A populizmus ellenszere a szociális szféra megerősítése

0
985
Facebook

Erről nyilatkozott a Financial Times című londoni lapnak Augusto Santos Silva külügyminiszter abból az alkalomból, hogy Németországot Portugália követte az EU elnöki tisztében.

Portugália szociális csúcstalálkozót javasol, mert a demokrácia megerősítésének ezt alapvető fontosságú eszközének tartja. A baloldali kormányzat szerint a populista erők épp azt használják ki, hogy a válság során sokak életszínvonala csökken és a létbiztonság meginog.

„A járvány miatt átláthatóvá kell tenni azt, hogy az uniós válságkezelő csomag pénzei miképp biztosítják az emberek jobb életkörülményeit”

– hangsúlyozta a portugál külügyminiszter.

Az uniós pénzek számonkérése

Ezen a ponton lehet különösen kínos a magyar kormány számára a portugál elnökség, amely arra hivatkozhat, hogy a közösen elfogadott határozat kimondja: az EU vizsgálhatja, hogy mire költötték el az uniós pénzeket akkor is, ha az illető tagállam ügyészsége nem lát okot erre.

Mindehhez persze szükséges az, hogy az Európai Bíróság megállapítsa: a dokumentum megfelel az uniós jognak. Ez több hónapos procedúra, de a brüsszeli bizottság kérte, hogy sürgősséggel vizsgálják meg az ügyet. Végső soron a brüsszeli bizottságon és Ursula von der Leyen elnök asszonyon múlik, hogy mikor indul ilyen vizsgálat.

Vera Jourova, a brüsszeli bizottság alelnöke , az igazságügyi biztos azt ígérte, hogy már 2021-ben indulhat vizsgálat olyan uniós tagállamok ellen, melyek nem szabályosan költik el az uniós pénzeket, melyekből szinte kizárólag a döntéshozók rokonai, barátai és üzletfelei részesülnek …

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .