Kezdőlap Címkék Konzum

Címke: Konzum

Lakástakarékok: csak egy újabb lenyúlás?

Nyolcszázmilliárd betét, 350 milliárd hitel, milliárdos nyereségek: ezek a lehetetlenné tett lakástakarékok főbb adatai. Véletlen a Mészáros-gigaholding létrejötte pont most? Konteo vagy nem, majd kiderül, de nem azt tapasztaltuk, hogy semmi se történik véletlenül.

A Fidesz semmit se csinál véletlenül, illetve egyetlen fillért (pláne sokmilliárd fillért) se hagy elveszni, ha sorai gazdasági megerősítése a cél. Ez üt szöget nyilván sok ember fejében, amikor azon gondolkodik, mi lehetett a háttere a lakástakarék-pénztárak (ltp) bő egy nap alatt történt „átalakításának” (Bánki Erik hétfőn délelőtt beterjesztette, kedd kora délután a többség megszavazta, Kövér László azonnal ellenjegyezte, pár óra múlva Áder János aggály nélkül aláírta, s legott a közlönyben meg is jelent legalább az interneten).

Nézzük a száraz tényeket, számokat. Tavaly év végén az ltp-k betétállománya 798 milliárd forint, ebből a legnagyobb a Fundamentáé, 432, az OTP ltp-é 282, az Erstéé 69, az Aegoné 15 milliárd. A folyósított hitelek: Fundamenta 340, OTP 15 milliárd, a többiek nem láthatóak – az Aegon a most történtektől függetlenül korábban bejelentette, hogy banki tevékenységi háttér híján befejezi az ltp-működést októbertől. Az adózott eredmények: Fundamenta 6,2, OTP 2,4 milliárd, a maradék kettő veszteséges, de ezek, mint láttuk, elhanyagolható szereplők.

Az elmúlt háromnegyed évben ezek a számok nyilván nagyobbak lettek, még élesebbé téve a római jog óta ismert kérdés: cui prodest,

kinek állt érdekében?

Az ugyanis leegyszerűsítő, bár „kattintásvadász” állítás, hogy végük az ltp-knek. Valójában nem, mert – egyelőre – nincs jele annak, hogy a magán-nyugdíjpénztárakéval egyezően a vagyont is átcsatornáznák valahová. Csak éppen

az ltp-k lényege vész el az állami támogatás elvételével.

Jelenlegi ismereteink szerint enélkül nincs lehetőség nyereséggel fenntartani a befizetett ltp-állományt, amit a Fundamenta és az OTP tulajdonosai nyilván gyorsan számbavesznek. Akkor pedig

ennek a pénznek valahol helye lesz.

A Bánki Erik, majd társai által mantrázott érvek első ránézésre tetszetősek. Például hogy alig épült új lakás az ltp-s megtakarításokból, főleg pedig medence és szauna, meg az államnak drága volt az éves támogatás, aminek nyomán a profit a pénztárakhoz ment satöbbi.

A hangulati elemektől megtisztítva leszögezhető: semmi akadálya se lett volna annak, hogy kissé átszabják a befizethető összeg határát és a hozzá adott állami támogatást úgy, hogy a kecske és a káposzta is jól járjon. Úgy tudni, készültek számítások a szakmán belül erről.

Ezzel szemben áll a csok, amibe beforgatná a pénzt a kormány – mondják a Fideszben. Ha összevetjük a két konstrukciót, világossá válik, hogy az alma-körte-duellumával állunk szemben.

Az ltp-ben havi maximum 20 ezres fejenkénti befizetés lehetséges, erre évente ennek 30 százaléka, legfeljebb 72 ezer forint támogatás jár. A meglévő szerződések után ez marad is – ez nagyon fontos, mert

a vagyon egyben tartását ez biztosítja, amíg a kontraktusok kifutnak.

A lehetséges tíz év alatt tehát 720 ezer fizethető be, aminek alapján pár milliócskák jönnek össze még akkor is, ha a családban több szerződést kötnek egy kedvezményezett javára.

Ez nyilvánvalóan legfeljebb beugró lehet új lakásba, leginkább felújításra alkalmas. Nem különben társasházak számára hasznos erre a célra. Vagyis

az ltp a kis pénzűek megtakarítása (volt?).

Persze összességében – már fentebb láttuk – azért jelentős összegről van szó. A nagyjából másfél millió szerződés a 3140 milliárdos lakáshitel-állomány 12 százaléka. De ez a 22 éve indult ltp-karrier jelenleg hatályos szerződéseire érvényes. A bő két évtized alatt ezekből a kis tételekből – ahogyan erről a bankszövetség ír – eddig több, mint 3,7 millió ltp-szerződést kötöttek, a kezdetektől kifizetett összeg mintegy 2 ezer milliárd forintra rúg. Ebből körülbelül egymillió család valósíthatta meg lakáscéljait (2,5 fős átlagos háztartással számolva, és figyelembe véve, hogy egy családon belül 1,5 szerződés van).

Ezzel szemben a kormány csodafegyvere, a csok keretében – Az MNB jelentése szerint – 2016 eleje óta összesen 195 milliárd forint értékben kötöttek támogatási szerződéseket – 62 ezer darabot –, amely volumen kétharmadát új lakás építése vagy vásárlása, egyharmadát pedig használt lakás vásárlása céljából vettek igénybe a háztartások. Jelenleg és jövőre 230-240 milliárdos csok-támogatásról beszélünk.

Mindezek fényében

az évenkénti megtakarítás összege elhanyagolható.

Idén 70 milliárdot ad a maximum 30 százalék, illetve a 72 ezer forintok után. Ha valóban nem veszik el egy következő törvénnyel a megmaradó pénztári tőkét, akkor tényleg felvetődik a kérdés: mi a cél?

Adódik a lehetőség, hogy a Rogán Antal közreműködésével gründolt lakáslottó felé terelnék a pénzt. Feltehető azonban, hogy a – a Fidesz által amúgy betiltott fogyasztói csoportok működésére hajazó – konstrukció a továbbiakban se lesz túlzottan vonzó: a sorsolással-licittel eldőlő kifizetések mosógép esetében még csak-csak elmennek, de lakásnál az ember szereti előre tudni, mikor és milyen feltételekkel veheti birtokba a kérót.

Akkor pedig

ismételjük meg: ezermilliárdhoz közelítő tőke van az ltp-kben.

A befizetések ugyan egyelőre zavartalanok, de új szerződést ép eszű ember nem köt az állami támogatás megszűntével. A bank pedig óvatos duhaj, utálja a kiszámíthatatlanságot.

Ha ilyenkor érkezik egy „visszautasíthatatlan” ajánlat, azt bizonyára megfontolja.

Mai hír: összeboronálják tulajdonosaik a Konzum és az Opus Global tőzsdei befektetési holdingokat. Mindkettő Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik, tucatnyi ilyen-olyan profilú céget birtokolnak ingatlanoktól a kandallógyártáson és izocukor-előállításon át a szinte teljes vidéki sajtóig és tévéig bezárólag.

Az összegyúrt vagyonkezelő holdingban 300 milliárdot meghaladó tőkeérték áll ugrásra készen. Arra is, hogy garantáltan jövedelmező cégeket vegyen, s arra is, hogy patinás szerzeményekkel kiegészülve amúgy finnyás nyugati befektetési alapok fantáziát lássanak benne részvény vásárlására.

Mert azért azt lássuk be, ha egy nagy nemzetközi tanácsadó cég szakértője ránéz a Konzum-Opus-Global igazgatósági névsorára, ahol a Mészáros-gyerekek neveit olvassa mint többségi tulajdonosi tagokat, aligha ezt helyezi klienseinek ajánlott befektetési ajánlásai élére.

De ha egy

másfélmilliós szerződésállományú, állami támogatással megint stabil, kiszámíthatóan működővé tett lakástakarék-pénztár

is megjelenik a portfólióban, az akár el is gondolkoztathatja a tanácsadót.

Láttunk már ilyet. Amikor „közlekedésbiztonsági” veszély miatt kitiltattak az út menti oszloplakátok. Egészen addig, amíg az ezzel kiszárított ESMA Garancsi Istvánhoz került fillérekért. Azóta ismét lehet rajtuk hirdetni.

Mészáros-cégek: Új időszámítás

Egyetlen óriásvállalatba vonnák össze a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzumot és Opus Globált. Ezzel szerintük az ország vezető befektetési holdingja jöhet létre.

„Az Új Időszámítás” címmel mutatta be jövőbeni tervét a Konzum és Opus Global Nyrt., amelyek tőzsdei közleményben tudatták, hogy egyesül a két társaság igazgatósága.

Ennek nyomán a becsült tőkeérték mai árfolyamon és a jelenlegi piaci viszonyokkal számolva elérheti a 350-400 milliárd forintot, saját tőkéje meghaladhatja a 320 milliárd forintot.

A két cég jelenleg így néz ki.

Forrás: cégközlés

Az egyesült gigász Magyarország első számú befektetési holdingja és a budapesti tőzsde negyedik legnagyobb cége lesz – írják a prezentációban.

Céljuk a nemzetközi megjelenés. A tervet a társaságok rendkívüli közgyűléseinek kell jóváhagyniuk. A fúziót jövő márciusban zárnák le.

Szárnyalt a Mészáros-részvény

0

Ma mérsékeltebben, de változatlanul intenzíven zajlik a kereskedés a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzum Nyrt. tőzsdei részvényeivel. A cégről tegnap terjedt el a hír, hogy megvenné a Telenor magyarországi leánycégét.

Ismét a „nagy” papírokkal versengve zajlik a kereskedés a Konzum (és a szintén Mészáros-érdekeltségű Opus) részvényeivel. Tíz óra előtt magasan az OTP és Mol – a budapesti tőzsde vezető részvényei – feletti árfolyam-növekedése volt a Konzumnak és az Opusnak (3,3 százalék). A két Mészáros-papír a BÉT teljes (addigi) forgalmának körülbelül harmadát tette ki. Az index a reggeli nyitás után süllyedésnek indult, a Konzum el is veszítette árfolyam-növekedésének kétharmadát.

Kedden délután terjedt el a hír, hogy a Konzum nem kötelező vételi ajánlatot tett a Telenor mobilszolgáltató hazai érdekeltségére. A Konzum azóta se reagált az árfolyamot jelentősen befolyásoló hírre.

A cég részvénye óriási ugrott a délutáni kereskedés idején.

A Telenor maga jelentette be múlt pénteken, hogy meg nem nevezett féltől ajánlatot kapott térségi divíziójára, a magyar, bolgár, szerb és montenegrói leánycégekre.

Az ajánlatot tanulmányozzák, semmi egyebet nem árult el a Telenor. Így azt se, hogy – ha elfogadják azt – egyben kívánják-e értékesíteni a kelet-közép-európai részleget, vagy egyenként is lehetséges. Bolgár értesülés körülbelül 2 milliárd euróra (bő 600 milliárd forintra) becsülte a teljes csomagot. Ebből a magyar Telenor 200-300 milliárd forint körül lehetne.

Nem a mostani az első és egyedüli kiugró árfolyamugrás a Mészáros-féle részvényeknél. Tavaly nyár óta zajlik az olykor irracionális indexmozgás, amelyet egyértelműen a politikai szállal magyaráznak megfigyelők.

Ezzel korábban már foglalkoztunk, nevezetesen, hogy a több száz százalékos árfolyam-emelkedések mögött ekkora valós gazdasági teljesítmény nyilvánvalóan nincs. Mészáros politikai hinterlandja is alighanem közrejátszik ebben, az, hogy úgy gondolja sok befektető, hogy Mészáros cégei „a jövőben is hasítanak”.

Mészáros Lőrinc veszi meg az államnak a Telenort?

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzum Nyrt. vételi ajánlatot tett a Telenor magyar részlegére. A norvég céget nemrégiben megkeresték a térségi érdekeltségének megvételére. A kormány korábban kilátásba helyezte állami mobilszolgáltató alapítását. A magyar üzlet minimálisan 200 milliárd forint.

A Konzum csoport nem kötelező vételi ajánlatot tett a Telenor magyarországi érdekeltségére – írta piaci forrásokra hivatkozva a Portfolio.hu.

Az már másfél hete nyilvánosságra került a norvég cég közléséből, hogy meg nem nevezett érdeklődő bejelentkezett a bolgár, szerbiai, montenegrói és magyarországi leányaira. Egy bolgár értesülés szerint az eladási ár 2 milliárd euró (600 milliárd forint) lehet.

A meg nem erősített mai hír beleillik abba sorba, hogy

a kormány évek óta tervezi állami tulajdonú mobilszolgáltató megszerzését-létrehozását.

Korábban alapítottak is egy céget, de az végül sok pénz elköltése után kimúlt.

A legszerényebb becslés szerint is legalább 200 milliárd forint lenne a magyar Telenor megvétele Mészáros Lőrinc cégének. Abban az esetben, ha a norvégok hajlandók darabonként is eladni érdekeltségeiket.

Norvégia második legnagyobb vállalata kissé visszaeső eredményről számolt be éppen szerdán. A cégnek Európában és Ázsia 12 országában 178 millió ügyfele van. A magyar részleg jó eredménnyel zárta 2017 negyedik negyedévét a stabil árbevétel-növekedésnek és a jelentős költségcsökkentéseknek köszönhetően. Az október-decemberi időszakban a teljes árbevétel 7,2 százalékkal 40,2 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 37,475 milliárdhoz képest. A mobil előfizetések száma 43 ezerrel nőtt tavaly a negyedik negyedévben.

A Telenor csoport 176 millió előfizetéséből az említett négy országban csak 9,6 millió van: Magyarországon 3,1, Bulgáriában 3,2, Szerbiában és Montenegróban pedig 3,3 millió.
Magyarországon a cég részesedése az elmúlt egy évben 27 százalékra csökkent, lényegében beragadt ebben a sávban. Két év alatt 147 ezer előfizetőt vesztett a Telenor.

Most éppen biztosítóba fektet Mészáros Lőrinc

0

A CIG Pannónia csaknem negyedét veszi meg a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzum Nyrt. – közölték a cégek. A 8,2 milliárdos ügylet kölcsönös részesedésszerzéssel zajlik.

A valamikor az első Fidesz-kormány pénzügyminisztere, majd tőzsdeelnök Járai Zsigmond által alapított CIG Pannónia életbiztosító és a Konzum Nyrt. bejelentette, hogy kölcsönös részesedést szerez egymásban.

A konzum megszerzi a CIG 24,85 százalékát, 8,2 milliárd forint értékben tőkeemelést hajt végre. Ennek sorában 4,1 milliárdért új részvényeket bocsát ki, amelyeket lejegyez a Konzum. Ugyanezzel párhuzamosan a Konzum is kibocsát új részvényeket ugyanennyiért, amelyeket pedig a CIG vesz meg.

A Konzum közel ötöde Mészáros Lőrincé, a társaság igazgatóságába betette mindhárom gyerekét.

Korábban sorra vásárolta be magát különféle ágazatba tartozó társaságokba a felcsúti polgármester. Például lett ingatlanos cége, máskor sorban vásárolt magának borászatokat . Mára mintegy 125 cégből áll a Mészáros-féle cégháló, közte az országban legnagyobbá nőtt médiakonglomerátummal, a Mediaworksszel.

A mostani ügylet előtt mindkét részvény kereskedését felfüggesztették a tőzsdén, bár tegnap néhányan tudhattak valamit, mert a CIG jelentős árfolyamemelkedést produkált. A Mészáros-féle tőzsdei cégek hónapok óta a börze „sztárjai”, irgalmatlan árfolyamemelkedésben vannak. Ennek hátterét nemrégiben villantottuk fel.

A CIG-vételt a társaság január 19-ére összehívott közgyűlésének kell jóváhagynia, de szükség lesz a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti igenjére is.

Mészáros-részvények: „persze, ez gáz, de nem a tőzsdéé”

Hónapok óta tartó irgalmatlan vágtázásban vannak a Mészáros Lőrinc tulajdoni körében álló tőzsdei cégek részvényei. A Konzum, az Opus és az Appeninn több száz, sőt, ezerszázalékos növekedést értek el, egyértelműen a politikai hátszélre felkapaszkodva. Nem bizonyítható, de nem is zárható ki, hogy létezhet olyan informális személyi kör, amely időben értesül(t) arról, milyen céget vásárol(t) Mészáros Lőrinc birodalma. Egy tőzsdei szereplő szerint „persze, ez gáz, de nem a tőzsdéé”.

Mészáros Lőrinc a különféle cégvételek után belevágott a tőzsdei társaságokba bevásárolni magát. Magához láncolta a Konzum Nyrt.-t, majd ez részt szerzett az Appeninn ingatlanos cégben, hogy aztán a tavaly megszerzett Opimus Nyrt.-t átkeresztelje Opusra. Az így létrejött kusza, egymást is tulajdonló vállalatbirodalmat itt mutattuk be.

A nyár vége óta e három társaság részvényei elképesztő ralizásba kezdtek. Az Appeninn a kicsivel 200 pontról jóval ezer fölé futott a november eleji fordulópontig.

Forrás: BÉT

A Konzum egyenesen hatvanszorosára (!) dagasztott kurzust produkált szintén november elejéig.

Forrás: BÉT

Az Opus árfolyama „csak”  mintegy hússzorosára növekedett.

Forrás: BÉT

A kereskedés hevességére jellemző, hogy egyre-másra kellett felfüggeszteni a kereskedést, miután az árfolyam változása elérte a napon belüli megengedett 15 százalékos limitet.

A három cég tőzsdei értéke 375 milliárd forintra hízott rövid idő leforgása alatt, amely mögött

ekkora valós gazdasági teljesítmény nyilvánvalóan nincs.

Az nem vitás senki előtt se, hogy Mészáros politikai hinterlandja nyújtja azt a hátszelet, amelyre felkapaszkodva zajlik a börzén az árfelhajtó kereskedés.

A Budapesti Értéktőzsde egyik – neve említésének mellőzését kérő – ismert szereplője szerint olyan kisbefektetők mozdultak rá a Mészáros-papírokra, akik keresik a magas kockázatú részvényeket. De az is igaz, hogy minden bizonnyal a tulajdonosi kör is vásárol(t) a papírokból, a kisbefektetőknek tehát egyre kisebb rész maradt. Lényegében a spekulánsok egymásnak adnak részvényt, akár napon belül is vesznek-adnak, azonnali árfolyamnyereségre játszanak. (Ezt korrigálták november első hetében, amikor visszafordult az árfolyam.)

Az nem állítható, hogy nincs valós teljesítmény a Mészáros-cégek mögött – fogalmazott visszafogottan a börzei befektető -, de kétség kívül az a várakozás áll a háttérben, hogy

időről időre érkezik valami „jó hír”: újabb bevásárlás szállodaláncba vagy másba.

A tulajdonosok – és esetleg mögöttük állók – megfontolásairól úgy véli, hogy rájöttek, jobb, ha a kevés kisbefektető is jól jár (nem sok vizet zavarnak), miközben ők nagyot kaszálhatnak.

Nincs-e olyan informális kör a három Mészáros-cég körül, amely maga nem tart részvényeket, és legfőképpen nem tulajdonos, vezető tisztségviselő, de másoknál előbb tudja, mely cégek kerülnek Mészáros Lőrinc látókörébe? Ezt egyáltalán nem lehet kizárni, sőt, akár a korábbi részvénycsomag-vételek némelyike esetében sem lehetetlen, csak nem bizonyítható – válaszolta a tőzsdei szakértő.

„Persze, ez gáz”, de nem a tőzsdére nézve – mondta, hiszen nyilvánvaló, hogy ezek a társaságok képesek valódi teljesítményre, de „ebben a gazdasági környezetben”, vagyis azzal a várakozással, hogy Mészáros cégei a jövőben is hasítanak.

„Ez a ‘sztori’ nem a börzéről mond véleményt, hanem a minket körülvevő viszonyokról” –

tette hozzá.

A BÉT csak platformot ad a kereskedéshez, ennek szabályosságát nem ők ellenőrzik – tudatták a tőzsdén a FüHü-vel.

A pénzügyi és tőkepiaci felügyeletet is magában foglaló Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatosan figyelemmel kíséri a piaci szereplők magatartását, így – többek között – a tiltott piaci manipulációra vonatkozó rendelkezések betartását is – közölte Binder István szóvivő. Azt vizsgálják, hogy felmerül-e bennfentes kereskedelem, piacbefolyásolás gyanúja, illetve sérülhetnek-e a − befolyásszerzéssel összefüggésben keletkező − nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettségre vonatkozó szabályok.

Az MNB a bejelentéseket kivizsgálja és eldönti, indokolt-e felügyeleti eljárást indítania. Ilyen tartalmú határozatot a Mészáros-cégekkel kapcsolatban eddig nem hozott az MNB.

Bréking nyúz, október 28. – Tudósítás a másik valóságból

0

Pici, löttyedt hímtag. Konzumidióták. Szexi, lyukacsos ruha.

A Magyar Hírlap a Marton-ügyről

„Pici löttyedt hímtag”. Ez az a kifejezés, amely mindannyiunk agyába beleégett az elmúlt napokban, éppen azért, mert férfiak és nők vagyunk, és pontosan ismerjük ennek a jelentőségét. Mint ahogyan Sárosdi Lilla is nagyon jól tudta, hogy nem azzal fogja megsemmisíteni a „nagyrendezőt”, hogy egyszerűen zaklatással vádolja. Nem. Az igazán pusztító csapást ezzel a három szóval mérte rá, s hiába bocsánatkérés és feloldozás, katarzis és tűzijáték, ez a három szó örökre megbélyegezte.

Minden férfi és minden nő tisztában van ezzel. Mert a civilizációs máz alatt ösztönlények vagyunk, ősi, belénk kódolt érzésekkel. Férfi és női érzésekkel.

A „pici löttyedt hímtag” pedig a férfi legerősebb félelmének szimbóluma,

olyasmi, amivel porig lehet alázni. Azt jelenti, nem férfi. Nem „igazi” férfi.

Bővebben itt.

A Magyar idők a szemétemberek szemétlétéről.

A magyar embernek akkor is megvan a magához való esze, ha tanulatlan. Szerencsére a miénknél szerényebb tudású nyelvek is tanítanák beszélőiket, például a konzumidióta szó világosan megmagyarázza (!) a konzumidiótának, hogy ő már nem homo sapiens, hanem consum idiota: fogyasztói hülye.

Elherdálta lelkét, eszét, s csak azért él, hogy vásároljon,

s ha meló után elül a moziban, a tévé előtt vagy akárhol, nem a felhősárkányokat vagy a jó nőket/fickókat bámulja, hanem telefonja kijelzőjén a semmit, mert azt imádja. Élete sutty! A szemétbe. A szemétember szemétélete, a szeméttársadalomban odavaló, nem?

Ha ennyi nem volt elég, akkor itt még van.

Az Origo nyomon követi Szabó Zsófi terhességét

Szabó Zsófi hamarosan anya lesz, már csak néhány hét, és megszületik első gyermeke. A műsorvezető szinte végig dokumentálta terhességét közösségi oldalain,

többször láthatták a követők, hogy mekkora a hasa,

és arról is beszámolt, hogy érzi magát. Most egy szokatlanul merész képpel rukkolt elő, egy kampányfotózás kedvéért szexi, lyukacsos ruhába bújt.

Ha a fotót is megnézné, akkor itt megteneti.

Matolcsy bankja áldását adta Mészáros bankolására

0

Mészáros Lőrinc és a Konzum Nyrt. közvetett befolyásoló részesedést szerezhet az MKB Bankban. Így Orbán Viktor kedvenc strómanjának egy átláthatatlanul működő cége vásárolhatja be magát Magyarország ötödik legnagyobb bankjába, hogy tisztára mossa a tisztességtelenül megszerzett pénzt – áll az Együtt közleményében

Az Együtt szeptember 16-án mutatja be programját Magyarország jövőjéről, melyben megoldást kínálnak a korrupció felszámolására, a politikusokra vonatkozó vagyonnyilatkozati rendszer megváltoztatására, valamint a kormányváltás utáni elszámoltatásra, igazságtételre is.

Az Együtt már nyújtott be törvénymódosító javaslatot az Országgyűlésnek, mely képes lenne felszámolni a lopott vagyon eltitkolására szolgáló belső offshore-t. Egyúttal visszavennék a tisztességtelenül megszerzett vagyont a felcsúti polgármestertől is az Orbán-rezsim bukása után.

A Konzum-féle zártkörű, nyílt végű magántőkealapok lehetőséget adnak arra, hogy az igazi tulajdonosok rejtőzködjenek, hiszen semmilyen nyilvános adatbázisból nem tudható, kiknek a pénzét is kezelik.

Orbán Viktor és strómanjai adófizetőket megkárosító politikusok és üzletemberek, akik tisztességtelen módon szerezhették vagyonukat. Az Együtt az Orbán-rezsim bukása után minden ilyen vagyontárgyat visszavesz, mert joggal való visszaéléssel szerzett vagyonnak tekintjük.

Mészáros Lőrinc most ingatlanos céget vett

A diplomáciai háború közepette Mészáros Lőrinc ismét bevásárol: az érdekeltségébe tartozó Konzum-cégek 49 százalék részesedést vettek a szintén tőzsdei Appeninn ingatlanbefektető társaságban. A vásárlás értéke 4,5 milliárd forint.

A kereskedést is felfüggesztették reggel a Budapesti Értéktőzsdén a Konzum Nyrt. részvényeivel, miután a cég közzétette: jelentős bejelentésre készül. Ez pedig az volt, hogy a Konzum, testvérvállalatával, a Konzum PE Magántőkealappal közösen 24,51-24,51 százalék részesedést vásárol az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt.-ben. A Konzum-társaságok Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartoznak.

A 2009 végén alapított Appeninn Holding Nyrt.

Magyarország egyik legdinamikusabban növekvő ingatlanbefektetési társasága,

részvényeit 2010-ben vezették be a Budapesti Értéktőzsdére. A vállalat tulajdonában és üzemeltetésében lévő, összesen 65 ezer négyzetméter alapterületű ingatlanok eszközértéke meghaladja a 22 milliárd forintot – írja a Privátbankár az új Mészáros-szerzeményről.

A tőzsdén kívüli ügylet során az Appeninn 19.511.134 darab 100 forint névértékű törzsrészvényét a Konzum Nyrt., illetve a Konzum PE Magántőkealap 228,9 forintos átlagáron vásárolja meg,

vagyis mintegy 4,5 milliárdot költöttek el.

Jászai Gellért, a Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója az ügylet kapcsán kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy befektetőként határozott tervekkel érkeznek az Appeninn Holdinghoz. A vállalatot szabályozott ingatlanbefektetési társasággá kívánják átalakítani. Ezzel egyébként jelentős adómegtakarításra nyílik módja a társaságnak.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK