A Meduza portál az Agentsvo, Putyintól független orosz tényfeltáró portálra támaszkodva megírta, hogy – szerinte – a magyarországi orosz nagykövetség 15 alkalmazottja van valószínűleg kapcsolatban valamilyen orosz titkosszolgálati szervvel, rajtuk kívül további hat pedig vélhetően kapcsolatban áll velük.
A Külügyminisztérium nyilvántartása szerint 47-en dolgoznak az orosz nagykövetségen, azaz a munkatársak majdnem fele érintett lehet az orosz titkosszolgálat működésében. Ez a szám feltűnően magas, és szakmai indokoltságot kizárja az a tény, hogy négyszer annyian vannak a Bajza utcában, mint az 5,4 milliós Szlovákiában, pedig Pozsonyt is kéz a kézben sétál Moszkvával.
Ez statisztikainak tűnő hír alátámasztja a Financial Times korábbi megerősítő véleményét, ami szerint összehangolt kormányzati dezinformációs kampány végrehajtói, segítői érkeztek (nemrég ?) Budapestre. Közülük a 24.hu három nevet is említ:
- „Vjacseszlav Schmidt a nagykövetség első tanácsosa, aki 2011-ben a 12423-as számú katonai egység törzsfőnökeként dolgozott. Egy 2024-es adat szerint olyan moszkvai címre volt bejelentve, ahol legalább három katonai hírszerző (GRU) tiszt is lakik.
- A 41 éves Alekszej Saposnyikov, szintén első tanácsos, egy ismerőse telefonjában „Lyosha FSB-s” néven szerepel.
- Szergej Leljuk, a nagykövetség kereskedelmi képviselője 2002 és 2003 között az orosz védelmi minisztériumban dolgozott. Egy 2025-ös adat szerint olyan moszkvai épületbe volt bejelentve, ahol három GRU-tiszt él.”
A Politico jelentette meg pár napja a 2025. december 9-én Moszkvában Magyarország és Oroszország között létrejött egy tizenkét pontos együttműködési megállapodást, amelyben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az oktatás területén vállalta az orosz nyelvoktatás erősítését, amelyhez oroszországi tanárok fogadnának itthon. Hátborzongató.
A Bloomberg pár napja arról értesült, hogy Orbán egy tavaly októberi telefonbeszélgetésben Putyinnak azt mondta, hogy „minden tőle telhetőt megtesz Moszkva segítésére”, valamint idézett egy népmesét oly módon, hogy Magyarországot az orosz oroszlánt segítő egérkének írta le. Ijesztő.
Az Agentsvo (vagy Proekt; 2021) orosz független oknyomozó hírportál. A Meduza (2014) egy orosz és angol nyelvű független lett hírportál, székhelye Riga. A Financial Times (1888) központja Londonban van (Egyesült Királyság). A Politico (2015) amerikai médium, Brüsszel székhellyel. A Bloomberg (1994) egy amerikai hírcsatorna, New York központtal. A fenti hírt valószínűvé teszi az itt említett médiumok nemzetközi elismertsége.
A budapesti orosz jelenlét azt jelzi, hogy Magyarország valóban egy orosz műveletekre használt „logisztikai bázis” lehet az Európai Unió és a NATO területén. Az ügyet tovább árnyalja a 2021-es Pegasus-ügy vagy a Külügyminisztérium informatikai hálózatát ért korábbi orosz feltörés. Budapest orosz „puha hatalmi” (soft power) bázis-jellegét már igen nehéz nem bizonyítottnak látni.
A kérdés pár napra leegyszerűsödik: van-e olyan elég erős politikai akarat, amely korlátozni tudja a Magyarországon jelen lévő, Kreml érdekeit képviselő orosz ügynökök működését?
A válasz a szavazásban rejlik.






















