Kezdőlap Címkék Csodafegyver

Címke: csodafegyver

Gázár a mélyben, miért fizetünk akkor érte oly sokat?

A holland gáztőzsdén az ár elérte a mélypontot, az ukrajnai háború előtti árat. 2021 májusa óta nem volt ilyen alacsony a földgáz ára Európában: egy megawatt óra 22,7 euró. Csak emlékeztetőül: a földgáz pánik csúcsán, 2002 augusztusában az ár 300 euró fölé emelkedett. Ekkor volt az, hogy Medvegyev-Putyin egykori alteregója  azzal fenyegette meg Európát, hogy “meg fogtok fagyni!”

Most akkor jól állunk? Relatíve mindenképp, de az energia válság már Putyin Ukrajna elleni agressziója előtt megkezdődött. Az európai ipar 20 euró alatti földgáz árra állt be, és ezt még nem értük el. Sok európai cég ezért építi új üzemeit az Egyesült Államokban, ahol sokkal olcsóbb az energia.

Orbán és a rezsicsökkentés csodafegyvere

A magyar miniszterelnök nyert már választást a rezsi csökkentéssel, melyet lelkes rajongói politikai atombombának neveztek el. Most újra megpróbálkozhat ezzel hiszen a júniusi választásoknak is van tétje a számára bár sokkal kisebb mint az országos választásoknak. A miniszterelnök persze szorgosan tanulmányozza a közvélemény kutatásokat is, és ezek alapján gondolhatja úgy is: minek pénzt költeni arra, ami ingyen is megvan. A közvélemény kutatások a hatalom töretlen népszerűségét mutatják. Újabb rezsi csökkentésre tehát nincs szükség. Érdemes azt az országgyűlési választásokra tartalékolni 2026-ban. Orbán Viktor egy gyenge pillanatában a megnyert 2022-es választások után hét szűk esztendőt jósolt Magyarországnak. Ilyen helyzetben nagy pénz kell a választópolgárok megvásárlására hiszen a tartósan alacsony életszínvonal a legelszántabb kormánypárti szavazókat is megrendítheti, különösen, ha közben azt olvassák, hogy Mészáros Lőrinc egyetlen évben 150 milliárd forinttal növelte vagyonát.

Lajos úr, a háttérhatalom

Lajos úr mostanság hátramenetben van. Sorra veszíti el a csatákat, aminek nyilván nem tud felhőtlenül örülni. Ki szereti, ha nagy pénzeket vesznek ki a zsebéből! De a háborúnak még nincs vége, egyetlen jól irányzott jobbcsapott bármikor padlóra küldheti az ellenfelet. A napokban például 45 milliárd forintot kapott, peren kívüli egyezségként. Ha peren kívül ennyi jutott neki, mekkora lehetett az eredeti összeg, amelyet követelt?

Jó ideje tudott, hogy Lajos úr összebútorozott a Jobbikkal. Nem cáfolta soha, igaz, meg sem erősítette. Nem érdekli, hogy mit mondanak róla. Az ő érdeke, hogy időnként hír legyen belőle. Hogy készül valamire. Hogy hírbe hozzák ezzel-azzal. Addig jó neki, ameddig tartanak tőle. És sokaknak van félni valójuk, hiszen sokan tettek rossz fát a tűzre. Többet vettek el a közösből, mint amennyi járt volna nekik.

Nem kizárt, hogy az ő köreiből szivárogtatják a sajtónak, hogy a Jobbikot támogatja. Ő maga nem szólal meg ezekben az ügyekben – róla „csak” szólnak a hírek. Hogy egy hajón tárgyalt Vonával. És kölcsönösen jó benyomást tettek egymásra. De semmi több, ennyike.

Lajos úrról mindenki úgy tudja, hogy Orbánról mindent tud. Nem csak azért, mert szobatársak voltak a kollégiumban. Persze, abból az időkből is lehetnek szaftos történetei, amelyeket a miniszterelnök nem tenne ki az ablakba. De leginkább azért, mert az ő ötlete volt a rendszerszintű lopás, az orbánizmus. Ő vezényelte le a Kaya Ibrahim és Joszip Tot lopott útlevelével véghez vitt cégvásárlásokat, neki köszönhető a székház eladása, a máig tisztázatlan Hosszú Bájtok éjszakája.

Tőle származik a rendszerváltozás utáni korszak talán legcinikusabb mondata: mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.

Ő találta ki a mostani Orbánt. Orbán ugyanis előtte nem az volt, aki most. Orbán kezdetben liberális és demokrata volt. Illetve, annak látszott. Lehetett volna bármi, de akkor éppen ez hozott a konyhára. Amikor Lajos úr szólt, hogy a liberális oldalon nincs már hely, Orbán gond nélkül átment a másik oldalra. Miután kiderült, hogy Medgyessy, miniszterelnökként nem fogadja el az ajánlatát, vagyis, hogy osszák ketté a köztévét, egy kormánypárti és egy ellenzéki részre, akkor elkezdett médiabirodalmat építeni.

Ezt sem a saját kútfejéből tette, Lajos úr volt az éceszgéber ebben is.

Mi van, ha mégis nála van a csodafegyver?

Lajos úr erről sem mond semmit. Nem cáfol, nem kommentál. Mindenki gondoljon, amit akar. Ő maga is ezt teszi. És közben készül valamire. Vagy nem készül semmire, de nála az is olyan, mintha készülne. A bizonytalanság a legrosszabb. Ha tudják, hogy az ellenfél erős, és mi az, amiben nagyon jó, akkor lehet rá készülni. Akiről nem tudják, hogy a kezében lévő lapok közül melyeket hajlandó kiteregetni, attól félnek, mert az ilyen ember bármire képes.

Egyszer talán kiderül, hogy blöff az egész. Hogy Lajos úr nem csupán Orbánt, de saját magát is csak kitalálta. Egy politikai és financiális kreatúra. Háttérhatalom, aki addig él, ameddig tartanak tőle.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!