Irigylem a vallásosokat. Nekem az élet küzdelem, harc az elemekkel, embertársaimmal (szellemi szinten természetesen), a tárgyakkal, a rosszul alakuló helyzetekkel meg a szerencsétlen folyamatokkal, és bár vannak napok, mikor megnyugodva fekszik le az ember azzal a tudattal, hogyha csak egy kicsit is, de jó irányba változtatta meg a világot, pontosan tudja, nem biztos az, hogy amit ő jó iránynak hisz, az tényleg jó irány. Egyébként is ki mondja meg, hogy melyik az, és milyen alapon?
A vallásosok esetén ilyen gond nincsen, minden meg van mondva, minden le van írva, azt kell követni, nincs mese. A gondolkodás ellenjavallt, de hogy akkor a Jóisten mi a fenének teremtett minket gondolkodó lényeknek, az a logika számára rejtély, melyet az emberiség sohasem fog megfejteni. A kezelési utasításainkban (Korán, Biblia, egyéb szent füzetek) a gondolkodás még érintőlegesen sem szerepel. Mindenre tudják a választ, oszt kész. Ami nincs leírva, abban Isten szolgája az illetékes, kérdés nyitva véletlenül sem marad.
Szóval a vallásosok méltók az irigylésre. Nekik csak a Próba helyszínén, a Siralomvölgyben kell pár évig előírás szerint viselkedniük, akkor a próba sikeres, az „ufarszin” rájuk nem vonatkozik, és máris övék a Mennyek országa, ahol szeretteikkel együtt majd boldogan élnek örökkön örökké, ámen. Ennyike. Fiatal koromban persze még ennél is jobban tetszett nekem a mohamedán Paradicsom, ahol egyhangú, unalmas boldogság helyett zaftos örömök várják a férfiembert. Igazán érdemes magunkkal együtt néhány gyaurt is felrobbantani, hogy minél hamarabb ott találjuk magunk a hurik közt, természetesen. Miért nem lettem akkor Allah követője, egyben fanatikus terrorista? Hát… nem is tudom… hogy jól kiszúrtam önmagammal, az viszont tuti.
A közelmúltban sokszor szólt a fáma Karsai Dánielről, akit Isten kegyetlen módon büntetett. Egyrészt gyógyíthatatlan betegséget küldött rá, amit még kibírna az ember, hisz’ így hamarabb a mennybe jut, de megverte vallástalansággal is, azaz elvette tőle a reményt. Igaz, hogy ez a büntetés semmi Szodoma és Gomorra szőnyegbombázásához képest (még a csecsemők is elpusztultak, és mind Pokolra került, gondolom), hát még a teljes emberiség kiirtásához képest, mikor csak Noé és a családja maradt életben. Hogy Karsai mit vétett, azt nem tudom, de valamit biztos, hiszen az ember bűnben fogant, és a bűnben él. Vagy csak próbára tette az Úr kedves teremtményét? De akkor miért őt? És másokat miért nem? Ezek nagyon ostoba kérdések, mondják a hívők kórusban, mivelhogy, mint az köztudott, az Úr szándéka kifürkészhetetlen.
Irigylem a vallásosokat. Mindenre van még az egyszerűbb emberek számára is tökéletesen érthető válaszuk.
Karsai sajnos tisztában volt vele, hogy ő majd hamar belehull a semmibe a fájdalmas és teljes tehetetlenségben töltött élet végén, ezért egy rendkívül okos gondolattal harcot indított a saját élet saját kézbevételének jogáért. Ennyit tudott tenni a világ jó irányba való megváltoztatása érdekében. És meg is tette, amit megtehetett.
Ezt a vallásosok igencsak rossz néven vették. Náluk ugyanis az élet szent. Ezt úgy kell érteni, rettenetesen küzdenek azért, hogy minél több fogantatás történjék, azaz tilos a védekezés, tilos az abortusz, tilos az eutanázia, ami „Az Úr a saját képmására teremté az embert” információval, valamint a „Sokasodjatok és szaporodjatok!” paranccsal együtt teljesen úgy néz ki, mintha az alienek itt a Földön egy génbankot hoztak volna létre arra az esetre, ha náluk otthon probléma lenne a vérvonallal. A génbank rendkívül sikeresnek bizonyult, 2022-ben elértük a nyolcmilliárdos létszámot, ami egy ekkora ragadozó esetében, a Föld méretét is figyelembe véve, egészen elképesztő eredmény. Persze hiába mindez, teremtőink nem jönnek vissza már soha, ugyanis rég kihaltak. Ahogy majd mi is. Nemsokára.
Ami nem teljesen világos, az a vallásosok abnormális ragaszkodása ahhoz, hogy mások élete az ő ügyük, és követelik a teljes beleszólást. Orbánt még megértem, mert miután lenyúlta a nyugdíjkasszát, nagyon kellenek neki az új magyar fiatalok ahhoz, hogy ne zuhanjon össze a nyugdíjrendszer, na de a többi vallásos! Az Úr bízta meg őket ezzel? Vagy ha nem ő, akkor kicsoda? Hol a megbízólevél? Esetleg maguktól találták ki az Úr szándékát, amely ugyan kifürkészhetetlen, de ők ennek ellenére mégis? És véghez is akarják vinni tűzön-vízen át? Az emberiségnek persze sokkal jobb, ha inkább csökken a létszám, mert a bolygónak szemmel láthatóan kezd elege lenni, és ha komolyan morcossá válik, akkor nekünk annyi, akármit is akarna az Úr! Igaz, a vallásosok társasága nem egy libernyák banda, ott az engedékenység maga az istentagadás, ezért kemények, mint a vídia. Az Úr ugyan mindenkinek mindent megbocsát, de ők semmit senkinek! És a politikai hatalmat használják arra, hogy biblikus nézeteik alkalmazásával mindenkit kordában tartsanak.
A konkrét sztori:
Kroó Zita, a Pesti Srácok műsorvezetője a csatorna egyik adásában arról beszélt, nem érti, hogy Karsai Dánielben „miért nem volt annyi türelem, hogy megvárja, hogy az élet mondja: Danikám, akkor most van vége”. A műsorvezető olyat is mondott, hogy szerinte az élet kezd nevetségessé válni, mert már abba is bele akarunk szólni, hogy mikor akarunk szülni és mikor halunk meg, de közben nemcsak Karsai Dániel türelméről kezdett el értekezni, hanem a beszélgetés egy pontján már a programozott császármetszéshez kezdte el hasonlítani az alkotmányjogász szomorú esetét.
A szöveg persze nagy feltűnést keltett, és sokan nehezményezték Kroó mondatait, aki egy bejegyzéssel válaszolt:
„Kedves őrjöngők, akik a Karsai Dániel téma miatt most megölnétek engem. Nézzétek meg a teljes vlogot, ne csak szalagcímeket olvassatok. Arról szólt ugyanis az, amit mondtam, hogy az életet Isten adja és ő is veszi el. Tudom, ti ezt másképp látjátok, de legyetek annyira liberálisok, hogy az én véleményemet is elfogadjátok.”
Én magától értetődőn és bármi fajta nehezményezés nélkül szoktam elfogadni mások véleményét. Simán belenyugszom, ha valaki úgy gondolja, mindannyiunk életét és halálát illetően a Jóisten az illetékes. Szerintem nyugodtan gondolja úgy, még csak azt sem mondhatom, hogy téved, hiszen ebben a témában én éppúgy nem tudom igazolni a magam véleményét, ahogy Kroó sem a sajátját. A témát illetően két megjegyzésem azért lenne.
- Hit alapján ítélkezni, sőt másokat a saját hitünk szerinti viselkedésre bíztatni, pláne kényszeríteni, nem szép dolog. Azt lehet mondani, hogy én másképp tettem volna, és vállalom a további fájdalmas és keserves életet, de mást bíztatni rá, hogy csak szenvedjen tovább, az Úr majd örül neki alapon, eléggé durva hozzáállás. Aki ráadásul ezzel kapcsolatban a halál kultúrájáról beszél, azt inkább nem minősíteném. Mivel minősíthetetlen. Az már nem viselkedés.
- Vajon honnan tudja a hite alapján nyilatkozó, hogy az Úr nem pont azt akarta, hogy Karsai kövessen el eutanáziát? Vajon honnan tudja, hogy nem ez volt a terve Karsai életével, hogy haljon meg előbb, és ezért bocsátotta rá a szenvedést? Honnan veszi, hogy egy ember, például ő az Úr akaratát semmibe veheti? Ilyenkor nem elég az „azt hiszem”. Sokkal valószínűbb pont a vallásosok szerint hogy bárhogyan történik is, hajszálra az volt az Úr akarata. Akkor viszont honnan veszik a bátorságot, hogy az Úrhoz képest roppant szegényes agyműködésükkel bármibe, ismétlem, bármibe beleszóljanak? Mintha ők lennének az Úr! Botrányos dolog ám ez arrafelé!
Engem mindig a fölény zavar. Az ítélkezés. A világon sokkal több a bizonyíthatatlan, követhetetlen és emberi ésszel felmérhetetlen ügy, mint amennyi bizonyítható, ezért engedjük meg embertársainknak, hogy ha másokat konkrétan nem bántanak ezzel, amit akarnak, azt csináljanak. Utálom a szörnyülködőket, akik mindenhová felháborodni járnak.
A Karsai által tervezett eutanázia egy emberrel biztosan jót tett volna, ha odáig eljut életében, a többieknek abszolút közömbös, így aztán számomra érthetetlen, néhányuknak mi a baj vele.
Az Úrnak akarnak segíteni? Kösz, híveim, de ne. Mondaná az Úr, ha beszélne velünk.