Érdekes pontra hívta fel a figyelmet Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a parlament által nemrég elfogadott „hajléktalan” törvénnyel kapcsolatban. Véleménye szerint különbséget kell tenni a hajléktalanság és az utcán élés között. Szerinte a törvény kizárólag az utcán élést tiltja. Utána néztem, vajon más országokban (tőlünk Nyugatra) hogyan állnak (állami szinten) ehhez a kérdéshez.
Ami szembetűnő: a nyugati törvények nem tiltanak! A német, az amerikai (USA), vagy a brit jogszabályok, inkább előírások, és nem állami szinten foglalkoznak ezzel a témával, ami valóban az utcán hever. Németországban például nem a parlament szabályozza (bünteti) a hajléktalanságot, az utcán élést. Viszont van „szociális törvénykönyv” (Das Sozialgesetzbuch), mely szerint – elsősorban – az egyházak, szeretetszolgálatok feladata a segítés! A hajléktalanságnak kezelésének történelmi múltja van Németországban. Már Bismarck idejében, az állam nagy szociális átszervezése idején, téma volt ez. Akkoriban a problémát a vándormunkások okozták, akiknek nem volt hol megszállniuk. Ekkor alapították a „Herberge zur Heimat” (kb. munkásszálló), mely a munka- és szállás nélküliek elhelyezésére szolgált.
Manapság is a „különösen nehézhelyzetűek elhelyezésére szolgál”, például a frissen szabadultak visszavezetése a hétköznapi életbe, a gyerekét egyedül nevelő anyák megsegítése, gyerek és városi (ingyen) konyha, a szenvedélybetegséggel küzdők megsegítése, valamint az utcai szociális munka. A finanszírozás a tartomány (szövetségi köztársaság) és a helyi (városi) szervek feladata, a gyerekélelmezés (Kinderküche) nagy részét adományokból biztosítják.
A német diakónus web-oldala szerint: hajléktalan az, akinek nincs állandó lakhelye és szálláslehetősége, és éjszakáit közterületen, mint pl. parkokban vagy metró- és vasútállomáson tölti.
A hajlék- vagy lakástalanság okai lehetnek:
- munkahely elvesztése
- -adósság vagy más finanszírozási probléma
- különélés vagy válás
- családi belüli erőszak
- bűnözői múlttal terheltség, pl. szabadlábra helyezés
- akut vagy krónikus betegség
- lelki, pszichikai probléma, mint pl. depresszió, skizofrénia vagy káros szenvedély
- lakbéremelés és az ezzel járó környezeti minőségváltozás
A hajléktalanok és lakásnélküliek problémái:
Az élettani szükségletek, mint éhség és szomjúság, nagyon megnehezítik a kevés anyagi háttérrel és saját lakással nem rendelkezők helyzetét. A hiányos higiénikus feltételek, körülmények, és az egészségügyi ellátáshoz való korlátozott hozzájutás különösen megnehezíti ezen emberek életét. Mint a múltban, úgy napjainkban is nagy a társadalmi előítélet, a megvetés, az ellenszenv. A társadalom egy részében ma is él az a bürokratikus gyakorlat, hogy csak annak adnak ki lakást, akinek rendszeres bevétele van, ill. munkahelyet is csak az kaphat, akinek állandó lakhelye van.
A hajléktalanok másik problémája a lopás: az utcán éjszakázáskor, de a szükségszállásokon sincs lehetőségük vagyontárgyaik megvédésére.
Az utcán vagy a szabad ég alatt éjszakázók rendszeresen ki vannak téve erőszakos cselekedeteknek, támadásoknak.
Ez a társadalmi probléma Németországban is ismert, aminek megsegítése, megoldása, felszámolása elsősorban az egyházak és a civil szervezetek feladata.
A hajléktalanság, az utcán élés problémája a a korlátlan lehetőségek hazájában, az Egyesült Államokban is fennáll. Erről szól az amerikai (US) hajléktalan törvény (The Homeless Bill of Rights (also Homeless Person’s Bill of Rights and Acts of Living bill)). Pontosabban a hajléktalanok *jogai*-ról szóló törvény, ami (még) nem egységes, hanem szövetségi államokként változó…..és amin még dolgoznak a jogalkotók…
A lényeg itt is a jogokon van és nem a tiltáson.
- joguk van a közterületek (public spaces) félelem nélküli használatára, anélkül, hogy a jog és képviselői (pl. rendőrség) zaklatással diszkriminálná őket.
- joguk van szavazni
- joguk van szabadon menedékhelyet, szociális segélyt, jogi tanácsot és tanulást, oktatást igénybe venni.
- közterületen (is) joguk van a magánéletre
- joguk van, hogy biztonságba érezzék magukat
Ugyanakkor Amerikában a hajléktalanság bűncselekménynek minősíthető egy törvényparagrafussal vagy egy rendelettel, mely megtiltja a közterületen való ülést, alvást, koldulást, evést vagy vallásgyakorlást.
Ez ellen küzd a Hajléktalanság és Szegénység elleni Nemzeti (országos) Törvény Központ (The National Law Center on Homelessness and Poverty), mely szerint a látható hajléktalanság bűncselekménynek nyilvánítása erkölcstelen és támadás az alapvető emberi életösztön ellen, és ugyancsak ellenkezik az amerikai nép alapvető vallási és politikai elveivel.
A német és amerikai példa is jól mutatja, hogy a hajléktalanság mindenütt (társadalmi) probléma, amiről nyíltan kell beszélni, és a bajokra orvoslást kell találni, amibe be kell vonni az érintetteket is! Vajon, erről miért nem tartott konzultációt a jelenlegi kormány és pártja? Miért nem vonták be a törvényalkotási munkába a szakembereket. Egyáltalán kikérték azok véleményét? Hol vannak, voltak az egyházak, melyeknek világviszonylatban is elsőszámú feladata a szegények, az elesettek, a kivetettek megsegítése, támogatása, lásd Németország vagy egész Dél-Amerika. Ez valójában nem állami feladat, ez a közösség feladata. A parlamentben ülők mit tudnak ezeknek a szerencsétlenek a sorsáról? Ugyanazt mondhatnánk, mint, amit (nagyon) sokan a migránsokra mondanak: fogadj be az otthonodba egyet! A törvényalkotók kikérték például (a jezsuita) Mustó Péter véleményét és tapasztalatát?
Igen, köztudott, hogy a hajléktalanok nem igazán szimpatikus emberek, legalábbis megjelenésük, viselkedésük sok kivetnivalót hagy maga után. Eltávolításuk a közterületről, főleg a turisták által rendszeresen látogatott helyekről, inkább megértést, mint ellenszenvet vált ki sokunkban. A módszer, ahogy ezt csinálják azonban embertelen! Nem egy átgondolt terv része, mely a kényszerből utcán élőknek jobb, „kulturáltabb” és biztonságosabb környezetet, „életteret” biztosít. Különösen a közelgő hideg, a tél elleni védelemre.
Szemtanúja voltam Los Angelesben olyan széles járdájú utcáknak, ahol a karácsonyi, szilveszteri időben egymás mellett feküdtek hálózsákos csövesek. Senki sem bántotta őket (a hatóság sem!) és, mint vendéglátóm mondta, az ott „táborozók” a sokkal hidegebb keleti partról (pl. New York környékéről) érkeztek, hogy itt vészeljék át a relatív enyhe telet. És, ha már hálózsák. Münchenben (és az Alpok vidékén) ilyenkor a helyi (ingyen) újságokban állandó hirdetés olvasható, hogy „akinek van felesleges, vagy már használaton kívüli hálózsákja, azt adományozza a parkokban, szabad ég alatt telelő hajléktalanoknak.” Az Alpokban kiránduló, hegymászó turisták nagyon jó minőségű hálózsákokban szokták átvészelni a hűvös nyári és őszi éjszakákat. Ott ilyenre is gondolnak! Sokan tudják, hogy a menhely nem a legjobb megoldás a tél átvészelésére. Igen, sok a lopás, a bezártságból, az összezártságból eredő frusztráció.
Végül egy vallomás. (még) Nem voltam hajléktalan, csak beleképzelem magam: biztos nem mennék (magyar) (állami?) menhelyre. Hol van a „privacy” – a privátszféra? Hol csukhatom magamra az ajtót, hogy a világ zajától távol nem csak testileg, de lelkileg is kipihenhessem magam? A katonaságnál volt módom ebbe belekóstolni. Az volt igazán jó, amikor hanyatt feküdhettem a mezőn és csukott szemmel álmodoztam, hogy milyen jó is lesz ismét otthon lenni. Igen, abban a 11 hónapban tanultuk meg értékelni a (családi) otthont. Vajon a börtön miért is büntetés? Ott is az összezártság a borzalom (a rend, a fegyelem). Szóval, a „menedékhely” NEM megoldás!
Erre mikor fognak rájönni a hajléktalanokon valóban segíteni akarók???
Stephen Elekes
