Kezdőlap Címkék Jogrendszer

Címke: jogrendszer

A rettegés foka

Igen, van egy ilyen című film is, nem is rossz, de most sajnos egy hétköznapi ” magyar filmről” lesz szó. Egyik többdiplomás nyugdíjas ismerősöm vitába keveredett szomszédjával lakása ügyében egy belvárosi társasházban. A külső fizikai jelek alapján a helyzet, az ok okozati összefüggések elég nyilvánvalóak, de a szomszéd nem hajlandó elismerni a felelősségét és a folyamatos fizikai károkozást ismerősöm lakásában.

Ilyenkor csak perelni lehet, nincs más lehetőség.

Ám az átlagnál valószínűleg jobb nyugdíjjal rendelkező ismerősöm nem mer pert indítani, mert annyira fél a várható költségektől, hogy napokig nem tud aludni ,ha arra gondol , hogy esetleg mégis elveszíti a pert és ezzel együtt akár 1-2 millió forintját is, amit talán már a temetésére tesz félre.

Az új , minden vonatkozásában megdrágult és kockázatosabbá vált polgári perrendtartás szerint csak úgymond jobban előkészített és emiatt egyben magasabb ügyvédi költségekkel is járó kereseteket lehet beadni és könnyebb, egyben szubjektívabb lett a bíróság részéről a keresetek azonnali elutasítása.

Nem részletezném tovább a dolgot, ismerős ez a többség számára, inkább röviden nevén nevezném: ez a helyzet valójában az amúgy is lecsúszó aktív és nyugdíjas rétegek tűrhetetlen jogfosztása.

Ma ugyanis egy átlag fölött élő számára is komoly stresszt és kockázatot jelent az, ha igaza érdekében a bírósághoz fordul és ez így nem marathat, mert nem az ember van a jogért hanem a jog van az emberért!

Mindez történik ráadásul akkor, amikor nap mint nap alaptalanul sok százmilliós vagy milliárdos ügyvédi díjakat fizetnek ki , sokszor közpénzekből is olyan munkákért is , ami szimplán egy menedzsment dolga volna.

Ismerősöm nincsen egyedül, magam is találkoztam az elmúlt 1-2 évben további hasonló helyzetbe került és őrlődő emberrel.
Nincs mese, létre kell hozni egy olyan szociális alapot (sokféle modell kidolgozható erre), amelyik megfelelő szűrés után részben vagy teljesen biztosítja a rászorultak elsősorban elemi egzisztenciális körülményeikkel kapcsolatos minőségi szintű jogi képviseletét.
Ha ez nem valósul meg akkor azzal, hogy nincsen anyagi lehetőségük jogaik gyakorlására, megvédésére 5 millió magyart lényegében kizárunk a jogrendszerből és ezzel a jogállamból is.

A románokat is ostorozza az EP

0

A több mint egy órán át tartó vitán Tudorel Toader igazságügyi miniszter is jelen volt. Dan Nica szociáldemokrata párti EP-képviselő, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoport tagja kérte, hogy a tárcavezető is felszólalhasson. A miniszter nem kapott szót, mert nem szerepelt a meghívottak listáján.

Számos Európai Parlament-i képviselő aggodalmát fejezte ki a tervezett romániai igazságügyi reformmal kapcsolatban az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.

Az Európai Unió jogérvényesülésért felelős biztosa, Vera Jourova ismét az igazságügyi törvények módosításainak felülvizsgálatára szólította fel a romániai hatóságokat, szélesebb konszenzust sürgetett, illetve hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság osztja a romániai utcai tüntetéseken részt vevők aggodalmát.

„A romániai lakosság azért vonult utcára, hogy kifejezze ellenvetését és aggodalmát az igazságügyi törvények módosításaival szemben, amelyek gyengíthetik a korrupcióellenes harcot és az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Az Európai Bizottság is ugyanezen a véleményen van és osztja ezeket az aggodalmakat”

– fogalmazott Jourova.

Kifejtette továbbá, hogy Klaus Johannis államfő „kulcsszerepet tölt be ebben a folyamatban”, és az EB biztosi kollégiumának múlt heti ülésén elhangzottak alapján tudja, hogy az elnök

„nagyon komolyan kezeli a témát”.

A több mint egy órán át tartó vitán Tudorel Toader igazságügyi miniszter is jelen volt. Dan Nica szociáldemokrata párti EP-képviselő, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoport tagja kérte, hogy a tárcavezető is felszólalhasson. A miniszter nem kapott szót, mert nem szerepelt a meghívottak listáján.

Tudorel Toader később újságírók előtt annak a meggyőződésének adott hangot, hogy

„nem az igazság kiderítése volt a cél”,

szerinte erre utal az is, hogy bár ő maga is jelen volt a vitán, nem engedték felszólalni. „Bár a mai vitán az igazságügyi törvényeket módosító tervezetről kellett volna, hogy szó legyen, valójában a korrupcióról beszéltek. Márpedig a szabály azt mondja – és ezt a felszólalóknak is tudniuk kellett volna -, hogy ha nem tudod, miről beszélsz, inkább hallgass, mert így nem kockáztatod azt, hogy esetleg tévedsz” – fogalmazott a tárcavezető.

Toader ugyanakkor kifejtette, hogy a felszólalásában az Európai Bizottság álláspontját képviselő Vera Jourova nagyon jól ismeri a romániai igazságszolgáltatási rendszert, de az általa tett kijelentések „vélhetően nem tőle származnak”.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!