Kezdőlap Címkék Lövöldözés

Címke: lövöldözés

Újabb ámokfutás történt egy amerikai kisváros áruházában

0

Három halálos áldozatot követelt egy ámokfutás a Denvertől mintegy 15-20 kilométerre északkeletre fekvő Thornton városában. Az elkövető egyelőre még szabadlábon van. 

A thorntoni rendőrség közölte, hogy a helyi idő szerint este hat órakor a város Walmart áruházában lövöldözés tört ki. A CBS Denver hírtelevíziónak nyilatkozó helyszíni szemtanúk legalább harminc lövésről számoltak be. „Csak a Halloween-i lufik pukkannak szét” – magyarázta először egy Walmart-alkalmazott a vásárlóknak, amikor meghallották a lövések hangját. Azonban látva a fegyverrel kezében közlekedő férfit pánik tört ki az épületben és az emberek a kijáratok felé rohantak.

Az elkövető is elhagyta az áruházat, majd egy vörös Mitsubishin hagyta el a helyszínt. Victor Avila rendőr azt nyilatkozta, hogy a rendőrséget este fél hét körül riasztották.

Nagy erőkkel vonultunk ki, lezárták az áruház és az egész bevásárlóközpont környékét.

Több mentőautó érkezett a helyszínre, miközben 48 embert a rendőrségi buszokon szállítottak el biztonságos helyre.  A lövöldözésben ketten a helyszínen életüket vesztették, egy súlyos sebesült pedig a kórházba szállítás után meghalt. A helyi rendőrség egyelőre nem kerítette kézre az elkövetőt, a Twitteren folyamatosan beszámolnak a fejleményekről és a lakosság segítségét kérik az ügyben.

Manhattan: gázolás, lövöldözés, több áldozat

0

Nyolc ember meghalt és kilenc megsebesült kedden New Yorkban: egy kisteherautó hajtott egy forgalmas bicikliútra, ami után lövések zaját lehetett hallani, a hatóságok egy gyanúsítottat őrizetbe vettek – közölte az amerikai nagyváros rendőrsége.

A hatóságok terrorcselekményként kezelik a történteket.

A New York-i rendőrség közlése szerint a sofőrt – aki két fegyvernek látszó tárggyal szállt ki az autóból – rendőrök meglőtték, majd őrizetbe vették. A sofőr állapotáról egyelőre nincs bővebb információ.

Az incidens Manhattan délnyugati részében történt.

Az AP amerikai hírügynökség egyik fotóriportere a helyszínen legalább két, ponyvával takart mozdulatlan testet látott. Egy szemtanú több vérző embert látott a földön heverni. Elmondása szerint a bicikliútra hajtó jármű egy kisbusszal és egy másik autóval is összeütközött

Titkos életet élt a Las Vegas-i mészáros

Évtizedek óta halmozta fel a fegyvereket Stephen Paddock, az elmúlt egy évben például 30-at vett. Aprólékosan kitervelte a merényletet, ami után el akart menekülni. Azt viszont még mindig nem lehet tudni, miért lövöldözött.

Forrás: Google

58 embert megölt, közel 500-at megsebesített a 64 éves Stephen Paddock, amikor lőni kezdett a Las Vegas-i Mandalay Bay szálloda 32. emeletéről a Route 91 Harvest fesztiválon bulizó 22 ezer emberre.

10 percen keresztül lőtt, amikor pedig a rendőrök rá akarták törni az ajtót, öngyilkos lett.

Azt viszont még mindig nem lehet tudni, hogy miért lövöldözött.

Andrew McCabe, az FBI igazgatóhelyettese azt mondta, rengeteget kell még dolgozniuk, hogy rájöjjenek az indítékra. Elemezték már a számítógépét, a telefonjait, de semmi nyomát nem találták ideológiai motívumnak.

Stephen Paddock
Forrás: Twitter

Stephen Paddock visszahúzódó életet élt, senki nem ismerte igazán jól, azon kevesek pedig, akik igen, nem gondolták volna róla, hogy képes lenne ilyesmire. Korábban többek között a postának dolgozott, kétszer elvált, a közösségi médiában nem volt jelen.

Az biztos, hogy

aktív szerencsejátékos volt,

de még a kaszinókban is egymagában játszott, főleg videópókert. Csendben, órákon keresztül ült a gép előtt, de beszámolók szerint azt is szerette nézni, ahogy mások játszanak, ami sokaknak kellemetlen érzéseket okozott.

Nem tartozott az igazán nagymenő játékosok közé, de a kaszinókban jól ismerték, mert sok pénzt megforgatott, emiatt többször is kapott ingyen szobát szállodákban.

Ingyen kapta meg az amúgy 590 dolláros lakosztályt a Mandalay Bayben is.

A New York Times-nak testvére, Eric arról beszélt, hogy Stephen Paddock nagyon jó volt a matematikában, alaposan tanulmányozta a különböző nyerési esélyeket a gépeken. A szerencsejátékot nem játéknak, hanem munkának tekintette.

Fotó: MTI/EPA/Paul Buck

Las Vegasba nem bulizni járt, hanem játszani, kifejezetten zavarták is a zajok. A mészárlás előtti éjszakán kétszer is panaszt tett az alsó szomszédjaira, mert túl hangosan hallgattak zenét.

Testvére szerint

úgy is élt, ahogy játszott: körültekintően, szeretett mindent előre megtervezni,

például mindig két telefonja volt, különböző szolgáltatóknál, arra hivatkozva, hogy hátha az egyiknél problémák lesznek.

Aprólékosan kitervelte a mészárlást is, a szállodában kifejezetten olyan szobát kért, amely magasan van és rá lehet látni a fesztiválra. A CNN szerint a szálloda parkolójában hagyott kocsija is tele volt lőszerrel és robbanóanyaggal. A rendőrök azt mondják,

azt tervezte, hogy elmenekül a merénylet után,

de részleteket erről nem mondanak.

Azt viszont lehet tudni, hogy évtizedek óta halmozott fel fegyvereket, némelyiket át is alakította. Joseph Lombardo megyei seriff szerint volt egy ezzel kapcsolatos titkos élete. A seriff szerint „nehéz elképzelni”, hogy egymaga szerezte volna be ezt a fegyvermennyiséget. Azt mondta:

„azt kell feltételezni, hogy egy ponton volt valamilyen segítsége.”

Paddock csak tavaly október óta 30 darab fegyvert vett, a seriff szerint valami történhetett vele előtte, de hogy mi, azt még vizsgálják.

Barátnőjét, a Fülöp-szigetekről hazatért Marilou Danley-t közben kihallgatták. Utána közleményt adott ki, amelyben azt írja, hogy nem tudott Paddock terveiről. A férfi egyébként nemrég átutalt neki 100 ezer dollárt, hogy vegyen egy házat a Fülöp-szigeteken – ő attól tartott, hogy szakítani akar, ezért utalta a pénzt és ezért javasolta neki, hogy látogassa meg a családját.

Gyertyák az áldozatok emlékére
Fotó: MTI/EPA/Eugene Garcia

Eric Paddock szerint ez amúgy jellemző volt a bátyjára: mindig gondoskodott arról, akit szeretett, szerinte ezért küldte el a nőt és ezért utalt neki pénzt.

Lombardo seriff arról is beszélt, hogy

a szállodaszobában találtak egy üzenetet is,

de erről egyelőre nem mondanak semmit, csak azt, hogy nem öngyilkos üzenet volt. Az FBI szerint Paddocknak nem voltak terrorista kapcsolatai, nem volt mentális beteg, és komolyabb bűnözői múltja sem volt.

Az viszont kiderült, hogy egy héttel korábban egy másik hotelben vett ki szobát, egy másik fesztivál mellett. Azt nem tudni, hogy már ott is lövöldözni akart-e.

Kihallgatták a Las Vegas-i lövöldöző élettársát

0

Marilou Danley szerdán ügyvédjén keresztül közölte: nem tudta, hogy mészárlást tervez Stephen Paddock, a Las Vegas-i lövöldöző.

Marilou Danley a közleményben azt állítja, hogy Paddock külföldre küldte, hogy meglátogassa családját.

Szerdán a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai hallgatták ki a 62 éves Danleyt, aki kedden éjjel érkezett vissza a Fülöp-szigeteken tett több mint kéthetes látogatásáról az Egyesült Államokba.

Elmondta, hogy kezdetben nagyon örült annak, hogy Paddock pénzt utalt át neki arra, hogy családjának házat vegyen a Fülöp-szigeteken, később viszont már attól tartott, élettársa szakítani akar vele. Rendőrségi források korábban nyilvánosságra hozták, hogy Stephen Paddock a tette elkövetése előtti héten százezer dollárt utalt át a Fülöp-szigetekre.

„Sosem mondott semmi olyat vagy tett olyasmit tudomásom szerint, amit figyelmeztetésként érthettem volna, hogy ilyen szörnyűség fog történni”

– hangsúlyozta Danley. Sohasem merült fel benne, hogy a férfi erőszakra készülne bárki ellen, és „kedves, gondoskodó, csöndes emberként” ismerte meg.

Az MTI beszámolója szerint a hatóságok sem találták nyomát eddig annak, hogy a nő  tudott volna Paddock szándékáról. Azt még mindig nem tudják, hogy mi vitte rá a 64 éves férfit arra, hogy a Mandalay Bay Hotel és Kaszinó 32. emeletén lévő szobájából tüzet nyisson egy countrykoncert nézőire, majd öngyilkosságot kövessen el. A mészárlásban 59 ember halt meg és több mint ötszázan megsérültek.

Gusztustalan megjegyzése miatt kirúgták a CBS televízió alelnökét

0

Hayley Geftman-Gold a közösségi médiában azt írta: nem tud együttérezni a Las Vegas-i tömegmészárlás áldozataival, mert a country zene kedvelői többnyire fegyverrel hadonászó republikánusok.

Hayley Geftman-Gold, aki egyúttal a CBS jogtanácsosa is volt, még hétfő éjjel bocsánatkérő közleményt adott ki, amelyben „védhetetlennek” nevezi saját kijelentését, melyet „őszintén sajnál”. Az elbocsátott CBS-alelnök világossá teszi, hogy „szégyenletes” bejegyzése nem tükrözi korábbi munkaadója, kollégái, családja és barátai nézeteit, sőt, még a saját nézeteit sem. – Ennek az értelmetlen erőszaknak a legmélyebb együttérzést kell kiváltania – mondta Geftman-Gold.

A CBS a Fox News hírcsatorna megkeresésére leszögezte: Geftman-Gold körülbelül egy évet töltött a cégnél, megsértette a vállalat normáit, és többé már nem a CBS alkalmazottja. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az elbocsátott alelnök nézetei mélyen elfogadhatatlanok a CBS valamennyi munkatársa számára, egyúttal együttérzését fejezte ki a tragédia sebesültjeinek és az áldozatok családtagjainak.

New York állam ügyvédi kamarája hétfőn petíciót fogalmazott meg, amelyben elítélte Geftman-Gold helytelen szakmai viselkedését. A petíciót hétfőn késő estig mintegy ezren írták alá.

Legalább 58 halott a Las Vegas-i terrortámadásban

0

Egy 64 éves férfi nyitott tüzet fesztiválozókra egy szálloda 32. emeletéről. Legalább 58-an meghaltak, 500-nál is többen megsebesültek. Ez volt az Egyesült Államok történetének legtöbb halálos áldozattal járó lövöldözése. A merénylő öngyilkos lett.

500-nál több embert vittek kórházba a rendőrség becslése szerint. Legalább 58-an meghaltak, de

az áldozatok száma még emelkedhet,

mert több sérült életveszélyben van. Azt még nem tudni, hányan sérültek meg a lövöldözésben, és hányan a menekülés közben kialakult káosz miatt.

Egy háromnapos fesztivál utolsó napján történt a mészárlás. A fesztivált a Mandalay Bay szállodával szemben, egy üres területen tartják. Több ezren voltak.

A countryzene sztárja, Jason Aldean lépett fel, amikor helyi idő szerint este 10 körül lövöldözést lehetett hallani.

A szálloda 32. emeletéről nyitott tüzet valaki a tömegre. Később kiderült, a merénylő a 64 éves Stephen Paddock volt.

Perceken keresztül tartott a lövöldözés.

Az amerikai lapoknak és tévéknek nyilatkozó szemtanúk közül volt, aki arról számolt be, hogy hallani lehetett a lövéseket a Mandalay Bay felől, sőt, a villanásokat is látták.

A Reutersnek egy fesztiválozó azt mondta, hogy

először sokan azt gondolták, tűzijátékot hallanak, aztán viszont látták az embereket a földre zuhanni.

Volt, aki szerint legalább száz lövést lehetett hallani.

Egy másik szemtanú a CBS-nek arról beszélt, hogy először ők is tűzijátéknak hitték a merényletet, de aztán a mellette álló lány egyszer csak a hasához kapott és összeesett, hirtelen mindene véres lett, erre pedig menekülni kezdtek.

Volt, aki arról beszélt, hogy sikoltozó emberek között rohantak, miközben több százan hevertek a földön.

Több ezren menekültek pánikban a helyszínről,

közülük többen a közeli repülőtér felé, jelentések szerint áttörték a kerítést és a kifutópályákra rohantak.

A rendőrök lezárták a Las Vegas Boulevard-t, és egy időre a repülőteret is. A szállodában lévő terroristára pedig kommandósok törték rá az ajtót, de addigra már öngyilkos lett.

Egyelőre nem tudni, miért lövöldözött,

úgy tudni, nincs kapcsolata fegyveres csoportokkal. Testvére, Eric Paddock azt mondta a Reutersnek, hogy nem tudják, mi történhetett.

Stephen Paddock Las Vegastól mintegy 100 kilométerre, egy Mesquite nevű kisvárosban lakott, egy főleg nyugdíjasoknak épült lakóparkban. Egy 62 éves nő, Marilou Danley is ugyanerre a címre volt bejelentve, őt keresni is kezdték a rendőrök. Sokáig nem tudták, neki mi köze volt a támadáshoz, de aztán felvette a rendőrökkel a kapcsolatot, és kiderült, hogy nincs is az országban. A CNN szerint nem gyanúsítják semmivel.

A merénylőről eddig nem sokat tudni.

Korábban kisebb kihágások miatt került kapcsolatba a rendőrséggel. Terrorista szervezetekhez nem volt köze, de ahogy Joseph Lombardo megyei seriff mondta: nem tudni semmit a gondolatvilágáról. Az biztos, hogy rengeteg fegyver volt a szobájában. Mindenesetre az Iszlám Állam hírügynöksége azt közölte, a merénylő „az ő katonájuk” volt, és néhány hónapja áttért az iszlámra.

A Las Vegas-i mészárlás Amerika történetének legtöbb halálos áldozattal járó lövöldözése. Az eddigi legtöbb áldozat tavaly júniusban az orlandói Pulse klubban történt lövöldözésben volt. Ott 49-en haltak meg.

Halálos lövöldözés egy amerikai iskolában

0

Lelőtte egy osztálytársát egy diák, másik hármat pedig súlyosan megsebesített szerdán egy Washington állambeli iskolában.

A tragédia a Spokane város közelében lévő Rockford középiskolájában történt. A túlélő áldozatokat kórházban ápolják, egyikük sincs életveszélyben.

A lövöldöző diáknál két pisztoly volt, mindkettőt használni akarta, de az egyik elakadt.

Ekkor az egyik megcélzott diák kérlelőre fogta, ám a lövöldöző a másik fegyverből leadott lövésével azonnal leterítette. Ezután az iskola biztonsági őreinek sikerült lefogniuk a támadót.

Sajtótájékoztatóján Ozzie Knezovich megyei seriff nem kívánta felfedni az elkövető kilétét, csak annyit mondott, hogy fiúról van szó, s a vélhető motívumokról sem nyilatkozott. Leszögezte azonban: „szerencsére, az egyik fegyver elakadt, mert ha ez nem így lett volna, a tragédia még több áldozattal végződik”.
Hangsúlyozta, hogy alaposan meg kell vizsgálni, „mi történik a társadalmunkban, mi az oka annak, hogy gyermekeink azonnal fegyverhez nyúlnak, ha valamilyen problémával találják szembe magukat”.

Az Egyesült Államokban 2012 óta átlagosan évente 54 iskolai lövöldözés történik.

Videón a Csepelen lövöldöző rendőr – vádat emeltek ellene

A férfi tavaly decemberben, szolgálaton kívül, részegen lőtt rá a társasházkezelő cég alkalmazottjára. Akkoriban még a BRFK hivatásos állományához tartozott.

A vádirat szerint a rendőrtiszt 2016. december 1-jén a kora délutáni órákban az általa is lakott XXI. kerületi társasház földszintjén, szolgálaton kívül, részegen meglátta a társasházkezelő cég alkalmazottját, aki éppen egy molnárkocsit tolt.

Rövid vita után először

több lövést adott le a plafon felé, majd egy célzott lövést a takarító irányába.

Csak a véletlennek volt köszönhető, hogy a lövedék nem találta el a férfit, átfúródott a tűzlépcsőház ajtaján és a falban állt meg. A rendőr szabálytalanul, az átlagosnál jóval nagyobb roncsolásra képes, úgynevezett expanzív lövedéket használt.

Ezt követően megpróbálta összeszedni az általa kilőtt valamennyi lövedék hüvelyét, majd felment a lakásába, a töltényhüvelyeket a WC-be dobta és lehúzta, hogy eltüntesse őket.

A rendőrről kiderült, hogy

egy héttel korábban, szintén részegen, a társasház pincéjében dolgozó két férfit fenyegette meg, mert fúrtak.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a volt rendőrrel szemben emberölés bűntett kísérlete, valamint két rendbeli kényszerítés bűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot.

A lövöldöző rendőrről itt nézheti meg a videót.

Lövöldözés egy amerikai könyvtárban

0

Lövöldözés volt az egyesült államokbeli Új-Mexikó állam egyik könyvtárában hétfő este. Két ember meghalt, négyen súlyosan megsebesültek.

Az ámokfutó az állam délkeleti részén, a texasi határhoz közel fekvő Clovis városka közkönyvtárában lövöldözött: két embert agyonlőtt, másik négy könyvtárlátogatót pedig súlyosan megsebesített.

A helyi hatóságok szerint egyértelmű, hogy nem terrorcselekmény történt.

A The Eastern New Mexico News című helyi lap tudósítója megszólaltatta a könyvtár vezetőnőjét, Vanessa Aguirrét, aki azt mondta:  „minden olyan gyorsan történt, bejött egy férfi és azonnal lövöldözni kezdett, először a levegőbe adott le lövést”. A könyvtárosnő, akivel ott volt a gyermeke is, azonnal kimenekült az épületből.

A rendőrség körülvette az épületet és letartóztatta az elkövetőt. A helyi hatóságok a férfinak sem a kilétét, sem az esetleges motivációit nem fedték fel, későbbre ígértek részletes tájékoztatást.

Lövöldözés egy moszkvai bíróságon

0

Legalább húsz lövés dördült el kedden a Moszkva megyei bíróságon. Őreiktől  kíséreltek meg fegyvert szerezni és megszökni egy bűnszervezet tagjai. A biztonsági erők a banda három tagját lelőtték, két bűnözőt pedig súlyosan megsebesítettek és elfogtak.

Az öt gyanúsított a bírósági épület liftjében támadtak rá két kísérőjükre, egy férfira és egy nőre, akiket megbilincseltek. Az őrök kiszabadítása közben több mint húsz lövés dördült el. Két rendőr és a nemzeti gárda egy tagja megsérült.

A támadók az úgynevezett GTA-banda tagjai voltak (az orosz médiában elterjedt elnevezésüket a Grand Theft Auto számítógépes játékról kapták), akik

autótulajdonosokat gyilkoltak meg és raboltak ki Moszkva közelében,

az M4-es doni autópályán. Vastüskékkel bénították meg a kocsikat, majd a kilyukadt autógumikat megvizsgálni kiszálló vezetőket és utasaikat agyonlőtték.

Az orosz Nyomozó Bizottság szerint a bűnözők két év alatt 17 embert öltek meg, további kettőt pedig megsebesítettek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK