Kezdőlap Címkék Alapítvány

Címke: alapítvány

Alapítványi pénz: a vizsgálat lezárult, felejtse el

0

Májusban írta meg a sajtó, hogy eltűnt a Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium alapítványának pénze. A pénzt a szülők adták össze a gyerekeik táborozására, tanulmányi jutalmakra.

Király András, az iskola napközis tanára, az alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese az alapítvány számlájáról egy év alatt több mint 3,5 millió forintot vett föl, de csak egy kis részének elköltéséről tudott számlát bemutatni, 3,2 millió forintot több mint egy hónappal a botrány kirobbanása után fizetett vissza.

Az V. kerületi rendőr-kapitányságon eljárás indult az ügyben, a nyomozást azonban megszüntették azzal, hogy „nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”.

A tanár azt állította, hogy a pénzt otthon, egy külön dobozban őrizte, a rendőrség pedig nem firtatta, miért volt jobb helyen 3,5 millió forint otthon, egy dobozban, mint a bankban.

A feltűnően tapintatos eljárás vélhetőleg nem független attól, hogy Király a belvárosi önkormányzat jogi bizottságának Fidesz által delegált tagja volt.

A Demokratikus Koalíció szerint fölháborító, hogy a gyerekek táborozására, kirándulására, jutalmazására szánt pénzt büntetlenül lophatja el valaki, ha a zsebében egy Fideszes tagkönyv lapul. A rendőrséget és az ügyészséget a bűn üldözésére és nem politikai indíttatású eltussolására fizetik az adófizető polgárok. A DK az ügy tisztázására írásbeli kérdéssel fordul a belügyminiszterhez és a legfőbb ügyészhez.

Soros György az alapítványainak adta vagyona nagy részét

0

18 milliárd dollárt adott az elmúlt időszakban az Open Society Foundationsnek Soros György. Az alapítvány a második legnagyobb amerikai jótékonysági szervezet lett, csak a Bill és Melinda Gates Alapítvány előzi meg.

A 87 éves Soros György a cégét is átalakította a Wall Street Journal szerint. A befektetésekért felelős vezető már nem neki, hanem az alapítvány befektetési bizottságának jelent. A Soros Fund Management egyébként eleve visszaadta néhány éve a befektetők pénzét, és tulajdonképp családi vállalkozássá vált.

A 18 milliárd dollárt (ez átszámítva kb. 4700 milliárd forint) azonban

a saját vagyonából adta

az alapítványoknak. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy ez a célja, eddig évente adott különböző összegeket. Azt tervezi, hogy élete hátralevő részében, vagy halála után, maradék (eddig 26 milliárd dolláros) vagyona nagy részét is az alapítványnak adja.

A mostani, egyszeri nagyobb adományozással azonban a Bloomberg szerint az is célja, hogy kevesebb adót kelljen fizetnie. Egy 2008-as amerikai törvény ugyanis különadót vet ki bizonyos befektetésekre, amelynek határideje idén december 31. – ezt a legtöbben úgy kerülik el, hogy jótékonysági alapítványoknak adnak a pénzükből.

Az alapítványnak adott pénzt azonban nem befektetésekre szánja.

Nem ő az első, és valószínűleg nem is az utolsó milliárdos, aki jótékony célja fordítja vagyonát. Az ebben úttörőnek számító Bill Gates és Warren Buffett egy felhívást is közzétett, amelyben arra kértek más milliárdosokat, hogy vagyonuk felét adományozzák el. Ehhez már több mint 150-en csatlakoztak.

Buffett egyébként 2000 óta már 46 milliárd dollárt fordított jótékony célokra – vagyonának több mint 70 százalékát. Ha 1994 óta nézzük, akkor pedig Bill Gates vezet, ő közel 60 milliárd dollárt adományozott el.

Pénz állt a Polgárok Házához

0

A HungaroControl 320 millió forintot juttatott a Polgárok Házát is fenntartó Szövetség a Nemzetért Alapítványnak.

Nem most érkezett meg ez a pénz, de az ügy csak most került nyilvánosságra.

Azt nem tudni, hogy egy légügyekkel foglalkozó cég miért támogat egy légügyekhez nem köthető szervezetet, ezért sokan úgy gondolják, hogy a támogatás indítékai között ott van az is, hogy a Szövetség a Nemzetért Alapítvány, valamint a Polgárok háza közel áll a kormányhoz, s így Orbán Viktor miniszterelnöknek bizonyára nincs ellenére, ha csurran-csöppen az alapítványnak.

Budai Gyula fideszes képviselőt, aki évekkel ezelőtt még elszámoltatási kormánybiztosként kereste a kenyerét, az üggyel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy a HungaroControl azt támogat, akit akar.

Korábban az állami tulajdonú MVM Magyar Villamos Művek Zrt. mintegy 500 millió forintot adott a Civil Összefogás Fórumnak.

Bár Budai Gyula elnéző ezekkel a nagylelkű adományokkal szemben és az egyéb állami szervek is csak Soros György támogatásaival kapcsolatban szigorúak, érdemes arra emlékeztetni, hogy mind a HungaroControl, mind az MVM állami tulajdonú cégek, amelyek ily módon a magyar adófizetők pénzével gazdálkodnak.

Sajtóhírek szerint a Fideszben most mérlegelik, hogyan lehetne jól kijönni ebből az ügyből, s még az sem kizárt, hogy a Polgárok Házának vissza kell fizetnie a kapott pénzt.

Menekült gyerekek oktatását segíti Clooney alapítványa

0

Libanonban élő szíriai menekült gyermekeknek nyit iskolát George Clooney alapítványa az ENSZ Gyermekalapjával (UNICEF), a Google-lal és a Hewlett Packard céggel összefogva. A The Clooney Foundation for Justice nevű alapítvány hétfőn jelentette be az együttműködés létrehozását több mint háromezer Libanonban élő menekült gyermek iskoláztatására.

George és felesége, Amal Clooney több mint kétmillió dollárt adományoznak

szíriai menekültek oktatására, így akadályoznák meg, hogy több ezer fiatal „elveszett nemzedékké váljon

George és Amal Clooney tavaly hozta létre alapítványát az egyenlőség támogatására a bíróságokon az osztálytermekben és a közösségekben világszerte.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK