Kezdőlap Címkék ASEAN

Címke: ASEAN

Trump is tart a koronavírustól

Az amerikai elnök lemondta találkozóját néhány ázsiai vezetővel – jelentette a Reuters hírügynökség. Március közepén tartottak volna csúcstalálkozót Las Vegasban az Asean államok vezetői Donald Trumppal. Az USA elnöke korábban nem ment el a délkelet ázsiai államok szervezetének csúcstalálkozójára. Washington szeretné szembeállítani az Asean államokat Kínával, melyet stratégiai ellenfélnek tekint. Közbejött viszont a korona vírus járvány …

 

Pence alelnök a vírus cár

Donald Trump az alelnököt bízta meg azzal, hogy koordinálja a harcot a koronavírus járvánnyal, mely az Egyesült Államokat is fenyegeti. Egyidejűleg 2,5 milliárd dollárt kért a washingtoni kongresszustól erre a célra. Ebből több mint egymilliárd dollár olyan oltóanyag előállítását célozza, mely hatékony lehet a korona vírus fertőzés ellen. Az egészségügyi miniszter felháborította a közvélemény jelentős részét amikor közölte: lehet, hogy az ellenszer olyan drága lesz, hogy azt sok amerikai nem tudja majd megfizetni. Az ellenzéki demokraták azt követelik, hogy az amerikai állam biztosítsa mindenkinek a védelmet a korona vírussal szemben.

Észak Korea és az intelligens válasz

0

Vang Ji külügyminiszter Manilában találkozott újságírókkal, akik elsősorban arról az egyhangú Biztonsági Tanácsi határozatról kérdezték, mely újabb gazdasági szankciókkal sújtotta Észak Koreát.

Az ENSZ BT azt követően döntött így, hogy Észak Korea sikeresen kipróbált egy interkontinentális rakétát. Ezután pedig az ifjú diktátor büszkén kijelentette: immár el tudjuk érni az USA egész területét.

Trump elnök erre újra megfenyegette Észak Koreát, hogy katonai megelőző csapással teszi tönkre fegyvergyárait és nukleáris arzenálját. Kína ezt mindenképp szeretné elkerülni. Ezért javasolt külügyminisztere intelligens választ a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszernek. Amelyre súlyos csapást mérnek a szankciók, évi egymilliárd dolláros export bevételtől foszthatják meg Észak Koreát.

Mit javasol Peking, Észak Korea egyetlen megmaradt szövetségese? Azt, hogy kezdjék újra azokat a hatoldalú tárgyalásokat, melyeket korábban a kínai fővárosban tartottak. Ezeken a tárgyalásokon a két Koreán kívül Kína, az USA, Oroszország és Japán vett részt. Azért szakadtak meg ezek a tárgyalások, mert Észak Korea újra kezdte rakéta és nukleáris programját,  mellyel az egész térséget fenyegetheti. Most mind a hat érdekelt fél ott van Manilában, ahol hétfőn kezdődik meg az Asean külügyminiszteri értekezlete. Vang Ji kínai külügyminiszter tárgyalt észak-koreai kollégájával és utána tudatta a sajtóval: Peking intelligens választ vár Észak Koreából az újabb ENSZ szankciókra.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!