Orbán múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján a legfontosabb a durva rasszista kiszólás volt a szegregáció áldozatainak bíróság által megítélt kártérítéséről, illetve az, hogy a börtönben ülőknek megítélt kártérítést nem hajlandó kifizetni.
Joggal háborodott föl ezen mindenki, helyesen tette a DK, hogy hivatali visszaélés miatt (hiszen a bírósági ítélet be nem tartására adott utasítást az igazságügy-miniszternek) feljelentette. Remélem, lesznek képviselők, akik az azonnali kérdések órájában is szembesítik majd ezekkel a kijelentéseivel.
Fontosak voltak persze a sajtótájékoztatón elmondottak más elemei is. A kommentátoroknak feltűnt, hogy végre beszélt Orbán a klímakérdésről is, és mintha elébe ment volna az ellenzéki bírálatoknak. Annak, amit Orbán csütörtökön klímaügyben előadott, számomra kettő plusz egy igazán támadható pontja van. A plusz egy a szélenergia. Németország és Ausztria tele van szélkerekekkel. Orbánék viszont ezeket gyakorlatilag betiltották. Valószínűleg azért tették ezt, hogy az atomenergiának engedjenek teret a magyar energiatermelésben, mert külpolitikai megfontolásból (az orosz orientáció) azt tekintik a legfontosabbnak.
Ezzel eljutottunk az Orbán-féle „klímastratégia” egyik kritikus pontjához. Orbán kijelentette, hogy a klímastratégia egyik oszlopa az atomenergia megtartása, ami szerintük az EU dokumentumaiban is szerepel. Lehet, hogy így van, számos fontos ország kitart az atomerőművek mellett, viszont Németország a maga klímacéljaiban nem számol atomerőművekkel, hiszen azokat a céldátumig mind bezárja, és Ausztria sem: az új, konzervatív-zöld osztrák kormány programjának egyik sarokpontja a klímasemlegesség elérése, de Ausztriában sincs és nem is lesz atomerőmű.
Az atomenergia kétségkívül nem termel széndioxidot, ebben az értelemben tiszta, viszont nagy a kockázata (Fukushima), és megoldatlan a sugárzó atomhulladék elhelyezése. Éppen emiatt zárják be a német atomerőműveket.
A másik kritikus pont: fizessenek a szennyezők, vagyis a nagy országok és a multinacionális vállalatok (azaz viseljék ők a költségeket), nekünk ne kerüljön pénzbe, a lakosság ne fizessen többet sem az energiáért, sem az élelmiszerért. Ez az orbáni „feltétel” teljes képtelenség. Kína azért nagy szennyező, mert oda települnek ki azok az iparágak, amelyek szennyezők, és azok termékeiből ők látják el a fejlett világot, amely kényelmesen berendezkedik arra, hogy az ázsiaiak „végzik el a piszkos munkát”. (A „világ műhelyének” szerepét valaha Anglia töltötte be, azután Németország és más nyugat-európai országok, mostanra azonban Kína vált a világ első számú műhelyévé, ahol a legtöbb nehézipari terméket gyártják.)
Ha és amennyiben „klímabajnok” lehet Magyarország, akkor ez azért lehetséges, mert az anyag- és energiaigényes nehézipar a kilencvenes években leépült, és a magyar gazdaság szállításigényessége is csökkent. (Ugyanez a folyamat Nyugat-Európában már korábban végbement.) A szennyezőnek tekintett iparágak viszont Ázsiába települtek át. Az ázsiaiak tehát teljes joggal várhatnák el Európától, hogy anyagilag járuljon hozzá az ő klímapolitikai költségeikhez. Ilyesmi persze nem lesz, fel sem vetik, de ez sem mentesíti többek között Magyarországot az alól, hogy a saját klímaügyi költségeit maga fedezze, ideértve azt is, hogy az EU költségvetéséből több jut a jövőben klímára és kevesebb kohéziós támogatásokra.
Ezért gondolom, hogy Orbánnak ez a „feltétele” tarthatatlan. Ahogyan mást sem, így a klímasemlegességet, vagyis gyermekeink, unokáink életfeltételeinek biztosítását sem adják ingyen, mégpedig nekünk, magyaroknak sem.
