Gulyás Gergely a Telex kérdésére azt válaszolta, hogy „a magyar választópolgárok tisztában vannak azzal, hogy mire számíthatnak egy Fidesz kormányzás alatt”. Szerinte 2010-ben azért volt szükség programra, mert ellenzékben voltak, most viszont mindenki ismeri azt, hogy mik a céljaik.
Ezt a kormányzati álláspontot érzelmileg és objektíve is kétféleképp lehet értelmezni, morálisan viszont csak egy módon.
Az érzelmi megítélés mindkét formája elfogadandó: érzelmeket nem vonhatunk kétségbe. A kormánypártiak az „Éljen, helyes! Vesszen, aki mást akar!” érzéssel fogadhatták, az ellenzékiek pedig a „Na elmentek a picsába! Buknotok kell!” hevülettel. Értjük ezeket, ezért nincs is értelme boncolgatni a kérdés ezen részét.
Az objektív (tartalmi) megítéléssel viszont érdemes foglalkozni, az támogató vagy súlyosan kritikus lehet. Rövid ideig gondolkodjunk egymás fejével:
Az világosan megállapítható, hogy az üzenet egyértelműen a maradék Fidesz-KDNP szavazóknak szólt, óvakodva attól, hogy szellemi munkát vegyen igénybe az esetükben.
A támogatói oldal számára ez egy bizalmi (hit) alapon működő iránymutatás volt, aminek az alapja, hogy a kormány a saját tevékenységét nevezte ki kizárólagos referenciának, minden mást attól téves elhajlásnak tekint.
Legfőbb üzenete a stabilitás, ami folyamatosságot és (valamilyen) kiszámíthatóságot jelent. A politikáját annyira helyesnek és következetesnek tekinti, hogy azt kommunikálja: már új ígéretekre sincs szükség, mert „a folytatjuk” már önmagában jelenti a programot, annyira jól sikerült minden. Saját szavaival Orbán ezt így mondaná: „A múlt garantálja a jövőt kedves hölgyeim és uraim”!
Az üzenettel lényegtelenné teszi a szakpolitikai vitákat, és a választást kizárólag ideológiai indíttatásúvá teszi. Mondanivalója, hogy nem kell aggódva gondolkodni, elég, ha a párt vízióira támaszkodva adtok felhatalmazást.
(Például Hitler és Sztálin rendszere is lényegében ezen alapult.)
Nagyon ravasz dolog, de egy ilyen kampány kellemes mellékhatása lehet, hogy
győzelem esetén egészen szabad kezet ad a kormánynak, nincs mit számon kérni rajtuk.
Végül pedig azt sugallja, hogy az efféle választási készülődésnek az az oka, hogy a választópolgárok és a hatalom között teljes és tökéletes az összhang.
A kritikus oldal idegeit borzoló nyilatkozat ezekben az elmékben a következő gondolatokat szülik: a demokrácia a hatalom számára már teher, és csak díszletként fogadja el azt. A jogállamiságot kiüresíti a vállalás nélküli politizálással, „tartalom nélküli” szavazatokat gyárt szakmányban.
A legfőbb kritika, hogy egy politikai program nem lehet PR-anyag, hanem olyan vállalás-listának kell lennie, amely alapján elszámoltatható lesz később a győztes.
Enélkül nem lesz mihez mérni a teljesítményt, bármi magyarázhatóvá válik, azaz a politika következmények nélkülivé válik. A választások során a polgárokat kell befektetőknek, a kormányt a cégvezetőnek tekinteni, és a viszonyuk is ehhez hasonlónak kellene lennie.
Az üzenet lényegében azt is jelentheti, hogy a választás nem szól másról, csak arról: velünk vagytok, vagy sem. Azaz ügyekről nem dönthetnek a polgárok, csak arról, hogy a rendszer barátai lesznek, vagy sem: ez háborús gondolkodás, ami belső háborúskodáshoz vezet. Ennek semmi köze a részvételi demokráciához, csupán egy üres lojalitási tesztté silányítja a voksolást.
Azt is jelenti, ha nincs program, nem is lehet vitázni, ezért a jövőre vonatkozó választás valójában a múlt legalizálásáról, annak jövővé tételéről szól.
Az ellenzők úgy érezhetik, hogy Orbánék ezzel azt akarják kőbe vésni, hogy a hatalom tartalma nem újítható meg, mert a magyarországi kormányzási képesség isteni adottság, és nem a választások keletkeztetik azt. A Fidesz (hagyjuk a csak papíron létező KDNP-t) ezzel azt is kijelenti, hogy nem csupán kormányzópárt, hanem a NER egyedüli rendszerpártja.
Természetesen egyértelmű a kritikusok számára, itt egy menekülésről van szó, hogy a felelősök elkerüljék a kisebb vagy nagyobb bukásokat. Hiszen az csak a Fidesznek jó, ha nem kell állást foglalni olyan kérdésekben, amikben nem akarnak, el lehet kerülni a konfliktusokat a választókkal és el lehet tagadni (nem kell magyarázni) a korábbi hibákat, kudarcokat és véleménycseréket. Mindez kényelmes, sivár és az országra nézve veszélyes történelmi pozíció elfoglalását jelenti, amiben mér 15 éve henyélnek és gazdagodnak mérhetetlen módon Orbánék.
Morálisan az, hogy „nem mérlegelni, hanem emlékezni kell, hogy kire kell szavazni” üzenet a rituális demokrácia legalja, a diktatúra középrétege, amit minden lehetséges módon ki kell kérnünk magunknak.
Erkölcsileg nem tudom kétféleképp meghatározni azt, ami történt: a mérleg egyértelműen kibillent.
