Kezdőlap Címkék Import

Címke: import

Kínában nem az árak növekedése hanem a csökkenése okoz gondot

Július 0,3%-kal csökkent az árindex a tavalyi évhez képest, és ez komoly aggodalmat válthat ki nemcsak Pekingben, de az egész globális gazdaságban, mert a belső kereslet stagnálása  a világ második legnagyobb gazdaságában visszaeséshez vezethet a világkereskedelemben is.

“Nincs csodaszer a defláció ellen, de én azt tanácsolnám a kínai kormánynak, hogy növelje a kiadásait és csökkentse az adókat. A pekingi jegybanknak pedig laza pénzügyi politikát javasolnék” – nyilatkozta a BBC-nek az EFG vagyonkezelő szakértője. Daniel Murray utalt arra, hogy távolról sem csak a defláció okoz gondot a pekingi vezetésnek hanem az is, hogy a pandémia után nem indult be igazán a kínai gazdaság. A növekedési mutatók gyengék, a nemrég közzétett export adatok siralmasak.

Miért alakult ki defláció az 1,4 milliárd lakosú országban miközben Észak Amerikában vagy Európában a pandémia után az infláció erősödött fel?

Kínában, ahol jóval szigorúbb korlátozások voltak a Covid járvány idején mint a világ más részein, egészen másképp reagált a lakosság a változásokra mint külföldön. Mindenki nagyon visszafogta a fogyasztását, ezért a defláció már 2021-ben megjelent a pandémia kellős közepén.

A járvány után óriási ugrást észleltek a keresletben Európában és Észak Amerikában, de Kínában nem.

“A defláció aggodalomra ad okot, mert azt mutatja, hogy Kínában gyenge a kereslet míg a világ más részeiben, és különösen Nyugaton fellendülés következett be. Ez nem jó hír Kínának hiszen az adósságteher nehezebb lesz” – hangsúlyozza a Hongkongi tudományos és műszaki egyetem tanára. Alicia García-Herrero arra is rámutatott, hogy a világ viszont profitálhat az áresésből Kínában hiszen a kínaiak a globális gazdaság legnagyobb exportőrei.

Kína a legnagyobb kereskedelmi partnere az Európai Uniónak, melynek inflációja csökkenhet a kínai defláció következtében. Más oldalról persze kedvezőtlen hatása is lehet azokra a nyugati cégekre nézve amelyek egyik legfőbb export piaca Kína volt hiszen a kereslet csökkenése miatt náluk felmerülhet az, hogy vissza kell fogni a fejlesztéseket.

Pang a kínai külkereskedelem

Kína dinamikus fejlődésének motorja az export volt évtizedeken át, ezért igen rossz hírnek számít az a nemrég közzétett adat, mely szerint az export 14,5%-kal csökkent júliusban!

Az import is visszaesett 12,4%-kal. Ilyen számokhoz nem szoktak hozzá Pekingben különösen, hogy tavaly ilyenkor még érvényben volt a zérótolerancia politikája vagyis az egész kínai gazdaság csak félgőzzel működött. Épp ezért Pekingben dinamikus növekedést vártak, ehelyett csúnya csökkenés következett. Ráadásul lehet, hogy a valóság ennél még kínosabb, mert a statisztikai hivatal igyekszik olyan számokat produkálni, melyek egybevágnak a hatalom elvárásaival.

A pekingi kormány tisztában van a helyzettel, de egyelőre nem nagyon tudja, hogy mihez kezdjen.

“A kínai kormánynak el kell érnie, hogy a magánszektor merjen beruházni, a lakosság pedig ne spóroljon hanem kezdjen el költeni” – nyilatkozta a BBC gazdasági rovatának Eswar Prasad, a Cornell egyetem professzora, aki más szakértőkhöz hasonlóan azt javasolja a pekingi kormánynak, hogy lásson hozzá a gazdaság ösztönzéséhez, és mindenekelőtt csökkentse az adókat.

Mit mond Peking?

A China Daily egyrészt kiemeli, hogy a globális gazdaságban a kínai külkereskedelemnek óriási szerepe van: 3270 milliárd dollár az év első hét hónapjában. Júliusban viszont jelentős a csökkenés – ismerte el a Vámhivatal szóvivője. Mit lehet tenni az export fellendítése érdekében? A pekingi Makroökonómiai Kutatóintézet  szakértője praktikus döntéseket javasol: “Az árfolyamváltozások kockázatának csökkentésére szolgáltató rendszert kellene kialakítani, mérsékelni kellene az export adóját, és megnövelhető az exporthitelek biztosításának lehetősége is.  A vámhivatalok is dolgozhatnának sokkal tempósabban, hogy segítsék az exportot.”

Li Tavej szakértő elsősorban abban látja a problémát, hogy

a globális gazdaságban stagnál a kereslet, ezért gyengélkedik a kínai export.

A szakértő szerint olyan területekre kell koncentrálni az exportot, ahol dinamikus a kereslet a globális gazdaságban, mint például a napelemek, lítium akkumulátorok, elektromos járművek stb.”

A Global Times az amerikai szankciókat is hibáztatja a gyenge export adatokért, amelyek már harmadik hónapja ilyen gyengék.

Pekingben a jüan leértékelésével próbálják meg ösztönözni az exportot, de ez egyelőre nem jött be – ismeri el a China Daily. A szakértők azt tanácsolják a pekingi vezetésnek, hogy az exportot Európából és Észak Amerikából irányítsa át a világ más részeire mindenekelőtt Délkelet Ázsiába és az Új Selyemút programban résztvevő más országokba. Ebben a két országcsoportban – ha szerény mértékben is – de növekedett a kínai export.

Hogy élik meg ezt a helyzetet az exportból élő kínai vállalatok? Rosszul.

”Az elmúlt nyolc hónapban bejártam a világot, hogy export piacot találják a cégnek. A fejlett országokban azt tapasztaltam, hogy nincs igazán kereslet. Ezért most a fejlődő világban próbálkozunk” – nyilatkozta a China Dailynek egy nagy textilgyár főnöke Csiangszu tartományban.

Trump: megállapodhatunk Kínával

0

Nagyon jó telefonbeszélgetést folytattam Hszi Csinping elnökkel – nyilatkozta Trump elnök mielőtt újabb kampánykörútra indult volna Washingtonból. Az Egyesült Államokban fontos választást tartanak november elején, és ez befolyásolhatja Trump politikáját is. Washingtonban sok szakértő úgy véli: a kemény fellépés Kínával szemben a kampány része! Trump 250 milliárd dollár értékű kínai importra vetett ki büntető vámot, és azzal fenyegetőzik: ha nincs megállapodás, akkor újabb 267 milliárd dolláros árutömeget sújthat büntető vám. Trump célja az, hogy csökkentse a rekord deficitet, mely Kínával szemben kialakult, azaz 375 milliárd dollárral magasabb a kínaiak exportja mint az importja az Egyesült Államokból!

„A kínaiak nagyon meg akarnak állapodni!”- hangsúlyozta Donald Trump, aki fair megállapodást ígért Pekingnek. Az amerikaiakat nem is annyira a nagy kereskedelmi deficit zavarja hanem az, hogy a szellemi tulajdont Kínában egyáltalán nem respektálják. Vagyis gátlástalanul koppintják az amerikai árukat. Ebben a tekintetben Peking változást ígér.

Donald Trump és Hszi Csinping kínai elnök november végén Argentínában találkozik egymással. A latin-amerikai országban rendezik meg a G 20 idei csúcsértekezletét. Amikor Kínában Hangcsou városában rendezték meg a G 20 csúcstalálkozót, akkor Hszi Csinping elnök bejelentette igényét arra, hogy az Egyesült Államokkal együtt kormányozza a globális gazdaságot. Obama elnök csak mosolygott, de Donald Trumpot nem ilyen fából faragták. Már elnökválasztási kampánya során meghirdette a kereskedelmi háborút Kína ellen, melyet azután elnöksége második évében meg is indított. Az amerikai-kínai kereskedelmi háború mindkét óriást kedvezőtlenül érinti és negatív hatással van a globális gazdaságra is. Sanghajban hamarosan import expó nyílik, amely a kínai piac előnyeit van hivatva megmutatni. Hszi Csinping elnök mond beszédet Sanghajban, ahol 12 állam kap dísz pavilont: Oroszország, Németország és Magyarország köztük van, de az Egyesült Államok nincsen…

Ha nem is a keleti, de a déli nyitás legalább bejött

0

Noha a teljes magyar árukereskedelemben elenyésző az afrikai kontinens részesedése és jelentős hullámzások figyelhetők meg évenként. Az afrikai külkereskedelem fejlesztését két magyar intézmény tűzte ki célul, a Magyar Nemzeti Kereskedőház, azaz MNKH, és a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ – htcc.org.hu. Az importban jellemző a feldolgozott áruk és az élelmiszerek, a kivitelben pedig folyamatosan növekvő értékben a gépipari termékek.

Vastag kiviteli többlet jellemzi az Afrikával fenntartott külkereskedelmet, és a nagy kontinens egyelőre kis részt hasít ki magának a teljes árukereskedelemből (16,5 ezer milliárd forint behozatal és 18 ezer milliárdos kivitel az idei január-júliusi időszakban).

A hagyományos célterületeken és a turizmusban fontos szerepet játszó országok (Egyiptom, Tunézia) mellett vannak olyan államok, amelyekre kisebb figyelem fordul Magyarországon. A „fekete” országok közül ötben van jelentősebb méretű magyar diplomáciai (és kereskedelmi) jelenlét. Egyébként a kontinensnek ez az a része, amellyel a fél világ kereskedni akar, s ahová például Kína – erősen vitatható módszerekkel – óriási pénzt öl befektetésként.

A térség két országa, Dél-Afrika és Ghána az, amelyekkel már rendre milliárdos nagyságrendű az árukereskedelem. Közös vonás ebben az országcsoportban, hogy a magyar kivitel lényegesen meghaladja az importot.

Dél-Afrika legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet Magyarországon, hogy egy ottani cég, érdekeltsége, a New Europe Property Investments (NEPI) Rockcastle vásárolta meg a budapesti Aréna Plaza bevásárlóközpontot. Ez a körülbelül 84 milliárd forint vételár értelemszerűen még nincs benne a statisztikában, amely tavaly 7,7 milliárdos importot és 61 milliárdos exportot rögzített, idén júliusig majd másfélszeresére, 6,2 milliárdra ugrott behozatalt és kissé visszaeső, 32 milliárdos behozatalt mutatott.

Annak ellenére jelentős a forgalom alakulása, hogy a külgazdasági és külügyi tárca aktuális értékelése szerint

a legdélibb afrikai állam nemzetközi versenyképessége nagyot zuhant

az erodálódott intézmények és pénzügyi rendszere miatt, s változatlanul nagy probléma a rossz közbiztonság, a korrupció és a politikai instabilitás, a rendkívül magas, majd 30 százalékos munkanélküliség. A dél-afrikai gazdaság most emelkedőben van, bár a növekedési kilátások nem túl biztatók.

A másik nagy külker-partner ebben az országcsoportban Ghána, amellyel azonban rendkívül féloldalas az árukapcsolat. Tavaly például mindössze 25 millió forint behozatalt és 13,5 milliárdos kivitelt mért a KSH, idén júliusig 13,5 milliós importot és csaknem 3 milliárdos exportot. Az ország idén igen intenzív, 9 százalékos növekedést produkált eddig.

Ehhez hasonlóan

az importban tagja a „milliárdosok klubjának”

Nigéria, amelytől tavaly 31 millióért, idén fél év alatt bő nyolcmillióért vásároltunk. Eközben a magyar kivitel 9,9 milliárd, illetve 6,1 milliárd volt.

Igen különösen alakul az angolai külker-forgalom. Tavaly egész évben jószerivel nem volt magyar import az egykori portugál gyarmatról, tőlünk viszont másfél milliárdért vettek termékeket. Ezzel szemben idén fél év alatt nagyságrendet ugrott mindkét érték: hatmilliós importunk és majd’ 23 milliárdos exportunk volt; utóbbi mögött nagyobb, a teljes export 90 százalékát elérő gépipari szállítások állnak. Ugyanez a minta figyelhető meg Nigéria esetében, amelytől 2016-ban 32 millióért vettünk termékeket, az idei első félévben 8,3 millióért, kivitelünk pedig csaknem tízmilliárd után eddig 6,1 milliárdnál tart.

A huzamos háborúval sújtott, jelenleg is terrorizmussal körülvett térségű Etiópia is csupán 310 millióért tudott nekünk eladni, de 6,3 milliárdért vásárolt tőlünk tavaly, idén júliusig 136 millióért vettünk etióp árut, és 753 millióért küldtünk magyar termékeket.

Valamikor Afrika egyik legfejlettebb – a brit gyarmatosítók által kiépített – infrastruktúrájú országa volt Kenya, amely méretét és súlyát nézve alulértékelt a magyar külkereskedelemben 400 milliós (2016) és 87,5 milliós (2017 júliusig) importtal és csaknem 5 milliárdos, illetve 1,2 milliárdos magyar kivitellel.

Jellemző, hogy hazánkból gépek, szállítóeszközök és egyéb feldolgozott termékek mennek ezekbe az országokba, és sok feldolgozott árut, valamint nyersanyagot és mezőgazdasági terméket vásárolunk.

Ahol az egész fejlett világ pozíciókat keres és talál, ott egyre növekvő pozíciót szerez magának két magyar intézmény: a Magyar Nemzeti Kereskedőház, azaz MNKH, és a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ – htcc.org.hu .
Néha joggal lehetünk büszkék.

Hollandia: befektetésekben sokat bukhatunk

Nem kiemelkedő, de fontos gazdasági partnerünk Hollandia, van tehát veszíteni való eszkalálódó ellenségesség miatt. Különösen a tőkeberuházások terén.

Jelenleg nem látható, hová fajul a Hollandiával kitört súlyos diplomáciai vita. A következmények ezután lesznek érzékelhetők. A tőke pragmatikus, közvetlenül nem feltétlenül követi a politikai mozgásokat.

Hollandiával – például Németországhoz képest – közepesnek nevezhető a külkereskedelmi kapcsolat. Tavaly a 25,8 ezer milliárdos importon belül a hollandiai behozatal 1270 milliárd forint volt,

ami a teljes import 4,9 százaléka, s ezzel Hollandia a hetedik legfontosabb partnerünk.

A hollandokhoz irányuló kivitel ennél szerényebb, 914 milliárd forint volt a 28,9 ezer milliárdos összes exporton belül, s ez kívül van a tíz legnagyobbon.

A tőkebefektetésekben viszont nagyon sokat bukhat Magyarország, ha elfordul tőle a hollandusok figyelme és pénze. A két évvel ezelőtti adatok szerint a közvetlen beruházók sorában mintegy 12 milliárd euróval (Németországot követve) a hollandok voltak. (A más metodikával számolt végső befektetői listán a nyolcadikok 2,5 milliárd körüli tétellel.)

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!