Kezdőlap Címkék Devizatartalék

Címke: devizatartalék

Fórum

„Új kormányzati döntéshozó fórum alakul a fegyelmezett költségvetési gazdálkodásért – jelentette be kedd késő este a Pénzügyminisztérium. Azt is kiemelte: a kormány egyik elsődleges célja, hogy felgyorsítsa az egyensúlyi mutatók javítását, a költségvetési hiány és az államadósság csökkentését. Ennek érdekében új munkacsoport alakul.”

Az emberben rögtön fölmerül a kérdés, eddig nem volt fegyelmezett költségvetési gazdálkodás? Tényleg? Ehhez fórumot kell létrehozni? Hát…

Én még élénken emlékszem arra, mikor Kósa és Szijjártó egymást erősítve süvöltötték a magyar éterbe, hogy államcsődben az ország! Aki nem tudná, hogy ez mikor történt, annak elárulhatjuk, hogy 2010-ben a választások FIDESZ általi megnyerése után, a nagy kiabálással próbálva igazolni, hogy a Gyurcsány-Bajnai féle illibsik mekkora kárt okoztak az országnak. A világválságot, mint a gazdaság csökkenésének és ezzel a hozzá viszonyított, bruttó adósság növekedésének fő okát, gondosan kihagyták. Akkor még üzemelt a Finkelstein-Habony duó, rendkívül okosan verték át a népet.

Persze nem csak propagandisztikus célt szolgált az előadás, hanem előkészített még valami mást, ami az Orbán kormány első nagy lenyúlása lett. Tárgya a MANYUP. A lenyúlás indokaként a nagy duó „érvein” túlmenően még Selmeczi halálsikolya szolgált, mely szerint a pénztárak csak eltékozolnák a dolgozó nép gyűjtögetett pénzecskéjét, ezért sokkal jobb, ha azt most a kormány zsebreteszi. A tőke helyett minden pénztári tag kap egy ígéretet, hogy ha majd nyugdíjba megy, az akkori kormány fizetni fog neki. Akik pénztártagok akartak maradni, kaptak persze egy fenyegetést is, hogy maradhatnak, de akkor állami nyugdíj nuku. Zsarolásban a FIDESZ nagymenő, így a pénztárakban alig maradt valaki, azaz a MANYUP zsebretétel nagy hőbörgést nem is okozott.

Aki az adatokra kíváncsi: az államadósság a világválság Bajnaiék által való kivédése után (már kivédve!) a GDP 80,4 %-a, a gyakorlatilag csak Gyurcsányék által összehozott MANYUP vagyon pedig a GDP 6,9 %-a, azaz ha az állam a kétezres években nem fizet be egyre növekvő mértékű pénzt 2010-ig a MANYUP-ba, akkor a kormányváltáskori adósságállomány értéke csak 73,5 % lett volna. A fenti folyamat eredménye, hogy ami Gyurcsányéknak nagy kiadást jelentett, abból Orbánék lenyúlása által nagy bevétel lett. Az a plusz, hogy Orbánnak attól kezdve nem kellett fizetni a MANYUP-ba egy vasat sem, már csak hab a tortán.

Összehasonlítás: ha valaki nem tudná, annak eláruljuk, hogy a jelenlegi GDP arányos adósságállományunk 75,2%. Tizenhárom nagyszerű év eredménye. Remekül passzol hozzá a „Gyurcsányék eladósították az országot” szöveg. Ha ezt kiegészítjük azzal, hogy az „elmúltnyócéveseknek” sokkal rosszabb helyzetben kellett gazdálkodniuk, mint az EU pénzekkel igencsak megtámogatott, felívelő világgazdasági környezetben működő, az elődök által már jól kiépített gazdaságot öröklő, 10(!) évig válságtól mentes Orbán kormányoknak, akkor egyértelmű, hogy ritka nagy hülyeségnek, hogy ne mondjam, hazugságnak tűnik, amit az ellenzékről Orbánék 13 éve hablatyolnak.

A fentieken kívül van még egy további, ide kapcsolódó téma is. Miután Orbán csak saját zenére táncol, az IMF meg füttyös egy népség (ha hitelt adott, akkor hozzá mindig kéretlen gazdasági tanácsokat ad, hogy lehetne azt visszafizetni – ezt hívják verbális füttyögésnek), nem nagyon szereti őket. Gyurcsányéknak persze nem volt más választásuk, IMF hitelt kellett felvenniük. Ők azt csinálták, hogy az IMF hitel egyharmadával kedvezőtlenebb kamatozású hiteleket váltottak ki (az adóshelyzetünk javult), egyharmadát betették az MNB-be devizatartaléknak, egyharmadát meg fel sem vették. Ezzel az Orbán kormány által 2010-ben örökölt devizatartalék 39 milliárd EUR értékre nőtt, ami az akkori GDP 29 %-a. Ha tehát a magánnyugdíj pénztárak tőkéjét és az ugyancsak az elődök által Orbánékra hagyományozott MNB devizatartalékot is figyelembe vesszük, a Szijjártó-Kósa féle eladósítási-államcsődös vészkiáltás egyre nagyobb hülyeségnek tűnik.

A sorai közt szakértőket csak csekély mértékben tartalmazó nép ily módon való átverését a nép erre hivatott értelmiségének vezetésével lehetett volna megakadályozni. Lehetett volna. De nem. Az értelmiség nem tett semmit, sőt nagyon örült Orbán kétharmadának, és ami még szomorúbb, azóta sem tett sokat, mert annak, hogy naponta megírják, Orbán rossz, nulla hatása van. Ha pedig hozzáteszik (és bizony sokszor hozzáteszik), hogy az ellenzék is rossz, annak örül csak igazán a jóval több hűséges hívővel bíró FIDESZ!

Az államcsőd kormányzópárti potentátok által való hangoztatásának a nép átverésén túlmenően volt egy kellemetlen következménye is. Amit ők csináltak, annál a hitelminősítőket és a hitelező bankokat illetően az országra nézve rosszabb taktika el sem képzelhető. A hitelminősítőknél a válság elmúlása és az EU pénzek érkezése ellenére egyre rosszabb kategóriába kerültünk, az S&P esetében például a 2010-es BBB-alsó középkategóriából kettőt rontva a befektetésre már nem ajánlott (bóvli) BB kategóriába, és 2014. márciusáig ott is maradtunk. A bóvli kategória azt jelenti, gyakorlatilag senki sem vásárol már államkötvényt, csak a legvadabb spekulánsok, és ők is csak hatalmas kamatfelárral, amit az unokáknak kell majd visszafizetniük. A legszomorúbb az, hogy ennyi jó év után ma, 2023-ben is csak ott vagyunk, ahol a 2010-es kormányváltásnál voltunk (BBB-). Az természetesen magától értetődő, hogy az unokák visszafizetési kötelezettsége Orbán unokáit még marginálisan sem fogja megzavarni. Bezzeg a szegényrétegek szintén szegény unokáit…

Megjegyzendő, hogy a jelenlegi, a 2010-es kormányváltáskori minősítéssel azonos S&P minősítésünkön a Bulgáriával és Romániával a gazdaságilag utolsó hely elkerüléséért való öldöklő küzdelem láttán nincs csodálkozni való. Ez a 13 éves korszak az „Egy tapodtat sem jutottunk előbbre” tipikus esete. Se minősítésben, se államadósságban.

A témához visszatérve, az újság az új fórumról következőket írja:

A költségvetési munkacsoportot a pénzügyminiszter vezeti, tagjai az előterjesztő miniszter mellett a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és a miniszterelnök politikai igazgatója. Vagyis Varga Mihály mellett jelen lesz Gulyás Gergely, Rogán Antal és Orbán Balázs…

A határozat értelmében a Kormányzati Költségvetési Előkészítő Munkacsoport szükség szerint ülésezik, ülését a Munkacsoport vezetője hívja össze. A Kormányzati Költségvetési Előkészítő Munkacsoport ülés tartása nélkül, rövid úton is hozhat döntést, illetve kialakíthat véleményt.

Az új fórum megszervezésének okaként két lehetőség vehető számba.

  • Varga nem volt elég határozottan elutasító, mikor pénzért jöttek hozzá kuncsorogni, és így az ország helyzete pocsék.
  • Varga, lévén az ország helyzete pocsék, túl elutasító, mikor jönnek hozzá pénzért kuncsorogni.

Mindkét esetben Orbán veszi át a döntést, mivel annak meghozása ülés megtartása nélkül is lehetséges. A döntés ettől kezdve majd úgy történik, hogy az Orbán titkárság körlevelet intéz a PÉNZÜGYMINISZTERhez, a MINISZTERELNÖKséget vezető miniszterhez, a MINISZTERELNÖKi kabinetirodát vezető miniszterhez, és a MINISZTERELNÖK politikai igazgatójához, hogy a MINISZTERELNÖK által a levélben említett helyzet döntést igényel, és ő a következő döntést javasolja. A válaszlevelek hamar visszaérkeznek, mivel pedig a MINISZTERELNÖK: PÉNZÜGYMINISZTER arány 4:1 Orbán javára, a javaslatát simán megszavazzák. Még névlegesen sem kell Vargával megküzdenie.

Hogy mi a kormány elsődleges vagy az akárhanyadlagos célja az államadósságot vagy akármi mást illetően, az a francot sem érdekli.

Vili?

Végjáték (a „Lefelé a lejtőn” folytatása)

Amint az az előző írásokból látható, az ország a 2008-as világválság kezdetéhez eléggé megtépázva érkezett. Leginkább politikailag. A demokrácia ugyan normálisan működött, mert egyik fék vagy ellensúly sem volt a kormány által lenyúlva.

Az akkori tolvajok ellen szabályos eljárás folyt, és kaptak börtönbüntetést is, hiába voltak körön belül (pl. Zuschlag 20 milliója), nem úgy mint a 2010. utáni időszakban, mikor a kiválasztottak szabadon távozhattak a pénzzel együtt (pl. Tiborcz 13 milliárdja), és az MTVA sem üvöltötte éjjel-nappal minden csatornán és vonalon, hogy Gyurcsányék milyen szépek és a FIDESZ milyen randa, mert akkor még nem degradálták a közmédiát közpénzből működtetett pártmédiává, de a nép minden itt felsorolt demokratikus normalitás ellenére úgy tudta, hogy Gyurcsány maga az ördög. Erős tudása volt ez a népnek, ami onnan látszik, hogy ma sem tudja másként.

A dolog érdekessége, hogy ezt az ördög mivoltot a nép magától az ördögtől tudja, és akkor hiába nem támasztják alá a tények se azt, hogy hazudott, se azt, hogy elszúrta, az ördög beismerő vallomása minden kételyt elsöpör. Erősebb, mint a tények. Elvégre ő mondta, nem?

További fura jelenség, hogy a nép szó nélkül fogadja el igaznak pont az általa hazudósnak minősített Gyurcsány állításait

(melyet zárt körben, belső használatra, és nem is a népnek mondott), ám a népet illetően jobb, ha semmin sem csodálkozunk.

Az ugyanerre az ördögös álláspontra jutó értelmiségen már annál inkább. De ez van. Kis ország vagyunk, nincs másik értelmiségünk. Nem tudjuk őket leváltani, ahogy az ellenzékből sem létezik másik. Ez alól a FIDESZ kivétel, ők ugyanis bármikor tudnak egyharmadnyi szavazóból kétharmados győzelmet csinálni. Ezért érthetetlen sokak sóhajtozása, hogy sajnos Orbán leválthatatlan, de ez náluk csak a munkából való kiszállás indoka, azaz emberi lustaság, amin változtatni nem lehet.

Szerencsére az elmútnyócéveseknél a gazdaságban kisebb volt a gond. Bár Gyurcsánynak és az MSZP-nek nem adatott meg a négyéves zavartalan kormányzás, de még egy féléves sem, azért kézben tartották a dolgokat. Azt illetően, hogy mire jutott az ország Medgyessyvel és Gyurcsánnyal a világválság kitöréséig, az alábbiak mondhatók:

  • A GDP növekedése 2002. áprilisa és 2008. augusztusa között kb. 20 %.

Itt meg kell jegyezni, hogy az esztelen minimálbér duplázás miatt a tőke beáramlás drasztikusan visszaesett, azaz a növekedési érték bőven magasabb is lehetett volna, ha Orbán a dilettáns kezével nem nyúl bele a gazdaságba. Pláne, ha nem így.

  • A bruttó GDP arányos adósság hat év alatt 55 %-ról 66 %-ra nőtt. A növekedés 11%.

Ez nem meglepetés annak, aki tudja, hogy akkoron a GDP-hez viszonyítva nagyobbak voltak a jóléti kiadások, mégpedig nem is kevéssel:

2010-ben még a GDP 30,7%-a; ma, 2023-ban már csak a GDP 24,3%-a;

Ezen belül az oktatásra költött pénz akkor 5,8%, ma 3,6%, az egészségügyre akkor 4,5%, ma 3,6%, a nyugdíjakra akkor 10,1% (svájci indexálás, 13. havi nyugdíj rendszeres kifizetése), ma 7,1%, a család és gyermektámogatásra akkor 2%, ma 1,2%.

Egyedül az egyéb szociális támogatások nőttek meg mára a 2010-es 0,9%-ról 2,6%-ra.

Ha a legutóbbi esetében valaki a rezsicsökkentésre gondol, igaza van. Ezzel a speciális rendszerrel az állam azokat támogatja leginkább, akik a legtöbbet fogyasztanak, azaz a legkevésbé szorulnak rá. Például a faluvégi Mari néni, akihez se a gáz, se a víz, se a villany nincs bevezetve, semmit sem kap, bár ÁFÁ-t ő is fizet, ráadásul a rezsicsökkentés nem takarékosságra, hanem pazarlásra ösztönöz, plusz belezavar a piaci folyamatokba. Ezektől az apróságoktól eltekintve a nagy FIDESZ találmány kiválóan működik.

A fentiekből látható, hogy akkoriban még a rászorulókat támogatták, ma már a gazdagokat valamint a tehetőseket. Hogy ki lett így az út szélén hagyva, azt mindenki döntse el maga.

Az akkori adósság növekedésébe belejátszott még egy, a jövőt tekintve pozitív folyamat is: a MANYUP tőke Gyurcsányék általi állandó kiegészítése. Össze is gyűjtöttek a leendő nyugdíjasoknak 2700 milliárdot, melyet Orbán lazán zsebre tett, így aztán immár 13 éve befizetni sem kell semmit neki. Egy kiadással kevesebb, amely Gyurcsányéknál növelte a veszteséget.

  • A vizsgált időszakban a Medgyessy – Gyurcsány – Bajnai kormányok komoly EU pénzek nélkül működtek, mert azt, hogy mennyit kapunk, ugyan Gyurcsány tárgyalta le (többet sikerült neki kiverekedni, mint amennyit eredetileg Magyarországnak szántak), de a projektek csak 2008 – 2009-ben indultak el, és miután a végén fizettek, a még a 2010. előtti EU pénz nagy része is Orbánékhoz érkezett. Hogy aztán a kormányváltást követően milyen bőven ömlött hozzánk szintén Orbánékat támogatva, azt már mindenki ismeri.
  • A várható éves hiány 2008. augusztusában 3% volt, a CHF 168 forintot ért (hol vagyunk már attól), és nem voltunk bóvli kategóriában (S&P szerint akkor: BBB-; ma is pont ott vagyunk).

A fentiekből megállapítható, hogy ha a világválság hatásait nem kenjük Gyurcsányékra, akkor mennyire sikerült elszúrniuk. A válasz egyértelmű: semennyire.

Miután bajból sosem elég, 2008. őszén Amerikából jött a nagy pofon. A világválság idején és miatt a bruttó adósságállományunk 15%-kal nőtt. Ebből 7 % a GDP csökkenés, 3% a forint erőteljes romlása, 3,5% pedig a kincstári tartalékképzés miatt. Ha ehhez hozzávesszük az önkormányzatok külföldi hitelből történő 1,5 %-os eladósodását, már ott is vagyunk.

Az első két tételről a kormányzat nem tehet. A harmadik csak névleg növeli az adósságot, mivel a pénz ténylegesen megvan, ugyanis az IMF alacsony kamatozású hitelének egyharmadát az MNB-be tettük tartaléknak, egyharmadával magasabb kamatú hiteleket váltottunk ki, azaz az adóshelyzetünk javult, egyharmadát meg fel sem vettük.

Az MNB devizatartaléka ezzel 38 milliárd EUR értékre nőtt (kb. a GDP 22 – 23%-a), ami a befektetőket megnyugtatta, stabilizálván az állam pénzügyi helyzetét. Ezt kapta Orbán örökségül Gyurcsányéktól. Plusz a MANYUP vagyont.

Az IMF természetesen intézkedéseket várt a hitelért cserébe. Ezt Gyurcsány már nem akarta végrehajtani, és nem is lett volna szerencsés, ha ő hajtja végre, így aztán lemondott, jött Oszkó meg Bajnai, akik a „megszorításokkal” egyenesbe hozták az ország szekerét. Ez lett a vég. A nagy befejezés.

Utána már nem kellett sokáig várni. Az isteni kegyelem jóvoltából győzött Orbán mindenki nagy-nagy örömére, és hogy az öröm még nagyobb legyen, kétharmadot kapott.

Azt, hogy mire használta korlátlan hataimát mostanáig, az ország száz százaléka látja, de csak kis százaléka látja át. Úgy értőlegesen. Ha valami nem tetszene a népnek, és sokan kezdenének nyűgösködni, a GY.F. nevű sötét árny (ahogy eddig többször) a FIDESZ cilinderből rögtön előrántható, akkor a kis százalék kivételével mindenki reszketni kezd, és azt kérdezi, hol lehet Orbánra leszavazni. Az elefánt olyan, hálaisten, amit megtanult, azt nem felejti el.

Más magyarázatot nem mond neki senki. Miért kéne a népet megzavarni, elég a meglévő tudomány.

Hááát… 2036-ig biztosan.

„A harminchatodik nyári olimpiai játékokat megnyitom!” Tus.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK