Naná, hogy van virtuóz tömegverekedés, pisztolypárbaj, robogó vonat tetején való hajsza, sok-sok szarkasztikus humorral. Közben a történetbe beleolvadnak azért szépen kivitelezett klasszikus attrakciók, például karika-, rúd-, vagy éppen kalapzsonglőr mutatvány.
A legendás vadnyugat
Mohók és telhetetlenek, többségük artista, de másra is vágyik, így aztán színész, táncos, énekes és zenész egy személyben. Aki még az előbb szaltókat hányt, az esetleg rágyújt egy dalra, aki rúdon csinált kunsztokat, táncra perdül, a fülig szerelmes, fölöttébb tüzes, piros ruhájú nő pedig szédítő magasból ugrik le nem egyszer és nem kétszer, vagány bátorsággal, hogy imponáljon és még észveszejtőbb legyen.
Az 50 ország, 500 városában fellépett, Montrealban székelő, 1993 óta működő, Cirque Éloize Saloon című produkcióját látjuk a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Mint a kortárs cirkuszi társulatok általában, nagy vehemenciával ötvözik a különböző műfajokat, a színház összeolvad akrobatikával, a gondosan komponált látvány erőteljes akusztikus elemekkel. Elementáris összhatásra törekszenek. A Cirque du Soleil, amelyik mind gyakrabban szerepel nálunk, és lepipálva a leghíresebb zenekarokat, egy-egy produkciója több alkalommal megtölti a Sportaréna nézőterét, tette a világban legismertebbé a cirkuszszínházat. Nálunk ugyancsak vannak már jeles művelői, a Recirquel csapata a Művészetek Palotájában lelt otthonra, és ripsz-ropsz meglehetősen kapós lett külföldön is.
A Cirque Éloize magas fokon képzett művészei jó figurák, fazonok, megjegyezhető, jellegzetes arcok. A Saloon című produkciónak tán a címéből is kiderül, hogy a legendás western históriák színhelyén, a vadnyugaton játszódik. Naná, hogy van virtuóz tömegverekedés, pisztolypárbaj, robogó vonat tetején való hajsza, sok-sok szarkasztikus humorral. Közben a történetbe beleolvadnak azért szépen kivitelezett klasszikus attrakciók, például karika-, rúd-, vagy éppen kalapzsonglőr mutatvány. Kéttagú zenekar játszik attraktívan hangulatos country zenét, Sophie Beaudet energikusan és gyönyörűen énekel, de az artisták sem restek dalra fakadni vagy hangszert fogni a kezükbe.
Legvégül van egy világszám, jókora mérleghintaszerű instrumentumon, ami megfelel a western filmek végén látható sorsdöntő párbajnak. A két küzdő férfi áll egymással szemben a mérleghintán, hatalmasakat ugranak, tébolyító magasba repülnek föl-le, föl-le, mind szédítőbb tempóban. Szaltóznak is a folyamatosan mozgó alkalmatosságról, előre-hátra, akár csavartan, de még duplát is. Összemérik a tudásukat, erejüket. Szilajak, marconák, férfiasak, káprázatosakat ugranak, de a másodperc törtrészére sem esnek ki a szerepükből. Ekkorra a hangulat már a tetőfokára hág, a közönség az eddigieknél is nagyobbakat csujjogat-hujjogat, méltán fogadja kiadós ovációval az Emmanuel Guillamue által vérprofin rendezett produkciót.