Az egyszeri okos lány esete jutott az eszembe, akinek valami megoldást kellett találnia a király kérésére: hozzon is, meg ne is, legyen is, meg ne is. A kétharmados kormánypárti többség nyomása alatt valahogyan így, „okosban” próbálják megszolgálni az ellenzéki pártok a választóik bizalmát. Ők bizony nem adták fel, nem pusztán jól fűtött melegedőnek tekintik a Tisztelt Házat, hanem serényen munkálkodnak a mielőbbi kormányváltáson.
Nem kell politológusnak lenni ahhoz, hogy belássuk, az illiberális demokrácia nem arról ismerszik meg, hogy a társadalom számára fontos döntések nem a közös gondolkodás, a kormánypártok és az ellenzék megállapodása alapján születnek meg. Még azt sem mondhatjuk, hogy a parlamenti viták viszik előbbre az ország ügyeit, hiszen
már a kilencvenes évek közepe-vége óta megszokhattuk, hogy az éppen regnáló kormányon – „színétől” függetlenül – az ellenzéki előterjesztések rendszeresen elbuknak.
Korábban a szoclib kormányok legalább adtak a formára, az ő idejükben a parlamenti végszavazáson mondtak minden ellenzéki előterjesztésre nemet, az utóbbi kilenc évben már a bizottsági előkészítő vita során történik mindez. A kétharmados kormánypárti úthenger újabban a bizottságok napirendjére sem hajlandó venni az olyan ellenzéki javaslatokat, amelyek nem a szájuk íze szerint valók. (Csak zárójelben tegyük hozzá: még ha akár el is fogadhatnák, inkább lesöprik az asztalról, aztán valamelyik saját mamelukjuk előterjesztésében veszik ismét tárgysorozatba.)
A parlamenti politizálás agonizál.
Ezt maguk a politikusok is pontosan tudják, kínjukban időnként az azonnali kérdések kapcsán próbálnak kellemetlen perceket szerezni a miniszterelnöknek, vagy valamelyik kormánypárti politikusnak, de azokról, akár kutyáról a víz, minden lepereg.
A Demokratikus Koalíció tett ugyan egy hamvába hullt kísérletet arra, hogy megpróbálja az utcára vinni a tömegeket, és valahogyan visszakényszerítse a kormánypártokat a tényleges demokrácia pályájára, de hamar
be kellett látnia Gyurcsánynak is, hogy a legjobb tudása szerint gyújtó hatásúnak szánt beszéde is pusztába kiáltott szó marad.
A szocialisták a Párbeszéddel még ezzel sem próbálkoztak, az a néhány liberális, aki Bősz Anették mögött áll, édeskevés ahhoz, hogy bárki meghallja a hangjukat. A Jobbik manapság inkább magával van elfoglalva, igyekszik nyalogatni a kiválások okozta sebeit, az Ungár-félékkel a Fideszhez bekötött LMP pedig mindennél ékesszólóbban bizonyítja, hogy eszük ágában sincs másfajta politikát csinálni.
A Momentum? Nagy csendben vannak, mintha azzal a sikeres olimpiai aláírásgyűjtéssel el is lőtték volna a puskaporukat. Pedig a kormány legújabb „húzása”, a lakásra vágyók előtakarékoskodásának ripsz-ropsz lehetetlenné tétele
legalább akkora pofon volt a fiatalabb korosztályoknak, mint nyolc évvel ezelőtt a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosítása.
Ha valamikor, akkor most jelezhették volna, hogy „léteznek”. Már a hét közepén tízezreket kellett volna utcára vinniük demonstrálva, hogy eddig és ne tovább! Ha valóban politikai tényezőnek számítanak, akkor biztosan meg tudták volna mozdítani a fiatalokat, ahogyan annak idején pusztán a netadó ötlete is elég volt tízezreknek a tüntetésre.
Persze léphettek volna a civilek is.
A lakás előtakarékoskodás ellehetetlenítése össztársadalmi ügy, egyaránt érint fiatalabbakat és idősebbeket,
mint amennyire a pedagógusok, vagy az egészségügyiek helyzete, netán a CEU kiebrudalási kísérlete volt. Vagy az az Európa-párti demonstráció, amelyet Orbán Viktor strasbourgi kétharmados bukása után hívtak össze a Sargentini-jelentést megszavazó pártok. De kiderült, hogy ezek közül
egyik sem képes átütni a társadalmi közöny falát.
Lassan kifogytak az eszközök az ellenzéki pártok kezéből. Mint valami utolsó szalmaszálba, a népszavazási kezdeményezésekbe próbálnak kapaszkodni, de reménytelenül.
Orbán Viktor módszereit lehet nem szeretni, de el kell ismerni: kitűnő politikai ösztönökkel rendelkezik.
Amikor az első kétharmad birtokában kezébe vette a magyar társadalom ízlése szerinti átalakítását, a választási rendszer „reformja után” az első intézkedések egyike volt a népszavazási szabályok átírása úgy, hogy azok alkalmatlanok legyenek bármiféle kormányzati döntés megtorpedózására. Pontosan
emlékezett arra, hogyan sikerült neki borsot törnie a szociális népszavazással a szocialista-liberális kormány orra alá,
hogyan tudta hitelteleníteni az amúgy ésszerű egészségügyi elképzeléseket. (Az más kérdés, hogy most ő maga is a korábban elítélt irányba igyekszik tolni a bajban lévő társadalombiztosítás szekerét.) Ezen aztán a Fidesz is fennakadt, amikor a nem létező betelepítések ellen akart muníciót szerezni brüsszeli csatájához, de szokásukhoz híven a vereséget is győzelemként tálalták.
De amit megtehet Jupiter, azt nem teheti meg a kisökör. Aminek eléréséhez minden eszköz adott a kormánypártoknak, ahhoz eszköztelenek az ellenzékiek. A kormány megteheti, hogy egy döntéssel megszünteti a vasárnapi boltbezárás buta ötletét, és kihúzza az alighanem elbukásra ítélt népszavazás méregfogát. Az LMP és a Jobbik már belátta, kár lyukra futni,
a népszavazási kezdeményezés biztos kudarc, és talán a Fidesz kevéske szimpátiáját is kockára teszik ezzel.
Az LMP-ből kiebrudalt Hadházy Ákos okosabb annál, hogy ne próbálkozzon az európai ügyészséghez csatlakozás dolgában népszavazást szorgalmazni, ő másik utat választott: az aláírások gyűjtését. Hogy a célul tűzött egymillió szignót nem fogja tudni összeszedni, majdnem biztos, de már az is komoly eredmény lehet, ha néhány százezret a kormány orra alá dughat.
A többiek? Újra és újra nekifutnak a bezárt kapuknak.
Az MSZP júliusban a közpénz védelme érdekében nyújtott be népszavazási kezdeményezést, meg arról, hogy az ország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. Aztán az „egészségügy egyik legnagyobb igazságtalansága”, a miniszterek, államtitkárok egészségügyi VIP-ellátásának megszüntetéséről szeretnék kikérni a „nép” véleményét, mintha a szocialista kormányok idején az állami vezetőknek nem járt volna hasonló szolgáltatás.
A Momentum az utcai tiltakozás helyett népszavazási kezdeményezéssel akar előállni a lakás-takarékpénztárak ellehetetlenítése miatt. Szerintük nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni egy ilyen támogatási formát, nem lehet egy tollvonással ellehetetleníteni komplett iparágakat.
Felháborítónak tartják, hogy a „kormány elfelejtette kikérni az emberek véleményét”.
Mintha máskor, más ügyekben kikérte volna…
Itt tartunk ma. A politika „okos lányai” úgy csinálnak, mintha hoznának is, meg nem is. A „király” pedig jó indulatain megsimogatja a buksijukat.
