Kezdőlap Címkék Gyula

Címke: Gyula

A hülyeség megtörtént, (ne) felejtsük el – II.

Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik – mondta cinikusan a felelősök védelmében az igazság legfőbb őrnője, valamint a heti észosztók szószólója. És különben is örüljünk, hogy egyetlen szóval sem hangzott el a felelősök között Soros vagy hazai alteregója Gyurcsány neve sem.

Múlt héten szerda hajnalban több rendőrautóval vitték be a rendőrségre Csóka-Szűcs János gyulai Momentum-tagot. Rémhírterjesztéssel vádolták, mert megosztotta Hadházy Ákos egy bejegyzését, és hozzátette: a kormány a gyulai kórházban is kiüríttetett 1170 ágyat.

A vádat végül pénteken ejtették, a „Momentumos János” pedig a mai napon kapta vissza a lefoglalt informatikai eszközeit, valamint a rendőrségi dokumentumokat. Ezekből

kiderült, hogy a feljelentést maga Görgyényi Ernő, Gyula fideszes polgármestere tette meg.

Fekete-Győr András az alábbiakat nyilatkozta az esetről:

Gulyás Gergely és Varga Judit is cinikusan reagált az esetre. Azt mondták, hogy jogállamban ilyen előfordul, az ügyészség pedig tette a dolgát, és megszüntette az eljárást. Csakhogy ma kiderült, hogy jóval többről volt szó, mint egyszerű rendőri túlbuzgóságról: maga a fideszes polgármester, Görgényi Ernő jelentette fel Jánost.

Ez az eset jól mutatja, milyen is a helyi fideszes kiskirályok világa:

az 50-es évek házmester-mentalitását képviselő polgármester feljelenti, majd saját rendőreit küldi a város egyik polgárára, ha az neki nem tetszőt posztol.

A rendőrség pedig még túl is teljesíti a “Polgármester Úr” kérését, és hajnalban, több autóval száll ki a rémhírterjesztőhöz.

Pontosan ebből lett elege több millió magyarnak a tavalyi önkormányzati választásokon – és ebből lesz elege még többeknek 2022-ben és 2024-ben.

Gyula polgármesterének viszont ennyi idő sem jár: a feljelentéssel méltatlanná vált a pozíciójára és a közéleti szerepvállalásra. Azonnal távoznia kell Gyula éléről.” – áll a Momentum elnökének közleményében.

Gyulai váltás: Mégsem ügy az ügy?

0

Nem politikai okok vezettek a távozásához, s nem eltávolították, hanem közös megegyezéssel hagyta ott az egyébként is ingyen végzett szervezői munkáját – mondta el  a Független Hírügynökségnek Kiss János, akiről az Alföldiblog beszámolójára hivatkozva írta meg a sajtó, hogy gyakorlatilag leváltották a XXVIII. Erkel Diákünnepek főszervezői posztjáról. Távozását a „kultúrkampf”-fal hozták többen összefüggésbe.

Az Alföldiblog blog tegnapi bejegyzésében az olvasható, hogy „A jövő évi EDÜ szervezőbizottsága annak rendje és módja szerint összeállt, ám Szakács Árpád (aki a főnököm lenne, ha maradtam volna régi munkahelyemen) kultúrharcfelelős a pártlap, a Magyar Idők hasábjain nemtetszését fejezte ki, hogy a 30Y segíti a rendezvény kampányát, továbbá hogy a zsűribe olyan –  húúúú de szörnyű – művészeket kívánnak felkérni, mint Jordán Tamás, Karafiáth Orsolya, illetve Grecsó Krisztián… két hét tétovázás után leváltják Kiss János főszervezőt.”

Korábban maga az érintett, Kiss János szeptember 7-i Facebook posztjában azt írta: „Gyula Város Önkormányzata döntése értelmében a XXVIII. Erkel Diákünnepek szervezői 2018. szeptember 7-én befejezik munkájukat!”

Kedves EDÜ-re készülő Diákok, Tanárok!Gyula Város Önkormányzata döntése értelmében a XXVIII. Erkel Diákünnepek…

Közzétette: János Kiss – 2018. szeptember 7., péntek

Habár a fentieket olvasva az embernek óhatatlanul az jut az eszébe, hogy Kiss Jánost eltávolították, maga az érintett portálunknak ezt cáfolta.

„Közös megegyezéssel távoztam. Behívtak, de a végső döntést én hoztam meg.”

Mint hozzátette: másfél éve annyit dolgozik (ő az Erkel Ferenc Művelődési Központ főszervezője, és a nyár Gyulán amúgy is eseménydús), hogy fizikálisan egyszerűen kimerült, amit az is mutat, hogy nyáron nyolc kilót fogyott. Megjegyezte azt is, hogy talált egy lelkileg és emberileg könnyebb feladatot magának, így úgy döntött, hogy inkább kiszáll, s befejezi az amúgy is ingyen végzett munkát.

Elismerte ugyan, hogy „rossz kontextusban” történt a távozása, de cáfolta, hogy politikai okokból eltávolították volna.

„Béna kis támadás volt, nem éreztem meg” – mondta a Magyar Idők cikkére vonatkozó kérdésünkre, hozzátéve: nem látja a cikk és a távozása közötti összefüggést, hiszi, hogy nem az az oka.  

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!