Címke: 2019

Magyarország már nem demokrácia, elsőként az EU történetében – így fogalmaz a korábbi kormánytagokkal teletűzdelt V21 csoport. Konzervatívok és baloldaliak együtt akarják megtörni a társadalom csöndjét.

Az ilyen rendszer sokkal inkább épít az emberek szokásaira és félelmeire, mint bármilyen ideológiára. A félelem hallgatást szül, de téved, aki azt hiszi, hogy a hallgatás csendje jóváhagyást jelent – írják a V21 helyzetelemzésének szerzői. A Csend és kiáltás, Látlelet Magyarországról, 2019 című dolgozat a társadalmi csendet megtörő kiáltás kíván lenni. Szerzői 1990 és 2010 között voltak kormányok tagjai Jeszenszky Gézától és Bod Péter Ákostól Balázs Péterig, államtitkárok és uniós biztosok. A V21 a tavalyi választás előtt működött V18 utódja. Alábbiakban közöljük az elemzés szerkesztett kivonatát.

Orbán kalandor akciója

Az egymást követő Orbán-kormányok olyan utat kezdtek követni, amely eltávolítja Magyarországot Európától, és amely meggyőződésünk szerint hosszabb távon kudarcra van ítélve. Nemcsak mi látjuk így, az Európai Unió, más nemzetközi szervezetek és számos EU-tagállam figyelmeztetett a nyugati rendszertől idegen lépésekre és azok veszélyeire, de mindhiába – írják.

Hazánknak az az érdeke, hogy az Európai Parlamentben a nagy és befolyásos politikai családok – a polgári konzervatívok, a szociáldemokraták, a zöldek és a liberálisok – mindegyikében legyenek olyan magyar pártok, amelyek hitelesen képviselik a magyar választók érdekeit. Orbán Viktor azonban kalandor akciókba fogott, hírhedt szélsőséges pártok és politikusok szövetségét keresve.

Egy sor roppant fontos ügyben azonban a magyar társadalom hallgat, csendben tűr, talán azért, mert reményt vesztett vagy egyszerűen tájékozatlan. Ebben a helyzetben a V21 arra vállalkozott, hogy a sokféle kormányzati tapasztalatot hasznosítva megfogalmazzák: hol tért el Magyarország az általa szabadon választott és a lakosság nagy többsége által ma is támogatott európai fejlődési pályától.

A zsarnokság születése

A szerzők mindent megelőzve leszögezik, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett „nemzeti együttműködés rendszere”

Európától idegen önkényuralom.

A demokrácia azon a ponton ér véget, ahol eltűnik a határ magán- és közérdek között, az állam azonossá válik az azt elfoglaló politikusok és vállalkozók magánérdekével, így ettől kezdve őket védi és szolgálja. „Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája” – nyilatkozta leplezetlen őszinteséggel a rezsim egyik ideológusa (Lánczi András, a Corvinus Egyetem rektora – a szerk.).

A V21 felsorolja a NER főbb jellemzőit.

• Az elszámoltathatóság szinte teljes hiánya, amikor a normaszegésből lett norma.
• Az orbáni „újbeszél” jegyében a tömegmanipulációt nemzeti konzultációnak hívják; a „védelem” a védelmi pénz beszedése; a nyugdíjak „megvédése” a magánnyugdíjak központi rekvirálása; a „magyar emberek megvédése” a társadalom kettészakítása; a rezsicsökkentés hatóságilag diktált árakat, drágulást és a szolgáltatás romlását hozta magával.
• A felülről szervezett állami korrupció a hétköznapok része, ezért kevésbé érzékelhető.

• A rendszer legitimációját – a legelesettebbek számára bevezetett közmunkán és a tehetősebbeknek kedvező egykulcsos adón túl – a hatalom szimbolikus erejét fitogtató beruházások és a kormány által gerjesztett, idegengyűlöletre építő propaganda-kampányok biztosítják.

Semmilyen jelzőjű demokrácia se

Szerintük a NER sajátosságai kimerítik az „egyenlőtlen játéktér” vegyes rezsimekre jellemző fogalmát. Az ilyen berendezkedésben a demokrácia legalább egy elemét megsértik

• a szabad választásokéból,
• a polgári szabadságjogokéból,
• az egyenlő játéktérből, amely az anyagi források elosztását, a médiaegyensúlyt, a korrekt jogalkalmazást takarja.

Odáig jutottunk, hogy Magyarországon már mindhárom elem sérül, ezért a rendszert semmilyen jelzős szerkezettel ellátva sem lehet demokráciának nevezni.

Magyarország búcsút vett a jogállamiságtól.

Orbán Viktor 2014-es bejelentése az „illiberális demokrácia” kiépítéséről nem egy új rendszer kezdőpontját, hanem további önkényes átalakítását hirdette meg. A rezsimmel az elmúlt években nem az volt a fő baj, hogy illiberális, hanem hogy antidemokratikus.

Hazánk az Európai Unió történetének első tagja, amely eltávolodott a demokratikus rendszertől.

A rezsim további autokratikus kiteljesedésével szemben ma már csak az Európai Unió bír korlátozott fékező erővel. Ám az EU-nak nincs kellő jogi lehetősége az antidemokratikus tendenciák megakadályozására, mert eleve azon a feltételezésen nyugszik, hogy jogállamok alkotják. Ezzel együtt az EU szabályrendszere olyan eljárásokat követel meg, amelyek fékezik az Orbán-rezsim nyílt autoriter diktatúrává alakulását.

A vezéri állam

Az „illiberális demokrácia” nem demokrácia, amint a „népi demokrácia”, vagy a „szocialista demokrácia” sem volt az – szögezik le a szerzők. Az ilyen rendszert autoriter vezető irányítja, aki demokratikus választásokkal kerül hatalomra és nemzetközi szinten hozzá hasonló vezetők támogatják.

A vezér létrehoz egy saját személyétől függő, központosított, informális, vertikálisan működő rendszert, amelyben a horizontális beszámoltathatóságnak nincs helye.

Ebben a berendezkedésben

• a politikai lojalitás felülírja a szakértelmet,
• a sokszínű szolidaritás-hálózatokat, a társadalmi autonómiákat, a független médiát, a civil szervezeteket veszélyesnek, sőt, rendszerellenesnek tekintik,
• az államot belülről egy politikai klikk foglalja el, ebben egyaránt helyet kapnak családtagok, strómanok, párttagok és lojális kliensek, akik a rendszert ténylegesen működtetik,
• a feudális viszonyokhoz hasonlatos rezsim folytonos átalakulásban van, amelyben a konszolidáció valószínűtlen.

A demokrácia álcája alatt

A vezér alapesetben az erőszakmentes hatalomgyakorlást részesíti előnyben, és ragaszkodik a rendszeres, ám nem tisztességes választásokhoz, hogy hosszú távú uralmát bebiztosítsa és önmagát „demokrataként” mutathassa be.

Az efféle rezsimben azonban

• a vezér olyan rendszert honosít meg, amelyet a központi propaganda-gépezet és a kaotikus adminisztráció jellemez,
• a beígért „erős állam” valójában az elitkorrupció hálójában vergődő állam, amelyben a közpénz eltérítése nem deviancia, hanem törvényesített és a hatalmi hálózatot működtető jelenség,
• a tulajdon újraelosztásának egészen durva módszereit is alkalmazzák, a törvényhozást használják fel a korábban privatizált tulajdon átmeneti újraállamosítására, hogy később e vagyontárgyakat önmaguk vagy klientúrájuk részére ismét privatizálják.
• a hatalom birtokosai számára minden bevétel gyorsan elveszti közpénz jellegét és magánzsebekbe vándorol.

Jogállam helyett pártállam

Az EU-csatlakozás 15. évfordulóján egyetlen érdekcsoport terpeszkedik a hatalom csúcsán. A Fidesz „nemzeti együttműködési rendszere” alapvető alkotmányos követelmények sorát szegte meg, hogy leválthatatlanná váljék. Magyarország ma nem alkotmányos demokrácia és nem jogállam.

A rendszer felére csökkentette az Országgyűlés létszámát. Ez a változás eszközként szolgált arra, hogy a miniszterelnök-pártelnök

a kormánypárti képviselőket rövid pórázon tartsa, hiszen jelöltségük, illetve a képviselőség utáni jövőjük személyesen tőle függ.

Az Országgyűlés ezzel a végrehajtó hatalom ellenőrzése helyett a kormány kritikátlan szavazógépévé vált.

A kormány ellensúlyait fokozatosan kiiktatták.

• A köztársasági elnököt 2010 óta Orbán jelöli ki a Fidesz pártkatonái közül és az Országgyűlés engedelmesen megszavazza. Áder János az alkotmányos kontroll jogával mindössze kétszer élt, tehát nem tölti be a törvényhozói hatalom feletti ellenőrző funkcióját.
• Az Alkotmánybíróság összes jelenlegi tagját a mostani hatalom jelölte, ezért az a legritkább esetben mer szembe menni a kormányzati akarattal.
• Egyedül a bíróságok próbálnak ellenállni a politikai hatalomnak, de a legfőbb ügyész és az Országos Bírósági Hivatal elnöki tisztét a Fidesz pártkatonái töltik be demokráciákra nem jellemző, hosszú időtartamra szóló mandátummal. A független bíráskodás elleni legújabb támadás a közigazgatási bírósági rendszer felállítása, amely a hatalom számára kényes ügyek bírósági vizsgálatát végzi, bíráit pedig az igazságügy miniszter nevezi ki.
• Az államapparátus vezetőit, egészen középvezetői szintig, valamint az állami tulajdonú gazdasági társaságok vezető tisztségviselőit a kormány a 2010-es választásokat követő pár hét alatt lecserélte. A központi közigazgatásban a kiválasztási szempontok tekintetében a szakmai felkészültséget már a középvezetői posztok betöltésénél is megelőzi a politikai lojalitás.
• A gazdaság területén is megtörtént a demokratikus ellenőrzést gyakorló intézmények hatalmi megszállása: az Állami Számvevőszék elnöke, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnökei, a Monetáris Tanács tagjai, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke és helyettesei, a Közbeszerzési Hatóság elnöke már egytől-egyig pártkáderek.

A választási rendszer a leválthatatlanság érdekében

A szabadságjogok megnyirbálásának egyik eszköze a választási rendszer átalakítása annak érdekében, hogy a kormány leválthatatlan legyen.

• Az új választási törvény eltörölte a kétfordulós választást, az ellenzéki pártok nem tudnak a két forduló között szövetséget kötni.
• Lehetővé tették, hogy a kormányzó pártszövetség a választók kisebbségének szavazataival is a mandátumok kétharmadát kapja meg.
• Diszkriminatív és visszaélésre ad lehetőséget, hogy a külföldön tartózkodó, de Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok és a határon túli, kettős állampolgársággal rendelkező magyarok más módon szavazhatnak.

Hatalmi-baráti cégek megjelenése

A rendszerváltás után kialakult gazdasági előnye odaveszett az országnak. A térségben nálunk a legnagyobb a külföldi tulajdonú cégek részesedése a gazdasági teljesítményből, ám ez nem nemzetgazdaságunk erejét, hanem a hazai tulajdonú vállalkozások fejlettségi gyengeségeit jelzi. A visegrádi országok között az utolsó helyen állunk a nemzeti jövedelmi szintet tekintve. Úgyszintén hátrább csúsztunk a nemzetközi versenyképesség terén, a korrupció is nálunk a legsúlyosabb.

Ami feltűnő és különösen aggasztó: a közpénzek elfolyása. A magyar hatóságok nem lépnek fel erélyesen a közbeszerzések kijátszása vagy a túlszámlázások ellen. A hatalmi körökhöz közel állók hirtelen meggazdagodása, a tisztességes verseny normáinak nyilvánvaló megsértése esetén tétlen marad az ügyészség, a rendőrség.

A kormány-közeli véleményformálók azt terjesztik, hogy az állami eszközökkel is segített vagyonosodás a magyar vállalkozói réteg megerősítését szolgálja.

Korábbi kormányok alatt is láthattunk példákat hatalom-közeli vállalkozók gyors felemelkedésére, ám az adónkból felpumpált cégek a politikai fordulatok nyomán összezsugorodtak, például nemrég hullott szét a Simicska-birodalom.

A szerzők ezért a patrióta gazdaságpolitikára hivatkozókat figyelmeztetik arra, hogy

a politikai kapcsolatokból meggazdagodó vállalkozók a valódi verseny körülményei között nem sikeresek,

sőt, a közpénzzel kitömött cégek gyakran további közpénzt igényelnek a fennmaradásukhoz. A magyar adókból és a felzárkózásunkra szánt uniós pénzből hirtelen meggazdagodók nem innovációval, értékalkotással emelkedtek ki, felemelkedésük mögött mások üzletvesztése, hatékonyabb vállalkozók kiszorítása is megtalálható.

Amikor az EU költségvetését tápláló, nettó befizető tagországok közvéleménye amúgy is egyre kevésbé hajlik az új tagállamok támogatására, a kiáltó visszaélések tényei sokat árthatnak hazánk jövőbeli tárgyalási pozícióinak.

Fenntarthatatlan fejlődési pálya

A magyar gazdaság valóban maga mögött hagyta a tíz évvel ezelőtti válságot, az adatok többsége javulást mutat. A növekedés gyors, noha tudható, hogy ennek forrásai között vannak olyan kedvező külső hajtóerők, amelyekkel nem lehet örökké számolni. Ám a gazdasági teljesítmény már egyáltalán nem annyira rózsás, ha a másik három visegrádi országéhoz mérjük hozzá, márpedig számunkra ennek a hasonlításnak van leginkább értelme.

De még a bármely kedvező makrogazdasági adatok sem seperhetik félre a kialakult gazdasági rezsimmel kapcsolatos súlyos aggályokat, amelyek nemcsak a mostani növekedési számok fenntarthatóságára vonatkoznak.

A magyar gazdaság az állam rossz működése és a közszolgáltatások süllyedő színvonala következtében sodródik az európai periféria felé.

A termékek, a beruházások, a foglalkoztatás igényszintje is sok tekintetben a periféria jegyeit hordozza. A bérszínvonal a szomszédos Ausztriától hatalmas mértékben elmarad.

A magas hozzáadott értéket termelő új beruházások vagy fejlesztések másutt landolnak. Fő iparágunkká lépett elő a gépkocsi összeszerelés, ami többszörös kockázati tényezőt rejt: az ágazat a konjunktúra romlásának egyik legelső áldozata, a gyártósorok leállíthatók vagy áttelepíthetők, a munkabérek nyomottak, a fejlesztés és értékesítés külföldi centrumokból történik, eközben a termék maga is átalakul, jönnek a villanyautók és az önvezető járművek. A legfőbb gond, hogy Magyarország olyan pályára került, amely lényegesen eltér a rendszerváltáskor társadalmi egyetértéssel elfogadott irányoktól, eltávolít az európai társnemzetektől, emellett gazdaságilag sem lesz fenntartható.

Mindent eluraló központosítás

Az Orbán-kormány 2010-től kezdődően szinte mindenre kiterjedő centralizációba kezdett. Ez hozhat rövid távú előnyt, a hátrányok viszont később jelentkeznek.

• A közmunkaintézményének kiterjesztése és központosítása segített a munka világából tartósan kiesett rétegek megmozdításában, de egyben a kormányzathoz és közvetve a kormánypárthoz kötötte az érintetteket. A közfoglalkozásból nehéz az átlépés az értékalkotás világába, a tényleges munkaerőpiacra, holott Magyarországon immár égető a munkaerőhiány.
• A közoktatásban az egységesítéstől várt hatékonyságnövelés nem következett be, miközben súlyos veszélyek gyűltek fel. A tankötelezettségi korhatár leszállításával a kormány korszerűtlen és megalapozatlan képzési ideológiát követett, ismételten figyelmen kívül hagyva a szakmai körök érveit és a sikeres európai példákat. Nagy az esélye, hogy a közoktatásból túl korán kitett fiatalok közül sokan képtelenek lesznek teljes értékű munkát végezni a gazdaságban.
• Az egy főre jutó egészségügyi kiadás az uniós átlagnak csupán a fele, holott hazánk az átlagnál rosszabbul áll a legfontosabb rizikófaktorok tekintetében. A szintén centralizáción átesett jelenlegi egészségügyi ellátórendszer hosszú távon így fenntarthatatlan.

Elvándorlás és leszakadás

A tömeges migrációs emberveszteség Magyarország jövőjének legsúlyosabb kérdőjele. Jövedelmi viszonyok, családi motívumok, lakáskörülmények, karrier-szempontok sokasága formálja az indítékokat, amelyekre állami eszközökkel csak részben lehet hatni. A lakáshoz jutás támogatása az egyetlen, ahol a kormány próbál cselekedni, ettől azonban nem várható fordulat, a lakáspiaci mobilitással ugyanis legalább annyi baj van, mint a lakáshiánnyal.

A hazai bérek több év lefojtottsága után meglódultak ugyan, de még így is a visegrádi térség szintje alattiak. Az áfa, a személyi jövedelemadó, a társadalombiztosítás és egyéb levonások után kevés nettó jövedelem marad. A nemzetközi hátterű cégek a magasabb termelékenység mellett további béremeléseket is elviselnek, a kis-és közepes cégeknél azonban rosszabbak a munkavállalók kilátásai, márpedig ebben a vállalati körben dolgozik ma a magyar munkaerő nagyobb része, és itt látszanak növekvő gondok a termelékenységgel kapcsolatban.

A rengeteg felzárkóztatási célú uniós pénz elköltése ellenére

sok elmaradt térségből lett leszakadt térség.

Egy sor kistérségben már súlyos demográfiai aránytalanságok fejlődtek ki. A társadalom nem csekély hányadának mindennapos élménye a kiszolgáltatottság, a jövőtől való félelem.

Elszigetelve a külvilágban

Az ország mostani stratégiai súlyát jelzi, hogy Orbánt kilenc év kormányzása után a közép-európai vezetők közül utolsónak fogadta az amerikai elnök. Európai szövetségeseinkkel a Fidesz-kormány oktalanul szembefordult és „szabadságharcot” folytat velük szemben. Megvétózza a közös uniós akciókat, kötözködését és szándékos szabályszegéseit pedig úgy állítja be, mintha az EU támadna minket. Ezzel itthon próbál népszerűséget szerezni, miközben keresi a kapcsolatot az európai összefogást bomlasztó, szélsőjobb politikai erőkkel. Paks orosz bővítése, a Budapest-Belgrád-vasút kínai kezdeményezésre és kamatostul visszafizetendő kínai kölcsönből gazdaságtalan és a szuverenitásunkat is csorbítja.

Az országnak ma kevés barátja akad a nagyvilágban, még a „visegrádiak” sem sorakoznak fel egységesen mellette.

A magyar kül- és belpolitikát az EU-ban csupán néhány szélsőséges politikai párt támogatja,

például az olasz Liga, az osztrák FPÖ, a német AfD, a francia Nemzeti Tömörülés, a holland Szabadságpárt.

Csak egy téma: a migráció

A nemzetközi kockázati tényezők közül a Fidesz-kormány egyedül a migrációra koncentrál, és erre építi választási kampányait. A kormánypropaganda Magyarországot a migráció célországaként festi le, holott csak tranzit szerepet töltött be egy rövid ideig 2015-ben, egyébként maga is kibocsátó ország. Magyarország területére senkit nem lehet külső kényszerből „betelepíteni”, ha ezt a kormány nem akarja. Ennek ellenére évek óta tombol a belpolitikai érdekből szított migránsellenesség, amely a hamis és felesleges „nemzeti konzultációkkal” együtt óriási költségeket emésztett fel.

A makacs EU-ellenességnek is szerepe volt abban, hogy a konzervatív polgári pártok családja,

az Európai Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát, mivel kormányzása súlyos aggodalmakat vetett fel

a demokrácia és a jogállam normáinak érvényesülésében. Így nincs, aki kellő súllyal képviselné a magyar érdekeket az Európai Parlament legnagyobb politikai családjában, holott sorsfordító változások előtt állunk (Brexit, új Európai Parlament, új Európai Bizottság és befejező szakaszába ér a 2027-ig szóló uniós költségvetés vitája).

Nyugatról keletre

A romló nyugati kapcsolatokat

a kormány „keleti nyitással” próbálta ellensúlyozni, de ez kevés sikerrel járt.

Néhány messzi piac nem képes pótolni elérhető, jól ismert és kevésbé kockázatos partnereinket. Olyan államok lettek hirtelen „barátaink”, amelyek politikája az európai demokrácia mércéje szerint nem vállalható. A magyar kormányfő Putyin orosz elnökkel szoros viszonyt ápol, ott volt diktatórikus hajlamú vezetők – például Erdoǧan török, vagy Bolsonaro brazil elnök – beiktatásán, egyedül az EU-ból, és a közép-ázsiai volt szovjet világot is igen kedveli.

Terjeszkedő hatalmi ambíciói Oroszországot kockázatos partnerré teszik, ezért hagyományos energiafüggésünket nem növelni, hanem csökkenteni kellene és egyéb hosszabb távú üzletekkel, banki kapcsolatokkal is célszerű óvatosan bánni.

A V21 csoport tagjai:

Andor László közgazdász, egyetemi docens, EU-biztos (2010-2014), Balázs Péter társelnök, közgazdász, egyetemi tanár EU-biztos (2004), külügyminiszter (2009-2010), Bárándy Péter ügyvéd, igazságügyi miniszter (2002-2004), Bod Péter Ákos társelnök, közgazdász, egyetemi tanár, ipari és kereskedelmi miniszter (1990-1991), a Magyar Nemzeti Bank elnöke (1991-1994), Bozóki András politológus, egyetemi tanár, kulturális miniszter (2005-2006), Érsek Ákos közlekedési közgazdász, jogász, MÁV kormányzati kapcsolatok igazgató (2005-2006), Göncz Kinga orvos, pszichiáter, ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter (2004-2006), külügyminiszter (2006-2009), európai parlamenti képviselő (2009-2014), Hegyesiné Orsós Éva, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke (1995-1998), szociális és családügyi helyettes államtitkár (2002-2003), Holoda Attila olajmérnök, közgazdász, energiaügyi helyettes államtitkár (2012), Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, külügyminiszter (1990-1994), Kajdi József jogász, államtitkár, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője (1990-1994), Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke (1998-2003), országgyűlési képviselő, Nagy Zoltán közgazdász, pénzügyminisztériumi államtitkár (1992-1994), a Gazdasági Versenyhivatal elnöke (1998-2010), Pusztai Erzsébet orvos, népjóléti államtitkár (1992-1994), egészségügyi államtitkár (1998-2000), Raskó György agrárközgazdász, mezőgazdasági államtitkár (1991-1994), agrárvállalkozó, Székely Tamás orvos, egészségügyi miniszter (2008-2010). Koordinátor: Gábor Péter mérnök-közgazdász.