eurostatot, akkor ez még tovább növeli az államadósságot. A MÁV-ot és a BKK-t is azért kell az állami szférába sorolni, mert állami támogatás nélkül veszteségesek. De az útépítés és -kezelés piaci alapon is képes nyereséggel működni, s akár vegyes tulajdonú társaság is létrejöhetne, s a tőzsdére is mehetne.
A harmadik kulcsfontosságú reformterületnek a szociálpolitikát nevezte. Ott mi lenne Ön szerint a legsürgetőbb teendő?
Mindenképpen forrásokat kellene biztosítani – az eddigieknél sokkal többet – a szegénység, mélyszegénység felszámolására. Szerintem populizmus 4-5 millió szegényről beszélni Magyarországon, elég szomorú a helyzet akkor is, ha nem eszkaláljuk. Többféle definíció, fogalom keveredik itt össze. Ami biztos, hogy 1-1,5 millióra tehető az úgynevezett jövedelemszegény emberek száma.
Ők azok, akik leírhatatlan körülmények között tengődnek, kiközösítésben, kiszolgáltatottságban élnek, szinte teljesen ki vannak zárva az alapvető szolgáltatásokból, mint az egészségügy, az oktatás. Ez tűrhetetlen!
Ennek felszámolására pénzt kell áldozni, de ez nem elég. Pénz és komoly társadalmi összefogás kellene, s ha ez megvalósulna, akkor 5-15 év alatt látható elmozdulás lehetne a mai tűrhetetlen állapotból.
Ezek belföldi feladatok, mi lenne Ön szerint a legfontosabb külföldi vonatkozású teendő?
A nemzetközi kapcsolatainkban világossá kellene tenni az elkötelezettségünket az Európai Unió mellett. Politikai és gazdasági értelemben egyaránt. A 15 éven keresztül fenntartott álláspontom mára megváltozott az eurócsatlakozásról. Ma úgy látom, hogy a monetáris unió belső feszültségeiből származó, nem csekély kockázatok még mindig lényegesen kisebbek, mint azok, amelyekkel akkor kellene szembesülnünk, ha kiszorulnánk az első körből, először csak a másodikba majd a harmadikba azaz a perifériára kerülnénk, azaz de facto az Unión kívülre. Ezért úgy vélem, hogy józanul, nem kapkodva, de el kellene köteleznünk magunkat a majdani eurócsatlakozás, elsőként az ERM II-be való belépés mellett.
Szépen végigvezette, hogyan látja a kiutat a mai gazdasági helyzetből. De milyen esélyt ad ennek vagy hasonlónak a megvalósulására?
A remény hal meg utoljára. Nem tudom, erre nem tudok választ adni. Meg lennék lepve, ha a jelenlegi kormány jelentős változtatásokat hajtana végre, de rövid távon nincs is erre rákényszerülve.
A jelenlegi kedvező háttérrel és környezetben ugyanis fenntartható módon tud 3-5 évig 2-4 százalékos éves növekedést produkálni.
Attól tartok, hogy kiegyensúlyozottan olvasom a folyamatokból levonható következtetéseket. Nem hittem és most sem hiszek azoknak a véleményeknek, hogy a rendszer össze fog omlani. Még nem láttam összeomlani olyan gazdaságpolitikát, amelynek jelentős külső egyensúlyi többlete volt. De azt sem gondoltam soha, amit a másik oldal hangoztatott: nevezetesen, hogy Magyarország jobban teljesít. A tények ezt nem, de az ellenkezőjét támasztják alá.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
