Kezdőlap Címkék Falu

Címke: falu

Elárvereztek egy német falut

0

Az egyetlen licitálónak 140 ezer eurót (mintegy 43 millió forintot) ért meg az Alwine nevű település.

A Berlintől délre, mintegy kétórányi autóútra lévő falucskának mindössze tucatnyi, főként nyugdíjas lakója van. Az erdőkkel körülvett faluban a házak egy része már összedőlt, a többi felújításra szorul. A polgármester szerint a megmenthető házak felújítása mintegy 2 millió euróba kerülne.

A telep a keletnémet időkben egy közeli brikettgyárhoz tartozott. Amikor az ország újraegyesítése után a gyár bezárt, a lakosok jó része elköltözött, főként a fiatalok.

A falut 2000-ben egy testvérpár jelképes összegért, egy német márkáért,

akkori árfolyamon mintegy 40 forintért vásárolta meg, a hanyatlást azonban ők sem tudták megállítani. Egyikük halála miatt kellett most elárverezni Alwinét, a falu kikiáltási ára 125 ezer euró volt.

Az egyetlen licitáló telefonon tett ajánlatot és kevesebb mint öt perc alatt végül 140 ezer euróért szerezte meg a kilenc szürke lakóházból, kátyúkkal borított utcából és egy erdős részből álló települést.

Az eladást bonyolító Karhausen aukciósház illetékese elmondta, hogy a Brandenburg tartománybeli vevő – aki a nevét nem akarta nyilvánosságra hozni és semmi köze a faluhoz – szombat reggel faxon tett ajánlatot. Egyébként a világ minden tájáról, még Indiából is voltak érdeklődők a falura, a több mint 40 potenciális vevő azonban végül távol maradt az árveréstől.

Tíz éve történt – Nemzeti Pálinkaprogramot indít a kormány

0

2007. november 10-én a Független Hírügynökség beszámolt arról, hogy bejelentették: számos konkrét cselekvési program indul hamarosan a vidéki munkahelyek bővítése érdekében. Ilyen lesz például a Nemzeti Pálinka Program, amelynek segítségével a pálinkakészítés és forgalmazás vidéki húzóágazattá válhat.

A kormányfő szombaton hajnalban tért vissza négynapos vidéki körútjáról, amelynek keretében 7 megyében 18 településre látogatott el. Kiderült, hogy a vidék sokkal jobb állapotban van, mint ahogy azt a városi emberek egyébként gondolnák – mondta a kormányszóvivő.

Daróczi Dávid szerint sok a probléma és a tennivaló, de látszik, hogy az ott élőkben rengeteg a tettvágy.

Terveik, elképzeléseik vannak, és ezekhez kérnek segítséget, forrásokat az államtól – tette hozzá.

Két nagy uniós alap létezik, amely a következő hat évben a meghatározza a vidékfejlesztést, és forrásokat is biztosít hozzá – közölte az FVM szakállamtitkára. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program. A két programot egy keret dokumentumba, az Új Magyar Falu Programjába foglalták össze. Ebben összeszedték azokat a fejlesztéspolitikai eszközöket, amelyek a két nagy programban megjelennek, és amelyek eredményeképp 50-60 különböző pályázat jelent, vagy jelenik meg – mondta Ficsor Ádám.

A legfontosabb cél a munkahelyteremtés, mert jelenleg a falvakban nincs elegendő munkalehetőség. A szakállamtitkár szerint, ha egy fiatal elmegy főiskolára, egyetemre, kicsi rá az esély, hogy miután elvégezte, visszatérjen szülőhelyére. A munkahelyteremtő program keretében kisvállalkozásoknak, köztük újonnan induló cégeknek adnak támogatásokat. Az életminőség fejlesztése is hangsúlyos szerepet kap az Új Magyar Falu Programban. Egy olyan új szolgáltatási keretet kell találni, amely biztosítani tudja az európai színvonalú életet a falvakban – közölte Ficsor Ádám.

A kormányfő állattartó telepeket is meglátogatott vidéki útján.

A kormány azt szeretné elérni, hogy a gazdák rendelkezésére álljon az állattartáshoz szükséges földterület.

Az FVM szakállamtitkára szerint az árviszonyok jelenleg nem teszik lehetővé a nyereséges gazdálkodást, ezért uniós támogatásokkal segítik a gazdákat. Eddig 250 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett be az állattartóktól. Ez 500 milliárd forint értékű beruházást jelent. A beérkezett pályázatokról a következő hetekben döntenek – tette hozzá.

Ficsor Ádám elmondta: a vízgazdálkodás fejlesztését is célul tűzték ki, hogy 50 százalékkal növeljék az öntözött területek arányát. Itt egy külön programot indítanak, amellyel 40-50 ezer hektáron valósulna meg az öntözés.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK