Nézem a Híradót, benne a DK frakcióvezető-helyettesének nyilatkozatát arról, hogy a DK-frakció törvényjavaslatot nyújtott be a „felhatalmazási törvényt” hatályon kívül helyezéséről.
Szó szerint a következőket hallom tőle a képernyőn:
„Mi azt tartjuk a tisztességesnek és normálisnak, ha helyreállítjuk a teljes demokratikus rendet, június 1-től megszűnik a kormánynak adott rendkívüli felhatalmazás, tehát a parlament végzi a saját feladatait a normális rendben.”
Tényleg? Ha „megszűnik a kormánynak adott rendkívüli felhatalmazás”, akkor helyreáll „a teljes demokratikus rend”? Sőt, „helyreállítjuk”, mi, a Fidesz meg az ellenzék együtt? Akkor helyreáll a jogállam, a hatalmi ágak elválasztása, érvényesülni fognak az emberi és állampolgári jogok, akkor szabad és tiszta lesz a választás, a köztársasági elnök, a Számvevőszék vezetői, a legfőbb ügyész és az alkotmánybírák független személyiségek és nem a kormánypárt kifutófiúi lesznek, garantálják a bíróságok függetlenségét, mondjam tovább?
Mert a teljes demokratikus rendhez mindez hozzátartozna. Ez pedig a „felhatalmazási törvény” hatályon kívül helyezésével nem történik meg. (Elvégre Orbán belgrádi bejelentése szerint a törvényt hatályon kívül helyezik, de szerintünk a demokrácia azzal nem áll helyre.) Aki országgyűlési képviselőnek áll, és nyilatkozik egy televíziónak, annak képesnek kell lennie pontosan fogalmazni.
Persze, nem Arató az első a DK-ban, aki ezt a hibát elköveti. Egy nagyon fontos parlamenti ülése, március 23-án Orbán miniszterelnök napirend előtti beszédére reagálva a következőt mondta a frakcióvezető:
„Miért küzdünk? Azért küzdünk, hogy hazánk maradjon demokratikus, szabad jogállam. Nem lehet éppen ezeket elvenni bármilyen más harc ürügyén. Sőt, azt is mondom, hogy nem lehet korlátlan felhatalmazást adni senkinek, és nem egyszerűen azért, merthogy egyébként akik most kérik, erre talán nem szolgáltak rá – bár én ezt így gondolom –, hanem mert elvileg sem helyes, mert valamikor, azt gondolom, ennek is vége lesz, nagyon reméljük, hogy vége lesz, ezen dolgozunk, és nem lehet a bajt arra használni, hogy közben ne éppen azt őrizzük meg, aminek a megőrzésére felesküdtünk.”
Amikor végighallgattam a közvetítést, hallgatva a teljes felszólalást, benne a szép érvelést, nekem sem tűnt fel azonnal az elején a hibás mondat.
Annál inkább Orbánnak, aki válaszában lecsapta a feldobott labdát:
„Ugyanakkor azt a mondatot fontosnak tartom, ami itt elhangzott, és ami úgy hangzik, hogy most Önök az ellenzék soraiban azért harcolnak, hogy Magyarország maradjon működő demokratikus jogállam. A „maradjon” szóra szeretném felhívni a figyelmüket. Eddig azt hallottam itt, már nem tudom, hány év óta, hogy nem működő, nem demokratikus és nem jogállam. Most, látom, azért harcolnak, hogy maradjon működő demokratikus jogállam. (Taps a kormánypártok soraiban.)”
Ezt a hibát a frakcióvezetőnek sem kellett volna elkövetnie.
Magának a benyújtott (egyébként szerintem értelmetlenül benyújtott) T/10594 számú, „a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény hatályon kívül helyezéséről” szóló törvényjavaslatnak az indoklása egyébként jobban sikerült:
„Mivel a Kormány vidéken feloldotta a korlátozások nagy részét, és bejelentette, hogy Budapest tekintetében is erre készül, ezért a Demokratikus Koalíció nem tartja szükségesnek az egész Európában példátlan hatalmat biztosító ún. felhatalmazási törvény hatályának további fenntartását. A bejelentés alapján nem indokolható a rendkívüli helyzet, mely alapot szolgáltatna a kormány túlhatalmának további biztosítására. A Demokratikus Koalíció azt szeretné, ha a jövőben a döntéseket az Országgyűlés hozná meg, legyen vége a rendeleti kormányzásnak.”
Jobban, de nem jól, a kormány túlhatalma sem szűnik meg a „felhatalmazási törvény” hatályon kívül helyezésével, miként a „teljes demokratikus rend” sem áll helyre.
Azért mielőtt azzal intéznénk el a dolgot, hogy politikusaink szabadon beszélve olykor pontatlanul fogalmaznak, vegyük észre: félő, hogy többről van szó. A politikai csaták hevében még a DK-sok sem tisztázták magukban: mit is tartsanak a mai magyar politikai állapotokról. Vajon belátták-e már, hogy
Magyarországon a demokráciát már fölszámolták, nem demokráciában, hanem önkényuralomban élünk.
Mondanak olykor diktatúrát is, mást is, ezekben a mondataikban viszont az látható, hogy nem gondolták végig mindezt, s azt sem, hogy mi következik belőle. Még ők sem, nem is beszélve mondjuk az MSZP-sekről vagy az LMP-sekről.
Vannak, akik ezeket a mondatokat olvasva máris előveszik a régi gondolatot, hogy nem lenne szabad beülni a parlamentbe. Én nem ezt mondom, csak azt, hogy
ha belátjuk, hogy önkényuralomban élünk, akkor ennek megfelelően kell a parlamentben (és persze azon kívül is) viselkedni.
Meg kellene válogatni, hogy miben veszünk részt és miben nem, mit fogadunk el és mit nem – ezzel kapcsolatos korábbi javaslataimat most nem ismétlem meg. Mert ha nem ezt tesszük, ha nap mint nap úgy viselkedünk a parlamentben, ha úgy kezeljük az intézményeket az alkotmánybíróságtól a köztársasági elnökig, a házbizottságtól a parlamenti tisztségekig, mintha egy demokratikus állam intézményei lennének, akkor óhatatlanul elkövetjük az imént kipécézett hibákat. Ez pedig azért nagy baj, mert a közönséget, amelyhez beszélünk, szintén megtévesztjük azt illetően, hogy milyen világban is él.