Kezdőlap Címkék Autó

Címke: autó

Változások a taxiknál

0

Januártól csak 10 évesnél fiatalabb autóval lehet taxizni, miután lejár a 2015-ös kormányrendeletben meghatározott türelmi idő.

Az új előírások szerint 2018 elejétől taxiszolgáltatás csak két oldalon két-két ajtós, légkondicionált kocsival nyújtható, írja az MTI. A 10 éves korhatár az Euro III környezetvédelmi besorolásba, illetve az elektromos motorral közlekedőkre vonatkozik, míg

az Euro IV-es besorolású motorral felszereltek esetében csak 7 évnél fiatalabb autókra adhatnak taxiengedélyt.

Az előírások között szerepel az is, hogy csak olyan autóval lehet taxizni, amely gumiabroncsainak teljes futófelületén a mintázat magassága eléri a három millimétert. Követelmény még, hogy minden üléshez legyen biztonsági öv, a vezetőnél és a jobboldali első ülésnél beépített légzsák és ABS.

Taxizni csak olyan kocsival lehet, amelynek kormánya a baloldalon van.

Rendőrautók 33 milliárd forintért

0

Mintegy 33,7 milliárd forint értékben több mint 2600 új szolgálati gépkocsit szerzett be a rendőrség 2017-ben.

Papp Károly az országos rendőrfőkapitány közölte: az új gépjárművek megérkezésével a rendőri személygépkocsik átlagos életkora 6,4 évről 2,4 évre csökkent.

Mint mondta, a határrendészeti feladatok ellátásának támogatására 300, a határvadász bevetési osztályoknak az állomány növekedése miatt pedig 457 jármű beszerzésére nyílt lehetőség 15,6 milliárd forint értékben.

A rendőri szolgálati gépkocsik amortizációs cseréjeként 1837, a bűnügyi és az ügyintézői gépjárművek cseréjére pedig 595 gépkocsival bővül a gépjárműpark 22,2 milliárd forint értékben.

Tíz éve történt – Elvették az alpolgármesterek és a jegyző szolgálati autóit

0

2007. december 8-án arról írt a Független Hírügynökség, hogy a VIII. kerületi önkormányzat tisztviselői idén nem kapnak év végi jutalmat, és az alpolgármestereknek a szolgálati kocsikról is le kell mondaniuk. A főváros legrosszabb anyagi helyzetben lévő önkormányzata így próbál takarékoskodni.

A budapesti kerületek polgármesterei és az alpolgármesterek az év utolsó hónapjában jutalomként általában többhavi fizetést kapnak. A VIII. kerületben is 16 évig így volt ez, azonban idén úgy döntöttek: elmarad a jutalmazás. Ezzel 20-25 millió forintot spórolnak meg.

A három alpolgármester és a jegyző szolgálati kocsiját a közterület-felügyelők kapják meg. Ezzel az önkormányzat nem csak az új autók vásárlását takarítja meg, hanem az eddigi sofőrök fizetését is. A kerület képviselő-testülete azt is megszavazta, hogy a vezetők személyes költségkeretét a felére csökkentik, és azt tervezik, hogy jövőre kevesebb lesz a költségtérítés is.

Iskolásgyerekek közé hajtott egy autó Ausztráliában

0

A személygépkocsi egy ausztráliai iskola melléképületébe hajtott bele. Két gyerek meghalt, 23-an megsérültek. A hatóságok nem gyanakszanak szándékosságra.

Öt sérült nyolcéves kisiskolást kórházba szállítottak, de két kisfiún már nem tudtak segíteni, a kórházban belehaltak sérüléseikbe. Egy sérült kislány állapota súlyos, kettőé pedig stabil. A többi gyerek és tanítójuk sérüléseit a helyszínen látták el az orvosok.

Az eset a reggeli órákban történt Sydney délnyugati Greenacre negyedében.

Egy Toyota Kluger típusú terepjáró lefordult az útról, és egyelőre ismeretlen okból belerohant az iskolai melléképületbe, ahol éppen tanítás folyt.

A rendőrség azt feltételezi, hogy a gázolás nem volt szándékos. A gépkocsi vezetőjét, egy 52 éves nőt, kórházba vitték vér- és vizeletvizsgálatra. Ő ép bőrrel úszta meg a balesetet.

Szaúd-Arábiában a jövőben a nők is vezethetnek autót

0

Szalman király már aláírta a rendeletet, de az csak jövőre lép érvénybe a ramadan után. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy a szebbik nem tagjai megszerezhessék a jogosítványt. Eddig azokat a nőket, akik külföldön jogosítványt szereztek és otthon autót vezettek, letartóztatták és megbüntették Szaúd-Arábiában.

A sivatagi királyságban nagy az öröm a hölgyek körében, akik az idős Szalman királytól nem számítottak ilyen merész lépésre. Szaúd-Arábia még fényévnyi távolságban van a női egyenjogúságtól, de ezzel a lépéssel népszerűséget szerzett otthon és külföldön.

Mindez része annak a nagy reform programnak, melyet a trónörökös, Mohamed ben Szalman jelentett be korábban. Ez a Vision 2030. A lényege Szaúd Arábia modernizációja: az ultrakonzervatív wahabbita befolyása mérséklése a társadalomban és a gazdaságban a teljes függés felszámolása az olaj exportjától. Ugyanakkor a szaúdi monarchia meg akarja őrizni a teljhatalmat:

több mint egy tucat mérsékelt ellenzéki személyiséget vettek őrizetbe a napokban.

Ők alkotmányos monarchiát kívánnak teremteni Szaúd-Arábiában, ahol a trónörökös modernizációt akar, de nem kívánja kiengedni a kezéből a hatalmat.

Trump elnök sietett gratulálni a szaúdi uralkodónak. Amikor a Trump házaspár nemrég Szaúd-Arábiában járt, akkor az ultrakonzervatív wahabbita szekta bírálta Melania Trumpot, mert nem fedte el fejét, ahogy azt egy nőtől a muzulmán világban elvárják. Az Egyesült Államok több mint 70 éve Szaúd-Arábia stratégiai szövetségese. Még Roosevelt elnök állapodott meg abban Szaúd királlyal, hogy az amerikai hadsereg garantálja az uralkodó hatalmát, ha cserébe biztos lehet abban, hogy az olcsón kitermelhető szaúdi olaj folyamatosan áramlik az Egyesült Államokba.

Orbán tűzoltó lesz?

A Népszava vette észre a fotót, mi meg most jól tovább gondoljuk. Orbán Viktor oldalán jelent meg a mellékelt kép, ami, ahogyan az szabad szemmel is jól kivehető, egy tűzoltóautót ábrázol.

Szöveg nincs hozzá, így csak találgatni lehet, hogy került a fotó a miniszterelnök oldalára.

Gondolhatnánk, hogy ez egy marketing-fogás, a kép majd idővel kiegészül, újabb és újabb részletek válnak ismertté.

Volt már hasonló megoldás. Akkor Orbán egyedül ült egy rózsaszín kanapén. Aztán mellé került Anikó asszony, majd sorra a gyerekek. (Ha jól emlékszem, a miniszterelnök Gáspár fia nem szerepelt egyik képen sem.)

Tehát, marketingfogás. Vagy nem az, hanem véletlen.

Orbán, vagy aki kezeli az oldalt, félrenyúlt. Nem tűzoltó autót akart föltenni a Facebookra, hanem egy égő házat.

Egy égő várost, egy égő országot.

Merthogy Orbán forró őszt ígért. Zavargásokat, utcai megmozdulásokat.

Láttunk már ilyet Magyarországon, 11 évvel ezelőtt, 2006-ban. Nem lehet bizonyítani – bár bizonyára lehetne – hogy ki állt az akkori utcai zavargások mögött. Legyen elég annyi, hogy azok, akiknek ez érdekükben állt.

Jelenleg itt tartunk. A nyár utolsó napja van, holnap már  ősz, mi meg nézzük ezt a tűzoltóautót. Elindul-e valaha, és ha igen, merre?

Villamosmegállóba hajtott egy kocsi a belvárosban

0

Budapest VII. kerületében hajtott fel egy kocsi a villamosmegállóba, az Erzsébet körút és a Wesselényi utca kereszteződésénél.

A katasztrófavédők szerint az autó vezetője, valamint két, a villamosmegállóban tartózkodó ember könnyebben megsérült. A mentés miatt nagy a dugó a környéken.

Nézze meg egyik olvasónk képeit a balesetről:

Lincshangulat után: önkormányzati ülés Ópályiban

Csütörtök délután ül össze az ópályi önkormányzat képviselő-testülete. A romák javaslatokkal álltak elő, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek az egy héttel ezelőttihez hasonló balesetek

Augusztus 15-én este hat órakor, a kétéves Sebastianra nyolcéves testvére vigyázott: az út mellett játszottak, ott laknak. Amikor a kicsi váratlanul az úttestre lépett, egy autós elütötte. A fiú a földre zuhant, a 29 éves, szomszéd faluban élő sofőr azonnal kiugrott az autóból és segíteni próbált. A rokonok és ismerősök azonban száznál is többen lettek hirtelen, lincshangulat alakult ki.

Az autó vezetőjének a baleset közvetlen közelében élő kisebbségi képviselő ajánlotta, hogy mentse az irháját.

A sofőr a faluban megállt, és felhívta a rendőröket. Elmondta, hogy nem akarta cserben hagyni a sérültet.

A férfi ellen közúti baleset gondatlan okozása miatt indult eljárás. Hogy megbüntetik-e az attól függ, hogy a megengedettnél gyorsabban hajtott-e. Ha nem, és a gyerek féktávolságon belül ugrott az autó alá, megszüntetik ellene az eljárást. A szülők felelőssége is kérdéses, hiszen felügyelet nélkül hagyták a gyerekeket.

A fuhu.hu úgy tudja, a csütörtök esti képviselő-testületi ülésen a következő pontokat tárgyalják meg:

  1. Közösségi ház és játszótér létrehozása a szegregátumban (a 888 cigány által lakott faluszéli terület)
  2. A telepen lévő dögkút megszüntetése (ide hordják az elhullott állatok tetemét, ürüléket, szemetet)
  3. A faluban lévő játszótér és sportpálya megnyitása (jelenleg zárva van, mert a gyerekek ezeken keresztül átjártak a szomszéd udvarokba, kertekbe)
  4. A baleset helyszínén, hozzanak létre fekvőrendőröket, helyezzenek ki közlekedési táblákat.

A fuhu.hu információi szerint

az elgázolt kisgyerek már jobban van, jelenleg a sebészeten kezelik.

Állítólag agyrázkódást kapott, de életveszélyes állapotban nem volt.

 

Trump rájött, hogy a rasszizmus csúnya dolog

0

Az Egyesült Államok elnöke kemény szavakkal ítélte el a neonáci merényletet, mely Virginia államban történt Charlottesville városában.

Egy neonáci fiatalembert letartóztattak, mert autójával belehajtott azokba a tüntetőkbe, akik a szélsőjobboldali és fajgyűlölő megmozdulás ellen tiltakoztak Virginia államban. Ez az állam a polgárháború idején a déliek egyik bástyája volt. Ezért Charlottesville-ben még mindig állt Lee tábornok szobra. Lee tábornok a déli haderő főparancsnoka volt, aki végül letette a fegyvert az északiak előtt. A szobrot diszkréten el akarták távolítani. Ez ellen tüntettek a Ku Klux Klan és más szélsőséges csoportok hívei.

Egy fiatal tanárnő meghalt miután a neonáci fiatalember belehajtott az ellentüntetőkbe.

Virginia demokrata kormányzója határozottan elítélte a neonáci fiatalember gyilkos tettét. Washingtonban többen terroristának nevezték a neonáci fiatalembert hiszen ugyanazt a módszert alkalmazta mint az Iszlám állam dzsihád harcosai. A bíróság nem engedélyezte, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék. Trump elnök kezdetben csak általában ítélte el az erőszakot. A negatív visszhangot megérezve most váltott, és határozottan elvetette a szélsőséges gyűlölködő szervezetek akcióit. „A rasszizmus maga a gonosz!”- hangsúlyozta az Egyesült Államok elnöke. Aki korábban nem sietett ilyen kemény szavakkal elítélni a fajgyűlöletet miután tudta: szavazóinak jórésze faji előítéletekkel van tele.

Steve Bannon, aki a kampányban főtanácsadó volt és jelenleg is a Fehér Házban üldögél, igen megértőnek mutatkozott korábban azok iránt a csoportok iránt, melyek a fehérek faji felsőbbrendűségét hirdetik. Csakhogy Trumpnak is figyelembe kell vennie: az Egyesült Államokban csakis az elit soraiban őrizte meg domináns szerepét a fehér, angolszász és protestáns közösség.

A népesség többsége már régóta valamilyen faji, nemzeti vagy vallási kisebbséghez tartozik.

És az elit is ebbe az irányba mozdul: Amerika legjobb egyeteme, a Harvard nemrég büszkén közölte, hogy elsőéves diákjainak többsége immár a kisebbségekhez tartozik. Ezek a fiatalok olyan társadalomban fognak fontos szerepet betölteni, amely rendkívül sokszínű, ezért jó, ha már az egyetemen megtapasztalják ezt a multikulturális jelleget- hangsúlyozta a Harvard egyetem szóvivője.

Talán mégsem a hülyék vannak többségben

Látom a visszapillantóban, hogy a mögöttem jövőnek valami baja van. Messze van még tőlem, de már villog kegyetlenül. És nyomja a dudát, mintha csak ma kapta volna ajándékba. Pedig nem megyek lassan, ráadásul a jobboldali sávban haladok, elmehetne mellettem, ha akar. De nem akar, inkább villog és dudál. Valami baj lehet vele, gondolom magamban, és megpróbálom elképzelni, mi történhetett. Megcsalja az asszony? Gondjai vannak a munkahelyén? Nem tudta tegnap felszedni azt a hosszú combú vörös leányzót a strandon? Vagy felszedte, de a dolog nem úgy sült el, ahogyan szerette volna?

Soha sem fogom megtudni. Csak azt látom, hogy miközben közelít, vérvörös arccal nyomja a gázt. Integet és mutogat.

Tudom, nem nekem szól a mutatvány, ha megelőz, következő áldozatával ugyanezt teszi. Baja lehet a világgal, és így adja ki magából a feszültséget.

Az emberek, nyugtatom magam, jók. Százból kilencvenöt normális. Kár, hogy a memóriánk nem vevő erre a felismerésre: nem a normális embertársak maradnak meg az emlékezetünkben.

Ha túléljük az ismeretlen autós „kolléga” ámokfutását, másnap a munkahelyünkön nem arról mesélünk a többieknek, hogy láttunk egy vajszínű Volvót, amelyik teljesen normálisan közlekedett. És képzeljétek, mondjuk a tágra meredt szemekkel hallgató kollégáknak, rögtön utána egy sötét színű Ford érkezett, ha hiszitek, ha nem, azzal sem volt semmi baj.

Olyan ez, mint az áruház, ahol több pénztár is működik. A legtöbbnél normálisan megy a munka, mindössze egyetlen olyan pénztár van, ahol az ott dolgozó valamiért morcos. Barátságtalan, látszik, a háta közepére kívánja a vevőket. Nincs üldözési mániám, tudom, nem nekem szól a rosszkedve. Utálja ő az egész világot.

Pedig ugyanannyi lehet a fizetése, mint azé a kolléganőé, aki kettővel mellette hallgatja a vonalkódok csipogását. És van egy hivatal, ahol már tudom, melyik ablakhoz nem szabad menni. Mert a mögötte ülő hölgy szándékosan lassú, körülményes. Az a típus, aki nem azt nézi, mi az, amit lehet, hanem azt, hogy mit nem.

Pedig rosszkedvűen és rosszul dolgozni legalább annyira fárasztó, mint ugyanazt jól csinálni. Aki már próbálta, tudja, hogy nem nagyobb macera jól átsütni a húst, és tisztességesen centirozni a kereket. Vagy, teszem azt, normálisan befejezni egy elkezdett mondatot.

Villogó, dudáló sofőrök, rosszkedvű eladók és pikírt hivatalnokok próbálkoznak nap, mint nap, hogy elvegyék a kedvünket az élettől. De én javíthatatlanul optimista vagyok, és reménykedem mindhalálig – talán nem a hülyék vannak többségben.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK