Szele Tamás

Kérem, ha már így kávézgatunk, nem tudom elhallgatni: erről az egész mostani helyzetünkről egy gyermekdal jut eszembe. „Kiskacsa fürdik fekete tóban, anyjához készül Lengyelországba…” Orbán Viktor most egy elég koszos, elég fekete tóban fürdik, és ma reggel azt is megtudhattuk, hogy Lengyelországba készül, igaz, az majdnem bizonyos, hogy nem nőrokonát kívánja meglátogatni.

De akkor kihez megy a kiskacsa? Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőhöz, aki egyébként a magyar miniszterelnök állítása szerint beszédet is mond majd március 15-én, Budapesten.

Ha beszélni fog, hát beszéljen – de hogy Orbán nem azért utazik hétfőn hozzá, hogy szónoklattani leckéket adjon neki a fellépés előtt, az is bizonyos. Fő, zubog valami a sűrű löttyben, a gonosz vészbanyák üstjében, olyan főzet, ami megmérgezheti Európát is, a Néppártot is: egyedül és csakis a mi felcsúti Macbethünknek nem árt. Mert lám, mit is mondott a szokásos pénteki „rádióinterjúban” a kormany.hu szerint? (Azért az idézőjel, mert egy interjúban kérdések és válaszok vannak, de ezekben csak kinyilatkoztatások).

„A bevándorláspártiak megtámadták a Fideszt az Európai Néppártban (EPP), arra törekednek, hogy az egész EPP-t átalakítsák egy bevándorláspárti nemzetközi szervezetté, a magyarok pedig ezt meg akarják akadályozni. A keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el, minden másról lehet beszélgetni. A magyarok kijelölték a kormány és a Fidesz mandátumát: a keresztény kultúra érték (…), nem akarunk kevert országgá válni, migrációt nem akarunk, a biztonságot meg akarjuk őrizni, és a családpolitikánkon keresztül képesek leszünk migránsok nélkül is fenntartani Magyarország biológiai jövőjét.”

Hát, mondjuk ez a szokásos bevezető halandzsa, Don Quijote átkozza a szélmalmokat, hogy megtámadhassa őket – azok meg csak forognak és eszük ágában sincs megtámadni La Mancha lovagját. De foglalkozzunk égetőbb kérdésekkel, mert a homályos alapelvek nem sokat mondanak a várható eseményekről! Mi lesz a néppárti tagsággal?

Ezt nem csak mi kérdezzük, ahogy a miniszterelnök fogalmazott, „égnek a vonalak”, több tárgyalást is folytatott a napokban, például Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel, Manfred Weberrel, a Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjével – vele később is fog még egyeztetni -, hivatalban lévő és volt miniszterelnökökkel, korábbi államfőkkel, vasárnap pedig Lengyelországba utazik, a NATO-tagságról tartott megemlékezésre.

Akkor legalább nem kizárólag a március 15-i szónoklat ügyében megy. De uram, mondjon már valamit a tagságról, megöl minket ez a bizonytalanság!

„Ha úgy alakul, hogy nekünk valami új dolgot kell indítanunk Európában, és lehet, hogy ennek a vitának ez lesz a vége, hogy a helyünk végül is nem a néppártban van, hanem azon kívül

– bár én inkább a néppárt átalakítását, megreformálását szeretném elérni, például, hogy helye legyen benne a bevándorlásellenes erőknek is, mint amilyen mi vagyunk -, (…) akkor nyilván az első hely, ahol tárgyalni fogunk, az Lengyelország.”

Kérem, ez már egyenes beszéd, okosabbak is lettünk tőle: a Fidesz a jövőjét vagy a Néppárton belül képzeli el, vagy azon kívül, lévén, hogy harmadik lehetőség nincs is, de ha marad a Néppártban, elvárja annak átalakítását (mint egy nagy, ordító egér, egy agresszív kismalac, mások véleménye nem számít, legyenek bár akárhányan is), azonban, ha nem marad, az új törekvések gründolását, az új frakciót mindenképpen a lengyel kormánypárttal, a PiS-szel együtt képzeli el.

Azért ez érdekes elgondolás, mert egyfelől még messze nem zárták ki a Fideszt a Néppártból, még csak szó volt róla, most huzakodnak egymással, másrészt a PiS vígan és háborítatlanul tagja az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójának az Európa Parlamentben. Ami viszont azt jelenti, hogy vagy ugyanebbe a frakcióba készülődik a Fidesz is – nagyon örülnének nekik, ugyanis a Brexittel a frakció elveszti tagságának nagy részét – vagy azt várja el a lengyel kormánypárttól, hogy lépjenek ki egy esetleges, új, alakuló populista frakció alapítása kedvéért.

Ez utóbbiba nem valószínű, hogy a PiS belemenne, ugyanis járt utat kellene elhagyjanak járatlanért: a magánvéleményem az, hogy Magyarország általában véve is jobban járna a Fidesz konzervatív frakcióbéli tagságával, az ugyanis legalább vállalható lenne, és nem torkollna óhatatlanul valamiféle politikai kalandorakcióba. De ebben a kérdésben Orbán dönt: és valahogy nem emlékszem olyan esetre, hogy olyan döntést hozott volna valaha és akármiben is, amivel én egyetértenék. No, mindegy: de lényegében véve ez tehát a lengyel út célja.

A beszélgetés további részében a családtámogatási rendszert fényezte, kissé faji alapon („Mi nem akarunk kevert, migránsokból és bennszülött magyarokból álló vegyes társadalmat létrehozni”), megígért mindent a világon, amit csak lehetett és némely egyebeket is, közölte, hogy az akcióterv négy intézkedése már július 1-től hatályos, a bölcsődei férőhelybővítés folyamatos munka, a négygyermekes édesanyák adómentessége és a nagyszülői gyed lehetősége pedig 2020. január 1-jétől lép életbe. Az akciótervet érintő kritikákat pedig „le kell magunkról rázni, mint kutya szokta a vizet”.

Rázd, ki tudja, meddig rázhatod.

Körülbelül ennyi értékelhető információ hangzott el ma reggel a Kossuth Rádióban, akkor most gondoljuk át: mit látunk?

Látunk egy politikust, aki azonban nem őrlődik nehéz gondok között, bár a helyzete elvileg kicsit sem irigylésre méltó, inkább elemében érzi magát, szervez, kavargatja az üstöt a vészbanyákkal, élvezi a harcot, a vitát, tán még a lovát is ugratja. Szóval, nincs a legkevésbé sem meglepve vagy elsújtva, nem aggódik tetteinek következményei miatt. Mintha csak pont ezt akarta volna elérni.

Látjuk, hogy ügyesen helyezkedik három lehetőség között, ha marad a Néppártban, még ő próbál feltételeket szabni (holott izé, neki szabnak), ha átül a konzervatívokhoz, lengyel barátai közé, elvárja a vörös szőnyeget és a katonazenekart a fogadtatásakor, de azért a legjobban mégis azt szeretné, ha sikerülne felrobbantania a Néppártot is, a konzervatívokat is, és a repeszeket, maradványokat beleseperhetné a sosemlesz populista frakcióba.

Mármost, ha ezt én itt, Budapest nyolcadik kerületében ilyen világosan látom, van egy olyan érzésem, hogy az érintett frakciók vezetői is legalább ugyanilyen jól látják, csak ők Brüsszelből.

A lengyel szövetség komoly dolog, csak egyvalamit ne felejtsünk el: a lengyel PiS mindent, vagyis inkább majdnem mindent képes megbocsátani Orbán Viktornak, ha kéri, kölcsönadják neki talán még a fogkeféjüket is, egy dolog van, amiben viszont ők nem ismernek tréfát és a szavazóikkal sem tudnák elfogadtatni: Budapest kiemelkedően jó viszonyát Moszkvával sehogyan sem lehet majd leerőltetni a torkukon. Azt soha. Ezen viszont kifordulhat medribül a fontos merény, s elveszti tett nevét, legyen szó akár a konzervatív frakció tagságáról, akár a populista megalapításáról.

Egyszóval, hiába adja most Orbán Viktor a hetyke legényt, büszke huszárt, az az igazság, hogy a sorsa nagyrészt a lengyel barátai kezében van. El is megy hozzájuk Varsóba, szépen, kedvesen, a kalapját is leveszi előttük.

Hát ezért fürdik ez a kiskacsa abban a fekete tóban.

De különben nem volt mindig ennyire magabiztos a magyar miniszterelnök. A héten jelent meg Philippe de Villiers francia politikus és esszéista új kötete, „Meghúztam a hazugság szálát, és minden jött vele” címmel, melyben található egy tavaly decemberi interjú Orbán Viktorral. Az akkori szavai azt sejtetik, készült ő már akkor a viharra, készülhetett is, hiszen ő maga kavarta, de valahogy még nem volt olyan magabiztos, mint most:

„A brüsszeli perektől nem félek, nagyanyám arra tanított, hogy a megpróbáltatásban legyek alázatos. Mindezt el kell viselnem. Nincs más, mint hogy a Jóisten kezébe kell tennem magamat.”

És ha a Fennvaló nem ér rá a háta mögé nézni, illetve nyúlni?

Akkor peche volt. Másik válaszából viszont napnál világosabban kitetszik, mi a végső célja:

„Ha békén hagynak bennünket, és nem kényszerítenek ránk iszlamizációt, akkor Európa tovább tudna élni, mint a szabad nemzetek klubja. De ha arra kényszerítenek, hogy elfogadjuk az ENSZ migrációs paktumát vagy az Európai Bizottság döntéseit, hogy így hozzáillesszenek bennünket a maguk nyugati megengedő politikájához, úgy a felbomlás nem kizárt.”

Európát senki sem akarja iszlamizálni, Orbán Viktor koponyáján kívül legalábbis, illetve előfordulhat egy-két elmebeteg Kabul valamelyik külvárosában, akiknek megfordult ez a szamárság is a fejében, csak épp annyi a realitása a dolognak, mintha Jónás akarná elnyelni a cethalat. Viszont ha az ENSZ és az Európai Bizottság, vagyis olyan nemzetközi szervezetek ellen harcolunk, melyeknek teljes jogú tagjai vagyunk, akkor valóban nem kizárt a felbomlás vagy Magyarország kikerülése az Unióból. Esetleg a civilizált világból is.

A mai interjú tanúsága szerint ezen dolgozik a magyar kormányfő.

És fürdik a fekete tóban, mint a kiskacsa.