Andy Landy mosolyalbuma – Le a Kalappal

0
1271
AL

„A TUTTI A FRUTTI, A RÁGÓ A GUMI!”, „CSAK A FRADI!”. Ki ne emlékezne a fradi szerelmesére, a legendáshírű Kalapra, a szalmakalapos nézőtéri fruttiárusra.

A Népstadionban vagy az Üllői út fradi pályán, a Megyeri úti Újpest pályán, de hetenként szinte az összes NB I.-es mérkőzésen találkozhattunk vele. A szurkolók elkötelezettségtől függetlenül imádták. Nélküle más lett volna a mérkőzések hangulata. Ezért volt meglepő a számunkra, amikor a FourFourTwo futball szaklap februárban közölte, hogy az
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában találtak egy Zombori fedőnevű informátort, akiről kiderült, hogy nem más volt, mint a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek legendás nézőtéri fruttiárusa, a mindannyiunk számára Kalapként ismert Zöllei János (†57).

AL

A cikk szerint az iratokból kiderült, hogy Kalap információkat adott trafikosokról is, akik az akkori törvényeket kijátszva valutáért adták termékeiket a külföldieknek. A III/III-A alosztálytól Kapus János őrnagy azt írta érékelésében: A „Zombori” fedőnevű informátort
az FTC szurkolótábor hangadóinak felderítésére szerveztük be. Ezen a területen több értékes jelentést tett. Az általa adott jelentések alapján egy sor rendőri intézkedéseket tettünk”. Szerinte, Kalap informátori tevékenységével titkosrendőrség elégedett volt.

A Blikk megkereste Rákosi Gyula (82), a 41-szeres válogatott korábbi focistát, aki nem lepődött meg azon, hogy Kalap is jelentett. – Ami Kalapot illeti, sokáig nem is
tudtam az igazi nevét, mindenki csak becenevén emlegette. Sokszor találkoztunk vele, imádta a Fradit, olykor az edzésekre is kijött, és a meccseinken a Népstadionban, de néha vidéken, sőt a Dózsa-pályán is rendszeresen megjelent. Árulta a portékáit, és közben sajátos rigmusokkal szórakoztatta a szurkolókat. Nem haragszom rá, mert tudom, hogy egyébként jó ember volt, s talán ő szenvedte meg leginkább mindazt, amit egy rendszer egykor rákényszerített – nyilatkozta.

AL

E sorok írója csatlakozik Rákosi Gyulához, Kalapot csak imádni lehet-lehetett, azt sohasem fogjuk megtudni, mivel zsarolták meg a besúgói tevékenység vállalásáért!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .