Kezdőlap Címkék állampárt

Címke: állampárt

Direkt beszéd

Olvasom a Mandineren a derék Varga Miklós nyilatkozatát, aki nem kertel, hanem keményen odavág. Hogyaszongya:

„Koncz Zsuzsa egy ünnepelt előadó volt, ma is az. Furcsa dolog azt olvasni, hogy ők (Bródy és Koncz) küzdöttek. Lehet, hogy küzdöttek a maguk módján, de hát ennek ellenére elég jól éltek. Ők akkor komoly sztárok voltak, nem voltak eltiltva, nem voltak letiltva. Az, hogy ők üldözve lettek volna, ez azért megmosolyogtató. A tényekkel nehéz vitázni, a tényeket nem lehet letagadni. Ha valaki megnézi azokat az éveket, hogy hány lemezük jelent meg, és sikeres lemezek, akkor egy üldözött zenésznek nem jelenhettek meg lemezei. A P. Mobilnak nem jelenhetett meg lemeze, a Beatricének nem jelenhetett meg lemeze abban az időben. Ez ilyen egyszerű, feketén-fehéren.”

Szegény Mikiről nekem mindig a Voga-Turnovszky duó szövege jut eszembe, miszerint:

„Királyok magyar hangja én vagyok.
A Pajtás újság borítóján mosolygok.
Előre! Köszön minden úttörő,
Én vagyok Miki, a faltörő.”

Szóval nyilatkozott. Konczról és Bródyról. Haj de nagyon megörült ennek a „Felhévizy Félix” aláírású akárki (M.N.):

„Miki megint jól kiosztotta Koncz Zsuzsát és a Bródyt. Voltak jó számaik, de azt felháborítónak tartom, hogy úgy állítja be magát ő is és a Bródy is, mintha nagy ellenzékiek lettek volna annak idején, és közben tejben-vajban fürdette őket az állampárt.”

Félixről sajnos nem jut eszembe semmi, még egy Hofi poén sem (illetve igen, de hagyjuk), térjünk át inkább az üldöztetésekre, melyek Mikit mosolygásra késztették.

1973. Jelbeszéd-ügy.

Koncz Zsuzsa szólólemezét, rajta a címadó Jelbeszéd című Bródy János-szerzeménnyel, az MHV kiadta, ám a rádiónál skrupulusok fogalmazódtak meg a szám ideológiájával szemben. Mivel a rádiót jóval többen hallgatták, mint ahányan lemezeket hallgattak abban az időben, ezért érthető módon a rádió jóval szigorúbb műsorpolitikát folytatott, így ezt a számot sem tűzték műsorra. Az MSZMP TKKO egyik alkalmazottját, Kőháti Zsoltot keresték meg ez ügyben, aki végül intézkedett, melynek következtében a már üzletekbe szállított lemezeket eladhatták ugyan, de a raktáron lévő készletet megsemmisítették. Bors Jenő túlzott liberalizmusa miatt abban az évben a szokásostól eltérően csak prémiumának felét kaphatta meg.”

„1973. Miskolci popfesztivál (a magyar Woodstock)

A miskolci rendőrök aztán vádindítványt nyújtottak be Bródy ellen, mert szerintük több tízezer ember előtt közröhej tárgyává tette őket. Egy hónappal később – még tanúként – behívatták a rendőrségre, ahol viszont azt közölték vele, hogy államellenes izgatás gyanúsítottja, és ezért házkutatást tartanak nála. A vádat később mérsékelték, de Bródy Budapestet nem hagyhatta el. Bródy ügye kirakatpernek indult. A miskolci tárgyaláson – 1973. október 15-én és 19-én – az ügyész, általános megdöbbenést keltve, többévi börtönbüntetés kiszabását kérte. A háttérben ezért komoly értelmiségi erők mozdultak meg. A tárgyalás során az államellenes izgatás vádja már nem került szóba, a vádlottat végül felmentették.”

Tényleg vidám jelenetek, nem? Lehet mosolyogni tisztelt Varga úr, sőt akár somolyogni is, hiszen az ön lemezeit nem semmisítették meg, de még csak perbe sem fogták, azaz sokkal nagyobb szekértolója volt a Kádár féle szocialista Magyarországnak, mint Bródy meg Koncz. Javasolható viszont, hogy ha másokat bírál, akkor bizonyítékként ne öntől távol álló zenekarokra mutogasson, hogy azok lemezét nem adták ki, hanem kezdje a saját lemezein az összehasonlítást. Úriemberek közt az a minimum.

Az „állampárti tejben-vajban fürösztés”: ez azt jelentette Mikiék szerint, hogy kiadták a fürösztöttek lemezeit. Persze Varga lemezeit is kiadták (fürösztés dettó), például az István a király  rockoperát, melyen Varga nagy átéléssel énekelte a Bródy által írt szöveget, és miután ezáltal lett országosan ismert, mondható, hogy köszönhet ezt-azt Szörényinek meg Bródynak. Érdekes módon csak Bródyval van baja, azzal, hogy így egyben Szörényi lemezeit is kiadták, nincs (na ja, a hajdani Illés frontembere nem libsibolsi, mint a szóban forgók. De nem ám!).

Az hogy Felhévizy lemezeit miért nem adták ki, rejtély.

A lemezkiadással kapcsolatban feltétlenül megjegyzendő, hogy a kiadó már akkor sem volt hülye (meglepő, mi?). Ha a szóban forgó fürösztöttek nem lennének igencsak jók a szakmájukban, és a nép nem venné a lemezeiket, mint a cukrot, akkor a legvadabb szocializmustámogató szöveggel sem adták volna ki egyiket sem, ám mivel Koncz meg Bródy esetében pont ellenkező volt a helyzet, lett kiadás, lett hatalmas bevétel, amelyből nem csak az állam, hanem még a szerzők és az előadók is kaptak. Valamicskét. Következésképpen mondható, hogy jóval inkább a művészek fürösztötték tejben-vajban a Kádár rendszert, mint fordítva (ramaty is a művésznyugdíj – igaz, kié nem?), így aztán a Felhévizy nevű tejvajozós újságírószerűség észbeli képességeit inkább nem értékelném. Csúnya dolgok derülhetnének ki abból.

Ha az ember művész, teszem föl, dalszerző, és nem tetszik neki a rendszer, két dolgot tehet:

  • Az egyik, hogy minden dalszövegét úgy kezdi: „Vegyen a franc forró lángost, akasszák föl Kádár Jánost!” Az eredménye az lesz, hogy egyetlen dala sem jelenik meg, az ellenzéki mondandója senkihez nem jut el, gyakorlatilag teljesen elsikkad, vagyis ez a viselkedésmód az önelásási taktikának felel meg.
  • A másik, hogy engedelmesen bemegy a cenzúra bizottsághoz, a kifogásolt részeket kijavítja, ám a végén mégsem lesz teljesen semleges a szöveg, hanem ha áttételesen is, ha erősen rövidítve is, de marad benne mondanivaló. Ha csak az 1981-es „Koncert”-en elhangzott dalokra gondol az ember, olyanokra, mint például „Valahol egy lány”, „Keresem a szót”, „Ne gondold”, „Miért hagytuk, hogy így legyen”, vagy akár a „Nemzeti dal”-ra, ahol a közönség együtt énekelte, hogy „A magyarok istenére esküszünk! Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” (és ezt nem tilthatták ám be!), akkor nehezen gondolhatja azt, hogy a nép gondolatvilágának pozitív irányú változtatásához nem ez, hanem az önelásás utáni csönd a megfelelő módszer. Ha a P. Mobil meg a Beatrice rugalmasabb, többet használhattak volna a hazának (bár néha nem csak az ún. „rendszerellenesség” volt a gond velük).

Egyébként be kell valljam, hogy mint energetikai létesítmény tervező, magam is hűséges kiszolgálója voltam a Kádár rendszernek, amennyiben nem rontottam el direkt a terveimet, hogy ezzel kárt okozzak a komcsiknak, sőt igyekeztem a lehető legjobban megcsinálni, mert úgy gondoltam, hogy ezzel több hasznot hajtok az országnak, mintha elrontanám. Az állam által a fürösztésemre felhasznált tej- és vajmennyiség persze lehetett volna több, de nem szabad mindig elégedetlenkedni. Ugyebár.

Sokan voltunk ezzel így. Persze az akkori, általunk abszolút megváltoztathatatlan világrendszerben élve, ha mindenki rosszul dolgozik, az sem jelentett volna semmit, ezért tűröm nehezen, hogy olyanok akarják megmondani, mi volt/lett volna a helyes viselkedés, akik egy percet sem éltek felnőttként a Kádár korszakban. Mert Varga meg Felhévizy bugyuta szövegelésén túlmenően van ám ilyen tutimondó is.

Igaz, ezeknek a szerencsétleneknek halvány fogalmuk sincs arról, hogy itt és most erősen nyalakodva szolgálnak ki egy Kádáréhoz hasonló autokráciát, amely gyakorlatilag mindent lenyúlt már, többek között a művészetet is, amint azt látjuk például a magyar „filmművészet” világában. Ma is az autokrácia önkénye dönti el, hogy mire adnak pénzt, mire nem, illetve kinek adnak (sokat) és kinek nem.  Mintha csak a három T betűt látnám újból mindenütt.

Azért a filmről írtam ezt, mert a magyar könnyűzene helyzetéről jelenleg fogalmam sincs. Igaz, a nemzetköziről sem. Mintha halódna a szakma, a zenés csatornák például nagy erővel nyomatják a múltat meg a régmúltat, olyan kizárólagossággal, mintha nem lenne jelen. Na, mindegy, ez nem az én dolgom.

Persze azoké sem, akik a XXI. századból lazán visszapillantó fölénnyel akarják megmondani a tutit azoknak, akik ott és akkor zenéltek meg éltek.

Írhatnám megmondóemberekről, hogy sok pofátlan hülye, de nem írom.

Vállalja más a jellemzésüket.

NINCS ILYEN TANULSÁG, MÁSIK VAN

Két országban is parlamenti választást tartottak a hét végén, és mindkettőben vereséget szenvedtek azok, akiknek Orbán Viktor nemcsak politikai, de pénzbeli támogatást is adott, akiket fontos szövetségesének tekintett, és akik maguk is szövetségesüknek tekintették Orbánt.

Franciaországban Macron elnököt újjáválasztotta a franciák többsége, nem fenyegeti azonnali veszély az Európai Uniót. Szlovéniában a politikai újonc Robert Golub frissen létrejött pártjával legyőzte Janez Janšát. Nem arról van szó, hogy „az ellenzék” legyőzte volna „a kormánypártot”, hiszen Janša egy több pártból álló koalíció miniszterelnöke volt, amelynek a ciklus közben vette át kormányon kívülről a vezetését, amikor az előző választást követően alakult több párti koalíció felbomlott.

Azt mondja egy jobboldali „elemző”, hogy a szlovéniai választás azt mutatja, hogy le lehet győzni a kormánypártot, csak új ellenzéki politikai erőre van szükség. Ez csacsiság. Franciaországban a demokratikus oldal régi (egyébként nem annyira régi) vezetője, Szlovéniában a demokratikus oldal új vezetője azért győzhette le Orbán egy-egy szövetségesét, mert mindkét országban demokratikus választás volt.

Ez Franciaországban nyilvánvaló, mert ott egy szélsőjobboldali, EU-ellenes párt ellenzékből próbálja megszerezni a politikai főhatalmat. Szlovéniában Orbán szövetségese ugyan kormányon volt – immár másodszor –, de egyik miniszterelnöksége során sem tudta felszámolni a liberális demokráciát, nem tudott önkényuralmat építeni, noha tett kezdeti lépéseket ebben az irányban. Ugyanúgy nem, ahogy Szlovákiában Robert Fico, Csehországban Andrej Babiš sem tudott – többé-kevésbé Orbán barátjaként– önkényuralmat építeni, még ha Fico (és az őt felváltó Pellegrini) idején is valamelyest maffiásodott a szlovák állam, és Babišsal szemben megalapozottan merült fel korrupciós vád. Mindkét esetben törekedtek a sajtó, a média egy részének megszerzésére, nem is eredménytelenül.

Mégis, Szlovéniához hasonlóan Szlovákiában és Csehországban is szabad választáson lehetett legyőzni az Orbán-barát korábbi miniszterelnököt.

Babišt is, Ficot is, Janšát is rendszeresen állították párhuzamba Orbánnal, ez azonban tévedés. Ha szerettek volna is, de egyikük sem tudott Orbánhoz hasonlóan önkényuralmi rendszert felépíteni. Egyikük sem volt olyan fékezhetetlenül nacionalista, mint Orbán, egyikük sem állt olyan vehemensen szembe az Európai Unióval, egyikük sem volt Putyin szövetségese. (Csehországban Miloš Zeman köztársasági elnök vonzódott Oroszországhoz, de ő nem volt azonos Babišsal, ha volt is közöttük egyfajta érdekszövetség.) Ami azonban a legfontosabb különbség: pártjaik, a cseh ANO, a szlovák Smer vagy a szlovén SDS nem váltak állampárttá, és nem alakult ki a három országban az állampárttól való függőségeknek az élet minden területét átható rendszere. Ezért is lehettek szabadak és nagyjából tisztességesek is a választások, és ezért nyerhették meg azokat a hivatalban levő miniszterelnökkel és pártjával szemben olyan politikusok, akik korábban ellenzékben voltak.

Nálunk, Magyarországon gyökeresen más a helyzet. Orbán tizenkét évet töltött folyamatosan hatalmon, és ezt a tizenkét évet arra használta fel, hogy leválthatatlanná tegye magát és rendszerét. Nemcsak a választási rendszert alakította át a maga érdekei szerint, nemcsak a médiában épített ki túlsúlyt, de a gazdasági és kulturális életben is maga alá gyűrt elegendő szereplőt ahhoz, hogy a Fidesz állampárttá váljon, és a társadalom széles körét hatotta át a fideszes illetékeseknek való kiszolgáltatottságok rendszere. Ők adják a munkát, ők adják a megrendelést, ők adják a megjelenési lehetőséget és így tovább.

Találóan beszél erről Gőgös Zoltán, az MSZP egykori elnökhelyettese és országgyűlési képviselője: „… a falvakban fogva vannak az emberek. Olyan függőségi rendszerek épültek ki, amelyekben senki, még az ellenzéki szimpatizánsú emberek sem teszik kockára az egzisztenciájukat. És nemcsak a közmunkásokról beszélek, hanem az önkormányzati dolgozókról, az óvónőkről, a tanárokról, az orvosról, meg az ő szüleikről, gyerekeikről, unokáikról. Mindenkit fog a polgármester, akit meg fog a fideszes parlamenti képviselő. Aki nem áll be a sorba, nem jut fejlesztési forráshoz.

Durvább a jelenlegi függőségi rendszer, mint a Kádár-korszak végén volt.”

Ráadásul mindez nemcsak a falvakra nézve igaz, hanem valamilyen mértékben a városokra, egyetemekre, színházakra stb. is.

Ezért nevezi Gőgös illúziónak, hogy az ellenzéki pártoknak most neki kellene indulniuk a vidéknek. Nem hiszem el a választási vereségnek azt a magyarázatát, hogy az ellenzéki pártok nem ismerik a vidéket. Ismerik, jelen is vannak (képviselőjelöltjeik néhány kivételtől eltekintve ott élnek a választókerületben), csak tehetetlenek a Gőgös által leírt függőségi rendszerrel, a Kovách Imre szociológus által évek óta hangsúlyozott kiszolgáltatottsággal szemben.

Mégis, sok ellenzéki politikus, „elemző” és újságíró ma is úgy beszél az ellenzéki politika jövőjéről, lehetőségeiről, mintha demokráciában élnénk.

Holott nem így van, jól megszervezett önkényuralmi rendszerben élünk. Ezért írtam az ÉS-ben és mondtam Bolgár Györgynek a Klubrádióban, hogy a demokrácia híveinek nem a következő választásban kell most és a következő években gondolkodniuk, hanem az Orbán-rendszerrel szembeni szellemi–politikai alternatíva lépésről-lépésre történő felépítésében.

Demokráciában a kormány ellenfele az ellenzék, önkényuralomban a hatalmon levők ellenfele az ellenállási mozgalom, más szóval szabadságmozgalom. Amilyen a lengyel Szolidaritás vagy a csehszlovák Charta 77 volt. A szabadságmozgalomnak persze lehet, és kell is legyen parlamenti szárnya, de annak a szabadságmozgalom részeként kell működnie.

Az effajta önkényuralmakat az általuk szervezett választáson nem lehet „leváltani”, vagyis megdönteni. Akkor buknak, ha valamilyen belső vagy külső megrázkódtatás megrendíti őket, válságba kerülnek. Akkor kényszerülnek tárgyalni az ellenállási mozgalom vezetőivel a békés átmenetről a demokráciába, és állapodnak meg arról, hogy milyen választójogi szabályok alapján, milyen médiakörnyezetben kerüljön sor a választásra. Erre a valamikori helyzetre kell a demokrácia magyarországi híveinek időben felkészülniük.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK