Az életművészet, a jómód, az elegancia, az előkelő szalonok, jól gördülő diskurzusok, felvillanyozó flörtök, lángra kapó szerelmek, szellemes társalgások, fullánkos szócsaták, nyelvöltögető gonoszkodások nagymestere, ünnepelten központi alakja volt Oscar Wilde. Ennek a békebeli, kellemesen léha világnak, amiben őrjítő gondok, nélkülözés, nem borzolják az idegrendszert, szellemes lenyomatát adta legsikeresebb komédiájában, a Bunburyben, amit a Karinthy Színház mutatott be, Karinthy Márton rendezésében.
Legalább időnként, de szeretnék kiszakadni a mindennapok idegtépő taposómalmából, és egy ilyen gráciával teli világba belekóstolni, ahol nem adódnak élet-halál gondok, nem kell megküzdeni a létért, ádáz ellenségek sincsenek, csak aktuális perpatvarok, elmés szópárbajok, magánéleti viaskodások, és végül minden bizonnyal beteljesedő szerelmek. Szóval mérget lehet venni a happy endre, így aztán azt is mondhatnánk, hogy kár olyan nagyon izgulni.
És az ember persze olyan nagyon nem is izgul, nem egy ilyen bohóságnál van veszélyben mind a tíz körme, hogy sebtében lerágja valamennyit. De az ilyen darab előadása mégiscsak akkor jó, ha azt érezzük, van tétje, veszélyben van a szerelmek beteljesülése, és ebbe a derék fiatalok szinte belegebednek. Csak ezúttal nem arról van szó, mint mondjuk a Rómeó és Júlia esetében, hogy az ádázul ellenséges közeg válik a szerelem és a szerelmesek gyilkosává. Mindössze két barát, két kikapós aranyifjú, név szerint John és Algernon füllentenek kiadósakat, hogy leplezzék svihákságaikat, szélhámoskodásaikat, gáláns nőügyeiket, ezért amikor kellemetes kihágásra kerül a sor, nem a valódi nevükön mutatkoznak be, és amikor pedig egy szituációból már mindenképpen el akarnak iszkolni, rendszeresen beteg, nem létező nagybácsijuk meglátogatására hivatkoznak, ez az úgynevezett bunburyzés, mert egyikük a Bunbury nevet eszeli ki a fantom nagybetegnek.
A játékmód és Tordai Hajnal jelmezei alapvetően korhűek. Ehhez az passzolna, hogy Juhász Kata felépít egy szalont, amit hagyományosan játszott szalonvígjáték esetében nehéz elkerülni. Ő bár vannak kényelmes, mutatós ülőalkalmatosságok, ezt mégis elkerülte, a háttérben lévő, Londont ábrázoló, mozgatható díszletelemek nem passzolnak ehhez a stílushoz.
De az előadás passzol Oscar Wilde-hoz. Elmés, szellemes, szórakoztató.