Kezdőlap Címkék Franciaország

Címke: Franciaország

Megint egyre több a turista a Louvre-ban

0

Több mint 10 százalékkal, 8,1 millióra emelkedett a látogatók száma tavaly a párizsi Louvre-ban. A múzeum 2016-ban erősen megszenvedtem, hogy a 2015-ös párizsi terrortámadások után jelentősen visszaesett a turizmus a városban.

Akkor 7,4 millióra esett vissza a látogatók száma a Louvre-ban. A világ leglátogatottabb múzeuma ráadásul 2016 júniusában négy napig kénytelen volt zárva tartani árvízveszély miatt.

A Louvre közleménye szerint

a 2017-es évet a külföldi turisták visszatérése jellemezte.

A látogatók 70 százaléka külföldi, a legtöbben, 1,2 millióan az Egyesült Államokból érkeztek, ami 25 százalékos növekedést jelent. A kínaiak száma 9 százalékkal 700 ezerre nőtt.

Az igazgatóság az MTI által idézett közlemény szerint a sikert részben a Vermeer-kiállításnak tulajdonítja, amely 325 ezer látogatót vonzott.

A párizsi turizmus tavalyi alakulásáról még nincs hivatalos adat, becslések szerint 10-12 százalékkal nőhetett a külföldiek száma 2017-ben.

A francia elnök a kínai Selyemúton

0

Az Agyaghadsereg megtekintésével kezdte meg látogatását Kínában Emmanuel Macron francia köztársasági elnök.

Ez diplomáciai gesztus, hiszen a Nagy Selyemút épp innen, Hszianból indult Európa felé. Ide érkezett annak idején Marco Polo is. Hszi Csin-ping kínai elnök pedig erre az ősi emlékre hivatkozva hirdette meg az Új Nagy Selyemút programot. Ennek a lényege az, hogy

Kína döntő szerepet kíván játszani a globális gazdaságban.

Emmanuel Macron azt szeretné, ha Európa és ezen belül Franciaország kiemelt partner lenne. Ha Amerika kivonul, akkor Kínának Európára nagyobb szüksége van – ez Macron javaslatának lényege.

Csakhogy Amerika csak szavakban vonul vissza, a valóságban mágnesként vonzza a hatalmas kínai piac. Donald Trump nemrég járt Kínában, ahol megkülönböztetett figyelemmel fogadták: ebédelhetett a Tiltott városban, Pekingben, ahova csak nagyon kevés külföldi vendéget engednek be.

Trump ugyanazt akarta, mint most Macron:

növelni az eladásokat és csökkenteni a kereskedelmi deficitet.

Franciaország esetében ez több mint 36 milliárd euró. A kínaiak persze okosan versenyeztetik a külföldi partnereket. Tudják, hogy Macron a többi között az Airbus gépekből akar még többet eladni Kínának. Pekingben erre épp most jelentették be, hogy Kína maga is közepes távolságra használható repülőgépet fejlesztett ki, amelyet az USA-val együttműködve kíván elterjeszteni a világban.

Vagyis Macronnak nem lesz könnyű dolga kínai partnereivel, akik tisztában vannak azzal, hogy potenciálisan a világ legnagyobb piacát irányítják.

Terrorizmus finanszírozásával vádolnak egy francia cégvezetőt

Eric Olsen és a LafargeHolcim a vád szerint az Európai Unió embargója ellenére lepaktált a különböző terrorista szervezetekkel, köztük az Iszlám Állammal Szíriában.

Különösen két döntést ró fel a volt cégvezetőnek a francia ügyészség: olajat vásárolt az Iszlám Államtól, és védelmi pénzt fizetett azért, hogy a LafargeHolcim üzeme tovább működhessen Dzsalabijaban. A cementgyár üzemeltetését az iszlamista terroristák biztosították 2013-ban és 2014-ben.

A cég nagyon meg volt elégedve ezzel, mert Eric Olsent, aki akkor még csak vezérigazgató-helyettes volt, vezérigazgatóvá léptették elő. Erről a tisztségéről csak nemrég mondott le, miután a vizsgálat megindult ellene. Két másik korábbi a cégből, Bruno Lafont és Christian Herrault ellen is nyomoznak az ügyben.

Olsent többek között terrorizmus finanszírozásával vádolják. A francia ügyészség most azt vizsgálja: ki és mennyit tudott a szíriai alkuról a cégben.

Orosz értelmiségiek kérik Nagy Szulejmán szabadon engedését

0

Persze nem az egykori szultánról van szó, hanem Szulejman Kerimov orosz oligarcháról, akit Franciaországban tartóztattak le.

13 olyan neves orosz értelmiségi írt levelet Emmanuel Macron francia elnöknek, akik korábban megkapták a francia becsületrendet. Kiállnak Putyin kedvenc oligarchája mellett, aki előzetesben van Nizzában. Ott

kissé gúnyosan Nagy Szulejmánnak titulálják Szulejman Kerimovot, Oroszország tizenegyedik leggazdagabb emberét,

aki a Dunaferr titokzatos tulajdonosa is, és korábban övé volt az Anzsi Mahacskala futballklub, Dzsudzsák Balázs egykori csapata.

Az orosz oligarchát két napig hallgatta ki a francia rendőrség, majd letartóztatták több tízmillió eurós adócsalás miatt. Emiatt Moszkvában bekérették Franciaország ügyvivőjét a külügyminisztériumba. Ugyanis Kerimov nemcsak oligarcha, hanem Dagesztán szenátora is, és az oroszok szerint a franciák megsértették a bécsi konvenciót, amely a diplomáciai mentességgel rendelkező külföldiek jogállását szabályozza.

Csakhogy Kerimov ezúttal nem a diplomataútlevelét használta,

magánemberként járt Franciaországban, és gyanús ingatlanüzleteket kötött a milliárdosok kedvenc helyén, Antibes-ban.

Kerimov jókor volt jó helyen: a Szovjetunió bukásakor ő privatizálta a műtrágyabizniszt. Vagyonát ma 7 milliárd dollárra becsüli a Forbes. Tizenöt éve foglalkozik ingatlanügyekkel a francia Riviérán. A lapokba korábban már azzal került is bekerült, hogy 2006-ban darabokra törte Ferrariját Nizza híres sétányán, a Promenade des Anglais-n.

A francia rendőrség már három éve felfigyelt arra, hogy sok gyanús külsejű ember sürgölődik az Hier (Tegnap) nevű, 150 milliót érő luxusingatlan körül, amelyet egy svájci üzletember nevére jegyeztek be, de sokan azt gondolták, hogy ő csak stróman.

A francia rendőrség elfogott két svájci üzletembert és egy francia adószakértőt, akik Kerimovnak dolgoztak.

A gyanú szerint meghamisították az ingatlanügyleteket: alacsonyabb árat írtak be a szerződésekbe, hogy kevesebb adót kelljen fizetni.

Ily módon az orosz oligarcha több tízmilliós adócsalást követett el. Ügyével most vizsgálóbíró foglalkozik. Ha az ötmillió eurós óvadék fejében szabadlábra helyezik is, akkor sem hagyhatja el Nizza környékét.

Putyin szóvivője személyesen állt ki Kerimov mellett, mondván, hogy minden jogi eszközt felhasználnak a kiszabadítására. Macron és Putyin viszonya nem a legjobb amióta az orosz elnök nyíltan Marine Le Pent támogatta az elnökválasztási kampány során, és orosz hekkerek is beavatkoztak az elnökválasztási folyamatba.

Forgalomlassító akció a kelet-európai kamionokkal szemben

0

A csiga-akciók célja az, hogy csak a teherforgalmat akadályozzuk, a személyautók mehetnek- mondta a fő szervező a párizsi Le Monde-nak.

A francia kamionosok az ellen tiltakoznak, hogy az EU határozata a kihelyezett munkahelyekről nem vonatkozik erre a szektorra. Macron francia elnök kénytelen volt tudomásul venni ezt a korlátozást, mert csak így tudta elfogadtatni a határozatot, mely előirányozza a kihelyezett munkahelyek számának a csökkenését az Európai Unióban.

A kihelyezett munkahely azt jelenti, hogy

a munkavállaló a másik uniós államban saját országának szabályai szerint dolgozik.

Vagyis a magyar kamionos magyar munkabért kap, és ezzel leveri az árakat. Ezt Európa gazdagabb felén szociális dömpingnek hívják. Macron francia elnök ennek megszüntetését fontos célnak tekinti.

Az alacsonyabb munkabérű kelet-európai tagállamok viszont a szabad munkavállalás elvét látják sérülni. Különösen Lengyelország és Magyarország tiltakozik az intézkedés ellen. A lengyel kamionosok learatják a nyugat-európai piac jelentős részét. Közben Franciaországban drámai mértékben nőtt a kihelyezett munkahelyek száma:

egyetlen évben 23,8 százalékkal több ilyen munkahely lett

holott a francia kormány célja ezek csökkentése.

A gazdasági lap, a Les Echos szerint 354151 munkavállaló dolgozik kihelyezett munkahelyen Franciaországban- a javarészük az EU kelet-európai polgárai közül kerül ki.

A kémszoftver a terrorizmus elleni harc fő fegyvere

0

Olyan informatikai központot hoznak létre Franciaországban, amely kémszoftverekkel próbálja azonosítani a potenciális terroristákat és más bűnözőket.

Eddig a hagyományos rendőri felderítésben nem volt erre lehetőség, de most a Le Monde információi szerint hamarosan a parlament elé kerül az új törvény, amely széleskörűen alkalmazhatóvá teszi a kémszoftvert.

Ugyanakkor csak 10 millió eurót szánnak a központra, ami

szakértők szerint nevetségesen kevés.

Ezen a területen ugyanis a legjobb informatikusok dolgoznak, akiket meg kellene fizetni. Ennyiből pedig nem lehet. A francia belső elhárítás már eddig is azzal küzdött, hogy a törvény nekik ugyan korábban is lehetővé tette a kémszoftver használatát, csak épp

informatikus nem volt, aki azt kezelje.

Emmanuel Macron elnöknek prioritás a terrorizmus elleni harc, ugyanakkor fontos számára a költségvetési deficit csökkentése is. A franciák a nemzetközi együttműködés fokozását is szorgalmazzák az EU-n és a NATO-n belül. Csakhogy ez nehéz lesz, mert a legjobb szövetségesek is megfigyelik egymást.

A francia elhárítás egyik magát megnevezni nem kívánó főnöke így fogalmazta meg a nemzetközi együttműködés nagy dilemmáját: „ha ugyanolyan intenzíven kémkednénk a terroristák után, mint egymás után, akkor már sokkal előrébb tartanánk”.

A két évvel ezelőtti párizsi mészárlásra emlékeztek Franciaországban

0

Két évvel a párizsi merényletsorozat után Franciaország változatlanul fő célpont – nyilatkozta a belső elhárítás főnöke. Ezzel párhuzamosan országszerte megemlékeztek a 2015-ös franciaországi terrortámadásokról.    

Két évvel ezelőtt 130 embert öltek meg és több százat sebesítettek meg az Iszlám Állam terroristái, amikor egy koncerttermet és kávézókat támadtak meg Párizsban. Hétfőn Emmanuel Macron francia elnök elődjével, Francois Hollande-dal együtt ellátogatott a merényletek helyszíneire, hogy megemlékezzenek a terrorizmus áldozatairól. Macron elnök számára a terrorizmus ellenes harc abszolút prioritásnak számít, már csak azért is, mert tudja: honfitársai elvárják tőle a biztonságot.

Ebből kifolyólag még júniusban leváltotta a belső elhárítás főnökét. A francia belbiztonsági szolgálat (DGSI) új vezetője a megemlékezésen adta első interjúját a párizsi Le Figaronak: Laurent Nunez szerint

Franciaország ma is első számú célpont az iszlamista terroristák szemében.

„Elsősorban a hazai iszlamista terroristáktól tartunk. Nem kizárt persze, hogy egész terrorista osztagot dobjanak át Európába az Iszlám Állam területéről, de ennek kisebb a valószínűsége. A fő veszélyt azok az iszlamista fiatalok jelentik, akik merényletekre készülődhetnek Franciaországban” – hangsúlyozta a belső elhárítás főnöke. Hozzátette:

Lehet, hogy van távirányítás, lehet, hogy nincs, de a veszély fennáll. 

Laurent Nunez arra is felhívta a figyelmet, hogy az Iszlám Állam (ISIS) meggyengült: nemrég két fővárosát Rakkát és Moszult is elveszítette. Vezére, Abu Bakr al-Bagdadi a hírszerzői jelentések szerint jelenleg szunnita törzsek között rejtőzik Irakban. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan egyre erősödik az al-Kaida tevékenysége. Az ISIS eredetileg az al-Kaida iraki szárnyaként alakult, és az amerikaiak iraki bevonulása után erősödött meg, kihasználva a síiták és szunniták közti ellentéteket, valamint azt, hogy a feloszlatott iraki hadseregből sok tábornok átállt hozzájuk. Azért szakadt ketté a terrorszervezet, mert az al-Kaida vezetője ellenezte, hogy az ISIS iraki és szíriai szárnya egyesüljön.

Közös német-francia államkötvény jöhet

0

A CDU egyik volt minisztere szerint ebből lehet fedezni olyan projekteket, amelyek előreviszik az eurózónát.

Abban egyetért Németország és Franciaország, hogy az eurózónát meg kell reformálni, ennek mikéntjéről viszont már vannak viták. Emmanuel Macron francia elnök közös költségvetést javasol, a németek azonban ettől elzárkóznak, mert

nem akarják felvállalni Franciaország, Olaszország vagy Görögország csillagászati adósságait.

Ebben a helyzetben állt elő a CDU korábbi környezetvédelmi minisztere, Norbert Röttgen a javaslattal: bocsásson ki közösen kötvényeket Németország és Franciaország. Ebből lehetne fedezni azokat a közös projekteket, melyek előreviszik az eurozónát, illetve az egész Európai Uniót. Röttgen a Politico európai kiadásának azt mondta, hogy a közös német-francia államkötvény nem igényelne nagy változásokat a két államban.

A frankfurti Európai Központi Bank épületében működik egy tanácsadó intézet, mely a pénzügyi kockázatokat méri fel. Ők már előálltak a több uniós tagállam által közösen finanszírozott megoldással. Olyan közös kötvényt javasoltak, mely éppoly értékálló lenne a piacon, mint a német államkötvények. A lényeg az, hogy

ezek a pénzek ne a nemzeti költségvetésekbe kerüljenek bele hanem új közös programokat finanszírozzanak.

Macronnak tetszik Röttgen ötlete, a német pártoknak viszont egyelőre nem. Neki egyébként volt már olyan javaslata, amelyet aztán átvettek a vezetők: ő mondta, hogy a brexit kapcsán Nagy Britanniának valamilyen különleges partner kapcsolatot kellene ajánlani, nem pedig egyszerűen csak valamilyen szabadkereskedelmi szerződést.

20 év börtönt kapott a terrorista testvére

0

Mohamed Merah követte el az első dzsihádista terrortámadást Franciaországban, a 21. században. Testvérét, Abdelkadert terrorszervezet létrehozása miatt ítélték el.

Mohamed Merah Szíriában kapott kiképzést, majd hazatért és 2012. március 11. és 19. között hét embert ölt meg Toulouse-ban és közeli Montaubanban: három francia katonát, majd egy zsidó iskola három tanulóját és egy tanárát. Három nappal később kommandósok ölték meg.

Most testvérét és legjobb barátját állították bíróság elé, azzal a váddal, hogy mindketten részt vettek a terrorista csoport szervezésében, és a legjobb barát, Fettah Malki szerzett fegyvert és golyóálló mellényt a merénylőnek. A báty,

Abdelkader Merah volt a csoport vezetője, Oszama bin Ladennek nevezte magát.

Ő 2006-ban radikalizálódott, ő volt öccse mentora is.

Végig tagadta, hogy szerepe volt a merényletsorozatban, az utolsó szó jogán bocsánatot kért a hozzátartozóktól:

„Soha Nem akartam részt venni egy ilyen cselekményben. Megbocsátást kérek és ez a kérés őszinte. Remélem, hogy megbocsátanak”

Az ítélet szerint viszont mindketten részt vettek a terrorista szervezkedésben, a gyilkosságokban azonban nem, ezért Abdelkader Merah 20, Fettah Malki pedig 14 év börtönt kapott. Az ügyvédek elfogadták az ítéletet, az áldozatok családtagjai viszont elégedetlenek.

1995 óta a Merah-féle merényletsorozat volt az első dzsihádista terrortámadás Franciaországban. A per arra is rávilágított, hogy nem magányos merénylőként dolgozott, hanem egész hálózat állt mögötte.

Franciaország: a szükségállapotnak vége, de a határellenőrzés marad

0

Mától megszűnt a rendkívüli állapot Franciaországban, amelyet még két éve, a párizsi terrortámadások után vezettek be. Helyette új törvényt hoztak a terrorizmus elleni harcról.

Francia emberi jogi szervezetek az Államtanácshoz fordultak, hogy szüntessék meg a nemzeti határokon az ellenőrzést, mely ellentétes az európai elvekkel. Az Európai Bizottság nemrég módosította a szabályokat a schengeni övezeten belül: három évig lehet ellenőrizni a határokat „rendkívüli helyzetre való tekintettel”.

Franciaországban a terrorizmussal indokolják a nemzeti határok ellenőrzését, Németországban elsősorban a migrációval. Egy francia nemzetközi jogász ugyanakkor a Le Monde-nak azt mondta:

„Semmi sem igazolja azt a feltevést, hogy a határok ellenőrzése hatékony a terrorizmus elleni küzdelemben.”

Emmanuel Macron francia elnök ugyanezzel indokolta, hogy Franciaországban november elsejével megszűnt a rendkívüli állapot, amelyet a párizsi merényletsorozat miatt vezettek be 2015 őszén. Helyette hoztak egy törvényt a terrorizmus ellenes harcról, mely jelentősen megnöveli a hatóságok jogkörét.

A terrorizmus elleni küzdelem azért is kap különös figyelmet az országban, mert most zajlik a 2012-es toulouse-i merénylő, Mohamed Merah bátyjának a pere. Merah Szíriában kapott kiképzést, majd hazatért és három katonát lőtt le Toulouse-ban és a környékén, utána pedig egy zsidó iskolánál lövöldözött, ahol megölt három kisgyereket és egy tanárt.

A perben most bátyját és legjobb barátját vádolják terrorszervezet létrehozásával, illetve terrorakciók támogatásával.

Emmanuel Macron prioritásnak tekinti a terrorizmus elleni harcot, de elismerte, hogy csodaszerek nincsenek. De az új törvény megerősíti a terrorelhárító szolgálatot.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!