Kezdőlap Címkék ítélet

Címke: ítélet

Felgyújtották az amerikai nagykövetséget, felfüggesztettet kaptak

0

A belgrádi felső bíróság öt, illetve hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt négy vádlottat, akik 2008-ban felgyújtották az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövetségének épületét. A bíróság döntése értelmében három személyt felmentettek a vádak alól.

A büntetést csak akkor hajtják végre, ha az elítéltek két éven belül újabb bűncselekményt követnek el, írja a B92.

A 2008 februárjában a szerb parlament előtt megszervezett Koszovó Szerbiáé elnevezésű tiltakozás után, 18 óra 30 perc körül az elkövetők szervezetten érkeztek meg az amerikai nagykövetség elé, kővel, fáklyával és más tárgyakkal dobálták meg az épületet, amely következtében az épület kigyulladt és az újvidéki Zoran Vujović életét vesztette. Az amerikai nagykövetséget ért kár összege mintegy 900.000 dollár, de a nagykövetség nem kért kártérítést.

Az említett nagygyűlésen felszólalt Vojislav Koštunica szerb kormányfő, Tomislav Nikolić radikális és Ivica Dačić szocialista pártvezető, több szerb miniszter valamint Milorad Dodik boszniai szerb kormányfő is. A gyújtó hangú szónoklatokat követően indult el a tömeg az amerikai nagykövetség épülete felé.

20 év börtönt kapott a terrorista testvére

0

Mohamed Merah követte el az első dzsihádista terrortámadást Franciaországban, a 21. században. Testvérét, Abdelkadert terrorszervezet létrehozása miatt ítélték el.

Mohamed Merah Szíriában kapott kiképzést, majd hazatért és 2012. március 11. és 19. között hét embert ölt meg Toulouse-ban és közeli Montaubanban: három francia katonát, majd egy zsidó iskola három tanulóját és egy tanárát. Három nappal később kommandósok ölték meg.

Most testvérét és legjobb barátját állították bíróság elé, azzal a váddal, hogy mindketten részt vettek a terrorista csoport szervezésében, és a legjobb barát, Fettah Malki szerzett fegyvert és golyóálló mellényt a merénylőnek. A báty,

Abdelkader Merah volt a csoport vezetője, Oszama bin Ladennek nevezte magát.

Ő 2006-ban radikalizálódott, ő volt öccse mentora is.

Végig tagadta, hogy szerepe volt a merényletsorozatban, az utolsó szó jogán bocsánatot kért a hozzátartozóktól:

„Soha Nem akartam részt venni egy ilyen cselekményben. Megbocsátást kérek és ez a kérés őszinte. Remélem, hogy megbocsátanak”

Az ítélet szerint viszont mindketten részt vettek a terrorista szervezkedésben, a gyilkosságokban azonban nem, ezért Abdelkader Merah 20, Fettah Malki pedig 14 év börtönt kapott. Az ügyvédek elfogadták az ítéletet, az áldozatok családtagjai viszont elégedetlenek.

1995 óta a Merah-féle merényletsorozat volt az első dzsihádista terrortámadás Franciaországban. A per arra is rávilágított, hogy nem magányos merénylőként dolgozott, hanem egész hálózat állt mögötte.

Rasszista kijelentések miatt ítélték el a miniszterelnök-helyettest

0

A bolgár miniszterelnök-helyettes felel a kisebbségek integrációjáért, mégis azért ítélték el, mert fajgyűlölő kijelentéseket tett. Nem akar lemondani.

„A romák olyan humanoidok, akik munka nélkül akarnak pénzt kapni. Akiknek a gyerekei disznókkal játszanak az utcán. Asszonyaik pedig felveszik a szociális segélyeket, miközben jövendőmondásból élő boszorkányok.” – ezt mondta a parlamentben a bolgár miniszterelnök-helyettes, Valerij Szimeonov, aki amúgy a nemzetiségi és vallási kisebbségek integrációjáért felel. Ezután sokan be is perelték,

a bíróság pedig el is ítélte fajgyűlölet szítása miatt.

A szélsőjobboldali politikus azonnal közölte, hogy esze ágában sincsen lemondani. Mindenkit emlékeztetett arra, hogy korábban is mondott már hasonlókat és a választói nemigen tiltakoztak.

Bulgáriában hivatalos adatok szerint 321 ezer roma él, de a valós szám ennek legalább a kétszerese lehet. Sokan közülük valódi gettókban élnek. Szimeonov ezek felszámolására is tett „javaslatot”:

rezervátumokba telepítené a romákat.

Azzal, hogy az Európai Unióban ez elfogadhatatlan, nem nagyon törődik. Ő ugyanis a rasszizmusra építi stratégiáját.

Ítéletet hirdettek a Hagyó-perben – FRISSÍTÉS

0

Az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese. 

Hagyó Miklós a Szegedi Ítélõtáblán 2017. szeptember 29-én. MTI Fotó: Rosta Tibor

A Szegedi Ítélőtábla pénteken hivatali visszaélés és – felbujtóként elkövetett – hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst.

Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést.

Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól -írja az MTI.

A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést. A férfit a végrehajtandó szabadságvesztés mellett négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.

Hagyó Miklós múlt hét csütörtökön az utolsó szó jogán felmentését kérte a bíróságtól.

Kijelentette, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el.

A Fidesz nevében Budai Gyula országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón kommentálta a pénteki bírósági döntést. Úgy fogalmazott, hogy Hagyó Miklós és társai szétlopták Budapestet és a BKV-t, ezért túl enyhe a másfél év felfüggesztett börtönbüntetés.

Habony Árpád jogerősen közszereplő

0

A mai napon a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta, hogy Habony Árpád közszereplőnek minősül.

A miniszterelnök tanácsadója korábban azt sérelmezte, hogy a Jobbik – a Fidesz-KDNP által már betiltott – plakátjain szerepelt Orbán Viktorral, Rogán Antallal és Mészáros Lőrinccel egy társaságban.

Habony a Jobbik ellen indított perét első fokon is elveszítette.

Forrás: Jakab Péter, a Jobbik szóvivője

Sok volt a rovásán, még több lett

Az elítélt szidta és megfenyegette a börtönőrt, ezzel megduplázta a büntetését.

A 26 éves férfit már többször is elítélték, összesen ötször volt büntetve, többnyire vagyon elleni bűncselekmények miatt.

Legutóbb a lengyeltóti Szőlősgyörök környékén törte fel a hétvégi házakat, amiért 28 hónap börtönre ítélték,

büntetését a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben töltötte.

Mivel a zárkájában mobiltelefont találtak, bántotta a zárkatársát, és az őrökkel is durván beszélt, fegyelmi büntetésként magánzárkába került.

Az elítélt nem hogy lehiggadt volna, még jobban bepöccent: az egyik este csak szidta az őrt a többi fogvatartott és őr füle hallatára, másnap reggel már életveszélyesen megfenyegette. Azt mondta, kitöri a nyakát, ha elkapja.

A férfit végül a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította, a bíróság pedig

becsületsértés és zaklatás vétsége miatt

két év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

Kemény pénzbüntetés holokauszttagadásért

Nem, szó sincs róla, mindössze 120 ezer forint a bírság.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészséghez megérkezett a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalás mellőzésével meghozott végzése, melyben az ügyészségi vádirat tényállását és jogi minősítését elfogadva a bíróság a nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntette miatt a vádlottra 120 napi tétel,

összesen 120 ezer forint pénzbüntetést szabott ki.

A bíróság a jogszabályok szerint rendelkezett arról is, hogy ha ezt nem fizeti ki, akkor a büntetést tételenként 1-1 napi fogházra kell átváltoztatni, valamint az ügyészi vádirati indítvánnyal egyetértve a bíróság elrendelte a holokauszttagadó kijelentéseket tartalmazó elektronikus adatok (URL-címek) végleges hozzáférhetetlenné tételét is.

A bíróság végzése egyelőre nem jogerős.

A vádlott könyviadással is foglalkozó magyarországi bejegyzésű cége 2012-ben

magyar fordításban kiadta egy svéd író holokauszttagadó könyvét,

melyben a szerző a holokausztot „mítosznak” tartja, az emberölésre alkalmazott gázkamrák létezését megkérdőjelezi.

Bővebben itt olvashat a témáról.

20 évet kapott a nőket erőszakoló indiai guru

0

Gurmit Rám Rahim Szingh szektavezért két tanítványát erőszakolta meg.

Az Igaz Ügy Felekezete nevű szektát vezető guru még 2002-ben erőszakolta meg a két nőt. Már a múlt héten kimondták, hogy bűnös, erre válaszul

hívei gyújtogatni kezdtek, valamint újságírókra és rendőrökre támadtak.

A rendőrök előbb vízágyúval, majd könnygázzal próbálták feloszlatni a tömeget, később éles lőszert is bevetettek. Az összecsapásokban 38 ember meghalt és több mint 200 megsebesült. Ezer embert őrizetbe vettek.

A szektának az 50 éves Szingh állítása szerint 50 millió követője van a világon.

MTI/FüHü

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!