Kezdőlap Szerzők Írta Szele Tamás

Szele Tamás

244 CIKKEK 1 HOZZÁSZÓLÁS

Utcakozmetika, megjósolva – Déli kávé Szele Tamással

Pincér, ír kávét kérek, ma büszke lehetek. Hogy mire is? Hát, a jóstehetségemre. Óh, az én próféta lelkem… Tegnapelőtt ezeken a hasábokon pontosan megjósoltam, mi fog történni ma reggel, most pedig jobb híján ezzel van tele a napi sajtó. Mármint nem az én jóstehetségemmel, hanem a reggeli eseményekkel.

De hát mit is jósoltam én? Azt írtam, miszerint:

„Lesz is nagy takarítás Budapesten – hogy vidéken lesz-e, arra nem vennék mérget – csak épp nem a kávéházakban, hanem a hirdetőtáblákon, ugyanis Webernek pont az volt az egyik kívánsága, hogy tűnjenek el a Néppárt ellen uszító plakátok a magyar kampányból. Ehhez képest érdekesen nézne ki, ha már a reptérről befelé vezető úton azok fogadnák, azokat látná a kocsi ablakából. Ezt speciel fel lehetne fogni egyfajta politikai barométernek is: ha ma-holnap lecserélik a plakátokat, Orbán engedni akar neki, és maradni szeretne a Néppártban, ha nem, és az lenne az olcsóbb megoldás, akkor ki akarja rúgatni magát és provokálja Webert.”

Erre fel mit tudok meg a reggel a 444-ből?

„Manfred Weber várható útvonalán már takarítják a Juncker-plakátokat

Olvasónk, Géza kedd hajnalban arra járt, ő fényképezte le, hogy mára gondos kezek bugyikék fedőréteggel takarták le a kifogásolt plakátokat Weber várható útvonalán.
Mivel ezekkel a plakátokkal bőven megszórták az országot, vidéki olvasóinkhoz fordulnék: Önök mit tapasztalnak, ott is eltüntették már a plakátokat, vagy a kormány egyelőre csak a fontos vendég útvonalán takarított csak?

UPDATE 8:52: Máris jelentkezett egy szegedi olvasónk, Petra. Beszámolója alapján arra következtetek, hogy Weber úr Szegedet nem fogja felkeresni, ott legalábbis Petra beszámolója szerint még vígan hirdetik a plakátok, hogy jogunkban van megtudni, mit tervez Soros és Juncker. Petra, köszönjük a beszámolót!” (444)

Kérem, én lottózni fogok. Esküszöm, nem a kávézaccból jósoltam meg.

Habár sem kristálygömb, sem nagy ész nem kellett hozzá, hogy előre lássam ezt a kis utcakozmetikai beavatkozást, elég volt a logika is – de mit jelent ez?

Ez, kérem, a világon semmit sem jelent

Illetve, lévén, hogy nem sajtónyilvánosak a tárgyalások, pontosan csak később fogjuk megtudni, mi is a jelentése a gesztusnak. Ha tegnapelőtt azt mondtam, hogy a plakátok leszedése a Néppártban maradás szándékát jelenti, tartom is magam hozzá – de nem leszedik őket, hanem eltakarják, ráadásul csak Werner várható útvonalán, ami arra utal, hogy illetékesék továbbra is úgy gondolják a dolgokat, ahogy eddig, csak mégis fontos a tárgyalások kimenetele. Ezekből a jelekből én azt a következtetést vonnám le, hogy felfüggesztés várható, úgy is, mint Kolumbusz tojása.

Persze, mondhatok én, amit akarok, ha nálam tűzközelibb emberek mást mondanak. No, de mit? Mindenfélét, összevissza.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter például sikeresen megközelítette az Echo TV Bayer-showjában a nulla logikai értékű kijelentés fogalmát:

„Mi nem akarunk kilépni a Néppártból, ettől függetlenül, ha a kérdés úgy hangzik, hogy biztos a Néppárt tagja leszünk-e, akkor a jelenlegi helyzetben azt tudom mondani, ezt 100 százalékos bizonyossággal kijelenteni nem lehet.”

Ez azért érdekes, mert pont ő volt, akit nem is olyan rég a plakát-ügyben kirobbant botrány kapcsán lóhalálában Berlinbe szalajtott Orbán Viktor, békülni, Balog Zoltán társaságában – ha akart volna mondani valamit az esélyekről, ő az egyike azoknak a magyar állampolgároknak, aki tudott is volna mondani. Csak hát nem bolondult meg, hogy akarjon. Hogy fecsegjen.

Jön egy vizsgálóbizottság is

Német lapértesülések szerint azonban nem Weber mai látogatása az egyetlen, amire számíthatunk, sőt, lesz még itt vendégjárás: három tapasztalt szakértőből álló vizsgálóbizottságot küldene az Európai Néppárt (EPP) néhány vezető politikusa Magyarországra, hogy értékelje a Fidesz politikáját és a magyarországi demokrácia helyzetét. Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke, Markus Söder bajor kormányfő és Sebastian Kurz osztrák kancellár dolgozta ki a misszió kiküldéséről szóló javaslatot, amelynek az a célja, hogy megelőzzék, vagy legalábbis elhalasszák a Fidesz kizárását az EPP- ből.

És ez a látogatás is szóba kerülhet Weber és Orbán között – de álljunk meg, hátrább az agarakkal, ne ünnepeljünk még: hiszen a Néppárt, mint a hírből kitűnik, nem azért küldi a szakértőket, hogy megismerjék a reális helyzetet – azt már ismerhetik Sagentini, sőt, Tavares jelentéseiből – hanem azért, hogy „megelőzzék vagy elhalasszák a Fidesz kizárását”!

Hát, nagyon nem mindegy, hogy Gyuluskát küldöm csabaiért vagy Csabikát gyulaiért. Ha egy bizottságot azért küldenek, hogy enyhítő körülményeket találjon, az fog is találni, ha kell, a földből is kiássa őket, az a dolga. Ilyeténképpen van nekem egy olyan érzésem, hogy kár a nagy indulatainkért, maximum egy felfüggesztés néz ki a magyar kormánypártnak, meglehet, az sem azonnal.

Legalábbis ma délelőtt még így tűnik, de az események kergetik egymást, a helyzet pillanatonként változik, amint állítólag Napóleon mondta, miután leszállt a Szfinxről.

Ami azonban nem változik az az, hogy a Fidesznek elemi érdeke legalább idén év végéig bennmaradni a Néppártban.

Ugyanis 2019 végéig kellene döntenie az Európa Parlamentnek az EU hétéves költségvetéséről, és a néppárton belül sokkal jobban bele lehet látni a magyar támogatásokat is meghatározó alkudozásba.

Márpedig ez már pénz, nem tréfadolog.

Ezt azért tekintetbe lehetett volna venni a plakátkampány elindítása előtt is, hiszen elég egzakt a terminus, nem ér váratlanul senkit ez a költségvetési határidő. Sajnos azonban úgy tűnik, akkor az indulatok vezényeltek, és nem a józan ész. Már csak az a kérdés, mi érhetett annyit, vagy mi zaklatta fel Orbán Viktort annyira, hogy a költségvetési befolyást is érdemesnek tűnhetett feláldozni érte, miért kellett elindítani a lavinát?

Kinek volt ez fontos?

Miért?

Egyszer majd talán megtudjuk, de pillanatnyilag arról sem lehet tudomásunk, miről tárgyal Weber és Orbán, szóval nem dúskálunk az információkban, maradnak a következtetések és a jóslatok.

A plakátletakarások viszont mutatják, hogy Weber becsülete távolról sem akkora Budapesten, mint mondjuk Putyiné, hiszen mikor az orosz elnök jön, napokkal előtte lehegesztik a csatornafedeleket, Weber plakátjait meg csak a látogatás reggelén kezdték el álcázni, azt is csak kutyafuttában, sőt, mint arról a legfrissebb hírek beszámolnak, az államnál még a Magyar Szocialista Párt is gyorsabb volt, ők ugyanis nemrég egy videót posztoltak a Facebookon, amiből kiderül, hogy mielőtt a plakátokat eltávolították (vagy letakarták) volna, az egyiket munkatársaik átcicomázták. A ferihegyi gyorsforgalmi út melletti, tehát Weber várható útvonalán fekvő plakáton Juncker arcmását Weber arcképével takarták ki, és elhelyeztek rajta egy „Welcome to Orbanistan” feliratot is.

Jó Reggelt Manfred Weber úr! Isten hozta Orbanisztánban: Welcome to Hungary! Mi ezzel a korai, rendhagyó köszöntéssel szeretnénk megmutatni, milyen érzés megérkezni az orbáni demokráciába, és egy óriásplakáton szerepelni Sorossal. Ugye Ön sem kér egy ilyen "demokráciából" az Európai Néppártban? Reméljük, hogy amikor a reptérről megérkezve önmagával szembesül, könnyebb lesz meghoznia a megfelelő döntéseket. #MSZP #HuEu #HazaSzeretetEurópa #StopOrbán #Orbanisztán

Közzétette: MSZP – 2019. március 11., hétfő

Finom gesztus, ami azt jelzi: a mi kis országunkban Weber bármikor Juncker helyére kerülhet.

Mármint, ha erről még nem lenne tudomása.

Kérem, egyelőre ennyiről számolhatunk be, akkor is, ha bevetem minden jóstehetségemet, mely, mint a mellékelt ábra mutatja, mégiscsak létezik.

Habár, ahogy elnézem az esélyeket, most leginkább arra tippelek, hogy a maximális szankció, ami a Fideszre vár, nem lesz több egy felfüggesztésnél, esetleg azt is elhalasztják a választásokra való tekintettel.

Így megy ez, kérem, főként mostanság, kampányidőszakban.

Én is inkább lottóznék…

Kristálygömb és kávé – Déli kávé Szele Tamással

Pincér, duplát kérek feketén és egy kristálygömböt. A kávé inni lesz, a kristálygömb jósolni. Ugyanis más eszköz nem áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy tudósíthassunk Manfred Weber holnapi tárgyalásairól, melyet Orbán Viktorral folytat, Budapesten. Amint azt Havasi Bertalan elmondta: a keddi találkozó nem lesz sajtónyilvános, arról utólag, a tárgyaló felek megállapodása alapján adnak tájékoztatást.

Hát, azt értem, hogy maga a találkozó nem nyilvános, senki sem hív tanúkat néhány nehézlovassági becsületsértés váltásához, mert attól azért nem tartok, hogy semmitmondó bájcsevegésbe fulladna az eszmecsere, de normális körülmények között a felek a verekedés végén kezet fognak, és kiállnak a nyilvánosság elé elmondani együtt, mire jutottak. Ha nem, hát nem – viszont ez esetben akár ma is tudósíthatnánk a holnapi találkozóról, nem volna semmi különbség, hiszen holnap épp úgy nem foguk tudni semmit a tényekről, mint ma. Maximum prófétálhatunk, de azt már Jónás is rühellé, habár a felsőbb hatalmak cethal útján meggyőzték, hogy mégis menjen dolgozni Ninivébe… Nem kell nekünk cethal, ne legyen rá szükség, nézzük meg, mit tudunk – egyelőre?

Egyelőre azt tudjuk, hogy tegnap Orbán Viktor Lengyelországban járt, elvileg azért, mert a Varsó melletti Wesolában ünnepséget rendeztek annak alkalmából, hogy Magyarország, Lengyelország és Csehország húsz, Szlovákia pedig tizenöt éve csatlakozott a NATO-hoz. Beszédet is mondott, ami túlzás nélkül állíthatom, az euroatlanti kultúra második legsemmitmondóbb szónoklata volt. Azért csak a második, mert az aranyérmes Cargill ezredes megszólalása Yossarian századában, a 22-es csapdájából, ő ugyanis azt mondta:

„Katonák. Önök amerikai tisztek. Nincs a világon még egy hadsereg, amelynek a tisztjei ezt elmondhatnák magukról. Gondolkozzanak ezen.”

Ha Orbán a beszédébe beleszövi ezt a bölcsességet, valószínűleg senki sem vette volna észre – de hát mit mondott, ha nem ezt?

Nos, az eseményen tartott beszédében Orbán Viktor kiemelte: a katonai missziókat azért vállalják, hogy ott és azok kapják meg a segítséget, ahol és akiknek szüksége van rá. „Ha mi nem visszük oda idejekorán a segítséget, akkor a problémák jönnek el hozzánk” – fogalmazott.
A miniszterelnök köszönetet mondott a visegrádi országoknak, amiért segítettek megvédeni Magyarország déli határát a migránsoktól.

Emlékeztetett: az észak-atlanti szövetség azzal a céllal jött létre, hogy békét, biztonságot, stabilitást és jólétet teremtsen előbb az atlanti térségben, majd az egész világon. „Ezt akarjuk megőrizni ma is”, továbbá elvinni azoknak is, akik jelenleg polgárháborús körülmények között élnek – mutatott rá.

A kormányfő szerint „katonáink nehéz küldetésekben is megállták a helyüket”.

Orbán Viktor hangsúlyozta: hosszú évtizedek óta nem kellett szembenézni olyan zavaros nemzetközi helyzettel és terrorfenyegetéssel, mint manapság, de „nemcsak szavakkal veszünk részt” a terrorellenes küzdelemben, hanem katonáinkkal is. Magyarországról ma 692 katona szolgál a világ különböző pontjain, és hamarosan újabb 130 katona csatlakozik hozzájuk – közölte.

Mint mondta, olyan szintre akarják fejleszteni a hadsereget, hogy meg tudja védeni Magyarországot és a NATO-ban is megállja a helyét.

Hát, ezeknek a kijelentéseknek a logikai értéke tart a nullához, nagyjából azt mondta, amit mindig is szokott, egy kijelentése tarthat számot némi érdeklődésre, az, amit a hadsereg fejlesztéséről tett, de ez is inkább hangzik magyarázatnak, különösen mostanság, mikor Trump elnök igen erősen szorgalmazza a tagállamok önerejű fejlesztéseit a NATO-n belül.

Rendben, és tényleg csak ezért ment Varsóba?

Nem, nem csak ezért. Ha már ott volt, kitüntette Kornel Morawieckit is, a szejm korelnökét, átadta neki a „Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal” polgári tagozatú kitüntetést a Magyarország iránti szolidaritása és következetes kiállása, valamint a magyar-lengyel politikai kapcsolatok erősítését szolgáló tevékenysége elismeréseként. Ez lehetne udvariassági gesztus is, nem több, de az átadás alkalmával szólt pár szót, melyeket lehet, hogy nem a kitüntetettnek, sőt, nem is a szejmnek szánt – azt mondta, annak idején magyar fiatalokként Morawieckire és bajtársaira figyeltek, és amikor nekik is el kellett dönteniük, mennyire legyenek radikálisak, úgy határoztak, olyan radikálisak lesznek, mint Morawiecki és szervezete, mert „aki falakat akar bontani, annak előbb el kell menni a falig”, ahogy Morawieckiék is tették.

Érdekes gondolat attól az embertől, aki főművének utóbbi időben egy határkerítést, vagyis majdhogynem falat tekint.

Akkor most építjük a falat, bontjuk a falat vagy elmegyünk a falig?

Mindenképpen, amint látom, a magyar miniszterelnök szaktekintélynek számít falbontásos ügyekben, kordont is bontott régebben. Van egy másik ismerősöm, aki szintén kiváló falbontó, de ő nemrég kapott szakmai érdemei elismeréseként öt év letöltendőt Kőhidán, szóval veszélyes egy mesterség ez, miniszterelnök úr, csak óvatosan, halkan dolgozzon és a főtárgyaláson tagadjon mindent.

Hát, akkor a kiskacsa megfürdött a fekete tóban, elment Lengyelországba, ott furcsákat mondott és hazajött. Most szerintem készül a holnapi mérkőzésre, döngeti a homokzsákot, erősít.

És itthon mi történt időközben? Csupa-csupa szívvidító apróság, például nyilatkozott a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak Trócsányi László igazságügyi miniszter. Ez azért fontos, mert mintha az ő szavaiban is üzenet bujkálna, titkos üzenet száll a széllel, a Néppárthoz jut el még ma éjjel…

Azt mondta ugyanis, miszerint:

„Európának egy erős Európai Néppártra, a Néppártnak pedig egy erős Fideszre van szüksége.”

Ezzel még sokat nem mondott, maximum a mondat második felében kételkedik, aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetek eseményeit.

„A Néppárt egy nagy család, amelyben sok irányzat működik, és ezek néha összeütköznek.”

Hogy is mondja a Hamlet?

„Több mint rokonság, s nem éppen rokonszenv”.

„Nincs B-terv a Fidesz kizárása esetére, és mindig szomorú, amikor válásra kerül a sor egy családban, mert minden válás fájdalmas, és rendszerint senki sem nyer rajta.”

Nem akarunk mi válni, csak muszáj lesz, ahogy nézem. De a legnagyobb okosság csak most következik:

„Nem Juncker személyét támadtuk, hanem a Bizottság véleményvezéreinek rossz döntéseit.”

Tetszik érteni? Az az ember a plakáton, az ott úgy néz ki, mint Juncker, tökéletesen hasonlít rá, de nem Juncker, sőt, nem is ember, az ott a Bizottság véleményvezérei által hozott rossz döntések halmaza, igazán nem tehetünk róla, hogy ausgetippelt a Junckerre hasonlít.

És egyáltalán: kinek hisznek maguk, nekem, vagy a szemüknek?

Az interjú többi részében a bíróságok függetlenségét magyarázta, mint egy különösen gyenge bizonyítványt, az igen megható és mondhatni perdöntő érv volt részéről, mikor kijelentette, hogy nyugodt ez ügyben a lelkiismerete. Nézetem szerint ez idegrendszer kérdése, jó egészséget, uram, azonban reális tények esetében ezt nem találom fontosnak. Bár örvendek jó közérzetének.

Hát kérem, ilyen szellemi és morális szinten készülődik a magyar kormány a holnapi, rejtelmes találkozóra, melyen annyi minden eldőlhet: ha ugyan eldől.

Ugyanis, hogy igazából mi történik majd holnap, azt csak akkor fogjuk megtudni, ha az orrunkra kötik.

És csak akkor, amikor a résztvevők hajlandóak megszólalni.

Az igazi az lesz, ha majd ketten kétfélét mondanak…

Na, akkor is kelleni fog majd a kristálygömb.

Pillanatnyilag más, használhatóbb eszközünk a tudósítás céljára nincsen.

Divatmilliárdos

Kérem, azt Karinthy óta tudjuk, hogy minden másképpen van, de azóta nagyot fordult a világ: manapság még a másképpen lévő dolgok sem úgy vannak, ahogy vannak, hanem eltérően. Nem akarok rébuszokban beszélni: arról van szó, hogy adott-e a kormány Orbán Ráhelnek egymilliárd forintot divattervezésre, avagy nem adott?

Ha bíróság előtt kéne bizonyítanom, hogy ő kapta a pénzt, bajban lennék, ugyanis formailag, hangsúlyozom, formailag nem ő kapta az összeget. Hanem a Magyar Divat & Design Ügynökség kapott ekkora támogatást, idei tevékenységére. Az ám, csakhogy az illető ügynökséget Bata-Jakab Zsófia vezeti, aki a kormányfő lányának jó barátnője, mi több, maga a cég is a Magyar Turisztikai Ügynökség keretein belül működik, mely cégnek Orbán Ráhel tanácsadója. Nem ő vezeti, azt nem mondanám, csak épp megnézheti magát a vezetőség, ha nem hallgat a tanácsaira.

No jó, de mi is az az egymilliárd? Villamospénz, kérem, nem több, gondoljunk bele, hogy 2017 decemberében ugyanez a Magyar Divat & Design Ügynökség kétmilliárdot kapott, kormányhatározat útján (a mostanit is úgy kapták), tavaly sem maradtak üres zsebbel, hát mit irigykedünk, kell az a kis pénz a magyar divatiparnak, pláne, hogy csupa megbízható ember dolgozik az ügynökségen, olyanok, akikről azért tudjuk, hogy megbízhatóak, mert majdnem mind Orbán Ráhel baráti köréhez tartoznak. Talán a takarító néni nem, de mindenki más igen. Ennél nagyobb megbízhatóság nincs is, ez az első kézből származó információ, ami mindent felülír.

Jó, hát rendben van, de mivel foglalkoznak ők ott?

Mint nevük is mutatja, divattal és designnal.

Pontosabban, mikor az állam megalapította a céget a Magyar Turisztikai Ügynökség kebelén belül, pontosan meg is határozták a feladataikat. Ezek szerint az ügynökség:

  • átveszi a szakmai koordinációt,
  • koordinálja a szereplők belföldi és külföldi megjelenéseit,
  • stratégiát dolgoz ki divat- és designiparban illetve
  • javaslatokat is ad a divat- és designipar szereplőinek.

Tetszik látni, így megy ez nálunk, államosítottuk a divatot is, minden terv szerint működik, bezzeg a dekadens Nyugaton ha egy divatcég nem él meg, hát csődbe jut, nálunk ez – ebben az esetben például – mondhatni elképzelhetetlen.

Tehát, ha a tényeknek megfelelően akarom közölni a hírt, úgy, hogy az akár bíróság előtt is megállja a helyét, nem azt mondom, hogy „egymilliárdot kap az Orbán Ráhel-féle állami divatcég”, mert az a megfogalmazás pontatlan, hanem azt, hogy „egymilliárdos dotációban részesül az a Magyar Divat & Design Ügynökség, melyet történetesen, de egészen véletlenül Orbán Ráhel barátnője vezet, akit Bata-Jakab Zsófiának hívnak”.

Hát így van másképp nálunk minden, ami ugyanúgy van.

Különben a héten odaítélt támogatások közül ez még csak a középmezőnyben fut.

Van ennél jóval több is, kevesebb is. Lássuk, még mire költöttünk?

Például 2,4 milliárd forint jut idén és még egyszer ennyi 2020-ban az Ugandai Köztársaságban megvalósuló nemzetközi fejlesztési programra.

Ami ezt az ugandai beruházást illeti, tipikusnak mondanám, oda lehet állítani a többi mellé, amiktől a magyar választó xenofóbiás rohamokat kap, ugyanis nem gondolja át, hogy az így elköltött pénzek valószínűleg sosem jutnak el a célországig, ha mégis, csak azért, hogy visszautalhassák őket. Ilyen – a teljesség igénye nélkül – a vietnámi rákkórház, a hanoi Magyar Ház, a Fülöp-szigetek öbölkotrása, a mexikói templomrestauráció – ezeket mind-mind megígérte a magyar állam, fel is háborodott rajta a magyar választó, de arra semmi bizonyítékunk, hogy azok a politikusok, akik határon belül ellopnak mindent, ami nincs lehegesztve, határon túl nem teszik ugyanezt, illetve az a valószínűbb, hogy teszik bizony.

A vietnámi rákkórház esetében például egészen pontosan tudjuk, hogy kétszer is költött rá a magyar állam, de ebből rejtelmes módon csak második alkalommal valósult meg egy alapkő-letétel, azon kívül egy kapavágás nem sok, annyi sem esett. De a Fülöp-szigeteken sem, annyira, hogy az már okozott egy kisebb diplomáciai botrányt is (Duterte elnök ideküldött egy államtitkárt, hogy legalább a pénzt adjuk oda. Nem adtuk…).

Szóval, a majdnem ötmilliárdhoz képest, amit nem kap Uganda két év alatt, a divatra fordított egymilliárd tényleg nem összeg.

Kérdezhetnénk persze, hogy mi kerül nekünk ezen a divaton egymilliárdba, holott termelő tevékenység nem folyik – de ne kérdezzük, pont az, ami tavaly is, és ami tavalyelőtt kétmilliárdba került.

És különben is, hagyjuk meg ezt a kérdést a halhatatlan Márkus Lászlónak. Őt már érdekelheti, „mi került ezen a fotelon 7200 forintba”, ugyanis őt már nem lehet felelősségre vonni.

Mi csak ne kérdezősködjünk annyit.

Vegyük tudomásul, hogy minden másképpen van ugyanúgy.

Inkább örülnénk, hogy a magyar divatot milliárdos tervezi.

Weber és a plakátsakk – Déli kávé Szele Tamással

Pincér, duplát kérek habbal – mondja, fiam, hogy néz ki ez a kávéház? Hogy úgy, mint mindig? Nekem megfelel, de jövő hétre takarítsanak ki, mert jön Manfred Weber, és elsüllyednék a szégyentől, ha valamelyik délben benézne egy blümchenkaffeera vagy cappucinóra, aztán rendetlenség fogadná. Pucováljanak ki mindent, kérem, alaposan. Hétfőre.

Lesz is nagy takarítás Budapesten – hogy vidéken lesz-e, arra nem vennék mérget – csak épp nem a kávéházakban, hanem a hirdetőtáblákon, ugyanis Webernek pont az volt az egyik kívánsága, hogy tűnjenek el a Néppárt ellen uszító plakátok a magyar kampányból. Ehhez képest érdekesen nézne ki, ha már a reptérről befelé vezető úton azok fogadnák, azokat látná a kocsi ablakából. Ezt speciel fel lehetne fogni egyfajta politikai barométernek is: ha ma-holnap lecserélik a plakátokat, Orbán engedni akar neki, és maradni szeretne a Néppártban, ha nem, és az lenne az olcsóbb megoldás, akkor ki akarja rúgatni magát és provokálja Webert.

Tetszik látni, hogy az uniós- és világpolitika igenis látszik a pesti flaszterről is, ha odafigyelünk kicsit?

No, de kezdjük az elején: miért is jön Weber Budapestre?

A Welt am Sonntag és a Die Welt című lap közös, welt.de című hírportálján szombaton közölt beszámoló szerint Manfred Weber elmondta:

„a következő napokban ismét törekedni fogok a személyes megbeszélésre Orbán Viktorral Budapesten, mert meg akarom próbálni világossá tenni számára, hogy jelenleg az EPP-ből kifelé vezető úton tartózkodik”.

Hozzátette, hogy a vonatkozó állításokkal ellentétben

„nem egy Kelet és Nyugat közötti konfliktusról van szó vagy a migrációs politikáról, hanem arról, hogy milyen értékek határozzák meg az EPP-t és az EU-t”.

Kérem, ez a szegény ember még mindig azt hiszi, hogy Orbán nincs tisztában ezzel. Azt hiszi, hogy a magyar miniszterelnök őszintén beszél, elhiszi a saját, tulajdon hazugságait, amiket nagyobb részben ő talált ki, kisebb részben pedig Finkelstein adta a szájába őket… Hát, ebből is látszik, hogy Manfred Weber úriember, és nem tételezi fel, hogy mások nem azok.

Annak is vannak hátrányai, ha valaki gentleman.

Orbán Viktor persze tisztában van Weber és általában Európa gyengeségével, miszerint elhiszik, hogy az emberek az is gondolják, amit mondanak, és fűti a kazánt, teljes erejével, állandóan hirdeti, hogy neki a Néppárt ügyében csak a bevándorlással van baja, pénteken is nyilatkozott egy vastagot:

„A bevándorláspártiak megtámadták a Fideszt az Európai Néppártban (EPP), arra törekednek, hogy az egész EPP-t átalakítsák egy bevándorláspárti nemzetközi szervezetté, a magyarok pedig ezt meg akarják akadályozni.”

Sok mindenről van szó, csak épp erről nincs. És Manfred Weber is rá kell majd jöjjön erre, ha máskor nem, legkésőbb a személyes találkozás alkalmával. Bár, ha van egy csepp esze, már tudja is. Szó ellenben arról van, hogy – mint tegnap is írtam, Orbán Viktor a választási kampány végletekig durvításával (bár hol van ez még a végletektől, kérem, van ennél rosszabb, lesz is még) egy különös zsarolási pozícióba lavírozta a Fideszt a néppárti frakcióban: ez a Piszkos Fred-effektus, ugyanis most akivel elkezd barátkozni vagy aki vele barátkozik, az mind a Néppárt és az európai jobboldal esélyeit rontja, hiszen a Fidesz bennmaradása esetén elég sok párt viszont kilép a frakcióból.

Az ügyben az a kérdés inkább, kinek látja magát Orbán Viktor:

Piszkos Frednek, a valósághoz híven, és tovább kavarja a málnaszőrt, vagy inkább a daliás Fülig Jimmynek, aki el akarja hozni a Radzeert az Incognita Archipelről?

Ugyanis pillanatnyilag Orbán a fordított kamikaze, azzal okoz kárt, ha marad, nem azzal, ha repül. De nem hinném, hogy Weber ezt nem mérlegelte alaposan. Negyvenkét képviselő lép ki a frakcióból, ha nem zárják ki vagy nem függesztik fel a Fideszt (igen, a felfüggesztés is reális opció). Ennyit az életben nem képes pótolni Orbán. Tehát, ha csak a rideg számokra hagyatkozunk, a szankció már biztos.

És ugyanakkor megváltozhat minden májusig, egyik pillanatról a másikra is akár.

Itt a Brexit problémája. A brit Alsóház kedden szavaz arról, melyik formáját találja megfelelőnek – eddig még egyiket sem preferálta – és ha ez a szavazás is sikertelen lesz, amire komoly az esély, akkor csütörtökön kerül napirendre, mikor és mennyi haladékot kérjenek a kilépésre az Uniótól.

És ez nagyon fontos. Ugyanis pillanatnyilag az a helyzet, hogy mivel a brit kilépés időpontja március 29., az Egyesült Királyságnak nem lesz képviselete az Európa Parlamentben, nem is lehet, hiszen elvileg a választások idején már az Uniónak sem lesz tagja. Polgárai nem szavazhatnak és nem jelöltethetik magukat. Azonban ha egyfelől sok haladékot kérnek, akár egy választási ciklusnyit is – ez a Brexittel kapcsolatban zajló folyamatos vitákat tekintve nem is tűnik soknak! – akkor előáll az a különös helyzet, hogy a demokratikus alapon szerveződő Európai Uniónak lesz egy tagállama minden demokratikus képviselet nélkül. Ez természetesen lehetetlen, így ha elég sok haladékot kérnek, azt minél előbb kell kérjék, hogy a rendelkezésre álló, igen rövid idő alatt meg tudjanak szervezni egy uniós választást.

Ha így alakulnak a dolgok, az viszont nyilvánvalóan erős segítség, valóságos doppinginjekció lesz a konzervatív és a néppárti frakciónak, így Orbán manővereit egyszerűen figyelmen kívül is hagyhatják, hiszen a semmiből érkező brit segédcsapatok többszörösen pótolják a várható veszteségeket, akár távozik a Fidesz a Néppártból, akár marad, akár átül a konzervatívokhoz, akár lepaktál Marine le Penékkel. A magyar kormánypárt így visszakerül korábbi szerepébe, mely szerint légypiszok lesz a politikai térképen. Voltaképpen a mostani kritikus helyzetet sem igazán Orbán kampánya idézte elő, az csak kihasználja a válságközeli szituációt, az európai jobboldal gondjait igazából a Brexit okozza.

Ámde a Néppárt már berendezkedett a „post-Brexit” politizálásra

Weber nem is támogatja a tárgyalások újraindítását, egyszóval egy halasztásos fordulat ugyan jól jönne nekik (a konzervatívoknak még jobban) de nem számítanak rá. Ezét kell most kezelniük az Orbán-jelenséget, hiszen különben bizonytalan döntések sorára építenék választási stratégiájukat.

És nem szerencsejátékosok.

Akkor tehát miért is jön Weber a jövő héten Budapestre?

Semmiképpen sem azért, hogy kibéküljön Orbánnal, legalábbis a jelek nem erre utalnak és nem is volna érdeke a barátság. Hacsak nem zajlanak a háttérben olyan folyamatok, amikről nincs tudomásunk (bár erre nagyon nagy az esély), akkor inkább azért jön, hogy megszabaduljon tőle.

Illetve, annak ugyan nagyobb a haszna, ha a Fidesz elhagyja a néppárti frakciót, mint ha marad, de ne gondolkozzunk fehéren-feketén: egy felfüggesztés sokkal ügyesebb megoldás lenne, ugyanis abban az esetben a tagság, tehát a politikai erő, súly marad, ahol volt, szankciót is kap a párt, tehát nem lépnek ki a negyvenkettek, akik ezt ígérték, nem ülnek át extrém esetben akár a liberálisokhoz is, ellenben a Fidesz sem zavarhat egy ideig semmiféle vizet.

Így viszont nagyon gyorsan eldőlhet, mit is akar Orbán Viktor:

ha elfogadja a felfüggesztést, marad minden a régiben, viszont ha sértett hiúságában magától kilép pártjával együtt, akkor világos, hogy kezdettől fogva ezt akarta elérni. Akkor színjáték volt minden és provokáció a Juncker-Soros plakát is.

Jól ez esetben csak akkor járhat, ha csodák sorozatának köszönhetően megalakul az az általa remélt és nagyon erős populista frakció, amihez csatlakozhat, és egyesült erővel feldarabolhatják, de legalábbis megbéníthatják az Uniót, ám erre valós esély nem mutatkozik.

Az álmok és tündérmesék világán túl, a realitásban két út áll a Fidesz és Orbán előtt: vagy az átülés a konzervatív frakcióba, mellyel veszítenek politikai súlyukból, de megmaradnak az európai jobboldal intézményrendszerén belül és nem okoznak károkat a platformjuknak sem, vagy a felfüggesztés elfogadása. A kizárás a végső opció, de az is elképzelhető – igaz, az a Néppárt számra korántsem lenne olyan megfelelő, mint a felfüggesztés.

Egy bizonyos: Orbán szándékait meg fogja mutatni az, hogy mi történik a plakátokkal Budapest utcáin.

Pincér, ha már ezt ilyen alaposan kielemeztük, ennyire benne vagyunk a kombinálásban, kérek még egy konyakot.

És a sakktáblát is!

Orbán paradoxona – Déli kávé Szele Tamással

Pincér, ma édesen kérem a kávét, édesen, mint a bosszút. Mert különös következtetésekre jutottam a legfrissebb hírek alapján, éspedig arra, miszerint Orbán Viktor tudtán kívül ugyan, de az Európai Unió liberális, demokratikus jellegének megmentésén dolgozik. Viszont minden erejével. És erre még ő maga sem jött rá – de menjünk szépen, sorban, mert ezen kívül is van hír.

A hír az hogy „égnek a vonalak”, mint a magyar miniszterelnök megfogalmazta, tegnap hosszas és baráti hangú telefonbeszélgetést folytatott egy ilyen égő vonalon Silvio Berlusconival a kialakult helyzetről. A beszélgetésről nem a magyar kormányfő számolt be – bár azt várnánk, hogy eldicsekszik vele – hanem a Forza Italia, Berlusconi pártja adott ki hivatalos közleményt. Ebben az foglaltatik, miszerint Silvio Berlusconi telefonon is megerősítette Orbán Viktornak, hogy az általa vezetett párt nem szavazza meg a Fidesz kizárását az Európai Néppártból.

Pazienza, Vittorio, pazienza! De lássuk a közlemény teljes szövegét:

„Az olasz hírügynökségekhez eljuttatott közlemény szerint Silvio Berlusconi hívta fel Orbán Viktort. A „hosszú és szívélyes” beszélgetés során a korábbi olasz miniszterelnök, a FI elnöke közölte Orbán Viktorral: „a FI nem szavazza meg a kizárásodat. Mindig védtelek és mindig melletted fogok állni”.”

Silvio Berlusconi ezzel egy időben azt tanácsolta a magyar kormányfőnek, hogy fogadja el az EPP által előterjesztett kéréseket. „A telefonbeszélgetés során Orbán Viktor szintén megerősítette, hogy pártja továbbra is az EPP-tagja kíván maradni” – olvasható a FI közleményében.

Az állásfoglalás szerint Silvio Berlusconi „mélységes meggyőződése”, hogy a Fidesz kizárása „nagy politikai tévedés” lenne. Ezért Berlusconi nem csupán Orbán Viktorral, hanem az EPP vezetőivel is egyeztetett a „közös és pozitív megoldás érdekében, Orbán Viktornak az Európai Néppárt nagy családjában való maradásáról”.

A FI korábbi bejelentése szerint Silvio Berlusconi Joseph Daullal, az EPP elnökével is telefonon beszélt, és „politikai hibának” nevezte a Fidesz esetleges kizárását. Silvio Berlusconi hozzátette, hogy ez az európai parlamenti választások küszöbén negatív hatást gyakorolhatna az EPP más tagjaira is.

Berlusconi kijelentette: „megértem az EU egyes tagállamainak érzékenységét, de a FI nem szavazhatja meg Orbán kizárását, aki évek óta jó barátom is”.

Megjegyezte: „meggyőződésem, hogy az EPP missziója és egyben ereje is az, hogy az összes olyan liberális és demokratikus erőt összefogja, amelyek alternatívát képviselnek a baloldallal szemben”.

Orbán Viktor esetleges kizárását az EPP „mazochista lépésének” nevezte Michaela Biancofiore, a FI képviselője, az olasz alsóház külügyi bizottsága tagja. Közleményben hangoztatta, hogy Orbán Viktornak az EPP-ben kell maradnia, a Fidesz kizárása „az egységes Európát szétzülleszteni akaró erőket támogatná”.

Elnézést a hosszú idézetért, de nagyon fontos dologról van szó. Nem pusztán annyiról, hogy Berlusconi és a Forza Italia Orbán mellé áll egy esetleges kizárásról szóló szavazáson, ez természetesnek tűnik. Nem találom ugyan a legdemokratikusabb érvnek, hogy az olasz pártvezér és unga-bunga-szervező a jóbarátságra hivatkozik, hiszen politikában nem kéne helye legyen az érzelmeknek, de ő mégis egy forró vérű, érző szívű olasz. Azonban mit tanácsol? Azt tanácsolja, hogy Orbán fogadja el Weber három pontos ultimátumát, és minden áron tartson ki, maradjon a Néppártban.

Nem is olyan nagyon magától értetődő Berlusconi nagy jóindulata, hiszen ne feledjük: Orbán az utóbbi időben inkább az ő riválisához, Matteo Salvinihez próbált közeledni, de most vagy eltekint ettől a kis félrelépéstől, vagy ellenkezőleg: Silvio látványosan szereti Vittoriót, akit emiatt Matteo nem fog szeretni, így aztán Vittorio kéne döntsön, kit is szeret, de most nincs abban a helyzetben, hogy ezt megengedhesse magának… kérem, ez egy valóságos olasz opera. De különben is érdekes a helyzet.

Érdekes, mert mifelénk a legtöbb elemző megfeledkezik a Brexitről.

Hogyan is nézhetnek ki az erővonalak az Európa Parlamentben a brit konzervatívok távozása után?

Az Euractiv elemzése szerint a Néppárt – a többi középjobb frakcióval plusz több mint 30 mandátummal a szélsőjobbról – akár 360 mandátumot is szerezhet a brexit utáni 706 helyből.

Vagyis bizony többséget, egy jobboldali összefogás esetén.

Meg abban az esetben, ha üzemszerűen működik és nem szakadnak le belőle pártok. Itt értékelődik fel Orbán Viktor szerepe. Ugyanis látjuk: a jobboldali többséghez kellenek a konzervatívok is, akiknek a mandátumai most alig teszik ki a Néppárt erejének negyedét, kell a Marine le Pen-féle ENF is a maga mostani 59 székével, de még a nyolc független és huszonkét új képviselő is sokat számít! Egyszóval, ahhoz, hogy övék legyen ez a cirkusz, mindenkire szükség lenne, mindenkire szerep várna.

Azonban, ha Orbán Viktor Fidesze bennmarad a Néppártban, amint azt a jó öreg Silvio tanácsolja neki, több párt kilép onnan. Ezt előre meg is ígérték. Nem nagy tömegpártokról van szó, az igaz, de látjuk: patikamérlegen van kimérve az egyensúly, tíznél kevesebb képviselő átülése is felboríthatja. És hát hova mennének ezek a kilépő pártok? Ha jobbra, a konzervatívokhoz, akkor maradna a jobboldali többség, csakhogy sokan előre jelezték, hogy ők bizony a baloldali centrizmus, pontosabban Macron felé orientálódnának. Ezért Orbán megtartása a Néppártban könnyen eredményezhetné – a baloldali centrizmus győzelmét és ezen belül az ALDE, vagyis a liberálisok megerősödését.

Ezt a Néppárt egy módon tudná kivédeni: úgy, hogy a Fideszt tyúkkal, kaláccsal, szép szóval és pálinkával akár, de áttessékeli a konzervatív frakcióba, ugyanis csak így marad egységes, így nem veszít potenciálisan helyeket.

Különös helyzet, mikor Orbán Viktor álma – az, hogy a kezébe kerüljön Európa sorsa – ilyen fonákul válik valóra. Most akkor árt, ha marad, akkor használ, ha megy, és mindezt kizárólag a saját erőszakos makacskodásának és önzésének köszönheti.

Megy hát vagy marad?

Előre nem lehet megmondani, messze még az a választmányi ülés, ami elé kerül a kérdés. Ha tőle függene, maradna – egyszerűen hiúságból, kivagyiságból, tekintet nélkül a pártcsoportja érdekeire. Pedig nem is kéne messzire menjen. Azonban az egyénisége, melyet nem hajlandó sem elveknek, sem tényeknek alárendelni, nem enged meg számára egy akár mégoly fontos stratégiai visszavonulást sem.

De akkor már érthető, miért vette be Weber a három követelés közé azt, hogy kérjen bocsánatot, amennyiben maradni akar: tudta, hogy ez abszolút lehetetlen, előbb folyik felfelé a víz és lesz kétszer kettő hatvanhárom, minthogy Orbán Viktor bárkitől, bármivel kapcsolatban bocsánatot kérjen.

Berlusconi viselkedése érthető. Ő, mint a Forza Italia vezetője jobban örülne egy gyengébb Néppártnak, amelyben ő nagyobb szerepet játszik, mit egy erős jobboldali szövetség győzelmének – ne feledjük, Salvini pártja, a Lega az ENF-hez tartozik, Marine le Penékhez, nem a Néppárthoz. Mely Néppárt azonban, ha nincs esélye a győzelemre, nem fog a szalonképtelen szélsőjobbal trafikálni. Ha volna, az persze más kérdés.

Mivel lehet Orbánt rávenni a látszólagos áldozatra?

Ha viszont Orbán és pártja a konzervatív frakcióba megy, az az európai jobboldal számára megoldaná a kérdést, csakhogy feltevődik egy másik: mit kap érte?

Mi az az előny, kedvezmény vagy ajándék, amivel rá lehetne venni Orbánt erre a látszólagos áldozatra?

Nos, egyelőre ez a megoldhatatlannak látszó feladat, és habár feltételezem, hogy a magyar miniszterelnök bármely helyzetet képes kihasználni (vagy legalább megpróbálni a kihasználását), abban nem vagyok bizonyos, hogy ő maga látja jelen pillanatban: ha folytatja, amit művel, éppenséggel az európai jobboldal ellen és a baloldali centrum érdekében dolgozik.

De minden erejével.

Drukkoljunk, hogy maradjon a Néppártban.

Csodálatos bukás lesz az az uniós jobboldalnak – és annak köszönhetik majd, aki a legnagyobb jobboldaliak közé számítja magát a kontinensen.

Kérem: aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Milarepa Abán

Nem, nem támadt fel a legendás tibeti tanító a mai Magyarországon, és ezt nem csak azért mondom, mert a buddhizmus ilyen feltámadást nem is ismer, de a lelke sem reinkarnálódhatott a város polgármesterében, Kossa Lajosban, ugyanis Milarepa kiváltképpen okos és művelt ember volt, amit a polgármesternél nem igazán tapasztalhatunk. De azért ne becsüljük le.

Ne bizony: megvan neki a magához való esze, mint majd látni fogjuk, csak legfeljebb különös, misztikus srófra jár. De lássuk, mi hír jött Abáról az Átlátszón keresztül, a G7 megerősítésével?

Sem több, sem kevesebb, mint az, hogy Kossa Lajos, Aba város polgármestere a 2019. január 23-i testületi ülésen új hagyományt jelentett be: ezentúl tibeti hangtálakkal fognak nyugtázni minden testületi döntést, az ülések kezdetén pedig gyertyát gyújtanak az ártó szellemek és az ellenzéki negatívság elhallgattatására.

A polgármester három fő ellensége: Paprikajancsi, Sunyi Róka és Páváskodó Pulyka

„Úgy tűnik, az abai polgármesternek három fő ellensége van: Paprikajancsi, Sunyi Róka és Páváskodó Pulyka. Mint a szóban forgó január végi testületi ülésen, egy mintegy 50 perces monológ közben kifejtette, a láthatatlan világ eme lényei nem zavarhatják meg az „értelmes, érdemi testületi munkát”, ezért kell a fényt jelképező égő gyertya, amely segít a láthatatlan szellemiségeket eltüntetni a teremből. A hangtál pedig azért, hogy minden egyes testületi döntést egy, a tálra mért gongütéssel ünnepeljenek meg.” (Átlátszó)

No jó, azért ezek nem csak a polgármester fejében léteznek és nem is földöntúli démonok – egyszerűen csak így hívja magában a testület ellenzéki tagjait. Mármost ha démonokkal volna baja, azok ellen ideális a hangtál, csak épp a valódi, hús-vér emberek ellen nem sokra jó. Általában véve is, a tibeti lámahitű buddhizmus igen szép, szerteágazó vallás, mely rengeteg vigaszt nyújthat a legváltozatosabb élethelyzetekben mindazoknak, akik hisznek benne, ám azok számára, akik nem hiszik, sok haszna nincs. Mondjuk az egyáltalán nem tilos, hogy valaki lámahitű buddhista legyen, eszem ágában sincs ilyent mondani, sőt, még az sem tilos, hogy az ember bolondot csináljon magából ország-világ előtt (ugyanis az illető bejelentést élőben közvetítette online az „Abai hírek” Facebook-oldal).

De azért mégis kissé különös.

Amint az is, hogy Kossa polgármester, mivel három túlvilági démon támadását érezte, néggyel több széket tett az asztal köré, melyekre meghívta, jelképesen leültette Széll Kálmánt, Mahatma Gandhit, Martin Luther Kinget és a Dalai lámát is.

Az igazi az lett volna, ha szavaznak is.

Hát, akinek ilyen támogatói vannak, bajba már nem kerülhet. Pedig volt neki baja korábban: vagy inkább nem is bajnak mondanám azt, hanem hiánynak. Pénztári hiánynak. A G7 írta meg, még tavaly decemberben, hogy az érdemes városatya egészen egyszerűen rájárt a város kasszájára, fizetési és vásárlási előleg címkézéssel 2012 és 2016 között 83 alkalommal vett fel a település pénztárából kisebb-nagyobb összegeket, összesen több mint 10,7 millió forintot. Kossa 2012 decemberében kezdett akcióba, akkor kérdezett rá először a város pénzügyes munkatársánál, mennyi van a páncélszekrényben, és rögtön magához is vett több mint 250 ezer forintot. Ezt aztán az újévben többször megismételte, úgyhogy 2013-ban már több mint hárommilliós mínusznál járt. És 2016-ig rendszeresen vette fel a pénzecskéket, harminc és kétszázötvenezer forint közötti összegeket.

A dolog úgy derült ki, hogy a város jegyzője lemondott és az önkormányzat nem talált utódot a helyére. Ekkor a Fejér Megyei Kormányhivatal illetékességből küldött egy jegyzőt a településre, az pedig új seprű volt, jól sepert: azonnal látta, hogy mekkora a hiány, és a képviselő-testület segítségével fegyelmi eljárást kezdeményezett a polgármester ellen, akinek az aláírása minden pénzfelvételi bizonylaton ott volt.

Valamit csak tudhatnak azok a bódhiszattvák, ugyanis Kossa az első felszólításra visszafizette mind a 10,7 millió forintot, egy összegben, márpedig ez minimum csoda, és mint ilyen, a Dalai láma hatáskörébe tartozik, remélem, értesült a dologról, utóbbi időben nem túl sok jó hírt kaphatott szegény. No, de a csoda szárnyakat adott a polgármesternek, aki magát mellesleg város-sámánnak nevezi.

Bejelentette, hogy Aba 2050-ig az „új világ egyik mindenoldalú jövőszigetévé” változik.

Mindenoldalú.

Jövősziget.

Jól van, lássuk, ehhez mi kell?

Ehhez az kell, hogy létrehozzák az Abai Közösségi Tudat Testületét, a Megértés Házát (a jelenlegi kultúrház helyett), a Gyöngyvirág Abai Kutatási Központot, a Teremtés Háza Gazdasági Központot, a növények „Parlamentjét”, az Abai Öngyógyítás Házát, a Meditációs Kolostort és Lélekközpontot, egy gyógyfürdőt, valamint a települést alternatív energiával ellátó energiaparkot. Be kívánja vezetni a helyi valutát, „virtuális szeretetpénzként”, az lesz a neve, hogy abai fABAtka, és ezt az egész pénznyelő programot elnevezte Kék Óceán Gazdaságstratégiának.

Ez azért már majdnem a Tejtenger Kiköpülése, amit a védikus mítoszokból ismerünk. Igaz, azok nem tibetiek.

Nagy kár, hogy ugyan ezeknek a terveknek legalább részben meg kellett volna valósulniuk idén év elejére, mégsem esett egy kapavágás sem, illetve valami mégis: letették a Shambala Gyógyító Központ alapkövét. Úgy még alapkő nem volt letéve, ahogyan ez: a gödör körül meglóbálták a Szent Korona piros párnára fektetett hiteles másolatát, és lebetonoztak az alapkővel kilenc kristályt. Ezek után semmi kétség, hogy megépül magától is, dolgozni sem kell majd rajta.

Kell a pénz a szellemeknek, démonoknak

Magától lehet, de ingyen nem – talán ezért emelte a kommunális adót legutóbbi ülésén a testület kilencezer forintról tizenkétezerre. Kell a pénz a szellemeknek, démonoknak, mindenféle prétáknak és jáksáknak, azon meg senki se csodálkozzon, ha Aba főutcáján árnyat lát suhanni: az a polgármester, és éppen rolangokat, rodzsungokat kerget a kjilkorjával.

Ámuldozni majd akkor kell, mikor majd felállíttatja a Négy Világőrző Rádzsa szobrát is a testületi ülések termében.

Még egyszer kérném: senki ne tartsa bolondnak ezt az embert, megvan neki nagyon is a magához való esze, nem ingyen lámáskodik.

Megvan az esze, csak különös srófra jár.

És azért nem egy Milarepa.

Ha az lenne, már a pénzügyi vizsgálat idején madárrá változott volna, és elszáll, a messzi Himalájába.

Kiskacsa fürdik…- Déli kávé Szele Tamással

Kérem, ha már így kávézgatunk, nem tudom elhallgatni: erről az egész mostani helyzetünkről egy gyermekdal jut eszembe. „Kiskacsa fürdik fekete tóban, anyjához készül Lengyelországba…” Orbán Viktor most egy elég koszos, elég fekete tóban fürdik, és ma reggel azt is megtudhattuk, hogy Lengyelországba készül, igaz, az majdnem bizonyos, hogy nem nőrokonát kívánja meglátogatni.

De akkor kihez megy a kiskacsa? Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőhöz, aki egyébként a magyar miniszterelnök állítása szerint beszédet is mond majd március 15-én, Budapesten.

Ha beszélni fog, hát beszéljen – de hogy Orbán nem azért utazik hétfőn hozzá, hogy szónoklattani leckéket adjon neki a fellépés előtt, az is bizonyos. Fő, zubog valami a sűrű löttyben, a gonosz vészbanyák üstjében, olyan főzet, ami megmérgezheti Európát is, a Néppártot is: egyedül és csakis a mi felcsúti Macbethünknek nem árt. Mert lám, mit is mondott a szokásos pénteki „rádióinterjúban” a kormany.hu szerint? (Azért az idézőjel, mert egy interjúban kérdések és válaszok vannak, de ezekben csak kinyilatkoztatások).

„A bevándorláspártiak megtámadták a Fideszt az Európai Néppártban (EPP), arra törekednek, hogy az egész EPP-t átalakítsák egy bevándorláspárti nemzetközi szervezetté, a magyarok pedig ezt meg akarják akadályozni. A keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el, minden másról lehet beszélgetni. A magyarok kijelölték a kormány és a Fidesz mandátumát: a keresztény kultúra érték (…), nem akarunk kevert országgá válni, migrációt nem akarunk, a biztonságot meg akarjuk őrizni, és a családpolitikánkon keresztül képesek leszünk migránsok nélkül is fenntartani Magyarország biológiai jövőjét.”

Hát, mondjuk ez a szokásos bevezető halandzsa, Don Quijote átkozza a szélmalmokat, hogy megtámadhassa őket – azok meg csak forognak és eszük ágában sincs megtámadni La Mancha lovagját. De foglalkozzunk égetőbb kérdésekkel, mert a homályos alapelvek nem sokat mondanak a várható eseményekről! Mi lesz a néppárti tagsággal?

Ezt nem csak mi kérdezzük, ahogy a miniszterelnök fogalmazott, „égnek a vonalak”, több tárgyalást is folytatott a napokban, például Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel, Manfred Weberrel, a Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjével – vele később is fog még egyeztetni -, hivatalban lévő és volt miniszterelnökökkel, korábbi államfőkkel, vasárnap pedig Lengyelországba utazik, a NATO-tagságról tartott megemlékezésre.

Akkor legalább nem kizárólag a március 15-i szónoklat ügyében megy. De uram, mondjon már valamit a tagságról, megöl minket ez a bizonytalanság!

„Ha úgy alakul, hogy nekünk valami új dolgot kell indítanunk Európában, és lehet, hogy ennek a vitának ez lesz a vége, hogy a helyünk végül is nem a néppártban van, hanem azon kívül

– bár én inkább a néppárt átalakítását, megreformálását szeretném elérni, például, hogy helye legyen benne a bevándorlásellenes erőknek is, mint amilyen mi vagyunk -, (…) akkor nyilván az első hely, ahol tárgyalni fogunk, az Lengyelország.”

Kérem, ez már egyenes beszéd, okosabbak is lettünk tőle: a Fidesz a jövőjét vagy a Néppárton belül képzeli el, vagy azon kívül, lévén, hogy harmadik lehetőség nincs is, de ha marad a Néppártban, elvárja annak átalakítását (mint egy nagy, ordító egér, egy agresszív kismalac, mások véleménye nem számít, legyenek bár akárhányan is), azonban, ha nem marad, az új törekvések gründolását, az új frakciót mindenképpen a lengyel kormánypárttal, a PiS-szel együtt képzeli el.

Azért ez érdekes elgondolás, mert egyfelől még messze nem zárták ki a Fideszt a Néppártból, még csak szó volt róla, most huzakodnak egymással, másrészt a PiS vígan és háborítatlanul tagja az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójának az Európa Parlamentben. Ami viszont azt jelenti, hogy vagy ugyanebbe a frakcióba készülődik a Fidesz is – nagyon örülnének nekik, ugyanis a Brexittel a frakció elveszti tagságának nagy részét – vagy azt várja el a lengyel kormánypárttól, hogy lépjenek ki egy esetleges, új, alakuló populista frakció alapítása kedvéért.

Ez utóbbiba nem valószínű, hogy a PiS belemenne, ugyanis járt utat kellene elhagyjanak járatlanért: a magánvéleményem az, hogy Magyarország általában véve is jobban járna a Fidesz konzervatív frakcióbéli tagságával, az ugyanis legalább vállalható lenne, és nem torkollna óhatatlanul valamiféle politikai kalandorakcióba. De ebben a kérdésben Orbán dönt: és valahogy nem emlékszem olyan esetre, hogy olyan döntést hozott volna valaha és akármiben is, amivel én egyetértenék. No, mindegy: de lényegében véve ez tehát a lengyel út célja.

A beszélgetés további részében a családtámogatási rendszert fényezte, kissé faji alapon („Mi nem akarunk kevert, migránsokból és bennszülött magyarokból álló vegyes társadalmat létrehozni”), megígért mindent a világon, amit csak lehetett és némely egyebeket is, közölte, hogy az akcióterv négy intézkedése már július 1-től hatályos, a bölcsődei férőhelybővítés folyamatos munka, a négygyermekes édesanyák adómentessége és a nagyszülői gyed lehetősége pedig 2020. január 1-jétől lép életbe. Az akciótervet érintő kritikákat pedig „le kell magunkról rázni, mint kutya szokta a vizet”.

Rázd, ki tudja, meddig rázhatod.

Körülbelül ennyi értékelhető információ hangzott el ma reggel a Kossuth Rádióban, akkor most gondoljuk át: mit látunk?

Látunk egy politikust, aki azonban nem őrlődik nehéz gondok között, bár a helyzete elvileg kicsit sem irigylésre méltó, inkább elemében érzi magát, szervez, kavargatja az üstöt a vészbanyákkal, élvezi a harcot, a vitát, tán még a lovát is ugratja. Szóval, nincs a legkevésbé sem meglepve vagy elsújtva, nem aggódik tetteinek következményei miatt. Mintha csak pont ezt akarta volna elérni.

Látjuk, hogy ügyesen helyezkedik három lehetőség között, ha marad a Néppártban, még ő próbál feltételeket szabni (holott izé, neki szabnak), ha átül a konzervatívokhoz, lengyel barátai közé, elvárja a vörös szőnyeget és a katonazenekart a fogadtatásakor, de azért a legjobban mégis azt szeretné, ha sikerülne felrobbantania a Néppártot is, a konzervatívokat is, és a repeszeket, maradványokat beleseperhetné a sosemlesz populista frakcióba.

Mármost, ha ezt én itt, Budapest nyolcadik kerületében ilyen világosan látom, van egy olyan érzésem, hogy az érintett frakciók vezetői is legalább ugyanilyen jól látják, csak ők Brüsszelből.

A lengyel szövetség komoly dolog, csak egyvalamit ne felejtsünk el: a lengyel PiS mindent, vagyis inkább majdnem mindent képes megbocsátani Orbán Viktornak, ha kéri, kölcsönadják neki talán még a fogkeféjüket is, egy dolog van, amiben viszont ők nem ismernek tréfát és a szavazóikkal sem tudnák elfogadtatni: Budapest kiemelkedően jó viszonyát Moszkvával sehogyan sem lehet majd leerőltetni a torkukon. Azt soha. Ezen viszont kifordulhat medribül a fontos merény, s elveszti tett nevét, legyen szó akár a konzervatív frakció tagságáról, akár a populista megalapításáról.

Egyszóval, hiába adja most Orbán Viktor a hetyke legényt, büszke huszárt, az az igazság, hogy a sorsa nagyrészt a lengyel barátai kezében van. El is megy hozzájuk Varsóba, szépen, kedvesen, a kalapját is leveszi előttük.

Hát ezért fürdik ez a kiskacsa abban a fekete tóban.

De különben nem volt mindig ennyire magabiztos a magyar miniszterelnök. A héten jelent meg Philippe de Villiers francia politikus és esszéista új kötete, „Meghúztam a hazugság szálát, és minden jött vele” címmel, melyben található egy tavaly decemberi interjú Orbán Viktorral. Az akkori szavai azt sejtetik, készült ő már akkor a viharra, készülhetett is, hiszen ő maga kavarta, de valahogy még nem volt olyan magabiztos, mint most:

„A brüsszeli perektől nem félek, nagyanyám arra tanított, hogy a megpróbáltatásban legyek alázatos. Mindezt el kell viselnem. Nincs más, mint hogy a Jóisten kezébe kell tennem magamat.”

És ha a Fennvaló nem ér rá a háta mögé nézni, illetve nyúlni?

Akkor peche volt. Másik válaszából viszont napnál világosabban kitetszik, mi a végső célja:

„Ha békén hagynak bennünket, és nem kényszerítenek ránk iszlamizációt, akkor Európa tovább tudna élni, mint a szabad nemzetek klubja. De ha arra kényszerítenek, hogy elfogadjuk az ENSZ migrációs paktumát vagy az Európai Bizottság döntéseit, hogy így hozzáillesszenek bennünket a maguk nyugati megengedő politikájához, úgy a felbomlás nem kizárt.”

Európát senki sem akarja iszlamizálni, Orbán Viktor koponyáján kívül legalábbis, illetve előfordulhat egy-két elmebeteg Kabul valamelyik külvárosában, akiknek megfordult ez a szamárság is a fejében, csak épp annyi a realitása a dolognak, mintha Jónás akarná elnyelni a cethalat. Viszont ha az ENSZ és az Európai Bizottság, vagyis olyan nemzetközi szervezetek ellen harcolunk, melyeknek teljes jogú tagjai vagyunk, akkor valóban nem kizárt a felbomlás vagy Magyarország kikerülése az Unióból. Esetleg a civilizált világból is.

A mai interjú tanúsága szerint ezen dolgozik a magyar kormányfő.

És fürdik a fekete tóban, mint a kiskacsa.

Kultúránk a szemétdombon – Déli kávé Szele Tamással

Egyre kesernyésebbek ezek a déli kávék, kérem tisztelettel, de hát mit tehetünk? Nincsenek jó hírek, nincs mi megédesítse őket. Most például az a hír, hogy ki fogjuk dobni az ablakon a teljes magyar irodalmat, mindenestől, a Tihanyi Alapítólevéltől és a Pray-kódextől Spiró Györgyig vagy Esterházy Péterig. De mindent ám, egy tételben, úgy a szép.

Még, ha programszerű volna, lehetne érteni, elvégre már 2010-ben megjelent a Demokratában Pozsonyi Ádám tekintetes úr mondókája, miszerint „Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok”, habár ő a korábbi szerzőket, felteszem, hogy terjedelem hiányában, de kihagyta – nem, most az Országos Széchényi Könyvtár esetében valószínűleg harmadlagosak a kultúrpolitikai szempontok. De hát akkor mi a kacskaringós fityfene lehet még szempont egy nemzeti könyvtár esetében?

Mondjuk az, hogy a Vár minden négyzetcentimétere a kormányzaté legyen.

De fontolva haladjunk: lássuk előbb, mire használatos a magyar nemzeti könyvtár?

Feladata a magyar és magyar vonatkozású írott kulturális örökség gyűjtése, feldolgozása, megőrzése és hozzáférhetővé tétele a kéziratos kódexektől a nyomtatott dokumentumokon keresztül az elektronikus kiadványokig. A kötelespéldány-rendszer lehetővé teszi a könyvtár számára, hogy rendelkezésére álljon a magyar kiadványok legteljesebb gyűjteménye. A kiadókat utasítás kötelezi arra, hogy a megjelentetett műveikből ingyenes példányt bocsássanak a nemzeti könyvtár rendelkezésére. Az OSZK tehát minden Magyarországon megjelent nyomtatványból két kötelespéldányt kap, de gyűjt nem nyomtatott dokumentumokat is (kéziratok, hangzó anyag, floppylemez stb.), mindig szem előtt tartva speciális gyűjtőkörét.

A könyvtár 2006-ban nyolcmillió egységgel rendelkezett, ezekből több mint kétmillió a könyv, 300 000 az időszaki kiadvány (újságok és periodikumok), és csaknem egymillió a kéziratok száma. A térképek száma körülbelül 200 000, a képek és metszetek száma 270 870, a hangzó anyagok száma pedig 16 000. Ezen kívül körülbelül 2,5 millió plakát és aprónyomtatvány található a könyvtárban. Az állományban helyet kapott még 220 000 dokumentum mikrofilmmásolata is.

Egyszóval: a magyar írott kultúra teljessége megvan benne, azonban ennyire teljesen sehol máshol nem találhatjuk meg.

Nos, ezt az Országos Széchényi Könyvtárat akarják most a Várból a Nagykörút és az Üllői út sarkán álló valamikori Kilián laktanya épületébe költöztetni. Legalábbis az Átlátszó megalapozott információi szerint, és én magam meg nem hinném, hogy Rádi Antónia leírna életében bármit, amiben nem biztos. De hát miért baj ez, kérdezné a naiv szavazópolgár, oda tán még a közlekedés is jobb?

Azért, mert a Kilián laktanya enyhén szólva is kicsi.

Az az állomány, ami a budavári palotában épp, hogy elfér – és a logika szerint csak bővülésére számíthatunk – itt még szűkösen sem volna elhelyezhető. Igaz, terveznek egy archívum-épületet Piliscsabára, ahová már nem olyan jó a tömegközlekedés, csakhogy annak az épületnek még az alapjai sincsenek kiásva. Egyelőre a jelek szerint minden menne a Kilián laktanyába, ha ömlesztve, hát ömlesztve, ha a pincébe, hát a pincébe.

Kell a hely a Várban a királyi udvarnak.

Nagyobb baj, miszerint a Kilián épülete vizes.

Amint az Átlátszó írja:

„De mi is a gond a Kilián laktanyával? Például, hogy – lévén a Nagykörút valaha Duna-mellékág volt, ez a része ráadásul alacsonyabban fekszik a város többi területénél – az épület vizesedhet, ami nem kifejezetten tesz jót a közgyűjteménynek. Az OSZK-sok szerint ráadásul az épület csak bajosan bővíthető, márpedig a Piliscsabára ígért új archívumépület továbbra sem készült el.”

Ha tönkremegy a Képes Krónika vagy a Pray-kódex a vizes, penészes, salétromos alagsorban, az nyilván az aljas brüsszeliták aknamunkájának köszönhető, kérem, semmiképpen sem annak, hogy egy analfabéta kör bitorolja a hatalmat és lassan a Várnegyedet is, előbb vagy utóbb teljesen. Különben nagyon jól teszik, hogy mindenüket, ami fontos a Várba költöztetik: ez ugyanis Budapest egyetlen része, ami szükség és igény esetén tökéletesen körülzárható, elvágható minden ellátástól, legyen az gáz, víz vagy áram és ráadásul – mivel magaslaton áll – kiváló célpontot is mutat. De ezt csak mellékesen jegyeztem meg, a tragédia valóban az, hogy a magyar nemzeti jellegére oly látványosan büszke magyar kormány pont nemzeti kultúránk legfontosabb kincseit készül megsemmisíteni.

Persze, inkább örüljünk, hogy nem égetik fel az egészet,

mint Omár kalifa az alexandriai könyvtárat, mert mostani, rájuk ruházott hatalmuknál fogva azt is megtehetnék. De amit el nem végez a tűz, elvégzi majd a víz. Az is halálos ellensége mindennek, ami kézirat vagy nyomtatvány.

Újraíratják az 1956-2018 közötti korszak magyar irodalomtörténetét

Ha meg még maradna is valami más könyvtárakban, azt meg kell zabolázni. Lehetne mondani, hogy az Országos Széchényi Könyvtár költöztetésének inkább van köze az ingatlanügyletekhez, mint a kultúrpolitikához, de az, hogy újraíratják az 1956-2018 közötti korszak magyar irodalomtörténetét, már valóban kultúrpolitikai hír. Márpedig Kásler Miklós pont ezzel bízta meg Domonkos Lászlót, a Magyar Hírlap munkatársát.

Hatmillió forintos honoráriumért, ami ugyan szép pénz, de tudok a sokszorosáról is a magyar sajtótörténet folyamán, egyszer például Csurka István vett fel pár flekkért tizennégymilliót, és soha nem is folytatta a megkezdett munkát. No, de ha már Csurkánál tartunk, Domonkosnak van köze hozzá, ugyanis nagy tisztelője volt életében, de az halálában is.

Ejnye. Hát ki ez a Domonkos László egyáltalán?

Szegedi születésű (1951- ) író, újságíró, televíziós szerkesztő. Manapság a Magyar Hírlapnál rontja a betűt, meg Raffay Ernő szerkesztőtársa a Trianoni Szemlénél (no, ez is sokat elmond róla), a Magyar Nemzet díszének, Szakács Árpádnak jó barátja (vagy, mivel ezekben a körökben sosem lehet tudni, ki, mikor, kit szúr hátba és mivel, mondjuk úgy: most nem ellensége), de ami ennél is több: Héjjas Iván életrajzírója.

Igen, a „Héjjas nyárfa árnyékában” című könyv szerzője, aki az 1919-es fehérterror egyik hírhedt alakjának, Héjjas Ivánnak állított emléket az említett kötetben. Márpedig Héjjas adott parancsot az orgoványi mészárlásra is.

Hogy milyen ember Domonkos László, az elkötelezett kultúrharcos, mi is az ő irodalmi ars poeticája, azt a legjobban egy pár sora világítja meg. Történt pedig, hogy egy könyvfesztiválon együtt látta az általa az ellenoldalhoz sorolt Spiró Györgyöt, Vámos Miklóst, Ungvári Tamást, Dragomán Györgyöt és másokat, akikről azt írta:

„Nem igazán jellemző, hogy népben-nemzetben, hanem sokkal inkább köztudottan alanyban-állítmányban gondolkodnak, ebben a szellemben alkotnak.”

Szánalmas figura az, embernek, magyarnak egyaránt, akinél a nép és nemzet szemben áll az alannyal-állítmánnyal, annyit mondhatok. Képzelhetjük, miféle kortárs irodalomtörténetet fog ez elkövetni.

Igen, olyant.

De legalább hatmillió forintért.

Csurka István szellemében.

Marad a mennyei segítség?

Az írott múltunkat megeszi majd a talajvíz, az írott jelenünket a Domonkos László, a jövőnket most dobják ki az ablakon a Magyar Tudományos Akadémiával együtt – maximum a mennyei segítségben reménykedhetünk.

Ugyanis március 24-én közbenjáró szentmisét tartanak a Magyar Tudományos Akadémiáért és a magyar egyetemekért, az akadémiai és egyetemi dolgozókért és családjaikért, a magyar tudományos kutatásért és felsőoktatásért. A mise a Budapest-Belváros Nagyboldogasszony plébániatemplomban lesz vasárnap délelőtt 10 órakor.

Nem tudom, mennyit fog segíteni, ismereteim szerint ez az első eset, hogy akadémiáért mondanak misét, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy elvi vitát folytassunk az ügyben, ártani biztos nem árt, bár a hasznával kapcsolatban vannak kétségeim.

Ha mégis segít valamit, magam gyújtok gyertyát Szent Ritának, a reménytelen ügyek szentjének.

Csak sajnos az az érzésem, kismise, nagymise, nem segít már semmise…

Pávatánc szélsőjobbra

Hölgyeim és uraim, új fejezetéhez érkezett a Fidesz brüsszeli tragikomédiája, bár inkább az az érzésem, hogy szappanopera lesz ebből: már nem csak latolgatják, hova üljenek, ha tényleg kizárnák őket az Európai Néppártból, már tárgyalnak is a különböző frakciókkal – bár az is lehet, a végeredmény mindenkit meglep majd, mert ellent fog mondani minden valószínűségnek és logikának.

Persze, ez a magyar kormánypárt történetében nem volna az első eset: gondoljunk csak a garabonciás 1998-as évre, mikor a választások után Orbán Viktor nyilvánosan megesküdött, hogy mindenkivel hajlandó koalícióra lépni, csak a Független Kisgazdapárttal nem, aztán három nap múlva már együtt kanalazta a jóféle csülkös bablevest Torgyán Józseffel és b. nejével. Vannak ilyen pillanatok a politikában, szó se róla, csak később ne állította volna, hogy ő még életében sohasem hazudott – bár nincs kizárva, hogy mielőtt ezt kimondta, megerősíttette a födémet, rá ne szakadjon a plafon véletlenül.

Most is arról van szó, hogy elvileg fel sem merül a néppárti frakció elhagyása, ugyan már, legfeljebb ha kizárják őket (mint tegnapi írásomban jeleztem, az egy elég hosszadalmas és távolról sem előre eldöntött eredményű folyamat lenne), és nem kacsintgatnak sehová sem. Hát nem, ha nem: bombaként robbant a hír, hogy a Politico információi szerint az ENF-frakcióval már tárgyalásokat is folytatnak.

Nocsak. Hát ennyit ér a szavuk?

Ennyit, mi már tudjuk, Brüsszelben még nem tudja mindenki. Most majd megtudják ők is.

De mi az az ENF-frakció?

Az, kérem, a „Nemzet és Szabadság Európája” angol rövidítése, kicsiny frakció, de nem a legkisebb: ennek tagjai közé tartozik:

az Osztrák Szabadságpárt,
a lengyel Új Jobboldali Kongresszus
a Matteo Salvini vezette olasz Északi Liga
a német Alternatíva Németországért
és természetesen a francia Nemzeti Gyűlés, melyet mindenki korábbi nevén, Nemzeti Frontként ismer, ők adják a frakció elnökét is, Marine le Pent.

Díszes társaság, nem mondom, egyiket sem hívná meg teázni Erzsébet királynő a Buckingham palotába. Ezek bizony Európa legszélsőbb jobboldalát képviselik. Van náluk szélsőségesebb erő is, de az már minden parlamenten és magán kívül. Nem biztos, hogy jó lesz ezekkel egy tálból cseresznyézni: könnyen kirakhatják miattuk a magyar képviselőket is azokból a befolyásos körökből, úri szalonokból, ahová eddig még úgy-ahogy, de bejáratosak voltak.

De honnan tudjuk mi ezt? Bizonyos ez?

Onnan, hogy a mértékadónak számító Politico című lap elemzést közölt a Fidesz esélyeiről egy kizárás után (és ha a Politico már ezt elemzi, azt úgy veheti az ember, mintha a helyszínelők már körbe is rajzolták volna a magyar kormánypárt helyét a Néppártban), latolgatnak, csak hát ők helyszíni, brüsszeli, parlamenti információk alapján spekulálnak, nincsenek a puszta logikájukra és pár kiszivárogtatott háttérdokumentumra utalva, mint mi itt, Pesten.

Nos, nekik állította az ENF-frakció egy névtelenséget kérő tagja, miszerint már tárgyalásokban is állnak a Fidesszel.

Más lenne a helyzet, ha a Fidesz-frakció valamelyik tagja állította volna ezt, akkor rögtön arra kéne gondolnunk: miért mondja, mit lepleznek ezzel, miféle hátsó szándék hajtja ezt a szivárogtatást? Így azonban elhihetjük: az ENF-frakció tagjának nincs miért hazudnia. A Politicónak sem, egyszóval bizony, ha indirekte is, de Orbán Viktor Európa szélsőjobbjával cimborál. Ami nem újdonság – bár a magyar miniszterelnök egyáltalán nem az elvek embere, olyan politikai oldal talán nincs is, ahol meg ne fordult volna, de ez a széljobb kacérkodás még illene is az alaptermészetéhez.

És tragédiát jelentene Magyarország számára. Még egy független Fidesz-frakció is elfogadhatóbb volna mindenki számára az Európa Parlamentben, mint egy szélsőjobboldali, és természetesen több befolyása is lehetne függetlenként a dolgok menetére, mint Marine le Pen pincsikutyájaként.

Mondjuk nem ez az egyetlen lehetőség. A lengyel kormánypárt például jobban szeretné, ha a Fidesz az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójába ülne át, ugyanis annak a fő erejét a brit konzervatívok adták, és hát rövidesen szembe kell nézzünk egy Brexit nevű jelenséggel… márpedig ez a frakció mindenképpen szalonképesebb volna, ezt legalább szégyellni nem kéne. Meg hát lengyel–magyar két jó barát, ebből lesz majd a jobbra át.

Az ENF-frakcióhoz csatlakozni már csak azért sem lenne túlzottan bölcs lépés, mert a Fidesz már többször utalt rá, hogy a választások után számít egy nagy, erős, populista frakció létrejöttére (ez nem az ENF, bár egyes tagjai benne volnának), így Orbán elbúcsúzhatna legszebb álmától, nem vehetne részt az Európai Unió megtorpedózásában.

A legjobban persze az hasonlítana a Fideszre, ha kivárná a végeredményt – és utána hízelegné be magát annál, aki a legerősebb lett, légyen az bárki is.

Mármint, ha egyáltalán kizárják a Néppártból, mert még az sincs kőbe vésve. Bár komoly esélye van.

Sokan nehezményezik Magyarországon, hogy Manfred Weber miért pont ezt a három feltételt szabta Orbán Viktornak, hiszen millió más, nagyobb, súlyosabb bajunk is van, elég csak belenézni a Sargentini-jelentésbe.

Szerintem azért, mert Webernek momentán ez jutott az eszébe és mert nem igazán járatos a magyar belügyekben. Azért mégis, európai politikus, nem magyar. És azt se feledjük, hogy ő ezeket nem hivatalosan mondta, hanem egy interjúban – egy hivatalos állásfoglalásban, amit kellő körültekintéssel készítenek, bizonyára jóval több pont lenne.

Különben tökéletesen mindegy is, hány pontot nem fog betartani Orbán Viktor, akiről egyet elmondhatunk: soha életében még nem kért bocsánatot és soha még tévedését nem ismerte be. Mikor 2002-ben elvesztette a választásokat, azt is „felsőbb erők közbelépésének” tulajdonította. Azt is szokta mondani, mint korábban említettem, hogy még sosem hazudott, azt láthattuk, mennyire lehet elhinni – de az halálbiztos, hogy bocsánatot soha nem fog kérni.

Inkább tárgyal akár még a szélsőjobboldallal is.

Hát itt tartunk egyelőre, tűkön ülve várjuk a szappanopera folytatásait, fordulatos cselekmény ígérkezik a továbbiakban is.

Kár, hogy a mi bőrünket viszik a vásárra a történetben.

Kastélytúra – Déli kávé Szele Tamással

Kávé mellé most kellemetlen, kínos témával szolgálhatok, mert senki sem örül annak, ha gyermekeknek esik baja, kerülnek kellemetlen helyzetbe: na jó, kivéve azokat, akiknek ez valamiképpen kifizetődik. Hogy kinek lesz jó, miszerint kiköltöztetik még idén nyáron a fóti Károlyi István Gyermekközpont lakóit, arról csak sejtéseink vannak – a gyermekeknek biztos nem.

Először idézzünk egy beszélgetést, ami a 444 tanúsága szerint tegnap hangzott el Szél Bernadett és a fóti gyermekotthonért felelős államtitkár, Fülöp Attila között. Fülöp épp nagyon diskurált valami mérhetetlenül fontosról, éspedig Vécsey László képviselővel, Szél minden áron kérdőre szerette vonni a gyermekotthon sorsával kapcsolatban, de a társalkodóknak nagyon nem akaródzott erről beszélni. Végül Szél Bernadett odaszólt, kissé élesebben:

„Szeretném, ha válaszolna! A gyerekek fontosabbak, mint az urak, akikkel most ön van, azt gondolom.” Mire egyikük, Gödöllő és környéke fideszes országgyűlési képviselője, Vécsey László azt felelte: „Ezt kikérjük magunknak!”

Hát lám, mindjárt kiderül, kinek kicsoda, micsoda a fontos: nekem mondjuk a gyermekek előrébb valók volnának, mint a politikusok, éspedig azért, mert belőlük még lehet ember, de amazokból már csak maximum miniszter, az is minek. De hát mi a helyzet a fóti gyermekotthonnal?

Hivatalosan az, hogy a kormány úgy döntött – a hivatalos verzió szerint – miszerint:

„A Károlyi István Gyermekközpontban biztosított ellátásokat a jövőben más helyszíneken nyújtja a rászoruló gyermekek számára – tudta meg lapunk. A gyermekeket Kalocsán, Aszódon, Zalaegerszegen és Budapesten helyezik el.

Várhatóan az év első felében bezárja a kapuit a fóti Károlyi István Gyermekközpont, az ott gondozott gyermekeket négy településen helyezik el. Zalaegerszegen és Kalocsán európai uniós forrásból megvalósuló új, korszerű férőhelyek garantálják majd a gyermekotthoni ellátás minőségének javulását. A tárca hangsúlyozta, Zalaegerszegen és Kalocsán a központi speciális gyermekotthon vezetése, szervezete és szakmai irányítása is megújult, így az ombudsman által megállapított korábbi hiányosságok megszűntek. E két helyszín mellett Aszódon és Budapesten helyezik el a most még Fóton gondozott gyermekeket.”

Igen szépen hangzik, hiszem majd, ha látom. Mármint az ellátás minőségének javulása hangzik szépen. Azonban kilóg a lóláb: szó nincs a gyermekotthoni ellátásról. Ingatlanról van szó. Ugyanis a gyermekek lakói nem a kastélyban laknak, hanem annak kertjében kialakított, nyolc-tíz fős otthonokban vannak elhelyezve, ezzel megdől az az érv, miszerint a kormány csak a „tömegszerű” szociális intézményeket szünteti meg. Sőt, annyira nincs szó „tömegszerűségről”, hogy jelenleg összesen 62 gyermeket látnak el a kastélyparkban kialakított lakóotthonokban. Közülük 32 speciális-, 24 különleges szükségletű, további 6 gondozott pedig kísérő nélküli menekült gyermek. Csak hát a kastély parkja része az ingatlannak, igen értékes része: így hát nem csak ezeknek az otthonoknak kell menniük, mégpedig idén nyár körül, hanem az ugyancsak ott működő Fóti Szabad Waldorf Iskolának és a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnáziumnak is. Ezt Tuzson Bence, a térség fideszes országgyűlési képviselője jelentette be a városvezetésnek.

Ingatlanszagot érzek, akármi legyek, méghozzá ingatlanpanama-szagot. Szép kifejezés egy gyermekotthon megszüntetésére, hogy „kitagolják”, de attól még ugyanazt jelenti – szétosztják a gyermekeket máshová. Hová? Aszódra, de főleg Zalaegerszegre… ahol, mint láthattuk, a kormány szerint megújult a vezetés, a szervezet és a szakmai irányítás, így nyoma sincs a korábbi problémáknak.

No, ha nyoma sincs, az igen jó, de lássuk Székely László ombudsman nemrég, március elsején született utójelentését arról, milyen változásokat tapasztalt az új vezetésnek köszönhetően?

Nem sokat. Az utóvizsgálat a 2016-os megállapításokhoz képest nem tapasztalt érdemi előrelépést az otthonban élő gyermekek oktatásának kérdésében. Továbbra sem biztosított, hogy a 8. évfolyamot befejező tanulók a képességeiknek megfelelően tudjanak továbbtanulni. A korábbi jelentés aggályosnak találta annak gyakorlatát, ahogyan a gyermekek automatikusan magántanulóvá válnak. Ezen a területen azóta sincs kedvező változás.

Az étkeztetési normatíva az ebéd költségein kívül csupán fejenként 486 forintot irányoz elő további napi négy étkezésre. Ez bizony nagyon kevés, megkockáztatnám, szánalmasan az.

A bútorok és a vizesblokkok állapota nyomorúságos, igaz, ez a romgálásoknak is köszönhető, az agresszió ugyanis általános. Mármint nem is annyira a nevelők részéről, inkább úgynevezett „kortárs agresszióról” van szó, a gyermekek bántják egymást.

Különben a zalaegerszegi gyermekotthon engedélyezett létszáma összesen 48 fő, ebből a vizsgálat idején ott voltak negyvenöten, nyolcan szökésben voltak épp, öt fő javítóintézetben volt, nyolc fő pedig várólistán. Ez összesen sem negyvennyolc, hanem hatvanhat, és erre jönnének még a fóti gyermekek…

A dohányzás és a kábítószerfogyasztás is általános, a gondozottak leginkább „a patkányméreggel cseppentett dohányból sodort cigarettát szívják, amivel akár napokra kiütik magukat.” Drogambulanciára egy gyerek jár. Ugyanakkor az alkoholfogyasztás nem jellemző. Mivel a gondozott gyerekek nagy rész már eleve dohányosként érkezik,
ezért a dohányzásra vonatkozó tilalmat nem tudják tartani. Ezért a dohányzást úgy szabályozzák, hogy napi három szál cigit szívhatnak el öt részletben az étkezés után.

És ez az az otthon, amiről a minisztérium még azt állította, hogy az ombudsman által megállapított korábbi hiányosságok megszűntek!

Érthető a felháborodás az ügyben, pláne most, mikor épp

állnak le az SOS-gyermekfalvak is, mivel megszűnik a külföldi támogatásuk (a civiltörvény miatt),

így vagy befejezik működésüket, vagy teljesen átalakulnak. Konkrétan, mint az SOS Gyermekfalvak Alapítvány február elején kiadott közleményében olvashatjuk:

„A jövőben olyan nevelőszülőket keresünk, akik saját ingatlanukban gondoskodnának az SOS-be került gyerekekről. Az SOS ingatlanjaiban jelenleg lakó nevelőszülői családok saját házukba/lakásukba költöznek, vagy saját döntésük alapján akár az SOS ingatlanjait is bérelhetik. Az alacsony kihasználtságú, költséges ingatlanokat és használaton kívüli telkeket a közeljövőben értékesíteni fogjuk, az így befolyt összeget teljes egészében közvetlenül a magyar SOS-ben élő gyerekekre fordítjuk. A családok továbbra is megkapják ugyanazt a szakmai segítséget, amit eddig, csak területileg nem lesznek közvetlenül egymás mellett.”

Magyarul: mivel külföldről már nem nagyon fogadhatnak el támogatást, a működésüket úgy próbálják finanszírozni, hogy eladják vagy bérbe adják az összes nélkülözhető ingatlanjukat, tart a befolyó összeg, ameddig tart. Persze, ezt hivatalosan bevallani öngyilkosság lenne, tehát úgy fogalmaznak: „a magyar SOS Gyermekfalvak a jövőben fokozottabban számít adományozóira, az SOS nemzetközi szervezete 2020-tól ugyanis olyan országok megsegítésére csoportosítja át a forrásokat, melyek nálunk lényegesen rosszabb gazdasági-társadalmi, egészségügyi helyzetben vannak. Magyarországon hozzájuk viszonyítva kedvezőbbek a körülmények, így több lehetőség van adománygyűjtésre.”

Hát ja, kérem, mégsem mondhatják, hogy a civiltörvény miatt nem fogadhatják el az eddigi pénzt külföldről, mert még lesorosistázzák őket…

Visszatérve Fótra: az épülettel kapcsolatban nem új a hír, hogy a kormány a gondjaiba kívánja venni, egészen pontosan két éve hallhattunk róla először: akkor már közölték volt, miszerint „Kastélyként üzemel tovább a fóti gyermekváros”. Hát a gyermekváros épp nem, ugyanis az a parkban van, az épület meg eddig sem volt hangár vagy piramis, szóval az nagy felfedezés, hogy egy kastély kastélyként fog üzemelni. De Tuzson Bence annak idején maradandót alakított az ügyben megszólalva:

„Az a feladat áll előttünk, hogy ebben a másfél évben megtaláljuk azt a funkciót, amelyik kapcsolódni fog a kastélyhoz. Egy gyönyörű kastélyról beszélünk, és Magyarország kormánya elkötelezett a tekintetben, hogy a magyarországi kastélyok, várak visszanyerjék korábbi méltó fényüket, és olyan funkcióval egészüljenek ki, amelyek a 21. századi feladatoknak megfelelnek. Azaz minden ilyen kastély mint kastély, mint vár létezzen.”

Értem. A kastély legyen kastély, a krumplileves pedig krumplileves.

Hát én azt mondom, ebből a Károlyi-kastélyból most parkostól szálloda lesz, más nem nagyon lehet, éspedig kormányközeli kezekben.

Az otthon gyermekei meg mehetnek a viszonylag kellemes és nyugodt környezetből a túlzsúfolt, erőszakban tobzódó, kábítószerekkel teletömött többi intézetbe.

Az államtitkár urak joggal kérik ki maguknak a zavarást, a mellékelt ábra is mutatja: ők fontosabbak a gyermekeknél.

Hölgyeim és uraim, kastélytúránkon vettek részt.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK