Aggódik a PEN

0
776

A Nemzetközi Írószövetség küldöttséget menesztett Magyarországra, mert nagyon aggasztja, hogy nálunk erősen romlott a szólásszabadság, a független sajtó, a tanszabadság és a civil társadalom helyzete.

A delegáció, a PEN elnökével, Jennifer Clementtel az élen, annak is utána kíván járni, milyen súlyos következményei vannak Orbán Viktor idegengyűlölő és migránsellenes kijelentéseinek, amelyek robbanásveszélyes állapotot idéztek elő a választási hadjárat során. A kormányfő a migrációt nevezte az országot fenyegető fő veszélynek. Az ilyen megnyilvánulások szintén hozzájárultak, hogy az országban immár nyíltan rasszista légkör uralkodik. A PEN titkára kijelentette, hogy a miniszterelnök veszedelmes dolgokat mond, az ilyesfajta vélemények a múltat idézik és semmi keresnivalójuk nincs napjainkban. Az úttal azt kívánják megmutatni, hogy szolidárisak az írókkal, újságírókkal, egyetemi oktatókkal és a civil szervezetekkel, amelyek munkája a jelen helyzetben fontosabb, mint valaha.

További súlyos baj, hogy a hatalom összehangolt kampányt folytat az NGO-k, illetve a civil társadalom más szereplőinek elnyomására és elhallgattatására, lásd a Figyelő listáját. De veszélyben van az oktatás szabadsága is, ha valamely egyetem külföldről kap támogatást. Az is problémás, hogy a közmédia, illetve a magánsajtó jelentős része a hatalom ellenőrzése alá került. A PEN már eddig is többször riadót fújt amiatt, hogy egyre szorul vissza a független média, valamint a civil szféra.

A szervezet sürgeti, hogy vizsgáljanak ki és toroljanak meg minden rasszista, xenofób és antiszemita bűncselekményt, ahol felmerül az erőszakra buzdítás gyanúja, továbbá szüntessék be a támadásokat az eltérő véleményekkel szemben. Ne csapjanak le a civil csoportokra, inkább ismerjék el nyilvánosan azok fontosságát a nyílt, átlátható és toleráns társadalom védelmében. Ne erőltessék a bevándorlás-ellenes ideológiát, harcoljanak az idegengyűlölet ellen. Végül pedig vonjanak vissza minden olyan intézkedést, amely hátrányos megkülönböztetést jelent a határon túlról finanszírozott NGO-kkal szemben.

PEN/Szelestey Lajos

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .