Kezdőlap Címkék Cordon sanitaire

Címke: cordon sanitaire

Lengyel-ukrán szócsata a népírtás miatt

Lengyelországban népirtásnak tekintik, hogy az ukrán lázadó hadsereg, az UPA több mint százezer lengyelt gyilkolt meg Volhiniában 1943-1944-ben amikor a terület a nácik megszállása alatt állt.

A nyolcvanadik évforduló kapcsán a lengyel külügy szóvivője felszólította Zelenszkij ukrán elnököt, hogy ünnepélyesen kérjen bocsánatot a mészárlásért, amely elsősorban nők és gyerekek legyilkolását jelentette Ukrajna területén. Az ukrán nacionalista erők más nemzetiségeket is legyilkoltak, elsősorban a zsidókat, akik szintén nagy számban éltek Ukrajna területén. Ukrán SS alakulatok részt vettek a varsói gettó felkelés vérbe fojtásában is.

Mindezt nemcsak az antiszemitizmus indokolta hanem az is, hogy a lengyel Honi hadsereg harcolt a nácik ellen, akiknek az ukrán nacionalista erők a szövetségesei voltak.

Sztyepan Banderát az ukrán nacionalizmus vezérét sokan ma is nemzeti hősnek tekintik Ukrajnában, ahol megemlékeznek a születésnapjáról minden évben. Ukrajna varsói nagykövete most visszautasította a lengyel külügy szóvivőjének felszólítását: Zelenszkij kérjen bocsánatot a nyolcvan éve megindult népírtás miatt. A lengyel szejm 2013-ben egyhangúan döntött arról, hogy népirtásnak tekinti azt, ami Volhiniában történt 1943-44-ben. Mateusz Morawiecki miniszterelnök közölte: megállapodott Zelenszkij elnökkel, hogy kihantolják a tömegsírokat, és illendően eltemetik az áldozatokat Volhiniában.

Petro Porosenko ukrán elnök 2013 már térdét hajtott az áldozatok emlékműve előtt Varsóban, de a lengyel fővárosban azt szeretnék, hogy Zelenszkij elnök ünnepélyesen kérjen bocsánatot. Lengyelországban választási kampány van, és a szélsőjobb szívesen kihasználja ezt a témát a lengyel-ukrán szövetség meggyengítésére.

twitter.com

Blinken terv egy lengyel-ukrán államszövetségre

Az amerikai diplomácia vezetője cordon sanitaire-t akar Oroszország nyugati határainál, és ennek legerősebb láncszeme lehetne egy lengyel-ukrán laza államszövetség – szivárogtatta ki a Washington Post. A két ország együtt jelentős elrettentő erőt jelentene Oroszországgal szemben annál is inkább, mert Lengyelország a NATO tagja. Ukrajna NATO tagsága ebben az elképzelésben a frizsiderbe kerülne, hogy ne irritálja annyira Putyin orosz elnököt.

Mind Varsóban mind Kijevben igyekeznek emiatt a szőnyeg alá söpörni a régi nemzeti ellentéteket, amelyek közül a volhiniai népírtás talán a legkomolyabb hiszen az ukrán milíciák bestiális kegyetlenséggel – olykor fejszével gyilkolták le a védtelen nőket és gyerekeket, akikre gyakran rágyújtották a házat.

Lengyel becslés szerint a halálos áldozatok száma 110-130 ezer között lehetett Volhiniában.

A terület a két világháború között Lengyelországhoz tartozott, de Sztálin a Szovjetunióhoz csatolta miután megállapodott Hitlerrel Európa keleti felének a kettéosztásáról. A második világháború után Sztálin 300 kilométerrel nyugatra tolta ki a határokat vagyis a lengyeleket német területekkel kárpótolta. Ezért a lengyel nacionalisták sem bírálják a második világháborút követő békét hiszen gazdag német területeket kaptak cserébe a koldusszegény vegyes lakosságú keleti részekért.

Zelenszkij Hirosimában

Az ukrán elnök diplomácia sikert aratott a G7 csúcson, ahol további támogatást ígértek Ukrajnának a nagyhatalmak. Megerősítették: nem tárgyalnak Zelenszkij feje fölött Putyin orosz elnökkel. Ukrajna jelenlegi álláspontja az, hogy Putyinnal nem lehet tárgyalni, mert háborús bűnös. Csakhogy ily módon nagyon sokáig elhúzódhat a háború, ezért szép csendben az amerikai diplomácia hozzálátott a tűzszünet előkészítéséhez. Így egyáltalán nem meglepő, hogy Dánia külügyminisztere előállt az ötlettel: szívesen rendezne egy béke csúcsot Zelenszkij és Putyin részvételével a skandináv országban. A dán külügyminiszter szerint erre már júliusban lenne lehetőség. Ha nem folynának titkos megbeszélések a felek között kínai és amerikai közvetítéssel, akkor ilyen ajánlatot nem tenne Dánia, amely a földrajzi közelség okán ugyancsak érdekelt abban, hogy mielőbb véget érjen a konfliktus Ukrajna és Oroszország között.

A kínaiak aktívan próbálnak közvetíteni amióta elnökük egy órán át beszélgetett  Zelenszkijjel telefonon: Hszi Csin-ping elnök személyes megbízottja, Kína egykori moszkvai nagykövete mind az oroszokkal mind pedig az ukránokkal folyamatosan tárgyal. Kijevi megbeszélései után kijelentette:

“nincs varázspálcám, nem várható villámgyors megállapodás a két háborúskodó fél között”.

Egy éve és három hónapja folyik a háború, melyet Putyin agressziója indított el 2022 február 24- én Ukrajna megtámadásával.

Orbán barátai kiálltak Ukrajna mellett Varsóban

Meloni olasz miniszterelnök úton Kijev felé megállt Varsóban, ahol Mateusz Morawiecki  kormányfővel egyeztették a két állam Európa politikáját. Mindketten azon az állásponton vannak, hogy támogatni kell Ukrajnát mindaddig amíg az győzelmet nem ér el az orosz agresszióval szemben.

Biden amerikai elnök hétfőn tett látogatást Kijevben, kedden Varsóban tárgyal. A Blinken terv szerint Lengyelországból és Ukrajnából olyan erős katonai szövetséget kell létrehozni, amely az USA támogatásával képes ellenállni bármilyen orosz fenyegetésnek. Az Egyesült Államok cordon sanitaire-t akar létrehozni Oroszország határai mentén: Finnországtól Bulgáriáig tart ez az egészségügyi övezet, amely elzárná az oroszokat a Nyugattól.

Orbán Viktor oroszbarát politikájával magára maradt. Erről maga is beszélt az évértékelő alkalmából. Az elszigetelődés hátrányai nemcsak itt mutatkozhatnak meg.

Meloni Orbánt feledve a Néppárttal paktál

Itália miniszterelnök asszonyának pártja egy frakcióban ül Brüsszelben az Európai Parlamentben a PiS-szel, a konzervatív lengyel kormánypárttal. Most tárgyalásokat folytatnak arról, hogy valamiféle koalíciót alkossanak a Néppárttal, melyből Orbán Viktor kilépett mielőtt kirúgták volna. Az Európai Néppárt frakciójának élén az a Manfred Weber áll, akinek karrierjét Orbán Viktor igyekezett megfúrni.

Ha létrejönne ez a jobboldali-szélsőjobboldali koalíció, akkor az Európai Parlamenti választáson reménykedhetne abban, hogy vezető ereje lehetne a parlamentnek, melyben a Fidesz frakció független páriaként egzisztál.

Kis problémája ennek a jobboldali-szélsőjobb koalíciónak az, hogy a PiS fő ellenfele, a Polgári Platform, melynek Tusk a vezetője, az Európai Néppárt tagja. Meloni és Weber azonban rutinos politikusok, akik komolyabb problémákat is megoldottak már.

Miközben Orbán Viktor úgy nyilatkozgat, hogy legszívesebben kilépne az Európai Unióból, Varsóban mind Giorgia Meloni mind pedig Mateus Morawiecki hitet tett az európai integráció mellett:

“Erős Európát akarunk, olyan Európát, amely globális szereplő.

Ezt úgy érhetjük el, ha minden tagállam érdekeit egyenlő módon veszik figyelembe” – fogalmazta meg Lengyelország álláspontját Morawiecki miniszterelnök Varsóban.

Budapestre jön a kínai diplomácia vezetője

Vang Ji részt vesz a müncheni biztonságpolitikai konferencián, és ellátogat néhány európai országba. Felkeresi Oroszországot is. Peking reményei szerint Blinken amerikai külügyminiszterrel is találkozhat Münchenben.

Vang Ji, aki korábban washingtoni nagykövet volt, majd pedig külügyminiszter, jelenleg Peking első számú diplomatája államtanácsosi rangban. Tagja a kommunista párt politikai bizottságának. Pekingbe várták Blinken amerikai külügyminisztert, de ő elhalasztotta a látogatását a tragikomikus léggömb viták miatt.

Kína az Európai Unió és Németország első számú kereskedelmi partnere. Olaf Scholz annak ellenére ellátogatott nemrégiben Pekingbe, hogy az USA elnöke megpróbálta lebeszélni erről.

Vang Ji Németországot, Franciaországot és Magyarországot keresi fel

Ezek az országok jó kapcsolatot akarnak fenntartani Kínával Putyin ukrajnai háborúja ellenére is. Peking a maga részéről arra ösztönzi az Európai Uniót, hogy ne fogadja el az Egyesült Államok vezető szerepét, mert ily módon elveszítheti a versenyképességét a globális gazdaságban. Az Európai Uniót fontos kapcsolatnak tartják Pekingben, de az USA jelentősége meghatározó Kína számára. A Biden adminisztráció stratégiai ellenfélnek deklarálta Kínát és Oroszországot, és ezzel szakított az USA diplomácia 50 éves szabályával, melyet még Kissinger külügyminiszter állított fel. Az idén százéves veterán diplomata szerint Washingtonnak mindig arra kell törekednie, hogy jobb kapcsolatban álljon Moszkvával és Pekinggel mint Kína és Oroszország egymással. Az ukrajnai háború következtében Kína és Oroszország közelebb került egymáshoz, de Peking óvakodik attól, hogy katonai szövetséget kössön Moszkvával. Peking a globalizáció folytatását javasolja míg az USA cordon sanitaire-t akar kiépíteni nemcsak Oroszország de Kína körül is. A gazdasági realitások egyelőre felülírják az amerikai szándékokat: tavaly rekordot döntött az USA-Kína kereskedelem. Pekingbe most Yellen pénzügyminisztert várják, aki úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi körülmények között is szívesen ellátogatna Pekingbe.

Számíthat-e kínai pénzre Orbán?

A magyar miniszterelnök többször is megismételte, hogy “ha az EU és az IMF nem ad pénzt, akkor kapunk a kínaiaktól! ”Csakugyan? Surányi György ex jegybank elnök szerint egyelőre nincs gond Magyarország fizetőképességével, de jobb lenne nem kipróbálni a kínaiak adakozó kedvét. Sri Lanka nemrég csődbe ment jelentős részben azért, mert a pandémia miatt elmaradtak a kínai turisták. Sri Lanka vezetői pénzügyi segélyt kértek Pekingtől, de milliárdok helyett csak milliókat kaptak, és egy jó tanácsot: forduljanak a Nemzetközi Valutaalaphoz! Amit Sri Lanka meg is tett. Az IMF ad is kölcsönt persze szigorú feltételekkel. Az egyik feltétel az, hogy Sri Lankának meg kell egyeznie a külföldi hitelezőkkel. Akik közül Kína áll az első helyen. Megegyezés még nincs. Sri Lanka eddig egy centet sem kapott a nagyon várt IMF kölcsönből. Viszont visszatérhetnek a kínai turisták…

Blinken kontra Orbán

Az amerikai külügyminiszter béketerve Európa keleti felére valamiféle cordon sanitaire-t jelent, olyat, amilyet az első világháborúban győztes entente a Szovjetunióval szemben hozott létre.

Finnország, a balti államok, Lengyelország, Csehszlovákia és Románia alkotta a kordont, amely Európa fejlettebb részét elzárta a kommunista Szovjetunió fenyegetésétől. Most ugyanezek az országok képeznek védőbástyát egy újabb orosz agresszióval szemben a Blinken tervnek megfelelően.

Mi lesz Ukrajnával?

Az Egyesült Államok és más NATO országok támogatásával Európa egyik legerősebb hadserege jön létre , amely ugyan nem lesz a NATO tagja,  de védelmi szövetséget köt Lengyelországgal. Ez már komoly katonai erőt jelent.

Románia hasonló védelmi szerződést köthetne Moldáviával bár itt gondot jelent, hogy Tiraszopol környékén orosz katonák állomásoznak.

Putyin megtarthatná a Krímet és a két orosz többségű tartományt Ukrajnában – Luhanszk és Donyeck – különben permanens partizán háború színtere lenne.

Zelenszkij jelenleg úgy nyilatkozik, hogy ez Ukrajna számára elfogadhatatlan, de a jól időzített korrupciós botrány Kijevben minden bizonnyal kijózanító hatást gyakorol az ukrán vezetésre.

Mire számít Orbán?

A magyar miniszterelnök keresztet vethet a visegrádi együttműködésre hiszen mind a három másik ország fontos szerepet játszik a cordon sanitaire megteremtésében. Putyin barátjának nincs hely az amerikai elképzelésben. Orbán emiatt Ausztria irányában tájékozódik hiszen ők nem NATO tagok, semlegesek. Persze emlékeznie kell arra, hogy az oroszbarát osztrák vezetőket a CIA levadászta vagyis hosszútávú programnak ez aligha tekinthető.

Igazában Orbán Viktor abban reménykedhet, hogy 2024-ben megbuknak a demokraták Washingtonban, és a republikánusok más diplomáciát képviselnek majd. A 100 éves Kissinger vonalát követik: paktálnak Moszkvával és Pekinggel sőt alkalomadtán még Észak Korea duci diktátorával is.

Blinken amerikai külügyminiszter hamarosan Pekingbe látogat. Ha meg tud egyezni a kínaiakkal, akkor Putyin rákényszerülhet a béketárgyalásokra vagy legalábbis a fegyverszünetre.

Meddig áll ki Orbán Putyin mellett? A haszon ebből minimális – a földgázt nem kapja Magyarország olcsóbban. Lehet, hogy Orbán Viktor jól pénzel ebből, de kérdés, hogy emiatt érdemes-e kockára tenni a hatalmát? Putyin barátai mindenütt megbuktak Európában. Ebben a sorban utolsó mohikánként kitartani nettó ráfizetés.

Az amerikai koncepció szerint Magyarország a Balkán része, mely nem igazán érdekli az Egyesült Államokat. Pontosabban csakis a tengeri kikötők jelentenek stratégiai érdeket. Ami a gazdaságot illeti, az német érdekszféra a Blinken tervben. Miután Orbán Viktornak nem sikerült olyan kapcsolatot kiépítenie Scholz kancellárral mint Angela Merkellel, ez sem sok jót ígér a magyar miniszterelnöknek. Akinek utolsó reménye, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök épp mostanában paktál le az Európai Néppárttal, ahonnan Orbán kilépett mielőtt kirúgták volna. Ki Giorgia Meloni főtanácsadója? Mario Draghi, a korábbi kormányfő, akit tárt karokkal fogadnak mind Washingtonban mind Brüsszelben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!