Bűnözők

0
958
gazeta.pl

A bűnnel ritkán találkozik az ember, kivéve, ha a keresztény vallás híve, mert akkor bűnben fogant és a bűnben él. Iszonyú munkát és sok pénzt kell, illetve kéne befektetnie élete során a jócselekedetekbe, hogy végül a Paradicsomba jusson, de azt meg szépen megspórolja, így ahelyett, hogy boldogan várná a találkozást Szent Péterrel valamint elhunyt szeretteivel a Mennyben, még idegeskedhet is, hogy mi lesz, ha az ítélet Pokol?

Gyarló az ember. A rövid földi élet pillanatnyi örömeiért kockáztatja az örökkévaló szenvedést. Még a vallásosak nagy része is. Hát mit mondjak… nem irigylem őket.

Illetve dehogynem! Ők mindenben biztosak, én meg bizonytalankodom itten éjt nappallá téve, hogy mit tegyek, és ha ezt teszem, akkor jót csinálok-e, vagy csak kára lesz, ahelyett, hogy A KÖNYV és a hétvégi prédikációk ismeretében pontosan tudnám, mit kell tennem. Hogy miért azt kell tennem, ami írva vagyon, vagy amit a misén mondanak, arra a válasz nem az én dolgom. Így van és kész! Nyugodt élet, gondolkodásmentes hónapok, állandó szellemi pihenő, semmi idegeskedés. Hogy unalmas? Az lehet… de a Mennyország se vurstli jellegű, hanem langy boldogság lengi be. Ezért kell fölkészülni rá, még itt a Földön, ha lehet.

A Biblia által specifikált bűnök mellett az embernek persze a jogászok által specifikált bűnökre is figyelni kell. Ilyen például a túlárazott ajánlat elfogadása, ha azt a munkát közpénzből fizetik, mert a saját pénzéből mindenki annyira gavallér, amennyire csak akar, de közpénzből nagyobb szeletet vágni mint amennyit megérdemel az ember, nem ildomos. Pláne, ha a vállalkozónak kifizetett többlet egy része az ajánlat elfogadójánál landol (és biz’ ott szokott).

Mint ismeretes, nálunk ún. kétharmad van, amely az egypárti államdiktatúra új neve. Új rendszer, új név, nem igaz? A régi nevei, mint pl. szocializmus, vagy Kádár rendszer, ma már nem használatosak. A mai egypárti államdiktatúra jellemzője, hogy a stabilitását nem a hazánkban ideiglenesen tartózkodó külföldi csapatok, hanem a népnek a jelenleg regnálók általi folyamatos átverése garantálja, amely révén négyévente megkapják a szavazatok kétharmadát. Erről a népátverésről már sokat írtam, egy tipikus példa itt ( https://fuhu.hu/egeszsegtelen-ugy/ ) található. Persze ezen kívül is rengeteg van, regnálóék főleg a nemzetállam témáját nyomatják, és ez nem véletlen. A helyzet ugyanis az, hogy a választó, ha semmi más jótulajdonsága nincs is, magyarnak azért magyar, így aztán jónéven veszi, ha érte harcolnak, vagy ha legalább is azt hazudják.

- Hirdetés -

Az egypárti államdiktatúra három dologra jó. Általa növelhető az ember hatalma, pénze és dicsősége.

  • · Amennyiben a kétharmad kihasználásával a mi embereinkkel töltjük föl az összes, elvileg semleges, hiszen közpénzből(!) működő szervezetet (Ügyészség, NAV, ÁSZ, stb.), neadjisten újakat is alapítunk saját egyéni céljainkhoz illesztve (pl. Szuverenitásvédelmi Hivatal), plusz magunkhoz ragadjuk a közmédiát, és pártmédiát csinálunk belőle, továbbá közpénz felhasználásával közvetlen, sok sajtótermékből álló saját (NER) pártsajtót is kiépítünk, valamint mindezt megfejeljük azzal, hogy propagandaminisztériumot hozunk létre Miniszterelnöki Kabinetiroda néven, amely sok-sok tízmilliárdból folytathat nemzeti konzultációkat és plakátkampányokat évente, akkor ezen segédcsapatok és a törvényhozás révén (lévén kétharmadunk, senkivel sem kell egyeztetni semmiben), olyan hatalmunk lesz, amellyel a kértharmados szavazattöblet szinte korlátlan ideig megőrizhető. Ha mégsem, akkor kijelenthetjük, hogy mi voltunk a hülyék, mert nagyon hülye kell legyen, aki ezt az őrületes fölényt nem tudja kihasználni.
  • Az, hogy a regnálók belső körének (rokonok, barátok, üzletfelek) közpénz lenyúlása mennyire növelhető a kétharmaddal, unásig ismert, mindenkinek a könyökén jön ki, fölösleges beszélni róla. Hiszen az óellenzék is lop, nem igaz? A tolvaj az tolvaj, a mérték nem számít, azaz Gyurcsányék bűne egyenrangú Orbánék bűnével. Példa:

Zuschlag: 20 millió, azonnali kizárás a pártból, pénzbüntetés, 6 év börtön, miniszterelnök Gyurcsány;

Tiborcz: 13 milliárd, szabad elsétálás a pénzzel, magyar adófizetők visszafizetik az EU-nak, hogy ne legyen vizsgálat, büntetlen előélet garantálva, miniszterelnök Orbán;

Igaz továbbá, hogy Gyurcsány és rokonsága nem lopott, de Zuschlag azonos Gyurcsánnyal, nem igaz? A politikusok közül egyedül Magyar Péter nem használt ki soha semmilyen neki előnyös közpénz… illetve… izé… inkább hagyjuk ezt!

  • A dicsőséget a kétharmad birtokában Orbán kergeti (itthoni helyzete stabil, azaz ha elbarmol valamit, azzal nem veszélyezteti hazai regnálását), de a dicsőség, mint a síkos hal, állandóan kicsúszik a keze közül. Ugyan Putyinnak meg Trumpnak is jól jön egy számukra hasznos hülye az EU-ban, de annyira komolyan láthatóan nem veszik.

Amint látjuk, a bűnök elkövetése nem mindig von azonos büntetéseket maga után. A helyzet még jobban egyszerűsödik, ha egy kormányzat immár időtlen idők óta van hatalmon, és a kétharmad révén úgy alakítja a törvényeket, hogy ő simán lophat, de az ellenzék nem, ugyanis ebben az esetben a fideszes pártszervezetként működő Ügyészség a regnálók elleni feljelentéseket simán visszadobja, mondván, nem történt bűncselekmény, és csak az ellenzéki ügyekben nyomoz. Az ÁSZ, a NAV, meg a többi segítségével, amelyeket inkább nem nevezek meg.

Baj akkor van, ha nincs ellenzéki ügy. Ebben az esetben találni kell valamit, hogy legyen, hogy be lehessen mutatni: Mészáros 1000 milliárdja ugyan ad okot némi gyanakvásra, de azért dr. Kiss László II. kerületi polgármester 18 milliója se semmi, még ha nem is történt meg a pénz átadása, akkor is.

Be lehet ültetni a polgármestert fél évig a börtönbe („bűnismétlés” veszélye, már csak kínosan röhög az ember), lehet akadályozni a munkáját, lehet írni róla a cikkeket, ítélet nélkül, az ártatlanság vélelme nélkül, ő ettől kezdve szabad préda mindenkinek. Biztos vagyok benne, hogy az ítélet majd csak 2037. áprilisában fog megszületni (ha ugyan), ahogy sok-sok ilyen ügy esetében már megszoktuk már. Addig szabad a minősítés mindenkinek.

Ha az ember krimit olvas, vagy krimit ír, azt várja el, illetve azt a szabályt követi, hogy a nyomozó elfogja a bűnöst, és a döntő bizonyítékkal vagy bizonyítékokkal együtt adja át az igazságszolgáltatásnak, amely bíróság elé állítja, és pár héten, de legfeljebb egy két hónapon belül a bizonyítékok ismeretében el is ítéli. Ezekben az ellenzéki ügyekben viszont nincs igazán bizonyíték, a vád azon alapul, hogy valaki, aki a bőrét menti, mondott valamit úgynevezett „vádalku” keretében (melyet a nyomozók szoktak felkínálni – ilyenkor a dörzsölt bűnöző egyből tudja, kikre kell terhelő vádakat mondani). A nyomozók nyomoznak, döntő bizonyíték nincs, csak sejtetések, utalások, valaki egyszer valakinek azt mondta, hogy, esetleg van egy jegyzetfüzet, ami Kínában elveszett, a nyomozók nyomoznak tovább, az idő megy, egy év, öt év, tíz év, még mindig semmi, de az áldozat nem szabadulhat, örökre belengi a bűn posványos illata.

Persze olyan is van, hogy a Polt féle ügyészség lép, mint a sukorói „bűntény” esetében. Tátrait és Császyt azért ítélték el aránylag hamar, mert az általuk felkért három értékbecslő munkája szerint a sukorói susnyás négyzetmétere ötször annyit ér, mint a pest megyei almás négyzetmétere, viszont az ügyészség hozott egy negyediket, aki szerint nem ötször, hanem huszönötször(???) annyit.

A bíróság ezután ahelyett, hogy (ha már a negyedik értékbecslőnek hisz) eltiltotta volna Tátraiék három értékbecslőjét a szakmájuktól örökre, Tátraiékat ítélte több éves börtönbüntetésre.

Hagyót azért sikerült pénzbüntetésre ítélni, mert telefonált, hogy fizessék ki a vállalkozót, és az „felveti a gyanút”, Gyárfást 7 évre azért, mert a Fenyő gyilkosság Portik általi provokatív felvetésére a hang(!)felvétel szerint „széttárta a kezét”, holott a bíróság szerint erőteljesebben kellett volna tiltakoznia. Hogy Portik magától ment oda hangfelvételre készen, azt erősen kétlem. Sőt, még annál is erősebben.

Ott van aztán a szerencsétlen Simon Gábor, akiről mérföldekre látszik, hogy ő csak egy huszonhatodik alabárdos, aki sohasem került korrumpálható beosztásba, a bevétele meg sohasem volt akkora, hogy ennyi pénzt összegyűjtsön, így aztán abszolút biztos, hogy az a pénz az ő külföldi számláján más pénze, aki megkérte Simont, hogy a saját nevére tegye be.

A derék emeszpésnek nyilván volt sejtése arról, hogy ez nem száz százalékban törvényes, de hogy egy Welsz típusú figura gyorsan „meg tudta győzni”, abban biztos vagyok.

Az igazság sajnos már sohasem derül ki, mert Welsz a rendőrautóban sajnálatos módon elhalálozott. Simon őrizetbe vétele 2014-ben történt, a vádemelés dátuma 2016., és 2022 tavaszán még mindig csak első foknál tartott a tárgyalás, immár a harmadik bíró vezetésével folyt a bizonyítási eljárás.

Még tovább: „2024. máj. 14. Csörte a volt MSZP-s elnökhelyettes, Simon Gábor bírósági tárgyalásán”

Hogy ma mi van, azt nem tudom. Nyilván újabb csörte.

Ezeket ismerve az embernek kezd egyre inkább az az érzése lenni, hogy a bűnüldözés nem ér rá a nyomozásra, hiszen nemhogy döntő, de semmilyen bizonyíték nincs, csak konteók, telnek az évek, múlik az élet, ám továbbra is semmi, ezért aztán a dolgok nem racionális úton, hanem személyes érzések alapján dőlnek el.

Azt is tudjuk, hogy a Belügy nyakába egyre több feladat szakad, az egészségügyön és az oktatáson túlmenően ma már hozzá tartozik a fiatal generáció szemléletformálása érdekében a korrupciómegelőzési ismeretek felsőoktatási tananyagba történő integrálása is. Az oktatásban és az egészségügyben ma már olyan kevés pénz van, hogy csak parancsra, katonásan működik. Egyébként leállna, oszt annyi. A helyzet sajnos az, hogy az országnak nincs egy vasa se, azaz már a belügyre sincs több pénz, ergo ez a nyomozási tehetetlenség csak fokozódni fog. Az egészségügy és az oktatás további lerohadásával együtt, természetesen.

Hogy mi lesz így a hozomra, majd csak lesz valami alapon letartóztatott, egytől-egyig ellenzéki „bűnözőkkel”, azt csak a Jóisten tudja.

Ha ugyan…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .