A hülyeség megtörtént, (ne) felejtsük el – II.

0
1182
Facebook

Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik – mondta cinikusan a felelősök védelmében az igazság legfőbb őrnője, valamint a heti észosztók szószólója. És különben is örüljünk, hogy egyetlen szóval sem hangzott el a felelősök között Soros vagy hazai alteregója Gyurcsány neve sem.

Múlt héten szerda hajnalban több rendőrautóval vitték be a rendőrségre Csóka-Szűcs János gyulai Momentum-tagot. Rémhírterjesztéssel vádolták, mert megosztotta Hadházy Ákos egy bejegyzését, és hozzátette: a kormány a gyulai kórházban is kiüríttetett 1170 ágyat.

A vádat végül pénteken ejtették, a „Momentumos János” pedig a mai napon kapta vissza a lefoglalt informatikai eszközeit, valamint a rendőrségi dokumentumokat. Ezekből

kiderült, hogy a feljelentést maga Görgyényi Ernő, Gyula fideszes polgármestere tette meg.

Fekete-Győr András az alábbiakat nyilatkozta az esetről:

Gulyás Gergely és Varga Judit is cinikusan reagált az esetre. Azt mondták, hogy jogállamban ilyen előfordul, az ügyészség pedig tette a dolgát, és megszüntette az eljárást. Csakhogy ma kiderült, hogy jóval többről volt szó, mint egyszerű rendőri túlbuzgóságról: maga a fideszes polgármester, Görgényi Ernő jelentette fel Jánost.

Ez az eset jól mutatja, milyen is a helyi fideszes kiskirályok világa:

az 50-es évek házmester-mentalitását képviselő polgármester feljelenti, majd saját rendőreit küldi a város egyik polgárára, ha az neki nem tetszőt posztol.

A rendőrség pedig még túl is teljesíti a “Polgármester Úr” kérését, és hajnalban, több autóval száll ki a rémhírterjesztőhöz.

Pontosan ebből lett elege több millió magyarnak a tavalyi önkormányzati választásokon – és ebből lesz elege még többeknek 2022-ben és 2024-ben.

Gyula polgármesterének viszont ennyi idő sem jár: a feljelentéssel méltatlanná vált a pozíciójára és a közéleti szerepvállalásra. Azonnal távoznia kell Gyula éléről.” – áll a Momentum elnökének közleményében.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .