Kezdőlap Címkék Autokrácia

Címke: autokrácia

Nincs erős korreláció demokrácia és jólét között

Három olyan közgazdász kapta idén a Nobel díjat, akik mind azt állítják: “a jól működő demokratikus intézmények jelentik a gazdasági jólét alapját.” Miért? “Mert ezek a rendszerek nem kizsákmányolják az embereket hanem bevonják őket a döntéshozatalba.” 

Extractive contra inclusive

A tények nem igazolják a három jeles közgazdász állításait – írja Bo Rothstein professzor, aki Svédországban a göteborgi egyetemen tanít. A Social Europe című baloldali lapban összehasonlítja Jamaikát és Szingapúrt.

“Mindkét kis ország a brit birodalom része volt, és szegényen indultak neki a függetlenségnek több mint hatvan évvel ezelőtt.”

A szakértők többsége 1960 körül úgy vélte: Jamaikának jobbak az esélyei. Miért? Mert vannak megművelhető földjei, ásványi kincsei, közel van a világ legnagyobb piacához, az Egyesült Államokhoz. Ráadásul Kuba épp szembefordult Washingtonnal, ezért a turizmusnak nőttek az esélyei. A szigeten nem voltak etnikai ellentétek, a politikai rendszer pedig demokratikus formában indult és meg is maradt annak.

Ezzel szemben Szingapúr nem rendelkezett megművelhető földekkel, nincsenek ásványi kincsei, távol van a fontos piacoktól (1960-ban Kína épp a Nagy Ugrással kísérletezett, amely katasztrófába torkollt, és több millió ember halálát okozta.) Szingapúrban komoly etnikai különbségek álltak fenn, a rendszer pedig autokratikus volt.

Mi a helyzet 60 évvel később?

Szingapúr egy főre jutó GDP-je magasabb mint Svédországé, és tizenkétszer akkora mint Jamaikáé!”

Bo Rothstein professzor rámutat:

“ezalatt a hatvan év alatt Jamaika demokrácia volt, Szingapúr pedig autokrácia – ha nem is túlságosan brutális.”

Miért sikeresebb Szingapúr mint Jamaica?

“Szingapúrnak sikerült hatékony kormányzati rendszert kialakítani, jórészt megszüntetni a korrupciót, és az igazságszolgáltatás jól működik. Ez sajnos Jamaikának nem sikerült. A demokrácia egyáltalán nem garantálja a hatékony államigazgatást és öli meg a korrupciót, épp ellenkezőleg: az új demokráciában gyakran gyenge az államigazgatás és nagy a korrupció” – hangsúlyozza a svéd professzor, aki visszautal Amartya Sen Nobel díjas indiai közgazdászra, aki tényekkel bizonyította: a kommunista diktatúra Kínában hatékonyabban működött a jólét növelésében mint a demokrácia Indiában!

A globalizáció felismerése a fejlődés kulcsa

Szingapúr az elsők között ismerte fel, hogy a világgazdasághoz való alkalmazkodás lehet a számára a kitörési pont. Ez a felismerés az ötvenes évek második felében újdonságnak számított, de Li Kuan Ju miniszterelnök bebizonyította: ez a siker titka! Erre figyelt fel Teng Hsziao-ping Pekingben, aki épp Li Kuan Ju szingapúri miniszterelnök tapasztalataira támaszkodva indította el Kína sikeres reform programját. Mindkét politikus hakka vagyis ahhoz a kínai kisebbséghez tartozik, melyet gyakran hasonlítanak a zsidókhoz, mert szorosan kötődnek egymáshoz és rendkívül nyitottak a világra. Kereskedők és világjárók akadnak közöttük szép számmal. Li Kuan Ju tanulmányait Angliában végezte, Teng Hsziao ping éveket töltött Franciaországban és Oroszországban. Ellentétben a szovjet vezetőkkel, akik nem láttak ki Sztálin csizmájából.

A globalizáció fontosságát Európa is csak későn ismerte fel, Oroszországnak ez mindmáig nem sikerült. A hatalmas erőforrásokkal rendelkező ország így szánalmasan leszerepel a globális gazdasági versenyben. Pedig Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió vezetője az Egyesült Államokban járva még ezt jósolta az ötvenes évek végén:

We will bury you! – eltemetjük önöket!

Békeharc

Ismeretlen szerző: „Egy a jelszónk, a tartós béke! Állj közénk, és harcolj érte!”

Az ember olvasgatja a P kommandó híreit meg írásait (= NER lapok), és lehetetlen nem észrevenni, hogy milyen rettenetesen szurkolnak az oroszoknak. Ott az állás egyelőre döntetlen, viszont igencsak feltűnő, hogy egy kisebb falu elfoglalásánál, de akár még egy drón lelövésénél is hatalmas az öröm a népben, nemzetben gondolkodóknál. Ebből következően ők nem annyira az ukrán népben és nemzetben gondolkodnak, jóval inkább az oroszban. Nem tetszik nekik, hogy az ukránok nemzetként védik hazájukat, és utálják Zelenszkijt, aki összetartja őket.

Szinte látom, ahogy Geréb eltartottjai, sőt jóltartottjai dörzsölik a tenyerüket az orosz katonának öltözött Pásztorok legkisebb Einstandjainak hírére is, hiszen Geréb már megmondta többször, hogy a vörösingeseket úgysem lehet legyőzni, az ő váteszi jóslatait pedig a valóságnak igazolnia kell! Feltétlenül. Geréb nem veszíthet sohasem, és ha mégis veszítene, akkor is nyer. Punktum.

Igen érdekes lenne, ha valamelyik NER lap (óvatosan) megpendítené, hogy hát Putyin mégiscsak egy tömeggyilkos, nem is akármilyen, akivel normális esetben a normális egyének nemhogy nem beszélgetnek, de mindent megtesznek azért, hogy a saját és a többi ember védelmében az ilyen veszélyes őrült minél hamarabb megzaboláztassék, és a közösségből eltávolíttassék, hogy ne legyen alkalma több kárt csinálni. De nem. Hazánk, illetve hát a miniszterelnök úr sajátosan magyar módszere az, hogy adjuk oda a rablónak, amit akar, akkor majd elmegy a zsákmányával, mi meg nyugton élhetünk tovább.

Ezzel a módszerrel két gond van. Az első, hogy a tervezett odaadni való nem a miénk, azaz a máséból akarnak Gerébék nagyvonalúak lenni. A második, hogy egy francot megy el. Nehogy azt higgye valaki, a rablók életük során csak egy házba törnek be, elviszik a szajrét, aztán vidáman élnek belőle halálukig. Nem mondom persze, hogy nincs ilyen, mert ha valaki Mészároséknál kutakodik, ott biztosan van a sorba rakott ruhásszekrényekben pár milliárdnyi kápé arra az alkalomra, ha hirtelen szükség lenne valamire, és az üzletben bankkártyát nem fogadnak el, de nem minden ház ilyen. Ebből következően várható, hogy a rabló nemsokára újabb házat szemel ki magának, aztán megint, majd megint, így a magyaros béketaktika alkalmazása esetén gyorsan övé lesz a teljes kerület. Ettől megriadva a közvetlen szomszédok mind a megtámadottat segítik, nehogy a rabló vérszemet kapjon… illetve nem mind. A nyugati demokráciák közt van egy kivétel. Az a speciálisan nyugati demokrácia (Hungary) ugyanis nem a lakótársakkal, hanem a rablóval van.

Ha megvizsgáljuk, hogy miért jó ez a kívülállás Magyarországnak, hamar rájövünk, hogy csak egyetlen komoly ok lehet, mégpedig az energetikai függés Oroszországtól. Mivel se pénzünk se energiahordozónk, kénytelenek vagyunk az oroszoknak gazsulálni, gáz, olaj meg Paks II. ügyében, különben baj lesz, és nem kicsi. Mondják ugyan, hogy nem is az az ok, hanem az orosz miniszterelnök valamivel sakkban tartja a magyar miniszterelnököt, de én abban nem hiszek, mivel Orbánról már ezerszer megírták, hogy milyen borzalmas az uralkodása, mégse lett belőle népszerűségvesztés (tudják: „Rossz, rossz, nagyon rossz, de ha nem ő lenne, hanem a tuggyukki, még rosszabb lenne”). Az ok jóval inkább ígéret lehet. Az, hogy mit ígért Putyin, sohasem fog kiderülni.

Létezhet persze komolytalan ok is. Mint tudjuk, Gábor Zsazsa mondta, „Mindegy, hogy mit, csak beszéljenek rólam”, és lehet, hogy ez Orbán esetében is így van. Mivel ő, lévén minden téren dilettáns, nem tudja Magyarországot kiugróan sikeres országgá tenni, de még csak sikeressé sem (sőt, ellenkezőleg), kénytelen más taktikát alkalmazni az elhíresülése érdekében. Üt, vág, csíp, rúg, harap. Mégpedig az ország szövetségeseit célba véve. Ezzel halálbiztosan felkelti a figyelmet, és ha ráadásként itthon sikerül elhitetnie, hogy a rosszcsont kölök viselkedéssel „a magyarokat védi”, még a négyszer kétharmad is biztos. Népünk nagyon szereti azokat, akik megvédik őt az ezer veszélytől, amely Brüsszelből leselkedik az ártatlanokra… illetve hát nem annyira Brüsszelból, hanem jóval inkább a magyarországi plakátokról, amelyeket Rogán szokott kihelyeztetni az utak mentére. A hitnek persze mindegy, azért hit. A komolytalan okról látható, hogy nem is az. Nekünk ugyanis véresen komoly.

Az persze mindegy, hogy mi az ok, lényeg az oroszoknak való gazsulálás, azaz a hazai autokrataság mellé egy újabb konfrontáció Brüsszellel, ezúttal az agresszor támogatása miatt. Ami kellemetlen, hogy ezzel az EU-n túlmenően immár a NATO-t is sikerülhet az ellenségünkké tenni, ami az álmoskönyvek szerint rosszat jelent.

Praktikusan persze érthető. Az a megoldás, hogy energetikailag függetlenítsük magunkat az oroszoktól, szóba sem jöhet, ugyanis nincs rá pénz egy vas se. Eddig se volt, ezután se lesz. Na persze másra sincs, se klímára, se HÉV-re, se nyugdíjra, a pénz ugyanis más dolgokra kell, úgymint Vodafon, repülőtér, olimpia, nemzeti konzultáció meg Szuverenitásvédelmi Hivatal kutatóintézetestül. Azok a regnálóknak sokkal fontosabbak, mint a villany, viszont ha nincs villany, az meg a néphangulatra életveszélyes. Tehát támogatjuk Putyint. Arra persze ügyelünk, hogy úgy nézzen ki, mintha a békét támogatnánk, de csak az Ukrajnának biztosított segítséget akadályozzuk minden erővel, hiszen innen már nincs visszaút egyik félnek sem. A kérdés, hogy Putyiné lesz-e Európa vagy az EU fémjelezte Nyugaté, a harctéren dől el, a békekötés reménye nulla. A győztes gyakorlatilag mindent visz, és nekünk láthatóan az lenne jó, ha Putyin győzne, mivel Orbánék nem számítanak rá, hogy visszajönnek az orosz csapatok. Magyarországra is. Pedig kellene.

Európának az lenne a legjobb, ha a Nyugat mindent bevetve a maximális segítséget adná, mind pénzben, mind harctéri technikában, hogy Ukrajna győzzön, de ezt az európai nemzetállamok egyre kevésbé támogatják. A nemzetállam két legfontosabb tulajdonsága ugyanis a kivagyiság meg az önzés (több nincs is neki), és ha van még egy miniszterelnök is a Putyint segítők között, aki vétóra képes, akkor Ukrajnát tekintve elég nagy a baj.

Elkerülhető lett volna mindez? Az iszonyatos károk, a rengeteg halott és sebesült? Valószínűleg. Ha az EU és Ukrajna vállvetve katonai erővel akadályozza meg már a Krím elfoglalását is (a hírszerzésnek tudnia kellett róla, mire készül Putyin, ugyanakkor a Krím jól védhető, mert az oroszok csak a tengerről tudtak volna támadni), és azonnal beveti a szankciókat, akkor Putyinnak ugyan nem, de a többieknek csak lett volna elég esze, hogy visszavonulót fújjon, és ad acta tegye a hagymázos birodalomépítési terveket.

De nem. Merkel vezetésével gyakorlatilag nem csináltak semmit, ültek tovább az orosz olaj meg gáz langymelegében, aminek meg is lett az eredménye.

Na ja. A fizikában nem tanítják a vérszemet.

A Sziget Fesztivál a szabadság egyik utolsó szigete Magyarországon

0

Arról ír a francia közszolgálati rádió, az RFI tudósítója Budapestről, hogy a Sziget Fesztivál a szabadság utolsó bástyája Magyarországon.

“Ez a fesztivál a szabadság bástyája, amely még ellenáll az autokrata miniszterelnöknek, Orbán Viktornak” – írja a francia tudósító. Aki megemlíti, hogy a Sziget Fesztivál fő tulajdonosa amerikai, ezért is tud ellenállni annak az offenzívának, melyet a magyar kulturális élet ellenőrzésére indított Orbán Viktor.

“A hangulat zseniális, itt minden országból vannak fiatalok, és mindenki beszélget mindenkivel” – mondja Franck, a fiatal francia villanyszerelő.

90 országból érkeztek a fellépő művészek , akik körülbelül 50 előadást tartanak. Ezenkívül vannak ingyenes jóga tanfolyamok, és jazz táncot is lehet tanulni a Szigeten. 13 afrikai ország képviselteti magát ezen a hatalmas rendezvényen.

Az egész Sziget Fesztivál toleranciát sugároz.

“Azt hallottam, hogy a magyar kormány nem épp a demokrácia és a szabadság bajnoka, de ezzel szemben azt tapasztalom itt, hogy ez egy teljesen normális hely. Teljesen nyitott a világra” – ez Nicolas véleménye. Aki a kongói slammer, JJ Bola színpadi fellépésére figyel. A kongói előadó a migránsok jogairól beszél.

“Ez a költő azt hangsúlyozza, hogy a bevándorlóknak milyen nehéz beilleszkedniük egy új társadalomba. Mi egyáltalán nem képviselünk semmiféle pártot, de a fesztivál a toleranciát sugallja. Azt szeretnénk ha megszólalna az elnyomottak hangja is. Amióta létezik a Sziget, azóta ez a filozófiánk, ez benne van a DNS-ünkben” – mondta a francia tudósítónak Kádár Tamás, a Sziget igazgatója.

32 ezer eurós LMBTQ büntetés

Az Orbán kormány támadást indított, hogy még jobban ellenőrizze a kulturális életet. A Libri megszerzésével az egész könyvpiacon uralkodó pozíciót ért el. A magyar kormány akcióba lendült az LMBTQ mozgalom ellen. Bünteti az ilyen könyveket árusító boltokat: egy esetben 32 ezer euró volt a büntetés összege – írja az RFI tudósítója.

“Ez a törvény teljes őrület, de jelen pillanatban nem befolyásolja a Sziget programját – hangsúlyozza  meg az igazgató. A szivárványos zászlók mindenütt lobognak és gyakran látni drag queeneket is. Ettől sok ultrakonzervatív idegrohamot kaphatna” – erősíti meg a francia tudósító.

“A magyar kormány most minket támad, míg korábban a migránsokra vetette magát. Ez a kormány nem lehet meg ellenségkép nélkül”

– nyilatkozta Sulyok Viktória. A magyar LGBT+ nemkormányzati szervezet főnöke hozzátette: “korábban bemehettünk a középiskolákba, de a kormány most kitiltott onnan bennünket.”

Ákos, ugyanennek a nemkormányzati szervezetnek a munkatársa azt fájlalja, hogy

“a homoszexuális párok nem házasodhatnak össze Magyarországon, és nem fogadhatnak örökbe gyereket.”

A 29 éves fiatalember nagyon boldog itt a Sziget Fesztiválon:” itt vannak LMBTQ rendezvények, azzal sétálhatok kézen fogva, akivel csak akarok. Az emberek itt nagyon toleránsak. Csak az a baj, hogy az egész csak hétig tart a Szigeten.”

Magyarország Orbán Viktor futball köztársasága vagy királysága

A párizsi Liberation cikke abból az alkalomból íródott, hogy a magyar és a francia válogatott döntetlent játszott Budapesten. A világbajnok csapat és az esélytelen magyar válogatott összecsapása meglepte a franciákat, akik győzni jöttek Budapestre.

A halál csoportban a magyar válogatott megőrizte a reményt a továbbjutásra bár ennek kis esélye van hiszen a németeket Münchenben kellene legyőzni. Kezdetben a magyar válogatott a legutóbbi EB-n is jól szerepelt, de azután nagyarányú vereséget szenvedett Belgiumtól.

Dől a pénz a fociba

A párizsi Liberation megírja, hogy Orbán Viktor rengeteg uniós és magyar állami pénzt önt a futballba, amelynek az eredményei távolról sem világraszólóak. Felcsüton Pancho arénának hívják a stadion Puskás emlékére, de a magyar futball nagyon messze van az arany csapattól, mely kis híján világbajnok lett 1954-ben. A stadion általában kong az ürességtől – írja a baloldali párizsi lap, de a díszpáholyban és a környéken nagy a nyüzsgés. Ott lehet ugyanis közel kerülni Orbán Viktor miniszterelnökhöz, akinek a futball az egyik legnagyobb szenvedélye. A díszpáholyban állandóan megtalálhatóak mindenütt a magyar oligarchák – élükön Csányi Sándorral, a legnagyobb bank vezérével, aki egyben a magyar labdarúgó szövetség vezetője is. Ő szerezte meg a francia Negot a magyar válogatott számára.

A futball a nemzetépítés része Orbán számára

A magyar autokrata vezér így akarja érzelmileg megfogni népét, mely nagyon vágyna a sikerre, amely az utóbbi évtizedekben sehol sem volt megtalálható. Az életszínvonal a lakosság többsége számára továbbra is igen szerény, a perspektíva sem lenyűgöző. Közben viszont az elit látványosan gazdagodik. Ennek a szimbólumai a futball stadionok díszpáholyai, ahol Orbán Viktor fogadja a hozzá hű oligarchákat.

Csakhogy ez a hűség erőteljesen függ attól, hogy mennyire tudja az autokrata vezér pénzelni az elitet. Ehhez kellenek az európai pénzek, melyeket Brüsszel mind kevésbé szívesen küld Magyarországra. Orbán Viktor a politikai túlélésért küzd amikor ezekért a pénzekért harcol. Ehhez neki is a pályán kellene győznie, de a játékvezetők mind gyakrabban fújják le a szabálytalan akciókat.

Ha pedig nincs pénz, akkor a futball köztársaság, amely inkább királyság könnyen összedőlhet, mert nincsen mögötte valódi teljesítmény.

Orbán számára ezért létfontosságú, hogy a foci EB valamiféle nemzeti egységet hozzon létre, melyre alapozva jól szerepelhet a jövő évi választásokon. Ehhez viszont még sok pénzre lesz szükség, mert a választók jelentős része aszerint ítéli meg a kormányt, hogy mennyit kap tőle.

Világ autokratái egyesüljetek!

Trump újraválasztásáért szurkol minden autokratikus vezető a világon – állapítja meg a Financial Times. Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök már 2016-ban is letette a voksát Donald Trump mellett, most sietett megújítani ezt a támogatást.

Az USA elnöke nyíltan dicsekszik, hogy milyen jó a személyes kapcsolata olyan vezetőkkel mint Vlagyimir Putyin, Recep Tayip Erdogan vagy épp Kim Dzsong un. Akik a maguk részéről szintén nagy elismeréssel nyilatkoznak az USA elnökéről. Ezzel szemben az USA európai szövetségesei ugyancsak visszafogottak: Merkel kancellár és Trump viszonya közismerten fagyos. Bár Richard Grenell, az USA ex berlini nagykövete úgy nyilatkozott, hogy a saját szemével látta amint Donald Trump elbűvöli Angela Merkelt, ennek a Rómeó és Julia sztorinak kevesen adnak hitelt. Miért e furcsa kettősség?

Trump a kétoldalú kapcsolatok híve

America First elképzelése mögött az az elképzelése áll, hogy a világon mindent az Egyesült Államok érdekeinek kell alárendelni. Ez nem különbözik oly nagyon a korábbi elnökök nézeteitől, de azok udvariasabbak voltak és igyekeztek elfedni ezt a szándékot. Trump nyíltan felvállalja ezt a nacionalizmust. Ezért követi őt oly lelkesen az autokraták serege. Ha ugyanis át lehet lépni a nemzetközi szerződéseket a nemzeti érdekre hivatkozva, akkor ez felhatalmazást ad minden autokratának és diktátornak, hogy rugalmasan értelmezze a törvényeket külföldön és belföldön egyaránt.

Káosz

Mindez kaotikus világhoz vezethet el, amely a Covid-19 vírus járvány következtében amúgy is súlyos válságban van. Az autokrata vezetési stílus ugyanis gyors önkényes döntések sorozatát jelentheti. Jól látszott ez akkor amikor Trump elnök, aki Kína ellenes kampánnyal nyert választást 2016-ban, díszvendég lett Pekingben a Tiltott városban, majd brutális kereskedelmi háborút indított Kína ellen. Közben megüzente Hszi Csinping elnöknek: mindez csak a választási kampány része. November után újra békülhetnek…

Rövid látlelet az ún. Fideszről

Az ún. Fideszt illetően: a migráció veszélyei és Európa jövője értelmes vita tárgya lehet; a tolvajlás és az autokrácia nem.

Az előbbiek nem legitimálják az utóbbiakat, az utóbbiak nem oldják meg az előbbieket. A progresszivista bele nem gondolás az előbbiekbe – csak mert az utóbbiak evidensek – súlyos tévedés. A meggondolt progresszivista „nyitottság” az előbbiekben továbbra is az utóbbiakat erősíti.

A két jó barát már liberális autokrácia

0

A Die Presse által idézett tanulmány leszögezi: Magyarország a Fidesz 8 évi korlátlan uralma után liberális autokrácia lett. Olyan tekintélyuralom, amelyben még érvényesek a polgárjogok. A lengyel vezetés szintén ebbe az irányba állította a váltókat.

Az „Osteuropa”, vagyis a „Kelet-Európa” című német szaklap 520 oldalon mutatja be, hogy Magyarország és Lengyelország a liberális autokrácia felé tart. Pedig annak idején mindkét ország az élen járt a szocializmus lebontásában az egykori keleti tömbön belül, csaknem 30 év elteltével azonban az illiberális állam éllovasa lett. Ami döbbenettel tölti el mindkettő nyugati barátait, annál jobban tetszik viszont az itteni jobboldali politikai tábor sok hívének. Ők nagyon is pártolják a magyar kormány fellépését az igazságszolgáltatással szemben, a hatalom központosítását, a független sajtó és az eleven civil társadalom korlátozását, az ellenségképek folyamatos gyártását, a rendkívüli állapot gerjesztését a belpolitikában, ami ihletet ad a kormány terveihez. És a látszat az, hogy külföldön egyre nagyobb lesz Orbán és Kaczynski rajongóhada.

A Die Presse által idézett tanulmány leszögezi: Magyarország a Fidesz 8 évi korlátlan uralma után liberális autokrácia lett. Olyan tekintélyuralom, amelyben még érvényesek a polgárjogok. A lengyel vezetés szintén ebbe az irányba állította a váltókat.

Az egyik szerző idézi az amerikai sztárújságírót, Fareed Zakariát, az illiberalizmus fogalmának megalkotóját, akit

a magyarországi fejlemények a putyinizmusra emlékeztetnek, már ami a demokratikus intézmények lebontását illeti.

Schöpflin György, a Fidesz EP-képviselője ugyanakkor azt állítja, hogy ami történik, az válasz a régió részéről a nyugati, kvázi-fundamentalista liberalizmus által 1989 után rákényszerített korszerűsítésre.

A kötet bizonyítja, hogy a magyarok és a lengyelek kisebbségi komplexusban szenvednek, amit a két kormánypárt ügyesen kiaknáz a maga céljaira. A Nyugatnak ugyanakkor önkritikusan szembe kell néznie azzal, hogy nem volt-e túl arrogáns és érzéketlen a rendszerváltás után?

Die Presse/Szelestey Lajos

„Hagyományaink miatt nem tudunk demokráciát építeni…!”

„Az orbánizmus a magyar politika logikájából fakadó következmény”- írja legújabb könyvében, A magyar politikafejlődés logikája című kötet szerzője Csizmadia Ervin. A politikatudós szerint a rendszerváltás után kialakult „újfajta” viszálykodásra nem a jelen, hanem a múlt adja meg a választ. Ennek lényege, hogy a Fidesz nem azért lett ilyen, mert egy politikus, Orbán Viktor elvesztette a mértéket, hanem mert felélesztett egy, a magyar történelmet korábban meghatározó és reaktiválható mintát. Eközben a többi párt semmit nem tud erről a történelmi logikáról. A Független Hírügynökségnek adott interjújában Csizmadia Ervin beszél arról, hogy miért nem tartja autokráciának, vagy diktatúrának az Orbán rezsimet, szó esik Tisza Kálmán, Horthy és Kádár mai politikai és történelmi szerepéről, illetve az ajándékba kapott demokráciánk problémáiról.

 

Aki ismeri a magyar politikafejlődés logikáját, az sejthette, hogy 27 évvel a kelet-európai, s persze a magyar rendszerváltás után nálunk a kormány szinte leválthatatlanná válik, s létrejön az Orbán-féle autokrácia?

A rendszerváltás idején még alig ismertük a magyar politika fejlődés mozgatórugóit, számomra csak az utóbbi tíz évben vált világossá, hogy valójában mi történt az országban a rendszerváltás után. Ha összevetem ezt a magyar történelmi fejlődéssel, akkor azt látom, hogy a hazai politika változásában vannak visszatérő tendenciák, korszakok, és intézmények. Ilyen visszatérő elem – nem autokráciát mondanék – a monolit hatalom megléte, amelyik a történelmünkben rendre jelen volt, függetlenül attól, hogy milyen korszak volt. Tehát a politikai küzdelmekben nagyon gyakran megerősödik egy nagy kormánypárt, amely aztán rendre kisajátítja a hatalmat. Ez a logika ismétlődik az 150 éve, aminek természetesen megvannak a meghatározó okai.

Mire gondol, mik ezek az okok? 

A legtöbb kudarcunk oka, hogy Magyarország valójában nem nyugatos, csak szeretne az lenni, de ez szinte soha nem sikerül. Aminek az a magyarázata, hogy

máig nem sikerül a kapitalizmust meghonosítani, illetve az a fajta liberális demokrácia sem tud kialakulni, ami a nyugati lét alapja.

Ezt a két alapvető elemet tartom a nyugati fejlődés motorjának, tehát gazdasági értelemben a kapitalizmust, politikai értelemben pedig a liberális demokráciát, de nálunk ez csak csökevényesen van jelen, vagy épp szinte teljes mértékben hiányzik, így tehát meg sem tudjuk közelíteni a nyugati fejlettséget.

Vannak persze kiugrások, amikor ugyan közelebb lépünk a nyugathoz, ilyen volt a rendszerváltás utáni első 15 év, de utána megint visszaléptünk ugyanabba a folyóba, amibe a történelem során oly sokszor, vagyis kialakul a centralizált, monolit hatalom, mert a társadalom döntő része nem szabad polgár, nem is olyan vállalkozó, aki érdekelt a hatalom korlátozásában, az erős jogrend és a verseny fenntartásában. Ahol pedig alattvalók vannak, ott a politikában is aszimmetrikus pártverseny alakul ki, amelyben egy párt kiemelkedik a többi közül és megkaparintja a politikai főhatalmat. Vele szemben legfeljebb mikropártok jelennek meg, lásd a mai szétforgácsolódott ellenzéket. Visszatérő folyamat ez a magyar történelemben.

A magyar politikai elit, vagy a magyar választó akarja inkább, hogy autokrácia, vagy monolit hatalom legyen?

Az gondolom, hogy a választó, vagy a politikai elit is akarhat mindenféléket, de nem tudja felülírni az ország fejlettségét – legyen a hatalom bármilyen irányultságú – nem tudja elérni például, hogy az ország nyitottabb legyen a külföld iránt. Ez egy adottság.

Ezt laikusként elég nehéz elhinni, hisz ma az unió komoly pénzt biztosít ahhoz, hogy versenyképes kapitalizmus alakuljon ki, ami a nyitott gazdaság alapja. Legfeljebb a kormány érdeke az elzárkózás, nem gondolja?

Elég sokat írok a könyvemben arról, hogy a magyar progresszióban a felzárkózásra mindig megvolt az igény, de arra is, hogy távolságot kell tartani a nyugattól. Ez a kettősség végigkíséri a történelmünket. Szavakban a mai kormány is elfogadja az európai értékeket, de a gyakorlatban a brüsszeli bürokrata elittel szembe fordul. Ennek is hagyományai vannak. A mi fejlődésünk ugyanis nagyon más, mint a holland, amelynek polgárai évszázadokon keresztül más országokkal együtt alakították a történelmi viszonyaikat; állandó volt a bevándorlás, vagy a kivándorlás. Megtanultak más népek közelségében élni. A magyar fejlődésben pedig a más népektől való elzárkózás, az elkülönülés volt a meghatározó. A könyvben hivatkozom egy Prohászka Lajos nevű szerzőre, aki a XX. század közepén élt. Ő használ egy ilyen fogalmat, hogy „örök szeparatizmus”. Ami arra utal, hogy a történelemben mindig szerettünk elzárkózni, s külön utakon járni. Tehát az, hogy ma Orbánizmus van, az nem feltétlen Orbán Viktor találmánya, hanem építkezik egy nagyon régi hagyományra. Szerintem ezt a dolgot a magyar pártok vagy nem értik, vagy nem veszik komolyan. Pedig ez egy évszázados hagyomány, amitől a magyar nép nehezen fog tudni megszabadulni.

Ugyanakkor a magyar nép Szent István óta befogadó, integrálja a jövevényeket. A magyar állam nem egyszer támaszkodott a külföldiekre, néha még válság idején is képes volt idegen ajkúak befogadására. A zsidóság is szerves része lehetett a magyar történelemnek. Az elzárkózás – amikről ön beszél – inkább csak Orbán Viktor politikai látomása, aminek persze lehetnek gyökerei.

Valóban, az igaz, hogy Magyarország mindig soknemzetiségű ország volt, de az arányok állandóan változtak. A mai kormány nyilván attól fél, hogyha sok bevándorlót enged be, akkor megfordulnak a népességi arányok, amik természetesen módon kialakultak.

De a történelmi Magyarországon is előfordult, hogy az idegen ajkúak aránya magasabb volt, mint a magyarul beszélőké. Mégis békésen éltek egymás mellett. Akkor mégsem egyértelmű az a történelmi tapasztalat, hogy idegengyűlölő, elszeparálódó nemzet a magyar?

Kevesen tudják, hogy a soknemzetiségű ország a XIX. századi nacionalizmust sokkal nehezebben élte meg, mint mondjuk a nyugati országok, amelyek homogénebb lakossággal rendelkeztek. Nálunk a lakosság többsége valóban nem magyar anyanyelvű volt, s ha a reformkor irodalmát megnézzük, akkor Széchenyi komolyan felemeli a szavát a magyarosítás ellen. Tehát a nacionalizmus akkor problémaként vetődött fel, ma pedig inkább pozitív megközelítésnek számít.

Azt állítja, hogy a történelmi fejlődés logikája határozza meg egy ország fejlődését, ebből következően kimondhatjuk, hogy a rendszerváltás az ország múltja miatt nem lehetett sikeresebb? Nem felelősségáthárítás ez?

A magunkfajta kis országok számára a külső tényező szerepe mindig nagyon fontos. Ha tetszik, a nagyhatalmak szerepe meghatározó. 1945 után a keleti, az 1990-es rendszerváltástól, sőt, már előtte is a nyugati nagyhatalmak befolyása határozta meg Magyarország fejlődését. Nagyon leegyszerűsítve: a rendszerváltás mögött ott vannak a nyugati hatalmak, amelyek legyőzték a Szovjetuniót.

Amíg ez a nagyhatalmi struktúra fennáll – tehát a nyugat erős, az orosz pedig nem tényező – addig nagyon egyértelmű a rendszerváltás sikere. Ez a helyzet nagyjából a ’90 évek végéig állt fenn. A megváltozott nagyhatalmi struktúrában viszont már megelevenednek a régi magyar hagyományok. Ha valaki elolvassa Soros Györgynek a globális kapitalizmus válsága című könyvét, amit itthon 1999-ben adtak ki, abban Soros leírja, hogy ő Jelcin idején miként vett részt az orosz politika alakításában. Amikor Putyin kerül hatalomra, akkor Soros György már nem tényező.

Azt akarja mondani, hogy Orbán Viktor emiatt kezdeményezett plakátháborút Soros ellen?

Azt akarom mondani, hogy amerikai befolyás csökkenése, illetve az oroszok újra világtörténelmi tényezővé válása hat a magyar fejlődésre.

Tagjai vagyunk a nyugati klubnak, amit Európai Uniónak neveznek, s ránk mégis növekvő hatással van az orosz hatalom? Ezt pedig mi történelmi hagyománynak tekintjük? Nem lehet, hogy ez csak Orbán Viktor szerint igaz?

Véleményem szerint teljesen megváltozott az a nagyhatalmi helyzet, ami a magyar, vagy a kelet-európai rendszerváltást létrehozta. Ezt ismerte fel a magyar kormányfő, hisz a ’90-es években minden világos volt. A nyugat erősnek számított, a liberális demokrácia pedig emelkedőben volt. Fukuyama megírta a híres esszéjét, amelynek a címe a Történelem vége, ebben azt jósolta, hogy Oroszország szerepe nem nő, legfeljebb, akkor, ha demokratizálódásra képes. Ehhez képest az orosz hatalom a második évezred elejétől újra a világpolitika formálója lett, amit a magyar közönség a mai napig nem reagált le igazából. Mindezt nem pozitív, nem is negatív, tehát kritikus éllel, pusztán rögzíteni szeretném a tényeket.

A helyzetértékeléshez hozzátartozik a geopolitika újbóli megjelenése, 1990-ben, tehát a magyarországi rendszerváltáskor nem tudtuk, hogy az ország története a nagyhatalmi viszonyok terméke, néha úgy is érezhetjük, hogy játékszerei pusztán.

Nem lehet, hogy az oroszok attól lesznek erősebbek, ha a magyar kormányfő atomerőművet rendel tőlük, metró kocsit javíttat, s a szövetségeseit megcsalva tiltakozik az oroszok elleni embargó miatt, ami önmagában növeli a Putyin gazdasági és politikai befolyását?

A rendszerváltás elitje azt ismerte fel, miért szükséges nekünk a nyugathoz tartozni, Orbán pedig azt, hogy az oroszok erősödnek, s újra világhatalmi tényezővé válhatnak. Ezt egyébként nem a magyar miniszterelnök fedezte fel, hanem felismerték amerikai tudósok is. Viszont a magyar ellenzék erre az új geopolitikai helyzetre nem reagált, leginkább csak belpolitikával van elfoglalva, talán azért is van annyira rossz állapotban.

Van, aki szerint Orbán azért kezdett centralizálni, s szüntette meg a súlyok és ellensúlyok rendszerét, elvetve a jogállami demokrácia több elemét, mert a normális kormányváltást garantáló liberális demokrácia teljesítményével nem volt elégedett. Ugyanakkor ez a mai autokrácia is rosszul teljesít, hisz a térség éllovasából sereghajtók lettünk. Kiderül, hogy a teljhatalom sem képes eredményes működésre?

A mai kurzust érdemes úgy nézni, mint az eddigi magyar történelem tapasztalatainak összegzőit. A hagyomány szerint a magyarságnak nem is olyan fontos, hogy a nemzetközi versenyben helytálljon. Az elzárkózás és a szeparálódás hívei szerint nem az anyagi gazdagodás, hanem az ország szuverenitásának megőrzése, a magyar érdek és értékek képviselete a legfontosabb. A könyvemben Babits Mihályt idézem, aki 1939-ben azt írja, hogy

„a magyar nem is akarja megméretni magát a világban”.

Gondolom, ezt Babits nem elismerően írta!

Ő is csak rögzíti a tényt a nemzet karakterológiájáról, mondván: a magyar azért nem akar a nemzetközi versenybe bekerülni, mert a világ úgysem fogja őt elismerni. Úgy érzem, hogy ez a nagyon mély történelmi tapasztalat a Fidesz kormányzásában visszaköszön.

Ennek némileg ellentmond, a „merjünk nagyot álmodni!” szlogen.

Valóban, de ezt jóval korábban, talán még ellenzékben terjesztette a Fidesz. A mai ellenzék persze számon kéri az eredményeket, a teljesítményeket, de úgy tűnik, a választót viszont nem érdekli ez, megelégedett a kormány régi magyar mentalitást tükröző politikájával.

Miközben  körülöttünk a szomszéd országok egy versengő demokráciát működtetnek, sokkal jobb eredményekkel. Ez senkinek nem tűnik fel?

Ugyanakkor a V 4-ek között mi is ott vagyunk, ez pedig őrzi azt a magyar hagyományt, hogy nekünk elsősorban kelet- közép- európai népek között kell vezető szerepre szert tenni, mert a nyugat úgysem fog bennünket elfogadni. Ezt a Habsburg magyar monarchiában is így gondolták az akkori elitek, de 1919 után a Horthy-korszakban is.

Gyakran szóba kerül, hogy Orbán Viktor politikai előképe Horthy Miklós, avagy Kádár János is lehet, mindketten komoly hatalommal rendelkeztek, s évtizedekig uralkodtak…

Említhette volna Tisza Kálmánt is, hisz az ő pártja is 30 éven keresztül volt kormányon, az akkori ellenzék képtelen volt labdába rúgni. A mai ellenzék ugyanebbe a helyzetbe került, van néhány nyolc-tíz néhány százalékos párt, ezekből alig feltételezhető, hogy kormányképes erő válik.

Persze, de ez nem jöhetett volna létre, ha nem olyan választási törvény van, amilyet ráerőszakoltak az országra, ami szétdarabolja az ellenzéket!

A választási rendszereket mindig bírálja az ellenzék. Alkalmazkodni kellene hozzá.  Ha erre képtelenek, akkor felmerül, hogy a Fidesz távollétében hogyan tudna kormányozni a sok kispárt? A magyar politikában az általam monolitnak tartott pártok minden korban arra hivatkoznak, hogy az ellenzék széttöredezett; igazuk is volt ebben, de az ellenzéknek is, mert az érvényben lévő törvények miatt nem tudtak annyian kormányra kerülni. De életrevaló ötletnek tűnik, hogy a sok, szétfolyó, egymással is vitába keveredő kis párt helyett alakítsanak egyet, vagy két nagyobbat. Különben soha nem lesznek kormányképesek. Ráadásul tudni kéne olyan eszmei alternatívát nyújtani, ami megérinti a választókat.

Azt mondja, hogy az Orbán rendszer nem autokrácia, de ma mégis olyanok a törvények, amelyeket kétharmados többséggel meghozott a Fidesz, hogy az csak az uralmon lévő pártnak kedvez. S így a hatalomból békés, civilizált formában le sem váltható. Félő, hogy itt nem a történelmi hagyományok ápolása, hanem a diktatúra építése folyik. Nem gondolja?

Akkor fordítsuk meg a dolgot: mennyire volt erős az a demokrácia, amelyben ezt meg lehetett tenni? Miért nem volt a magyar társadalomnak kellő ellenálló képessége? Ezt tekintem én alapvető kérdésnek, s ha igyekszünk rá válaszolni, akkor sajnos arra a következtetésre jutunk, hogy már a ’90-es években meglévő demokrácia sem volt fundamentálisan stabil.

Spiró György azt szokta erre mondani, hogy nem kiharcoltuk, hanem ajándékba kaptuk a demokráciát.

Valóban, de a ’90-es évek köztársasága a kapitalizmus problémáival, lényegi elemeivel nem is szembesült. Talán azért, mert a magyar társadalom nem is tudna a vele mit kezdeni, értetlenül áll előtte, hisz nem képes a kapitalizmus logikája szerint élni, versengeni, vállalkozni, kereskedni, de az idők során nem is tanulta ezt meg.

Gazdaságilag tehát a ma működő rendszer félúton megrekedt a szocializmus és a kapitalizmus között, valahol a senki földjén. Eközben túl nagy teher helyeződött a demokráciára, amely egymagában maradt, az idők során deformálódott, s csak idő kérdése volt, hogy mikor fog átalakulni valamilyen más rendszerré.

Azt ön látja már, hogy mi lesz a fejlődés logikája a következő években, évtizedekben?  

Jósolni nem lehet, a könyvet azért írtam, mert szerettem volna jobban megérteni magunkat, s az egész ország előéletét, a hátunk mögött hagyott évszázadok élményeit. Ugyanis túlságosan leegyszerűsítettük a történelmi élményeink a feldolgozását. Ha pontosabban megismerjük a történelmünket, akkor reálisabb elvárásaink lehetnek önmagunkkal szemben.

Ma úgy látom, hogy nem fogunk tudni olyan demokráciát kiépíteni, amilyet szerettünk volna a rendszerváltáskor, mert a hagyományaink más útra visznek bennünket.

Nehezen érthető számomra mindaz, amit mond, hisz az ország derékhada elmegy az országból, s megállja helyét a kapitalista viszonyok között, igenis szeretne a világ élvonalába tartozni, nem pedig elszeparálódni, bármit is mondott Prohászka Ottokár. S még azt sem gondolom, hogy az oroszok keblein akar ezt az ország kikötni. Nem lehet, hogy a hatalom félreértelmezi az ország népének szándékát?

Történelmi hagyományainktól nem tudunk eltekinteni. Azt nem gondolom, hogy a mai kormány ne akarna valamit, hisz épp a V4-ek révén akarja felzárkóztatni az országot, s ha úgy adódik, akkor Orbán Viktor az Európai Uniót is meg akarja reformálni, lassan erre kell a kijelentéseiből következtetni. Mindenesetre a kormány bázisát nem azok adják, akik Európa-centrikusak.

A kormány bázisa 2 millió ember, a másik nyolcmillió nem azt akarja, amit Orbán Viktor; vagyis a többség nem unió ellenes, nem orosz barát, nem diktatúra párti. Még akkor sem, ha az ország történetében már voltunk olyan helyzetben, amit nem akartunk.

Ez téves megközelítés, mert a nyolcmilliónak a jó része soha nem szavaz, tehát a magyar lakosság közel fele, negyven százalék el sem megy szavazni. Akik elmennek, s az ellenzékre voksolnak, azok nyolc-tíz párt között osztják meg szavazataikat.

De ma egy ügyes választási, jogi trükkön is múlhat az ország jövője, nem pedig az emberek valós szándékain, hisz a többség kormányváltást szeretne.

Igen, de a mai kormánypártok hívei között van egy világosan körülhatárolható kétmilliós szavazótábor, akik onnan nem tágítanak. Az ellenzéknek pedig sok pártja van, és képtelen megszervezni önmagát. Vagy arra lenne szükség, hogy Magyarországon jöjjön létre egy-két olyan párt, amely képes az ellenzéki szavazókat képviselni, mint a görögöknél a Sziriza, a spanyoloknál pedig a Podemo. De sajnos az újonnan létrejövő politikai tömörülések is belesimulnak az elutasított pártok közé.

Az ország történelmét rendre külföldi erők befolyásolták, elsősorban a nyugat, amely a fejlődés irányába vitte az országot. Aztán jött a kelet, jött a diktatúra.  Ma úgy tűnik, hogy kis nyugati kitérő után kelet felé tartunk? Nem lesz ebből tragédia?

Ha a történelmi tanulságokat vesszük, akkor kinéz valami, de nem feltétlen tragédia. Inkább valamiféle rendszerváltás következhet be, hiszen az elmúlt 150 évben 25-30 évenként bekövetkezett valamiféle rendszerváltás, s minden nulláról kezdődött. Reménykedhetünk abban, hogy ha jobban megértjük magunkat, akkor rájön az ország, hogy mit kéne tenni.

Lehet, hogy meg kéne törni a történelem logikáját?

Igen, hogy elkerüljük a tragédiát, ezen dolgozik a Fidesz is. 2010-ben a Fidesz egy olyan tervvel lépett a nyilvánosság elé, ami Szél Kálmán-terv néven vált ismertté, aki nemcsak pénzügyminisztere volt egykor Magyarországnak, hanem miniszterelnöke is. Tevékenysége idején pedig kiválóan együttműködött a kormány és ellenzék. Valószínű valami hasonlóra készült a Fidesz, s persze az egész félresiklott, ahogy az a magyar történelem legsötétebb éveiben is előfordult. Nagyon nagy kérdés, hogy ezt a magyar történelmi trendet valakinek sikerül-e megtörni. Lesz-e olyan politikai erő, amelyik erre képes. Ma úgy látom, a Fidesz már nem is akarja, nem is képes rá.

Orbán Viktornak történelmi esélye volt 2010-ben arra, hogy egy modern Magyarországot csináljon?

Azokkal a szavazókkal, akiket maga köré gyűjtött, nem lehet egy modern Magyarországot teremteni. S azzal a bázissal egy jól működő kapitalizmust sem volt képes kialakítani, amihez kellene jóléti állam is, amire esélyünk sem volt. „Rosszléti állam” pedig nem tud modern országot teremteni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK