Kezdőlap Címkék Gyilkosságok

Címke: gyilkosságok

A negatív hungarikum – III. rész.

Túl sok a gyilok errefelé.  A 93 ezer négyzetkilométerhez, meg a 10 millió lakoshoz képest legalább is. Százezer főre 2016-ban – ez a legújabb európai adatsor – Franciaországban például 1,31 gyilkosság jutott, Magyarországon ez a szám 2,05. Ez mennyiségi és minőségi szempontból árt az országimázsnak!

Az előző részekben elérkeztünk 2018. első félévének végéhez. Nézzük mi történt azt követően:

Elfogták a kőbányai emberölés feltételezett elkövetőjét a rendőrség bejelentése szerint.

A rendőrök elfogták és előállították a zagyvarékasi emberölés gyanúsítottját, egy 29 éves helyi férfit – közölték a police.hu-n.

Baltával végzett egy 25 éves férfi egy 45 évessel Miskolcon.

Munka közben szúrtak le egy nőt az inárcsi hivatalban

Idős német házaspár holttestére bukkantak Homokmégy-Hillyén, a gyanú szerint a férfi végzett feleségével, majd öngyilkos lett.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közölte: a férfi azért kereste fel korábbi barátnőjét, mert nem tudta feldolgozni szakításukat. Kést, fémdrótot és bálakötöző zsineget vitt magával. A házban veszekedtek, majd a férfi a bálazsinórral hátulról fojtogatta a nőt, aki elájult.

Leszúrta az utcán vitapartnerét egy férfi a Pest megyei Káván, az áldozat a kórházba szállítás közben életét vesztette.

A Fejér megyei rendőrök halált okozó testi sértés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a 47 éves P. Zoltán, valamint a 34 éves P. Kornél ellen, akik a gyanú szerint augusztus 20-án este Sárbogárdon, egy Tinódi utcai ingatlan területén bántalmaztak egy férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy órákkal később otthonában életét vesztette.

Holtan találtak egy tehénpásztort Ózd-Susa település határában. A rendőrségi eljárás és a szakértői vizsgálatok során hamar megállapították, hogy gyilkosság történt, a 47 éves férfi bántalmazás miatt vesztette életét.

Hajnalban agyonvertek egy fiatal borászt a badacsonyi büfésoron – olvasható a police.hu-n.

Egy férfi holttestére bukkantak Budapesten a XV. kerületben, a Pólus Center mögött, a Szilas-patak partján – írja a Blikk. Az áldozat egy 49 éves férfi, és mivel felvetődött az idegenkezűség gyanúja, ezért a rendőrség emberölés bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Abdán egy 51 éves férfi este vitatkozott az édesapjával, a vita dulakodásba torkollott és az apa késsel hastájékon szúrta a fiát, aki másnap hajnalban a kórházban meghalt.

Az Eurostat által közzétett adatokból, meg a hazai rendőrségi forrásokból ijesztő képet kaptunk e téren is a hazai állapotokról! Lassan vége az évnek. De a negatív hungarikumoknak ezzel még nincs vége, a következő részben majd folytatjuk!

A második rész itt olvasható >>>

Az első rész itt olvasható >>>

A negatív hungarikum – I. rész

Túl sok a gyilok errefelé. A 93 ezer négyzetkilométerhez, meg a 10 millió lakoshoz képest legalább is. Százezer főre 2016-ban – ez a legújabb európai adatsor – Franciaországban például 1,31 gyilkosság jutott, Magyarországon ez a szám 2,05. Ez mennyiségi és minőségi szempontból árt az országimázsnak!

Valami nagy gáz van ebben a társadalomban. Ölnek esztelenül. Szegénység, alkohol, családi tragédiák a kulisszák mögött. Állatias elkövetési módok az emberölésekben. Valami nagy gáz van errefelé. Hogy mennyi az emberölések száma? Egy is sok, de, hogy növekszik, az már biztos. Manapság az embernek ilyen érzete van. Nincs ezen semmi csodálkozni való. A megtörtént eseteket sorolhatnánk napestig. Éppen, hogy túl vagyunk a halottak napján. Gyász hangulatunkat ébren tartják ezek a bűnügyek. Valami nem stimmel errefelé. Valami nagy gáz van emberek!

Valami nem stimmel errefelé. A fejekben nagy zűr van. Egyre kegyetlenebbek, egyre vandálabbak az elkövetési módok, melyekkel ölik áldozataikat az állattá vedlett, embernek mondott teremtmények, igazolva Camus megállapítását. Az ember az egyetlen teremtménye a világnak, aki nem akar az lenni ami. Valami nagy zűr van errefelé, mentálisan az egész társadalommal.

Nézzük hát idén az első három hónapot, január 1-től, március 31-ig.

Egy férfi a délelőtti órákban Szegeden, egy Szatymazi utcai lakás szobájában több alkalommal fejen ütötte barátnőjét, majd a sértett fejét falba verte, a nyakát pedig két kézzel leszorította. A bántalmazások következtében a sértett a helyszínen meghalt.

Egy másik férfi bement egy XVII. kerületi, Újlak utcai házba és ott lelőtt egy férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A támadó ezt követően a lakásban tartózkodó nővel kiment az utcára, ahol a nőre is rálőtt, majd a fegyverét maga ellen fordította. A nőt és a támadót a mentők életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az elkövető később belehalt sérüléseibe.

Pásztó belterületén egy újszülött testrészét találták meg. A gyanú szerint egy a 34 éves nő megszülte a gyermeket, majd megölte.

Bejelentették a rendőrségen egy férfi halálát Láziból. Nem sokkal később bevitték a testvérét, a gyanú szerint ő követte el a gyilkosságot.

Újabb gyilkosság Rákoskeresztúron: féltékeny barátja ölte meg a 19 éves lányt.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség előzetes letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki otthonukban megölte a féltestvérét.

Minden előzmény nélkül megölte apját egy férfi Tornyospálcán, korábban szintén gyilkosságért ült.

Holtan találtak Mezőnyárádon egy idős nőt, akit az elsődleges adatok alapján élettársa ölt meg.

Valószínűleg egyik társa végzett egy 50 éves férfival Debrecenben, a rendőrök szerint ezt megelőzően egy hónapig a szolgájaként használta és kínozta.

Holtan találtak egy idős nőt szombat délelőtt 9 óra után nem sokkal egy foktői házban, Bács-Kiskun megyében. A helyszíni és halottszemle adatai alapján az asszonyt megölték, valószínűleg a saját lánya végzett vele, aki utána öngyilkos akart lenni. Kórházba vitték, hogy ott ellássák a sérüléseit.

A borsodi Dövényben a párt egy pincébe vitték, ott két férfi valamint egy nő a fiatalembert karddal és számtalan késszúrással kivégezte. Barátnőjét arra kényszerítették, hogy nézze mindezt végig, azt mondta, az ő nyakához is kardot szegeztek. A nőt végül elengedték, de megfenyegették, hogy senkinek sem szólhat. Másnapig bírta, aztán elment a rendőrségre.

A Somogy megyei Iharosban két ötvenéves férfi együtt italozott, majd szóváltás alakult ki közöttük, ennek során a főbérlő egy késsel megszúrta vendégét, aki belehalt sérüléseibe.

Bűncselekmény áldozata lett egy 55 éves nő, akit holtan találtak a debreceni Nagyerdőben.

Két asszonyt megölt egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kenézlőn. Az 50 éves férfi megölte élettársát és az asszony nőtestvérét.

Egy Szigetszentmiklóson lévő szálláshelyen bántalmazták az egyik alkalmazottat, aminek következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.

És ez még csak 2018 első negyedéve volt!

Az Eurostat által közzétett adatokból, meg hazai rendőrségi forrásokból ijesztő képet kaptunk.

Folytatás a következő részben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!