Címke: antall

Nem akartam Gyurcsány Ferenc elhíresült őszödi beszédének nem éppen szalonképes szófordulatát használni. A baloldal valahol elszúrta, valahol utat tévesztett. Legnagyobb ereje az MSZP, fél évvel a választások előtt képtelen elmozdulni a harmadik helyről, és számukra Gyurcsány Ferenc az a falat, amit se lenyelni, se kiköpni nem tudnak.

Elvileg lenne lehetőségük, hiszen a közvélemény-kutatások a kormányváltók többségbe kerüléséről tudósítanak, de amikor az ellenzéki pártok szavazóit összeszámoljuk sehogy se jön ki ez a többség. Ha 2018-ban Orbán Viktor megint nyer, akkor megdönt egy rekordot! 1875-1890 között kormányzott Tisza Kálmán, vagyis 15 éven keresztül.

Ha Orbán Viktor kitölti a 2018-2022 közötti negyedik ciklusát, akkor 16 éven át lesz kormányfő,

még ha nem is egyhuzamban. Fölteszem a kérdést tisztelt baloldal: van ez az ember ekkora kaliberű személyiség? Másként föltéve a kérdést: ki csinál, ki csinált ebből a jóindulattal is csak középszerűnek nevezhető figurából történelmi személyt? E kérdésre egyetlen válasz létezik: az alkalmatlan ellenzéke! Vegyük sorra a baloldal által elkövetett súlyos hibákat a rendszerváltástól napjainkig, ahhoz, hogy leszámolva ezekkel a hibákkal újra rendszerváltó erővé válhasson ez a baloldal. Mert most megint rendszerváltásra lesz szükség!

Hova lett a középosztály?

Először is látnunk kell, hogy a rendszerváltás utáni nagy tulajdonátrendezés nem egy széles kis-és középrészvényes, illetve kis-és középvállalkozói középosztályt hozott létre, hanem egy oligarchisztikus rendszert, túlkoncentrált, latin-amerikai típusú tulajdonszerkezettel, amelyet jellemez a középosztály hiánya. Arra a furcsa paradoxonra hívnám föl a figyelmet, hogy a késő Kádár rendszer idejében hatalmas munkaráfordítással, önkizsákmányoló életmóddal önmagát megteremtő középosztály  gyorsan erodálódott a rendszerváltás után. Márpedig

csakis a széles, izmos, művelt középosztály képes egy társadalmat modernizálni,

erre sem a régi, sem az új arisztokrácia nem alkalmas a történelmi tapasztalat szerint. A privatizáció elhibázott módja a magyarázat, és persze ennek dandárja az Antall-Boross kormányok idejére (1990-1994) esett, de volt egy előélete, a „spontán privatizáció” már Németh Miklós kormánya idején, és lett egy utóélete, vagy inkább „szerves” folytatása a Horn kormány alatt (1994-1998). A „teremtsünk a kapitalizmushoz gyorsan kapitalistákat” hamis ideológia, amelyet főként Sárközy Tamás jogászprofesszor hirdetett nyíltan, azért volt tévedés, mert szembement a fejlett nyugati társadalmak tulajdonviszonyaira jellemző tendenciáknak: nevezetesen a tulajdon „szétkenődésének”, ha úgy tetszik társadalmasodásának folyamatával a kis-és középrészvények révén.

Az egyik oldalon a tulajdonosok száma gyakran már meghaladja az alkalmazottakét, a másik oldalon a nagy vagyonok tulajdonosai sem törekednek egy, vagy néhány vállalat birtoklására, hanem vagyonkezelő holdingokra bízzák tőkéjüket, amelyek diverzifikálják a befektetéseket. Kenneth Galbraith mutatott rá először arra, még az 1960-as években, hogy

a nagy részvénytársaságokban a hatalom átcsúszott a tulajdonosok kezéből a menedzsment kezébe,

lévén ez utóbbiak az információ birtokosai. A kis-és középrészvényes egyetlen módon szól bele a vállalata ügyeibe: veszi, eladja, vagy megtartja az adott vállalat részvényeit. Ne kicsinyeljük le, ez nagyon hatékony „beleszólási” eszköz, jaj annak a menedzsmentnek, amely nem figyeli árgus szemekkel a részvényárfolyamok és osztalékok piaci rezdüléseit!

Bill Gates se törekszik arra, hogy ő birtokolja a Microsoft részvényeinek többségét, mint ahogy ma már nem létezik a régi közgazda tankönyvek által emlegetett „ellenőrző pakett” sem. Bizony, Bill Gates vagyonát sem ő maga kezeli, hanem a nagy vagyonkezelő holdingok. David C. Korten és mások tévednek, amikor azt állítják, hogy pár család kezében van a Föld vagyonának több mint fele, és hogy ők döntenek akármiről is. Rég idejétmúlt logika ma már ez.

A tulajdon birtoklója ma már a középosztály, nagy részük bérből él, a megtakarításait forgatja tőkeként, illetve forgatják helyette a vagyonkezelő holdingok. Ez a mechanizmus biztosítja a gyors szerkezetváltást: ha lemegy egy részvény árfolyama, mert csökken az osztaléka, akkor gyorsan megszabadulnak tőle. Az 1980-as években eladták a Betlehem Steel részvényt, a Chyrsler részvényt, és vettek a kisemberek Apple, Hewlett Packard, vagy IBM részvényt. Ahol viszont túlkoncentrált a tulajdon, mint pl. Magyarországon, vagy Oroszországban, ott Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, Szeva bácsi, stb. ragaszkodni fog az „ő” vállalatához, és meg is fogja menteni, a politikai kapcsolatai révén.

Magyarországon ma nem a piaci verseny dönt, hanem az állami megrendelésekhez és az EU-s pénzekhez való hozzáférés lehetősége.

Ez viszont rendkívül kontraproduktív mechanizmus, az eredménye a modernizációt fékező kontraszelekció! De itt a kérdés: hova tűnt a késő Kádár kor kvázi-középosztálya?

Megszorító csomagok

A Horn kormány sajnos nem állította le a privatizáció elhibázott folyamatát, hanem ott folytatta, ahol elődje abbahagyta. Bokros Lajos csomagjával (1995-1997) beindult az adósságszolgálat privatizációs bevételekből való csökkentése, aminek ára viszont jelentős nemzeti vagyonvesztés lett. 1997-ben a Tocsik botrányba belebukó Suchmann Tamást Csiha Judit váltotta a privatizációs miniszteri székben, aki kijelentette, hogy nem tudnak hétmilliárd dollár (!) privatizációs bevétellel elszámolni. Máshol a kormány ebbe belebukott volna, nálunk a fű se rezdült. A Bokros-Surányi csomag szembe ment a közgazdasági tankönyvek elemi tanaival! Válság idején pénzt kell pumpálni a rendszerbe, hogy csökkentsük a visszaesés mértékét, ezzel szemben a Bokros csomag a kint levő hitelpénz állomány 70 százalékát szívta vissza. Egy egészséges gazdasági is belerokkant volna! A válságból kivezető út első lépése mindig is a nemzeti valuta megerősítése és az infláció letörése kell hogy legyen! Így kezdte a kilábalást például Margaret Thatcher (1979), Ronald Reagan (1981), Olof Palme (1982), François Mitterrand (1985), és folytatták az egész nyugati féltekén. Ezzel szemben a Bokros-Surányi csomag a csúszó leértékeléssel tudatosan gerjesztette az inflációt, abból a téves megfontolásból kiindulva, hogy az egyensúlyi zavar oka a „túlfogyasztás”.

Erről természetesen szó sem volt, az egyensúlyi zavar oka az elavult gazdasági makroszerkezet és az elhibázott gazdaságpolitika. A megszorító csomag sajnos ismétlődött 2005-2010 között, megint csak közgazdasági téveszmékből kiindulva, mint amilyen a „túlfogyasztás”, a „fedezetlenül kiáramlott bérek”, és hasonló szamárságok. Ismétlem: a valóság ezzel szemben mindig is a humán tényező tragikus alulértékeltsége, a fogyasztás és a piaci kereslet mesterséges leszorítása volt, ami egyben blokkolta a gazdaság természetes potenciálját is. A megszorító csomagok erodálták a vékonyka, erőtlen középosztályt, ugyanakkor kedveztek a nagytőkének. Ne felejtsük el, hogy az infláció a kisember alattomos különadója, a nagy pénztőke számára viszont égből hullott manna! A megszorító csomagok valójában egy V alakú válságot transzformáltak mindig W alakúvá, vagyis elnyújtották a válságból való kilábalást. Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy Orbán Viktor minden egyes hatalomra kerülése előtt egy-egy ilyen dilettáns megszorító csomag nyitotta meg az utat!

Ugyancsak súlyos hiba volt az Antall kormány elhibázott agrárpolitikájának folytatása Hornék által.

Le kellett volna állítani a szövetkezeti rendszer szétverését, az élelmiszeripar elkótyavetyélését, és ma a vidék a baloldalé lenne! Mert a szövetkezet megoldotta a vidéki foglalkoztatást, betöltött egy sor nonprofit funkciót, mint a szociálpolitika, az idősekről való gondoskodás. Mindez a szövetkezet megszűnésével gazda nélkül maradt, és az eredmény a vidék szociális katasztrófája!

A magyar baloldalnak, az MSZP-nek ki kellene mondania végre, hogy soha többet nem lesz megszorítás az ő kormányzásuk alatt, és el kell ismerniük, hogy ezek a csomagok hibás logikából következtek, ellentmondottak a baloldali szellemiségnek, mert a kisemberek tömegeit sújtották anélkül, hogy érdemleges eredményre vezettek volna a gazdasági egyensúly terén. A baloldalnak sokkal nagyobb hangsúlyt kellett volna, kellene helyeznie a nyomor, a szegénység, a kilátástalanság problémájára, mint ahogy eddig tapasztalta tőlük a magyar társadalom!

A „kerítés” probléma

Gyurcsány Ferenc személye mellett még van egy le nem nyelhető, de ki sem köphető „probléma-falat”: a migráció kezelésének kérdése. Látszik e téren a baloldal teljes zavarodottsága, tehetetlenkedése, és ez az, amit az Orbán kormány ragyogóan ki tud aknázni!

Ki kellene mondani határozottan, hogy a kerítést az új baloldali kormány sem bontaná le, hogy elfogadják e téren Orbán Viktor kormányának álláspontját,

és nem kérnek migránsok kényszerű betelepítéséből. És itt teljesen mindegy, hogy „csak” 1292 főről, vagy tízezrekről van szó! A mellébeszélés, a mismásolás e téren teljesen kontraproduktív! A migránsok befogadásának a nyílt hirdetéséről (pl. a DK politikusai által) már nem is beszélek, ez önmagában biztosítja Orbán Viktor újabb győzelmét. Vegyük tudomásul, hogy ez Európa számára is főként biztonsági és nem szolidaritási kérdés! A nyugati hatalmaknak meglenne a katonai, politikai, gazdasági ereje ahhoz, hogy a migránsok hazájában megteremtse a megfelelő létfeltételeket az ottmaradáshoz. Csak élni kellene ezzel az erővel!

De ez már nem az olyan kis államok kompetenciájának körébe tartozik, mint amilyen hazánk. Rengeteg olyan szavazója lesz a Fidesz-KDNP koalíciónak, akik szívesen leváltanák ezt a koalíciót, de alternatíva hiányában inkább rá szavaznak majd. Mert számukra a döntő kérdés bizony a migráció kezelése lesz, függetlenül attól, hogy ez jó-e vagy rossz. A választók nem akarnak még egyszer a 2015-ös évhez hasonló anarchiát. Ezen lehet keseregni, lehet morfondírozni, a lényeg: ez a kérdés fog dönteni 2018-ban! Aki ezt nem érti meg, az veszíteni fog!

A szerző közgazdász, egyetemi docens