Kezdőlap Címkék Bulgária

Címke: Bulgária

Orbán búcsú az orosz befolyástól?

Csehország és Bulgária szembefordulása Oroszországgal nem vihar egy pohár vízben hanem azt mutatja, hogy meggyengült Moszkva befolyása az egykori szocialista országokban – írja a londoni Financial Times.

A befolyásos brit lap szerint a diplomaták kölcsönös kiutasítása egy 13 éves folyamat végpontja. 2008-ban Grúziában Moszkva katonai erővel fellépett a kis szomszédos állam ellen, és elszakított tőle két autonóm területet. Ez folytatódott 2014-ben a Krím félsziget esetében amikor az oroszok – egy népszavazásra hivatkozva – elcsatolták a stratégiai fontosságú félszigetet Ukrajnától. A kisebb országokban megnőtt a félelem attól, hogy Moszkva szisztematikusan próbálja meg visszaszerezni egykori birodalmának egyes darabjait.

Magyarország a kivétel

Orbán Viktor egykor Putyin pincsijének nevezte Gyurcsány Ferenc baloldali miniszterelnököt, mert az jó kapcsolatokat ápolt Moszkvával. Mára megfordultak a szerepek: Orbán Viktor tart fenn kiváló kapcsolatokat Putyinnal. Importál onnan atomerőművet és vakcinát a koronavírus ellen.

Szijjártó Péter külügyminiszter ünnepélyesen orosz vakcinával olttatta be magát, és ily módon a Szputnyik V egyik reklám arca lett.

Csakhogy Oroszország továbbra is agyaglábakon áll: katonai óriás, de a gazdaság versenyképtelen.

Orbán ezt realizálta, és Moszkva helyett inkább Pekinget állitja a keleti nyitás középpontjába.

Mit akar Amerika?

Az USA diplomáciája a felszínen határozottan támadja azt az Oroszország és Kínát, mellyel még nem is oly rég nagyon is jóban volt. A valóságban azonban Washington tisztában van azzal, hogy az amerikai Leadershipnek leáldozott. Az USA-nak ehhez immár nincsen meg sem a gazdasági sem a katonai ereje.

Ezért az amerikai diplomácia csendben olyan új világrendet készít elő, melyet hat nagyhatalmi központ „egyeztetett koncertje” jellemezne. A hat központ: USA, Európai Unió, Kína, Oroszország, India és Japán.

Ez Biden tanácsadóinak terve, amelyet megpróbálnak elfogadtatni az érintett hatalmak vezetőivel.

Orbán Viktor attól tart – valószínűleg nem alaptalanul -, hogy az új amerikai kormányzat a megbuktatására törekszik. Ezért remél ellensúlyt Washingtonnal szemben Moszkvában és főként Pekingben.

A kormányokat és ne a polgárokat sújtsák az uniós szankciók

Magyarország és Lengyelország kormányai ellen az év második felétől már megszülethetnek az első uniós szankciók, ha az Európai Bíróság elfogadja a jogállami mechanizmussal kapcsolatos brüsszeli döntést – hangsúlyozta az EU jogügyi biztosa, aki a Der Spiegelnek nyilatkozott.

Vera Jourova, aki egyben a brüsszeli bizottság alelnöke is cáfolta, hogy magyarellenes lenne – ahogy azt az Orbán kormány állitja. A magyar miniszterelnök kérte Ursula von der Leyen asszonyt, hogy váltsa le Vera Jourovat, de a brüsszeli bizottság elnöke elutasította Orbán Viktor kérését, és bizalmáról biztosította a cseh biztos asszonyt. Vera Jourova emlékeztetett arra, hogy a kommunista Csehszlovákiában nőtt fel, ahol csodálták a magyar reformokat és a viszonylagos szabadságot.” Jó lenne, ha Magyarország újra hasonló példát mutatna” – jelentette ki Vera Jourova.

Nagyon sok pénzről van szó

Az EU 750 milliárd eurós válság kezelő programjából jelentős összegeket kaphat a budapesti és a varsói kormány.

„Ha az Európai bíróság elutasítja a magyar és lengyel beadványt, akkor nehéztüzérséggel támadhatjuk a demokráciát leépítő rendszereket. Nemcsak Magyarországról és Lengyelországról van szó”

– hangsúlyozta Vera Jourova.

Bulgária, ahol most vasárnap választásokat tartanak könnyen a brüsszeli bizottság célkeresztjébe kerülhet. Bojko Boriszov miniszterelnök rendszere a legkorruptabbak közé tartozik az Európai Unióban. Ez ellen az ellenzék tiltakozott és tüntetett is, de Brüsszelben behunyták a félszemüket, mert az Európai Néppárt kiállt Bojko Boriszov mellett. A bolgár miniszterelnök ugyanis – a magyar kormányfőtől eltérően – tartózkodott Brüsszel bírálatától.

Veszélyben a sajtószabadság

Vera Jourova ezúttal különösen a sajtószabadság korlátozását kifogásolta a Der Spiegelnek adott interjúban. A brüsszeli biztos asszony annak idején felemelte a szavát az Index portál mellett amikor annak újságírói felmondtak, mert tűrhetetlennek érezték a kormányzati nyomást. Vera Jourova hasonlóképp bírálta a magyar kormányzat szerepét a Klubrádió ügyében.

Eddig a brüsszeli bizottság csak erkölcsi tiltakozással tudta kifejezni nemtetszését, mert a tagállamok kormányai arra hivatkozhattak: belügyről van szó! A jogállami mechanizmus viszont az uniós normák betartását minden tagállam számára kötelezővé teszi. Ha pedig a tagállamok kormányai nem változtatnak magatartásukon, akkor komoly szankciók következhetnek, mindenekelőtt az uniós pénzek leállítása!

A szankciókat azonban úgy kell alkalmazni, hogy annak kínos hatásait a kormányok érezzék meg, ne pedig a polgárok

– hangsúlyozta Vera Jourova.

Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy az ellenzéki önkormányzatok kaphatnak olyan uniós pénzeket, amelyek eddig automatikusan a kormányhoz kerültek.

Mind Magyarországon mind Lengyelországban sok fontos önkormányzat van az ellenzéki pártok kezén. Ezek a városok meg is próbálnak lobbizni Brüsszelben, de eddig erre nemigen volt lehetőség, mert az uniós támogatást a kormányok kapták. Most viszont ez is megváltozhat. Ráadásul még az idén – ha igaza lesz Vera Jourova uniós biztosnak – nem sokkal a magyar választások előtt…

Hat orosz kémet fogtak a hadügyminisztériumban Bulgáriában

A CIA segítségével leplezte le az orosz hírszerzőket a bolgár kémelhárítás. Bulgária a NATO tagja, és emiatt igencsak érdeklődnek iránta az orosz kémek.

Bojko Boriszov miniszterelnök az eset kapcsán emlékeztetett arra, hogy hat orosz diplomatát utasítottak ki az elmúlt évben Bulgáriából – köztük a katonai attasét is. A bolgár kormányfő célzott arra, hogy kiutasítás követheti a hat bolgár letartóztatását a szófiai hadügyminisztériumban.

A moszkvai kapcsolat

A Szovjetunió bukása előtt igen szoros kapcsolat fűzte a KGB-t a bolgár titkosszolgálathoz. Miután Leonyid Brezsnyev döntött a II. János Pál pápa elleni merényletről a lengyelországi válság csúcspontján, az oroszok a bolgár titkosszolgálatot bízták meg az akció lebonyolításával.

Ali Agcat, a török szürke farkasok mester gyilkosát ők juttatták be a Szent Péter térre, ahol rá is lőtt a pápára. Szerencsére a merénylet nem sikerült, II. János Pál pápa túlélte a támadást, és egészen 2006-ig ült Szent Péter trónján Rómában.

A rendszerváltás után – más kelet-európai államokhoz hasonlóan – Bulgária is csatlakozott a NATO-hoz. Ezt Moszkvában igencsak nehezményezték.

Az amerikai és a német titkosszolgálat segítséget nyújtott Bulgáriának abban, hogy átszervezze saját szolgálatát. Most Boriszov miniszterelnök megköszönte az amerikaiknak és a németeknek, hogy segítettek az orosz kémek leleplezésében.

Szijjártó a Szputnyik reklámarca lett

A Biden adminisztráció akciót inditott Putyin európai befolyásának csökkentésére.

Ilyen szempontból érdekes, hogy az oroszok nemcsakhogy örömmel üdvözölték a magyar külügyminiszter oltakozását a Szputnyik V vakcinával, de ezt propaganda gépezetükben bőségesen fel is használták.

Oroszország segít – írta Szijjártó nyilvános oltakozásáról az Rt.com.

Ez a hivatalos orosz segély szolgálat neve, de Kelet Európába elég rosszul cseng, mert a szovjet időkben Moszkva testvéri segély nyújtásnak nevezte a katonai beavatkozást a kisebb szocialista országokban.

Fajgyűlölő fociszurkolók

Jogotok van abbahagyni a mérkőzést – mondta a félidőben Gareth Southgate edző az angol válogatott tagjainak Szófiában, ahol EB selejtező meccset játszottak. A stadion félig üres volt, mert az UEFA ezzel büntette a korábbi rasszista megnyilvánulásokat. Ennek ellenére a szurkolók kemény magja nem fékezte magát.

Amikor fekete bőrű angol játékoshoz került a labda, akkor huhogtak és majmoknak nevezték őket. Sokan náci karlendítéssel fejezték ki rasszista érzelmeiket.

A játékvezető kétszer is leállította a mérkőzést, mely végül az angol csapat 6-0-ás győzelmével ért véget. A hazai szurkolók fajgyűlöletét nyilvánvalóan a csúfos vereség is növelte. Az angol csapat az UEFA-hoz fordult, hogy lépjen fel a fajgyűlölet ellen a stadionokban. Bulgáriában, az Európai Unió legszegényebb államában, elég komoly befolyása van a szélsőjobboldalnak, amely támaszkodik a szurkolók egy részének fajgyűlöletére. Ezért a várható büntetés ellenére aligha lesz érezhető változás a stadionokban Bulgáriában, ahol a futball éppoly mélyrepülésben van mint nálunk.

Euróbevezetés: a környéken mindenki megelőz minket

Öt éven belül a horvátok, a románok és a bolgárok is euróval fizethetnek. Magyarország esetében még céldátum sincs, valójában hiányzik a kormányzati akarat.

Horvátország a hét végéig kérni fogja felvételét az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II) – jelentette ki Zdravko Maric horvát pénzügyminiszter, az euró bevezetésével foglalkozó nemzeti tanács ülését követően. Csütörtökön a kormánynak még formálisan is fel kell hatalmaznia a pénzügyminisztert és a jegybankelnököt, hogy aláírja és elküldje a szándéknyilatkozatot.

Az ERM-II-t az euró előszobájának szokás nevezni, két évet kell eltölteni ebben a fázisban. A követelmények (államadósság, államháztartás hiánya, infláció) határértékének teljesítésével kerülhet sor a pénzváltásra. Az euró bevezetését legkésőbb 2024-re tervezi Horvátország, addigra az ország megfelelhet valamennyi maastrichti kritériumnak.

A román kormány is 2024-es euróátvételről

nyilatkozott, legutóbb a nyáron erősítették meg ezt a dátumot. Bulgária esetleg még ennél is előbb, talán már 2022-ben bevezetheti a közös pénzt egy január végi bejelentés szerint. A térségben Szlovákia tíz éve, Szlovénia 12 éve tért át az euróra.

Magyarország esetében még céldátum sincs. A kormány lényegében a „soha napján kis kedden” szellemében lebegteti a valamikori euróátvételt. Valójában nincs politikai szándék a forint elhagyására a „nemzeti szuverenitás” jegyében.

Bulgária és Románia nem kerülhet be a schengeni övezetbe

0

Legalábbis a bajor belügyminiszter szerint. Joachim Herrmann szerint mindkét országban nagy a korrupció és a szervezett bűnözés.

A két ország évek óta lobbizik azért, hogy bekerülhessen a schengeni övezetbe, vagyis polgárai szabadon közlekedhessenek a többi tagállam területén. Jekatyerina Zaharijeva bolgár külügyminiszter a Die Weltben például azzal érvelt, hogy hiába Bulgária ebben a félévben az EU soros elnöke, mégis útlevél kell a polgárainak a schengeni övezetbe való belépéshez.

26 ország tagja jelenleg a schengeni övezetnek: 22 uniós tagállam mellett Izland, Liechtenstein, Svájc és Norvégia. Az uniós tagok közül Nagy-Britannia, Írország, Ciprus, Horvátország, Bulgária és Románia nem tagja az övezetnek.

Angela Merkel korábban megígérte utóbbi két országnak, hogy hamarosan tagok lehetnek, de erre most mégis kevés az esély.

A schengeni övezethez való hozzáállást a menekültválság változtatta meg.

A bajor-osztrák határon például most is van ellenőrzés, a bajor belügyminiszter erre is hivatkozva utasítja el a schengeni övezet bővítését. Szerinte furcsán nézne ki, ha bővülne a zóna, miközben azon belül van, ahol újra van határellenőrzés.

Hasonlóan vélekednek a franciák és az osztrákok is. Így a románoknak és a bolgároknak valószínűleg még várniuk kell egy ideig.

A bolgár miniszterelnök szerint békén kell hagyni a lengyeleket

0

Bojko Boriszov először tartott sajtótájékoztatót azóta, hogy Bulgária lett az EU soros elnöke. Azt üzenete Donald Tusknak, hogy ne szóljon bele a lengyel belpolitikába.

Boriszov ugyanannak a pártszervezetnek a tagja, mint az Európa Tanács elnöke, és elmondta, hogy barátok is, de semlegesnek kell maradniuk a kérdésben. Ezzel arra utalt, hogy Tusk, aki korábban lengyel miniszterelnök volt, nemrég egy lengyel lapnak azt állította, hogy az ország akár ki is léphet az Európai Unióból.

Tusk szerint Varsóban a kormányzó pártot csakis a pénz érdekli, és ha nem kap elég támogatást az EU-tól, akkor népszavazást tarthatnak a kilépésről. Tusk a Tygodnik Powszecny című lengyel lapnak arról is beszélt, hogy Jaroslaw Kaczynski, a PiS vezetője a törvények felett állónak tekinti magát arra utalva, hogy Brüsszel bevetette a hetes cikkelyt Lengyelország ellen a jogi reform miatt. Tusk szerint Kaczynski nyomasztó tehernek érzi az EU szabályait, melyek megkövetelik a demokrácia és a piacgazdaság törvényeinek a betartását.

Boriszov a Tusknak szóló üzenet mellé hozzátette, hogy ez nem jelenti azt, hogy Bulgária megvétózna bármilyen döntést Lengyelországgal szemben az EU-ban.

Rasszista kijelentések miatt ítélték el a miniszterelnök-helyettest

0

A bolgár miniszterelnök-helyettes felel a kisebbségek integrációjáért, mégis azért ítélték el, mert fajgyűlölő kijelentéseket tett. Nem akar lemondani.

„A romák olyan humanoidok, akik munka nélkül akarnak pénzt kapni. Akiknek a gyerekei disznókkal játszanak az utcán. Asszonyaik pedig felveszik a szociális segélyeket, miközben jövendőmondásból élő boszorkányok.” – ezt mondta a parlamentben a bolgár miniszterelnök-helyettes, Valerij Szimeonov, aki amúgy a nemzetiségi és vallási kisebbségek integrációjáért felel. Ezután sokan be is perelték,

a bíróság pedig el is ítélte fajgyűlölet szítása miatt.

A szélsőjobboldali politikus azonnal közölte, hogy esze ágában sincsen lemondani. Mindenkit emlékeztetett arra, hogy korábban is mondott már hasonlókat és a választói nemigen tiltakoztak.

Bulgáriában hivatalos adatok szerint 321 ezer roma él, de a valós szám ennek legalább a kétszerese lehet. Sokan közülük valódi gettókban élnek. Szimeonov ezek felszámolására is tett „javaslatot”:

rezervátumokba telepítené a romákat.

Azzal, hogy az Európai Unióban ez elfogadhatatlan, nem nagyon törődik. Ő ugyanis a rasszizmusra építi stratégiáját.

Bolgár náci miniszterek is befolyásolhatják az EU sorsát

0

„Vad majmok”- így nevezte a roma kisebbség tagjait Valerij Szimeonov miniszterelnök-helyettes, aki igen rossz véleménnyel van a Balkán nem szláv népeiről is. Hamarosan Bulgária lesz az EU soros elnöke.

Migránsokra egyáltalán nem tart igényt: „ezek a tanulatlan emberek csak károsan befolyásolnák Európát” – nyilatkozta a BBC-nek az Egyesült Hazafiak Párt vezére, Valerij Szimeonov. Aki nemsokára hallathatja a szavát Brüsszelben is, mivel Bulgária tölti be a soros elnök tisztségét januártól egy félévig. A Politico épp ezért készített összeállítást Bulgária szélsőjobboldali szervezetéről, amely

négy minisztert is ad a kormányba

az EU legszegényebb államában.

Amikor a mérsékelten jobboldali kormánypárt bevette a koalícióba a szélsőjobb fajgyűlölő erőit, akkor az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője (ide tartozik a bolgár kormány vezető ereje) kijelentette:

ezzel a szervezettel nem szabad együtt kormányozni.

Csakhogy könnyű ezt Brüsszelben kijelenteni, de Bojko Boriszov miniszterelnöknek nincsen többsége a törvényhozásban. Ezért négy tárcát is adott nekik: például a hadügyminiszter is közülük kerül ki, pedig Kraszimir Karakcsanov, aki egyben miniszterelnök-helyettes is, gyakran nyilatkozik negatívan a többi balkáni népről.

Ő is szerepet kaphat Brüsszelben, amíg Bulgária lesz az EU soros elnöke. A környezetvédelmi tárca élén is egy „bolgár hazafi” áll, aki

tagadja, hogy a klímaváltozáshoz bármi köze is lenne az emberi tevékenységnek.

Ez megfelel Donald Trump nézeteinek, aki erre hivatkozva vitte ki az USA-t a nemzetközi klímaegyezményből, de az EU véleménye egészen más. Az európaiak maximális mértékben kitartanak a párizsi klímaegyezmény mellett.

A bolgár náci szervezet adja a gazdasági minisztert is a kormányban. Európa legszegényebb állama aligha szólhat bele komolyan az ügyekbe, de jól mutatja:

a szélsőjobboldali retorika egyik fő bázisa a szegénység és a frusztráció,

valamint az ellenérzés a gazdagabb és sikeresebb tagállamokkal szemben. Úgyhogy nem lesz könnyű dolga az Európai Bizottságnak amikor a soros náci minisztereivel kell együttműködnie januártól.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!