Kezdőlap Címkék Fenyő-gyilkosság

Címke: Fenyő-gyilkosság

Elkezdődött Gyárfás Tamás pere

Háromnapos vallomással készül Gyárfás Tamás az ellene és Portik Tamás ellen zajló büntetőperben, amelyben Fenyő János meggyilkolásában felbujtóként vádolták meg. Gyárfás ártatlannak tartja magát.

Nem tudni, hogy a véletlen műve vagy valamilyen fekete humor terméke, mindenesetre éppen azon a napon kezdődött el a Fővárosi Törvényszéken a Fenyő János megölésével kapcsolatos per, amelyen 1998-ban a merénylet történt a médianagyvállalkozó ellen. Az ügyészség Gyárfás Tamást vádolta meg azzal, hogy felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberöléssel megölette Fenyőt. Gyárfás vádlott-társa Portik Tamás.

Gyárfás arra készül, hogy szinte maratoni hosszúságú, három napon át tartó vallomásban tisztázza magát. Az új büntetőjogi szabályok alapján ha beismerné a vádat, 12 év fegyházat és 10 év közügyektől eltiltást kaphatna. A novemberi előkészítő ülésen is azonban azt mondta, hogy ártatlan.

A Fővárosi Törvényszéken novemberben elhangzott vád szerint Gyárfás eltakarította az útból Fenyő Jánost, a VICO-birodalom tulajdonosát. Vitájuk a Nap TV körül zajlott: Fenyő szerette volna megszerezni Gyárfástól az akkoriban magas nézettségű reggeli műsort, a Nap-keltét gyártó céget. A nézeteltérés részben a nyilvánosság előtt zajlott, az ügyészség szerint Gyárfás ennek akart véget vetni.

Erre 1997-ben került sor, úgy, hogy megbízta az azóta elhunyt Tasnádi Pétert a gyilkossággal. A volt felesége elleni támadás miatt is elítélt férfi 12 millió forintért vállalta a gyilkosságot, de a 6 milliós előleg átvétele után nem teljesítette a megbízást. (Ezt egyébként Tasnádi maga állította.)

A vádirat szerint Gyárfás ezután Portik Tamáshoz fordult, aki az alvilágban ismerten erőszakos figura volt. Az ügyészség verziója szerint Portik az Aranykéz utca bombamerénylet miatta azóta életfogytiglani fegyházbüntetésre elítélt Josef Rohácot bízta meg a gyilkossággal. Erre 1998. február 11-én került sor a II. kerületi Margit utcában: a piros lámpánál Mercedesében a volánnál ülő Fenyőt egy gépkarabéllyal kivégezte.

Gyárfást 2018. április 17-én gyanúsította meg a rendőrség. Ennek alapja a Portik által készített hangfelvételek sora. Ezeket Portik 2002–2004 között titokban készítette a Gyárfással folytatott beszélgetések során. Gyárfás szerint ezekben a helyenként érthetetlen, rossz minőségű szövegekben semmi konkrét bizonyíték sincs a gyilkossággal megbízásra.

A Fővárosi Törvényszék bírája, Póta Péter egyesítette a Fenyő-ügy külön indult két büntetőeljárását. (Azért indult külön a két eljárás, mert ebben az ügyben Portikot korábban felmentették, aminek következtében újból nem emelhettek ellene vádat, hanem perújítást kezdeményezett az ügyészség.)

Az ismert egykori médiavállalkozó és úszószövetségi vezető megismételte korábbi álláspontját. Eszerint vitája Fenyővel a gyilkosság előtt lezárult, semmi oka se lett volna eltenni őt láb alól.

Gyárfás tehát legalább három napon át tartó védbeszédre készül. A két vádlotton kívül mintegy ötven tanú tehet vallomást a vád vagy a védelem idézésére.

Gyárfás: nem ő ölette meg Fenyőt

Tagadta bűnösségét a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberöléssel megvádolt Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén kedden.

Elkezdődött, egyelőre úgynevezett előkészítő üléssel Gyárfás Tamás büntetőpere. Az ügyészség azzal vádolta meg az ismert üzletembert, a Nap TV korábbi tulajdonosát, hogy bérgyilkost fogadott Fenyő János médiavállalkozó 1998-ban elkövetett megölésére Jozef Rohác személyében. Utóbbi már az emiatt kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti.
Az ügyészség emellett a Tasnádi Péternek és Portik Tamásnak adott megbízással is vádolja Gyárfást. Eszerint Portik Tamás szervezte meg a gyilkosságot, ami miatt Portik ellen is folyamatban van perújítási eljárás. Ezt egyesíthetik a Gyárfás ellen folyó eljárással.

Üzleti viták után gyilok

Az előkészítő ülésen röviden ismertetett vád szerint Fenyő és Gyárfás között az 1990-es évek elején üzleti, elszámolási viták, hatalmi harc robbant ki az RTV Újság és a Nap TV miatt. (Fenyő megpróbálta megszerezni a Nap TV-t Gyárfástól.) Perek indultak,

nyilvánosan fenyegették egymást a felek,

Fenyő terhelő adatokat próbált gyűjteni Gyárfásról, és lejárató cikkeket íratott róla az akkor a tulajdonában lévő Népszavában.

Emiatt

Gyárfás elhatározta, hogy megöleti riválisát.

Előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy 12 millió forintért végezzen Fenyő Jánossal. Tasnádi Péter ebből 6 milliót meg is kapott, aki azonban nem teljesítette a megbízást. Ezután fordult Gyárfás Portik Tamáshoz, hogy ölesse meg Fenyőt. A vádhatóság 52 tanúval, okiratokkal, szakértőkkel és „legfőképp” a Portik és Gyárfás közti, előbbi által rögzített hangfelvételekkel kívánja bizonyítani a vádlott bűnösségét – közölte az ügyész.

Nincs mit beismernie

Gyárfás Tamás felolvasta az előkészítő ülésre készített védekezését, melynek lényege, hogy az ügyészség feltételezése abszurd, az ő

személyiségétől idegen az erőszak.

Fenyő Jánossal fennálló lényeges nézeteltérései pedig már több mint egy évvel a gyilkosság előtt lezárultak, ezért nem is állt érdekében megöletni riválisát. Leszögezte: nem ismeri be bűnösségét, mert nincs mit beismernie. Se Portik Tamást, se Tasnádi Pétert, se senki mást

nem bízott meg gyilkossággal.

Több mint egyórás védekezésében Gyárfás arra is felhívta a figyelmet, hogy Tasnádi éveken át teljesen mást mondott a történtekről, az inkriminált hangfelvételekkel pedig Portik csapdát akart állítani, zsarolni akarta őt, továbbá az 515 perces hosszúságú, 2003-2004-ben készült felvételeken 3551 kihagyás, illetve számtalan nem érthető részlet van, ezért nem lehet alkalmas bizonyíték. Mint mondta, azért nem fordult a hatóságokhoz, mert félt a bűnözők bosszújától.

Sok tanút akarnak meghallgattatni

Gyárfás Tamás ügyvédje az előkészítő ülésen indítványozta többek tanúkénti meghallgatását. Például Pintér Dezsőét, a TV2 volt elnökét, Németh Péterét, a Népszava volt (de nem akkoriban) főszerkesztőjét, Pallagi Ferencét, a Blikk volt főszerkesztőjét (aki a Fenyővel zajlott vita idejében a Népszava főszerkesztő-helyettese volt) és Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyészét. Továbbá kérte többek között a hangfelvételek kirekesztését a bizonyítékok közül.

A törvényszék jövő februárra tűzte ki a következő tárgyalási napokat, akkor folytatják Gyárfás Tamás meghallgatását.

Vádat emelt az ügyészség Gyárfás ellen

A Fővárosi Főügyészség felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt „Gy. Tamás” ellen Fenyő János halála ügyében. Szerintük ő bízta meg Portik Tamást, aki aztán rávette Jozef Rohácot a médiacézár megölésére.

A következetesen csak fél-monogrammal jelölt Gyárfás az ügyészek szerint felbujtója volt Fenyő János 1998-as meggyilkolásának. A vádirat szerint a vádlott az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, akárcsak Fenyő János sértett, aki egy videókazetta-terjesztő és egy napilapot kiadó gazdasági társaságnak is vezérigazgatója volt – áll a közleményben. (Valójában Fenyőnek akkor már legalább tucatnyi különféle újságot kiadó – és ingatlanokat birtokló – kiterjedt médiabirodalma volt, amit halála után 15 milliárd forintért adott el özvegye.)

Kettejük között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki. Gyárfás 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti a sértettet. Emiatt 1997 szeptemberében megbízott egy, az éjszakai életből közismert személyt az „ölési cselekménnyel”, aki azt 12 millió forintért vállalta, de miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Emiatt a terhelt megbízta P. (Portik) Tamást, akit 1994 óta ismert, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

A vád szerint Portik a megbízást elfogadta, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – J. R-t (Jozef Rohácot) a sértett megölésére, amire 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerület, Margit utcában került sor: a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó sértetthez lépett, és egy gépfegyverrel kivégezte.

A Fővárosi Főügyészség Gyárfás ellen felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

„Gy. Tamás” 22 év után gyanúsított a Fenyő-gyilkosságban

0

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2019. június 27-én megküldte a Fővárosi Főügyészségnek a Fenyő János sérelmére elkövetett emberölés felbujtóira vonatkozó nyomozás iratait – jelent meg a Police.hu portálon.

A Budapest, II. kerület Margit utca 4. szám előtt gépkocsijával forgalmi okok miatt várakozó Fenyő Jánost 1998. február 11-én 17 óra 50 perc körüli időben géppisztolyból leadott több lövéssel megölték.

Az ismeretlen tettes ellen folyó nyomozás 2010-ben vett fordulatot, amikor sikerült az elkövető által hátrahagyott ruházatból nyert DNS alapján Jozef R. szlovák állampolgárt azonosítani, majd a Magyarország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján elfogni. A férfit a Fenyő-gyilkosság, illetve az Aranykéz utcai robbantás elkövetőjeként életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A Fenyő-gyilkosság háttere – így a felbujtó személye – ekkor még ismeretlen maradt.

A nyomozás 2017-ben új bizonyítékok alapján vett újabb irányt. Az eljárás során a nyomozók azonosították a bűncselekmény többi elkövetőjét. A megalapozott gyanú szerint Gy. Tamás megbízásából P. Tamás szervezte meg, illetve adott utasítást Fenyő János megölésére, melyet Jozef R. hajtott végre.

A 2017-ben újraindított nyomozás során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kutatásokat és lefoglalásokat hajtott végre Magyarország és Németország területén, számos szakértői véleményt szerzett be, továbbá 75 személyt hallgatott ki tanúként.

Gyárfás ügyvédje az óvadék jóváhagyását várja

0

A sajtóból értesült Bánáti János arról, hogy védencének 100 milliós óvadékos szabadon engedését megfellebbezte az ügyészség. Gyárfás Tamás védője arra számít, hogy az új szabályokat figyelembe véve a bíróság jogerőre emeli az intézkedést.

Furcsállja Bánáti János, hogy a sajtóból értesült arról, az ügyészség megfellebbezte a bírósággal kötött egyezség nyomán kimondott határozatot, ezért nem is tudja, mivel indokol a vádhatóság – tudtuk meg Bánátitól.

Amint azt reggel megírtuk, a bíróság első fokon kimondta:

100 millió forint óvadék letétele ellenében

megszünteti a lakhelyelhagyásra és elektronikus nyomkövető viselésére vonatkozó kényszerintézkedést Gyárfással szemben. Ezt fellebbezte meg az ügyészség.

Az írásban benyújtott, majd a bíróság által elfogadott ajánlat alapján minden Gyárfással szemben hozott kényszerintézkedés megszűnik, szabadon mozoghat, és

akár az országot is elhagyhatja.

Sem az első fokú, sem a másod fokú döntés nem tárgyaláson születik, hanem teljes egészében papíron történik – hangsúlyozta az ügyvéd.

Bánáti arra számít, hogy a bíróság másodjára is elfogadja

a Magyarországon rekordösszegű százmilliós óvadékot.

Szerinte ugyanis az időközben, júliusban hatályba lépett új büntetőeljárási szabályok alapján másképpen kell alkalmazni a kényszerintézkedéseket, ha lehetséges, az enyhébb megoldást kell választani.

A bíróság – ha változatlan tartalommal elrendeli az óvadék ellenében a szabad lábra helyezést – fenntartaná a bűnügyi felügyeletet, a nyomkövetést törölné el, és változatlanul előírná heti egy alkalommal a megjelenést a rendőrségen – magyarázta Bánáti János. Tehát a szabadság nem lenne korlátlan, de lehetővé tenné, hogy néhány napra külföldre is elutazzon, amire Gyárfásnak a Nemzetközi Úszószövetségben viselt tisztsége miatt szükség van.

Ha jogerőre emelkedik a döntés, akkor kell befizetni az óvadékot, és a pénz bírósági számlára érkezésekor kezdődik az új helyzet.

Az üzletember jelenleg tehát lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt Budapest területén szabadon mozoghat. Mint ismeretes, az ügyészség eredetileg előzetes letartóztatás helyett házi őrizetet kért, de ezt a bíróság enyhítette áprilisban. Másodfokon május elején ezt tovább oldották annyiban, hogy hetente négy helyett egy alkalommal kell megjelennie a lakhelye szerinti kerületi rendőrségen. Az elektromos nyomkövetőt is tavasz óta kell viselnie.

Gyárfás Tamást egykori üzletember riválisa, Fenyő János megölésére állítólagosan kiadott megbízás miatt gyanúsítják. Gyárfás tagadja, hogy bármi köze lenne ehhez, május végén mindenre kiterjedő írásbeli vallomást tett a szövevényes históriáról.

Gyárfás Tamás megszólalt a Fenyő-gyilkosságról

0

Nem adott megbízást Fenyő János megölésére, ez akkor már nem is állt érdekében, és akár hazugságvizsgálatra is hajlandó lenne, hogy bebizonyítsa igazát – mondta a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Gyárfás Tamás a Magyar Időknek adott interjújában.

Az interjú azzal kezdődik, hogy a médiától eddig ügyvédje, Bánáti János kérésére elzárkózó Gyárfás megmagyarázza, hogy most miért nyilatkozott a Magyar Időknek: zavarta, hogy csak egyoldalú információk jelentek meg róla, amelyek nem igazak. „A média egy része ugyanis már most ítéletet hirdetett rólam, megelőzve a bíróságot, de még az ügyészséget és a rendőrséget is” – mondta.

A sportvezető ezután elmondta, hogy 2017. november 27-én maga tett feljelentést a rendőrségen, miután ősszel egy hangfelvétellel próbálták megzsarolni.

Egy darabig „jóindulatúnak, segítőkésznek” mutatkozott a rendőrség, ezért számára is váratlan volt a letartóztatása.

A feljelentéssel állítása szerint azért várt két hónapot, mert félt a bosszútól, és egyébként is sokszor megzsarolták már.

Elismerte, hogy Tasnádi Péternek adott 10 millió forintot, de az csak kölcsön volt, amelyből soha, semmit nem kapott vissza, és nem bízta meg semmivel. A Portik Tamással való kapcsolatáról pedig azt mondta, hogy csak véletlenül ismerte, mert 12 hónapra kibérelte a házát.

„Nem tudom megmondani, hogy összesen hányszor beszéltem vele, de ha tízszer, ha százszor, ha ezerszer is váltottam vele szót, én erőszakos cselekedetre nem ösztönöztem”

– mondta, hozzátéve, hogy az azért nem igaz, hogy hetente találkoztak, egyeztettek volna.

Tagadta azt is, hogy mikor Portik Fenyő megölésével fenyegetőzött, ő azt mondta volna, hogy „Tomikám, ezzel nekem is nagy szívességet tennél (…), különben is megérdemelné, hogy megdögöljön.” Azt mondta, Portik nem tudta, nem is tudhatta volna őt megzsarolni, hiába rögzítette a beszélgetéseiket. Azt viszont megbánta, hogy megbízott benne és beszámolt neki a gondjairól.

„Azt a vak is láthatta, hogy Fenyő Jánossal súlyos vitáink voltak” – mondta arról, hogy milyen kapcsolatban állt a meggyilkolt médiavállalkozóval, de szerinte az ügyben akkoriban nyomozó Kovács Lajos alaptalanul sározta be őt.

„A legnagyobb gondot számomra azt jelenti, hogy a Nemzetközi Úszószövetségben és az Európai Úszószövetségben nem tudok helytállni. A szabályok szerint aki két egymást követő FINA végrehajtó bizottsági ülésen nem vesz részt, azt kizárhatják. Én háromszor nem lehettem jelen, a türelem végső határán lehetek” – összegezte mostani helyzetét. Hozzátette, hogy számára egyébként nem kétséges, ki fog derülni, hogy nem tett semmit.

Gyárfás alvilági zsarolást lát meggyanúsítása mögött

0

Nem bízott meg senkit Fenyő János megölésével és oka se volt erre – áll Gyárfás Tamás írásos vallomásában, amelyet a hvg.hu ismertet. Szerinte a szlovák és a magyar alvilág vele szembeni zsarolására épül az eljárás, amit ellene indítottak.

Írásban tett 14 oldalas vallomást másfél hete Gyárfás Tamás a Fenyő-ügyben, amelyben őt gyanúsították meg felbujtóként. A médiavállalkozó, volt úszószövetségi elnök megerősíti: se a gyanúsításban terhére rótt, sem más bűncselekményt nem követett el. Nem bízta meg se Portik Tamást, se Tasnádi Pétert. A hvg. hu-n közölt vallomásban Gyárfás azt állítja, hogy 2008-ban jött rá, hogy a vele folytatott párbeszédeket Portik Tamás – akit a nyomozók szerint Gyárfás megbízott Fenyő megölésével – rögzíti. (Tasnádi Péter is bejelentkezett időközben: az erőszakos bűncselekményekért elítélt ember bejelentette, hogy először őt bízta meg Gyárfás a gyilkossággal, de ő csak lenyúlta a pénzt, nem hajtotta végre a feladatot.)

A jelenleg lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Gyárfás megismétli a vallomásban, amit korábban már nyilvánosan elmondott: nem volt oka megöletni Fenyőt, akivel ugyan, ezt elismeri,

„kirívó ellentéte volt”,

de a Nap TV, illetve a Nap-kelte tévéműsor feletti jogáért vívott küzdelme 1996. októberében választott bírósági döntéssel a javára eldőlt. Ezután a két fél megszüntette az egymással szembeni ellenségeskedést. Emiatt okafogyottá vált az 1998. februári gyilkosság megrendelése. Sőt, minden konfliktusunkból „rendre győztesen kerültem ki” – írja a 25 évre visszatekintő, mindenféle dokumentummal alátámasztani igyekezett vallomásban.

Az Aranykéz utca bombamerénylet és a Prisztás-gyilkosság miatt elítélt Portikot albérlőként ismerte meg, amikor kiadta neki házát. Az ezutáni beszélgetéseik során jött rá arra 2008-ban, hogy Portik mindegyiket felvette.

Az állítólagosan ebből készült kazettát és leiratot kapta meg tavaly októberben, amit aztán bevitt a hatósághoz. (Ennek kapcsán gyanúsították meg Ihász Sándor egykori fellebviteli főügyészt bűnpártolással, amiért az nem adta át az új bizonyítékot a rendőröknek.)

Gyárfás – mint írja – tartott a zsarolóktól (a felvétel miatt), de attól is, hogy

a rendőrségről kiszivárognak az információk.

Ennek ellenére bejelentést tett az ügyben, amiben most ő a sértett.

Az alvilág vélt zsarolása mellett a rendőrséget is kárhoztatja. Kovács Lajos, a Fenyő-gyilkosság főnyomozója – „szisztematikus hangulatkeltése nemcsak Tasnádinál, hanem másoknál is megtette hatását, az alvilágban nem egy haszonlesőre ösztönzőleg hatott”.

Gyárfás írásbeli vallomást tett

Csütörtökön benyújtották Gyárfás Tamás részletes írásbeli vallomását a Fenyő-ügyben – tudta meg a Független Hírügynökség Bánáti János ügyvédtől. Fontolgatják, hogy valamikor kérni fogják a lakhelyelhagyási tilalom feloldását is Gyárfás sportdiplomáciai kötelezettségei miatt.

Ahogyan két hete bejelentették, csütörtökön benyújtották Gyárfás Tamás részletes írásbeli vallomását a Fenyő-gyilkosság ügyében – mondta el a Független Hírügynökségnek az egykori úszószövetségi elnök és korábbi média-nagyvállalkozó. Ez összefoglaló jellegű, mellékletekkel, benne korabeli iratokkal és újságcikkekkel.

Nem a szó szoros értelmében vett bizonyítékokról van szó, mert bizonyítaniuk a nyomozóknak kell – mondta Bánáti. Ennek a vallomásnak az a lényege, amit korábban már elmondtak:

volt vitája, érdekellentéte Fenyő Jánossal, de ez a nyilvánosság előtt zajlott, és a gyilkosság idején már másfél éve megszűnt, ezért nem volt érdeke megöletni őt

– mondta az ügyvéd.

Gyárfást azzal gyanúsítják, hogy ő adott megbízást húsz évvel ezelőtti Fenyő János meggyilkolására.

Az üzletember jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt Budapest területén szabadon mozoghat. Mint ismeretes, az ügyészség eredetileg előzetes letartóztatás helyett házi őrizetet kért, de ezt a bíróság enyhítette áprilisban. Másodfokon május elején ezt tovább oldották annyiban, hogy hetente négy helyett egy alkalommal kell megjelennie a lakhelye szerinti kerületi rendőrségen. Abban nem történt változás, hogy

elektronikus nyomkövetőt kell viselnie Gyárfásnak.

A másodfokú bíróság amúgy elfogadta az előző határozat azon érvelését, hogy „a 69 éves, büntetlen előéletű gyanúsított esetében figyelemmel a közéleti tevékenységére is, a lakhelyelhagyási tilalom szükséges, de ugyanakkor elegendő korlátozás ahhoz, hogy a jelenlétét biztosítsa. A mozgásának nyomkövetővel történő ellenőrzésével, illetve a jelentkezési kötelezettség előírásával együtt a szökés veszélye kiküszöbölhető”.

Gyárfás Tamás (b) és Bánáti János (j) a bíróságon.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A lakhelyelhagyási tilalom egyébként – néhány ezzel ellentétes korábbi újságcikkbeli közléssel szemben – nem határozott időre szól, hanem a nyomozás lezárásáig, illetve amíg beadvány nyomán a bíróság meg nem változtatja – mondta Bánáti.

Éppen ezt fontolgatják – tudtuk meg Bánátitól, aki szerint az idő múlása minden kényszerintézkedés esetében eleve új körülmény. Emellett Gyárfásnak a nemzetközi sportdiplomáciában betöltött kiemelkedő szerepe van (a Nemzetközi Úszószövetség, a Fina Bureau-jának tagja, és ebbéli minőségében április végén a nyomkövetővel részt is vett a szervezet budapesti ülésén). Erre hivatkozva

esetleg kérni fogják a legenyhébb kényszerintézkedés eltörlését is.

Ezzel a perrel párhuzamosan zsarolás ügyében zajlik büntetőper, amelynek Gyárfás a sértettje. Ebben Portik Tamás szerepét vizsgálják, aki állítása szerint hangfelvétellel tudja bizonyítani, hogy Gyárfás neki adott megbízást Fenyő megölésére.

Ezzel kapcsolatban hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással gyanúsították meg Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyészt, aki tavaly ősszel megkapta Gyárfástól a borítékban lévő hangfelvételt, de ezt nem adta át a nyomozóknak, hanem magánál tartotta az új bizonyítékot.

Erről a hangfelvételről mondta az előző kihallgatás után Bánáti, hogy „az összevágott, hevenyészett hangfelvételen kívül semmit nem tudunk, semmilyen bizonyítékot nem tártak elénk”.

Gyárfás a hangfelvételről korábban azt nyilatkozta a FüHü-nek, hogy

„Végre. Így végre mindenki számára egyértelműen kiderül, hogy soha senkinek nem adtam megbízást semmire”.

Május elején Tasnádi Péter is képbe került az ügyben. Az erőszakos cselekményekért elítélt vállalkozó is vallomást tett a Nemzeti Nyomozó Irodában arról, hogy szerinte nem Gyárfás volt a Fenyő-gyilkosság felbujtója. Elmondta, hogy Gyárfás megkereste őt, pénzt is adott neki, Tasnádi azonban nem ölt meg senkit, csak megtartotta a pénzt.

Kijelentette, hogy sem Portik Tamást, sem Jozef Rohácot nem ismeri személyesen: „minden gyilkost nem ismerek. Ilyen gyilkosságokat nem szoktam elvállalni. Gondoltam, milyen jópofa dolog, filmekben láttam, hogy kérnek előleget, én kértem, másnap megkaptam” – nyilatkozta a Hír TV-ben. Tasnádi azt is elmondta, hogy az általa el nem végzett gyilkosságért három részletben, összesen 22 millió forintot kapott, Gyárfást pedig egyszerűen átverte.

Arra a kérdésre, hogy ha nem Gyárfás, akkor ki lehetett a gyilkosság felbujtója, nem adott egyenes választ. Tasnádi állítása szerint neki anno Láposi Lőrinc, korábbi rendőr vezérőrnagy azt mondta, hogy Fenyő halála Kiss Ernő Duce volt rendőr dandártábornok érdeke lehetett.

Lapszem – 2018. április 25.

0

Szerdán a Márkok ünneplik névnapjukat, kellemes meleg és napsütéses idő várható 25 fok körüli hőmérséklettel. A lapszemle pedig már megérkezett:

Magyar Idők: Josef Rohác üzenete indította el a lavinát?

Jozef Rohác Hír TV-nek eljuttatott üzenete után vett jelentős fordulatot a Fenyő-gyilkosság ügye, aki tulajdonképpen Gyárfás Tamás elleni bizonyítékot ígért – tudta meg a Magyar Idők. A rendőrség ezt követően foglalta le azt a hangfelvételt, amely megoldhatja az ügyet. A Magyar Idők szerint 2018-ban, a meggyanúsítás után Portik Tamás vallomást tett az ügyben, és érdemi információkat oszthatott meg a nyomozókkal.

Népszava: Csak nyerni tud Rogán helikoptereztetője

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. fél év alatt se tudta lebonyolítani a budaörsi reptér üzemeltetési pályázatát, ezért a társaság meghosszabbította az eredetileg csak 180 napra megbízott Aeroglobe Kft. mandátumát. A cég a Jakab-család érdekeltségében van: övék az a Fly-Coop Kft. is, amelynek köszönhetően 2016 augusztusában Rogán Antal helikopterrel utazhatott egy lagzira. A 180 napra kötött szerződés már hónapokkal ezelőtt lejárt, az Aeroglobe mégis maradhatott. A Népszava a MNV-től megtudta, hogy 2018 végégig meghosszabbították ideiglenes szerződésüket, mert a repülőtér működtetési pályázatának előkészítése elhúzódik.

Világgazdaság: Hatvan új praxisközösség jön létre

2018 első felében hatvan praxisközösség jön létre Magyarországon azért, hogy tovább erősítsék a prevenciós tevékenységet az alapellátásban – nyilatkozta a Világgazdaságnak Vajer Péter, a Országos Alapellátási Intézet főigazgatója. Európai uniós pályázat keretében nyolcmilliárd forint érkezett az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztésére, a praxisközösségek maximum 150 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhattak. Néhány közösség már el is kezdte a munkát, például Mórahalmon és Hevesen.

Enyhítették a Gyárfás elleni kényszerintézkedést

0

Lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette a bíróság a Gyárfás Tamással szembeni kényszerintézkedést házi őrizet helyett, amely Budapesten szabad mozgást tesz lehetővé. Közben meggyanúsítottak egy volt ügyészt is a Fenyő-gyilkosság ügyében.

A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken a Fenyő-gyilkosság miatt felbujtóként meggyanúsított Gyárfás Tamással szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Az ügyészség előző nap jelentette be, hogy házi őrizetet kérnek Gyárfással szemben az előzetes letartóztatás helyett. Ekkor haza is engedték Gyárfást. Ezt enyhítette a bíróság, így Budapesten szabadon mozoghat nyomkövető viselése mellett.

„Újabb kis lépést tettünk előre, tegnap még fogdában voltam, most Budapesten szabadon közlekedhetek, de nyomkövetőt kell hordanom” – mondta Gyárfás a tárgyalás után a zoom. hu-nak. „Külföldre nem mehetek, de fellebbezünk a bírósági döntés ellen” – tette hozzá. Gyárfás Tamás leszögezte:

„Semmi közöm az egészhez, áldozata vagyok ennek szörnyűségnek.”

Gyárfást három napja állították elő, majd vették őrizetbe, azzal gyanúsítják, hogy ő adott megbízást Portik Tamásnak Fenyő János megölésére.

Mindeközben

hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással gyanúsította meg a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban I. S. P. volt főügyészt

a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) pénteken. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indított nyomozás során pénteken a KNYF házkutatást tartott, majd a gyanúsítottat kihallgatták.

A gyanú szerint a volt főügyész az akkori, illetve korábbi hivatali beosztásából eredően tudta, hogy a Fenyő János elleni gyilkosság felbujtója továbbra is ismeretlen, és felderítése érdekében a hatóságok évek óta erőfeszítéseket tesznek. A KNYF szerint I. S. P. 2017 októberében hivatalában átvette a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát.

Az átadó az utóbb felbujtással meggyanúsított egyik férfi volt (vagyis Gyárfás Tamás), aki akkor azért fordult az általa ismert főügyészhez, hogy tanácsot kérjen tőle. Mint pár napja kiderült, lényegében Gyárfás maga szolgáltatott állítólagosan őt terhelő bizonyítékot az ügyben, amelynek nyomán tavaly októberben újranyitották a korábban többször félretett Fenyő-ügyet.

Az „összevágott, hevenyészett hangfelvételen kívül semmit nem tudunk, semmilyen bizonyítékot nem tártak elénk” – mondta Gyárfás ügyvédje, Bánáti János, miután távoztak a bíróság épületéből. Gyárfás a meghallgatás után elmondta, hogy ő nem nyitotta ki a hangfelvételt tartalmazó borítékot, csak bontatlanul vitte be a rendőrségre.

A KNYF szerint I. S. P.-nek fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, felelősségre vonásához. Ennek ellenére a törvényben előírt ügyészi kötelességével ellentétben

a felmerült bizonyítékot nem adta át a nyomozó hatóságnak, hanem hivatali helyiségében tárolta.

A volt főügyész a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett, szabadlábon védekezik – írtta közleményében a KNYF.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK