Az Életravalók készítőinek új filmjeként hirdetik a héten mozikba kerülő francia vígjátékot, Az eszeveszett esküvőt, de ez a film jóval kevésbé fog mély nyomot hagyni a nézőkben, mint előde. Azért Az eszeveszett esküvő rémes címe ne tévesszen meg senkit: nem egy újabb bugyuta romantikus komédiáról van szó: a film egy, a nyugdíjba vonulását fontolgató esküvőszervező nehéz napját meséli el, és a kiszámítható fordulatok ellenére szinte végig szórakoztató tud lenni.
A közvélekedés szerint Max Angély-nek remek foglalkozása van, hiszen mások boldogságát és szórakozását segíti elő, de már kezd elege lenni a munkájából. Minden pár álomesküvőt szeretne, de a legtöbben persze nemigen akarnak sokat fizetni ezért, míg másoknak elképesztő ötleteik vagy elviselhetetlen stílusuk van. Reggeltől estig, illetve másnap hajnalig pörögnie kell – a filmben folyamatosan jelzik is, hogy éppen hol járunk Max végeérhetetlennek tűnő munkanapjában -, ráadásul magánéleti gondjai is megsokasodnak.
Mikor először találkozunk a Jean-Pierre Bacri által alakított főszereplővel, épp lehord egy leendő házaspárt a sárga földig, amiért megnehezítik a munkáját, hogy aztán siessen egy másik ügyfele esküvőjére, akivel szintén csak a baj van. A kollégái amolyan francia filmes módon folyamatosan veszekednek egymással, a feleségét nem tudja elérni telefonon, miközben a szeretője azért duzzog, mert nem tudják felvállalni a kapcsolatukat. Ráadásul születésnapja van, amit nagyon nem szeretne tudomásul venni, és titokban már azt tervezi, hogy otthagyja az egész vállalkozást.
Ha ez nem lenne elég, a gondosan megtervezett esküvőn egymást követik a problémák. Először csak egy kis gond van a dj-vel és a fotóssal, illetve lázadoznak a pincérek, de később beüt az ételkatasztrófa és Max még a feketén dolgozó munkavállalók miatt is kezdhet aggódni. Arról már nem is beszélve, hogy egyik alkalmazottja – akinek egyébként is csak jószívűségből ad munkát – a maga különös módszereivel ráhajt a menyasszonyra.
Egymás után jönnek tehát a vicces és kevésbé vicces konfliktusok, de az ember végig arra vár, hogy a sok kis bosszúság után, amelyet Max és a többiek átélnek, jöjjön végre valami komoly bonyodalom. Amikor aztán ez nagy sokágra megtörténik, egyrészt csalódást keltő, hogy tényleg csak ennyi, másrészt egy pillanatig sem hisszük el, hogy hőseink igazi csávába kerültek, és körülbelül öt perc alatt meg is oldódik az egész, jöhet a happy end.
Ez is mutatja azt, hogy mennyire kiszámíthatóak a film fordulatai, ami idővel egyre zavaróbb lesz. Pedig adott egy érdekes karakter, és rajta, illetve munkatársain keresztül a háttérben ügyködők előtérbe állításával tud csavarni egyet a film az egyébként eléggé elcsépelt vígjátéki témán, amit az elszúródó esküvő jelent. De nincs túl sok a meglepetés abban, hogy ki kivel jön össze, hogy Max kibékül-e a szeretőjével, illetve, hogy hogyan oldják meg az egyre sokasodó válsághelyzeteket.
Az pedig egyenesen érhetetlen, hogy miért lett ilyen hosszú a film. Persze mostanában elég gyakori, hogy a másfél helyett inkább a kétórás játékidőt közelítik a nagyjátékfilmek, Az eszeveszett esküvőben viszont semmi olyan nem történik, ami indokolná ezt a hosszúságot, és néhány jelenetet nyugodtan ki is vághattak, vagy meghúzhattak volna a feszesebb tempó kedvéért. Az eszeveszett esküvő hosszúsága azért is érthetetlen, mert egy csomó felvetődő kérdéssel egyáltalán nem, vagy keveset foglalkoztak az alkotók: nem derül ki, hogy mi tartja össze ezt a látszólag nagyon nem összeillő ifjú párt, hogy mi áll Max magánéleti problémáinak hátterében, vagy, hogy miért akarja otthagyni a munkáját, és a munkanélküliség problémáját is csak feldobja a film.
Mindezek ellenére könnyed karácsonyi kikapcsolódásnak jó szívvel ajánlható Az eszeveszett esküvő, főleg, ha valakinek elege van az amcsi vígjátékokból. A főszereplőt játszó Jean-Pierre Bacri tényleg vicces és hiteles, és az is érdekes, ahogy a bevándorlók megjelennek a filmben – bár elég szentimentálisan állt a kérdéshez az Olivier Nakache-
Eric Toledano alkotópáros, akik a rendezésért és a forgatókönyvírásért feleltek csakúgy, mint a 2011-es Életrevalók és a komolyabb húrokat pengető 2014-es Samba esetében. Az biztos, hogy nem ez lesz a legemlékezetesebb alkotásuk a három közül, de a film az esküvői bizniszben utazóknak már csak esettanulmányként is jól jöhet, illetve a házasság előtt álló párok is kifejezetten jól szórakozhatnak rajta, és elcsodálkozhatnak azon, hogy milyen érdekes szokások vannak egy francia esküvőn (vagy irigykedhetnek a helyszínül szolgáló XVII. századi francia kastélyon). Bár, nekik talán mégis inkább a saját esküvőjük után, már megnyugodva érdemes megnézniük a filmet, hiszen Az eszeveszett esküvőben ábrázolt lagzi Murphy törvényéhez tartja magát: ami elromolhat, az el is romlik.
