Kezdőlap Címkék G-nap

Címke: G-nap

Bréking nyúz, 2018. július 20. – Tudósítás a másik valóságból

0

Juncker alkohollista,  Simicska menekül, a hatvani jobbikos önkormányzati képviselő pedig megtűri a náci eszméket. Ezt mind megtudhatja az, aki az alternatív valóság médiáját „lapozza”.

888.hu – Kiszivárgott Brüsszelből: Juncker töményet iszik víz helyett

A The Spectator nevű patinás brit hetilap Brüsszellel foglalkozó szakújságírója, Jean Quatremer

helyi forrásokra hivatkozva azt írja, Jean-Claude Juncker alkoholizmusa szinte naponta téma az Európai Bizottság munkatársainak körében – írja a 888.hu. Állítja, hogy számtalan olyan forrással beszélt Luxembourgban is Brüsszelben is, akik konkrét esetektől számoltak be neki az ügyben, hogy Junckert részegnek látták.

Egy korábbi uniós miniszter szerint  mindenki tisztában van azzal, hogy amikor Junckernek egy pohárban némi vizet hoznak a bizottsági ülésen, abban valójában gin van.

Juncker a NATO-csúcson nyújtott performanszával nem tett sokat azért, hogy eloszlassa az alkoholizmusáról szóló pletykákat, stábja azonban egy fájdalmas betegségre, az isiászra fogta a meglehetősen furcsa mozgást. Csakhogy Quatremer szerint valami nagyon nem stimmel, hiszen a felvételeken egyáltalán nem rajzolódik ki Juncker arcán a fájdalom, sőt, éppen ellenkezőleg: az EB elnöke mosolyog és felszabadultan csókolgatja az elé kerülő férfiakat, miközben alig tudja egyensúlyát megőrizni.”

Egy évvel ezelőtt a The Sun brit bulvárlap írta meg, hogy Juncker rettenetesen részeg volt az ENSZ tavaly megrendezett genfi csúcstalálkozóján is.

Pesti Srácok – Az utolsó fejezet: Simicska és a döglött aknák

Simicska Lajosnak a torkán akadt minden “bombája”. Felismerve a megsemmisítő vereséget nem csak hogy kapitulál, hanem hanyatt-homlok menekül, a jelek szerint Amerikába.

Veszprémi forrásaink szerint nem csak médiabirodalmát, hanem hárskúti birtokát és Veszprém belvárosi házát is árulja.

Saját napilap híján – mivel a Magyar Nemzetet már beszántotta – a Népszaván keresztül fenyegetőzött egy utolsót. Pénteken jelent meg “Az utolsó Simicska bomba” címmel egy cikk, amit mintha csak tollba mondtak volna. Azt írják, az üzletember még mielőtt elhagyja az országot (sőt a kontinenst) videóvallomást helyezett letétbe arra az esetre, ha vele “bármi történne”. Ebben a vallomásban állítólag Orbán Viktorral közös ügyeleteiről beszél, ami még sok kellemetlenséget okozhat. Ezt a fenyegetést mintha már hallottuk volna párszor a 2015 februári G-nap óta, de aztán az atombombák gyenge fuvallatként pukkantak szét az éterben. Simicska Lajosnak pedig legfeljebb saját magától van miért tartania, ugyanis kárt csak saját magában tett.

Tekintélye utolsó morzsái vizeletfoltos nadrágban foszlottak szét egy veszprémi festegetéssel töltött éjszakán, ráadásul azt beszélik, hogy alkoholproblémái miatt egészség állapota is sokat romlott

– írja a portál, amely szerint hetek óta sejthető, hogy Simicska Lajos miután megadta magát és minden hidat felégetett maga mögött, távozni kényszerül.

Magyar Hírlap – Megtűri a náci eszméket közösségi felületén a Jobbik megyei alelnöke

Továbbra is teret ad a náci eszméknek közösségi felületén a Jobbik megyei alelnöke, a pártelnök Sneider Tamás jobbkeze, a listán, utólag, egy lemondás örömére bejuttatott hatvani önkormányzati képviselő Rákócziné Lózs Csilla. Az Országgyűlés Hivatal által fizetett helyi politikus eltűri az emberek kivégzésére utaló uszításokat Facebook-oldalán –idézi a Hatvan Online cikkét a Magyar Hírlap.

Orbán Viktor kormányfő – és korábban a választást a hatvani térségben magabiztosan nyert Szabó Zsolt – kapcsán a „Hátravinni. Agyonlőni.” Schindler listájás mém került elő, illetve egy Hitlert ábrázoló „poénos kép”.

A miniszterelnök ezúttal sem kapott emberhez méltó kommenteket a Jobbik a választási eredményei miatt sokadszor is csalódott hatvani bázisán: „Inkább egy jó erős hurkolt kötelet a nyakába !!!”, „Szivesen a nyakába tennèm,a haverjaival együtt!!!” „Menny a Dunàba ésmajd elvisz a tengerig tebaromagyú!!!!!” – írják. Majd előkerül Adolf Hitler is, „Nem akarsz táborba jönni?” kérdéssel.

Rákócziné a holokauszttúlélőknek is beszól: „Még mindig vannak ? Vagy már a családtagok is kapnak?” felütéssel posztol arról, hogy a túlélők járandóságát emelik.

Sneider Tamás 2016-os véleménye szerint akkor, a tisztújításnál minőségi cserét hajtott végre a Jobbik Magyarországért Mozgalom hatvani szervezete, amikor tagcseréket hajtott végre a közelmúltban.

Ekkor adták oda a párt hatvani irányítását Rákócziné Lózs Csillának – írja a portál.

 

A Heti Válasz érdekli a befektetőket

Vannak befektetők, akik érdeklődnek a Heti Válasz iránt, mégpedig külföldről és itthonról is – tudtuk meg Borókai Gábortól, a héten csődeljárást kért, és a jövő héttől egyelőre (?) csak digitális formában megjelenő Heti Válasz főszerkesztőjétől. A három hónapos védettség plusz energiát ad a munkához afelett, amit a csapaterő képvisel, mondta Borókai, aki nem kívánt reagálni az őt és a lapját ért gyalázkodó támadásokra.

 

„Nem olvastam, csak a címét láttam, az elég volt. Egyébként pedig a stílus minősíti az embert” – mondta a Független Hírügynökségnek Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője. Arra kértük, hogy reagáljon a Pesti Srácok őt és a lapját gyalázó támadására. A Huth Gergely által jegyzett publicisztika örömködik egy sort azon, hogy a Magyar Nemzet után megszűnik a Heti Válasz is (egyelőre amúgy nem is szűnik meg, csak szünetel a print kiadás, online továbbra is készül a hetilap). „A Heti Válasz megszűnésével végre távozik a magyar közéletből a gyomorforgató kétszínűség, az egyfelől-másfelől újságírás hamissága, a mindenhol bő nyállal lefetyelő, de mindenkit lenéző, üres, álértelmiségi, álkonzervatív, áltisztességes, álalapos, álérdekes újságírás” – írja Huth.

Borókai Gábor nem foglalkozik azzal, hogyan tálalja a portál a Heti Válasszal történteket, a FüHü-nek leszögezte:

dolgoznak tovább, egyelőre készítik a következő lapszámot,

amely printben valóban nem, csak digitálisan fog megjelenni. A három hónapos csődeljárás jogi védettséget biztosít a munkatársak számára, s ez idő alatt próbálnak befektetőt keríteni. Nem keresnek, hiszen „nem rejtett a történet, ezért nem kell klasszikus értelemben kell keresni, ha egy befektető lát bennünk fantáziát, akkor megkeres minket”. Kérdésünkre, hogy tapasztal-e már érdeklődést, Borókai azt mondta: igen, külföldről és itthonról egyaránt.

Az újságírók számára a három hónapos védettség plusz energiát ad a munkához afelett, amit a csapaterő képvisel – mondta a főszerkesztő. Hozzátette azért, hogy „ez egy olyan szakma, amely igényli, hogy meg tudjunk belőle élni”.

Ő maga sem vesztette el az alkotókedvét és az energiáit – tette hozzá.

Mint portálunk is beszámolt róla, Borókai Gábor – az egyelőre legalábbis – utolsó print Heti Válaszban vezércikkben jelentette be, hogy Simicska Lajos nem finanszírozza tovább a lapot, az új tulajdonos pedig még nem érkezett meg. A kiadó csődeljárást kezdeményezett a tulajdonosoknál, hogy legyen idő a gazdasági helyzet rendezésére, a lap pedig ezért június 7-én jelent meg utoljára nyomtatásban.

A 2007 és 2015 között nyereséges lap a G-nap, azaz a tulajdonos Simicska Lajos és Orbán Viktor miniszterelnök összeveszése után 82 százalékát elvesztette a hirdetési bevételeinek.

Simicska a választások után nem kívánta tovább működtetni a lapot, új vevő pedig egyelőre nem akadt a veszteségessé tett lapra.

A Heti Válasz ügye kapcsán Hargitai Miklós a MÚOSZ Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke portálunknak leszögezte: „Régóta finanszírozási válság van a közéleti nyomtatott sajtóban, ami összefügg a politikai helyzettel”. A kormány példátlanul nagy befolyást gyakorol a hirdetési piacra, s ez a legnagyobb kihívás, amivel a print lapok szembenéznek. Szerinte mindenki tapasztalja, aki ilyen helyen dolgozik, hogy nem is csak az állami hirdetések hiányával van a baj, hanem azzal is, hogy ez a piaci hirdetésekre is hatással van.

„A PIACI, TEHÁT AZ ÁLLAMTÓL ELVILEG FÜGGETLEN HIRDETŐK SZOROSAN EGYÜTT MOZOGNAK AZ ÁLLAMMAL: AHOL NEM JELENIK MEG ÁLLAMI HIRDETÉS, OTT A MAGÁNHIRDETŐK IS ELTŰNNEK,

Szerinte a saját lelkiismeretük szerint dolgozó újságírókat el akarják tüntetni a szakmából.

A Fidesz 17 pillanata – 17. A G-nap – amikor Simicska azt mondta Orbánra

„Ott amikor elmondta, kijött a száján a Roszatom, ránéztem, és akkor rájött, hogy hibázott, ezt a mondatot nekem nem mondhatta volna el. Akkor egy darabig néztük egymást. Azt mondtam, hogy végiggondolom az egészet, és üljünk le egy hét múlva. És akkor leültünk, és mondtam, hogy a véleményem nem változott, ebben én nem tudok részt venni. És akkor itt closing”.

2017. december 3-án nyilatkozta ezt Simicska Lajos az RTL Klubnak, amikor a nevezetes G-naphoz vezető előzményekről kérdezték. A 2015. február 6-ig gyakorlatilag „rejtőzködő életmódot” folytató, a sajtó számára elérhetetlen Simicska ugyan a nevezetes G- nap után – amikor Orbán Viktort nemes egyszerűséggel gecinek nevezte – sem vált médiasztárrá, ám ettől kezdve időnként nyilatkozott a sajtónak.

A 2015. február 6-i nap is úgy kezdődött, mint az összes többi péntek, ám kora délutántól felgyorsultak az események.

Kiderült, hogy Simicska Lajos médiabirodalmának több vezetője felmondott – a Magyar Nemzet és annak online változata, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió egyszerre jelentették be távozásukat. Távozott posztjáról Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Tv elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az mno.hu főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Tv vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.

Az egy ideje Veszprémben élő, ám a történtek hírére azonnal Budapestre induló Simicska Lajos útközben nyilatkozott a sajtónak: „Bemegyek a szerkesztőségbe, és mindenkit kibaszok. Kirúgok minden orbánistát, aztán kinevezem a helyükre az én embereimet, akiket nem lehet megfélemlíteni meg lefizetni. Orbán egy geci”.

A közvéleményt váratlanul érte a hír, ám a jól értesültek már egy ideje tudták, hogy az oroszellenességéről ismert Simicskát egyre jobban bosszantja, hogy Orbán Viktor közeledik Putyinékhoz. A barátok közötti viszony akkor romlott meg végérvényesen (?), amikor a miniszterelnök nem sokkal a 2014-es választási győzelem után elmondta Simicskának, hogy miképp fogja lebontani a jogállamot, korlátozni a sajtó szabadságát. Simicska azt mondta erről a találkozásról, hogy

amikor Orbán kifejtette neki, mit akar, azt gondolta magában: Ez nem biztos, hogy normális.

Két férfi, akik mindent tudnak egymásról. Együtt indultak, ugyanabból a kollégiumi szobából, ott tervezték, hogy egyszer majd minden az övék lesz. Az övék és a rokonaiké. Simicska volt az ész, ő építette fel a rendszert, amit Orbán működtetett. Simicska megteremtette Orbánt, aki cserébe „megengedte”, hogy barátja megszedje magát.

A rendszer működött, a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útlevelével megfújt milliók – köztartozásos Fidesz-közeli cégek eladása – csak amatőr ujjgyakorlatok voltak a későbbiekhez képest.

A G-nap óta eltelt három év alapvetően háborúskodással telt. Mindkét csatázó fél adott és kapott is sebeket.

Simicska számára az elmúlt három év elsősorban üzletileg bizonyult fájdalmasnak.

Nem mintha féltenünk kellene, mert bizonyára maradt még a milliárdjaiból, de tény, hogy birodalmának zászlóshajóját, az egykor közbeszerzési ügyekben verhetetlen Közgépet teljesen kiszorították a pályázatokból, és ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítették. Simicska emberei sem jártak jobban – őket módszeresen eltávolították a kormányhoz közeli állásokból – a NAV-tól az MVM-től, vagy éppen a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől.

Simicska Lajos egy ideje hátramenetben van, sorra veszíti el a csatákat, különösen a hirdetési piacon lévő hadállásainak vesztesége érintheti érzékenyen. De a háborúnak ez csak az egyik oldala. Simicska ugyanis minden titkok tudója – nem kizárt, hogy az ő köreiből szivárogtatták a sajtónak az elmúlt hetek szőnyegbombázásához szükséges muníciót. Ha ez igaz, márpedig a legtöbb kínos ügy az ő lapjaiban jelent meg, akkor elmondható, hogy alaposan megszórta Orbán hadállásait. Gondoljunk csak az Elios-ügyre, Kósa Lajos ezerháromszázmilliárd forintos kalandjára, vagy éppen Semjén Zsolt svédországi vadászatainak megszellőztetésére. Sokan találgatták, hogy mikor dobja le Simicska Orbánra az atombombát – a legtöbben a miniszterelnök állítólagos svájci bankszámláinak másolatát várták -, ám erre mindezidáig nem került sor.

És most már várhatóan nem is fog sor kerülni. A választás után – bármi is legyen az eredmény – nem lenne értelme. Különös tekintettel arra a tényre, hogy amivel Simicska Orbánt vádolhatja, abban vélhetően ő maga is sáros.

A sorozat két utolsó része itt olvasható.

A Klubrádió hányattatása

Matolcsy, aki tud élni

 

Ez volt ma – 2018. február 6.

0

Összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit. Ha bővebben is el akarja olvasni őket, kattintson a linkekre!

Tekintélyes lapok bírálják a magyar kormányt

Kelet-Európáról közölt cikket a Guardian és a Foreign Policy is, mindkettőben kiemelten foglalkoznak Magyarországgal, főleg a szabadságjogok visszaszorítása és az idegenellenesség miatt.

A szélsőjobb hőse lett Orbán Viktor

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Sorra dicsérik meg szélsőjobboldali pártok vezetői Orbán Viktort. Van köztük rasszista, vagy éppen erősen oroszbarát is. Az is közös bennük, hogy tavaly januárban

mindegyikük képviseltette magát a populista szélsőjobboldaliak nagy találkozóján,

Koblenzben, ahol együtt szidták a globalista elitet, az Európai Uniót, a médiát, és persze a menekülteket.

Maradt a veszteség a tőzsdén

Lényegében a nyitáskori veszteséggel zárta a napot a budapesti tőzsde a hétfőről áthúzódott pánik következtében. Közben a tengeren túl viszont mintha enyhülne a krízis, az amerikai index enyhe emelkedésben van.

Robbanhat a Fidesz a választások előtt?

Feszültség van a Fideszben információink szerint, pedig nem ez jellemző a pártra. Viszont ahogy növekszik, ahogy szaporodnak a kisebb és nagyobb hatalmi centrumok, úgy távolodnak el az egyszemélyi vezető, Orbán Viktor látóköréből az alsóbb szinten megjelenő érdekviszonyok, és döntési pontok.

Ma három éve mondta ki Simicska, hogy mit gondol Orbánról

Fotó: 444/Simicska Lajos

2015. február 6-án, pénteken a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és Hír TV vezetői „lelkiismereti okokra hivatkozva” felmondtak. A „szakítás” után sorra hagyták el Simicskát médiabirodalmának főszerkesztői, de ez csak fokozta az ő harci kedvét, és tömören így jellemezte egykori barátját:

„Orbán egy geci”.

Aztán elment szánkózni.

Kilép az MSZP-ből a gyöngyösi polgármester

Hiesz György, Gyöngyös polgármestere „könnyeivel küszködve” jelentette be, hogy visszalép az országgyűlési képviselői jelöléstől, és az MSZP-ből is kilép. Azt is elmondta, hogy

függetlenként folytatja munkáját,

és így indul majd a jövő évi polgármester-választáson is.

Új honlapja van Lázár Jánosnak

Személyes hangvételű, teli emberi megközelítésekkel – épp olyan, mint amilyennek egy politikusi honlapnak választási kampány közeledtével lennie kell. Még jó tanácsot is ad: az ember ne mondjon hülyeséget, butaságot Orbánnak.

Az LMP feljelent a paksi hitelcsere miatt

MTI Fotó: Kovács Tamás

Szél Bernadett feljelenti a kormányt a paksi hitel előtörlesztése miatt, mert ez szerinte annak beismerése, hogy lett volna olcsóbb hitelforrás is.

A kormány 24 milliárd forintot előtörleszt a kölcsönből,

két százalékpontnyi kamatkülönbséget remélve megspórolni.

Kormányhivatalnokok őrizetben – ukránoknak szereztek hamis papírokat

Január 24-én Hajdúdorogon több kormányhivatali alkalmazottat vettek őrizetbe. Az esetről a rendőrség hivatalosan csak annyit közölt, hogy négy embert hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítanak.

Szerbia és Montenegro hét év múlva EU-tag lehet

Igaz, ehhez még sok reformra van szükség, mint ahogy négy másik, nyugat-balkáni államban, Albániában, Macedóniában, Boszniában és Koszovóban is, amelyek szintén uniós tagok akarnak lenni – ezt írja bővítési stratégiájában az Európai Bizottság.

Okostelefon nélkül már élni se tudunk?

Forrás: pexels.com

A magyarok háromnegyede szerint nem. Az okostelefont már

inkább internetezésre és csetelésre használjuk,

mint beszélgetésre. Minden második magyar rendszeresen a vécére is magával viszi. 29 százalék tartja magát függőnek, de a magyarok háromnegyede nem tudna lemondani okostelefonja használatáról.

Mennyit hoz a konyhára egy Michelin-csillag?

A nagy éttermek is a piacról élnek, sok esetben számukra is létkérdés a Michelin-csillag. Az elismerés három év alatt átlagosan 80 százalékos forgalomnövekedést jelent, többen mégis önként lemondanak róla.

Ma három éve mondta ki Simicska, hogy mit gondol Orbánról

2015. február 6-án, pénteken a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és Hír TV vezetői „lelkiismereti okokra hivatkozva” felmondtak. A „szakítás” után sorra hagyták el Simicskát médiabirodalmának főszerkesztői, de ez csak fokozta Orbán Viktor egykori barátjának harci kedvét. „Amíg én vagyok, minden van, folytatom tovább a harcot, és kibaszok mindenkit”, mondta –, majd még hozzátette: most elmegyek szánkózni.

Arra azonban maradt ideje, hogy még aznap kivásárolja a távozókat a médiabirodalmából és változásokat eszközöljön a portfólió vezetésében. A nevezetes nap utóbb G-nap néven vonult be a magyarországi közbeszédbe. (Simicska Lajos ezen a napon szó szerint ezt mondta egy újságírónak: Orbán egy geci.)

S bár nem kerek évfordulóról van szó, érdemes felidézni Simicska és a Fidesz egészen addig öröknek és megbonthatatlannak tűnő kapcsolatát.

Simicska Lajos Orbán Viktor kollégiumi szobatársa volt. Abból az időkből is lehetnek szaftos történetei, de mégsem ez a leglényegesebb, hanem az, hogy az ő ötlete volt a Fidesz által Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett szisztéma, az orbánizmus. Simicska nevéhez kötődik az „ősbűn”, a Fidesz székház eladása, ami miatt több alapító – Ungár Klára, Fodor Gábor és mások – elhagyták a pártot. Ő vezényelte le azokat a különös vásárlásokat, amelyekről 1998 augusztusában kiderült, hogy egy Schlett Csaba nevű Fidesz-közeli úr – ma a Magyar Nemzet főszerkesztője – lopott útlevéllel még

1995-ben egyetlen nap leforgása alatt 14 céget adott el egy Kaya Ibrahim nevű, Németországban dolgozó török vendégmunkásnak.

Schlettnek a kiárusítás után még mindig maradt két cége, ezeket egy Joszip Tot nevű horvát illetőségű személy „vásárolta” meg. A lopott útlevelekkel eladott fantomcégeknek két közös tulajdonságuk volt: az egyik, hogy mindegyik után tetemes adó- és járuléktartozás maradt fenn, a másik, hogy az összes cég alapítói között a Fidesz nagyágyúi – Orbán, Kövér, Stumpf, Simicska, valamint barátaik és üzletfeleik – szerepeltek.

Simicskának köszönhető a nyomok eltüntetése is, amely a Hosszú Bájtok éjszakája néven vonult be a rendszerváltozás utáni emlékezetbe. A közvélekedés szerint Simicska Lajos a NAV elődjeként működő APEH elnökeként egyetlen hétvégén számos, a Fidesz vezetőihez kötődő cég adatait törölte a rendszerből. Valószínűbb azonban az, hogy nem történt adattörlés, csupán adatokat kérdeztek le a Fideszes vezetők illetve családtagjaik vállalkozásaival kapcsolatban.

Már csak kevesen emlékeznek arra, hogy Bayer Zsolt, a Fidesz alapítója, az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa, 1994 október 21-én Adalékok a nagy Fidesz-leleplezéshez címmel cikket írt a Népszabadságba.

„.igen, én, az alapító atyák egyike dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr,

s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón.

Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőről, kajáról, piáról.”

Bayer Zsolt ezt követően rövid időre el is hagyta a pártot, hogy aztán rövid kódorgás után visszataláljon hozzájuk.

A két jó barát kapcsolatában sokáig minden a terv szerint működött: Orbán engedte, hogy Simicska gazdagodjon, utóbbi pedig sokat tett azért, hogy a Fidesz vezérének hatalma minél inkább kiteljesedjen. Mindeközben a közvélemény, de még a közélet alaposabb ismerősei sem sejtették, hogy a két férfi között gyülekeztek a viharfelhők. Orbán egyre jobban tartott Simicska túlhatalmától, attól, hogy egykori kollégiumi szobatársa a fejére nő, míg Simicska Orbán rohamosan növekvő oroszbarátságát nem nézte jó szemmel.

Simicskáról köztudott volt, hogy nem kedvelte az oroszokat, s a 2014-es választások után Putyinék magyarországi térnyerésével, valamint azzal, hogy

Orbán a Roszatommal vásároltatná meg az RTL Klubot, betelt nála a pohár.

„Ott. amikor elmondta, kijött a száján a Roszatom, ránéztem, és akkor rájött, hogy hibázott, ezt a mondatot nekem nem mondhatta volna el. Akkor egy darabig néztük egymást. Azt mondtam, hogy végig gondolom az egészet, és üljünk le egy hét múlva. És akkor leültünk, és mondtam, hogy a véleményem nem változott, ebben én nem tudok részt venni. És akkor itt closing” – idézte fel 2017-ben Simicska Lajos az RTL Klubon közzé tett interjúban, hogy mi történt Orbán és közte 2014-ben, egy héttel a Fidesz választási győzelme után.

Amióta a két ember látványosan összeveszett és ahol csak tudnak, ártanak a másiknak. Orbán ellenfelei abban bíznak, hogy Simicska, minden titkok tudója, majd „kicsinálja” a miniszterelnököt, ám az ilyen vérmes reményeket maga az érdekelt szokta lehűteni. „Nem vagyok öngyilkos alkat” mondta Simicska, ezzel arra utalva, hogy ami Orbánra nézve terhelő lehet, az számára is több mint kínos.

Simicska Lajos, nem egy szabadságharcos, nem a demokrácia felkent papja. Évtizedeken át jól elvolt Orbán barátságával. és nemcsak 2010 előtt volt ez így, de a második Fidesz-kormány hatalomra kerülése után is. A Simicska-birodalom egyik zászlóshajója, a Közgép 2010-ben és 2011-ben 200 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el különböző állami építkezési beruházásokból, és 2013-ra gyakorlatilag legyőzhetetlenné vált: mindössze egyetlen év alatt 432 milliárd forint értékben szerzett állami megbízásokat. Igaz, a G-nap után a Közgép megrendélesei erősen visszaestek, és az oligarcha médiavállalkozásai is komoly veszteségeket könyvelhettek el, ám Simicska csak csatákat vesztett, a háborúnak még nincs vége.

Igaz, sok idő már nincs hátra: ha Orbán Viktor április 8-án hozza a kötelezőt és megnyeri a választást, akkor Simicska Lajos médiabirodalma is fölöslegessé, de legalábbis, még négy évre finanszírozhatatlanná válik.

Orbán agyagba döngölésével ünnepel Simicska a G-nap harmadik évfordulóján?

Érdekes fejtegetéssel állt elő a kormányhoz közeli Magyar Idők. Ezek szerint Simicska Lajos, Orbán egykori barátja és harcostársa a G-nap harmadik évfordulójára időzítve, azaz 2018. február 6-án, újabb, minden eddiginél hevesebb támadást indít Orbán Viktor ellen.

Mint írták,  „Ki tudja, milyen aljas lejárató történeteket tákol össze a dölyfös sértettségtől eltorzult lelkület valamikori barátjáról. Állítólag kettőt is. Az oligarcha talpnyalói legalábbis ezzel próbálják vigasztalni az egyre inkább elbizonytalanodó, megkeseredett munkatársakat a médiabirodalmon belül, ettől várják a G-nap harmadik évfordulóján a nagy februári földcsuszamlást a politikában.”

A mindig jól értesült lap szerint egyfelől Orbán állítólagos svájci bankszámláiról lehet szó.

A másik ügyről viszont nem írnak semmit. Pedig, nem kizárt, hogy sejtik, miről lehet szó.

A Magyar Idők ugyanis bizonyos szempontból mindenki másnál szerencsésebb helyzetben van, mivel hozzájuk időnként beesik a postaládába egy-egy levél, amely értékes, nem ritkán bizalmas információkat tartalmaz.

S miután – másokkal ellentétben – velük szóba állnak a kormányzópártok politikusai, megkérdezhették volna Orbán Viktortól, vagy a környezetében lévő személyektől, hogy milyen ügyről lehet szó, amelyek Simicska Lajos kezében adu ászként szerepelhetnek. Lehet, meg is kérdezték, és nem kizárt, hogy tudnak is valamit arról, hogy – már amennyiben igaz a teória – Simicska Lajos mivel készül februárban, hogy agyagba döngölje egykori barátját és harcostársát.

Persze, az sem kizárt, hogy a Magyar Idők nem kérdezett meg erről senkit. Ebben az esetben azt kell mondanunk, hogy ők is csak találgatnak. Van miről találgatni amúgy, és

Orbánnak van mitől tartania, ha meghallja a Simicska nevet.

Simicska és Orbán évtizedekig elválaszthatatlan barátok voltak, kollégiumi szobatársak, s nem utolsósorban üzlettársak. Mindent tudnak egymásról – amit esetleg nem, azt nem is érdemes tudni a másikról. Simicska sok más mellett azt is tudhatja, mi van a mögött, hogy 2001. szeptember 10-én Orbán a nemzetbiztonsági kabinet jelenlévő tagjainak nem kis megdöbbenésére bejelentette: mégsem az amerikai F 16-osokat, hanem a svéd Gripeneket vásárolja meg a magyar honvédség. Az ügyet azóta is titkok és találgatások övezik. Hogy mi az igazság, ki járt jól, kinek a zsebe tömődött tele ezzel az üzlettel, azt csak néhány beavatott tudhatja.

Simicska Lajos nagyon nagy valószínűséggel a beavatottak között van.

Orbán tudja, hogy Simicska sok mindent tud róla, miközben ő is sok mindent tud Simicskáról,

már csak azért is, mert az említett urak legtöbb üzletüket közösen ütötték nyélbe. Ebből a szempontból tehát patthelyzet van. Sokan ennek is tudják be, hogy Simicska eddig még nem robbantott, nem dobta le Orbánra az „atombombát.” Ha megtenné, magát is megsemmisítené.

Ne feledjük: az Orbán-rendszert Simicska Lajos találta ki. Más kérdés, és az ő szempontjából kellemetlen fejlemény, hogy egykori „találmányát” – melynek lényege a közpénzek magánpénzekké átlényegítése – Orbán mostanában éppen ellene működteti.

Mindez nem zárja ki, hogy Orbánék tartanak 2018. február 6-tól, a G-nap 3. évfordulójától. Simicska ugyan csöndben van, és csak nagyon ritkán nyilvánul meg – legutóbb akkor, amikor Veszprémben a saját plakáthelyeit firkálta teli Orbánra nem éppen hízelgő kifejezésekkel –ám ez a látszólagos nyugalom minden másnál idegesítőbb lehet Orbán számára.

Olyan ez, mint a klasszikus Hitchcock-filmekben, ahol akkor a legnagyobb a feszültség, amikor éppen nem történik semmi. Nem fúj a szél, nem háborog a tenger, de mindenki tudja, hogy hamarosan történni fog valami. Hogy mi, azt nem lehet tudni, és éppen azért, mert kiszámíthatatlan, hogy honnan jöhet a támadás, félelmetes minden.

2018. február 6-án sok minden kiderül. Még az sem kizárt, hogy nem történik semmi, és minden megy tovább, úgy, mint eddig.

Simicska ledobja Orbánra az atombombát?

A nevezetes G-nap óta mindenki azt találgatja, hogy kinek a győzelmével ér véget a gigászok háborúja. Mert az, hogy Orbán Viktor, valamint egykori szoba- és üzlettársa nem cicaharcot vív egymással, az mára már teljesen nyilvánvaló. Életre, halálra megy a háborúskodás, s bár volt idő, amikor még vissza lehetett volna csinálni, a harcoló felek mostanra már minden hidat felégettek maguk mögött.

A háború eddig nagyjából abban a mederben zajlik, ahogyan az ismert erőviszonyok alapján várható volt. Orbán hadai győzelmesen törnek előre, hiszen nála a hatalom: rendőrség, ügyészség, bíróság. Simicskának marad a nyilvánosság, pontosabban a nyilvánosságnak az a része, amelyet nem tudtak elvenni tőle. A G-nap óta 180 fokos fordulatot vett Hír TV és Magyar Nemzet az ő szolgálatában áll, és megváltozott híreikkel rendre borzolják Orbán és környezete idegeit. A Metropolt viszont tavaly elvették tőle, és ebben Tarlós István főpolgármester is segített Orbánéknak, miután a főváros nem újította meg az ingyenes lappal a szerződést, s helyette Habony Árpád Lokál néven futó projektjét favorizálta.

Érzékenyen érintette Simicskát az is, hogy Magyarország korábban legsikeresebb építőipari cége, a tulajdonában álló Közgép is komoly vereségeket szenvedett. S bár bírósági végzés mondta ki, hogy a Közgépet Orbán és Simicska összeveszése után törvénytelenül zárták ki a közbeszerzésekből, a cég továbbra sem tündököl, és a korábbiakhoz képest nagyságrendekkel kevesebb megrendelést kap.

Az Orbán-Simicska szembenállás legújabb terepe a plakátháború. Az ezzel kapcsolatos, a Fidesznek kedvező törvényt néhány hete fogadta el a parlament fideszes többsége. Kis trükközés is kellett hozzá: az eredeti jogszabály módosítása ugyanis kétharmados többséget követelt volna, ám miután ez nem jött össze, a kormánypártok olyan formában  nyújtották be újra, amelyhez már az egyszerű többség is elegendő volt.

S bár a plakáttörvénnyel Orbánék látszólag nyerő helyzetbe kerültek, elképzelhető, hogy éppen ez lesz Simicska Lajos csodafegyvere. A MAHIR Cityposter plakáthelyei ugyanis Simicska Lajos tulajdonában vannak, s bár ott pártok nem hirdethetnek, magánemberek a társadalmi célú hirdetéseiket elhelyezhetik rajta.

S itt kúszik be – bármennyire is furcsa, – a képbe Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke április óta adagolja – egyelőre csak kicsinyke cseppekben – az ország közvéleményének az információt. Jelesül azt, hogy gyanúja szerint Orbánnak Svájcban titkos bankszámlái vannak, ő a saját szemével látta az állítólagos számlák másolatait, s valaki felkínálta neki, hogy megfelelő összegért ezeket a számlakivonatokat a rendelkezésére bocsátja.

Gyurcsány Ferenc ugyan még tartozik e kijelentés igazságtartalmának bizonyításával, és emiatt sokan úgy gondolják, hogy blöfföl, a volt miniszterelnök időről időre újabb információkkal áll elő. Legutóbb például azzal, hogy hozzávetőlegesen egymillió euróért megvásárolhatja egy ismeretlentől Orbán állítólagos svájci bankszámláinak kivonatait. Az üzletet bármelyik nap nyélbe üthetik, Gyurcsány már csak arról szeretne megbizonyosodni, hogy a dokumentumom valódiak.

S bár a közvélemény még ott tart, hogy Gyurcsány valószínűleg blöfföl, nem kizárt, hogy Gyurcsány már csak a kedvező pillanatra vár, hogy a megvásárolt dokumentumokat nyilvánosságra hozza. A legalkalmasabbnak (és a legstílusosabbnak) erre a szeptember 17-i nap kínálkozik. 11 évvel ezelőtt, 2006-ban ugyanis ezen a napon hozták nyilvánosságra az elhíresült őszödi beszédet, mely utóbb nemcsak Gyurcsány Ferenc és a baloldal, de egész Magyarország később sorsát is meghatározta.

Itt találkozhat a Gyurcsány által beígért bankszámlakivonatok ügye azzal, hogy Simicska Lajos állítólag elszánta magát a végső leszámolásra. Úgy tudni, hogy az eddig többnyire védekező harcmodorban játszó nagyvállalkozó ősszel totális ellentámadásra készül. Akár az atombombát is ledobhatja Orbánra, vagyis, az általa tulajdonolt plakáthelyeken óriási méretben közzé tenné Orbán állítólagos svájci bankszámláinak kivonatait.

Ha ez így van, akkor erről nyilván Orbán környezetében is tudnak. Ennek élét próbálja a kormányzati kommunikáció elvenni azokkal a híresztelésekkel, hogy mozgalmas, forró ősznek nézünk elébe, s nem csupán békés tüntetések, de zavargások is előfordulhatnak.

Láttunk már ilyet Magyarországon. Nem is olyan régen: 2006-ban és 2007-ben forrongott az utca. Igaz, akkor Orbán Viktor és a Fidesz volt ellenzékben…

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK