Kezdőlap Címkék Ibsen

Címke: Ibsen

Már a szekrényben van a vaskalap

Kútvölgyi Erzsébet szerint, ha valaki őt bántani akarja, bármit megtud róla. A kitűnő színész liberális elvű házvezetőnőt játszik egy olyan világban, amelyben akár a barátság is megszűnik politikai nézetkülönbségek miatt. A Rosmersholm című Ibsen darabban, amit a Rózsavölgyi Szalonban mutatnak be, a konzervatív igazgató egyenesen kijelenti, hogy a háza küszöbét sem lépheti át az egykori barát.

A Rosmersholmban, amit próbáltok, keményen választaniuk kell a szereplőknek.

Hát most gondolj bele abba, hogy gyerekkoruk óta nagyon jó barát a két különböző pártállású férfi, akiket Gyabronka József és Fesztbaum Béla játszanak.

Az egyikük iskolaigazgató, aki konzervatív, a másikuk pedig szabadelvű.

Az igazgatót játssza Gyabronka, a szabadelvű férfit pedig Fesztbaum. Ő adja azt a liberális embert, aki visszavonul a maga kis burkába, nem akar részt venni nyilvánosan semmiben.

Ő egy reverendát levetett pap.

Igen, lelkész volt, aki levette a reverendát, mert elvesztette a hitét és számon kéri rajta az igazgató úr, hogyan lehet a hitét elveszteni. Ráfogja a házvezetőnőjére, hogy ez csak miatta van.

Aki meglehetősen támogatja az elveiben.

Hajjaj! Tökéletesen támogatja. Sok minden benne van ebben a darabban, a sötét, elfojtott érzelmek, amiket ha hamarabb kimondtak volna, akkor túlélők lennék. Rosmer és Rebecca West nem lesznek túlélők. Akiket ráadásul a konzervatív „ágazat” még azzal is vádol, hogy olyan nincs, hogy ők együtt élnek és nincs köztük viszony.

És miért lenne baj, ha viszony lenne?

Épp azt szeretné a konzervatív igazgató, hogy ha a barátja elvenné feleségül. Hiszen egy csökött agyú, konzervatív társadalomban, ha össze vannak házasodva, teljesen mindegy, hogy élnek-e szexuális életet vagy sem, akkor már van egy formája a dolognak, az már elfogadható. És ez azért fontos, mert a konzervatívok most megvettek egy megyei lapot, az a céljuk, hogy az elszabadult liberális gondolkodókat egy kicsit megfékezzék vele. Akkora a baj, hogy az igazgató úr két gyermeke is liberálisan gondolkodik, sőt egyesületet szervez abban az iskolában, amit ő vezet. Ráadásul már a felesége is liberális. Azért megy a régi barátjához, hogy meggyőzze arról, az új megyei lapnak legyen ő a szerkesztője. Nem kell a nyilvánosság elé állnia, megtarthatja az elefántcsonttornyát, csak legyen ő a szerkesztő. Ekkor még nem tudja, hogy másként gondolkodik a barátja.

Szóval nagyon aktuális a darab, igencsak szól az értékeket vesztett, kettészakadt Magyarországról.

Hajjaj, hajjaj!!! Nagyon! Nagyon! Nem csak Magyarországról van szó, hanem mindazon országokról, ahol ennyire kettészakad a lakosság. Jellemző, hogy a darabban is megszűnik a barátság, egyenesen kijelenti az igazgató úr, hogy a háza küszöbét sem lépheti át az egykori barát.

Milyen az a házvezetőnő, akit játszol?

Fotó: Éder Vera

Ő az, aki a földön jár, főz, mos, takarít, hogy ők ketten a szellemiségnek tudjanak élni. Nem próbálja véka alá rejteni az érzelmeit. A babona szerint, ha Rosmersholmban megjelennek a fehér lovak, az azt jelenti, hogy valakinek el kell távoznia az élők sorából. És miután minden érzelmi elfojtásukat tisztázzák, elhatározzák magukat, ahogy egykor Rosmer felesége tette, együtt a zuhatagba vetik magukat.

Tudom rólad, hogy újságolvasó ember vagy, mit gondolsz az ezzel a darabbal sok tekintetben párhuzamos magyarországi helyzetről?

A Rózsavölgyi Szalonnak van egy korombeli, öt-hat előadásnyi törzsközönsége, amelyik mindegyik produkciót megnézi. Szeretik ezt a nyugalmas, kávézgatós hangulatot, és nagyobb részük valószínűleg az igazgatóval értene egyet. Mert, ha egzisztenciálisan úrinő vagy úriember vagy, akkor neked rendben van az életed. Nem kell a liberális, a másként gondolkodó, a szabadelvű. Merem remélni, hogy ebből a történetből azoknak is lehet tanulni, akik még nem vaskalaposak, de már a szekrényben van a vaskalap. Tudunk róla, hogy barátságok, családok hogyan mentek tönkre a politikai másként gondolkodás miatt, ennek nem lenne szabad így történnie. Milyen jó lenne, ha mindenkit a teljesítménye alapján ítélnénk meg és nem annak alapján jutna a krumpliföld, hogy ki hova tagozódik be.

Azoknak jó része, akik nem tagozódnak be, már véleményt is fél mondani, akár csak a folyosón is, és visszajött az a mondat, ami már évtizedek óta eltűnt, hogy „ez nem telefontéma”.

Jaj, édes jó istenem, ez borzalmas! Ez szörnyű, hogy attól kell félnünk, hogy a lehallgató készülékek akár a mi beszélgetésünket is rögzíthetik. Annyit fejlődött a technika, hogy ha bárki akarná, New Yorktól Guatemaláig tudná, hogy milyen színű pulóver van most rajtam, hogy hol vagyok, hogyan könyökölök a radiátoron, hogy kinézek a Városmajorra, és látom, hogy itt megy el egy nőci piros esernyővel a bicikliúton. Ha valaki engem bántani akar, akkor bármit megtud rólam.

Amikor társalogsz a Vígszínházban, a büfében, vagy amikor most velem beszélsz, meggondolod, hogy mit mondasz?

Fotó: Éder Vera

De hát hallod, hogy nem! Én a büfébe régóta nem járok. Nagyon ritkán megyek fel, csak akkor, ha nem volt időm vásárolni magamnak elemózsiát. Igen gyakran a büfében felszínes dolgokról van szó. Most kisebb szerepeket játszom, de a próbaidőszakban mindig végig ott kellett lennem, így az utolsó premierem előtti időszakban, ha hiszed, ha nem, három-három és félezer oldalnyi könyvet olvastam el az öltözőmben.

Emlékszem egy régi beszélgetésünkre, akkor azt mondtad, hogy amikor nagyon kiakadtál valamin, rohanva elindultál fölfelé a harmadik emeletre, az igazgatói irodába, hogy fölmondjál. Ez azért nem történt meg, mert az első emeleten eszméletlen nagy röhögés hallatszódott ki a színészbüféből és gondoltad, hogy még azért oda benézel egy kicsit. Ott ragadtál és úgy döntöttél, hogy ilyen jó társaság nincsen máshol, mégsem mész el.

De ez nagyon régen volt, drágám! Nagyon régen. Most már a büféajtó zárva van, mert légkondicionáló működik bent, és ott most már zárt ajtók mellett ülnek az emberek. És ha kéthavonta egyszer fölmegyek oda, hogy ne kelljen kimennem egy almáért, akkor hallom, hogy felszínes, kedves jópofizás folyik. Régebben ott ült Tahi Tóth Lászlótól Szombathy Gyuláig, Kern Andrisig sok mindenki és nyomták a poénokat. Már az Andris sem poénkodik, beül a legeslegcsücskébe a büfének és ott egy koffeinmentes kávét megiszik és elmegy.

De miért van ez így?

Hát ez így alakult. Régen egymáshoz fel is jártunk, tudtuk, hogy a kollégánknak milyen a széke, az ágyneműje, az előadások után a színházban ragadtunk, beszélgettünk, jó kedvünk volt, a színház mögött ott volt a Művész Étterem, átmentünk oda.

Mostanra minden közösség szanaszét ment?

Fotó: Éder Vera

Igen. Sajnos igen. Teljesen véletlen, ha egy fiatal kollégáról én valamit megtudok. Például Wunderlich Józseftől, amikor Stohl András helyett beugrott a Jó estét nyár, jó estét szerelem férfi főszerepébe, és egy újságíró közös interjúja is összehozott minket, megkérdeztem, hogy hol született, vannak-e testvérei, kik a szülei, érdekelt engem, mint ember. Később a színpadon észreveszem, hogy milyen színész, hogy tehetséges-e? Azt látni fogom. Azt nem kell megkérdeznem. Igényem volt rá, hogy tudjak róla valamit, de szinte ő az egyetlen, akiről tudok.

Mitől lehet ez a bezárulkozás, ez már csak nem politika?

Nem, ez egy barom hozzáállás. Nem lehet beszélni, annak sincs tere, hogy a színház ügyeiről beszéljünk.

Ez is mutatja, hogy a Rosmersholm, amiben ugyancsak nem sikerül kibeszélni temérdek mindent, meglehetősen aktuális most, és mindehhez még a szereposztása is igencsak jó. Bár Fesztbaum Béla számára nyilván nehézség, hogy nem csak rendezi az előadást, hanem a címszereplője is.

De már a Rózsavölgyiben is zabálnivaló a Molnár Ferenc estje, amit szintén ő rendezett saját magának. Olyan intelligens, okos, türelmes, hogy azt el se lehet mondani. Én vagyok a legügyetlenebb az egész csapatban, mint takarítószemélyzet nekem néha tennem-vennem kell a színpadon és bizony elfelejtek dolgokat.

De nagyon izgalmas a csapat. Ott van például Láng Annamária, akit meglehetősen ritkán láthatunk mostanában Pesten…

Ő isteni!

Zrínyi Gál Vince pedig egy független együttes, a Ko-Ma vezetője…

Fotó: Éder Vera

Igen, igen, igen, de az egyik nagy nyereménye a csapatnak Lukáts Andor. Óriási nyeremény az intellektusával, a figyelmével, elképesztően neki való szereppel. Hajdan remek tanára volt Rosmernek, de mára már tönkrement az egzisztenciája, pontosan azért, mert a világ bemocskolódott körülötte. Zseniális. Akkor is, amikor éppen nem vagyunk a színpadon, nézzük, figyeljük egymást. Mondjuk az ötleteinket, amik be is épülnek a produkcióba. Azért ez nagy dolog ám! Én annak idején néztem, ahogy a nagyok próbálnak és sokat tanultam tőlük. Mostanában már nemigen fordul elő, hogy egy fiatal például azt figyeli, hogy én hogyan próbálok. Nem érdekli őket, hogy ez a lökött Kútvölgyi kérdez-e a próba közben, elfogadja-e a választ, amit kap, vagy csak bólint és elhiteti a rendezővel, hogy azt kérte, amit a színész csinál. Sokféle játékosság van a színházi próbában, amit érdemes lenne kifigyelni. De már nem biztos, hogy ez bárkit is érdekel.

Nem bírom, amikor hülyítik az embereket

Básti Juli szerint a képmutatás, az álszentség, a dolgok szőnyeg alá söprése, minden jóra éhes embernek fáj. A Kossuth-díjas színész ezt annak kapcsán mondja, hogy Ibsen Kísértetek című darabját mutatják be, Alföldi Róbert rendezésében, január 5-én, a Centrál Színházban, és a szerző gondolatai ma is igencsak aktuálisak.

 

A bemutatója idején elképesztő dolgokat mondtak Ibsen Kísértetek című darabjáról,
például azt, hogy „nyilvánosan végrehajtott mocskos cselekedet”. Mit gondolsz erről?

Nem tudom, pontosan mit fájlaltak akkor, de ma is nagyon élő a szöveg. A képmutatás, az
álszentség, a dolgok szőnyeg alá söprése ma is minden jóra éhes embernek fáj! A férfiak
túlsúlya a közéletben, a kötelességek hajszolása miközben elmegy mellettünk az élet, egy a
múlt bűneivel szembenézni képtelen nemzedék átkos hagyatéka, azért ezek ma is komoly
problémák. Szóval abszolút aktuális a dolog. Az egyház gyakran képmutató, alaptanítását
megtagadó szerepe szintén vet fel kérdéseket, szóval lehet aggódnunk a gyorsan változó
mégis beszűkülni látszó jövőnk miatt! Ma is élők sajnos azok problémák, amiket egykor
Ibsen leírt.

Újságolvasó ember vagy, esetleg próbálod kicsukni a politikát az életedből?

Dehogyis, nem próbálom kicsukni. Nem is akarom és nem is bírnám.

A politika jelentése: a
város ügyeivel foglalkozni, ez pedig az én országom, az én városom is.

Fölhúzom magam újból és újból, de hát hogyan is ne olvasnék újságot, felnőtt emberek olvasnak újságot, mert érdekli őket, hogy mi van velünk. Volt az életemnek olyan szakasza huszonévesen, amikor beleszartam mindenbe, mert azt gondoltam, egyedül a munka a fontos, meg azok, akikkel együtt dolgozom. Most már tágabban látom a világot, főleg mivel három gyerekem van. Érdekel a jövőjük.

Mostanában min húzod fel magad?

Mindenen! Szinte nincs is olyan, amin ne húznám fel magam.

Nem bírom, amikor hülyítik az embereket és nem bírom, ha totális hatalom épül az ócska kis demokráciánk helyett!

Nem bírom az uniformizált híreket, az átlátszó szólamokat és Budapesten még hagyján, de a vidéken lakók döntő többségének fogalma sincs arról, hogy mi történik! Mindig csak a riogatás, az ellenség képzés! Gondolom sokuknak idejük sincs rá, hogy részletesebben utána nézzenek a dolgoknak. Állatira dühös vagyok, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, hogy megvezethetők vagyunk, és miközben már kopogtat a teljesen új követelményeket támasztó jövő, mi bezárkózunk és rossz válaszokat fogalmazunk. Ez borzasztó, ez lehetetlenség, ezt kikérem magamnak!

A színház tud ez ellen valamit tenni?

A színháznak mindig is dolga volt, hogy gondolkodásra sarkalljon, hogy szembesítsen, de
sokan vannak akik nem tudnak színházba járni, őket könnyű hülyíteni. A színházba járók
újságokban és könyvekben is keresik az igazságot, törik rajta a fejüket! Akiknek erre nincs
módjuk és nem elég tanultak, nem elég tájékozottak, nem tudnak szelektálni, fogalmuk sincs mi történik körülöttük, azokat lehet aztán igazán az orruknál fogva vezetni!

Az elmúlt szezonban nem kaptál új szerepet. Nagyon ki voltál éhezve?

Egyáltalán nem voltam kiéhezve, hiszen igen nehéz szerepeket játszom. Hatvan évesen
három abszolút főszereppel az ember már nincs kiéhezve.

Tényleg?

Persze, hogy nem. Az is igaz viszont, hogy az rossz lenne, ha most nem próbálhatnék.
Jólesik, hogy egy ilyen szuper, érdekes darabban próbálok. Igen jól dolgozunk együtt Alföldi
Róberttel. Izgat minket a téma és eszméletlenül jó a csapat. Ennek most nagyon örülök de
nem voltam kiéhezve!

Alföldivel utoljára akkor dolgoztál együtt, amikor a Nemzetiben kvázi az ottani
hattyúdalát, a Sirály előadását rendezte. Tudom, hogy próbáltátok elérni, te is külön szóltál amiatt, hogy ha más nem, de legalább ez az egy produkció maradjon repertoáron az Alföldi érából.

Így van. Hogy te mikre emlékszel! Én mindent elfelejtek. De tényleg így volt, annyira
szerettük azt az előadást és annyira fontosnak tartottuk, hogy nagyon akartuk tovább
játszani. Nem sirály volt az, hanem hattyúdal.

Megmondható, hogy mitől búcsúztál a Nemzetiben, amiről többször elmondtad, hogy az nem a pályád különösebben sikerült része, alig kaptál fontos szerepeket.

Jó, de néhányat azért nagyon szerettem. Ez is az életemnek része volt. Voltak benne szép
és élvezetes pillanatok, de ha lezárul egy szakasz, akármilyen is volt, el kell búcsúzni tőle. A
Sirály előadása erre nagyon jó volt. Fontos volt a társulat összekapaszkodása az utolsó
évben, amikor már tudni lehetett, hogy Alföldi nem folytathatja. Bár Robi nagyon
reménykedett, hogy mégis győz a tehetségünk, a nagy akarásunk és nem veszik el tőle a
színházat. Ebben az időszakban az erős összetartás miatt kedvvel és jól próbáltunk,
fontosnak tartottuk amit csináltunk.

A Sirályban annyira személyes volt a búcsútok, hogy lényegében ti voltatok a ruhatárosok, ti vettétek el a kabátjainkat, ezek a díszlet egy részét képezték a színpadon, és ti is adtátok ki, tulajdonképpen végső búcsúként, előadás után a holmijainkat.

Így történt, méltó búcsú volt, szép előadás, mindenkinek fontos.

Amiatt, hogy átszerződtél a Centrál Színházba, várható volt, hogy némiképp átalakul a műsorrend, hiszen nyilván akartál olyan fajsúlyú produkciókban, akár tragédiákban
játszani, mint a Nemzetiben.

Fotó: Centrál Színház

Igen, persze. De a férjemnek, Puskás Tamásnak is fontos volt, hogy egyre bátrabban
szóljunk a színház közönségéhez. Szerintem tehetségesen és ügyesen csinálja, tudta, hogy
nem lehet kapkodni, szoktatni kell a nézőt, meg kell érteniük, akkor is róluk beszélünk, ha komolyra fordítjuk a szót! A híres kaposvári időkben is hosszú folyamat volt a szinte csak vígjátékokból és operettekből átcsábítani a nézőket fajsúlyosabb produkciók élvezetére.
Ritkán adódik olyan szerencsés szituáció, mint amikor a Katona József Színház Zsámbéki
és Székely vezetésével megalakult. Az elit csapat volt, elit közönségnek játszott. Ott
minden adott volt, ilyen esély nem is igen volt több a magyar színháztörténetben. A
Centrálban viszont a nulláról kellett építkezni, sőt a bányászbéka segge alól!

Puskás nem akarta folytatni a Vidám Színpad hagyományait…

Egy ideig az orra alá is dörgölték, hogy megölte a magyar kabarét. Hát ez baromság! Ő
csak jó színházat akart ezen a remek helyen, ahol a repertoárban megférnek a vígjátékok, a
könnyebb darabok és a nehezebbek is. Kimondottan művészszínházat viszont nem akart és
nem is fog csinálni soha.

Egy interjúban úgy fogalmaztál, hogy sikerült színházi élcsapattá tenni a Centrál
társulatát. Mennyi szereped volt ebben?

Szerintem sok, de alapvetően ez Tamás érdeme. Hiszen minden egymásból következik. Ha
nem tudja kitalálni, hogy mit mutasson be, ha nem tudja megrendezni, ha nem lesz siker,
akkor nem lehet odahívni jó színészeket. Ha viszont nem jók a színészek, akkor a jól
választott darabokból is csak vacak előadást lehet csinálni. Ez oda-vissza játék. Nekem már
az is borzasztó nehéz volt annak idején, hogy Kaposvár és a Katona után egyáltalán
betegyem a lábam abba az épületbe. Ezt tényleg csak a férjem miatt tettem.

Mi volt ezen nehéz?

Nem akarok lesújtó véleményt mondani arról a régi Vidám Színpadról, mert ott is
dolgoztak jó színészek, de azért azt te is hallhattad már, ha valaki szakmailag
megengedhetetlen dolgokat művelt, akkor arra azt mondták: hé, nem a Vidám Színpadon
vagy. Akkor is ezt mondták, ha valaki felszínes volt, vagy tét nélküli az előadás.
Gyerekkoromtól hallottam ezt, és akkor egyszer csak oda kellett mennem és ott kellett
megpróbálni színházat csinálni. Igazán nem volt egyszerű feladat. Bíztam Tamásban és
segíteni akartam neki! Tudtam, ő már egyszer összerakta a Pinceszínházat, az Egyetemi
Színpadot. Láttam, hogy mennyit küzd vidéken, ahol olyan sikereket rendezett, hogy az
igazgatók gyorsan ki is adták az útját. Tudtam, muszáj valami helyet találnia, ahol végre azt
és úgy csinálhatja ahogy ő gondolja. Ebben mindenképpen segíteni akartam neki! A
Centrállal tizennégy év lankadatlan küzdelme árán oda jutottunk, hogy ma Budapest egyik
legsikeresebb színháza. Csodálatos tábora van már, és válogatottan jó csapata! Szóval ma
már nagyon jó hely.Ibsen,Kísértetek

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!